Csak bámultunk egymásra Ethannel. Kezdett elönteni a pánik, ide–oda cikáztak a gondolataim, és a leghangosabb azt dübörögte odabent, hogy én ebből az öltözőfülkéből nem merek kilépni a Nagyi szeme elé. Ha csak arra gondoltam, hogy ki kell innen mennem, elfogott a hányinger és forogni kezdett a világ.

– Nyugi, Ryan – lépett mellém aztán Ethan. Megölelt és addig simogatta a hátamat, míg össze nem szedtem magam.

Csendben levetettem az öltönyt, Ethan is kiválasztotta azt, ami szerinte a legjobban állt neki. Felöltöztünk, gépiesen mozogtam. Csak a Nagyi járt a fejemben. Eddig úgy tűnt, nincs azzal baja, hogy egy fiú tetszik. De mi lesz, ha elmondja otthon?

Fogalmam sincsen, mennyi idő telt el, amikor Ethan és én vége kinyitottuk az ajtót, és kiléptünk a valóságba. Körbenéztem, de nem láttam sehol a Nagyit. Jéggé fagyott minden porcikám a gondolatra, hogy esetleg itt hagyott minket. De az egyik alkalmazott azonnal szaladt, és a Nagyi Patsyvel egyetemben hamar előkerült.

– Nocsak, mi ez a hallgatás? – vizslatott Patsy.

A Nagyira kaptam a tekintetem. Pont olyan volt, mint általában, de az állán megfeszült egy izom, ami azt mutatta, hogy ideges. – Nem sikerült megtaláni a befutót?

– De, ezek lesznek – szedte össze magát Ethan helyettem is.

Patsy átvette az öltönyöket, megvizsgálta őket, lelkesen bólogatott, felsorolta a legjobb tulajdonságaikat, majd a Nagyival együtt elvonult, hogy megoldják a fizetést. Közben a többi alkalmazott az általunk hátrahagyott öltönykupacot akasztgatta vissza a helyére.

Ethannel a fal mellé húzódtunk, hogy ne legyünk útban. Onnan lestem a Nagyit, és pánikoltam szét az agyam, hogy vajon mi fog történni velünk ezután. Ethan halkan megszólalt:

– Minden oké lesz, hallod? Ha kell, én beszélek vele. Ő az egyetlen, akinek elmondtad a családodból, nem fog visszaélni a bizalmaddal.

– Nem mondtam el, csak ránk nyitott.

– De azt elmondtad, hogy vagyok, hogy van egy fiú. Szerintem beszéljünk vele, talán meg fogja érteni, hogy ne szóljon senkinek.

Furcsa volt, hogy Ethan mentegeti előttem a Nagyit. Azt, akiben eddig a legjobban meg tudtam bízni, hiszen tényleg csak őt avattam be egyedül a családból.

Fizetés után teljes csendben szálltunk vissza a kocsiba. Én hátra ültem, hogy elbújjak Nagyi szeme elől, de a visszapillantó tükörben is égetett a tekintete. Ethan beült mellém, és megfogta a kezemet. Most már úgyis felesleges volt titkolózni, a kézfogás pedig segített, hogy egy kicsit jobban érezzem magam. A mellkasomban hangosan dübörgött a szívem, legalább kilencvennél járt a pulzusom. Nagyon nem akartam, hogy légzőgyakorlatoznom kelljen előttük.

– Szeretnék veletek beszélgetni, tudtok valami nyugodt helyet? – kérdezte Nagyi. Ethan pedig felajánlotta, hogy menjünk el hozzájuk, nincs otthon senki.

Huszonhárom perc múlva mind a hárman Ethanék nappalijában ültünk. Furcsa volt a hosszúra nyúló csend, mert Nagyinak lételeme a beszéd.

– Sajnálom, hogy nem mondtuk el – Ethan volt a bátrabb, ő meg mert szólalni.

Nagyi megrázta a fejét.

– Nem tudom, Ryan mennyit mesélt neked a fiatalkoromról, mindenesetre láttam egyet s mást, és már nagyon régóta eszembe sem jutna mások élete vagy döntései fölött ítéletet mondani. Patsy például épp ma mesélte, hogy a negyedik esküvőjére készül egy alig negyven éves férfivel. Ha boldogok, csinálják. Ráadásul a szerelem olyan megfoghatatlan, kiismerhetetlen misztérium, amit nem szabadna korlátozni. De hát mi mást vártok egy vén hippitől – itt felnevetett, de a nevetése végül köhögésbe fulladt. Az a sok titokban elszívott cigi.

Riadt pillantásom viszonzásra talált a tekintetében. Folytatta.

– Csak azt reméltem, hogy ha már egy másik fiú került a képbe, az nem te leszel. Nem veled van problémám, hiszen nem is ismerlek – fordult Ethan felé. – Egyszerűen csak reménykedtem abban, hogy könnyebb dolgunk lesz.

Hallgattunk. Persze, értettem, mire gondolt, de nem tudtam másra figyelni, csak arra, hogy azt mondta "dolgunk". A többesszám helyrebillentette a gondolataimat.

– Sejtetted? – szólaltam meg végül nagy nehezen.

– Igen. Alig, hogy Ethan szóba jött, bevallottad, hogy van valaki, egy fiú. Később pedig sosem beszéltél Ethanről, kerülted a témát. De amikor találkoztunk ma, majdnem átvertetek, olyan semmitmondó közönyt éreztem tőletek, hogy majdhogynem le vagyok nyűgözve. Pont az volt az egyetlen ellenérvem, hogy Maggie biztos rájött volna, ha valami van köztetek.

– Vigyáztunk, hogy ne bukjunk le – szólalt meg Ethan.

Hallgattunk. Nagyi tekintete mindkettőnket éberen figyelt. Zavarban voltam, de éreztem, hogy soha nem szerettem még ennyire Nagyit, mint ezekben a pillanatokban.

💙

Ethannek a bajnoksági válogató óta csak heti egyszer volt úszóedzése, mégis alig volt időnk egymásra. Mindenkit leterhelt az esküvő szervezése. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire sok mindent el kell intézni.

A helyszín végre ki lett választva (Shady Elms Farm), de foglalt volt december 21–ére, így Jacob jelentős összeget volt kénytelen "adományozni", és ekkor hirtelen máris szabad lett az esküvő napjára. Mekkora lehúzás! Vajon azokat, akiknek akkorra volt időpontja, hová tették?

Virágok, torta, díszek, Anya ruhája, zenekar, a kaja, a desszertek, a koszorúslányok, fényképész, meghívók és még sorolhatnám. Ha meghallottam bármelyiket, máris görcsbe rándult a gyomrom. Ráadásul a karácsony is közeledett. Kezdtem egyet érteni anyámmal, hogy hülye ötlet volt ekkorra tenni az esküvőt.

Az iskolában esszét írtam esszé után. Ráadásul közeledett a suliújság megjelenési határideje is, így görcsben állt a gyomrom, mire jutnak a nyomozásunkkal. A megjelenési határidő előtt két nappal végre kezünkben volt az infó. Tinával nem hittünk a szemünknek. A bejegyzett IP cím Timhez tartozott. 

- Mit fogsz csinálni? - kérdeztem, amikor iskola után megálltunk a kapu mellett, hogy bevárjuk Timet.

- Nem tudom, de valahogy le fogjuk állítani.

Hallgattam, és közben reménykedtem, hogy Tinának igaza van. Nagyon nem akartam, hogy a cikk megjelenjen, mert biztos voltam benne, hogy Ethan nem fogja szó nélkül hagyni, és úgy leveri Timet, hogy azonnal kipenderítik a csapatból.

Tim megjelent az ajtóban a szokásos bandával.

- Tim, beszélhetnénk egy kicsit? - kérdezte Tina, mire Tim meglepetten fordult felénk. Átsuhant az arcán a zavar, de mire mellénk ért, már széles mosollyal üdvözölt minket.

- Sziasztok, mi újság?

Tina elővette és felmutatta a két borítékot.

- Te voltál, igaz?

Tim összeráncolt szemöldökkel nézte a fehér borítékokat, majd megrázta a fejét.

- Nem értem, mik ezek?

- Zsaroló üzenetek - mondta Tina. Tudjuk, hogy te küldted őket. Abigail elmondta, hogy minden alkalommal úgy küldi neki a képeket a cikkekhez, és a számítógép klubos srácok megnézték, kinek a gépéről jönnek az üzenetek.

- Ez nem bizonyítja, hogy zsaroló levelet küldenék bárkinek. Ez csak azt bizonyítja, hogy én késztem a képeket Abigail cikkjeihez - mosolyodott el nyertesen Tim. Rá kellett jönnöm, hogy igaza van.

- Lehet, de a képek nagyon hasonlóak.

- Akkor sincs a kezedben semmilyen bizonyíték, Tina.

- De igen, azt tudjuk, hogy te készíted Abigail képeit, és szerintem ha ezt elmeséljük a szerkesztőségben, neked is kijár majd az a két hét felfüggesztés Samantha cikke miatt. Arról nem is beszélve, mennyire nem jogszerű másokról képeket készíteni az engedélyük nélkül. Úgyhogy ha bármi is bekerül az újságba Ryanről, nagyon szívesen kitálalunk bárkinek.

Tim összecsücsörítette az ajkát. Néhány másodpercig hallgatott, majd megszólalt.

- Fogalmam sincs, mit nem lenne szabad Ryannel kapcsolatban közölni. Leszállhatsz rólam, nem fogok csinálni semmit.

Megfordult és ott hagyott minket.

- Szerinted ez elég lesz?

- Remélem. Ahhoz talán mindenképpen, hogy az újságnál leálljon és ne küldjön képet senkiről. Talán sikerült megijeszteni.

Bólogattam, és próbáltam elhinni, hogy minden rendben lesz.

💙

Mivel Ethan és én voltunk a tanúk, Nagyival karöltve rengeteget segítettünk, hogy minden jól menjen a nagy napon, hiszen az esküvő rohamosan közeledett. Emellett kerítenem kellett mindenkinek külön karácsonyi ajándékot is. A december csak úgy elrohant mellettünk, tíz nap őrült futkosás, és máris elérkeztünk a nagy eseményhez.

De előtte csütörtökön még egy szabad délutánt sikerült elintézni a többiekkel. A MAX–ben ültünk a lila pöttyös kanapén, mindenki ott volt, aki az ebédlős asztalunknál szokott. Tina és Brandon mintha végre kicsit túl tudtak volna jutni az érzelmeiken, néha még igazi mosolyt is láttam felbukkanni közöttük. A fiúk a zenekarról beszélgettek, amiről most már Samantha is tudott, sőt ő is látott már egy próbát velünk az előző hétvégén.

Samantha azonban most nem kapcsolódott be a beszélgetésbe. Csendben ült, az elmúlt napokban túlságosan magába zárkózott. Még a megszokottnál is jobban. Egy csúnya okkersárga fotelben kucorgott a kanapé mellett, az ölébe húzta a lábait, kivonva magát a beszélgetésből. Mellé emeltem a székemet és leültem.

– Mi újság?

– Semmi – meggyőző próbált lenni, de mégis láttam rajta, hogy van valami baj.

– Gáz van? 

Megrázta a fejét, és továbbra is a többieket figyelte. Nem nyaggattam inkább, mert tudtam, mennyire vacak érzés, amikor piszkálnak, hogy olyanról beszélj, amiről nem szeretnél. Percek teltek el, megrezzentem, mikor újra megszólalt.

– Karácsonykor lesz egy éve.

Nem nézett rám és nem is mozdult meg, úgy ejtette a szavakat, hogy alig láttam mozdulni a száját. Sejtettem, hogy a nevelőapja halálára gondol.

– Sajnálom. Tudok segíteni bármiben?

Újabb fejrázás. Így hát csak a hátára tettem a kezem és béna, de talán vigasztaló mozdulatokkal megsimítottam párszor. Ethan elég sokszor pillantott felénk, én pedig rámosolyogtam, hogy jobb kedvem legyen, és ne üljön rám túlságosan Samantha komor hangulata. Nekem is lett volna miért aggódni, de amikor Ethan visszamosolygott, mintha kiderült volna az ég, és a gondjaim pocsolyáit felszárította a napfény.

💙

Péntek este megtartottuk a próbavacsorát. Előre agyaltam rajta, vajon milyen lesz majd egyben látni a két családot, főleg, hogy alig tudtam valamit Jacob családjáról.

Ethan elmesélte már, hogy az apai nagyszülei mindketten korán meghaltak, csak Jessicának éltek a szülei, de ők is messze, valahol a nyugati parton, így Ethan alig találkozott velük.

 Jacobnak azonban volt három testvére: Nathan, Andrew és Sarah. Mindegyikük hozott magával egy rakat gyereket is, szóval az este nagy részében futkosó, kiabáló kiskölyköket láttam fel-alá cikázni.

Allison néniék meglepően csendesek voltak, Nagyi szerint még mindig tartott a mosolyszünet Chris bácsival. Az unokahúgaim olyanok voltak, mint minden évben, de most már csakis a fiúk körül forgott a világuk. Sajnos túl közel ültem hozzájuk, így hallottam, ahogyan egymás között sutyorognak:

– Az a feketehajú, ő Jacob fia.

– Micsoda vállak – sóhajtott Ashley. – Fogadjunk, hogy az esküvő végére szerzek tőle egy csókot.

– Biztos, hogy van barátnője, az ilyen cuki pasik mindig foglaltak – legyintett Olivia.

Nagyival összenéztünk az asztal fölött, ő is hallotta, miről beszélnek. Már láttam, hogy szóra nyitja a száját, ezért gyorsan megráztam a fejem. De Nagyi egy pillantással elhallgattatott, és a lányok felé fordult.

– Meséljetek a Nagyinak, hogy megy a suli?

Ashley és Olivia elvörösödtek és habogni kezdtek.

Anyámék végül begyűjtötték az ajándékok nagy részét, örültek hogy a két család összeeresztését mindenki túlélte. Reménykedtünk benne, hogy a másnapi ceremónián is minden ilyen simán halad majd.

💙

Hajnal kettő volt, és nem tudtam aludni. A másnapi esküvő teljesen kikészített, elég volt csak rá gondolni és ideges mocorgás költözött a belső szerveimbe. Szóval úgy döntöttem, kikászálódok az ágyból és a már alvó Ethant nem zargatom a telefonon, helyette összedobok magamnak egy kakaót. Kicsit összeszorult a torkom, amikor levettem a polcról a "legjobb fiúnak" bögrét, amit a kilencedik szülinapomra kaptam anyától. Egy szuperhősköpenyes rajzolt kiskölyök pózolt rajta, kezében táblát tartva a felirattal. Irtózatosan csórok voltunk, de akkor még teljesen őszinte lehettem vele mindenben. Néha úgy éreztem, visszamennék akkorra. Olyan kevés gondom volt.

A meleg bögrével a kezemben beültem a kanapéra, és csak néztem a karácsonyfát. A mi díszeink és Jacob díszei tökéletesen passzoltak. Vajon ez az összekötött életünkkel is így lesz? Egy kupac ajándék már a fa alatt sorakozott. Furcsa volt arra gondolni, hogy ezúttal Anya nélkül, Ethannel bontom majd ki őket.

Nagyival elmentünk kettesben vásárolni, később pedig Tina és Samantha is csatlakozott hozzám egy körre. Sőt, Ethannel is próbálkoztunk közös ajándékot találni anyának és Jacobnak, de végül nem jutottunk semmire. Szerencsére aztán ránk tört az ihlet, amikor később Ethanéknél csókolóztunk.

A közös karácsony ígérete egyébként teljesen meghülyített mindkettőnket. Annyi, de annyi tervünk volt arra az egy hétre, hogy örülhettünk, ha a felét meg tudjuk csinálni. Ethan egész Pittsburgh körbejárását betervezte, az estékre meg filmlistát gyártott.

A karácsonyfa színt váltott, most épp zöldes fénnyel kezdtek égni az eddig piros égők. Elkalandoztam, Samantha jutott eszembe, hogy vajon neki a mamájával milyen karácsonya lesz? Talán át kellene hívni valamikor, de biztosra vettem, hogy Ethan nem örülne, ha a kettesben tervezett néhány napunkat megzavarná valaki. Elhatároztam, hogy holnap beszélek erről Tinával, hogy ne hagyjuk Samanthát nagyon egyedül.

Az utolsó kortyokat kortyoltam, amikor megjelent az ajtóban anyám, szó nélkül mellém ült. Kérdően néztem rá, de ő csak megveregette a térdemet és odasúgta:

– Minden rendben lesz!

Azzal felállt és visszasétált a szobájukba. Én meg azon agyaltam, hogy még jó, hogy nem nekem kell Anyát erről győzködni. Így legalább biztosra vehettem, hogy nem lép meg az esküvő elől.

💙

December 21., szombat, az esküvő napja.

Reggel ötkor ébredtem meg a kanapén, kezemben a már üres kakaós bögrémmel. Fasza! Elaludtam a nyakam, de a három órás alvás után amúgy is olyan voltam, mint a mosott szar.
A szobámba érve láttam a telefonomon, hogy Ethan sem aludt többet és jobban, mint én. Na, remek, biztosan szépen fogunk festeni a kialvatlan arcunkkal, karikás szemeinkkel a képeken. De különben is, rohadtul messze volt még az este!

A délelőtt viszonylag hamar eltelt. Anya fodrásztól sminkesig járt, míg a Nagyi folyamatosan a telefonon lógott, egyeztetve a virágszállító és a tortaszállító céggel meg a helyszínnel. Fel-le járkált a nappaliban és folyamatosan beszélt. Elég volt egy óra belőle és zsongott az agyam.

Ethan (9:09):
ott mi újság?

Én (9:09):
Nagyi telefonon szervez mindent, borzalmas hallgatni.

Ethan (9:10):
gáz van?

Én (9:11):
Semmi különös. Bár akkor hagytam ott, amikor épp Allison néni hívta, hogy elmondja a szállodában – amit ugye anyámék fizetnek – kevés volt a reggeli. Nagyi úgy kezdett el vele kiabálni, hogy beleremegtek az ablakaink.

Ethan (9:13):
imádom a nagyidat lol

Én (9:13):
Én is! Nálad mi újság?

Ethan (9:15):
anyám bement az intézetbe inkább dolgozik

majd onnan jön el az esküvőre

Nem tudtam, mi a francot lehetne erre írni. És nem értettem, hogy Ethan hogyan tudja ezt a helyzetet ilyen könnyedén venni.

Én (9:19):
Átjössz? Hozd az öltönyöd! Írj anyukádnak egy üzit!

Ethan (9:26):
úton vagyok

Tízkor beengedtem Ethant, Jacobot pedig elküldtük a Nagyi szállodai szobájába, hogy ne találkozzon Anyával, és ma ne lássa az esküvői ruhában. Nagyi aztán anyám elé ment a ruhapóbára, így kettesben voltunk Ethannel.

– Izgulsz? – kérdezte, miután megcsókolt. Az ágyamon bújtunk össze, és örültünk a nagy esemény előtti utolsó nyugodt pillanatoknak.

– Igen. De eldöntöttem valamit.

Ethan hallgatott, várva, hogy mi lesz a folytatás. Felültem mellette, hogy teljesen lássam az arcát, és a szemébe nézhessek.

– Ha hazajönnek a nászútról, szeretnék elmondani nekik mindent. – Ethan szemében meglepődés tükröződött, ő is felült, és megfogta a kezemet.

– Komolyan gondolod?

Bólintottam. Napok óta ezen agyaltam, Nagyi is támogatta az ötletet, és nem akartam tovább titkolózni anyámék előtt. Féltem, hogy valahogy kiderül és nagyon rossz lenne, hanem tőlünk tudnák meg.

– Miért akkor?

– Mert nem akarom, hogy a nászúton ezen gondolkozzanak, és ne tudjanak pihenni. Anyám tizenhét éve minden nap az én boldogságomat tartja a legfontosabbnak, most azt akarom, hogy magával foglalkozzon – vontam vállat.

– Nagyon szereted anyukádat – kijelentésként mondta.

– Ahogy mindenki – szaladt ki a számon, de ahogy rápillantottam, nem tudtam leolvasni az arcáról semmit.

Hozzábújtam, és belesúgtam a nyakába:

– Vajon ha nem jöttek volna össze, velünk mi lett volna?

Ethan az ölébe húzott, beleszuszogott a hajamba, majd visszasúgta.

– Akkor máshogy találkoztunk volna.

– Például?

– Felvettem volna a folyosón az elejtett könyveidet. Vagy csak simán megkérem, hogy korrepetálj angolból.

– Merted volna?

– Lehet, hogy nem. De akkor megbukok, és osztálytársként melléd ültem volna.

– Én meg összecsináltam volna magam.

Felnevettünk. A mellkasának döntöttem a fejem, és hallgattam az egyenletes szívdobogását. Ethan-illatban úszott a világom.

💙

Már mindenki ott volt a Shady Elms Farmon, csakis a menyasszonyra és kíséretére vártunk.

Amikor körbenéztem, abszolút igazat kellett adnom Anyáéknak, hogy végül ezt a helyet választották. Gyakorlatilag itt minden megtalálható volt egyben. Belső tér, hogy ne fagyjanak halálra a vendégek. Csodaszép park, amit a legtöbb helyen hófehér, érintetlen hó borított, mivel éjszaka esett. Emellett pedig ott volt a tó, aminek a felületét most apró fehér hódara fedte. A szélein már be volt fagyva, mégis ott várta Anyát és Jacobot egy hófehér csónak.

A szertartást végül a belső térbe szerveztük meg. Igazi nagy vita volt Anyát lebeszélni a mínusz tíz fokban tartandó esküvőről. Csak akkor engedett, ha cserébe hajókázhattak kettesben Jacobbal a tavon.

Odabent a megszokott esküvői díszek mellett karácsonyi hangulatot árasztott magából a négy sarokban álló egy-egy karácsonyfa.

A násznép elfoglalta a helyét, Jacob odaállt a lépcsőre, mögé Ethan, én pedig tőle balra, Anya leendő helye mögé. Elkezdődött a zene, a választott vonósnégyes tökéletesnek hangzott, és mindenki arcára kiült a mosoly. Nekem görcsbe ugrott a gyomrom és csomó költözött a torkomba, főleg amikor megláttam Anyát a Papi karján besétálni. Nagyon kellett vigyáznom, nehogy elbőgjem magam. Anya gyönyörű volt.

Amikor felért a lépcsőre, rám mosolygott. Reméltem, hogy a hátralévő életében mindig ilyen boldognak fogom látni. Jacob és ő is ragyogtak az örömtől. Ethanre pillantottam, aki meglepően komolynak, mégis elszántnak tűnt. Ahogy viszonozta a pillantásomat, aprót bólintott felém, azt üzenve, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.

Anya kissé idegesen szorongatta a kezében a papírt, amire a fogadalmát írta. Biztos voltam benne, hogy tudja kívülről, mégis elhozta biztosításként a papírlapot. Az eskü szövege így hangzott:

– Jacob. Amikor megjelentél a nővérpultnál és a pultra fektetted vérző kezedet, fogalmam sem volt, mit vállalok magamra azzal, hogy úgy döntöttem, kitisztítom a sebet. Azóta a perc óta, hogy beszélgetni kezdtünk, egyetlen közös pillanatot sem bántam meg. Remélem, hogy ez a későbbi életünkre is igaz lesz. Szeretlek.

Jacobé pedig így:

– Maggie. Köszönöm, hogy az első találkozásunkkor esélyt adtál nekem. Úgy éreztem, őszintének kell lennem veled az első perctől fogva. Köszönöm, hogy elfogadtál a múltammal és jelenemmel együtt, és boldog vagyok, hogy megosztod velem a jövődet!

Biztos vagyok benne, hogy kicsit kába voltam, mert bár emlékszem, a fogadalomra, az igenekre és a csókokra, általában Ethanre vándorolt a tekintetem. Sokszor találkozott és fűződött össze a pillantásunk, olyan sokszor, hogy a végére már sajgott a mellkasom és fojtogatni kezdett a légszomj. Ethan idegesen pillantott felém, de Anya ölelése végül visszarántott a valóságba, és megnyugodtam az illatától.

Minden rendben lesz!

💙

Ethannel egymás mellett álltunk öltönyben a mínusz tizenegy fokban, és épp anyámat és Jacobot néztük, ahogyan a tavon kettesben csónakáznak egy kört. A felbérelt fotós a part mentén idegesen szaladgált, hogy a borús időben is a lehető legjobb képeket készítse. Néha beüvöltött anyáméknak, hogy Jacob merre fordítsa a csónakot, de úgy tűnt, szarnak rá. Bár a romantikát eléggé taccsra vágta ezzel.

Anya ezt úgy tervezte, hogy a násznép áhítattal bámulja őket, csakhogy a félig befagyott tavon nehézkes volt az evezés, így már húsz perce vártunk rájuk, hogy hajókázzanak egy kört. Idő közben persze mindenki visszaszivárgott a jótékony melegbe.

– Ha emiatt megfázunk és végig taknyosan, lázasan döglődünk, míg ők nászúton lesznek...

– Akkor majd bebújunk a takaróba és kikúráljuk egymást.

– Ethan. – De nem lehetett rá haragudni, olyan édesen mosolygott.

Közelebb húzódott hozzám, összesimult a vállunk. 

– Jól vagy? – kérdezte.

– Minden oké. És te?

– Jobban esett volna, ha anyám maga szól – vont vállat.

Jessica ugyanis nem jött el az esküvőre. De Ethan szerint nem azért, mert bántónak érezte a dolgot, hanem mert elfelejtette. Legalábbis amikor Ethan felhívta, hogy hol késik, közölte, hogy "Jaj, az most van?" Majd azt mondta, nem tud eljönni az intézetből, így Ethan legyen olyan kedves bocsánatot kérni a nevében. Ethan pedig odaállt anyám és Jacob, meg a fél násznép elé, és bocsánatot kért, mert Jessica elfelejtette. Anya csak szorosan megölelte, de Jacob úgy bámult rá, mintha valami UFO–t látna.

– Sajnálom.

– Mindegy. Nézd, végre kiszállnak.

Ebben a pillanatban megjelent mellettünk Nagyi, meg még vagy tíz családtag. Anya és Jacob kikászálódtak a csónakból, és visszasétáltak hozzánk.

– Csodaszépek voltatok ott a vízen, Meggie drágám!

– Ne strapáld magad, Anya! Láttam, hogy bementetek, te meg az épület oldalánál cigiztél. – Ezzel anyám feltartott fejjel elvonult. Utána Jacob és a többi vendég. Nagyi leforrázva állt, majd sóhajtva megszólalt.

– Most úgy érzem magam, mintha ő lenne az én anyám és nem fordítva. – Azzal ő is bekullogott a többiek után. Ethannel egymásra vigyorogtunk a Nagyi háta mögött.

Ezután megkezdődött az evés–ivás. A százhúsz vendég pillanatok alatt hatalmas ricsajt csapott, amely betöltötte az egész teret. Mivel Ethan a férj, én pedig a menyasszony tanúja voltam, így egymástól messzebb kaptunk helyet. Bezzeg Allison néniék ott ültek mellettünk. Anyám arcán nagyon úgy tűnt, megbánta már az ültetési tervet. Mire mindenki jól lakott, addigra szerencsére önkéntes helyfoglalóvá is váltak. Ethan odaült mellém, és legalább a jelenlétét élvezhettem, ha többet most nem is.

Aztán Ethan végre szólt, hogy lassan itt az idő. A tánc elöttre terveztük be az ajándékunkat. Anyán és Jacobon kívül sokan tudták már, hogy készülünk valamivel. Nagyi az öltöző szobából már behozta Ethan gitárját, kikészítettek két széket is. Amikor a tömeg fogta, hogy itt valami készül, elcsendesedtek. Anya épp Allison nénivel volt kisebb vitában, láttam hogy ideges, Jacob meg csendben kortyolgatta a pezsgőjét.

Amikor leültünk a két székre, mindenki ránk bámult. Kezdtem azt érezni, hogy az egész hülye ötlet volt. Vehettünk volna inkább valami étkészletet, vázát, vagy csinálhattunk volna családi egyenpólót ajándékba. De mi ehelyett kitaláltunk egy élő produkciót: az I Will Follow You In To The Dark című szám a Death Cab For Cutie–től. A dalt én választottam, ezt bevállaltam, hogy eléneklem. Ethan pedig kifejezetten örült, mert nem voltak bonyolultak az akkordok, és jól hangzott az egész egy darab gitárral. Mondjuk a szöveg inkább temetésre, mint esküvőre való, de reméltem, Anya megbocsájtja.

Ethan bólintott, aztán kezdte a pengetést. Be voltam tojva, mert még sosem énekeltem egyedül, csakis az énekkarral, ráadásul egyből egy egész násznép előtt, de amikor Anya arcára néztem, eltűnt minden hülye idegességem. Igazán megérdemelt annyit, hogy ezt bevállaljuk érte. Szóval énekelni kezdtem:

"Love of mine, someday you will die
But I'll be close behind and I'll follow you into the dark"

A többi már csak úgy jött. Szerettem ezt a dalt, mert nem az a tipikus, szerelmes dal. Ethan a U2 One című számát akarta, de szerencsére sikerült lebeszénem róla, az még kevésbé esküvői, legkevésbé sem romantikus, és elénekelni sem tudtam volna.

Két perc volt az egész, de dörgő tapsot kaptunk, és Anya sírva borult a nyakamba, amikor befejeztük. Jacob meg megállt Ethan előtt és kissé zavartan megszólalt:

– Nem is tudtam, hogy tudsz gitározni.

Ethan megvonta a vállát, de csendben maradt. Azt hiszem, már az is hatalmas haladás, hogy nem vágott egyből vissza a "semmit se tudsz rólam" szöveggel.

Ezután Anyáék nyitótánca következett, és onnantól kezdve tényleg beindult a buli. Sajnos kötelességből táncolnom kellett az unokatesóimmal, de szerencsére hamar sikerült lekoptatnom őket. Mondjuk, amikor helyettem Ethanre rontottak rá, azt nehezen tűrtem, de Ethan nagyon gyorsan lerendezte őket, így hamar békén is hagyták. Fogalmam sincs, mit mondott nekik. Az asztalunknál ülve lestem, ahogy probálkoznak, de Ethan pár szava után otthagyták, és odaültek mellém.

– Ethan jár valakivel? – kérdezte Ashley.

– Igen – feleltem őszintén.

– Mázlista a csaj.

– Miért? – rohadtul nehéz volt közömbösséget tettetnem.

– Azt mondta – hajolt közelebb Ashley –, hogy igazán szerelmes, és őszintén megkér, hogy ne is próbálkozzunk.

Elakadt a hangom, és idült vigyor úszott a képemre. Fél füllel hallottam, ahogy tovább sajnálkoznak azon, hogy nekik nem jut ilyen pasi, de inkább arra törekedtem, hogy kizárjam őket az agyamból, és kettesben maradhassak Ethan mondatával.

Ethan szerelmes. Ethan szerelmes!

Ettől kicsit elveszítettem a fonalat, meg Ethant is a szemem elől, de amikor betolták a tortát, Ethan váratlanul mellém lépett, az ujjait az enyémek közé fonta, és húzni kezdett kifelé. Senki sem figyelt ránk, mindenki a tortával volt elfoglalva. Hagytam magam, hogy vigyen, amerre akar. Végül a tó mellett áttunk meg. Ethan kivett a zsebéből egy füldugót és a fülembe dugta, a párját a sajátjába.

A fülemben megszólalt Metallicától a mi dalunk. 

Ethan magához húzott, kezét a derekamra csúsztatta és táncolni kezdett. Ott kint, a mínusz fokban, holdfényben, talpunk alatt ropogó hóval táncoltam vele először. Eszembe jutott, hogy a kezdetek kezdetén el nem tudtam volna képzelni, hogy Ethan romantikus is lehet.

Olyan sok mindent megtudtam róla, mégis annyi titok volt még. De ezekkel nem akartam foglalkozni, éppen elég lesz mindent tisztázni Anyáékkal a nászút után. Inkább arra figyeltem, hogy Ethan keze hogyan melegíti a derekamat, hogy combja hogyan simul az én combomhoz, hogy a lehelete borzongatja a tarkómat. Felnéztem rá, és muszáj volt megcsókolnom ott a holdfényben. Akkor az sem érdekelt , hogy bárki megláthat minket.