jacob

jacob félt a szerelemtől, mégis itt volt és egy olyan fiút szeretett, akinek az élete véget ér kevesebb, mint 160 órán belül. minden percüket egymással töltötték, hogy minden időt kihasználjanak az utolsó pillanat előtt.

a szeretet széttép, és elveszi a levegőt a tüdőd elől amikor elkezdesz zuhanni. a tested minden része megfájdul és a szíved fentebb helyezkedik a torkodhoz. minden idióta zene mosolyt csal az arcodra, mert eszedbe jut róla a szeretett személy. 

jacob azt kívánta bárcsak troye tovább élhetne, bárcsak megmenthetné őt. nem bírta ki, minden este magát hibáztatta, ahogy végignézte miként vesztik el troye orcái a pirosságot napról napra. bőre most már minden érintés alatt hideg maradt, de jacobot nem zavarta.

ki fog tartani érte.

"miután meghalok, megígérsz nekem valamit?" kérdezte troye jacobot, aki mellette ült.

"micsodát?"

"ha meghaltam, lépj tovább. ne légy szomorú és ne vesztegesd el az életed rajtam." motyogta, hideg kezével megérintette jacobét.

troyenak igaza volt. de ha ő lenne jacob helyében, vajon neki könnyedén menne a felejtés?

jacob képtelen volt felejteni, hogy is lett volna képes rá?

de hajlandó volt eleget tenni troyenak.

"megígérem." a hazugság könnyedén csúszott ki szájából, ahogyan az esőcseppek az ablak üvegéhez ütődnek; könnyedén és lassan. ha az igazat mondta volna, csak veszekedtek volna, mivel troye makacs volt és nem értette meg, hogy jacob törődött vele.

sosem felejtelek el.