jacob

troye felébredt az éjszaka közepén, tüdeje próbált lélegezni de elbukott. minden forgott körülötte, könnyei elhomályosították a látását, miközben minden próbálkozásnál levegő helyett fájdalom telítette meg tüdejét.

"j-j-jacob." lihegett troye, nem tudott megmozdulni és jelezni sem hangosabban.

de jacob hallotta őt, azonnal felpattant az ágyból és az anyukájához rohant.

jacob könnyeket hullajtva keltette fel édesanyját segítségért esedezve. édesanyja meghallva a pánikot hangjában azonnal felébredt.

jacob szobájában troye már nem volt teljesen a tudatánál. mikor jacob megérkezett, már majdnem teljesen lehunyta szemeit.

"troye kérlek ne hagyj itt." zokogott jacob tartva kicsi testét, ami már csak csontokból állt.

amikor megérkeztek a kórházba az orvosok elrohantak troye-val, magára hagyva jacobot és az édesanyját.

jacob próbálta megnyugtatni hevesen verő szívét. tudta, hogy ez a vége. mégis a remény egy kis szikrája élt benne, hogy troye életben marad.

"anya, minden rendben lesz?" állt meg anyja előtt.

bizonytalanul nézett vissza rá. "nem tudom drágám. reménykednünk kell a legjobbakért." 

mégis a legrosszabb jött.

több órával később egy orvos jött ki, egy gyászos sóhajjal mondta ki troye nevét. jacob szíve elsüllyedt, lélegzete elakadt.

"mindent megpróbáltunk uram, részvétem." mondta, miközben írt valamit.

"nem! nem mehetett el, nem, nem, nem..." szipogott jacob édesanyja karjaiba menekülve.

hónapok óta próbálta felkészíteni magát erre, de hangosan hallva és megélni a valóságban sokkal rosszabbul érintette őt. 

troye utolsó lélegzetvételét szenvedve vette egy kórházban. jacob nem volt mellette, pedig megígérte neki aznap este, mikor troye azt hitte meg fog halni.

troye vékony akart lenni, de ennek az ára volt elveszíteni az igaz szerelmét; jacob bixenmant.

hónapok teltek el a halála óta, s bár megígérte nem tudott nem a hiányzó részére gondolni.

sosem töltötte be senki az űrt a szívében, amit maga után hagyott.

vége.