2. Nem vagyok egy angyal (2)

"Nem maradhatsz itt."

Nos, azt a motelszobát végül mégsem vették ki. Úgy gondolták, hogy a recepciós előbb kiakadt volna, aztán hívta volna a zsarukat, ha a testvérek beállítottak volna az ajtón egy eszméletlen, sérült és csuromvéres lánnyal a karjukban. Arra a drámára, amit ez kínált magával egyáltalán nem volt szükségük. Ezért ezt azonnal el is felejtették, és más megoldást kerestek.

Az tűnt a legjobbnak, ha lehajtanak egy elhagyatottabb útra, ahol nem sok autó jár, és felcsapva az elsősegély dobozukat, amennyire csak lehet, összevarrják és letisztítják őt a hátsó ülésen. Meglehetősen érdekes volt a végrehajtási folyamat, nem kis nehézséget okozott a két fivérnek, de úgy fél órán, meg néhány rövidebb sorozatnyi mérgelődésen belül Dean részéről készen is lettek, ami azt jelentette, hogy mehettek tovább.

A kidőlt utasuk immár nem volt elvérzés veszélyében, és egészen sokat le tudtak mosni a rászáradóban lévő vörös anyagból is, ezzel máris kevésbé rémisztővé téve a külsőjét. Abban állapodtak meg, hogy mikor felébred, valamelyiküktől kap majd ruhát, amiben tovább állhat, mivel az ki volt zárva, hogy azokban a jelenlegi szakadt, koszos darabokban elengedjék. Ez a minimum, amit megtehetnek érte. Ez, na meg az, hogy elhasználták rá az összes maradék kötszert és fertőtlenítőt, ami náluk volt. Ennek lett köszönhető az, hogy amint beértek a legközelebbi városba, lecsaptak az első boltra, ami szembejött velük, készletfeltöltés céljából.

Egy-egy zacskónyi étellel és orvosi holmival később már sétáltak is ki az üvegajtón az éjszakába. Sam kezében még helyet kapott egy bedobozolt pite, természetesen a bátyja számára. És, mint általában, a fiatalabb most sem bírta ki, hogy megjegyzést ne tegyen az idősebb étkezési szokásaira:

   - Nézd ezt a sok vegyszert. Elolvasod te egyáltalán, miből készülnek ezek?- mutatta a másik felé a hosszú, apróbetűs összetevők listát a hátoldalon.

Dean egyszerűen csak elvette tőle a desszertet, majd beledobta a nála lévő ételes zacskóba.

   - Nem. Nekem elég az, ha rajta van, hogy „pite". A többi rész csak blah, blah, blah- vágta rá, azután komolyabb témára váltott – Oké, mikor odaérünk Detroit-ba, elsőként lecsekkoljuk az összes hajléktalan szállót.

   - Utána jöhetnek a táborhelyek és az ingyenkonyhák- bólintott helyeslőn Sam.

   - Bejárjuk az összes helyet, ahová munkalehetőség miatt mehetett- folytatta Dean.

Elhaladtak egy telefonfülke mellett, amiben az őket követő kaszás játszotta el, hogy éppen vonalban van valakivel. Mikor a testvérek kellő távolságra értek ő lassan ment utánuk. Az álcája mindezidáig felfedhetetlen maradt, úgyhogy nem is volt más dolga, mint így csinálni tovább, és várni, hogy a két vadász eljuttassa Castiel-hez.

   - Ellenőrizhetem a csavargó letartóztatásokat- ajánlotta a magasabb, amint befordultak a sarkon a parkolóhoz.

   - Ja, és tudod...- imitált fejrobbanást az alacsonyabb – A különös haláleseteket.

A hangjuk fokozatosan elhalt, mire pedig a kaszás is befordult a parkolóhoz vezető sarkon mindketten eltűntek. A férfi ekkor jött rá, hogy lebukott. Most aztán bajban volt.

Menekülést tervezve akart megfordulni és távozni onnan, azonban erre lehetőséget sem kapott, amikor karok ragadták meg, és taszították durván a közeli téglafalnak. Mire egyet pislogott a két Winchester már ott is termett előtte, egyikük egy angyal, míg a másikuk Ruby démonpengéjét tartotta veszélyesen közel a torkához.

Innen már nem volt visszaút. Következhetett a kikérdezés:

   - Ki vagy te?

   - Miért követsz minket?

♤

A páros ismét kocsikázott egy darabig, míg végül megérkeztek egy használaton kívül álló gyárépülethez a város szélén. Ott kiszálltak, meggyőződtek arról, hogy nem lesz baja az útitársuknak, ha kint hagyják amíg ezt lerendezik, majd kiszedték a csomagtartóba behajított kaszást, és bevitték az üzembe.

Bent felkötötték őt a karjánál fogva egy plafonról lelógó csőre, és ezt követően a kínzás indulhatott is.

   - Szóval, Maurice- kezdte Dean, ujjai között ráérősen forgatva az angyalpengét – Ti fejvadászok olyanok vagytok, mint a kaszások Delta Force-a. Miért uszítanának téged Cas-re?

   - Mert sikerült elrejtenie magát az angyalok elől- válaszolta, kiköpve a szájából egy adag vért, ami a vadászok által rámért veréstől gyűlt fel benne.

   - Naomi bérelt fel?- tudakolta az eddigi kérdező.

Maurice ezt hallva akaratlanul is felnevetett.

   - Ti aztán tényleg le vagytok maradva- mondta, továbbra is bele-belenevetve a szavaiba – Naomi halott. Már régóta. Darabokban nyugszik.

   - Akkor ki most a főnök?- faggatta Sam.

A kaszás nem felelt, csupán meredt rájuk zihálva a fájdalomtól.

   - Válaszolj!- emelte meg a hangját Dean, idegesen markába zárva a penge nyelét.

Legszívesebben rögtön kinyírta volna a mocskot, de amíg képesek voltak belőle információt kihúzni addig fékeznie kellett magát. Mondani se kell, ez nem volt egyszerű feladat.

   - A védence, Bartholomew- bökte ki végül – Gyorsan átvette az irányítást Naomi halála után. Igazi élre törő.

   - Azt hihette, hogy mi majd gond nélkül elvezetünk téged Cas-hez- rakta össze a helyzetet Sam.

   - Ez a Bartholomew, ő szervezi be az angyalokat?- váltott a következő kérdésre Dean.

Nem érkezett válasz, mire az idősebb Winchester előre lépett, és ejtett egy közepes méretű vágást a felfüggesztett férfi vállán, aki erre fájdalmasan felkiáltott:

   - Ez minden, amit tudok!

Dean-t nem győzte meg. A penge végét a kaszás torkához illesztette.

   - Nyugodtan megölhetsz. Nem fog számítani semmit. Ha én nem találom meg Castiel-t, majd lesznek mások, akik igen. De tégy, amit akarsz.

   - Ám legyen.

Azzal átnyomta a pengét a másik torkán, és nem törődve a testéből áradó vakító fénnyel, végignézte, ahogy meghalt. Utána egy kicsivel már jobban érezte magát, mivel egy veszélyforrást kiiktattak. Azonban ki tudja, mennyi lehetett még odakint, mindössze várva a megfelelő alkalomra, hogy támadjon.

Nem értek rá foglalkozni a hullával, kisiettek a kocsihoz, azután pedig elhajtottak a helyszínről. Most jöhetett Detroit.

♤

Már javában fent volt a nap, amikor az Impala begurult a városba. Dean azonban ahelyett, hogy nyomta volna tovább a gázt, leparkolta a járművet egy random utcában, ezzel adva egy kis időt arra, hogy hátradőlhessen, és végre megengedje magának, hogy nyugodtan vegyen egy nagy levegőt.

Fáradt volt, kifejezetten fáradt. És ideges. Nem bírta tovább. Így hát döntést hozott.

   - Csipkerózsika még mindig mozdulatlan?- kérdezte Sam-et, aki éppen akkor fordult hátra, hogy ellenőrizze a lány állapotát.

   - Igen. Semmi mozgás- felelte a fejét ingatva, azután azért még kinyújtózott felé, amennyire csak tudott, hogy ismét megmérje a pulzusát – De legalább a pulzusa visszatért a normálisba. Most már bármikor magához térhet.

Bátyja erre hümmögött egy sort reakcióként, ami akaratlanul is kíváncsiságot hozott fel a másik testvérben, és elérte, hogy tekintetét visszaemelje a mellette ülőre, kinek arcán látható gondterheltség pihent.

   - Mi az?- faggatta őt Sam összehúzott szemöldökkel.

Oké. Most vagy soha.

   - Egész éjjel a farkunkat kergettük. Cas sehol. Fogalmam sincs, mi egyebet tehetnénk. Úgyhogy azt hiszem itt az ideje a B tervnek.

   - Nem értem mire célzol ezzel- rázta meg megint a fejét Sam.

Dean felsóhajtott, majd öccse szemébe nézett, és jelentőségteljesen azt mondta:

   - Most szólok.

Sam értetlenül pislogott rá.

   - O-Oké. Szólsz nekem, miről?

Az idősebb ismét megpróbálta, ezúttal erősebben hangsúlyozva.

   - Most szólok.

Ez végre megtette a hatását. Egyetlen pillanat, és Ezekiel átvette az irányítást a fiatalabb Winchester teste felett.

   - Mi az, Dean?- érdeklődött monoton hangon az angyal, rápillantva a vadászra.

   - Kell a segítséged- közölte.

Ezekiel várt egy keveset, mielőtt újra megszólalt volna:

   - Ez hízelgő. De ezt már átvettük egyszer. Nem mutatkozhatok nyilvánosan.

   - Ó, hidd el, megértem- biztosította őt Dean, érezhető gúnyt keverve a szavaihoz – Nem azt kérem, hogy sétálj végig a vörösszőnyegen, oké Zeke? Szeretném, ha segítenél megtalálni Cas-t.

   - Az lehetetlen- vágta rá – Bevédte magát az angyal radar ellen.

   - Tudom, de talán használhatnád az intergalaktikus, hiperteres, röntgen szemgolyóid, hogy megtalálj valaki mást- javasolta – Esélyes, hogy egy kaszás van a nyomában. Meg tudod őt találni?

   - Megpróbálhatom- bólintott.

Előre fordulva kezdett mereven kibámulni a szélvédőn, fókuszálva az angyalrádióra, hogy azon keresztül bemérhesse a keresett személyt. Nem telt bele több, mint egy perc, és már meg is volt a cím. Az Impala újfent gurulhatott ki az útra.

♤

Dean sejtése beigazolódott. Valóban volt egy kaszás Castiel nyomában. A különbség csupán annyi volt, hogy már el is kapta őt. A nőnek elég volt bájosan megkörnyékeznie a segítségre szoruló egykori angyalt, és egy éjszaka alatt el is nyerte a bizalmát. Az azutáni reggelen pedig nem habozott felfedni az álcáját, és kapni az alkalmon, hogy elfogja az üldözöttjét. Így, hogy Castiel már ember volt, sokkal könnyebbnek bizonyult elzárni a menekülési lehetőségeit, majd kikötözni őt egy székhez, ahol jelenleg is tartózkodott.

   - Jólvan, próbáljuk meg még egyszer, és ezúttal talán sikerülni is fog- körözött a férfi körül a kaszás, név szerint April. Kezében a csapdába esett féltől elkobzott angyalpenge, amivel nem is volt rest kisebb-nagyobb vágásokat ejteni foglya mellkasán, ha az nem a várt szerint felelt a feltett kérdéseire.

   - Fogalmam sem volt Metatron valódi szándékairól. Fogalmam sem volt arról, hogy ki akarja zárni az angyalokat a Mennyből. Engem is ugyanúgy kizárt, mint őket- mondogatta az igazat újra és újra Castiel, ám úgy tűnt, a kaszásnak ez nem volt elég.

   - Ó, drágám- csóválta a fejét sajnálkozva – Ezen a csatornán csak ismétlések mennek.

Megállt a férfi előtt, majd kissé lehajolva a gyomrába szúrta a pengét. Nem elég mélyen ahhoz, hogy komoly kárt tegyen, de ahhoz eléggé, hogy akivel tette fájdalmasan felkiáltson tőle.

   - Ezek a pengék csodálatosak, nemde?- kérdezte April, bent tartva a fegyvert a másik testében – Még az emberekben is komoly kárt tesznek.

   - Múlt éjjel is elmondtam neked, és őszinte voltam- szűrte ki összeszorított fogain át – Naiv voltam. Ötletem sem volt arról, mit tervez.

A szigorú kifejezés nem enyhült a nő arcán, sőt, még szilárdabbá vált, amikor tovább nyomta a pengét pár centivel beljebb.

   - Hazudsz- vádolta meg a volt angyalt – Mindenki tudja, hogy te juttattad be Metatront a Mennyekbe, együttműködtél vele.

   - Mert vissza akartuk állítani a Mennyeket, összehozni a frakciókat.

April kirántotta belőle a pengét, és újabb vágást ejtett vele, ezúttal Castiel vállán.

   - Hazudott nekem- védte magát az utóbbi.

Egy kéz markolt a hajába, és rántotta hátra a fejét.

   - Vele voltál, amikor véghez vitte a rituálét- sziszegte közel az arcához April – Tudod az elvégzés folyamatát.

   - Nem tudtam, hogy erre készül- ismételte el megint, azután felkiáltott, mert sokadszori alkalommal landolt újra a gyomrában a penge.

Ezt nem csinálhatják már sokáig. Előbb-utóbb el fog vérezni. Így is közel volt már az ájuláshoz a vérveszteség miatt.

   - Csak annyit tudtam, hogy én voltam a végső hozzávaló- bökte ki végül.

   - Te?- lepődött meg a kaszás.

   - A kegyem- pontosított – Ezért vagyok ember. Elvette a kegyemet, mert kellett neki az igézethez.

Egy röpke másodpercre úgy tűnt, meggyőzte őt. De aztán April visszaváltott keménybe, és a fegyver végét Castiel torkához illesztette:

   - Vagy magadtól adtad oda neki.

   - Nem lenne okos megölni engem- jegyezte meg Cas – Ha az én kegyem volt a kulcs az igézet beindításához, talán én lehetek a kulcs az egész visszafordításához.

April oldalra billentett fejjel végigmérte az előtte lévőt, azt követően suttogva megkérdezte:

   - Te most alkudozol velem, Castiel?

Mielőtt bármelyikük is mondhatott volna még valamit, az ajtót nagy lendülettel berúgták, és a lakásba rögtön beviharzott a testvérpár, az élen Deannel, aki felkiáltott a jelenetet látva:

   - Cas!

A kaszás feléjük kapta a fejét, azután vissza Castiel-re, majd egy határozott mozdulattal hátrarántva a fegyvert beledöfte a pengét a foglyul ejtett mellkasába, egyenesen a szívébe.

Dean rekordsebességgel reagált, és a saját angyalpengéjét előrántva a nőre támadt. Ő azonban az erejét használva egy legyintéssel átdobta az idősebb fivért a konyhapult fölött, aki esés közben sikeresen elvesztette kezéből a támadóeszközt. Ezután következhetett Sam, akit nekirepített a szekrénynek a nappaliban.

Arrébb rúgva a földön heverő pengét az útból, April a fiatalabb Winchester felé vette lépteit.

   - Ez a lány aztán népszerű a fiúk körében- mondta elismeréssel.

Dean eközben talpra kászálódott, és Cas mellé lopakodott, akinek egyetlen izma sem rándult. A báty remélte, hogy csak elájult. A tekintete megállapodott a mellkasából kiálló fegyveren, aztán átugrott April-re, aki el volt foglalva az öccsével. Itt a lehetőség.

Sam fel akart kelni a földről, ám a kaszás egyetlen ütéssel visszaküldte őt a padlóra. A nő ekkor követte el azt a hibát, hogy megfordult. Ugyanis Dean ott állt mögötte, és azonnal keresztülszúrta az angyalpengét a mellkasán. Fény áradt szét a testéből és az egész lakásban, ami eltartott néhány másodpercig, majd azzal egyidőben kihunyt, hogy April holtan összeesett a szoba közepén.

Vége volt. Amint pedig csend telepedett a helyiségre, Dean vett egy 180 fokos fordulatot, és eldobva a kezéből mindent Cas-hez sietett. Lehajolt előtte, majd az arcát két tenyere közé fogva rázogatni kezdte őt, csak várva, hogy felébredjen. Csakhogy az nem történt meg.

   - Cas. Cas. Cas!

Nulla reakció.

Nem. Ez nem lehet igaz. Nem valósulhat meg az, amit olyan kitartóan igyekezett nem elképzelni idefele aggodalmában. Egyszerűen nem. Ez nem lehet a valóság. A legjobb barátja, akit már annyiszor elvesztett és visszakapott, nem lehet halott. Ilyen nincs.

Dean tovább rázta őt, de minden hiába. Elkéstek. Ez volt az a pont, ahol a helyzet eljutott az agyáig, és megértette:

   - Cas! Nem- a hangja megtört, a mondat második fele alig volt több egy elhaló suttogásnál – Sam, Cas meghalt.

Az idősebb annyira elmerült a pillanatok alatt rátelepedő gyászban, még csak fel sem tűnt neki, hogy az öccse feléjük tartott a nappaliból, egészen addig, amíg magas formája meg nem jelent mellette. Dean ekkor nézett rá, és realizálta, miszerint ez nem a testvére, hanem a benne tartózkodó angyal, aki felszínre küzdötte magát.

Ezekiel letérdelt, azután egyik kezét Castiel mellkasa fölé helyezte. Fény áradt a tenyeréből, mire pedig az kialudt, a férfi testén lévő összes sérülés begyógyult, még a vér is eltűnt róla. Az angyal ennek befejeztével kissé legyengülve támolygott hátrafelé, mígnem a háta a falnak ütközött. Akkor aztán lehunyta a szemét, és engedte, hogy a végtagjai megadják magukat, ismét öntudatlanságba húzva az elméjét.

Dean már egyből rohant volna, hogy ellenőrizze Sam jóllétét, amikor Castiel magához térve megszólalt, megdermesztve a vadászt a mozdulat közepén:

   - Dean.

A nevén hívott fél egy minutum alatt perdült meg, és sietett vissza hozzá.

   - Cas. Hé- sóhajtott fel megkönnyebbülten.

Minden rendben. A legjobb barátja él. Nincs semmi baj.

Egy nagy levegővétel hangzott fel a helyiség túloldalán, jelezve a másik kettőnek, hogy Sam visszatért a tudatához. Amint megpillantotta a lélegző Castiel-t, értetlenség és meglepettség egyvelege ült ki az arcára, de akkor és ott úgy döntött, inkább csendben marad.

   - És Sam- vette őt észre a néhai angyal.

   - Cas- zihált enyhén az említett – Te jól vagy.

Erre már ő is össze volt zavarodva, nem csak Sam. Viszont mielőtt még rákérdezhetett volna Deannél, a fivér megelőzte:

   - Soha többé ne csinálj ilyet!

   - Rendben. Nem fogok- ígérte meg bólintva, majd hozzátette – De nem értem. Tudom, hogy leszúrt engem, de mégsem... Nos, nem tűnök halottnak.

   - Hát...- kreált gyorsan egy hazugságot magában Dean – Sam-et kiütötték. Te pedig uh... Alkut kötöttem azzal a kaszással. Azt mondtam neki, hogy nem ölöm meg, ha visszahoz téged. És visszahozott téged.

   - Hazudtál neki- értette meg Cas.

Dean egyetértőn biccentett.

   - Pontosan azt tettem.

♤

A csapat még egy utolsó alkalommal kocsiba szállt, ezúttal ellenben nem ejtettek kitérőket, egyenesen visszamentek a bunkerbe. Az út alatt bőven volt idejük elmagyarázni Castiel-nek, miért fekszik egy megsebzett, vérrel borított, ájult lány a hátsó ülésen, kinek lábai az egykori angyal ölében pihentek, mivel csak így fértek el hátul. Figyelmesen végig hallgatta, amint a testvérek elmesélték az előző éjjel történteket, és amikor befejezték bólogatva megígérte, hogy vet egy pillantást arra a pengére, hátha felismeri a nyelvet, amin a gravírozások készültek.

Immár mind a bunkerben tartózkodtak, Sam és Dean a térképasztalnál ácsorgott, előbbi az arra kipakolt könyveket lapozgatta, míg utóbbi éppen jóízűen falatozott egy burritoból.

   - Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre- törte meg a némaságot Sam, letéve az aktuális könyvet a kezéből – Honnan tudtad hol találjuk Cas-t?

   - Már mondtam. Átkutattam Maurice zsebeit. Találtam egy cetlit rajta egy címmel, és gondoltam kipróbálom, hátha- válaszolta a másik vállat vonva.

Sam erre összevont szemmel végigmérte őt:

   - Nem láttam, hogy ezt tetted volna.

   - Miről beszélsz?- kérte ki magának – Én a felét se látom annak a sok kockaságnak, amit te művelsz. Ez még nem jelenti azt, hogy nem is csinálsz semmi kockaságot.

Léptek közeledtek, majd Castiel sétált be közéjük. Vett egy fürdőt, tiszta ruhát viselt, és ezekkel együtt máris kevésbé nézett ki úgy, mint egy hajléktalan. Inkább olyan volt így, mint egy hétköznapi ember. És pont ezen kellett, hogy legyen a hangsúly.

   - Nagyon tetszik ez a hely- fordult körbe, elcsodálkozva a testvérek új otthonának kinézetén – Van bőven étel, remek a víznyomás. Mind olyan dolgok, amiket eddig soha nem vettem figyelembe. Tényleg rengeteg minden jár azzal, ha ember vagy, nem igaz?

   - Nem minden csak burrito meg sztriptíztáncosok, barátom- ingatta a fejét Dean, amint megtámaszkodott az asztalnál.

   - Igen. Értem, mire gondolsz- bólintott.

   - Tényleg?- lepődött meg Sam.

   - Igen- ismételte el – Az emberség sokkal többet jelent a túlélésnél. Ti... mindig célt kerestek, és nem hagyjátok, hogy a düh vagy a kétségbeesés legyőzzön. Vagy a hedonizmus, ami azt illeti.

   - Hogy jön ide a hedonizmus?- értetlenkedett az idősebb.

Castiel erre ködösen fogalmazva annyit felelt:

   - Az April-lel eltöltött időm kifejezetten tanulságos volt oktatói szempontból.

   - Hát, azért az, amikor megölnek már tényleg valami- nevetett fel röviden a fiatalabb.

   - És a szex- tette hozzá rezzenéstelenül az előttük álló.

Dean ezt hallva félrenyelte az ételt, és kishíján megfulladt.

   - Lefeküdtél April-lel?- kérdezte köhögve.

   - Igen, ennél a résznél jöhetett képbe a hedonizmus- motyogta Sam.

   - Shh- intette le őt a bátyja, rögtön érdekeltté válva a barátjuk szexuális életében – És öhm... Védekeztél, ugye?

   - Nálam volt az angyalpengém- vágta rá teljes komolysággal.

Dean elkerekedett szemmel fordult Sam-hez:

   - Uh... Nála volt az angyalpenge.

   - Mhhmh- hümmögött a másik Winchester, nem igazán tudva mi egyebet mondhatna.

   - Most már én is látom, milyen komplikált tud lenni az élet, ti ketten azonban remekül megoldjátok- folytatta Cas – Szerintem kiváló tanárok lennétek.

   - Kösz Cas- biccentett egy félmosollyal Dean.

   - Maradt még burrito?- érdeklődött témát váltva.

Dean beleharapott az említett étel nála lévő darabjába, közben a szabad kezével a könyvtár felé mutatott, azt üzenve, hogy arra találja a maradékot. Castiel ezzel kivonta magát a beszélgetésből, és elsietett, hogy ő is egyen belőle.

Mikor Dean befejezte a rágást megrázta a fejét egy hitetlen nevetéssel:

   - A mi kis Cas-ünk. Odaadta egy kaszásnak. Ez aztán...

   - Castiel nem maradhat itt- szakította félbe őt kíméletlenül Ezekiel – Csak a nyakunkra hozná az angyalokat.

   - Nem, nem, nem, csináltatott olyan énoki tetoválást. Az angyalok nem tudják megtalálni, amíg az rajta van- hadarta Dean, azonnal védve a barátját.

Ezekiel tett pár lépést, hogy eltávolodjon tőle, majd a válla fölött visszanézett:

   - Az már akkor is rajta volt, amikor April megtalálta, majd megölte őt.

   - Igen, és te visszahoztad, amiért hálás köszönet, de ez Cas oké, aki jótállt érted, mikor nekem gőzöm sem volt arról, ki vagy- emlékeztette – A bunker biztonságos mindannyiunk számára.

   - Bartholomew csapatot toboroz. Nem lennénk képesek visszaverni egy behatolást. Castiel veszélyben van, és amíg ő itt van, addig rám is veszély leselkedik- jelentette ki az angyal.

   - Várjunk, te veszélyben vagy? Kitől, az angyaloktól?- ráncolta a homlokát értetlenül a vadász.

Ezekiel kitért a kérdés elől, és határozottan kijelentette:

   - Ha ő marad, attól tartok nekem nem lesz más választásom, mint hogy távozzak.

   - Ó, nem, azt nem teheted- ellenkezett Dean – Sam még nincs elég jól ahhoz. Ha most elhagynád a testét...

   - Tudom- bólintott – És hidd el, őszintén sajnálom.

A fivérnek döntenie kellett. Sam vagy Cas. Kit akar jobban megmenteni? A szíve összeszorult, amikor realizálta, hogy habozás nélkül képes lenne erre választ adni.

Akkor sem dobhatom ki Cas-t, hadakozott önmagával. Nincs senkije rajtunk kívül. Mégis mihez kezdene egyedül? Ráadásul nem azért hajtottunk ennyit a megtalálásáért, hogy aztán egyből kihajítsuk. Bajban van, én meg tényleg arra készülök, hogy visszaküldjem őt az utcára? Miféle barát az ilyen?

Ezekiel látta, mekkora belső küzdelmet jelent ez a Winchester-nek. Talán ha bedob még valamit az alkuba, megkönnyítheti neki.

   - Tudok a másik vendégetekről is- szólalt meg – A lányról. Arról is tudok, hogy még mindig nem ébredt fel. Ha elküldöd Castiel-t, nemcsak, hogy maradok az öcséd testében, de még neki is segíthetek. Felkelthetem őt, te pedig kikérdezheted. Ez a tervetek vele, nem igaz?

Na tessék. Itt volt az aduász. Azonnal felkeltette az idősebb testvér kíváncsiságát, onnantól pedig egyértelmű volt a vita végkimenetele. Hiába is ágállt volna, a döntés abban a pillanatban megszületett.

Dean aprót bólintott, azután útját a könyvtár felé vette. Amint megpillantotta Castiel-t az egyik asztalnál ülve, ahogy boldogan szinte tömte magába a burritót, a rossz érzés visszatért belé. Valami kegyetlent és szívtelent fog most tenni, valamit, amit sosem fog megbocsátani magának, de jelenleg nincs más lehetősége. A helyzet ezt követeli meg.

   - Ez az etnikai étel- mondta félig teli szájjal – Egyszerűen isteni. Nem bírok leállni vele.

   - Cas, uh, beszélhetnénk?- kérdezte Dean a zsebébe süllyesztve a kezét.

   - Persze- fordult felé – Dean, tudod, hogy mindig mennyire értékelem a beszélgetéseinket, a közösen eltöltött időt.

Ó, kérlek, ne mondj ilyeneket! Ezzel csak megnehezíted.

   - Ha arról a pengéről van szó, megnéztem, és majdnem biztos vagyok benne, hogy nem énoki rajta a szöveg. Azért teszem hozzá, hogy majdnem, mert pár betűt felismertem belőle, de nem elegek ahhoz, hogy értelmes szavakat hozhassak ki belőlük. Nagy az esély rá viszont, hogy a nyelv, amit keresünk, kapcsolatban áll az énokival. Talán abból ered, vagy hasonló- mesélte lelkesen a feltevését.

Dean nem hitte, hogy végig tudja ezt vinni. A torka összeszorult, a szívével együtt, és olyan volt, mintha egyetlen szót sem lenne képes megformálni. Akkor és ott úgy volt vele, hogy inkább harcolna egy egész fészeknyi vámpírral egymaga, mint hogy túl kelljen esnie ezen.

   - Ez öhm... Ez szuper, kösz Cas- erőltetett magára egy mosolyt, ami azonban azonnal le is fagyott, amint folytatta – Viszont most nem egészen erről szerettem volna beszélni veled.

   - Ó. Hanem miről?- helyezte le az ételt a tányérra, és komolyságot felvéve várt válaszra.

Oké Dean. Meg tudod csinálni. Csak semmi érzelem. Mondd ki, aztán sétálj el. Menni fog.

Kihúzta magát, megkeményítette a vonásait, majd egy nagy levegővétellel egyszerűen kimondta:

   - Nem maradhatsz itt.

A fájdalom, ami Castiel szemében megjelent ezt hallva leírhatatlan volt. Azt, ahogyan egyszerre elvesztette minden reményét abban, hogy az élete igenis lehet jó emberként szörnyű volt végignézni a vadásznak. Nem bírta tovább, ezért hát fenntartva a magabiztosságát megfordult, és olyan gyorsan hagyta el a helyiséget, mint még soha.

Cas pedig csak ült ott, lefagyva, összetörten, és étvágyát vesztve.

Most mihez fog kezdeni?

♤

Dean és Ezekiel egymás mellett álltak abban a szobában, ahol a lányt helyezték el még korábban. Az ágy fölött magasodva néztek le rá, és figyelték egy darabig, ahogyan a mellkasa egyenletes tempóban emelkedett fel és le, tudatva velük, hogy még életben van. Sokkal jobb színben volt ahhoz képest, mint amikor megtalálták. És most eljött az ideje, hogy végre valahára a hangját is hallják.

   - Javaslom, hogy lépj hátra- intézte Dean felé az angyal – Minden bizonnyal össze lesz zavarodva, mikor magához tér. Adjunk neki egy kis teret, hogy megszokja.

A Winchester összevont szemöldökkel ugyan, de araszolt hátra néhány centimétert. Kezei összefonva a mellkasa előtt, míg a szája egyetlen keskeny vonallá préselve, mialatt várt a falnál támaszkodva.

Ezekiel leguggolt közvetlenül az ágy azon részénél, ahol az idegen feje pihent, majd kinyújtotta a kezét. Két ujját óvatosan az alvó személy homlokához érintette, és átküldött egy viszonylag erős energialöketet a másik testébe.

Ennek hatására a lány minden izma egyszerre rándult meg, mintha áramütés érte volna, a szeme rekordmásodperc alatt felnyílt, és rögtön ülésbe rántotta magát egy hatalmas levegővétellel. Fejét lehajtva zihált egy darabig, amikor pedig végre sikerült megnyugodnia csak meredt tovább maga elé csendesen, mintha transzban lenne.

Ezekiel lassan felegyenesedett, azt követően az ajtóig hátrált, megadva a jelet Deannek, hogy innentől az övé a terep.

Na végre.

Az idősebb testvér tétován megközelítette az idegent. Arra viszont nem számított, hogy mikor már majdnem odaér hozzá, ő kizökken, és felé kapva a fejét rémülten hátraugrik, hogy aztán térdét a mellkasához húzva olyan messze próbáljon elmászni tőle, amennyire csak lehetséges.

   - Hé, hé, hé- torpant meg rögvest, kezeit feltartva a levegőbe – Nyugalom. Nem foglak bántani. Csak szeretnék feltenni pár kérdést.

A lány csak folytatta a kikerekedett szemekkel való bámulást. Úgy reagált, mintha szellemet látott volna. Teljesen átjárta őt a félelem, Dean pedig nem értette miért. Ennyire ijesztő lenne kívülről?

   - Semmi baj- nyugtatgatta – Nem kell félned tőlem. Nem bántalak, ígérem.

A néma illető felmérte az előtte állót: bakancs, farmer, sima póló meg egy kigombolt ing, plusz világosbarna, már-már sötétszőke haj és zöld szem. Nem tűnt veszélyesnek. Na de ő mégis honnan tudhatta volna, most látta meg először.

Valamiért azonban mégis azt vette észre, hogy ellazította az izmait, és a vonásaiban megbújó félelmen is enyhített. Nyelt egyet, azután pedig biccentett, jelezve a férfinak, hogy folytassa.

   - Oké- engedte le a kezét az oldala mellé a vadász – Kezdjük a legegyszerűbbel. Hogy hívnak?

Ez már elég volt, hogy komolyan elgondolkodóba ejtse. De ugyan miért? Ilyen nehéz lenne megmondania a nevét? Nos, tulajdonképpen igen. Ugyanis hiába törte rajta a fejét nem jutott eszébe. Az meg hogy lehet? Hogy nem emlékezhet a saját nevére? Agykárosodást szenvedett volna?

   - Mi történt veled?- faggatta tovább Dean, nem véve észre, hogy az előtte ülő mennyire kezdett zavarodottá válni.

Újabb kérdés. Mi történt vele? Na ezt ő is szeretné tudni. Mivelhogy ezek szerint erre sem emlékezett. Volt egyáltalán olyan dolog, amire tudott emlékezni? Meglepő módon nem. Mintha a feje egy nagy, sötét, üres tér lett volna, fehérzajjal a háttérben. Semmit nem tudott felidézni az elmúlt napokból, hetekből, hónapokból, vagy akár évekből. Fogalma sem volt az életéről vagy arról, hogy ki is ő. Egy volt a rengeteg élő ember közül, csupán a személyazonossága nélkül.

Amint ez realizálódott benne, a félelem visszatért, a szeme megtelt könnyel, a hangja pedig megremegett, amikor egy örökkévalóság után azt mondta:

   - Nem emlékszem.

Na már csak ez hiányzott.

_______________