Mint kiderült Dean feldúltsága nem állt egyenes arányosságban egy vérfarkas megölésvel. De nem ám. Egy francos szanatóriumban kötöttünk ki Illinois-ban. A hely a hetvenes évekig működött,míg nem két őrült ápolónő el nem tett láb alól mindenkit. Az intézet azóta rászolgált hírnevére ugyanis több száz dühös lélek veszett el odabenn. A társalkodó teremben álltunk a fiúkkal felkészülve sóval,vassal és kősóval a szellemekre. A terv egyszerű volt. Sam sejtése szerint csak az őrült ápolónők csontjait kell elégetnünk és a többi szellem megnyugvást talál. Dean persze rögtön előállt egy tervvel,miszerint só körrel zárjuk le őket egy teremben és kutassuk fel a helyet a két dilis picsa teteme után. Reménykedtem,hogy a tervük be fog vállni,mert ha nem akkor vár ránk egy pár dühös gyilkos szellem. Hajnal kettő fele járt már az óra,de szellemet még nem láttunk.
-Biztos jó helyre jöttünk?-kérdeztem bátyáimat fáradtan.
-Kaeden.
Dean úgy ejtette ki a nevemet,hogy tudjam el se kezdjem fúrni a tervet. Fel sóhajtottam.
-Csak kérdeztem.
-Megyek fel hergelem őket.-indult meg Sam a folyosóra kősóval megtöltött fegyverével.
Pár hangos lövés után Sam viharzott be nyomában pár szellemmel.
Azonnal a vascsőért nyúltam,s kezdetét vette a vadászat.
Persze a rögtönzött biztos,hogy be fog vállni terv kudarcba fulladt,ugyanis a szellemek csak jöttek és jöttek. Erejükkel feloszlatták a só kört.Mire észbe kaptunk már fejenkét vagy tíz szellemet náspángoltuk vascsővel egyhuzamban. A másik lélek pedig izzott bennem. Vágyott a harcba.
Egy vadász életében elég egyetlen figyelmetlen pillanat és az életét jelentheti. A lélek,ami felszántott belülről,pont egy olyan tényező volt,ami elvonta a figyelmem. Egy öreg nő szelleme túlságosan közel férkőzött hozzám. Mire fel eszméltem,már a jég hideg csontos keze a mellkasomban volt.A szívemet vonta jég hideg burokba. Elejtettem a vascsövet. Hangosan koppant át ütve a csata zajait.
-Kaeden!-ordított fel aggódóan Dean. Semmit nem tudtak tenni ugyanis szellem gyűrű állta körbe őket.
Valahonnan a távolból jazz zenét hallottam,majd a következő pillanatban mintha valaki csettintett volna,s én már nem az intézetben voltam.

Egy lakosztályban álltam. Valószínűleg friss házasoknak volt fent tartva,mert minden habos babos rózsaszín volt és mellettem szív alakú vízágy volt elrendezve.
Körbe néztem és akkor megláttam őt a sarokban a falnak dőlve hanyagul.

-Te! -trappoltam felé dühösen előhúzva az angyalpengémet.
-Hohó Lara Croft!-kacagott fel s újra csettintett,mire én bele vágódtam a víz ágyba.-Nem utáljuk mi egymást valahonnan?-ült le az ágyra mellém kajánul s lenézett rám,majd elvette a pengét a kezemből.
-Küldj vissza!-parancsoltam rá.
-Ááá hadd gondolkodjak rajta..-kezdte el tanulmányozni a mennyezetet.-Megvan!-kiáltott fel.-Nincs az az apuci. Ott veszélyben vagy.
-Ahogy a testvéreim is!-pattantam fel dühösen az ágyról. S az ajtó felé vettem az irány. Még a kilincset sem értem el már előttem termett. Nem riadtam meg csak álltam vele szemben rezdületlenül.
-Ne légy morci Galambom. Csak a munkám végzem.
-Végezném én is állj félre!-szegtem fel az állam.
-A hajsampon reklám meg az az idióta rock and roll imádó most égetik a csontokat. Velük van Cassie is.Szóval csücs le.
-Hazudsz!-löktem az ajtónak,mire ő fordított a helyzetünkön.Teljesen neki nyomott testével az fa lapnak, s csak pár centi funkcionált távolságként.
-Habár elég kedvező helyzet és meg kell mondjam viszed az év vadász lánya címet..hmmm-nézett végig rajtam nem épp szemérmesem,mire kapásból fel akartam húzni a térdem,de gyorsabb volt s még jobban hozzám nyomakodott. Nem tudtam mozdulni-...nos most inkább csak csacsogjunk Memphis. Alku?
-Ne hívj így!-csattantam fel.
Gabriel figyelmet se fordított kirohanásomra. Arckifejezéséről sütött,hogy idegesítem őt.-Alku?-kérdezett újra rá. S mivel kényelmetlen szituációban voltunk,és a fegyverem is nála volt így bele egyeztem.
-Alku.-bólintottam.
-Egyébként tüzes vadász lány jéghideg vagy.-engedett el.
-Igen...nos épp jégkockát akart csinálni belőlem egy tüzes szellem.
-És mit kell mondani a jó öreg arkangyal Gabriel bácsinak?-mosolyodott el,s leült az étkező asztal melleti székre. Kelletlenül mellé telepedtem,s a szemeibe néztem.
-Köszönöm az élet mentést.
-A számlát később nyújtom be.-kacsintott rám. Megforgattam a szemem.Ekkor egy érzés fogott el,s nem tudtam el menni emellett,miszerint ez a lélek ismeri az arkangyalt. Sőt mi több félt tőle.