Sose gondoltam bele abba, hogy mi lesz ha egyszer két tűz közé kerülök, abba meg főleg nem ha nem tudok két pasi közül választani. Rossz nyelvek azt mondják, hogy egy ribanc vagyok, mások meg azt hogy nem vagyok normális míg megint mások, hogy a vesztembe rohanok. Legújabb gúnynevem már az, hogy korcs kurva. S miért? Csupán csak azért mert félig omega s félig béta vagyok, emellett két igencsak tekintélyes alfa figyelmét tudhatom magaménak. Csak az ezzel a gond, még én is elismerem, hogy a két alfa két különböző falkához tartozik, a Kim és a Choi. Nos, az a vicc ebben, hogy a két falka tulajdonképpen egy és két testvérről van szó. Nem egészen vérszerinti ugyanis csak az apjuk volt egy, de akkor is.
Sokadik vadászatán vannak most a falka alfái. Izgul mindenki, hogy vajon mit fognak hozni illetve hogy egyáltalán sikeres lesz e a vadászatuk. Nos, én nem izgultam, legalábbis nem annyira mint a legtöbben és csak azért mert tudom hogy milyen a két fő alfa és hogy mit tudnak. Nekem csak az volt a gondom, hogy tudtam akkortájt fog kezdődni a következő lázas állapotom mikor a visszatérésük várható. Nem lenne gond ezzel sem ha meg lennék jelölve mint a többi olyan mint én. De nem vagyok és ilyenkor igazán van okom félni. Ugyanis megesett már, hogy elraboltak, megvertek és hogy kényszeríteni akartak a párosodásra. Az ilyen esetek miatt van gond odalent velem. Ahogy mindig ezúttal is megéreztem a láz közeledtét, így azt is tudtam bajban leszek, bajban vagyok hisz még nem értek vissza az alfák. Ám a legnagyobb gond, hogy ismét, az ilyen dolgok közeledtével, a falkán ütött egy másik falka aki azt hiszi bármit megtehet. Tévedett védelmünk így menekülni kényszerültem. Bár az is igaz, hogy rám az utálóim nem figyeltek úgy mint azt meghagyták nekik. Egy kis ideig tudtam csak úgy elbújni, hogy ne vegyenek észre, aztán futnom kellett. És én futottam is ahogy csak bírtam. Elég gyenge tudok lenni ilyenkor, de így is megpróbáltam a tőlem telhetőt.
Egy ponton túl aztán már nem bírtam, meg kellett állnom pihenni. Igaz nem túl jó helyen tettem s csakis azért mert egy sziklás részen voltam. Ott ahol elég egy rossz lépés és meghaltál. Hát én rosszul léptem, ám nem haltam meg, oh dehogy, csak a sziklás rész alatti tóba zuhantam. Azt hittem végem. Tévedtem. Nagyon úgy tűnt, hogy míg a tó vize ölelt körbe addig nem volt annyira érezhető illatom, emellett üldözőim feladták. Biztos azt hitték meghaltam. Hát nem haltam meg. De nem ám! Amint úgy éreztem lehet azonnal kiúsztam, másztam a tóból minek partján aztán csak feküdtem s pihentem. Eme pihenésem ment át aztán remegésbe, pihegésbe s nyöszörgésbe. No igen, lázas állapotom nem múlt el, sőt, egyre jobban eluralkodott rajtam. Illatom sem tudtam semennyire sem visszafogni. Vágytam, nagyon erősen vágytam alfáimra s így hívtam is őket. Közben azért féltem is, mert mi van ha nem ők jönnek kétségbeesett hívásomra hanem azok akik idáig üldöztek engem. Azért is ijedtem meg mikor a messzeségből vonyításokat hallottam meg. Egész addig féltem míg meg nem éreztem két számomra isteni illatot, menta és lime, közeledni. Na akkor kezdtem az illat hordozóit újra hívni.
- Ott van! - halottam is egyikük hangját - Végre megtaláltunk. - San volt az, ő vett fel engem karjaiba.
- Most már itt vagyunk, nem lesz baj. - simított arcomra Hongjoong aminek hatására kissé túl hangosan sóhajtottam fel - A picsába. - mordult fel. Azt hiszem ekkor tudatosult benne is mi a helyzet. - Hozd! - parancsolt rá a már szintén morgó San-ra aki egy szó nélkül vitt is engem amerre Hong mutatta s amerre ő ment. Nem tettünk meg nagy utat, csak a tavat kerültük meg s az a mögötti borkros rész közepe táján lévő mélyedésig mentünk. Ott tett le engem San, én pedig ott tettem meg első lépésem feléjük azzal, hogy kissé kevesen vetkőzni kezdtem, hogy közben a lehető legjobban szabadjára engedtem illatom. Ez utóbbi volt ami bevadította őket. Bevallom nem bántam. Hogy is tehettem volna mikor végre megadták nekem amire vágytam. Végre magukévá tettek engem, méghozzá egyszerre. Igen, így igaz, hisz félig omega volzom miatt kicsit könnyebben tágulok. Ezért fértek el mindketten, és ezért volt az hogy nem elégedtem meg egy aktussal.
Hogy pontosan meddig voltunk ott s hogy meddig szerettek engem, azt igazán nem tudom mert sosem volt még ennyire erős lázam. De az biztos, hogy mikor tisztult tudattal nyitottam ki szemeim ők ott voltak velem s vigyáztak rám.
- Szia... - Hong ritkán mosolyog, de most megtette és boldoggá is tett vele.
- Szia.. - bújtam kicsit, hisz emberi alakunkban voltunk még.
- Hogy érzed magad? - másik oldalt San volt és így ő volt az aki először simított végig hátamon. Persze az már nem ő volt aki nyakamra puszilt.
- Kicsit fáradtan. - úgy érzem mintha legalább egy hétig csináltuk volna. Semmi erőm nincs. Az viszont biztos, hogy túl vagyok a lázas állapotomon. - De jól vagyok.
- Akkor ideje hazamenni. - mindketten erősek, ám elsőként mégis Hongjoong volt aki a hátára vett engem.
Így indultunk el hazafelé, vissza falkánkhoz. Félúton voltunk már amikor San már nem bírt magával és átvett engem, ő vitt tovább. Akármilyen gyorsak is voltak így is beletelt kerek egy napba mire visszaértünk. Visszatértünk napján alfáim engem két megbízhatóbb omegára s egy bétára, Yunho-ra, Wooyoung-ra és Yeosang-ra, bízott, mondván nem kell látnom ami nem rám tartozik. Sejtettem mit akarnak, mire készülnek, de én nem akartam azt. S hogy mi lenne ez? Kivégzés. Érzem, mert az illatuk is más lett, ahogy a morgásuk is, meg aztán a minket körülvevő falkatagok is.