Teltek a hetek a báli este után minden különösebb esemény nélkül. Stark megölésére megszabott idő lejárta előtt a megbízó rejtélyes módon visszalépett, de mivel szép összeget fizetett kárpótlásként túl gyanús lett volna firtatni a dolgot. Tony is megkönnyebbült annak ellenére, hogy még mindig nem tudtuk ki van az ügy mögött.

    Én a magam részéről meglepően nyugodt vagyok a Bosszúállók között. Újabban Steve is szokott csatlakozni hozzám ha futni megyek és meglepően jó társaság. Úgy tűnik sikerül áthidalnunk a kezdeti feszültséget köztünk.
    Még Loki is kezd belerázódni az itteni életbe, bár ő ezt tagadja. Az viszont feltűnt, hogy csak felém nyit, de ebben semmi problémát nem látok amég nem csinál ostobaságot. Néha megvicceli a toronyban élőket, de ezek csak gyerekes csínyek, apró bosszúk a múltban történtekért és általában az áldozaton kívül mindenki nevet rajtuk. Bruce az egyetlen aki kimarad ezekből, úgy tűnik Hulkot még a csínytevések istene sem meri ugratni. 
    Az egyetlen ami változatlan, hogy továbbra sem mehet sehová egyedül, illetve fegyver közelébe sem kerülhet. 

   Az idei első hóban sétáltunk Lokival egy igencsak lepukkant külvárosi környéken. Többen is végigmértek amihez sokban hozzájárult kihívó öltözékem, de egy prostikkal teli környéken ez a legfeltűnésmentesebb még akkor is ha vonzza a tekintetteket... A mellettem lévő istenség lazán átkarolt amiből sokan leszűrték, hogy nem érdemes megpróbálkozni a felszedésemmel egyenlőre. Utálom ezt a környéket.....
    Egy lepukkant motel előtt kerültünk ki egy bedrogozva fetrengő srácot, mikor huncut mosollyal behúztam az épületbe a fekete hajú férfit. Ő hasonló mosollyal fogadta a tettem.
- Egy órára, vagy egész éjszakára? - kérdezte unottan a recepciós.
- Nézzen csak végig ezen a vadmacskán. - mutatott végig rajtam Loki miközben átkaroltam a nyakát. - Gondolja, hogy egy óra elég bármire?
    Éhes tekintettel fürkészett amég megkaptuk a kulcsot. Utána úgy siettünk el a lépcső felé mint akik nem biztosak benne, hogy kibírják a szobáig. Az emeleti folyosón egy idősebb férfi elismerően biccentett Lokinak miután végigmért.
- Mennyi egy estére? - kérdezte meg tőle.
- Oh, nem olcsó és nagyon remélem hogy minden fillért megér. - felelte miközben a nyakamba puszilt.

    Az ajtón belépve egyből elengedett én pedig kivettem a másik kezéből a táskát. Az ágyon felnyitottam és elkezdtem összeszerelni a puskámat.
- Tudod. - fonta össze a kezeit maga előtt a falnak dőlve. - Mikor azt mondtad tudsz programot ma estére nem pont erre számítottam. 
- Hé, te kérted az utóbbi pár alkalommal hogy hozzalak magammal. - pillantottam rá.
- Csak alibinek hoztál. - vigyorodott el megjátszott sértődöttséggel.
- Még szép. - mosolyogtam rá. - Egy jóképű férfi enyeleg egy szajhával. A legjobb álca.
- Jóképű lennék szerinted? - lépett közelebb vigyorogva.
- Ne játszd túl a szerepedet. - figyelmeztettem, mire megadóan felemelte a kezeit.
    Az ablakhoz léptem és kikukucskáltam a sötétítő mögül.
- Akkor most várunk? - kérdezte az ágy szélére ülve.
- Bizony. - húztam egy széket a most már nyitott ablakhoz.

    A következő két órában kint besötétedett én pedig töretlen figyelemmel néztem a szemben lévő épületet.
- Mindig ilyen unalmas? - kérdezte meg végül.
- Nem, egyedül unalmasabb.
    Ekkor végre mozgást láttam a szemközti ablakban. Azonnal a puska távcsövén keresztül figyeltem tovább. A kopaszodó férfi az ablaknak háttal állt meg, tiszta célpontot nyújtva. Egy fél pillanattal később lőttem. Még össze sem esett a férfi mikor észrevettem, hogy nem volt egyedül...
    Nem láttam a másik férfit csak az egyik karját és az arca oldalát. De megszólalt az összes vészharang a fejemben. Éreztem hogy elönt a hideg veríték. A kezemben a fegyver ólom súlyúnak tűnt hirtelen, majd rájöttem hogy remegő kezem miatt nem tudom megtartani.
- Melody? - egy kéz érintését éreztem a vállamon.
    Ez kizökkentett. Felpattantam és gyakorlott mozdulatokkal szedtem szét a fegyverem és raktam vissza a táskába, majd vállamra kanyarítottam azt. Loki értetlenül figyelte ahogy sebes léptekkel indulok az ajtó felé, majd a folyosó végén kimászok a tűzlétrára, onnan pedig az utcára.

- Hé! - ragadta meg Loki a karomat két sarokkal arrébb mikor utolért. - Ez meg mi volt?
Mellette elnézve megpillantottam az épület előtti nyüzsgést.
- Elszúrtam. - idegesen a hajamba túrtam. - Ezt most nagyon elszúrtam!
- Mi történt?
- Nem volt egyedül....
    Egy pár pillanatig fürkészte az arcom és fogalmam sincs mit olvasott le róla. Majd visszanézett arra amerről jöttünk. Rengetegen mentek ki-be a kérdéses épületből és nem voltak éppen bizalomgerjesztőek. Majd az ajtón nyugodt léptekkel kisétált egy férfi egyenesen egy sötétített luxus terepjáróhoz amit kinyitottak neki.
    Éreztem ahogy a hideg végig fut a hátamon.
- El kell tűnnünk! - jelentettem ki mikor feltűnt, hogy átvizsgálják a környező épületeket.
Az istenség csak bólintott és követett. Teljes némaságban mentünk át a városon.

    Alig múlt 9 óra mikor visszatértünk a többiekhez. Épp egy filmet néztek közösen amihez egyből hívtak minket is.
- Menj csak, én lepakolok. - veregettem meg Loki vállát de nem néztem rá.
- Történt valami? - hallottam még ahogy Steve kérdezi az éppen fotelbe leülő férfit.
- Nem tudom. - felelte érezhetően tanácstalanul.

    Fáradtan csúsztam a zuhanykabin aljára miközben  meleg víz záporozott a nyakamba. 
Ezt most nagyon elszúrtam.... A zsigereimben éreztem, hogy sokkal rosszabb lesz még... A férfi aki beszállt abba az autóba... Nem láttam tisztán a távolság miatt, de mintha Ő lett volna.... 
Nem! Az nem lehet! Nem is szabad ilyesmire gondolnom. Csak a váratlan stressz és a hasonló testalkat miatt juthatott ez most eszembe!
    Magam elé emeltem a kezeimet és csak néztem a karjaimat. A rengeteg sebhelyet... Ez az oka annak, hogy mindig hosszú ujjú ruhákat hordok... Gyűlöltem rájuk nézni, mert eszembe juttatták  amikor....

    Kopogás rántott ki a gondolataimból.
- Mindenen rendben Mel? - Loki hangját hallottam az ajtó mögül.
- Persze. - válaszoltam, de inkább tűnt kérdésnek.
    Gyorsan elzártam a csapot és felöltöztem mert biztos voltam benne, hogy a küszöbön vár rám. És nem is tévedtem.
Aggódva mért végig.
- Ekkora baj lesz abból ami történt ma? - kérdezett rá.
- Nem tudom. - feleltem őszintén. 
- Akkor felesleges előre aggódni. Csak akkor vagy bajban ha elkapnak. - küldött felém egy biztató mosolyt.
Erre felkuncogtam, mert a fenébe is, igaza volt.
- Nem is tudom mihez kezdenék isteni bölcsességed nélkül. - böktem vállon az ablakhoz sétálva.
- Ugyan. Remekül elvoltál előttem is, és remekül elleszel utánam is.
Kicsit lehajtottam a fejem, hogy ne lássa hogy megrándult az arcomon egy izom. Életemben először van valaki olyan az életemben akit a barátomnak tartok. Rossz arra gondolni, hogy előbb-utóbb el fog innen menni. Pedig el fog. Azért van most is csak itt, hogy erre megkapja a lehetőséget. Őt várja a saját otthona távol innen....

-Megint havazik. - jegyeztem meg témát váltva.
- Tél van. - mutatott rá a nyilvánvalóra összefont karokkal.
- Tudom, de ez nem mindig jelenti azt, hogy havazik is.
Mellém lépett és ő is kinézett. Dejavu érzésem van...
- Miért van minden feldíszítve? - kérdezte meg kis hallgatás után.
- Mert 3 hét múlva karácsony. - feleltem halkan.
- Az mi?
- A szeretet és a család ünnepe. - magyaráztam. - ilyenkor feldíszítünk egy fenyőt, körbeüljük és ajándékot adunk a szeretteinknek. Illetve egy napig eljátszunk, hogy mindenkit szeretünk a családunkban. Elvileg...
- Ostobán hangzik. - csóválta meg a fejét.
- Mert az is. - feleltem.
- Csak nem utálod ezt az ünnepet?
- Ha senkid sincs a világon akkor nincs jelentősége az ünnepnapoknak. - vontam vállat. - És igen, utálom a karácsonyt. Mindenhol a sok vidám családot látod amitől hányingerem lesz. Csak arra emlékésztett, hogy mennyire egyedül vagyok néha...  Ilyenkor elszoktam utazni valahová a hegyekbe, hogy véletlen se keljen ezt néznem. Idén gondolom kénytelen leszek itt lenni....
    Már a gondolatra is elhúztam a számat.

    Egy ideig csendben álltunk. Loki valamin gondolkodott, még én a feltörni készülő emlékeimmel hadakoztam.
- Holnap hazamegyek. - jelentette be végül.
- Tessék? - fordultam felé.
- Egy hét múlva lesz a születésnapom. - kezdte magyarázni.  - Anyám ragaszkodik hozzá, hogy Thorral hazamenjünk. Gondolom meg kell adni a látszatát annak, hogy minden rendben a királyi udvarban.... Mindenesetre megszabadulok legalább ettől a nevetséges őrizettől és szigorú tekintetedtől is. Az újévi ünnepségig legalábbis biztosan....
    A végét keserűen ejtette ki. Igaza van... Én csak azért vagyok itt, hogy őrizzem és megöljem ha kell.... Vajon tényleg csak ennyit lát bennem? A börtönőrt? Valakit amit meg kell győznie, hogy szabadon engedje? Az akadályt közte és a szabadsága között.... Pedig szerettem volna azt hinni, hogy tényleg barátok vagyunk. Annyira könnyű volt vele nevetni és hülyéskedni és őszintébbnek lenni, mint bárkivel is az életem során... De ő a hazugságok istene... Vajon mit gondol rólam valójában? Könnyen megtudhatnám ha akarnám,de 3 hónapja megegyeztünk... És félek attól, hogy mi az igazság...
- Legalább egy kis időre megszabadulsz tőlünk. - feleltem végül egy magamra erőltetett mosollyal.
- Ne is mond... - sóhajtotta. - Végre egy kis nyugalom. Gyűlölöm ezt a bolygót, ezek a midgárdiak egytől-egyig kibírhatatlanok. Talán Odin megengedi, hogy Asgardban maradjak ha látja, hogy betartottam minden ostoba szabályt...
- Ha gondolod írok egy ajánlást azt érdekedben.... - fordultam el. - Azt hiszem nekem ideje lefeküdni. Jóéjt, és ha már nem találkoznánk akkor jó utat.
    Nem felelt mikor elsétáltam mellette, de nem is foglalkoztam már vele. Lekötött hogy megpróbáljam kibogozni a saját érzelmeimet. Talán a mai események miatt, de nagyon rosszul estek a szavai... Pedig semmi más nem történt minthogy őszintén kimondta a gondolatait... A valóság pedig arcul csapott... Kicsit reméltem amég a szobámhoz értem, hogy utánam szól legalább annyit, hogy "szia, majd találkozunk addig is egy ici-picit azért hiányozni fogsz" vagy bármit. De szemmel láthatóan ő csak örült, hogy megszabadulhat ettől az egésztől és tőlem... Nincs ebben semmi újdonság. Egész életemben mindig mindenki örült ha végre hátat fordíthatott nekem és soha senki sem nézett vissza. Annyiszor megtörtént ez már, hogy fogalmam sincs miért reménykedtem abban, hogy ez a barátság más lesz... Tévedtem... megint....

    Reggel mire lementem a konyhába a két isten már nem volt sehol. Én pedig a kávém fölött támaszkodva gondolkodtam. Nem is figyeltem a beszélgetésre magam körül csak amikor valaki megdobott egy mogyoróval.
- Hm? - pillantottam fel zavartan Tonyra.
- Csak azt kérdeztem, hogy szerinted karácsonyra húzzunk neveket mint az oviban vagy csak egyszerűen vegyünk ajándékot mindenkinek.
- Oh. - egy pillanatra fáradtan lehunytam a szemeimet. - Ahogy szeretnétek, én elutazom úgyis.
- Hogy mi? - kapta fel a fejét Bruce is az újságból.
- Elutazol? - kérdezte a velem szemben ülő Steve. - Karácsonykor? Nehogy még ilyenkor is megbízásokat vállalsz.
- Hagyomány. - vontam vállat és láthatóan nem győztem meg senkit. - És egyébként is most, hogy Loki elment az én jelenlétem felesleges itt. Úgyhogy még ma kiköltözöm.
- Ez ostobaság. A legkevésbé sem "felesleges a jelenléted". - tette vállamra kezét Tony. - Egy csapat vagyunk már.
- Kedves tőletek, de tényleg el kell utaznom.
Leráztam magamról a kezét és elmentem összeszedni a cuccaimat.

    Steve jelent meg a nyitott ajtóban miközben csomagoltam.
- Mivel tudnálak rávenni, hogy meggondold magad? - lazán nekidőlt az ajtófélfának.
- Semmivel. - húztam be az utolsó cipzárt is.
- Akkor legalább hadd segítsek. - lépett be és kapta fel mind a két táskámat.
Csak a fejemet csóválva követtem a lift felé.

- Karácsonyi party december 15-én? - kérdeztem meg hitetlenkedve a lakásomhoz vezető lépcsőházban.
- Stark ekkora szervezte. - erősítette meg. - Örülnék ha legalább arra eljönnél.
Felvont szemöldökkel néztem rá, mire gyorsan kijavította magát.
- Mi! Mi örülnénk ha eljönnél. - láthatóan zavarba jött ezért próbált témát váltani. - Milyen jó illat van az egész lépcsőházban. Szerintem rózsa.
- Szép mentés, de egyenlőre nem ígérek semmit. - mosolyodtam el szomorkásan.
- Látom nem ez a kedvenc időszakod az évben. - állt meg az ajtóm előtt.
- Hát nem... - előhalásztam a kulcsomat.
- Szabad megkérdeznem, hogy miért?
- Túl sok a rossz emlék. - le akartam nyomni a kilincset, de magafelé fordított.
- Sajnálom, és megértem ha nem akarsz róla beszélni. De ha esetleg egyszer meggondolnád magad én itt leszek.
- Ezt értékelem és köszönöm. - akaratom ellenére megindult egy könnycsepp az arcomon.
- Na gyere ide! - vont az ölelésébe.
    Bevallom ez most jól esett, de ennek ellenére szinte egyből elhúzódtam és ismét a kilincsért nyúltam. Láttam, hogy csalódott emiatt.
- Egy kávéra maradsz? - kérdeztem tőle benyitva.
- Szívesen. - mosolyodott el.
    Az ajtó feltárult és nekem földbegyökerezett a lábam. A lakásom minden felületét vörös rózsa szirmok és csokrok borították.
- Hát ez meg? - Steve értetlenül nézett körbe majd rám. - Melody? Jól vagy?
Kissé pánikolva fordultam sarkon, de a férfi elkapta a karomat.
- Nyugi, nyugi, nyugi. - fogott le két kézzel.
- Hogy legyek nyugodt mikor valaki betört a lakásomba?! 
- Kihívjam a rendőrséget?
- Még csak az kéne! - horkantam fel idegesen. - Tele van illegális fegyverekkel a lakás!
- Menjünk vissza a toronyba. - ajánlotta és próbált nyugodtan beszélni. - Utána visszajövők és szétnézzek én hátha találok valamit amit elindulhatunk. Rendben?
    Nem tudtam mit felelni. Tudom, hogy csak jót akar, de nem mondhatom azt neki hogy teljesen felesleges mert úgysem talál semmit... Így végül csak bólintottam és csak remélni mertem, hogy nem keverem ezzel bele őket is....