London

Marcel nagyon édes volt. Nem mondott semmit, csak kiviharzott az öltözőből a tesi terembe. Meglepett, hogy rátudtam venni magam a beszélgetés kezdeményezésére, mivel talán szinte én voltam ebben az épületben a legfélénkebb lány. A jelenlétében valmiért mégis biztonságban éreztem magam.

Kicsit felkuncogtam, majd követtem őt a terembe az osztálytársainkhoz. Ahhoz képest, hogy utáltam sportolni, most izgatott voltam az elkövetkezendő órák miatt.

***

Épp hazafelé indultam, mikor észrevettem egy fekete Range Rovert állni a parkolóban. Még sosem láttam ezt az autót itt. Elvigyorodtam, mikor észrevettem a srácot aki éppen beakart szállni. Marcel.

Ő nem olyan fiúnak nézett ki, aki ilyet vezetne. Viszont kikerekedtek a szemeim, mikor megláttam Jacket és a 'bandáját' a jármű felé közeledni. Beletelt egy pár pillanatba, míg észrevettem, hogy miket tartanak a kezükben. Kövek. Az ajkaim erre szétnyíltak.

Tudtam, hogy segítenem kell Marcelnek, mivel nagyon visszahúzódó volt, de mint mondtam én voltam talán az egyetemen az egyik legfélénkebb lány, és valószínűleg ha közbeszólnék addig ütnének, amíg nem kapok levegőt.

A lépteim bizonytalanok voltak, és hezitáltam, hogy sikítsak-e, hogy Marcel észrevegye a fiúkat...

Miért voltak ennyire gyerekesek? Miért nem tudtak már végre felnőni?

Harry

Bedoptam a táskám a kocsiba, majd a vezető üléshez vettem az irányt. Hirtelen észrevettem azt a lányt a kocsim ablakából. Ijjedten figyelt. Látszott rajta, hogy sosem volt még pasija, és abban is biztos vagyok, hogy valamiért bejövök neki.

A tekintetem a kormányra siklott, amíg kinyitottam az ajtót, de valaki kiálltása megakadályozott a mozdulataim folytatásában. Elvigyorodtam miközben visszanéztem a lányra. London sikított. A szemei kikerekedtek valamit mögöttem kémlelve. Pár pillanat múlva valaki köveket kezdett zúdítani rám.

"Bazdmeg!" Szitkozódtam, mikor hat kölyök köveket kezdett dobálni a kocsimra.

Biztos vagyok benne, hogy a szüleik még a feleannyit se tudnák annak kifizetni amennyit én fizettem ezért. A méreg elborította az agyamat, és összekoccantak a fogaim. Tisztában voltam vele, hogy megengedhetem magamnak, hogy vegyek egy újat, de ez volt a kedvencem, és ez volt az első kocsi is amit a saját pénzemből vettem. Egy fekete-szürke Range Rover Sport.

"Aw, nézd a kocka mérges lett!" Üvöltötte az egyik, majd fejbe akart dobni egy kővel, de sikerült kikerülnöm, ezért a kocsim ablkát találta el. Odaakartam menni, és szétverni őket, de ők hatan voltak, én meg egyedül, tekintve, a kibaszott gyíkságom miatt engem most nem vettek körbe fiúk. A barátaim most nem tudtak segíteni, ezért csak annyit tehettem, hogy megvárom amíg ezek a faszkalapok abba nem hagyják.

"Hagyjátok abba!" Hallottam, hogy mondja valaki, de szinte csak suttogásnak hallatszott.

Meglepett, hogy egyáltalán meghallották. A szemeim a lányra vándoroltak. London volt az, aki most aggodalmasan vizslatta a szituációt. Woah, nem hiszem, hogy jó ötlel volt felőle, hogy azt mondja ennek a hat kölyöknek, akik valószínűleg az egyetem ' menő bandája' voltak, hogy hagyják abba azt, ami valószínűleg a 'szenvedélyük'. De az is meglepett, hogy eljutott az agyukig amit mondott, mivel nem hazudok, ha azt mondom, hogy elég ostobáknak néztek ki.

"Hagyd abba, Jack!" Mondta megismételve magát.

A hangja ez alkalommal erősebb volt. Mindenki tekintete rajta volt, amiért nyelt is egy hatalmasat.

"Jobb ha elmész." Suttogtam, bár valószínűleg mindenki hallotta.

"Aw, nézd már, próbálja megvédeni a kis gyík barátját!" Állapította meg az egyik. Azthiszem talán az a faszfej Jack volt, mivel London Jacknek szólította őt az előbb.

"Mi nem vagyunk barátok!" Szakítottam félbe őket Londonra nézve, aki még mindig sokkos állapotban volt.

London

Mi?

"Mi nem vagyunk barátok!" Ez volt eddig a legrosszabb dolog amit valaha valaki is mondott nekem, vagy mondjuk inkább úgy, hogy...mondtak rólam.

Minden nap bántott valaki, de ez most tényleg fájt. Tudtam, hogy még nem igazán ismerjük egymást, de ahogy olyan könnyeb kicsúsztak ezek a szavak az ajkain...egy senkinek éreztem magam.
Igen, egy darab semminek, ami sehogy sem tartozott ehhez a világhoz. Próbáltam visszatartani a könnyeimet, de a szituáció nyomása az idegeimre ment, és ezért nagyon rosszul érezem magam.

Az összes bátorságomat összekellett szednem, hogy segíthessek Marcelnek, de ő erre meg csak elutasított.

Itt akartam hagyni őket, mivel úgy látszott, hogy nincsen rám szüksége és nem értékelte a segítségemet. De hirtelen valaki megragadta a testemet, és magához szorított.

"Te kis senki, gyerünk mondd ki, mondd, hogy egy kis senki vagy, gyerünk!" Üvöltötte valaki egyenesen a jobb fülembe.

A könnyek erre elkezdtek potyogni a szememből. Igaza volt, egy kis senki voltam, egy senki, akit mindenki utált. A gyerekkorom borzalmas volt számomra, mivel a szüleim mindennap dolgoztak, még a hétvégéken is. A cégüket futtatták, szóval mindig egyedül voltam, és ezért szinte leginkább csak a nagyi nevelt fel. A terrorizálás nagyjából negyedikben kezdődött el, és onnantól kezdve, még a mai napig is tart. Magányosnak éreztem magam, és tudtam, hogy csak a helyet pazaroltam. Azthittem, hogy végre találhatok egy barátot, de úgy látszik, hogy még egy kocka sem akar velem barátkozni. Nem tudtam milyen érzés lehet ha van egy legjobb barátod, mivel nekem még sosem volt. De a reményeim nem valósultak meg, és szembe kellett néznem a fájdalmas valósággal, mikor a félelmeim megvalósultak.

"MONDD KI!" Üvöltötte mostmár még hangosabban. Tudtam, hogy Jack volt az.

"Egy kis senki vagyok." Suttogtam könnyes szemekkel és remegő ajkakkal.

Harry

A fiú nagyon durva volt Londonhoz. Hiszen semmi rosszat sem csinált. Csak azt mondta nekik, hogy hagyják abba. De azt sem értettem, hogy miért kezdett el sírni, hisz mi volt ő? Nyúlbéla? Komolyan az egész kocsim egy szemétdomb volt, és az egyetlen dolog amit csinált, az a sírás volt. A könnyek nem fogják megoldani a problémát.

"Egy senki vagyok." Suttogta London miközben a könnyek folytak le az arcán. A szívem dobogásától a mellkasom lassan megremegett. Egy ideje már nem éreztem ilyet. Éreztem a csomót a torkomban, mikor láttam, hogy London mennyire harcol a saját gondolataival. Min gondolkozhat ennyire?

Most először érdekelt valaki más is magamon kívül...Hirtelen tudni akartam, hogy miért sír.

A fiú durván megrázta amiért sajnálni kezdtem. Soha sem sajnáltam senkit sem amíg nem látogattunk a fiúkkal Afrika egyik városába, Ghanába. Azon a napon egy korházba mentünk, ahhol egy csomó beteg kisgyerek volt, akiket bár kilehetett volna gyógyítani, de nem volt elég pénzük a gyógyszerekre. Az volt egyben az utolsó nap is, mikor sajnálatot éreztem bárki iránt is...és most megint visszatért ez az érzés. Bár nem volt annyira erős mint akkor, de mégis hasonló volt. Itt esett le az is, hogy London csak nekem akart segíteni...

Bazdmeg, mit csináltál, Styles?! Kérdeztem magamat.

"Engedd el őt!" Üvöltöttem hirtelen.

London könnyes szemei újra rámnéztek, mikor a semmiből a fiú megpofozta őt.

"Fogd be!" Mondta Jack. "Mondd, hogy egy kurva vagy, mondd ki!" Fókuszált megint Londonra.

Elegem lett ebből a szarságból! Ledobtam a szemüvegem a földre, és úgy tettem, mintha semmit sem látnék anélkül.

"Ugh, srácok? Nem látjátok a szemüvegem?" Kérdeztem össze-vissza forgatva a fejem a környezetemnél.

Kitört belőlük a röhögés. "Nézd, haha a kocka! Gyerünk segítsünk neki,megtalálni a szemüvegét!" Tudtam, hogy most viccet csinálnak az ügyetlenségemből. Hirtelen az egyik elkezdett közeledni felém. Bekellett vallanom, nagyon hasonlított Niallre. Szőke haj, kék szemek. Bár ő kicsit magasabb volt, mint az én Ír barátom. Mielőtt megüthetett volna, behúztam neki egyet az érzékeny területére, majd az összeszorított ökleimmel elkezdtem verni a fejét, ezzel megvédve magam. A fiúk észrevették ezt, ezért felkészítettem magam az ütésekre. De őszintén, nem volt olyan nehéz a földre taszítanom őket.

Ugat a kutya, de nem harap.

Most Jack jött. Felemeltem az ökleimet, mikor megragadta a derekamat ezzel elengedve a lányt, aki ezért mostmár közöttünk feküdt a földön. Azt hittem vége lesz, mikor az ökle kapcsolatot létesített az orrommal. Éreztem ahogy lecsöpög a vér az államon, miközben vissza akartam ütni. Jack felüvöltött fájdalmában, miközben az ágyékát fogta, majd lerogyott. Összeszorította a szemeit a fájdalomtól.

"Bazd meg, te kurva!" Üvöltötte, mikor rájött, hogy London ütötte meg ott, ahova már a nap nem süt.

Szitkozódva hátrabotladozott, mire a barátai is követni kezdték őt.

"Még nincs vége!" Üvöltötte vissza, mielőtt eltűntek volna a látókörömből.

Wow, ki hitte volna, hogy ez ilyen egyszerű lesz?

Lepillantottam a lányra, aki még mindig könnyekkel küszködve feküdt a földön. Lassan elmosolyodtam, majd felényújtottam a kezem. Megragadta, mire segítettem neki felállni.

"Vérzik az orrod, Marcel." Informált. "Köszönöm" Tette hozzá.

A szemeim a földre terelődtek, amint kimondtam azokat a szavakat, amiket már rég nem.

"Nem, én köszönöm." Mosolyodtam el gyengén. Ez a lány valahogy elérte, hogy máshogy viselkedjek...

Talán mégis jó barát...Lehet talán eddig rosszul ítéltem meg?

Sziasztok! Tudom, hogy nem szoktam a fejezetekhez külön írni, de gondoltam elmondom, hogy megint (igen megint:D) egy új fordításba kezdtem, aminek a címe 'Call Me Ella'. Gondolom, hogy ezt a történetet már többetek is ismeri, mivel az eredeti angol sztori nagyon népszerű lett a Wattpadon. Ez egy teljesen másfajta történet, az előző fordításaimhoz képest. A sztori eredetileg egy sorozat első kötete, (Aware Princess Series) és a különlegesség benne, hogy a sorozat mindegyik kötete egy egy hercegnőhöz köthető. A kötetek nem kapcsolódnak egymáshoz, de mindegyik könyvben van utalás az előző részekre. 

A második sztori már le lett fordítva magyar nyelvre, (Little Shy Ariel) szóval ha azt már olvastad, akkor lehet, hogy most  ezzel a fordítással végre teljesen összefognak állni a dolgok.

 Az első rész, tehát a Call Me Ella, Hamupipőke történetén alapszik. A könyvben megjelenik a One Direction is, de nem ők lesznek a főszereplők, szóval ha nem annyira szereted az 1D-t, akkor sem kell azonnal elítélned a sztorit. Az első részben az 1D-ből a legjobban kiemelkedőbb karakter, az Niall lesz.  

Ha megtetszett a történet, akkor a profilomnál megtalálod!:)

Nem mellesleg köszönöm a vote-okat, és a kommeteket amiket hagytok magatok után. Nagyon sokat jelent a számomra, és ezzel csak még jobban motiváltok, hogy folytassam. Szóval nagyon szépen köszönöm!:)

Remélem, hogy ez a fordításom is legalább annyira elnyerni a tetszéseteket, mint az eddigiek, és remélem, hogy majd ennél is velem tartotok!:)

Szép napot,

Fay Bell xx