Kinyitottam a szemem. Egyedül feküdtem egy idegen ágyban, hófehér falak között, a velem szemben lévő ablakon éjfekete sötétség nyomult a szobába. Minden csendes volt, nem mozdult semmi. Az ágyam melletti fotel üresen árválkodott.

Átszaladt az agyamon minden, ami történt. Be kellett csukom a szemem, és megkapaszkodnom az ágy keretében, mert újra megszédültem. De ezúttal nem jöttek a tünetek, nem volt sem szívdobogás, mert valószínűleg telenyomtak gyógyszerrel.

Fájt, hogy egyedül ébredtem, hogy nem ült mellettem Ethan. Lehet, hogy azután, ami történt, soha többé nem látom. Hogy így lebuktunk. Aztán eszembe jutott, hogy ő már Halloweenkor kész lett volna előbújni. Kifújtam a levegőt, ami belém szorult. Ethan nem lépne le.

A szobában lévő csukott ajtó felől motozást hallottam, majd valaki lehuzta a WC–t. Ethan! Hála az égnek, mégsem vagyok egyedül, csak pont akkor ébredtem, amikor kiment a mosdóba. Amikor nyílt az ajtó, az arcomra fagyott a mosoly, ami az előbb odakúszott. Egy ősz hajú fickó lépett elő, akit nem ismertem. De amikor megfordult, és megláttam kék szemeit, megrémültem.

– Ethan?

– Örülök, hogy végre méltóztattál felébredni – dühösnek hangzott.

– Mi ez az egész?

– Ötvenkét éve várom, hogy felébredj.

– Mi?

Ránéztem a kezeimre, azok is mind ráncosak voltak, rusnya foltokkal tarkítva. Éreztem, hogy emelkedik bennem a pánik, de a szívem dobogása nem gyorsult. Ahogy erre gondoltam, hirtelen hiányérzet töltött el. Benéztem a pólóm alá, de a szívem helyén csak egy megperzselődött koromfekete lyukat láttam, egyenetlen sebszélekkel.

– Tíz év után adományozták oda – Ethan hangja keserű volt és csalódott, miközben vállat vont.

– Anyáék hol vannak?

– Rég halottak – válaszolta Ethan játszi könnyedséggel, majd felnevetett.

Riadtan nyitottam ki a szemem. Egy türkizkék falú szobában feküdtem. A kezemben kanül, a karom és a fejem bekötözve, mellettem infúzió, odakint ragyogott a napsütés. Csak álmodtam! Hála ég!

– Ryan – Anya jelenléte rázuhant a tudatomra. De mielőtt bármit is tettem volna, megnéztem a kezeimet. Olyanok voltak, mint mindig. Benéztem a pólóm alá, nem volt lyuk.

– Ryan? – Anya szemében riadtan ült az aggodalom.

– De jó, hogy élsz – sóhajtottam megkönnyebbültem, ahogy megláttam a mellettem lévő széken görnyedő alakját. Erre egyből felpattant, odasuhant mellém és megfogta a homlokomat.

– Lázas lehetsz, keresek valakit, hogy felébredtél.

De gyorsan elkaptam a kezét és felülve hozzábújtam.

– Sajnálom, sajnálom, hogy nem mondtam el.

Anya hallgatott. Fogalmam sem volt, milyen reakciót várok, de megrémített a csend. Annyira biztos voltam benne, hogy Anya el fog fogadni, hogy bele sem gondoltam, mi lesz, ha mégsem. Ha azt mondja utál, ha azt kéri, ne találkozzak Ethannel, ha azt mondja, takarodjam otthonról, ha azt hiszi, hogy...

– Sejtettem. – Halk hangja megreszkettetett. Nem mertem ránézni, lehajtottam a fejem. Anya leereszkedett mellém az ágyra, és egyik kezével a kórházi takarót simogatta, a másikkal pedig a hajamat.

– Mikor kezdődött?

– Az első közös hétvégén, amikor Jessica elutazott. De én már előtte is... Ethan megmentette az életemet. Amikor tavaly volt Jacobbal az a vacsora és rosszul lettem, Ethan segített.

Úgy éreztem, a szavak cserben hagynak. Mert mindaz, amit mondtam, olyan száraznak hangzott. Pedig szerettem volna részletesen elmesélni az egészet, hogy hogyan formálódott meg bennem az érzés, hogyan kerültünk közelebb egymáshoz, hogy hogyan lett a semmiből minden.

Anya újra megszólalt.

– Sejtettem. Találtam a fürdődben a földön egy vizes alsónadrágot, két törülközőt... nem találtam rá jó magyarázatot. Aztán azt mondtad, szerelmes vagy. Meg hogy Tinánál alszol, de nyáron már megnéztétek nálunk a Gyűrűk urát. És hallottam, amikor azt mondtad, meleg vagy és Ethan is. Megértettem. Vártam, hogy magadtól mondd el.

Anya, miközben beszélt, végig a hajam simogatta. Majdnem kiskölyöknek hittem magam újra, aki leesett a fáról és lehorzsolta a térdét. Csak most úgy éreztem, a szívemen van a horzsolás.

– Sajnálom. El kellett volna mondanom.

Anya hallgatott.

– Jacob? - néztem először Anyára.

– Tudta. Meg sem rezzent, mikor hazaértünk, csak megfogta a kezemet, és kihúzott az ajtón. Aztán elmondta, hogy ő már rájött a Halloween bulikor, amikor közös jelmezbe öltöztetek.

És ebben a pillanatban elöntött a Jacob iránt a szeretet. Biztos voltam benne, hogy nagyon nehezen fogja mindezt elfogadni, ha egyszer mégis.

– Miért?

Anya ennyiből is értette a kérdést.

– Mert szereti Ethant. És téged is.

Anya hozzám hajolt, és végre átölelhettem. Nem akartam sírni, de mintha kinyitottak volna egy csapot a szememben, és én meg nem tudtam, hogy kell elzárni. Anya közben simogatta a hátamat. Kellett vagy két perc, mire összeszedtem magamat annyira, hogy újra megszólaljak.

– Miért jöttetek haza előbb?

– Nem emlékszel? Azt ígérted, telefonálunk szenteste. Hívtalak, de nem vetted fel. Tina sem, Ethan sem volt elérhető. Jacob nyugtatott, hogy minden rendben. Biztos minden rendben. Autót béreltünk. Aztán hazaértünk, és megnyugodtam, hogy jól vagytok.

Elmosolyodtam. Annyira elképesztően hálás voltam nekik, hogy nem lett az egészből kiabálós drámai jelenet, sírás és felelősségre vonás. Azt hiszem, abba belehaltam volna, szó szerint.

– És... khmm... védekeztetek?

Bólintottam. Eszembe jutott az egész éjszaka, hogy milyen elképesztő volt. Pipacsvörösre gyúlt az arcom az emlékektől. Anya már éppen folytatni akarta, de Ethan belépett az ajtón.
Nem volt ősz! Éjfekete haja kócosan lógott mindenfelé, karikásak voltak a szemei, fáradtak a vállai.

Anya felállt, és egy szó nélkül kifelé indult. Megsimította a hajam, majd Ethan karját is, ahogy elhaladt mellettünk. És ez mindennél többet jelentett.

– Mennyit aludtam? – kérdeztem, mikor Ethan leült a székre. Zavarban volt.

– Egy napot.

Mellbevágott az érzelemmentes hang, és az, hogy kerülte a tekintetem.

– Mi a baj?

Zavartan nézett rám, majd beletúrt a hajába. Latolgatta talán, hogy merjen-e őszinte lenni.

– Akarod?
– Mit? – Nem értettem, mire gondol.

– Ezt. Minket.

– Miért ne akarnám? – bámultam rá.

– Mert kiderült, és... – megint beletúrt a hajába.

– A nászút után amúgy is elmondtuk volna, nem? Tökmindegy. Idejössz?

Felé nyújtottam a kezem, és Ethan olyan hirtelen kapott érte, hogy megrezzentem. Egy mozdulattal mellettem termett, és átölelt. Végre újra érezhettem az illatát. Medence szagú volt.

– Te úsztál? – kérdeztem csodálkozva.

– Az úszás rakja helyre a gondolataimat.

Csendben néztem a kék szemébe, ami most a ragyogóan beáradó napsütésben tengerkéknek tűnt. Aztán megcsókoltam, ő pedig hagyta, és végre kezdtem elhinni, hogy minden rendben lesz.
Percekkel később, mikor Ethan mellettem feküdt az ágyon, végre összeszedtem a bátorságom, és megszólaltam.

– Emlékszel a tóra? - Ethan bólintott. – Van egy kérdésem, szeretném feltenni most.

Ethan újra bólintott.

– Ki az a Cece?

Éreztem, hogy Ethan egy pillanatra megmerevedik, majd egy hosszú sóhaj után újra ellazult.

– Ezt a kérdés nélkül is megkérdezhetted volna. Cece a húgom volt.

Azt hiszem, egy pillanatra megforult a fejemben, hogy megkérem, ne folytassa. De Ethanből ömleni kezdtek a szavak.

– Négy évvel voltam idősebb. Cece volt a legjobb barátom, a legaranyosabb húg, akit csak akarhat magának egy testvér. Aranyszőke haj, kék szemek, cserfes, csicsergő madárkahang. Jacob és anyám is imádták. – Ethan arcáról lefolyt a mosoly, ami az előbb megjelent rajta. – Nyolc éves voltam, amikor meghalt. Anyám éppen munkában volt. Jacob otthon maradt, mert mindketten betegek voltunk. Influenza. De persze közben dolgozott. Rám bízta Cece-t, míg ő elintézett pár telefont. Csendben mesét néztünk. Aztán elaludtam.

Egyre jobban összeszorult a szívem, ahogyan Ethan beszélt. A hangja erős volt, de néha megremegett.

– Arra ébredtem fel, hogy Jacob az erkélyen zokogva hívja a mentőt. Cece kinyitotta az ajtót, kimászott és leesett. A kórházban halt meg. Anyám nem ért be időben a munkája miatt. Jacob ellen vádat emeltek, de mivel akkor már felfutóban volt az ügyvédi karrierje, pénzbírsággal elrendezték.

Dermedten hallgattam Ethan szavait. Még mindig nem volt vége.

– Ezután még két évig ölték egymást. Minden nap azt kellett hallgatnom, hogy egymással üvöltöznek, hogy kinek a hibája, én meg ültem a szobámban és fogtam a kezemben Cece otthagyott játékait.

Megremegett a hangja, azt hittem, végre a végére érünk, és átölelhetem, de tovább folytatta:

– Pedig pedig nem is tudták. Nem tudták, hogy én vittem ki a széket, és mutattam meg Cece–nek előző nap, hogy fel lehet rá állni. Onnan látni a szemközti fát, amin volt egy madárfészek. Meg látni lehet anyát, ahogy jön haza a munkából. És apa autóját, ahogy elhajt vele.

Magamhoz öleltem, hogy a nyakamba bújhasson és a bőrömbe sírhassa a könnyeit. Fogalmam sincs, mennyi ideig maradtunk így kettesben, de idővel Ethan sírása egyenletes szuszogássá vált a vállgödrömben.

💙

Arra ébredtem, hogy már lemenőben volt a nap, az ablakon túli világban havazott. Ethan még mindig mellettem aludt, de most a vállamon nyugtatta a fejét. Nyugodtnak és békésnek látszott. Amikor még nem ismertem, azt hittem, neki könnyű élete van. Pedig most már láttam, hogy Ethan rengeteget szenvedett önmagába zártan. Csak remélni mertem, hogy ezután meggyógyul végre. Ha már képes elmondani, az a gyógyulás kezdetét jelenti, igaz?

Halkan nyílt az ajtó és Tina lépett be rajta, csendesen osont, mint egy macska, Ethan szeme mégis azonnal kippanttant. Riadtan nézett körül, majd megállapodott a tekintete rajtam.

 Rámosolyogtam. Ethan felült az ágyban mellém, és átkarolt, mire Tina mosolyogva leült a székre.

– Hogy vagytok?

Pár szóban elmeséltük neki, hogy mi minden történt azután, hogy anyáék hazajöttek. Siettem, mert jobban érdekelt Samantha. Tina pedig elmesélte, mi minden történt azután, hogy kitett engem a lakásunknál:

– Visszamentem Sammy–ék házához. Ott ült a lépcsőn, félig megfagyva. Azt mondta, csak sétált, de nem tud bemenni, abba a házba nem, ahol annyi vér folyt.

Csendben hallgattunk. Fogalmam sem volt, illendő-e megkérdeznem, de kicsúszott a számon:

– Elmesélte mi történt a gyilkosságkor?

– Nem – rázta meg a fejét. – De nem is akartam faggatózni.

Még szerencse, hogy olyan régóta ismertem Tinát, hogy tudtam mikor hazudik. Ahogy azt is tudtam, hogy mindig jó oka volt rá.

– Sammy kérte, hogy mondjam el, hogy elköltözik. Az anyukájának van egy nővére, ő segít majd ellátni a mamáját is. Azt mondta, sajnálja, de le kell innen lépnie, ha nem akar megbolondulni.

Bólintottam. Talán tényleg így lesz neki a legjobb.

💙

Másnap hazaengedtek. Jacob nem jött be hozzám, ezért teljes rémületben voltam, hogy vajon hogyan fog reagálni.

Már a folyosón hallottuk a kiabálást, ami fülsértőre erősödött, amikor Anya kitárta az ajtót. Jessica hangja végigüvöltött a dobhártyánkon.

– Én megmondtam. Felhívtalak, hogy Brenda fura dolgokat látott. Mondtam, hogy buzik! És te elhajtottál, hogy álljak le, Brenda képzelődik, csak barátok.

– Jessica. Ne beszélj így!

Anyám komótosan nekiállt levetni a kabátját, mint aki semmit sem hall. Követtem a példáját, de Ethan továbbra is megkövülten állt, és bámult maga elé.

– Ott dugtak a lakásban. Ethan nem volt ilyen! Ezelőtt soha, egy fiúval sem. Biztos, hogy a cafkád fia...

– Vigyázz a szádra, amikor a feleségemről beszélsz – hallottam Jacob hangját. Felnéztem, anyámra, aki úgy tett, mintha még mindig nem hallana semmit, éppen kibújt a cipőjéből. Ethan azonban eliramodott mellettem, nagyokat dübbentek a bakancsai.

–Tévedsz, meleg vagyok, és ezt tíz éves korom óta tudom.

– Ethan... csak... eltévedtél. Előfordul. Tíz éves korod óta? A válás miatt csak magadra akartad vonni a figyelmet.

– Milyen figyelmet? Sosem figyeltél rám! A nyakamra telepedtél vagy pedig egyedül hagytál, csak ezt a két végletet ismered.

– Ethan, kisfiam. Mindent megadtam neked, ami tőlem tellt.

– Kivéve magadat, az anyát, akihez néha odabújhattam volna. Akinek elmondhattam volna tizenhárom évesen, hogy tetszik egy fiú osztálytársam. Akinek elmondhattam volna, hogy hiányzik Cece. Ehelyett pszichológushoz küldtél. Nem is láttalak, mindig dolgoztál. Brenda főzött, ült mellém tanulni, pedig kurvára csak takarítani járt hozzánk.

– Ethan.

– És nem dugtam abban a lakásban, szeretkeztem volna esetleg, de azt sem. Nyugodtan élhetsz ott tovább, nem piszkoltam össze.

Anyám sóhajtott, majd besétált a nappaliba.

– Gyere, Jessica! – Azzal karon fogta Ethan anyját, kezébe adta a táskáját, és kinyitotta a bejárati ajtót. Jessica dühösen kicaplatott, aztán megfordult, nagy levegőt vett, erre anyám a képébe csukta az ajtót. Majd, mintha semmi sem történt volna, visszament a nappaliba.

Követtem. Odasiettem Ethan mellé és megöleltem. Mindenki hallgatott.

– Mi lesz most? – kérdezte aztán Jacob.

– Mi lenne? Veszünk egy házat – válaszolta anyám, majd elindult a konyhába, hogy megfőzze az ebédet.

Ethan végül levette a bakancsát, és besétáltunk a szobába. Odakint anyám és Jacob halkan beszélgettek.

– Akarod ezt? – kérdeztem Ethant.

– Veled lakni? Együtt aludni? Veled ébredni minden reggel? Hm, nem hangzik borzalmasan.

Ethan úgy mosolygott, mint aki teljesen jól van.

– Figyelj, ne csináld, jó? Lehetsz szarul.

– De nem akarok – Ethan idegesen felcsattant. – Túl sokszor éreztem magam szarul miatta az elmúlt években, elég volt.

– De hát szereted, ha csalódsz benne, az beeszi magát a bőröd alá, onnan fáj. - Ethan csodálkozó tekintettel meredt rám, mire hozzátettem. – Csak azt szeretném, ha jól lennél – vontam vállat.

Ethan magához húzott és átölelt.

– Jól vagyok, azokkal vagyok, akik számítanak.

💙

Az esti vacsoránál több volt a csend, mint általában. Mindannyiunknak volt min agyalnia. Szinte hallottam, ahogyan kattognak a kerekek. Csendben rágtunk. Aztán Ethan egyszer csak letette a villáját, megköszörülte a torkát, és megszólalt.

– Köszönöm, hogy megvédtél minket, Apa.

Mindenki megdermedt. Ethan arcán két piros folt gyúlt zavarában. Legszívesebben azonnal lecsókoltam volna róla, annyira büszke voltam rá. Jacob megköszörülte a torkát, aztán megszólalt:

– Nem kell megköszönnöd. Ez a dolgom.

Pár falatot ettünk csak, aztán Ethan folytatta.

– Majd szeretnék megbeszélni veled valamit. Egy barátomnak ügyvédi segítség kellene.

– Persze, segítek.

Anya mosolygott, ő még nem tudta, miről volt szó. De nem ez a lényeg, hanem hogy Jacob és Ethan végre nyitottak egymás felé. Egy icipicit kezdtem hinni benne, hogy működőképesek leszünk mi négyen együtt.

Reméltem, hogy Ethan meggyógyul. Hogy végre ennyi év után fel tudja majd dolgozni Cece-t. Hogy a Holt lecsukatására tett erőfeszítések sikeresek lesznek, és nem törik össze, sem őt, sem Kyle–t, sem a harmadik srácot.

A vacsora után anyám előszedte a felfújható matracot, meg az ágyneműt, de mondtuk, hogy hagyja a fenébe. Ethan bemászott mellém és együtt aludtunk. Végre nem kellett semmit sem eltitkolni.