-Jó...reggelt!-lepődött meg a konyhapultra felpakolt dobozok miatt.
-Jó reggelt!-köszönt neki ahogy felnézett a dobozok közül.
-Költözöl? Vagyis...költözünk?-javította ki magát.
-Mi?-kapta fel a fejét.-Jaj, nem! Dehogy!-mosolyodott el.-A vendégszoba szekrényébe tároltuk a fotóalbumokat, az esküvői videónkat gondoltam előveszem őket nem e lesz később kedved megnézni őket és hátha segítene az emlékeidet visszahozni!
-Lehet még korai lenne ezeket...szóval végignéznem!
-Történt valami?
-Egész éjjel nem aludtam, a gondolataim folyamatosan nyüzsögtek...még sincs egyetlen egy képem se rólad...az életünkről...!
-Ne add fel! Valahol ott vannak azok csak...egy kis idő kell nekik!
-Türelmetlen ember vagyok...így nem tudom ígérni hogy képes leszek hónapokat arra várni mikor kúsznak elő a fejem zugából!
-Várj egy pillanatot!-sétált hozzá aggodalommal a szemében.-Hogy képtelen leszel várni?
-Mi van ha soha se fogok rád emlékezni? Te akkor örökké azon leszel hogy visszahozd az emlékeim?
-Rei nem adhatod már most fel!
-Nem adtam fel! Csak...a gondolat hogy egy pszichopatával élek e együtt vagy csak szimplán egy öreg fosszíliával nem hagy nyugodni!
-Szerinted Tony ha tudná hogy pszichopata vagyok hagyta volna hogy a feleségem légy?
-Nem...igazad van...nem hagyta volna...!
-Tudom hogy nagyon keresed a válaszokat, abban is biztos vagyok félsz hogy miket fogsz megtudni rólunk...!
-Félnem kell?
-Volt idő mikor külön utakon voltunk...!
-Szakítottunk?-lepődött meg.
-Rettegek hogy nem fogsz ránk emlékezni, a családodra, a barátaidra...de a gondolat hogy mi van ha emlékezni is fogsz de nem az egész életünkre is megijeszt!
-Sokszor...sokszor csalódtunk?
-Mindig a legjobbat akartam neked...és mindig kudarcot vallottam!-ismerte be. Sajnálta őt Rei. Még ha nem is emlékezett rá ahogy nézte őt úgy érezte Steve egy rendes ember.
-Akkor a cél hogy mindenre emlékezzek nem?-mosolygott rá.
-Igen...az!-mosolyodott el a végére. Rei egy kisebb hezitálás után nyúlt az első albumhoz amibe képek voltak. Az ő régi képei amit még a férfival való találkozása előtt készítettek.
-Akkor ideje munkába látnom!
-Aranyos voltál kislányként...!-jegyezte meg Steve.
-Láttad már?-kérdezte.
-Több százszor!-ismerte be.-Az ott a kedvenc képem rólad kicsiként!-mutatott a képre ahogy mellé ült a lépcsőn.
-Miért?
-Mert itt ugyanolyan a mosolyod...mint az esküvőn volt...!
-Itt mentünk először vidámparkba apuékkal! Így mosolyogtam az esküvőnkön?
-Pont így!
-Izgultam?
-Mert itt izgultál a képen...?
-Nem!-rázta meg a fejét.-Valójában izgatott voltam és boldog...!
-Az esküvőn is pont így éreztél! Izgatott voltál a jövő miatt ami ránk várt! Boldog mert végre egymásé lettünk!-emlékezett vissza.
-És te hogy éreztél?-kérdezte.
-Hogy?
-Hogy éreztél az esküvőnkön? Te is izgatott és boldog voltál?
-Csak arra tudtam gondolni hogy végre megkaptalak...az életem szerelmét...! Végre szabadok lehetünk mint a madár...!
-Mint a madár?-ismételte meg.
-Az álmainkat akartam valóra váltani ezért izgatott voltam! Amikor pedig igent mondtál...a világ legboldogabb és legszerencsésebb férfija!
-Te...tényleg nagyon szerelmes lehetsz belém!-jegyezte meg ahogy hallgatta Steve beszédét.
-Nagyon...nagyon szerelmes!-ismerte be Steve. Csak nézték egymást. Mindkettőjüknek idegen volt az a szem...mégis annyira tudni akarták mi rejlik a másikban.-Megyek csinálok reggelit rendben?-állt fel mellőle ahogy a konyhába ment.
-Annyira nehezen akarom elhinni az eddigi életem...mégis borzasztóan hinni akarok neked...!-ismerte be. Sokáig lapozta a régi albumot amiben gyermekként szerepelt. De volt mikor csak a csendre vágyott, a természet hangjára. Talán mintha abban várta volna a segítséget megmondja neki valójában ki is ő.
-Nem fázol?-kérdezte Steve.
-Egy kicsit!-ismerte be. A következő pillanatban már Steve egy plédet terített rá.-Ijesztő mennyire ismersz!
-Sok év van a hátunk mögött!-ült le mellé.
-Mi lesz...ha mégse fogok emlékezni? Akkor veled mi lesz?
-Mondtam már hogy nem szoktam feladni!
-Tudom, hogy mondtad! De mi lesz ha minden próbálkozás ellenére is kudarcba fullad a terv?
-Akkor csak egy lehetőség marad...!
-...válás?
-Válás? Nem! Dehogy is! Azt soha...arra képtelen lennék!
-Akkor?
-Elérem hogy újra belémszeress!
-H-hogy mi?
-Elérem hogy újra belémszeress! Ha elsőre sikerült másodjára is menni fog!
-És ha közbe én beleszeretek másba?
-Nem fogsz!-meglepte Steve határozottsága.-Mert azelőtt már engem fogsz szeretni!-Rei csak nézte őt. A szeme más volt. Határozott és őszinte. Kerülte a tekintetét, túlságosan úgy érezte zavarba jönne ha újra ránézne.
-Úristen!-ugrott fel a székre.
-Mi az?-kérdezte aggódva.
-Ott egy béka!-Rei rettegett az ilyen nyálkás állatoktól.
-Nincs semmi baj, nem bánt!-mosolyodott el Steve.
-Lehet, de én bántani fogom ha közelebb jön!
-Ha félsz tőle hogy akarod bántani?-nevette el magát ahogy viselkedésre a feleségét látta meg benne.
-Majd...majd...!-nézett körbe maga körül.-Majd hozzávágom ezt a plédet!
-Komolyan Rei? A plédet? Hátha fél a sötétben?-képtelen volt abbahagyni a nevetést.
-Ne nevess már!-szólt rá.
-Menjünk akkor be! Te is távol leszel tőle, ő is tőled!-indult az ajtó irányába. Rei óvatosan kezdte lerakni a lábát mikor a béka felé ugrott.
-Ááá!-sikoltozott ahogy egy pillanat alatt újra a bútoron állt.-Nem! Nem! Én biztos le nem lépek!
-Gyere már!-mosolyodott el.
-Nem! Biztos hogy nem!
-Akkor kint alszol?
-Az is egy megoldás!
-És ha a fáról is béka fog potyogni?-viccelődött vele de ezen kicsit sem bírt Rei nevetni.
-Meg fogok halni! Itt halok meg szívrohamban!
-Fuss ide!
-Inkább...inkább cipelj be!-Stevet meglepte a kérése mégis remélte hogy ezt fogja hallani. A mai napig Rei minden alkalommal a hátán kötött ki ha egy béka ugrándozott a környéken. Már nem is kérte meg a kapitányt, hisz ő tudta mi a feladata. Minden alkalommal egy rossz szó nélkül vette őt a hátára.-Kérlek, cipelj be!-Steve pedig minden szó nélkül sétált hozzá vissza, ahogy a háttal állt meg neki.
-Mássz fel!-mondta neki ahogy a kezeit azonnal úgy helyezte hogy Rei lábait könnyedén tudja fogni.
-El fogsz bírni?-kérdezte ahogy a kezei már a nyakát ölelték.
-Ez miatt nem kell aggódnod!-mosolyodott el. És akkor...újra érezték mindketten egymás illatát testközelből. Még Stevenek a régi emlékeket juttatta eszébe, addig Reinnának új élmény volt. Mert tagadhatná de kár lenne, Stevenek meglehetősen jó illata van.