Nyirkos,párától tűlfűtött levegő vett körbe az erdő sűrűjében. Célom igen egyszerű volt. Megtalálni az alakváltót és leszámolni vele.
-Gyerünk te rohadék!-kiáltottam jó kedvűen.
Az avar a lábam alatt ropogott,s mintha a természet ismerné a ritmust a baglyok replikáztak rám. A fülemben hallottam a szívem erős tam tamját. Mintha egész lényemen éreztem volna  a vadászat okozta pezsgést,az adrenalint. A lény menekült és én élveztem. Az ösztöneim sarkalltak,hogy menjek tovább és addig keressem,amíg rá nem találok és a gyönyörű pengém haza találhat,pont az alakváltó szívébe. Egy gyönyörű,hatalmas tölgy fa mellett mentem el. Észrevettem a levetett bőrt,számítóan elmosolyodtam. Jó helyen jártam.
-Na..gyere elő!-kérleltem szépen a sötétség gyűrűjébe. Ekkor a felettem lévő ág leszakadt. Mire felnéztem már a lény rajtam volt. Egymáson gurultunk pár métert,közben persze ment a csihi puhi. Aztán a lendület el veszett s én a lényen feküdtem. Fiatal fiú feküdt alattam. Behúztam neki egyet. Tudtam ez csak ámítás,a lény nem így néz ki. Így aztán az ártatlan külső nem hatott meg. Az alakváltó sem volt rest. Megkóstolhatta velem a jobb horgát. Leestem róla. Felém kerekedett. Kezeit a torkomra szorította s igyekezett a másvilágra küldeni. Pár pillanat ficánkolás és próbálkozás után amit a kiszabadulásom érdekében tettem a csizmámban nyugvó ezüst késemért nyúltam,majd gondolkozás nélkül szúrtam oldalba. Visítva és vicsorogva engedett el. Kihúzta magából a fegyvert,s belém akarta szúrni. Felhúztam a lábam,ahogy bírtam a rajtam ülő szőke kék szemű fiútól,a térdkalácsommal sikerült állba vágnom. Egyensúlyát vesztve dőlt hátra,így kiszabadult teljes mértékben a lábam. Talpammal akkorát taszítottam rakta,amennyi erőt csak kitudtam fejteni a végtagommal. Hátra bukfencezett. A kés kiesett a kezéből,átadva a saras avarnak. Oda vetettem magam. Felkaptam a kést,s állásba tornáztam magam. Ekkor már a lény is talpra küzdötte magát. Szemtől szembe álltunk,harcra készen.
-Megöllek.-morogta felém vérszomjasan. A késre néztem elgondolkodva.Feldobtam.A lény döbbenten figyelte mozdulatomat.
-Nem ha én öllek meg hamarabb. -mondtam határozottan,s ahogy a kés leért a levegőből fordulatból rúgtam egyet. Éreztem a kés markolatát a talpamnak vágódni,éreztem azt is,ahogy végtagommal új irány felé tereltem. A kés irtózatos gyorsasággal tartott a lény felé. S egy pillanat alatt szegezte a háta mögött lévő fának pont a szívén keresztül.Felé sétáltam kimérten.Talán még volt egy leheletnyi élet szikra benne,de mire odaértem már kihúnyt.
-Jó utat a pokolba.-ragadtam meg az ezüst kést,s kihúztam a halott szívből. A tetem a lábam elé hanyatlott. Legugoltam s az ingjébe töröltem a koszos eszközömet.Ekkor valaki megérintette a vállamat gyengéden.
-Azt hiszem te vagy az egyetlen,aki még itt is vadászik.-hangzott fel a számomra oly rég hallott hang.
A kést szorítva álltam fel rögtön. Az illető vállába a markoltam,s a kést a torkához szorítottam.Azt hiszem abban a pillanatban a lábamon keresztül hordtam ki egy szívinfarktust. Előttem egy vörös hajú,kék szemű vadász szépség állt,s szeretet teljesen mosolygott. Mit mosolygott egyenesen vigyorgott. Mintha a kibebaszott Karácsonyi Szellemet látná.
-Anya?-nyögtem ki elképedve.Mire ő csak felvisított,s kiütötte a kezemből a fegyvert. A nyakamba ugrott. Ölelésbe vont. Lesokkolódva álltam és csak hagytam.
-Anya..-suttogtam fátyolos hangon.