Miután elengedte a csuklóm végre kiszálltam az autóból, amivel az út a kikötőtől egy örökkévalóságnak tűnt számomra. Nem voltam mérges vagy bosszankodó, de egyre inkább éreztem azt Botond közelében, hogy megfújt a vágyaival és csábító szövegeivel. Nem gondoltam magam egy olyan lánynak, aki könnyen adná magát, és továbbra is azt éreztem, hogy boldog vagyok egy fiú nélkül is. Itt ez a telek, ami nekem minden évben többet ad, mint amit egy Botondhoz hasonló barát nyújtani tudna nekem. Szeretnék majd családot, de tizenhét évesen még élni akarom a kis vágyaimat, hogy minden álmom teljesüljön, ezekhez pedig nem kell senki, csak én és ez a hely.

A piros autó csomagtartójához léptem, hogy felnyitva azt kivehessük a fiú bőröndjeit, amit a parkolóban még ő rakott be, míg én Tamással beszélgettem. Botond nem szállt ki velem, de fél szemmel láttam, ahogy engem néz fekete szemeivel az autó visszapillantó tükrében. Körbetekintve láttam, hogy nincs a közelünkben senki sem, még Ingrid sem támasztja a ház fehér falait, hogy a nap fénye alatt olvashassa a kedvenc regényeit. Minden nyáron nehezek azok a napok mielőtt jönnének a vendégek, hisz rengeteg tennivalója van mindenkinek és a feladatok száma sem csökken. A munkából azonban egytől egyik kivesszük a részünket és megcsináljuk azt a teendőt, ami hozzánk nőtt az idők során. Ilyen például az, hogy Ábel foglalkozik a lovakkal és csikókkal, de nyilván néha mindenkinek elkel a segítség a saját területén is. Gondolataim közben már elkezdtem kirakni Botond poggyászait, amikor meghallottam, hogy nyitódik majd csapódik az anyósülés felőli ajtó. Lehetséges, hogy most eszmélt fel ő is a töprengésből, és amint rájött, hogy egyedül pakolom a bőröndjeit már szállt is ki, hogy segítsen nekem.

- Segíthetek Hölgyem? - Félmosoly kúszott az arcomra, hogy megint elővette az udvarias énjét. Hihetetlen, hogy nemrég még a kikötőben arra gondoltam, hogy mennyire lovagias és udvarias. Bár hazugság lenne azt mondani, hogy nem az, de, ahogy mondtam már, megtör a varázsa annak, ha ezt valaki csak megjátssza és Botondnál éreztem és tudtam is, hogy hátsó szándékok miatt teszi ezt.

- Azt az utolsó két csomagot kell már csak kivenned, de megköszönöm, ha azt megteszed - őszintén gondoltam azt, amit mondtam, hisz nem véletlen azt a két bőröndöt hagytam a végére. Azok voltak a legnagyobbak így gondoltam, hogy a legnehezebbek is. Szoknom kell a nehéz dolgok cipelését és talán nagyobb gondot se okozott volna nekem, ha ki kell vennem, de ha már felajánlotta a segítséget el kellett fogadnom. Nem akartam teljesen eltaszítani őt, mert hiszek benne, hogy ő egy rendes fiú egyszerűen csak, ahogy Tamás is mondta nem esett még eleget arcra.

- Neked bármikor segítenék - a levegő is megfagyott bennem, mikor közvetlen mellém állt és úgy kezdte el kifelé húzni az első nagyobb poggyászát, hogy karja az én karomat érintette. Néztem, ahogy a kezén néhány ér kintebb dagadt. Olyanokká váltak, mint a földtől elválasztott hegységek. Végigfutottam a vonalak kezdetétől addig, míg a pólója ujja engedte, hisz a kisebb-nagyobb erek az alá is bekanyarogtak. - Igazán nem akarom megzavarni a bámulásomat, de sajnos arrébb kell menned, ha nem akarod, hogy véletlenül eltaláljalak vele. - Észre sem vettem, hogy jobban elidőztem rajta és miattam nem tudja kivenni a bőröndjeit. Vajon mennyi ideig nézhettem karjait, hogy már inkább szólt, hogy lépjek arrébb? Biztosan élvezte, hogy megilletődve mentem egy pár lépést távolabb, hogy végre kivehesse a csomagjait, amiket ki tudja mióta próbált kiszedni.

- Köszönöm szépen - mondtam ki ígéretemhez híven, mikor már mindkét bőrönd a többi kézitáska mellé került.

- Igazán nincs mit köszönnöd Virágszál, végül is ezek az én csomagjaim. - Tudtam, hogy igaza van, és hogy még talán neki kéne hálálkodnia nekem, - bár minden bizonnyal azzal se értenék egyet - amiért segítettem kivenni a csomagokat, mégis azt éreztem, hogy ennek így kellett lennie. Botond lehet, hogy fel sem fogta igazán, de ez már csapatmunka volt a részünkről, és bizony ez a féle összefogás fog kelleni ezen a birtokon is. Örültem neki, hogy megtapasztalhattam, hogy ez a fiú tud dolgozni is, még ha ezt nem is feltétlenül lehet annak nevezni, de hatalmas előrelépés lehet már az is, hogy erre hajlandó volt. A saját magam kihívásának tekintettem azt, hogy Botondnak megmutassam ennek a birtoknak a szépségét és azt, hogy mennyire meg tudja változtatni az emberek életét egy ilyen közösség.

- Segítek becipelni az utazós dolgaid, aztán ha még nincs itt Robi akkor körbevezetlek én a telken. - A birtok tulajdonosának megvoltak a maga szokásai, ha új tag érkezett hozzánk, és bár régen volt utoljára ilyen, még mindig emlékeztem, hogy Anettet is közvetlen az ideérkezése után vezette körül Robi.

- Nekem tökéletesen elég, ha a szobámat megmutatod. Aztán pedig akár maradhatnál is segíteni a dolgaimat kipakolni.

- Szívesen segítek benne, de még magam sem tudom igazából, hogy melyik is lesz a te szobád, de Zsuzsa biztos előkészítette már neked - a fiú arcáról először nem tudtam semmit se leolvasni. Olyan volt, mint aki nem is ezen a világon lenne, mint aki éppen egy Tihanytól távoli helyre gondol, de mielőtt jobban elemezni tudtam volna Botond lefagyott arcát gyorsan megfogta azt a két bőröndöt, amit az előbb vett ki a már bezárt csomagtartóból.

- Túl ártatlan vagy Virágszál. - Nem értettem, hogy ezzel mire is próbál célozni, vagy mi volt az, ami miatt most ezt a jelzőt rám akasztotta. - Zsuzsa a takarítónő? - Először nem tudtam, hogy nevessek vagy sem, de végül csak egy nagy mosolyt villantottam a fiúnak. Egyre érdekesebb megállapításokat tesz anélkül, hogy még bárkit is jobban ismerne Robin kívül.

- Zsuzsa nem takarítónő, ő a mi gondoskodó pótanyukánk. Igaz, hogy ő tartja rendben a házat és a vendégek szobáit is, de ő neki egyszerűen ez a munkaköre. - Láttam a fiún, hogy már nyitja a száját és bár nem ismerem régóta tudtam, hogy olyat szeretne mondani, ami nem tetszene nekem így megelőztem abban,hogy ne tudjon gonosz megjegyzést tenni - Még mielőtt bármit is mondanál,Zsuzsa készíti nekünk a reggelit és vacsorát, így a helyedben meggondolnám, hogy mit is mondok. Nagyon jó a memóriája és megjegyzi, ha valaki rosszat mer mondani róla, de hidd el, amint megismered az összes ilyen gondolatot el fog szállni. Ő a mi védő angyalunk.

A zöld faajtót kinyitottam Botond előtt, hogy végre ne csak kint beszélgessük, hanem azt a helyet is megmutathassam neki, ahol a következő pár hónapban lakni fog. Emlékszem, amikor elsőnek léptem be ezen a küszöbön. Azonnal megcsapott a frissen főzött zsálya tea illata, akkor még nem tudtam, hogy pár nap után az lesz a kedvencem. Zsuzsa már akkor is olyan kedvesen és ünnepélyesen fogadott, mintha ezer éve ismernénk egymást. Apa azt mondta nekem róla, hogy ő a legtüneményesebb ember utánam, akit ismer, és hogy nagyon hasonlít mamára. A nagyszüleimet sosem ismertem, de ezután a vallomás után Teri nagymamát mindig úgy képzeltem el a fantáziámban, mint ahogy Zsuzsa kinéz. Alacsony, mindig mosolygós nő, aki nagyon jól tartja magát, de sose vetette meg az idősödő nyomokat magán, így boldogan mutogatja mindenkinek az őszülő haját és a sárga keretes szemüvegét, aminek régen még lila keretei voltak, amikor először léptem be erre a helyre.

- Igazán gáláns, hogy előre engedtél, de nem igazán tudom, hogy merre kellene mennem. Mondjuk nem olyan nagy ez a hely, hogy eltévedjek - nézett körbe, és amikor hátra pillantott megnézni, hogy mi is húzódik a hátam mögött láttam egy kisebb fintort az arcán. Elsőre biztosan meglepő lehetett számára ez a kis vályogház, a fehér falaival és a maga egyszerűségével. Én mindig is imádtam, hogy ennyire letisztult ez a hely. Szerettem, hogy fehérek a falak, mert mindig azt tükrözték, hogy mekkora békesség van a házon belül - még ha néha Ingrid össze is veszett a két barátnőmmel - és akkora biztonságérzetet adott, amit még a debreceni kamerával felszerelt házunk sem nyújtott számomra. Szerettem, hogy ilyen apró, mert a benne lakókkal így tényleg olyanok lehettünk, mint egy család, hisz bármerre mehettünk biztos összefutottunk egymással. Bár nem nagy ház volt, de a kis konyha és a két fürdőszobán kívül mégis sok hálószoba elfért benne.

- Hát megérkeztetek? Már alig vártam, hogy megismerjem a második fiamat is. - Botond kitakarta a személyt, akitől ezek a mondatok érkeztek, de már arc nélkül is bárhonnan felismerném Zsuzsa izgatott hangját - Jól utaztál? Ha álmos lennél, akkor nyugodtan dőlj le. Majácska majd megmutatja a szobád pont az övé mellett van, ha ez persze mindkettőtöknek megfelel. Csináltam szendvicset is, ha éhes lennél, bár még nincs vacsoraidő, de nem szeretném, hogy éhezz, mert kellenek a házhoz ezek a jó izmos fiatalemberek. Viszont még be se mutatkoztam! Én Zsuzsa vagyok, és általában, ha valami gondod vagy bajod lenne, akkor hozzám tudsz fordulni. – Szegény fiú előttem teljesen lesokkolódva állt és bár nem láttam az arcát el tudom képzelni, hogy az előbb látott fintor az arcára fagyott.

- Én Antal Botond vagyok asszonyom, és nagyon örülök, hogy megismerhetem. Maja csupa jót említett Önről és a kedves személyéről – Botond rendkívül illemtudóan mondta ezeket a szavakat, de Zsuzsa már a legelején megejtett egy fejrázást. Nem szereti, ha valaki magázza vagy olyan jelzőkkel illeti, ami a korára emlékezteti.

- Boti fiam meg ne halljak több magázást, mert agybajt kapom tőle. Tegezzél szépen és hívj csak Zsuzsának. Ezeket a magázási kísérleteket pedig hagyd meg Ingrid nénédnek, ő biztos örülni fog neki, ha valaki ilyen tisztelettel fordul hozzá. – Bármilyen érdekes az itt dolgozók közül Ingridet senki sem magázta még le, és bár tényleg fiatalabb Zsuzsánál mégis rajta is látszik, hogy már középkorú. – Majácskám el tudod vezetni a fiatalembert a szobájába? Addig én szólok Robinak, lassan már úgy is végezniük kell a kinti locsolóval. Ha pedig a szerelőnek bármire szüksége lenne a Fiam úgy is tud neki segíteni, nem kell Robinak már pátyolgatnia.

- Természetesen megmutatom neki, aztán úgy is nekem is kell beszélnem Robival, hátha kell valahol még segítenem. Illetve véletlen nem tudod, hogy a lányok merre vannak? Lehet kelleni fog nekik egy kis támogatás, és Szilvinek is meg szeretném nézni, hogy biztos jól van-e a lába – Botond észlelte, hogy most ő áll úgy, hogy akadályt okozzon, így bentebb lépkedett addig, hogy a konyhát is fel tudta magának térképezni.

- Találkoztam én a Szilvikével és elmesélte akkor, hogy mi történt az istállónál, de tettünk rá egy kis gyógynövényes krémet. Azt mondta utána, hogy már alig érezte, hogy fáj neki, szóval ne aggódj te miatta Majácska. Tudod, hogy milyen szeles tud lenni, Anettkáról nem is beszélve. Utoljára pont együtt láttam őket, ahogy elmentek a gyümölcsösök felé. Ott szerintem megtalálod őket, ha nem mászkáltak el azóta valamerre. – Örültem neki, hogy Szilvi lába tényleg jobban van, bár mondta, hogy csak egy horzsolás, én azért megijedtem, hogy megütötte magát. – Na, de iderángatom Robit, hadd lássa ő is a jóvágású unokaöccsét.

Minden további nélkül elindult ki, hogy minél hamarabb idehozza a birtok tulajdonosát.

- Akkor kövess megmutatom a szobád – mentem el Botond mellett, aki meglepetésemre a Zsuzsával váltott beszélgetése óta meg sem szólalt.

- Hogy tudsz te itt lakni Virágszál? – kérdezte meg hirtelen, mikor már a szobája ajtajához értünk. Értetlenül fordultam hátra, hiszen ez a hely számomra a legszebb. – Nincs tévé, internet is alig és még a ház is kicsi. Unalmas hónapok előtt állunk, ha nem viszünk bele egy kis izgalmat.

- Hidd el nem fogsz itt unatkozni, amint megkapod a feladataid – miután ezt kimondtam már be is nyitottam a szobába, ami a mögöttem álló fiú hálója lesz az elkövetkező hónapokban. A szobát a fehér és zöldes kék színek birtokolták, mint a ház legtöbb részét. Nem voltak különösen nagy díszek vagy dekorációk, hanem az egyszerűség volt rá jellemző. A hely teljesen alkalmas arra, hogy mi magunk belakjuk és úgy csinosítsuk, ahogy nekünk megfelelő. – Ez pedig a te szobád lesz, ha neked is megfelel – néztem rá, de ő azzal volt elfoglalva, hogy jobban felmérje magának a helyet.

- A te szobád lehet jobban érdekelne, de ne ugorjunk ennyire előre ilyen hamar. Egy ilyen hölggyel apránként kell haladni, szóval addig is míg te nem követeled, addig itt is el tudok éppenséggel lakni.

Megint döbbenet ült az arcomra szavai után. Hihetetlen, hogy ez a fiú egy másodperc alatt el tud némítani gondolataival. Abban viszont biztos voltam, hogy nem fogok neki könyörögni azért, hogy velem aludjon. Nem is akarom, hogy valaha velem egy ágyban legyen, hiszen amilyen tisztelettudóan tud beszélni, annyira vannak buja hátsószándékai is vele.

-A fürdőszoba itt van veled szemben, és ha bármilyen segítség kellene az én szobám itt van jobbra a sarkon – igyekeztem figyelmen kívül hagyni azt, amit mondott nekem, és meglepő, de eddig nem is jegyezte meg ezt nekem. Talán élvezte is, hogy minden ilyen mondatával elnémít és összezavar annyira, hogy ne tudjak rá válaszolni. Az igazat megvallva nem is szerettem volna rá mindenképp visszaszólni. Ahogy azt a parkolóban láttam Botond apukája is inkább ráhagyta a fiára ezeket a megszólalásokat.

-Lehet, hogy néha élni fogok ezzel a szóban forgó segítséggel – nézett rám sejtelmesen, de válaszolni, vagyis inkább kérdezni már nem volt időm, ugyanis az ajtóban megjelent Robi alakja. Látszólag kicsit idegesnek tűnt, ami nem tudtam, hogy az elromlott locsoló vagy Botond érkezése miatt van.

- Sziasztok! – érződött hangszínén, hogy nem is tudja pontosan, hogyan kellene bennünket köszöntenie. - Boti veled szeretnék majd az irodámban beszélni, de először nyugodtan pakolj ki aztán elvezetlek oda. Remélem nem volt rossz utad idáig, és hogy Majával is jól össze tudtatok barátkozni ennyi idő alatt. – Ezután felém fordult, hogy következő szavait nekem intézhesse. - Maja neked pedig át kell adnom Anett üzenetét, miszerint segítened kell neki és Szilvinek a sárgabarackok szedésénél, szóval ott várnak téged.

- Rendben, akkor én nem is zavarok tovább. Megyek segítek a két jómadárnak. – Bár tudtam, hogy nem azért üzentek Robival, mert annyira sok lenne a szedésre váró gyümölcs, hogy nem tudják ketten megoldani, de fenn akartam tartani a látszatot, hogy nem Botond érkezésével kapcsolatban szeretnének kifaggatni. – Minden jól fog menni – súgtam oda Robinak, mikor elhaladtam mellette, és még egy biztató mosolyt is küldtem felé, amire kaptam egy hálás tekintetet is. Tudtam, hogy izgult az unokaöccse érkezése miatt, hisz egészen rossz véleménnyel volt róla. Kellett neki ez a minimális ösztönzés, hogy megnyugodjon. Rám pedig várt egy hosszadalmas kihallgatás.