4
Már másnap felhívott Liftes Cole, és lefixáltuk Shawn koncertjének időpontját a Love Fesztivál jövő évi eseménynaptárjában. Érdekes volt olyasvalakivel egyeztetni, akit évek óta ismerek. Jó érzéssel töltött el, még akkor is, ha a szörnyen fájdalmas múltamra emlékeztetett. Épp mielőtt elbúcsúztunk volna, eszembe jutott valami.
– Hé, Cole – köszörültem meg a torkomat. – Mit gondolsz, mikorra tűnnek el azok a posztok, amikben egy párnak állítanak be minket?
– Soha – nevette el magát Cole. Megnyugtató.
– Kösz – sziszegtem.
– Rebecca, az internet nem felejt, te is tudod. A rajongók pedig még az internetnél is rosszabbak, higgy nekem – sóhajtotta.
– Van valami teendőm? – dörzsöltem meg a homlokomat fáradtan.
– Hagyd, hogy Shawn csináljon valami újabb hülyeséget, és akkor arra kapnak rá – felelte.
– Hát Shawn nem a hülye húzásairól ismert – csóváltam a fejemet. Cole felnevetett.
– Na ja, kivéve, ha rólad van szó.
– Tessék? – értetlenkedtem.
– Semmi – hárított azonnal.
– Cole! – rivalltam rá. Ha már egyszer elkezd egy ilyen mondatot, nehogy félbehagyja már...
– Rebecca, ismered őt. Tudod, milyen hatással vagy rá – válaszolta lemondó hangsúllyal.
– Hét éve semmi közünk egymáshoz – ráncoltam a homlokomat. – A világon semmilyen hatással nem vagyok rá. Nem mellékesen pedig, legközelebb talán a nyáron találkozunk, a fellépése előtt. De még az sem biztos... – magyaráztam, azt hiszem, sokkal inkább magamnak, mint Liftes Cole-nak.
– Miért, talán a Maldív-szigeteken leszel a szexi orvos pasiddal? – kérdezte.
– Megeshet – vontam vállat, megfeledkezve arról az aprócska részletről, hogy ő vajon honnan tud Eric-ről?
– Aha, hát váratlan fordulatok is megeshetnek, Rebecca – mielőtt ráripakodhattam volna, hogy ezt fejtse ki bővebben, már meg is szakította a hívást.
Sóhajtva raktam le a telefont az asztalomra, pontosan abban a másodpercben, amikor akkorát kordult a gyomrom, hogy konkrétan megemelkedett a plafon. Az órát ellenőrizve rájöttem, hogy már fél négy is elmúlt, én pedig reggel nyolc óta egyfolytában az irodában rostokolok, ezért úgy döntöttem, hogy harapok valamit. Felkaptam a táskámat meg a blézeremet, és miközben a lift felé igyekeztem, szóltam Missy-nek, hogy most veszem ki az ebédszünetemet, ha bármi halaszthatatlan történne addig, nyugodtan hívjon. Missy valamiért furán vigyorogva bólogatott, de mivel Missy akkor is furán vigyorogva bólogat, ha lát egy kiskutyát, nem törődtem vele túlságosan. Amíg vártam a liftre, elolvastam néhány e-mailt, és egyre még sikerült is válaszolnom, mielőtt meghallottam a kis csilingelő hangot. Egy fekete pulcsis, kapucnis, napszemüveges alak állt a liftben, ahogy beléptem, de nem foglalkoztam vele. Ebben az épületben egy modellügynökség és egy alternatív színház is működik, úgyhogy nem kirívó ilyen emberekkel találkozni itt. Épp ráböktem a következő e-mail-re, amikor az alak megszólalt mellettem.
– Lefelé? – azonnal felismertem a hangját, szinte még a telefon is kiesett a kezemből. Amikor Shawn a napszemcsije mögül rám nézett, és megbizonyosodott róla, hogy tudom, ki ő, lehúzta a kapucniját, a szemüveget is feltolta a feje tetejére, és elmosolyodott.
– Te mi a fenét keresel itt? – böktem ki az első dolgot, ami az eszembe jutott. Legszívesebben visszaszívtam volna, de hát már mindegy volt.
– Hát, gondoltam, ha már a világ azt hiszi, együtt vagyunk, adjunk nekik rá okot – vont vállat. Amikor tök értetlenül meredtem rá, elnevette magát, és folytatta. – Meghívnálak ebédelni.
– Honnan tudtad, hogy most megyek ebédelni? Fél négy van – kopogtattam meg a karórám számlapját. Istenem, miért áll ennyire jól neki egy tök sima fekete pulcsi? És miért gondolok én erre, miközben stabil párkapcsolatban élek egy szexi orvossal?
– Megérzés – vigyorodott el elégedetten. Hitetlenül pislogtam, ami egyfelől szólt Shawn magyarázatának, másfelől pedig a saját gondolataimnak. – Fél tizenkettő óta liftezgetek fel-le – vallotta be végül. Erre kibuggyant belőlem a nevetés.
– Négy órája? – röhögtem megállás nélkül. Shawn szégyenlősen vállat vont.
– A jó dolgokra várni kell.
– És mondd, nem lett hányingered? – utaltam a folyamatos fel-le történő mozgásra. Shawn elhúzta a száját.
– De, szóval én csak távolról figyelem, ahogy ebédelsz, és, mondjuk csetelhetünk közben – vette elő a telefonját a zsebéből.
– Tulajdonképpen nem is vagyok éhes – mondtam, teljesen, totálisan, abszolút meggondolatlanul. Eric a hitéből is kitérne, ha ezt megtudná. Neki már az is megcsalás, ha valaki rám néz az utcán. Valamiért mégsem éreztem bűntudatot, ahogy Shawn megnyomta a földszint gombot, és a szomszédos épületben lévő étterembe sétáltunk.
Senki sem volt körülöttünk, ráadásul egy elég eldugott asztalhoz ültünk, távol az összes ablaktól és ajtótól, ennek ellenére Shawn kapucniban ült velem szemben, és mosolyogva figyelte, ahogy mohón tömöm magamba a salátámat. Úgy terveztem, hogy csak egy kávét iszom, de útközben meggondoltam magam, aminek viszonylag sok köze volt a meg-megkorduló gyomromhoz, és Shawn noszogatásához. Egyikünk sem szólt egy szót sem, csak ültünk, én ettem, ő engem figyelt. Nem tudtam, hogyan kéne kezdenem. Fogalmam sem volt, mit kéne mondanom. Mégis hogyan kezdesz el egy beszélgetést az exeddel, akivel hét éve nem találkoztál, idő közben pedig világhírű popénekessé és sok millió lány férfiideáljává nőtte ki magát? Na ugye. De valószínűleg ő is gondban volt, holott négy teljes órája volt kitalálni valamit.
– Miért jöttél ma ide? – törtem meg végül én a lassacskán kínossá váló csendet. Shawn piszkálgatni kezdte az asztallapon lévő apró repedést.
– Az igazat mondjam?
– Úgy emlékszem, hogy vacakul hazudsz – válaszoltam, mire ő elhúzta a száját, és kelletlenül bólintott.
– Nem tudtalak kiverni a fejemből tegnap óta – nézett mélyen a szemembe. Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e ennek, és hagyjak szabad teret a gyomromban tobzódó pillangóknak, vagy sikoltva meneküljek el innen, amíg nem késő.
– Hét évvel ezelőtt sikerült? – kérdeztem, nagyot nyelve. Shawn lehunyt szemmel hátrahajtotta a fejét, úgy felelt.
– Ó, egek, dehogy – még a saláta is megakadt a torkomon. Olyannyira, hogy fuldokolni kezdtem, és a köztünk álló palack víz felét egy huzamra kiittam. – Soha nem sikerült – tett rá még egy lapáttal.
– És most mit vársz tőlem? – tártam szét a karjaimat ültömben. Igen, a második opciót választottam. Menekülni, amíg nem késő. Szeretem Eric-et, ő a megfelelő férfi a számomra, nem holmi popsztár, aki se szó, se beszéd, lelép, amikor úgy tartja kedve.
– Itthon leszek néhány hónapot. Gondoltam, jó lenne újra együtt tölteni egy kis időt – ráncolta a homlokát Shawn. Nyilván nem szokott hozzá, hogy megkérdőjelezik a közeledését. Kitoltam magam alól a széket, és igyekeztem a lehető leghatározottabb hangszínt megütni.
– Nekem vőlegényem van, Shawn. És munkám. És egy olyan életem, amibe nem férsz bele – rátámaszkodtam az asztalra, hogy az arcaink közelebb kerüljenek egymáshoz, úgy folytattam. – Ugye ismerős szöveg? – és már ott sem voltam.
– Rebecca? – hallottam meg magam mögött Missy meglepett hangját. Még le sem ültem a székemre, Missy már az irodámban volt, és elkerekedett szemmel kezdett faggatni. – Mi történt?
– Shawn Mendes! Shawn Mendes történt! – csaptam az asztalomra. Egyszerre voltam dühös és csalódott. Dühös, amiért Shawn pont most jött rá, hogy „velem akar tölteni egy kis időt", és nagyon csalódott, mert tudtam, hogy nem tehetem meg. Nem találkozgathatok vele, miközben Eric a vőlegényem. Sosem bocsájtana meg, ahhoz pedig túl felnőttem már, hogy titkolózzak előtte.
– Mondott valamit? – értetlenkedett Missy.
– Nem elég, hogy megjelent? – horkantam fel. – Idejött, és mindent elrontott – böktem az előttem heverő papírhalmaz felé.
– Elrontotta a tavalyi adóbevallást? – nézett rá a papírokra Missy összezavarodva. Vetettem felé egy elhallgattató pillantást, aztán előrehajoltam, hogy suttogva is megértse, amit mondok.
– Nekem vőlegényem van, Missy. Holnap megyek kiválasztani a ruhámat! – sziszegtem. A barátnőm elnevette magát.
– Hát, minden esküvőt le lehet mondani.
– Ezt kivéve – mondtam. – Az apám megöl, Eric-ről nem is beszélve.
–Szóval nem az a legfőbb oka az esküvőnek, hogy szerelmesek vagytok egymásba, hanem, hogy ne öljön meg téged senki? – támasztotta az állát a tenyerébe Missy.
– Szeretem Eric-et – közöltem vele. – Tényleg szeretem őt.
– Mondj egy dolgot, ami miatt beleszerettél – vigyorodott el a barátnőm.
– A teste – vágtam rá kapásból. Missy a homlokát ráncolva pislogott, amolyan „ezt te se gondoltad komolyan" stílusban. – Jó, oké – nyeltem egy nagyot. – Mert okos – próbálkoztam újabb indokkal. Missy felvonta a fél szemöldökét.
– Valami olyasmi érdekel, ami Eric személyiségére jellemző – magyarázta.
– Céltudatos – csettintettem a nyelvemmel. Missy hátrahajtott fejjel nevetett.
– Ez az öntelt seggfej szofisztikált formája?
– Eric nem öntelt, és nem seggfej – fontam össze magam előtt a karjaimat. A barátnőm felállt, odasétált mellém, és a fülembe súgott.
– Megeshetnek váratlan fordulatok. Néha te is észrevehetsz dolgokat az orrod előtt.
Szörnyű embernek éreztem magam. Nem tudtam kiverni Shawn-t a fejemből, úgy vágytam rá, és a vele töltött időre, mint éhező egy falat kenyérre. Közben pedig egyre inkább eltávolodtam Eric-től, nem vártam, hogy este hazaérjek, nem kértem, hogy az esti tévézés közben öleljen át, nem akartam hozzábújni, és csak azért mentem bele a szexbe, hogy ne kérdezősködjön. Igyekeztem a munkámba temetkezni, és a hét hátralévő részében csakis arra koncentráltam, hogy minden sínen legyen a fesztivállal kapcsolatban. A ruhapróbára elmentem, de csak anya kedvéért, mert semmi erőm nem volt magyarázkodni neki. Persze ő így is megérezte, hogy valami nem stimmel, és nyilván Shawn volt az első számú gyanúsítottja, de ahogy tudtam, eltereltem róla a témát. Reméltem, hogy a ruha kiválasztása elegendő lesz, és akkor újra teljes gőzzel az esküvőre koncentrál majd, de hát az anyák gyakran hamarabb megérzik a dolgokat, mint a lányok.
– Beszéltél vele azóta? – dobolt anya a kormányon, miközben arra várt, hogy zöldre váltson a lámpa. Amíg mi a szalonban voltunk, apa és Eric nálunk várakoztak, azt hiszem, megbeszélték, hogy nélkülük egyszerűen elbukna a világ.
– Kivel is? – pillantottam anyára, ártatlanságot tettetve. Anya felhorkantott, majd gázt adott, amint zöld lett a lámpa.
– Hát vele – kopogtatta meg az ablaküvegét. Épp egy hatalmas toronyház mellett haladtunk el, aminek az oldalán egy abnormálisan nagy, Shawn lemezét hirdető plakát díszelgett.
– Anya, hagyjuk már ezt – dörzsöltem a homlokomat.
– Én csak nem akarom, hogy eldobd magadtól Eric-et egy ilyen kis... – legyintett. – futó kaland kedvéért.
– Nem dobok el magamtól semmit, és nincs sem futó, sem másmilyen kaland – szögeztem le. Anya bólintott.
– Remélem is.
– Neked amúgy – köszörültem meg a torkomat zavartan. – pontosan mi bajod is van Shawn-nal?
– Azon kívül, hogy tizenhat éves korodban olyan apró darabokra törte a szívedet, hogy még most sem vagyok biztos benne, hogy kiheverted? – vetett rám egy gyors oldalpillantást anya. Lesütöttem a szemem. – Nos, ezen kívül az égvilágon semmi bajom nincs vele.
– Hát nem kell aggódnod – mondtam. – A szívem közelébe sem engedem Shawn Mendes-t – anya elégedetten biccentett, én pedig nagyon igyekeztem elhinni, hogy képes leszek tartani magam ehhez az elhatározáshoz.
Amint visszaértünk hozzánk, a sejtésem bebizonyosodott: Eric és apa a nappaliban ültek, egy-egy pohár borral a kezükben, és apa arról faggatta Eric-et, hogy a sebészeti beavatkozások közül pontosan melyik okozza neki a legnagyobb örömöt. Fintorogva dobtam le a táskámat az étkezőasztalra, és ültem le kettejük közé a kanapéra.
– Rebecca – hajolt oda hozzám Eric, puszit nyomva az arcomra. – Sikerült ruhát választani? – kérdezte.
– Gyors témaváltás a... – nyeltem egy nagyot, remélve, hogy sikerül öklendezés nélkül kimondanom. – végbéltükrözésről.
– Hé, anyáddal elmentetek, szabad utunk volt kiélni a szakmaiságunkat – dőlt hátra apa.
– Mert amúgy nem azt teszitek huszonnégy órában – vontam fel a szemöldökömet. Anya eközben melegíteni kezdte az ebédet, és izgatottan mesélte a tűzhely mellől, hogy milyen csodás ruhát találtunk, amiben pont úgy festek, mint egy hercegnő. Nem tudom miért, de rábólintottam az első darabra, amit felpróbáltam. Kényelmetlenül éreztem magam a szalonban, végig az járt a fejemben, hogy nincs ott a helyem. Nem volt kedvem sokáig válogatni, csak túl akartam esni ezen, képtelen voltam a jövő évi esküvőnkre gondolni, és elképzelni magam, ahogy abban a ruhában vonulok végig a templomon. Lehet, hogy néhány hónap múlva visszamegyek, és kikönyörgök egy másik ruhát.
– Te jó ég! – sikoltott fel anya. Apa, Eric és én egy emberként fordultunk felé riadtan. Anya a konyhaablakon kifelé nézve kapta a szája elé a kezét.
– Anya, jól vagy? – pattantam fel a helyemről.
– Gyere ide, kislányom, azt hiszem, elrontottam valamit a levessel – intett. Odasétáltam hozzá, bár elég szkeptikus voltam, tekintve, hogy anya messze a legjobb szakács a családban. Nem értettem, miért épp tőlem kérne segítséget, amikor egy nyavalyás tojást sem vagyok képes megfőzni. De amint odaértem hozzá, egyértelművé vált, min lepődött meg annyira. Eltátottam a számat, és az agyam akaratlanul is dolgozni kezdett. Mielőtt átgondolhattam volna, előhúztam a telefonomat a farzsebemből, és úgy tettem, mint aki valami szörnyen fontos üzenetet kapott.
– Francba! – szisszentem fel. Apa és Eric újra a konyha irányába néztek, ezúttal már kissé dühösebben. Megzavarhattam őket a végbéltükrözés rejtelmeinek kielemzésében, vagy ilyesmi. – Missy most írt, hogy a nyakunkba sóztak egy adóügyi ellenőrzést – motyogtam. Minél halkabban mondasz egy hazugságot, annál kevésbé számít hazugságnak. Ez tudományos tény. – Muszáj bemennem az irodába.
– Vidd el a kocsit! – mutatott az asztalon árválkodó slusszkulcsra Eric.
– Jaj, nem – bújtam bele a kabátomba. – Megyek busszal.
– De az legalább negyven perc – ráncolta a homlokát Eric.
– Autóval meg még több, tudod, milyen a közlekedés vasárnap délben – na ja, leginkább semmilyen. Eric is rájöhetett erre, mert értetlenül figyelte, ahogy kislisszolok a házból, sőt, talán Shawn sikolyát is hallhatta odakint, amikor megragadtam a kabátját, és berántottam a házunk előtt elterülő tuják takarásába.
– Te normális vagy? – mordultam rá. Az egyik kezében még mindig ott volt egy kavics, következőnek minden bizonnyal azt akarta feldobni az emeleten lévő szobám ablakához. Mint valami olcsó romantikus filmben. A másik kezében azonban egy gitár díszelgett... Shawn napszemüvegben volt, csakúgy, mint a legutóbbi találkozásunkkor. Ez valami uniformis lehet a hírességeknél. – Mi a fenét keresel itt?
– Téged – vette le a napszemüvegét. – Nem fejeztük be a beszélgetést a múltkor ebéd közben.
– De igen, befejeztük – fontam össze magam előtt a karjaimat. – Egyáltalán, honnan tudtad, hogy itt leszek? Már nem lakom itthon – ráztam a fejem. Reméltem, hogy ezzel a mozdulattal kiűzhetem a gondolataim közül Shawn meztelen testének látványát. Vagy a csókja ízét. Vagy az ölelését.
– Missy megsúgta – vigyorodott el Shawn. El kell beszélgetnem a barátnőmmel.
– Akkor sem jöhetsz csak úgy ide! – ellenkeztem. – A vőlegényem odabent van! – mutattam a ház felé. Shawn a szemét forgatta.
– Tudom. De el kell mondanom valamit – emelte feljebb a hangszerét. Lehunytam a szemem, vetettem egy gyors pillantást a konyhaablak felé, hogy vajon mennyi látszódik belőlünk, és az egyetlen dolog, amit megláttam, anyám dühös arckifejezése volt, úgyhogy megint megragadtam Shawn csuklóját, és magam után ráncigáltam, jó messze a házunktól. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem, emiatt azon a kertvárosi tisztáson kötöttünk ki, ahol életünkben először csókolóztunk. Mindketten ezen a városrészen laktunk, így opcionális volt itt találkozni, ahol a madár sem jár. Elöntötték az agyamat az emlékképek, de igyekeztem a jelenre koncentrálni. A jelenre, és a házunkban várakozó Eric-re, aki a vőlegényem, és akihez jövőre hozzámegyek feleségül. Shawn leült a fűbe, én pedig, akármennyire is féltem a felfázástól (egy lány sosem lehet elég óvatos), letelepedtem vele szembe. Shawn maga elé húzta a gitárját, és mosolyogva énekelni kezdett.
– I think it's time that I be honest / Should've told you not to go / Thought I knew just what I wanted / I didn't know myself at all / You're with somebody I can't be, yeah / But I can tell that you're happy / It's time for me to finally meet somebody new / Take her to all the places that I took us to / And she might help me forget, but loving her is something I could never do / Because I had, Because I had you – ahogy énekelt, végig a szemembe nézett, volt, hogy elcsuklott a hangja, és volt, ahol szinte mosolyogva képezte a hangokat. Tetszett a dala, de ismertem, és miután a megjelenéskor meghallgattam, igyekeztem elkerülni. Folyton az jutott róla eszembe, hogy ezt akár rólam is írhatta volna, de hét éve történt minden, azóta annyi behatás érte, hogy kizárt, hogy még gondol rám.
– Gondolod, hogy jó ötlet elénekelni nekem egy dalt, amiben megírod, hogy igyekszel valaki újat keresni? – billentettem oldalra a fejemet. Shawn nagyot sóhajtott, de azért mosolygott közben.
– Gondolod, hogy van jogod ilyesmit kérdezni tőlem, miközben a vőlegényed a házatokban vár?
– Na jó – támaszkodtam meg a hátam mögött. – Ki mondta, hogy ennek az egésznek – mutattam először rá, aztán magamra. – köztünk bármiféle romantikus tartalma lenne?
– Nem én – csóválta a fejét rögtön.
– Hát nem is én – vágtam rá azonnal. Shawn biccentett.
– Azért meg mégsem hibáztathat a pasid, mert egy régi osztálytársaddal lógsz.
– A vőlegényem – helyesbítettem. Shawn kelletlenül bólintott. – És erről az egyetlen délutánról van szó – tettem hozzá.
– Még jó – szorította a szívére a kezét Shawn, kissé túljátszva a szerepét. – Nem tudom, hallottál-e rólam, de egy viszonylag híres énekes vagyok. Sok dolgom van – magyarázta visszatartott nevetéssel.
– Jaj, tudom, te vagy az a Justin Bieber-figura, ugye? – kérdeztem, tettetett komolysággal.
– Ó, kérlek – forgatta a szemét, miközben félretette a gitárját. – Justin Bieber úr – javított ki röhögve. – Mondd, Becky, szoktál még énekelni? – pillantott rám óvatosan. Rögtön görcs költözött a torkomba. A gyomromban levő pedig sokszorosára nőtt. Feltápászkodtam, és lesöpörtem a nadrágomat.
– Kár volt belemennem ebbe – motyogtam, és már el is indultam vissza a házba, csakhogy ezúttal Shawn ragadta meg a karomat.
– Hé, most mi történt? – pislogott zavartan. – Valami rosszat kérdeztem? – a lehető legrosszabbat. Ezt pedig egyből le is szűrte abból, hogy nem feleltem neki. – Miért nem énekelsz? – lazított a karom szorításán, de azért még eléggé tartott ahhoz, hogy ne tudjak elmenekülni.
– Nincs rá időm – kamuztam. Shawn elmosolyodott.
– Az egy dolog, hogy én mindig is vacakul hazudtam, de te sem vagy jobb nálam – mondta. – Becky – lépett közelebb hozzám, ekkor már végigsimítva mindkét felkaromon. Szinte begörcsölt a nyakam, annyira hátra kellett hajtanom a fejemet, hogy rá tudjak nézni. – Én vagyok az. Shawn. Nekem elmondhatod – mély levegőt vettem, és igyekeztem valami kiutat keresni, de egyszerűen nem volt. Nem volt hová menekülnöm.
– Eric szerint időpocsékolás – böktem ki. Shawn a homlokát ráncolta.
– Eric a vőlegényed, ugye?
– Fura, hogy nem tudod. Ha beszéltél Missy-vel, biztosan szapulta neked vagy öt percig – forgattam a szemem.
– Tíz percig szidta, szóval csak udvarias akartam lenni – nevette el magát. Kínomban már én sem tudtam mást tenni, és hagytam, hogy Shawn lehúzzon maga mellé a földre. – Miért tartja időpocsékolásnak? – kérdezte csendesen. Zavartan piszkálgatni kezdtem egy fűszálat. Soha, senkinek nem beszéltem még erről, pedig már öt éve kínoz ezzel Eric. Hogy az éneklés felesleges, mert nem fogok megélni belőle. Nem termel profitot számomra. Nem mentem meg vele senki életét. Különben sem vagyok valami tehetséges. Akkor meg minek csinálni?
– Ő mindent időpocsékolásnak tart, amiben nem nyitják fel valaki mellkasát – sóhajtottam. Shawn a homlokát ráncolta. – Nem valami empatikus a többi szakmával szemben – magyaráztam.
– Még a tiéddel sem? A fesztiválszervezéssel? – csodálkozott.
– Azt hiszem, azzal a legkevésbé – nevettem fel keserűen.
– Oké, Missy minden egyes szava értelmet nyert – bólogatott Shawn. – Van benne egyáltalán valami, amit szeretsz? – kérdezte.
– Persze, csomó minden! – vágtam rá kapásból. Shawn felvont szemöldökkel jelezte, hogy kíváncsi a folytatásra. – Eric nagyon okos. És céltudatos. És baromi jól néz ki.
– Hát ez a férfi társadalom nyolcvan százalékára igaz – meredt rám Shawn.
– Túlbecsülöd magatokat – bokszoltam bele a vállába, mire mindketten elnevettük magunkat. Egy pillanatra úgy éreztem, megint tizenhat vagyok, és tanítás közben erre várok: hogy Shawn és én eljöjjünk az utcánk mögötti tisztásra, beszélgessünk, zenéljünk, dalt írjunk...
– Na jó – vette az ölébe a gitárját. – Mutatok egy új dalt, de ígérd meg, hogy nem teszed közzé, mielőtt hivatalosan kijönne! – kérte mosolyogva. Keresztbe tett mutató-és középső ujjal jeleztem neki, hogy köztünk marad a dala, és izgatottan vártam, hogy zenélni kezdjen. – Taste the poison from your lips / They leave, we're as good as gone / Oh, our love is drunken in / Singing me my favorite song / Me and you, we were made to break / I know that's true, but it's much too late / You're perfectly wrong for me / And that's why it's so hard to leave / Yeah, you're perfectly wrong for me / You're perfectly wrong for me / All the stars in the sky will see / Why you're perfectly wrong for me – Shawn ezúttal halkan énekelt, szinte már fojtogatóan. Egyszerre volt gyönyörű, őszinte, és tiszta.
– Hogy is volt a refrén utolsó sora? – jutott hirtelen az eszembe.
– All the stars in the sky will see, Why you're perfectly wrong for me – szavalta Shawn.
– All the stars in the sky could see – énekeltem, kissé falsul. – Így nem lenne jobb? – Shawn gondolkodás nélkül játszotta el a gitárján az utolsó sort, de már az én verziómat használva.
– Igazad van – mosolygott rám. – Így tényleg jobb. Valójában zongorára írtam – vallotta be, a gitárjával babrálva. Megpróbáltam rekonstruálni magamban a dalt a zongora hangjával, és valami fantasztikus volt. Lágy, de kellően őszinte, kedves, mégis határozott. Lehunyt szemmel önkéntelenül is elmosolyodtam. Shawn hangja billentett vissza a valóságba. – Tudod, Becky, őrülten hiányoztál – rögtön kipattant a szemem, és szörnyen rossz érzés nyilallt a gyomromba. A bűntudat szép lassan végigkúszott a lábujjamtól a fejem búbjáig. Nem azért, mert itt voltam Shawn-nal. Hanem mert évek óta nem éreztem magam olyan boldognak és szabadnak, mint a fűben ülve, vele szemben. – Legszívesebben visszacsinálnék mindent... – tette hozzá halkan.
– Ne viccelj – legyintettem. – Akkor most nem lennél mindenki kedvenc popsztárja – erőltettem mosolyt az arcomra.
– De te az enyém lennél – ahogy ezt kimondta, megcsörrent a telefonom. Néhány hosszú másodpercig még bámultunk egymás szemébe, de aztán már annyira irritálóvá vált a zsebemből kiszűrődő csengőhang, hogy elővettem a készüléket, amin anya fotója villogott.
– Szia, anya – szóltam bele a telefonba, kissé dühösen. Bár, ha jobban belegondolok, hálásnak kéne lennem neki. Ha nem hív, most talán már Shawn ölében ülnék, és egyikünkön sem lenne ruha. Ami, nem túl előnyös tíz fokban. Meg úgy, hogy nekem vőlegényem van.
– Kislányom, Eric úton van az iroda felé, úgyhogy nagyon gyorsan találj ki valamit! – hadarta anya feszülten. Elkerekedett a szemem, és megpróbáltam számba venni az összes létező megoldást. Nem dúskáltam bennük.
– Mi az, hogy úton van? Miért nem állítottad meg? – tápászkodtam fel a földről.
– Én falaztam neked, hogy stikában találkozhass Shawn Mendes-szel! – sziszegte anya. – Az, hogy te ezt hogyan intézed el a vőlegényeddel, már nem az én gondom! – oké, igaza van, főleg, hogy Shawn-t utálja, Eric-hez meg szerintem ő is feleségül menne, de azért mégiscsak megerőltethette volna magát.
– Jó, köszi, hogy szóltál – bontottam a vonalat.
– Mi a baj? – kérdezte Shawn, már ő is állva.
– Azt kamuztam, hogy adóellenőrök jöttek az irodába, ezért be kell mennem. Eric meg most úton van oda – dörzsöltem meg a homlokomat.
– Akarod, hogy elvigyelek? – intett a házuk irányába. Többek között ezért is itt találkoztunk gimis korunkban. Ugyanolyan távolságra volt tőlünk és tőlük is ez a tisztás.
– Megtennéd? – csillant fel a szemem. Shawn vállat vont.
– Ha tényleg ezt akarod.
– Az szuper lenne, köszönöm! – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Na ja, azt hittem, túl vagyok a nehezén. Tévedtem.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top