jacob

troyenak két hete, azaz tizennégy napja maradt jacobbal. jacob ennél sokkal többet kívánt, egy egész életet a fiúval, de nem minden kívánság teljesülhet.

"jacob, haldoklom. már nem sok mindent tehetsz." mondta troye, kicsi testével jacob előtt dölöngélve. "fejezd be, ne viselkedj úgy, m-m-mintha, basszus." kapott mellkasához zihálva, jacob azonnal segített neki leülni.

"miért törődsz velem?"

jacob troye égszínkék szemeibe nézett, amik fájdalomtól csillogtak. "mert szeretlek." mondta motyogva, alig kivehetően.

troye figyelmen kívül hagyta az égő érzést mellkasában és elmosolyodott.

"én is."

troye közelebb hajolt és egy rövides csókot nyomott jacob szájára, hiszen ez lehetett számára az utolsó szeretetteljes pillanat, amely egyben az első is.