jacob

troye elhagyta jacob házát, hogy elmenjen az utca végén lévő templomba. troye megkérte jacobot, hogy vigye el a gyászbeszédét, amit az utolsó két napban olyannyiszor átírt. troye kérte meg, hogy írjon egyet. troyenak már csak három napja volt hátra, s ez volt számára az elengedés. 

jacob nagy léptekkel elhagyta a szobáját, közben beletúrt kusza loknijai közé. a fél hetes harangozásra várt, troye arra kérte ekkor találkozzanak a templomban.

"jacob édesem, ülj le." mondta kedvesen az édesanyja. "egyél valamit kérlek." vetett fiára egy aggódó pillantást.

jacoob megfordult. "nem, troyenak szüksége van rám."

az édesanyja nem mondott mást, hagyta hogy elmenjen, kezében szorongatva a beszédet. 

"sokáig tartott." mosolygott fel troye jacobra, akinek a szíve összeszorult, mikor rájött hogy napokon belül nem láthatja ezt többé.

jacob haloványan visszamosolygott troyera és megfogta a kezét.

"szóval mit hoztál ma nekem?" kérdezte troye lenézve jacob kezére.

"a gyászbeszéded." suttogta végighúzva ujját troye kiékelődő kézcsontjain.

"gyere fel és olvasd el nekem."

jacob felsétált az emelvényre, szíve hangosan tobogott miközben szemeivel újra végigfutotta a sorokat.

megköszörülve torkát beszélni kezdett. "troye sivan mellet volt a fiú, akit szerettem. nekünk nincs olyan jó történetünk, mint a csillagainkban a hibában, de legalább közel állunk egymáshoz." mondta, szemeiben érezte a könnyeket gyülekezni. "az itt ülők közül nem sok ember ismerte troyet úgy, mint én, nem tudják hogy pokolian makacs..."

"nem is!!" emelte fel a hangját kuncogva.

"valamint állandóan félbeszakít másokat. a gyászbeszédedet mondom, ne csináld ezt." nézett vidáman jacob troyera. "troye nem tudott erről és még a halála után is letagadja ezt, de igazán gyönyörű volt. ha besétált egy szobába, nem bírtad ki hogy ne nézz rá." jacob mosolyogva nézte ahogy a fiú elpirult. "aztán majd mindenki elkezd nevetni én pedig megfulladok a sírástól." dobta hátra a papírt. "nem minden könyvnek van boldog vége, a szereplő meghal vagy valami borzalmas történik. de nekünk nem is tragikus és nem is gyönyörű a befejezésünk. ilyen beszéddel elmehetnék rómeónak." kuncogott jacob, miközben könnyei végigfolytak arcán. "de ez nem egy könyv, hanem a valóság ahol rá kell jönnünk hogy nem minden végződik jól." jacob nem tudta folytatni a sírástól.

troye közelebb sétált hozzá és átölelte.

"rendben van, engedd ki."