Nina

-         Merre vagy? – szóltam bele a telefonba.

-         A kávézóba.

-         5 perc és ott vagyok. – szakítottam meg a vonalat.

Szerencsére nem volt dugó a városban így hamarabb oda értem mint gondoltam volna.

-         Szia. Bocs ha késtem.

-         Semmi baj. – öleltem meg Danát.

-         Mi újság? Milyen a munka? – ültem le mellé.

-         A gyerekek ki készítenek de élvezem. – röhögtem és rendeltem egy cappucinot.

-         Péntek este át jöttök akkor? – kérdezte.

-         Persze megint főzzünk? – röhögtem ugyanis a múlt kori valami botrányosan sikerült.

-         Igen de ez kicsit jobb lesz remélhetőleg – Röhögött ő is.

Majd be libbent az ajtón egy közép göndör hajú, szemüveges lány ki más lehetett volna mint a húgom Lora.

-         Bocsánat de nem tudtam elszabadulni. – huppant le mellénk.

-         De jó lett a hajad. – felnőtesebb lett az új hajával.

-         Köszi nekem nagyon tetszik. Le maradtam valamiről?

-         Nem csak meghívtam őket péntekre vacsorára. – vázolta a szitut Dana.

-         Dalmával mi a helyzet? – kérdezgettem őket.

-         Meg van majd 2 hónap múlva haza jön. Élvezi bár hiányzunk neki. – Dalma csere diák programon van 3 hónapra Barcelonába.

-         Na jól van akkor. Ezt fel kell vennem. – néztem a telefonomra.

-         Mikor jössz kislány? – szólt bele telefonba.

-         Mindjárt indulok otthon találkozunk. puszi. – raktam le a telefont.

-         Csajok, mennem kell mert még a boltba is be kell mennem. Pénteken találkozzunk írjátok meg, hogy hányra. – öleltem meg őket és indultam az autóm felé.

Fél órán belül már a lakásomba is voltam ami Budán volt egy társasházban kis kertel pluszba.

-         Megjöttem. – kiáltottam el magam.

-         Beálltál a kocsival? – kérdezte.

-         Nem direkt kint hagytam az utcán lezáratlanul hátha el lopják. – röhögtem.

-         Jajj.. de ironikus. – közeledett felém.

-         Jól van már elfáradtam te meg ilyeneket kérdezel. Inkább adj egy csókot! – pusziltam meg a száját, ő persze rögtön visszakontrázott.

-         Szia kislány! – ölelt meg Ákos.

-         Szia szép fiú! – túrtam bele a hajába.

-         Alig vártam már, hogy lássalak. – pusziltam meg és öltöztem át az otthoni laza cuccba.

-         Én is. Milyen volt a napod? – tért vissza a főzéshez.

-         Elment találkoztam a csajokkal. Pénteken át megyünk hozzájuk. – Látni kellett volna Ákos arcát. Rögtön felröhögtem.

-         Biztos vagy benne? – Most már ő is mosolyra húzta száját.

-         Ne legyél már ilyen hívd Áront is inkább, hogy ne unatkozz. – ültem fel a konyha pultra.

Nem volt olyan nagy lakás de két emberre elég volt. Volt benne 2 kisebb szoba egy nappali, angol konyha étkezővel és egy nagy fürdő szoba.

-         Jó szólok neki is. Ezt fel veszem mindjárt jövök.

Ákos építész mérnök volt ami nagy felelőséggel jár. Különböző cégeknek dolgozott egyszerre, imádta de itthon is sokat dolgozott.

-         Mit építettek? – én ezt egy Legohoz minősítettem de sokkal többről volt szó.

-         Még semmit majd egy uszodát vidékre csak még várjuk az engedélyt. – folytatta a főzést.

-         És mi lesz a kaja? – öleltem meg hátulról.

-         Milánói. – tudja, hogy az a kedvencem. – És anyukád keresett mondtam neki, hogy majd visszahívod.

-         Rendben köszi. – pusziltam meg.

A vacsora valami isteni finom volt, megfürödtünk és halóba beszélgettünk tovább.

-         Ricsiről tudsz valamit? – kérdeztem meg szinte hetente.

-         Igen valamelyiknap beszéltem vele. Azt mondta meg van ,hamarosan befejezi a sulit és költözik pestre mert kapott egy jó munka lehetőséget. – ásítozott Ákos.

-         Az remek. És Olivér?

-         Ő vele régen beszéltem nem tudom merre van most éppen. Nina édesem aludjunk. – nyomott egy puszit az arcomra.

-         Rendben. Sajnálom, hogy minden héten megkérdezem.

-         Nincs semmi baj, tudom hogy érdekel a lányok miatt, legalább ők megkérdezik? – röhögött.

-         Nem de engem nyugtat a tudat ,hogy mi van velük. – mosolyogtam.

Olivért azóta nem láttuk, Ricsit pedig hébe-hóba. Mindenki élte az életét. Az ország és világ különböző pontjain.

-         Nina ébresztő! – simogatott Ákos.

-         Hány óra van ? – kérdeztem.

-         Kereken 6. – nyújtózkodott.

-         Még kérek 5 percet. – csuktam be a szemem.

-         Szerintem azt az 5 percet másra is ki használhatnánk! – helyezkedett el felettem.

-         Lehet megint fogadnunk kéne nem gondolod? – mosolyogtam rá.

-         Dehogy kéne. Tudom hogy te is akarod. – csókolgatni kezdte a testem.

-         Ákos el fogunk késni. – tiltakoztam bár nekem is jól esett volna egy reggeli menet.

-         Akkor felgyorsítjuk! – pár perc alatt már bennem is volt.

-         Azért finoman, kemény csávó. – röhögtem rá.

-         Ne haragudj. – csókolt meg.

Már 7 óra volt mikor ki jöttem a fürdőből. Lassan indulnom kellett mert 8-ra a munka helyemen kellett lennem ahogy neki is.

-         Kávét? – Adta oda bögrém.

-         köszönöm. – csókoltam meg. – Ma később jövök mert megbeszélés lesz.

-         Rendben én itthon leszek ma gyorsan végzek. – vette fel az öltönyét.

Szóval ő lenne Nina, a legidősebb lány. Hogy tetszik?
Kíváncsi vagyok a véleményetekre, kommenteljetek. 😍
Hamarosan hozom a következő részt 👩🏻‍💻 -VL