Napok repültek el egymás után sorban azután, hogy alfáim hazavittek engem. Az állapotom napról napra jobban látszott rajtam, hangulatom is szeszélyes lett, de alfáim jól bírták. Ám ami meglepőbb volt az a körülöttem lévő falkatagok. Tudtam, hogy továbbra sem szívlelnek engem, de mégsem tettek semmit ellenem. Legalábbis látszólag nem. Mert amúgy folyton alfáim körül legyeskedtek, főleg nőstények, hogy megszerezzék őket maguknak. Akkor borultam ki igazán mikor már alig bírtam mozogni nagy pocakomtól és két egyed a szemeim láttára tapadtak rájuk. Dühös lettem, dühös voltam, de tenni nem tudtam semmit állapotomból kifolyólag. A szülés is ilyen állapotomban indult meg. Eltűnni sem tudtam onban, csak Yunho meg Wooyoung segítségével. Yeosang volt aki a továbbiakban segített nekem. Az orvos valamiért nem akart megérkezni. Sosem hallottam még őket káromkodni, ám ezúttal mind a hárman megtették. Főleg akkor mikor én már rettentően fáradtnak éreztem magam. Picikéim túl gyorsan jöttek, legalábbis az első kettő akik mint kiderült alfák voltak. Ám a másik kettő kicsit gyengébb volt s mindkettő feltehetően omega vagy béta. Féltettem őket, és míg erőm még volt kértem is Yeosang-ékat hogy mentsék meg őket, hogy semmi más nem számít csak ők.
- Jól van. - Wooyoung volt az aki fogott engem míg a másik kettő, Yunho s Yeosang a kicsikéim segítette világra - Most még egy kicsit kell bírod. Gondolj a picikre és szedd össze minden erőd.
- Olyan fáradt vagyok... - mondtam s éreztem is, de igyekeztem úgy tenni ahogy mondta. Utolsó kis erőmaradékaim szedtem össze és igyekeztem ezáltal picikéim világra hozni.
- Itt is vannak. - teljesen elhagytak erőim, de úgy véltem hogy Yeosang könnyezik miközben apró picikéim fogja kezeiben Yunho-val együtt. Utóbbi volt aki elvitte őket rendbe tenni.
- Rendben lesznek... ugye? - le-lecsuktam már szemeim - Rendben kell lenniük...
- Ők is és te is rendben leszel. - hogy melyikük simította arcom nem tudtam mert már fel sem bírtam nyitni szemeim. Elfáradtam, nagyon elfáradtam.

Míg az omega mély álomba merült addig a kicsiket rendbe tették s őt magát is. S az orvos hol volt? Már holtan hevert ott ahol a többi árulóval rátaláltak. Lett más orvos, egy kissé titokzatos személy. Ám eme személy, egy félig omega férfi, ő tudta s értette a dolgát. Ellátta az omegát, megtette amit még meg lehetett tenni.
- Uraim, önök igazán szerencsés vezetők. Ritkaság számba megy hogy egy omega négy egészséges kölyöknek adjon életet. Az pedig még ritkább, hogy a négy kölyökből kettő alfa s kettő omega legyen. Legyenek hát büszkék rá s vigyázzanak rájuk.
- Így lesz, ebben biztos lehet. - mondta is az alacsonyabbik alfa.
- Doki, bármire szükséged van csak szólj nekünk. - a magasabbik is mérhetetlen büszke volt mint a másik - Nekünk ők öten a legfontosabbak. Köszönettel tartozunk neked.
- Ugyan, ez a dolgom. - a doki szerény volt, még ha a látszat mást is mutatott - Ám egy dologban mégis a segítségük kérném.
- Mondja csak. - sürgette az alacsonyabbak - Bármi is az megtesszük. - mondta s ahogy a másik alfával egymásra néztek bólintottak is.
- Csak egy személyt szeretnék újra látni. - húzta kissé fájdalmas mosolyra száját, majd elmesélte a két alfának, hogy volt neki egy félig alfa társa akit elszakítottak tőle, akivel azóta sem tudott találkozni sem beszélni.
- Meg fogjuk neked találni doki.
- Ez a legkevesebb.
A két alfa tartotta js a szavát. Alig pár nap leforgása alatt megtalálták azt a bizonyos személyt. Azt a félig alfa félig béta férfit aki egész addig rab volt tulajdon otthonában. De a két alfánák s kis csapatának köszönhetően kiszabadult. Így aztán az orvos végre megkapta amire vágyott. Örök hálával volt az alfák felé, emellett hűséget fogadott nekik s a falkájuknak. Már csak a nemrég szült omegának kellett volna már felébrefnie.

Mintha heteket aludtam volna úgy ébredtem meg. Még így is fáradtnak éreztem magam. Egyből picikéim kezdtem keresni. Egy pillanatra megijedtem, aztán hogy virágos édes illatuk éreztem nem volt többé félelem bennem. Úgy főleg nem, hogy alfáim illata is keveredett az övéikkel.
- Szia... - Hongjoong került közelebb hozzám karján két cseppnyi omegámmal - Nézd milyen szépek.
- Sziasztok... - kezem nyújtottam feléjük máris. Alfám karjaimba is adta őket, nekem pedig eleredtek könnyeim. Aztán főleg, hogy San is jött karján két csepp alfámmal.
- Itt vagyunk ám mi is. - másik oldalt jött s tette ő meg őket is karomba.
Ott voltak mind mellettem, vigyáztak ránk mindketten s mindkettejüktől kaptam puszit fejemre.
- Büszkék vagyunk rád Seonghwa. - szinte egyszerre szóltak s adtak ismét puszit nekem.
- Azt hittük elveszítünk.
- Csak te voltál beszarva, én tudtam, hogy Hwa erős, hisz a mienk, a mi omegánk.
- Ugyan már San, te is bömböltél mikor napokig nem kelt fel. Úgyhogy befoghatod. - szólt be neki s rá Hongjoong.
Mosolyt csaltak fáradt arcomra. Igen, ők az alfáim, gyermekeim apukái. Olyanok amilyenek, de én szeretem őket.
- Szeretlek titeket. - mondtam is így nekik. S ez lehetett a végszó, mert abbahagyták kis vitájuk és inkább nekem s a kicsiknek adtak puszit, puszikat.
Nem tudnimit hoz számunkra a jövő, de nem is aggódom már, hisz tudom ők mindig mellettünk lesznek majd s megvédenek minket.