A roncs telep kellős közepén álltunk. Az eső szakadt,mintha a világ kesergett volna. Csend állt be közöttünk. A hajam vízesen tapadt a nyakamhoz és az arcomhoz. Folyt orcámról az esővíz,mintha sírtam volna,pedig nem így volt. Furcsa mód csak fáradt voltam. Belefáradtam az egész dupla lélek dologba. Belefáradtam abba,hogy Gabrielért küzdjek,Sam-ért és belefáradtam abba is,hogy végig nézzem,ahogy Dean szeméből eltűnik a fény apránként. A remény oda lett.
Az arkangyal csak állt mellettem. Nem olyan típus volt,aki rögtön valamiféle kicseszett gyónásba kezd,s a bocsánatomért esedezik. De nem is akartam,hogy ezt tegye. Velünk szembe egy villany oszlop állt,előttünk pedig  egy egyre nagyobb pocsolya terült el. A fény rávilágított a víz tükörre,elmerengve néztem a fényjátékot,s elmosolyodtam.
-Ha belenézel a pocsolyába láthatod az eső és a fény játékát. Olyan,mintha végtelen tűzijáték játszódna le előttünk. Csodálatos.
Az angyal a pocsolyára tekintett,s elgondolkodva hümmögött egyet.
-Gabriel ez csak egy apró ámde bár gyönyörű csoda. A természet és az ember okozta világ szimfóniája. A világon minden egyes részecske bámulatos. Ha a csata megtörténik ennek vége lesz. Nem tudjátok megteremteni újra.
-Ott lesz a Mennyország.
-De az csak illuzió. Ez igazi. Érezd! Érezd az esőt!Érezd a természetet.
-Láttad volna a világ kezdetén a természetet. Az emberek tönkre teszik,előbb vagy utóbb. Hát nem mindegy,ha most történik meg?
-Isten okkal adta a Földet nekünk. Tiétek a Mennyország,a démonoké a Pokol. Legyen ennyi elég. Vannak emberek akikért megéri egyben tartani a világot.
-Mondcsak kicsi vadász lány hiszel Istenben?
-Gabe...épp egy angyallal beszélgetek.
-Nem...te tudod,hogy létezik,de hiszel is benne?
-Nem...elhagyott minket,ha itt lenne ez nem történne meg.
-Ha te nem hiszel,akkor hogy várhatod el tőlünk,a fiaitól,hogy higyjünk benne.
-Gabriel kérlek....oda...oda adnál valamelyik testvérednek?Ez a terved azok után,ami történt velünk?
Az angyal egy ideig csak bámult rám. Tudtam,hogy épp arra az incidensre gondol,ami elég kellemes volt számunkra. Aztán összevonta a szemöldökét,s közel lépett hozzám. Nem tudom mit vártam tőle,annyit tudok csupán,hogy csalódottság tört rám,amikor is a nyakamhoz tapadt vízes tincseimet hátra dobta,s megsimogatta a nyakam.
-Ezt én tettem?-vált borússá a hangja. Először nem igazán értettem mire gondol. Aztán leesett. Bizonyára a fojtogatásnak nyoma maradt. Megragadtam a kezét,s eltoltam a nyakamtól.
-Éhínség tette.
-Beszélnünk kell erről.
-Ugyan,mi értelme lenne? Nem hallottad mennyasszony vagyok a szó szoros értelmében. Johanna belülről marr szét.
-Kaeden...-mosolyodott el-... tudom,hogy felejthetetlen élményt nyújtottam,de én most nem az erotikus részére gondoltam.
-Ó...-esett le hirtelen s éreztem,hogy az arcomat pír borítja el. Gabe az erőmre gondolt,amivel leszereltem.
-Johanna képtelen arra elvileg,hogy erőt adjon át neked. Aggódom.
-Az csak megkönnyítené a dolgod. Átveszi az irányítást és nem is kell kimondanom az igent.
-Egy baj van csak ezzel.-fogta meg gyengéden a könyököm-Élvezem a társaságod. Önző vagyok és szeretném,addig húzni a dolgot,ameddig csak lehet.-suttogta felém,s nekem rögtön görcsbe rándult a gyomrom. Kihúztam karom tartásából,s dühösen léptem hátra.
-Neked ez csak valami játék?
-Mondhatni én vagyok a leánybúcsúd.-húzta fel gúnyosan a szemöldökét,mire én nem bírtam tűrtőztetni magam,s behúztam neki egyet. Rögtön utánna persze ez a folyamat vissza ütött ugyanis nekem jobban fájt,mint neki. Szemeiben villant valami,s a derekamnál fogva lökött neki egy roncs autónak. Nem bírtam figyelmen kívül hagyni,hogy mozdulatai gyengédek voltak.
-Ha azt hiszed,hogy öröm mámorban adlak át nekik,hát tévedsz Winchester. Michael valami beteg perverziója miatt szerelmes Johannába,mert apuci hűséges prófétája. Lucifer pedig csak egy hülye kis gyerek,akinek a bátyó játéka kell. Johannát bármikor...bármikor nekik dobnám...de...téged...
-Gabriel...-néztem rá csodálkozva. Ez az egész megrendített,s ugyan nem mondta ki mégis tudtam. Tudtam,hogy fontos vagyok neki.
-Figyelj. Nem kérlek meg rá mégegyszer. A testvéreidről van szó,nem árulhatod el őket. De egyvalamit kérek tőled. A végén ne legyél ott. Ellened nem harcolok.
-Kaeden...
-Végezetül,hogy még egy pont szerepeljen a számlámon megtennél nekem valamit?
-A bűvös tizedik.-mosolyodott el huncutul.-Mi legyen az?
-A rúnákat akarom,a bordáimra.
-Azok nem rúnák,hanem éno...
-Tényleg úgy csinálsz,mint Cass?-szakítottam félbe.
Megrázta fejét,s már a keze a mellkasomon volt,de akkor megállt a cselekvéssel.
-Ha megteszem nem találok rád,nem tudlak megvédeni.
-Pont az a cél. Fejezzük be ezt az egészet,még mielőtt nagyobb kárt okozunk egymásban.
Beleegyezően bólintott,s kezei közül fény tört elő. Szebb fényt bocsátott ki ereje,mint Casé. Elbűvölt. Egy ideig,mert jött a fájdalom,ami a bordáimat perzselte. Levegőért kaptam s a vállaiba kapaszkodva próbáltam valamiféle folyamatot kiharcolni a tüdőmmel,hogy rendesen vegye a levegőt.
-Ugye tudod,hogy ezzel nem zárod le a kapcsolatunkat,csak izgalmassá teszed?-suttogta mély hangján füleimbe az angyal.

Ránéztem,s elmosolyodtam,már épp válaszolni akartam,amikor is hirtelen Gabe eltünt hatalmas fényáradattal. Szemeimet eltakarva vártam a végét,s mikor megtörtént rögtön oldalra néztem. Tudtam,hogy valaki elűzte. Dean állt a ház ajtajában s morogva nézett rám.
-Szóval ezzel ütöttétek el az időt,amikor felhívtál minket,hogy haldokolsz.