13. Angyal angyalnak farkasa (1)

"Hé. Cas újra játékban van."

_______________

2013. December 3.

Hivatalosan is beköszöntött a december. Ez Kansas-ben egyet jelentett az erős, száraz széllel és a 10 fok alatti hőmérséklettel. Noha hó még nem esett, a srácok szerint hamarosan várható volt, hogy az is bekövetkezik.

A vadászok jelenleg úton voltak a legújabb ügyük felé. A kinti hideg elől az Impala autófűtése nyújtott fedezéket, amit a három fél bátran ki is használt. JD kényelembe helyezte magát a hátsó ülésen, a lábait feldobta a bőr huzatra, míg a hátát megtámasztotta az ajtónál. A tekintete az ölében pihentetett könyvön volt, amit még a bunkerből hozott el. Az utóbbi időben mélyen belevetette magát a szörnytanba, egyrészt azért, mert remélte, talán egy bizonyos szörny előhív majd egy emléket, másrészt viszont csak szeretett volna mindig felkészült lenni, akárcsak a két testvér. Igaz, hogy a múltban ő is vadász volt, viszont az emlékei nélkül nem ártott neki egy kis tudásfrissítés. Habár abban a pillanatban az olvasás kifejezetten nehéz feladatnak bizonyult, köszönhetően Dean Ezekiel-lel folytatott hosszas beszélgetésének az első ülésen:

   - Szóval már jobban van?- faggatta a báty az öccsét megszálló angyalt.

Az említett erre magabiztosan bólintott.

   - Igen. Sam rengeteget javult. Már nem tart sokáig.

   - Oké, ugye tudod, hogy ugyanezt mondtad nekem múlt héten is?- fordult felé szemöldök felvonva.

   - Ahogyan azt már a találkozásunkkor is elmondtam- biccentett – Ez időbe telik.

Dean idegesen kifújta a levegőt, majd inkább visszavezette a pillantását az útra. Látszott rajta, hogy egyáltalán nem tetszett neki, amit hallott. De hát, ha ez volt az ára annak, hogy visszakapja az öccsét, ám legyen. Tűrni fogja a dolgot, ameddig csak kell.

   - Nos, akkor menj- szólalt meg újra pár másodperc némaságot követően – Gyógyítsd őt tovább. Ami engem illet, szeretném visszakapni az öcsémet.

Azonban ahelyett, hogy a kérés szerint cselekedett volna, Ezekiel úgy gondolta ennyit még megjegyez:

   - Azt kell mondjam Dean, nem egészen tartom jó ötletnek ezt az utat. Olyan ügyekben nyomozni, ami angyalokat érint, vagy bármi, ami angyalokat érint, veszélynek tesz ki engem, ennélfogva pedig Sam-et is.

Ó, igen. Az új ügyük. Feltehetően egy újabb angyalok által elkövetett mészárlás. JD kíváncsian várta, mikor bukkan fel egy ilyen eset ismét, most pedig, hogy megtörtént, esze ágában sem volt hátra maradni a bunkerben. Minden áron csatlakozni akart.

    - Hát, ez egy családi vállalkozás, Zeke- vont vállat – Ha ezt most figyelmen kívül hagyjuk, Sam azt fogja gondolni, hogy valami nincs rendben.

Az angyal tartott egy rövid szünetet, mielőtt kimérten hozzá tette:

   - Ez esetben bízom a diszkréciódban. Mindkettőtökében.

A második mondat egyértelműen a lánynak szólt, aki erre felpillantott a lapokból. Belenézett a visszapillantóba, ahol elkapta Dean már eleve őt fürkésző tekintetét. Nem kellett nagy zseninek lenni ahhoz, hogy kitalálja mit akart üzenni ezzel: „Ne mondj semmit!”

Így hát meg sem szólalt. Ellenben a szemkontaktust tartotta, egészen addig, amíg Deannek eszébe nem jutott valami, ami arra késztette, hogy összeráncolt homlokkal a testvére felé forduljon.

   - Várjunk, hogy ha tudod hová megyünk, az azt jelenti, hogy hallgatóztál- esett le neki – Te… Te mindent hallasz, ami köztem, Sam és JD között hangzik el?

   - Nem- válaszolt azonnal – Csak egy-két szót itt-ott. Jobb dolgom is van annál, mint hogy hallgatózzak. Például gyógyítani az öcsédet.

JD különösmód nem tudta eldönteni, hogy hazudik-e vagy sem. Angyaloknál nehezebb megmondani, mint az embereknél.

   - Oké, csak mivel…

Ezt a mondatot már nem volt lehetősége befejezni, ugyanis az angyal Sam elméjének mélyére való visszavonulása megakadályozta benne. Miután a fiatalabb Winchester szemei felragyogtak, az eredeti tulajdonos visszakapta az irányítást a teste felett. Akinek ezek szerint fogalma sem volt az előbbi kis cseréről, mivelhogy épp ugyanott folytatta a mondandóját, ahol másodpercekkel ezelőtt félbeszakították. Mintha mi sem történt volna.

   - … tudod, mostanában minden elég csendes odakint. Semmi hír az angyalokról, és még Buddy Boyle is megszüntette nekik a toborzást.

Dean vetett rá egy gyors pillantást, meggyőződött arról, hogy tényleg az öccse az, azután igazodva a bekövetkezett váltáshoz, annyival válaszolt:

   - Nyilvánvalóan a vihar előtti csend.

Sam-et viszont nem sikerült megnyugtatnia ezzel.

   - Igen, talán- motyogta fejét elfordítva. Kifelé bámult az ablakon, mígnem egyszercsak szemet szúrt neki valami.

   - Mi az?- tűnt fel a reakciója Deannek is.

   - Az a tábla azt írta, hogy „Fort Collins, 50 méternyire”- bökött maguk mögé, amint elhagyták a jelzést.

   - És?- értetlenkedett a bátyja.

   - És, mikor utoljára megnéztem, úgy 12 másodperccel ezelőtt, Fort Collins még 100 mérföldnyire volt- magyarázta.

JD figyelme immár sokadszorra terelődött el az olvasott szövegről, ám mégis igyekezett úgy tenni, mintha el lenne merülve a jegyzetekben. Természetesnek kellett lennie, nem mutathatta, hogy aggasztotta őt az irány, amerre a társalgás haladt. Csak azt remélte, hogy Dean képes lesz egyedül kivágni magát, ahogy azelőtt is tette. Ha valóban hihettek Ezekiel szavainak, már nem sokáig kell ezt csinálniuk. Remélhetőleg mindössze pár nap, azt pedig már fél lábon is kibírják.

   - Hát, öcskös, mióta az az istennő ellátta a bajodat rendesen szétcsúsztál…

   - Nem, ez több, mint Vesta!- szakította félbe frusztráltan – Ez már jóval előtte elkezdődött. Olyan, mintha… mintha darabkák az időből csak úgy… eltűnnének. Olyan, mintha néha… nem is lennék itt.

Egyre jobban gyanakszik. Ennek nem lesz jó vége.

   - Nos, mint azt már korábban is mondtam…

   - Igen, a próbák- fejezte be szem forgatva – Tudom. Hallottalak. Hallottam, mikor ezt mondtad a múlt héten, az azelőtti héten, meg az azelőtti héten is.

   - Igen, mivel… Azok a francos próbák szépen elintéztek. Még nem egészen vagy a régi, érted? De az leszel- biztosította őt Dean, majd küldött felé egy megnyugtatónak szánt mosolyt – Hát hazudnék én neked?

Ó, hogy mennyire megkönnyebbült, mikor erre a kérdésre már nem érkezett válasz.

♤

Másnap délután volt, mire megérkeztek ahhoz a Roadhouse-hoz, ahol a mészárlás történt. Kiszállva az Impalából a vadászok megigazították magukon a zakóikat, azután előkészítve a jelvényeiket megindultak a bár bejáratához.

A helyet már elkerítették a sárga rendőrségi kordonnal, a nyomozócsapat pedig még mindig a bizonyítékokat gyűjtötte. Az egyik rendőr hamarosan észrevette a közeledő hármast, és ellépve a társától sietve eléjük ment, hogy köszöntse őket.

   - A két másik kollégájuk már odabent van- közölte velük.

Másik kolléga? Ráadásul rögtön kettő? Mégis kikről beszélt?

Igyekezték elrejteni az arcukra kiülő értetlenséget, miközben elrakták a jelvényeiket, majd nem is vesztegetve rá több időt kikerülték a fickót.

Átsétálva a küszöbön nyomban megálltak egymás mellett, és először felmérték a terepet. A hullákat már hordágyakra rakták és letakarták, körülöttük egy-két rendőr nyüzsgölődött. Rajtuk kívül még pár ember tartózkodott a bárban; senki olyan, akit felismertek volna. Vagyis csak azt hitték.

Sam hirtelen megköszörülte a torkát, felhívva ezzel magára a másik kettő figyelmét. Az ifjabb testvér ezt követően a helyiség ellenkező végébe biccentett, ahol nekik majdhogynem háttal állva beszélgetett Castiel egy szőke hajú lánnyal. Mindkettőjükön elegáns öltözet volt, ami annyit jelentett: megtalálták azokat a bizonyos társakat.

A testvérpár egy másodpercig sem hezitálva feléjük vette az irányt, JD szorosan a nyomukban. Már félúton voltak, amikor az egykori angyal észrevette őket, és jelzett a szőkének a jelenlétükről. Az arcára ezután azonnal mosoly kúszott, amint a szerepét tovább játszva köszöntötte a barátait:

   - Á, hát itt vannak a kollégáink.

Míg Dean erre egy jelentőségteljes pillantással jutalmazta, addig JD csak boldogan elmosolyodott. Igaz, Cas felbukkanása még bajt hozhat rájuk, ez azonban nem fogja megakadályozni abban, hogy örüljön az újbóli találkozásnak. A legutóbbi alkalommal nem volt sok idejük megismerni egymást, a lány pedig remélte, hogy ezen most változtathatnak.

   - Ügynök- veregette őt vállon Sam üdvözlésként egy büszke mosollyal.

   - Ügynök- viszonozta a gesztust Cas.

Dean már közel sem volt ennyire bájos, mikor megszólalt:

   - Cas. Mi a fenét keresel itt? És ki ez?- bökött a szőkére kérdőn.

   - Öhm…- vette komolyra a stílust a kérdezett – Még megvan a jelvény, amit adtál. Ő pedig itt…- pillantott a mellette lévőre – Ő itt Evangeline. Velem van egy ideje. Mellesleg egy angyal.

   - Hello- intett nekik az említett udvariasan – Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Castiel sokat mesélt rólatok.

   - Egy angyal?- akadt meg a részleten az idősebb Winchester – Ez most komoly, Cas? Megmondtam, hogy ne bízz senkiben. Pláne nem azok után, ami April-lel történt.

   - Dean, igazán nincs mitől tartanod- biztosította őt – Evangeline a jók közé tartozik. Rengeteget segített nekem. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy még élek.

   - Aha- hümmögött a vadász, egyáltalán nem bízva Castiel új „barátjában”. Részéről ez a téma még közel sem zárult le, viszont nem akart egy bűnügy helyszínén vitatkozni valami ilyesmiről, úgyhogy inkább visszatért az első kérdéséhez – Akkor még egyszer. Mi a fenét keresel itt?

Az ignorálást felismerve Evangeline úgy döntött, nem teszi szóvá a dolgot; szimplán csak megforgatta a szemét és csendben maradt. Dean Winchester pontosan olyan volt, amilyenre a hallottak alapján számított: paranoiás és goromba. Nem lesz egyszerű elnyerni a bizalmát. Szerencse, hogy Evangeline szerette a kihívásokat.

   - A hírek tele voltak a gyilkosságokkal, úgy gondoltam talán segíthetünk- válaszolta Cas ártatlanul.

A kitartása hihetetlen volt, azt el kellett ismerni. Bár egy részét okozhatta a bűntudat is, ez azonban a lényegen nem változtatott. Helyre akarta hozni a hibáját, és csak ez számított.

   - Oké, de Cas, ugye tudod, hogy ez itt most egy angyalokat érintő ügy?- emlékeztette Sam – Úgy értem, eleve azért mentél el azon az estén, mert a nyomodban voltak.

A mosoly egy szempillantás alatt lefagyott JD arcáról. A lány igyekezett palástolni a hallottakra adott reakcióját, kisebb-nagyobb sikerrel. Jobbhíján csak lesütötte a tekintetét és váltogatta azt a cipője orra, valamint a koszos padló között, gondolkodást imitálva.

Mivel ő ezzel ki is vonta magát a társalgásból, az elhárítás feladata Dean-re szállt át, aki ezúttal is kiválóan állta a sarat:

   - Igen, te pedig új életet kezdtél, rémlik? Korai nyugdíjazás, felfelé törni a benzinkutas ranglétrán.

   - Ha az angyalok egymást mészárolják, akkor meg kell tennem, amit csak lehet, hogy segítsek- jelentette ki Cas – Ezt a kockázatot megéri vállalni, nem gondoljátok?

Sam csupán vállat vont, megértve és elfogadva a barátjuk álláspontját. JD alig láthatóan bólintott, Dean pedig egyáltalán nem reagált, csak meredt komoran az egykori angyalra.

Az utoljára említett fél arcára ezután mosoly ült ki, majd büszkén azt mondta:

   - Hé. Cas újra játékban van.

   - Komolyan, te most…- fordult az idősebb kifejezése meghökkentbe, amint pillantását az öccsére emelte – Most tényleg azt mondta, amit hallottam?

Evangeline úgy ítélte meg, hogy ideje lassan visszatérni az aktuális ügyükhöz. Kinyitotta a kezében tartott sárga mappát, ami a holttestekről és a helyszínről készült képeket tartalmazta, azután megmutatta azt a vadászoknak.

   - Ezeket az angyalokat lemészárolták- magyarázta – Jóval több erőszakkal, mint ami szükségeltetett.

   - Ehhez egyértelműen többen kellettek kettőnél- állapította meg JD. Hálás volt a témaváltásért, a figyelme immár teljes mértékben a nyomozásra fókuszálódott.

   - Bérgyilkosok?- tippelt Dean – Bartholomew emberei?

   - Nos, Bartholomew-nak van egy frakciója, amiről tudunk, de ez lehetett valaki olyan is, akit egyáltalán nem ismerünk- tanakodott hangosan Sam.

   - Nos, bárki is az…- kezdte Castiel, megveregetve a srácok vállát – Mi megtaláljuk.

   - „Mi” megtaláljuk- ismételte meg a mondatot döbbenten Dean, kiemelve az első szót – Remek- jegyezte meg feszülten.

Vagyis kénytelenek lesznek összedolgozni.

Ezzel senkinek nem is lett volna különösebben gondja, kivéve persze a Sam-ben rejtőző angyalt, aki a hír hallatán előbukkant egy másodpercre, csak hogy egy nemtetszést kifejező pillantást küldjön Dean irányába. Amint ezt az idősebb Winchester kiszúrta, rögtön menekülőre is fogta:

   - Mi lenne, ha meginnánk valamit?- javasolta, megindulva az ajtó felé.

   - Támogatom az ötletet- vágta rá JD, majd sietett is utána. Az ajtónál érte be őt, ahol sikerült elég közel kerülnie hozzá ahhoz, hogy a karját megérintve odasúgja – Nyugodj meg.

   - Igyekszem- sziszegte vissza, miközben kilépett az épületből – Csakhogy ez nem épp könnyű, tudod?

   - Ó, hidd el, átérzem a problémád- felelte gúnyosan, emlékeztetve a másikat arra, hogy nem csak az ő nyaka körül szorul a hurok – Bármennyire is örülök annak, hogy újra látom Cas-t, ezt most gyorsan le kell zárnunk. Mielőtt még Zeke teszi meg.

Dean idegesen a hajába túrt, majd széttárta a karját.

   - Egyetlen nap. Egyetlen egy nap, amikor nincs semmilyen dráma. Ez olyan nagy kérés?

Az ő életükben igen, ez nagyon is nagy kérés.

♤

Továbbra is elegánsan felöltözve, a társaság meglátogatta a legközelebbi bárt a városban. Mondani sem kell, ahogy az mindig lenni szokott, a hely tömve volt emberekkel. Néhányan a pultnál iszogattak, mások csoportokba verődve beszélgettek az asztaloknál, valamint akadtak páran olyanok is, akik befoglalták maguknak a kihelyezett biliárdasztalokat, és sorozatosan meccseket játszottak.

Közöttük ellavírozva az öt fél sikeresen szert tett egy asztalra a helyiség hátulsó, eldugottabb részében. A megtárgyalandó témához pont tökéletes volt, mivel ott senkinek sem szúrtak szemet. Az italokat megrendelték, nemsokára meg is kapták őket, ezután pedig végre rátérhettek a lényegre:

   - Olyan jó megint együtt lenni veletek- kezdte Castiel egy boldog mosollyal az arcán – Tudjátok, ez az első söröm emberként- a fejét ezt követően Sam irányába fordította, feltéve neki a kérdést – Ugye nem baj, hogy csatlakoztunk hozzátok?

   - Már miért lenne baj?- nevetett fel hitetlenül.

JD látta, amint az egykori angyal szóra nyitotta a száját, és a lábával meglökve Dean-t az asztal alatt jelezte a vadásznak, hogy ideje közbevágni.

   - Cas, biztos készen állsz újra belevetni magad ebbe az egészbe?- kérdezte bizonytalanul, megértve az előbbi célzást – Mármint, nekem eléggé úgy tűnt, hogy sikerült békére találnod.

Castiel erre mindössze vállat vont.

   - Hé, te mondtad nekem, hogy nem mi választjuk meg mit teszünk. Az választ minket.

   - Te ezt mondtad neki?- nézett a fivérre a lány zavarodottan. Cas szavainak semmi értelme nem volt. Talán csak az alkohol teszi. Vagy talán tényleg egy Dean-től hallott bölcseletet idézett.

   - Persze, hogy nem- tagadta azonnal.

   - Ennek most már én is a részese vagyok- jelentette ki Castiel, összekoccantva az üvegét Dean-ével – Ha tetszik, ha nem.

Hát, nem mintha lett volna választásuk. A döntést már meghozták helyettük.

   - Rendben, nos, ebben az esetben ki kell találnunk kivel állunk szemben, hogy mit akarnak, és hogyan állítjuk meg őket- sorolta Sam egy korty ital után.

   - Nos, Bartholomew vissza akarja fordítani Metatron igézetét. Valószínűleg át akarja venni a Mennyek irányítását, miután a serege elég naggyá válik- magyarázta a néhai angyal, azután hozzátette – Legalábbis April szerint így van.

   - A kaszás, akit megdugtál- bólintott Dean, visszaemlékezve az esetre.

   - Igen, te pedig megöltél- biccentett egyetértőn.

   - Igen. – Hosszú, kínos csend következett. JD egyéb ötlet híján az üvegével babrált, Evangeline a jövő-menő embereket szemlélte, Sam pedig a barátait figyelte. A légkör lassan kezdett nyomasztóvá válni – Dögös volt- törte meg a csendet az idősebb Winchester.

   - Nagyon dögös- ismerte el a másik fél – És kedves… Amíg el nem kezdett kínozni.

   - Na ja- hümmögött Dean, majd egy félmosolyt varázsolva magára megveregette a mellette ülő vállát – Hát, nem minden egyéjszakás kaland tökéletes.

Látva a két barátját ismét együtt és önfeledten iszogatva, Sam arcára egy boldog mosoly tört utat. Olyan rég volt már lehetőségük csak leülni és szórakozni, hogy szinte el is felejtette milyen felemelő érzés. Talán miután ezt az ügyet lezárják, Cas hazajöhet velük a bunkerbe, és megint teljes lehet a csapat. Még Evangeline jelenlétét sem bánná, persze kelleni fog egy kis idő, mire mindketten megbíznak benne.

   - Oké- tette le a kiürült üvegét Sam az asztalra – Megyek és rendelek még egy kört.

   - Hagyd csak- pattant fel a helyéről Castiel – Majd én intézem- azzal elindult a bárpult felé, ám pár imbolygó lépés után visszafordult, ugyanis a kezében maradt a saját üres üvege – Mmm. Tudjátok, még sosem csináltam ilyet.

Végül az egyensúlyát megszerezve képes volt odatántorogni a céljához. Ekkor Evangeline is felállt az asztaltól, majd megigazítva magán a blézerét annyit mondott:

   - Kimegyek a mosdóba- tudatta velük, azt követően nem várva meg a válaszukat elsétált.

Dean a székében hátradőlve figyelte a pultnál rendelő Castiel-t, akinek meg kellett kapaszkodnia a falapban, hogy a lábán tartsa magát.

   - Egyetlen sör, és máris be van rúgva- sóhajtott fel a fejét ingatva.

JD halványan elmosolyodott ezen, azonban a jókedve köddé vált abban a pillanatban, hogy Sam szemei kéken felragyogtak. A lány nagyot nyelt, majd reflexből közelebb húzta a székét Dean-hez, akinek ettől tűnt fel a változás az öccsén. A fivér arca egy árnyalattal fehérebb lett a haragos tekintetet látva, a száját pedig akaratlanul is elhagyta a szó:

   - Ajaj.

   - Nos?- vonta fel a szemöldökét Ezekiel, hangja megtöltve türelmetlenséggel – Mit fogsz most tenni?

   - Úgy érted Cas-el kapcsolatban?- kérdezett vissza az idősebb testvér, összeszedve magát.

   - Ő olyan, akár egy élő világítótorony, Dean, a fejünkre hozhatja az angyalokat több mérföldes távolságból is- hadarta idegesen.

Deannek itt lett elege a folytonos ködösítésből.

   - Jólvan, tudod mit, Zeke? Válaszolj nekem őszintén. Mégis mitől félsz ennyire?

   - Már elmondtam- vágta rá komoran – Amikor válaszoltam az imádra, és eldöntöttem, hogy meggyógyítom Sam-et, oldalt választottam. Ez azt jelenti, hogy nincs túl jó kapcsolatom bizonyos angyalokkal.

   - Oké, hát, tudod mit? Cas-nek egy angyallal sincs jó kapcsolata. De mégis itt van, és kockáztatja az életét a tűzvonalban. Úgyhogy kérlek mondd már el, mégis mi tesz téged olyan különlegessé?- tudakolta.

Választ viszont sajnos nem kapott, mivel Castiel a következő másodpercben visszatámolygott hozzájuk, mindkét kezében két-két üveg sörrel.

   - Itt is vagyok- tette le őket, aztán ő maga is helyetfoglalt.

   - Valamit kint hagytam a kocsiban- mondta kimérten Ezekiel, felkelve a helyéről – Mindjárt jövök.

Vetett egy utolsó szúrós pillantást az asztalnál maradt hármasra, azután távozott az épületből.

A hangulat ezután érezhetően megromlott, a vadászok között mély csend alakult ki. Dean egy gyors mozdulattal felbontotta az italát, majd miután elvégezte ugyanezt a műveletet JD-ével is átadta a lánynak az üvegét. Egyszerre nyelték le az első kortyot, engedve az alkoholnak, hogy ellazítsa őket és elfeledtesse velük a gondjaikat.

Castiel-nek feltűnt a különös viselkedésük, rövidesen pedig a torkát megköszörülve rá is kérdezett:

   - Én uh, észrevettem, hogy ti… eléggé feszengővé váltok, valahányszor Sam megemlíti a távozásomat. Ő nem tud arról, hogy te kértél meg rá?- intézte a mondandója második felét a Winchester-hez.

Dean és JD összenézett, némán döntve a dologról, majd végül a báty belefogott a magyarázásba:

   - A következő a helyzet- indította ezzel – Mikor Sam a próbákat csinálta, hogy bezárjuk a Poklot, a mellékhatások nem kicsit tönkrevágták őt. Mi több, a harmadikba kishíján belehalt. Ha engedem neki, hogy befejezze már nem élne. Még most sincs túl jól.

   - Azt mondtad az az angyal, Ezekiel, segített meggyógyítani őt.

   - Nézd, meg kell tennem, amit csak lehet, hogy visszakapjam őt- sütötte le a pillantását, kikerülve az Ezekiel témát – Ha ehhez az kell, hogy távolságot tartsunk tőled egy darabig, akkor… Akkor nincs más választásom. Nem érzem helyesnek, de nincs más választásom. Hálás vagyok a segítségedért Cas, tényleg. De nem dolgozhatunk együtt.

A szomorúság Castiel arcán annyira szívszorító volt, hogy JD nem bírta tovább nézni. Szóval inkább hátradőlt a székén, megivott annyi sört az üvegéből, amennyi egyhúzásra lement, aztán csak lehajtotta a fejét, a tekintetével mereven fókuszálva az immár ölében pihenő kezeire. Akkor és ott minden vágya volt egyszerűen hagyni az ügyet a fenébe, és visszamenni a bunkerbe. Már nem volt kedve folytatni. Pedig milyen izgatott volt az elején.

Arról meg még csak sejtelme sem volt, hogy ez az egész hogy fog majd végződni.

♤

A lány számára hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor végre visszatértek a bunkerbe. Castiel és Evangeline nem tartott velük, köszönhetően annak, amit még Dean mondott a bárban a néhai angyalnak. A légkör ettől valamelyest nyugodtabbá vált, engedve a vadászoknak, hogy minden egyéb nélkül belevessék magukat a kutatásba.

   - Hé- hívta fel magára a másik kettő figyelmét Dean, amint az inge ujját feltűrve besietett a könyvtárba.

   - Hé- köszönt vissza Sam, felpillantva a laptopja kijelzőjéről – Bármi hír Cas-ről?

   - Még semmi- ingatta a fejét, megállva az asztal végében.

   - És mi nem is… aggódunk érte, amiért csak úgy lelépett?- vonta fel a szemöldökét a fiatalabb – Ez a viselkedés nem igazán vall rá.

   - Hát, ő akarta így- tette fel a kezét védekezőn a bátyja – Plusz vele van Evangeline is, úgyhogy nincs egyedül. Habár továbbra sem bízom a csajban- jegyezte meg a végét halkan, majd rögtön témát is váltott – Mit találtatok?

   - Gyászjelentéseket- felelte JD a fivér felé fordítva a gépét.

Dean az asztalra támaszkodva kissé lehajolt, hogy jobban szemügyre vehesse a cikket.

   - Ez az egyik motorosé?

   - Aha- bólintott a lány – A neve Red Dawg.

   - Hát persze- motyogta egy cseppet sem ámultan – Miért is lenne más?

   - Nem egészen az, amire gondolsz- szólt közbe az öccse – Igazi családközpontú fickó volt. Tagja volt a helyi szülő-tanár egyesületnek, a karácsonyi partikon pedig Mikulásnak öltözött be.

   - Na és? Egyik nap csak úgy elhatározta, hogy tagja lesz egy motoros bandának?

   - Nem, hozzájuk már évekkel ezelőtt csatlakozott- legyintett JD – Viszont ezt kapd ki- visszahúzta maga elé a készüléket, csak hogy aztán néhány másodperccel később ismét megmutasson neki rajta pár oldalt – Ők itt mind az áldozatok, igaz? Mind együtt lettek megkeresztelve.

   - Megkeresztelték őket?- meredt rá összezavarodva Dean.

   - Aha. Az egész banda újjászületett motorosokból állt.

   - Na ilyet sem hallasz minden nap- jelentette ki hitetlenül.

   - Nem bizony- értett egyet Sam.

A nagyobbik testvérnek ekkor mintha feltűnt volna valami az egyik képen, ugyanis a következő pillanatban összehúzott szemekkel rábökött a képernyőre:

   - Várj, ezt nagyítsd fel.

JD így is tett, hamarosan pedig már ő és Sam is látta azt, amit Dean szúrt ki nemrég.

   - „Boyle Srácai”?- olvasta fel a lány.

   - Boyle, mint Buddy Boyle tiszteletes?- esett le Samnek. Ezután visszahajolt a gépe elé és vadul pötyögni kezdett a billentyűzeten egészen addig, amíg rá nem talált arra, amit keresett – Ezt hallgassátok. Red Dawg özvegye azt mondta, hogy a férje mindig is vallásos volt, ám egy héttel a halála előtt teljesen megváltozva jött haza a templomból. A nő azt mondta „tele volt isteni dicsőséggel”.

   - Szóval Boyle megint toboroz- vonta le a következtetést a bátyja – Ártatlan embereket ad el az angyaloknak porhüvelyként.

   - De miért halad kisebb csoportokban?- értetlenkedett a fiatalabb.

   - Nem tudom- vont vállat – Talán amikor még ezrekhez beszélt egyszerre nem volt képes irányítani, hogy melyik angyalokat engedték be. Ezzel a módszerrel Bartholomew követői megszállhatják a testeket, amint Boyle belekezd a szónoklásba.

   - Vagyis Red Dawg és a haverjai is mind Bartholomew emberei voltak?- értelmezte a testvérek szavait JD.

   - Igen, és valaki durván lemészárolta őket- bólintott Dean – Ami azt jelenti, hogy ez az új csoport még rosszabb, mint az előző volt- kihúzott magának egy széket, amibe aztán egy gondterhelt sóhajjal bele is huppant – Nem megmondtam, hogy az angyalok mind igazi pöcsök?

Ó, és a java még csak ezután következett.

_______________