Kábé tíz óra lehetett, amikor Ethan meg én beléptünk a lakásba. Anyáék ilyenkor még nem aludtak, főleg szombaton, ezért aggódtam, mi lesz, ha meglátják, hogy Ethan is velem jött. A nappaliban ültek a kanapén és a tévét nézték.

Mivel nem volt előre megbeszélve, hogy Ethan itt alszik, ezért tudtam, hogy meg kell kérdeznem, maradhat-e. Próbáltam normális hangon beszélni, mintha nem a barátomat próbálnám hazacsempészni.

– Anya, igazából… szóval Ethan itt alhatna? – nyögtem ki zavarban. Arra gondoltam, milyen pocsék kém lennék, hiszen ha Ethan és köztem nem lenne semmi, ez nem ment volna ilyen nehezen.

– Persze, mindjárt előszedem a matracot – indult Anya, hogy felálljon a kanapéról, de Jacob kérdése megakasztotta a mozdulatát.

– Miért?

Jacob tekintete oda-vissza járt közöttünk, és bármennyire próbáltam nyugodt maradni, a fülem égni kezdett zavaromban.

– Amúgy is úgy volt, hogy egy haveromnál alszom – vont vállat Ethan. Az ő hangja bezzeg határozott és nyugodt volt.

– Akkor miért nem annál a haverodnál vagy?

Ethan nem válaszolt, de benne rekedt a tüdejében a levegő, és a feszültség ott vibrált közte és az apja között.

– Ugyan már, Jacob – simította anyám nyugtatóan Jacob karjára a tenyerét, majd megpaskolta. Aztán felállt a kanapéról és Ethanre mosolygott. – Maradj csak nyugodtan, szívesen látunk.

– Köszönöm – bólintott Ethan, aztán elsomfordáltuk a szobám felé.
Mielőtt becsuktam magam mögött az ajtót, még hallottam, ahogyan Anya félhangosan próbál Jacob lelkére beszélni. „Lehetnél vele egy kicsit kedvesebb.” és „Nem jobb, ha tudod, hol van?”.

– Megágyazok neked, ha végre... – kezdtem a szobám sötétjében. Épp a villanykapcsoló felé mozdultam, de Ethan magához húzott és belesuttogott a nyakam bőrébe.

– Az ágy érdekel a legkevésbé.

Talán a zenekari próba sikere, vagy az, hogy idáig eljutottunk, szállt a fejünkbe, de Ethan megcsókolt, bennem pedig az ajkának simítása feloldott minden ésszerű gondolatot. Jó volt a tűzzel játszani.

– Tévedtem, mégis érdekel az az ágy – suttogta, miután szétváltunk. Muszáj volt nevetnem és ő is olyan gyöngyözően kacagott fel, ahogy még sosem hallottam.

– Mit nevetgéltek itt a sötétben? – lépett be az ajtón Anya, magával hozva a folyosóról a lámpafényt. Kezében takarót, párnát, törülközőt és a felfújható matracot fogta. Mivel mindkét keze tele volt, és alig tudta kinyitni az ajtót, biztos voltam benne, hogy nem látta, hogy egy pillanattal korábban még Ethan nyakát karoltam át.

– Semmit – nyögtem, és inkább elvettem tőle a sok cuccot.

Miután Anya kiment, megágyaztam és Ethan matracát is felfújtuk, rám meg megint rámtört a zavarom. Ethan előpakolta a telefonját, a kulcsát, a doboz cigijét és az öngyújtóját a zsebéből az asztalomra, aztán felém fordult.

– Elmegyek fürdeni, oké?

– Persze, menj nyugodtan – bólintottam, és az ágyamra dobott kupacból előkerestem neki a sötétkék vendégtörülközőt, és a kezébe nyomtam. – Addig keresek neked valami alvós pólót.

– Ha akarsz, csatlakozhatsz – hallottam a hátam mögül, miközben a szekrényajtót tártam szélesre. Felé kaptam a fejem, de Ethan már bement a fürdőbe.

Le kellett ülnöm az ágyamra, hogy újra kapjak rendesen levegőt. A szívem vad kalapálásba kezdett, de nem volt merszem megszámolni a pulzusomat. A fürdőből kiszűrődött a megeresztett zuhany hangja. Ethan az itt töltött hétvégén is mindig a zuhanyt választotta a kád helyett. Micsoda mázli, hogy Jacob lakásában mind a kettő be volt építve mindegyik fürdőszobába. Ethan biztosan hozzászokott a sok zuhanyzáshoz az úszás miatt, talán neki ez a megnyugtató.

Végigszaladt a gerincemen a forróság, ahogyan arra gondoltam, Ethan ott áll meztelenül és arra vár, hogy csatlakozzam hozzá. Lassan vánszorogtak a percek, én pedig latolgattam a lehetőségeimet, gyűjtöttem a bátorságot, hogy egyszer végre képes legyek valamire, amit szeretnék. Lehet, hogy viccelt? Ha nem megyek, mit fog gondolni rólam? És ha bemegyek?

A kilincs hűvös volt, remegett a kezem, amikor megszorítottam, majd halkan lenyomtam, és beléptem Ethan után a fürdőszobába. A jobb sarokban, szemben az ajtóval állt a zuhanykabin, így egyből homlokon vágott a látvány, ahogy Ethan a falnak támasztott, feje fölé emelt jobb kezével nekem háttal állt. Testén a vízcseppek őrülten szaladtak végig, majd vetették magukat le a bőréről, csak hogy a lefolyóban leljék halálukat. A kabin ajtaja behúzva, a rárakódó cseppektől és párától eltekintve is jól láttam Ethan izmait. Fekete haja csupa víz volt és megadóan simult a nyakára.

Most kellene itt hagynom. Sosem tudná meg, hogy itt jártam, hogy láttam, meglestem, hogy...

Ethan megfordult, és a vékony párarétegen át is láttam a csodálkozó kék szemét. Nem számított rá, hogy tényleg bejövök. Elvörösödtem, megremegett a térdem, kiszáradt a szám, ő pedig teljesen meztelenül állt velem szemben a kabinajtó túloldalán. Megfordultam, hogy visszameneküljek a szobámba. Ethan kinyitotta mögöttem a zuhanyfülke ajtaját.

– Maradj!

Magam mellé eresztettem a kilincsért nyúló kezemet. A zuhanykabinból kiáradó forró gőz elkábította az érzékeimet.

– Szeretnél bejönni hozzám?

Bólintottam. Ethan kilépett a zuhany alól, majd a vállamnál fogva maga felé fordított. Mindenfelé folyt róla a víz, apró tócsákat hagyott a fürdő padlóján. Megszédültem a közelségétől, soha nem láttam azelőtt teljesen meztelen férfitestet, minden érzékemet kitöltötte az a sok bőrfelület, az izmok, a szőr látványa.

Ethan a pólóm alá nyúlt, hogy feltűrve segítsen kibújni belőle, aztán a nadrágom gombját gombolta ki, a cipzárt húzta le. A művelet közben nem bírtam levenni a szemem a mellbimbójáról. Letolta a farmeromat, én pedig a karjába kapaszkodva léptem ki belőle. Az alsógatyámhoz egyikünk sem nyúlt, azt magamon hagyva másztam be a zuhany alá.

A víz kellemesen meleg volt, apró szúrásokban csapódott a vállamnak. Ethan ott állt mellettem, bőre csak centiméterekre volt az enyémtől. Egyszerre mozdultunk és csókoltuk meg egymást. Ethan ízében ott volt a cigi, a mentolos rágó, de halványan még az esti pizza is érződött. Közelebb húzott magához, én pedig belenyögtem a csókba, ahogyan hozzám préselődött a mellkasa.

– El sem hiszed, mióta vártam erre – sóhajtotta és összeérintette a homlokunkat.

– A közös zuhanyra?

– Arra is – kuncogott a fülemhez bújva. – De inkább erre.

Végigsimított tenyerével a vállamon, a hátamon, a mellkasomon és a csípőmre szorította a kezét. Hirtelen túl szűk lett a világ. Ethan lehúzta rólam a csuromvizes alsónadrágomat, és otthagyta a zuhanytálcában. A lefolyó pillanatok alatt eldugult és gyűlni kezdett a bokánk körül a víz.

Ethan a fenekemre simította a kezét, és magához vont. A nyakhajlatába bújtam, annyira sok volt az érzés, hogy el akartam menekülni a tekintete elől.

– Láttad A kört? – kérdezte, amikor már majdnem kifolyt a víz a zuhanykabin és a tálca közötti kis résen. Felnevettem, és arrébb rúgtam az alsónadrágomat, hogy a víz újra akadály nélkül lefolyhasson.

– Nem örülnék, ha Samara most megzavarna – súgtam a nyaka puha bőrének. Tenyerem alatt a csípője forrósága bódítóan kellemes érzés volt.

– Én sem – sóhajtotta, majd megkereste a számat és megcsókolt. Elvesztem a puha finomságban, ebben a különös, gőzzel teli, vízzubogás hangján áthallatszó sóhajokkal átszőtt világban. Gyűlt bennem a vágy, mint egy óriási vattacukor, egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt a hasamban, Ethan csókolt, tenyere táncot járt a bőrömön, én pedig képtelen voltam visszatartani. Végigremegett a testemen a forróság.

– Úristen... sajnálom, én... – Zihálva jöttek elő a szavak. Megpróbáltam megint a nyakába bújni, de Ethan a két tenyerébe fogta az arcom, a szemembe nézett és újra megcsókolt.

Bármennyire is próbálkozott, hogy ne gondoljak rá, mégis egy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam, aki képes egy csóktól elélvezni.

– Semmi baj, ez tök normális.

Ó, igen, én is olvastam már a neten a korai magömlésről, sőt még a felvilágosításon is beszéltek róla, de azt reméltem, nem én leszek az, akivel majd megtörténik.

– Tudom, de akkor is gáz.

– Velem is előfordult már – súgta a fülembe.

– Te már...

– Volt egy fiú. Meg egy kis fogdosás ás pár csók.

Bólintottam. De nem akartam most erről beszélni. Körülöttük még mindig párában úszott a világ. Ethan szemébe néztem, aki megnyugtatóan mosolygott.

– Szeretenéd, hogy én is? – kérdeztem bénán. Meg kellett köszörülnöm a torkom, hogy rendesen kijöjjön a hangom.

– Csak ha te is.

Még sosem csináltam hasonlót. Remegett a kezem, amikor a forró bőrére kulcsoltam. Ismerős érzés volt és mégis idegen, más volt a szög, de legalább tudtam, hogyan mozdítsam a kezem.

Ethan felnyögött, és végigfutott rajtam a libabőr a hangját hallva. Szerettem volna újra hallani. Ethan sóhajain, és a víz zúgásán kívül csendben voltunk. Élveztem a látványt, amit Ethan nyújtott, félig elnyílt ajkán kiszöktek a hangok, néha megremegett. Tudtam, hogy közeledik, a homlokát a homlokomnak döntötte, keze erősen szorította a csípőmet, és mindez elég volt, hogy újra végigvágjon rajtam a vágy. Előre lendültem, hogy megcsókoljam, ő pedig közben a tenyeremre élvezett.

Percekig csókolóztunk még utána is. Legszívesebben ezzel töltöttem volna életem hátralévő részét. Aztán Ethan elzárta a csapot, kihajolt a törülközőjéért a kabin ajtaján, majd körém tekerte. A puha anyag rémesen hideg volt, de nem szóltam semmit, mert újra rámtört a zavarom. De Ethan is csendben maradt, és tétovázva állt a zuhanykabin közepén.

– Idehozom neked a törülközőmet.

A zöld csíkos törülközőm a kád melletti akasztón lógott, gyors mozdulattal adtam Ethan kezébe, aztán kimenekültem a fürdőből. A szekrényajtó még mindig tárva állt, kiválasztottam az egyik pólót, amit még Nagyi küldött múlt karácsonyra, de nagy lett rám. Odakészítettem Ethan matracára, aztán felvettem a pizsamámat és bebújtam az ágyamba.
Ethan percekig nem jött elő, én pedig úgy döntöttem, az lesz a legkevésbé gáz, ha alvást tettetek. Mikor felhangzottak a meztelen léptei, akartalanul is megrezdültem. Ethan mozgását hallva kikövetkeztettem, hogy először az alsógatyáját, majd a pólót vette magára, végül visszament a fürdőbe felakasztani a törülközőt.

Aztán lekapcsolta a villanyt és pár lépés múlva hallottam, ahogyan lefekszik a matracra. Oké, akkor most tettessük azt, hogy alszunk.

– Alszol? – kérdezte nem sokkal később suttogva.

– Nem – súgtam vissza.

– Melléd bújhatok?

Le kellett hunynom egy pillanatra a szemem, annyira forró lett körülöttem minden a gondolatra, hogy Ethan mellém fekszik az ágyamba. Aztán felé fordultam, a fal mellé csúsztam az ágyon, hogy helyet csináljak neki, és megemeltem a takarót.

Tétovázás nélkül mászott mellém. Az éjjeli fény és a félig lehúzott redőny miatt a körvonalait jól láttam a sötétben, még ha az arckifejezését vagy a tekintetét nem is.

– Minden oké? – súgta mellettem. A feje alá hajtotta a bal karját, a könyökén megcsillant a halovány fény.
Bólintottam.

Ethan felkönyökölt, majd a jobb kezét végigcsúsztatta a közöttünk lévő lepedőn. Már számítottam az érintésére, ami rásimult a derekamra. Váratlanul mozdult közel, összekoccant a fogunk csók közben, mégis ez a csók is épp olyan tökéletes volt, mint az eddigiek.

💙

Hajnali négykor a szobám ablakából már látszott, hogy az éjszaka sötétjét lassan szürkülő derengés váltja fel.  Még mindig ébren voltunk, azt hiszem, néha pár percekre el-elnyomott minket az álom, de nem tudtunk rendesen elaludni, mint akik félnek, hogy minden ami eddig történt, reggelre majd semmissé válik.

Megéheztünk, így hát vállalkoztam rá, hogy kiosonok a konyhába, és szerzek egy kis harapnivalót. Amikor visszatértem, Ethan az ágyamon ült törökülésben, teljesen meztelenül. Irigyeltem a magabiztosságát, én az alsógatyámban és pólómban maradtam, amit a kajaszerzési expedícióhoz vettem fel. Amikor ledobtam az ágyra a zsákmányt, felragyogott a szeme.

– Keksz, banán és gumicukor? – húzott magához az ágyra és belekuncogott a fülembe. – Biztos, hogy minket egymásnak teremtettek.

A csókok után egymás mellett fetrengve tértünk rá az evésre. A keksz közben a próba volt a téma. Egy csomó olyan infót megtudtam, ami mindig is érdekelt volna bármelyik zenekarral kapcsolatban.

Úgy alakultak meg, hogy tizenhárom évesen Ethan elkezdett gitározni. A pszichológusa javasolta, levezetni a feszültségét, ő meg megszerette. Brandon meg már pisis kora óta hegedült, így hát kitalálták, hogy ez a két hangszer jó lehet együtt, csak kellene még pár ember. A többiek később csatlakoztak be, amikor a gimiben jóban lettek velük. Ethanen és Brandonon kívül mindenki a nulláról kezdte a zenélést három évvel ezelőtt. Ahhoz képest egészen jónak tűntek.

Az első számukat Brandonnal közösen írták, később már mindenki beszállt a folyamatba. Jelenleg az a bevett szokás, hogy mindegyikük a saját részén dolgozik, és végül összecsiszolják az egészet. Nem tudtam, mennyire akarják komolyan csinálni. Biztos voltam benne, hogy ha Jacob tudomást szerezne róla, órákon át hallgathatnánk a „Miért nem a tanulmányaidra és az úszásra koncentrálsz?” szövegelést.

– Tényleg tetszett? – kérdezte Ethan a próbára utalva. Meglepett, hogy bizonytalannak hallottam a hangját.

– Igen – bólintottam őszintén.

– Tinának is?

– Aszem Brandon eléggé lenyűgözte – nevettem fel halkan, aztán beleharaptam az utolsó kekszembe.

– Akkor jó – sóhajtott Ethan megkönnyebbülten.

– Lehet, hogy hülyeséget kérdezek, de Brandon esetleg…

– Ja, már évek óta bele van zúgva Tinába.

Köhögnöm kellett, mert megakadt a torkomon a keksz attól, hogy Ethan egy ilyen infót csak úgy két nyelés között ejt el.

– Évek óta?

– Aha.

– Mennyi éve? – kérdeztem rá újra, mert látszott, hogy ha nem nyaggatom, nem fog elmondani semmit.

– Nemtom pontosan. De azt mondta, látta Tinát egyszer játszani egy koncerten, és azóta.

Ethan rágta nyugodtan a kekszet, mit sem törődve ennek a kijelentésnek a jelentőségével. Tina tizenkét évesen hagyta abba a hegedülést, amikor az anyukája meghalt egy autóbalesetben. Tinát kicsi kora óta nagy tehetségként tartották számon, tizenegy évesen zenekarban játszott.

Vajon ezt el kellene majd mondanom Tinának, vagy hagyjam rájuk a dolgokat. Ahogyan Tina figyelte Brandont hegedülés közben, el tudtam képzelni, hogy a segítségem nélkül is alakul köztük valami. Ethan felé fordultam, ő hozzám hajolt, nekem pedig elakadt a szavam a közelgő csók ígéretére, és akkor Ethan beleharapott az utolsó kekszembe.

– Héééé – löktem arrébb. – Erre a falatra még pont szükségem lett volna, hogy jól lakjak.

– Akkor ne bambulj, hanem egyél.

A banánokat csendben ettük volna meg, de Ethan nem bírt magával egy ekkora fallikus szimbólum mellett. Csodálkoztam, miért nem kopogott még át anyám, hogy halkabban vihogjunk.
Aztán elcsendesedtünk, Ethan vállán nyugtattam a fejemet, közben kezem a hajszálai között kalandozott, és az ablakot figyeltem, ahogy egyre világosabb lett odakint. Kezemet a mellkasára fektettem, ő pedig a csípőmet simogatta.

És a következő percben Ethan megbontotta a gumicukrot. Az ágy két pillanat alatt katasztrófasújtotta területté vált a szanaszét repülő maciktól. Háton fekve figyeltem, ahogy Ethan a hajnal fényénél keresgéli az elhullott gumimacikat. Eszembe jutott valami, amit meg kellett kérdeznem.

– Tényleg Jeremytől szerezted meg a számom? – könyököltem fel.

– Aha.

– Mikor?

– Az év eleje után nem sokkal.

Az majdnem két hónapja volt.

– Miért?

Tetszett ez a kérdezz-felelek játék. Úgy tűnt, Ethannel jól működik.

– Nem egyértelmű? – nevetett fel halkan, majd belecsókolt a nyakamba.

– Oké, és mikor vettél észre először?

Közénk feszült a csend. Ethan még a macivadászatot is felfüggesztette.

– Meg fogsz ijedni.

– Mégis miért ijednék?

Nem tudtam, milyen választ kaphatnék, ami megrémisztene.

– Az első napodon.

Puff. Csak bámultam és bámultam rá szótlanul.

– Oké, nem ijedtél meg, csak sokkot kaptál.

– De, az…

Basszus! Ethan kiszúrt magának a legelső napomon? Hogy lehet, hogy én ebből semmit sem vettem észre?

– Aludj, majd holnap megbeszéljük – simogatta meg a fejem.

– Hülye vagy? – hördültem fel hangosan, és közben törökülésbe tornásztam magam. Erre ő is felült mellettem és óvatos pillantással méregetett.

– Bajban vagyok? – kérdezte megjátszottan ijedt hangon.

– Ugye most csak szórakoztál velem? – kérdeztem még mindig hitetlenkedve.

– Miért tenném? – felelt Ethan komolyan.

– Nem, persze, gondolom, hogy nem, de… – túrtam zavartan a hajamba.

Nem tudtam megfogalmazni, hogy miért tűnt ez számomra lehetetlennek. Elég lett volna csak annyit mondanom, hogy „de hát én vagyok Ryan Murphy”. Csak azt hiszem, Ethan ezt nem értette volna meg. Furcsa volt rájönnöm, hogy aki az iskolai kasztrendszer tetején áll, azt sem veszi észre, hogy maga a rendszer létezik!

– Emlékszem az első napodra, rémesen ferde volt a nyakkendőd. Az is látszott, mennyire meg vagy szeppenve. És eltévedtél a könyvtár felé, Brandon igazított útba… – Úgy emlékezett vissza, mint amikor valami igazán kellemes élményt mesél el az ember. Egy gyerekkori szülinapot vagy a karácsonyra kapott ajándékokat. Lusta félmosoly húzódott a szája szegletében.

Ethannek igaza volt. Brandon mutatta meg az utat, és ennek következtében csapott le rám Tina is, hogy az a srác „Ethan Howler bandájába” való, és hogy elvileg ők a suli bajkeverői. Tina már akkor is jól informált volt, pedig az volt a legelső napunk.

– Már akkor felfigyeltem rád.

– Miért? – Tudni akartam, miért szúrt ki magának egy felsős fiú a legelső napomon. Hülyén néztem ki? Sokat bénáztam? Kócosan állt a hajam? Vagy a ferde nyakkendőm ennyit számított volna?

– Mert annyira óvatos voltál, kedves, csendes és olyan nyugodtság áradt belőled, amit sehonnan sem éreztem ezelőtt. Annak ellenére is nyugodt voltál, hogy melletted a leghangosabb lány lármázott. Egyszerűen csak felkeltetted az érdeklődésemet – felelte vállat vonva, majd egy gumimacit tett a tátott számba, aztán hátradöntött az ágyra, és újra megcsókolt.

💙

Miközben a színes macik toronyba sorakozva várták, hogy Ethan kiegye őket a köldökömből, még egy valamit meg kellett kérdeznem.

– Tudtad, hogy Jacob és Anya...?

– Csak az esős napon, amikor hazakísértelek, és megláttam a kocsit – rántotta meg a vállát, mintha az egész nem lenne fontos. Majd inkább újra a macik és a köldököm felé fordult. Elgondolkoztam, ő pedig egy narancssárga gumimacit sétáltatott körbe a hasamon.

– Utálod Jacobot... Miért nem hagytad inkább az egészet?

– Nem utálom, ő az apám. És rohadtul nem számít, hogy mi van a szüleink között, annak semmi köze hozzánk.

Rám mosolygott. Kék szeme opálosan csillogott a hajnali fényben. Szerettem volna hinni neki.

Miután a macik elfogytak, Ethan mellém bújt, és magunkra húztuk a takarót. Beletemettem az arcom a vállhajlatába, minden Ethan illatú lett körülöttem, és a világ a helyére mozdult.

💙

A hajnalig tartó beszélgetés miatt későn ébredtünk fel. Pontosabban ébredtem, merthogy Ethan még mindig aludt mellettem. Jobb is volt így, mert akartam pár nyugodt percet önmagamnak. Figyeltem, ahogy fekete haja kócosan terül szét a párnán, hogy álmában ráncolja a homlokát. Muszáj volt megsimítanom a felső ajka feletti kis háromszöget. Aprót moccant, de nem ébredt fel.

Az éjszaka különleges varázst hintett mindenre, amit átéltük, de ez a reggeli napfényben tovatűnt.

Mit csinálnak az emberek azután, hogy elélveztek valakinek a keze között? Hogy kellene viselkedni azután, hogy olyanokat is elsuttogtunk az éjszaka sötétjében, amire most gondolni sem mernék.

Összeszorult a mellkasom a gondolatra, vajon mit szólna hozzá Anya, ha tudná, mi minden történt az éjjel a mellette lévő szobában. Hogy a fia épp olyan, mint „az a férfi”.

Ethan kinyitotta az egyik szemét, és rám sandított.

– Min gondolkodsz?

– Jó reggelt – súgtam, és nem feleltem a kérdésére.

– Mrrm. – Visszacsukta a szemét. Már azt hittem, el is aludt, amikor karcos hangon újra megszólalt.

– Ne bámulj már, inkább csókolj meg!

– De… – kezdtem volna nyökögni arról, hogy reggel van, előbb inkább fogat mosnék, de akkor magához húzott. Amint megéreztem az ajkát az enyémhez simulni, minden zavaró és bántó gondolat tovatűnt a fejemből. Hiszen ami ennyire igazi, természetes és jó érzés, az nem lehet rossz dolog.

Két perc alatt belemelegedtünk a csókolózásba. Egyre többet és többet akartam érinteni és érezni belőle, de akkor meghallottam odakintről anyám hangját.

– Már fél tizenegy múlt, megnézem a fiúkat.

Ethan semmit sem hallott az egészből, kezével éppen az alsónadrágomba próbált bejutni. Ekkor eszméltem rá, hogy Ethan teljesen meztelen mellettem. Riadtan felnyögtem.

– Rossz?

– Nem, de… – Nem tudtam befejezni, mert újra megcsókolt. Már hallottam az egyre közeledő lépteket.

– Eth…

– Hm?

– Anyám. Jön.

– Mi?

– Az ágyad.

Ethan egy pillanat alatt átvetődött a matracra. Magára húzta az addig érintetlen takaróját, és úgy tett, mint aki alszik. Én is követtem a példáját, hátra vágtam magam az ágyon, és fülig húztam a paplant.

Felhangzott anyám két koppintása, aztán pár másodperc múlva kinyílt az ajtó.

– Ryan, Ethan.

Anyám halk, kedves, hangjára megint elfogott a szégyen.

– Hm? – válaszoltam végül, minden színészi tudásomat beleadva a jelenetbe.

– Fél tizenegy múlt.

– Aha – nyögtem, és kinyitottam a szemem, épp úgy, ahogy nem sokkal előbb Ethantől láttam. – Oké.

Anya bólintott és kiment. Ethan pedig csak akkor mozdult meg, amikor hallottuk anyám távozó lépteit. Felült a helyén, a takaró lehullott róla, látni engedve meztelen vállát és mellkasát. Pimaszul rám vigyorgott.

– Na, folyt. köv.?

– Hülye vagy? – És mindketten felnevettünk.

💙

Amikor Colton a hétfői ebédszünetben megkért minket, hogy üljünk át az ő asztalukhoz, egyből beleegyeztünk. Fogtam magam, és leültem Ethan mellé, Tina pedig Colton mellé. És abban a pillanatban az egész ebédlőben síri csönd lett. Komolyan mondom, olyan volt megint, mint egy béna filmjelenet. És nem csak a diákok, de még a tanárok és a konyhás nénik is felénk pislogtak. Aztán egy emberként indult újra a beszélgetés, és mindenki a mellette ülőkhöz hajolt, hogy súgjon valamit. Nyilvánvaló volt, hogy rólunk beszélnek.

– Szerintetek mit mondanak? – kérdezte Brandon.

– Gondolom, megpróbálnak magyarázatot keresni erre az általuk furcsának ítélt eseményre – felelte diplomatikusan Aiden.

– Asszem a valóság közelében sem járnak – nevetett fel Colton, és bátorítóan megveregette a vállamat. Én meg a vörös fejemmel jól elszórakoztattam a társaságot.

Ettől kezdve aztán a hét minden napján Ethan asztalához voltunk hivatalosak. Ezután a legtöbb diák megjegyezte a nevemet, pedig szerintem azelőtt fogalmuk sem volt, hogy ki az a Ryan Murphy.

Tim megállított a folyosón, és mindkettőnket arról faggatott, hogy mégis mi folyik itt, mert azelőtt általában mellette ültünk, ha épp nem az adott barátnőjével falták egymást kajakor. Daniellel legalább nem volt gond, ő mindig a sakk klubbal ebédelt.

– Most akkor ezentúl egyedül kell ennem? – kérdezte Tim.

– Mi van a jelenlegi barátnőddel?

– Éppen nem járok senkivel – vont vállat.

– Akkor jobb lesz, ha kerítesz valakit – jelentette ki kegyetlenül Tina, majd tovább ráncigált a folyosón.

Bűntudatom volt, hogy így leráztuk. Tim attól függetelenül is jófej volt, hogy néha Drake-ékkel lógott. Most is csak állt mozdulatlanul és nézett utánunk, amikor visszafordultam felé. Tina megint tudta, mire gondolok.

– Ne már, Ryan! – csattant fel. – Hagyd ezt az elesett kiskutya tekintetet! Szerinted, ha Tim rájönne, mi a helyzet, tudná tartani a száját?

– Nem.

– És szerinted Ethan akarná, hogy az egész suli tudjon róla?

– Nem.

– Látod, néha nincs mit tenni. Áldozatokat kell hozni.

És itt adtam hálát a sorsnak, hogy Tina a barátom, nem pedig az ellenségem.

💙

Aztán kezdetét vette életem egyik legfurcsább szerdája. Amikor reggel kinyitottam a szekrényemet, egy szerelmeslevelet találtam benne. Egy lány írta, és nem azért, mert azt akarta, hogy adjam oda Ethan Howlernek. Nekem címezték. Riadtan gyűrtem a táskámba, nehogy bárki is meglássa, de Tinának azért megmutattam.

Egyébként meg ki az, aki manapság kézzel ír szerelmes levelet? Történt már párszor, hogy rám írtak lányok, hogy Ethanről faggassanak, megkérjenek, hogy mondjam el, járni akarnak vele. De kézzel írni furcsának tűnt, és szánalmasan romantikusnak.
Tina napközben megmutatta, hogy ki az a Samantha Lewis. Egy évvel alattunk járt. Hosszú, színes, batikolt szoknyában, fekete hosszúujjú garbóban, és saruban mászkált mezítláb, október közepén. Emellé piszkosszőke göndör haja volt, ami egészen a derekáig ért. Vajon mi a fenét gondolhatott, amikor megírta azt a levelet? Még soha egy szót sem váltottunk.

Vajon vissza kellene írnom neki, és illedelmesen elutasítanom? Vagy hagyni az egészet a fenébe? Mikor bent ültem matekon, még mindig ezen agyaltam. Miért én?

Tina egyből utána járt. Magába zárkózott csaj, nulla baráttal, ellenben egy csomó fura pletykával. Miért mindig az ilyen alakok találnak meg?
Mondjuk Ethanről is kiderült, hogy nem sok köze van a valóságnak a pletykákhoz, talán Samantha sem gáz. Végül úgy döntöttem, megkérdezem Tinát, mit csináljak. Egy üres füzetlapra írtam, majd átdobtam hozzá az összehajtott levelet. Tina előttem ült.

„Vissza kéne írnom neki?”

„Nem tudom. A te leveled, döntsd el te.”

Megsértődtem Tinára, hozzászoktam már, hogy rá mindig számíthatok, hogy megmondja, mit csináljak. Miért akkor veszi le rólam a kezét, amikor szükségem lenne rá?!

Egy percig sem volt tisztességes, hogy Samantha azt higgye, van nálam esélye. Talán írhatnék kedvesen neki, a tudtára adva, hogy van valakim, de nem jutottam tovább, mert kicsengettek.
Óra után megkérdeztem Tinát, elmegyünk-e a MAX-be, ahogy megbeszéltük. Ethan úszni ment szerdánként. De Tina lemondta, és ez nem illett hozzá, meg az ő hetekkel előre szervezett napirendjéhez.

– Miért nem jössz? – faggatóztam.

– Dolgom van.

– Ezt már mondtad. Milyen dolog?

Tina zavartan kezdte nézegetni a körmét. Tudtam, hogy valamit el akar sunnyogni előlem.

– Tina?

– Jól van, na! Csak ne nyaggass már! – csattant nyűgösen. – Brandonnal megyek valahová.

– Miii? – visítottam fel.

– Ryan, kérlek, legalább próbáld megőrizni a férfias mivoltodat – felelte, miközben lenéző tekintettel méregetett. De nem sértődtem meg, tudtam, hogy azért csinálja, mert nem akar beszélni a témáról, és ilyenkor Tina szerint egyszerűbb a másikat basztatni, mint nyíltan válaszolni.

– De hát miért nem mondtad el rögtön?

– Mert tudtam, hogy nagy feneket fogsz keríteni az egésznek. Csak elmegyünk egy koncertre.

– Oké, oké – emeltem fel megadóan a kezem, de alig bírtam elfojtani a győztes mosolyomat. Többet nem is hoztam szóba a dolgot Tina előtt, viszont alig vártam, hogy Ethan végezzen az edzéssel és felhívhassam a hírekkel.

Hamar rájöttem, hogy mivel szabad a délutánom, akár meg is nézhetem Ethant úszás közben. Így hát leültem a lelátóra, a leghátsó sorba, hogy beleolvadjak a tömegbe. Nem feltétlenül akartam, hogy Ethan lássa, hogy ott vagyok. Rajtam kívül nagyjából harminc ember lébecolt a medence környékén, főleg lányok. Volt, aki olvasott, volt akit tényleg az úszás érdekelt. Ethanék még nem jöttek ki az öltözőből.

Körbenézve kiült az arcomra az idilli mosoly, sok-sok szép emlékem kötődött ehhez a helyhez. Így visszagondolva, már olyan régnek tűnt az az első csók. De a nosztalgiázásom csak addig tartott, amíg meg nem hallottam két elsőéves lányt az előttem lévő sorban.

– Azt pletykálják, hogy Ethan és ő együtt járnak. – Lesápadtam, és éreztem, hogy kezd eluralkodni rajtam a pánik.

– Szerintem csak barátok, Kyle-nak van barátnője, a Mark Twain gimibe jár.
A másik lány élesen felkacagott.

– Twaines? Azok mind kurvák – legyintett.

Én meg végre újra tudtam normálisan lélegezni. Eddig bele sem gondoltam igazán, hogy mit tennék, ha kiderülne, hogy együtt vagyunk Ethannel. Vajon ő hogyan viselkedne? Közben a fiúk kisorjáztak az öltözőből, élükön Holt edzővel. Tizennyolc úszógatyás pasi, de Ethan volt az egyetlen, aki megdobogtatta a szívemet.

Nem tudtam kiélvezni a látványt, mert újra meghallottam a lányok hangját.

– Látod, Tracy? Most is egymás mellett állnak!

És valóban, Ethan ott állt Kyle mellett. Furcsán éreztem magam, mert ez nem kellett volna, hogy zavarjon. Talán arrébb kéne ülnöm, gondoltam, hogy ne halljam a két lány fecsegését. Csakhogy ebben a pillanatban lehuppant mellém Abigail és négy barátnője. Jaj, ne!

– Szia, Ryan! Még sosem láttalak edzésen, hogy kerülsz ide? – mosolygott kedvesen.

– Sziasztok. Nem volt jobb dolgom – sóhajtottam. Kezdtem megbánni, hogy eljöttem.

– Nagyon ügyesek a fiúk, majd meglátod!

Bólogattam, és Abigail kezdődő szóáradatára csak fél füllel figyeltem, inkább Ethant néztem, ahogy nekem háttal állva hajolt párat bemelegítésként. Ó, anyám, az a fürdőgatya! Eszembe jutott Ethan meztelen teste a szobám sötétjében, és elvörösödött az arcom. De Abigail szavai kegyetlenül visszarángattak az uszoda valóságába.

– ... azért még van esélyünk, most, hogy Ethan visszajött, bár sokat kellene rövid idő alatt fejlődnie. Ráadásul Kyle elég vacak eredményeket hoz a mostani idényben.

Erre felkaptam a fejem. Kyle volt a másik nagymenő, Ethan és ő mindketten dobogós helyezést szereztek tavaly az ifibajnokságon. Vajon mi történt vele? Kyle arcáról semmit sem tudtam leolvasni, olyannak tűnt, mint általában. Bár észrevettem, hogy még mindig nem mozdult Ethan közeléből, holott a többiek szétszóródtak a medence partján.

Mellettem a lányok belekezdtek a részletes elemzésekbe, miszerint melyik tag miben a legjobb, és milyen számban kellene indulnia. Kezdtem gyanítani, hogy ők minden edzést rendszeresen végignéznek. Én meg inkább megfogadtam, hogy sose jövök többet el.

Miután végeztek a bemelegítéssel, Holt sípszava folyamatosan zengett, ahogyan a fordulások ütemét adta az úszáshoz, aki lemaradt, azt kiparancsolta a vízből. Öt perc múlva már csak Kyle és Ethan tudta tartani az egyre gyorsuló tempót. Csodás látványt nyújtottak, ahogy fej fej mellett haladva úszták a hosszokat. De mielőtt kiderült volna, ki a győztes, Holt lefújta a meccset, és a fiúk új feladatot kaptak. Minden sípszóra úszásnemet kellett váltani.

Kezdtem unatkozni. Ethan a vízben volt, alig láttam. Kényszerítettem magam, hogy ne azon járjanak a gondolataim, amit hallottam. Megfogadtam, hogy nem figyelek többé a pletykákra. Csakis arra koncentrálok, amit a saját szememmel látok, amit én érzek. Így hát sikerült megnyugtatni magam, aztán amikor felnéztem, a vigyorogva összeölelkező Ethan és Kyle képe fogadott.

Inkább elköszöntem Abigaile-éktól, és eljöttem. De nem volt szívem szó nélkül lelépni, így leültem a suli bejáratának lépcsőjére, hogy ott várjam meg az edzés végét. Ahogy ott ültem, eszembe jutott az a múltkori este. Vajon, ha anyám nem telefonál, Ethan mit mondott volna Kyle-ról?

Előszedtem egy üres papírt a táskámból, megkerestem a tollamat, és nekiálltam megírni a válaszlevelet Samanthának. Hosszú percek teltek el, én pedig csak annyira jutottam „Kedves Samantha” .

Arra eszméltem, hogy valaki leül mellém. Gyorsan eltakartam a tenyeremmel a levelet, és rámosolyogtam Ethanre.

Csakhogy mellettem Samantha Lewis ült. A francba, szerettem volna, ha végre véget ér ez a nap. Samantha visszamosolygott rám.

– Szia, Ryan! Mit írsz?

– Szia, ez csak... – nyögtem kétségbeesve. Hol van Tina, amikor szükségem lenne rá? Ja, igen, randizik.

– Választ írsz a levelemre?

A papírlapra kaptam a pillantásom, Samantha neve pont kilátszott az ujjaim között.

– Igen.

– Akkor jó – Hirtelen felpattant mellőlem. Követtem a példáját, mert túl akartam lenni az egészen minél hamarabb.

– Nézd, Samantha... – kezdtem volna, de megállított. A számra tette a mutatóujját és közel hajolt. Majdnem összeért az orrunk.

– Még ne most, majd a levélben. Gondold át, várakoztass, hadd szenvedjek... kérlek – susogta, majd elvonult. Hosszú haja az arcomba csapódott, ahogy megfordult.

Ekkor találkozott a tekintetem Ethan pillantásával. Az ajtó előtt állt a lépcső tetején, és engem nézett. Nem tudtam leolvasni az arcáról semmiféle érzést sem. Visszarogytam a lépcsőre. Ethan öt másodperc múlva leült mellém.

– Láttalak az edzésen – kezdte. Beletúrtam a hajamba, hogy közben összeszedjem a gondolataimat, de nem sikerült.

– Nem volt jobb dolgom.

– Megvárhattál volna.

Megrántottam a vállamat. Nem volt kedvem arról beszélni, miért léptem le hamarabb.

– És Samantha? – kérdezte.

Rápillantva kék tekintetében kíváncsiságot láttam. A táskám cipzárját morzsolgattam megnyugtatásként, miközben elé toltam a megkezdett levelet.

– Egy levélválasz felől érdeklődött... Szerelmet vallott nekem.

– Hm. Remélem, hogy nemet mondasz neki. Jeremy szerint fura a csaj. Halott nevelőapa, börtönben lévő testvér...
Olyan komoly hangja volt, hogy kezdtem kételkedni benne, hogy viccel. Ahogy ránéztem, folytatta. – Meg azért is remélem, hogy nemet mondtál, mert megőrülnék, ha...

– Te most komolyan azt hiszed...

– Miért ne, Samantha egészen szép lány, kicsit talán kattant, de legalább...

– Legalább mi, legalább lány? – Felpattantam és dühösen bámultam rá. Ez nem lehet igaz! Most miért mond ilyeneket?

Bólintott, és ő is feltápászkodott.

– Én... – Léptem felé kettőt, hogy ne hallják mások, amit mondani készülök, de Ethan elhátrált előlem, és idegesen körbepillantott.

Úgy ért a felismerés, mintha nyakon öntöttek volna egy vödör jéghideg vízzel. Ethan kész arra, hogy az asztalához ültessen, de arra már nem, hogy felvállaljon mások előtt.

Felkaptam a táskám, és berontottam a suliba. Csak egy csendes zugot akartam, ahol kiheverem ezt a rohadt napot. De nem tudtam elmenekülni, mert meghallottam mögöttem Ethan hangját.

– Ryan, várj már!

Eszemben sem volt megállni. Elrohantam két kifelé tartó végzős mellett, akik megtorpantak.

– Sajnálom. Félreérted...

A két srác felröhögött.

– Nézd, Bobby, Howler könyörög.

De hirtelen elkussoltak, aztán szó nélkül kivonultak az ajtón. Vajon Ethan milyen pillantást vetett rájuk? Pár pillanat múlva kettesben maradtunk.

– Ne haragudj.

Megtorpantam. Mélyeket lélegezve vártam, hogy Ethan beérjen. Különben sem tett jót a szívemnek ez a hercehurca.

– Sajnálom... tényleg.

Ránéztem, de alig láttam az arcát a dühömön keresztül. Hogy gondolhatta, hogy összejövök bárki mással mindazok után, ami köztünk történt? Mégis miket feltételezhet rólam? És hogy érthettem volna félre azt, hogy fényes nappal elhátrált előlem?

Felemelte a kezét, hogy a vállamra tegye, de én megragadtam, és berángattam a mellettünk lévő üres földrajzszertár ajtaján át. Megcsókoltam. Koppant a feje a falon. Muszáj volt megmutatnom neki, hogy én nem azt akarom, hogy csak a szobám sötétjében merjen megcsókolni. Ethan nem tiltakozott. Őrjöngve átcsókoltuk egymásba minden dühünket. Mikor szétváltunk, lihegve támasztottam neki a homlokomat a homlokának.

– Mégis hogyan gondolhattad, hogy... – kezdtem bele remegő hangon, csakhogy valaki megköszörülte a torkát mögöttünk.

Riadtan rebbentünk szét. Mrs. Ashenberger félredöntött fejjel figyelt minket, majd halkan megszólalt.

– Közel negyven éve tanítok, de ilyen szép párt, mint maguk, keveset láttam... ennek ellenére örülnék, ha nem a szertáramat használnák, ráadásul engedély nélkül... Na, sipirc!

Szót fogadtunk, és elrohantunk. Fél perc múlva nevetve dőltünk le a fűre a suliudvaron. Kissé nedves volt az őszi idő miatt. Lassan mind a ketten képesek voltunk újra normálisan lélegezni, zakatolt a szívem. Felültem, és Ethanre néztem.

– Komolyan azt hiszed, hogy én... hogy nekem ez, ami köztünk van ilyen keveset jelent?

Ethan a hajába túrt, majd felsóhajtott.

– Ne haragudj, totál hülye vagyok.

– Az vagy – bólintottam.

– Kérlek, ne hagyd, hogy elmarjalak magam mellől! – Kétségbeesetten hangzott a hangja.

Visszadőltem a fűre, hogy a felhőket nézzem, borongós, sötétszürke esőfelhők gyűltek fölöttünk. Ilyen volt az én hangulatom is. Azt hittem, ha együtt leszünk, minden sokkal könnyebb lesz. Ethanre pillantottam, aki vacakul nézett ki.

– Meleg vagy? – csúszott ki a számon. Hülye kérdés volt, mivel azt mondta, volt egy másik srác is. Talán csak azt akartam, hogy kimondja. Hogy halljam, van aki képes kimondani hangosan.
Ethan felült, és úgy bámult rám, mint valami űrlényre.

– Úgy értem... Szóval én előtted soha egy sráccal sem csináltam semmit, még gondolatban sem – tettem hozzá.

Ethan hallgatott, félve pillantottam rá. Mikor összekapcsolódott a pillantásunk, megszólalt.

– Meleg vagyok. És fogalmam sem volt, hogy veled mi a helyzet. Azért nem mentem oda hozzád soha, mert mindig csak Tinával láttalak. Nem gondoltam, hogy bármi is lehetne köztünk.

– Miért csókoltál meg akkor mégis az uszodában? Honnan tudtad, hogy viszonozni fogom?

– Egész hétvégén le sem vetted rólam a szemed – mosolygott nosztalgikusan.

A kezembe temettem az arcom, de Ethan elhúzta őket, és a tenyerébe fogta. Legszívesebben hozzábújtam volna, hogy érezzem az illatát, a bőre melegét, de itt nem lehetett.

– Menjünk haza, jó?

Ethan bólintott.