A hátsókertben hintáztam a hintaágyon ülve a hideg éjszakában, miközben hallottam, ahogy az összes Harry pizzát eszik bent a házban, amit azután rendeltem, miután visszaértünk a buliból.

Egy apró, fáradt sóhaj csúszott ki ajkaimon és ködös levegő hagyta el számat miközben lélegeztem és a hintaágy kötelének döntöttem fejem, közben újraolvastam az üzenetet, amit a szüleim hagytak nekem a tizennyolcadik alkalommal, a szavaktól, amiket írtak elfintorodtam és kirázott a hideg.

Hallottam, ahogy a ház üvegajtaja kinyitódik és becsukódik, mielőtt felnéztem és megláttam Prince Harry-t felém közeledni egy nagy takaróval kezében és halványan elmosolyodva, amit viszonoztam.

„Sajnálom, nem akartalak megzavarni," Kezdett bele, megköszörülve torkát, míg én összetűrtem az üzenetet a kezemben és tovább mosolyogtam azon, hogy milyen aranyos volt, a könnyű széltől barna haja a levegőben táncolt, mintha valamilyen hercegnő lett volna.

Herceg, ebben az esetben.

„Csak hát, csak hideg van idekint és um, én hát." Mondta, még a sötétben is látszott, mennyire zavart volt mielőtt vállaimra terítette a takarót, ujjaival épphogy súrolva bőrömet mielőtt elhúzta kezét és háta mögé nem helyezte őket.

„Köszönöm." Mondtam, egy kissé náthás hangon a hidegtől, mire ő udvariasan bólintott, meleg mosollyal arcán.

„Odaadtam volna neked a kabátomat, mint korábban Lady Liza, de attól tartok fényét vesztette valamilyen alkoholos italtól, amit a partin ráöntöttek és így nem rakhatom rád." Mondta bocsánatkérően nézve rám, amitől fejemet ingatva nevettem el magam, aztán észrevettem, hogy nem az arany hímzett kabátja volt rajta, egyedül csak nadrágjában és egy nagyméretű fehér hosszú ujjúban volt, amiben kirázta a hideg.

„Én csak, bemegyek ha szeretnél egyedül lenni-„

„Nem, maradj, nem bánom, ha itt vagy." Mondtam neki őszintén amitől megállt és arcomat tanulmányozta, majd lassan bólintott leülve mellém az ágyra, bőven helyet hagyva köztünk.

„Nem harapok." Kötekedtem vele halkan nevetve mikor teste megfeszült, testtartása még akkor is egyenes volt, mikor mellém ült és játékosan, összeszűkült szemekkel nézett rám.

„Nem érek hozzád, ha csak azt nem kívánod, hogy hozzád érjek Liza, én azt adok neked... amit itt az emberek úgy neveznek, hogy tér." Magyarázta, mutatóujját végighúzva alsó ajkán miközben elszántan figyelt engem, arany gyűrűi épphogy megcsillantak a holdfényben, miközben én felemeltem a takarót és mutattam neki, hogy húzódjon közelebb.

„Gyerünk, hideg van, osztozhatunk." Érveltem, felemelve hagyva neki a takarót miközben egy őszinte, boldog mosoly terült szét arcán és közelebb jött, de csak addig, míg testének meleg oldala hozzáért enyémhez, és vállára terítettem a takarót, mire felnevetett.

Lesütöttem szemeimet, megpróbálva elkerülni pillantását mivel nagyon közel voltunk és szinte éreztem mellkasának mozgását miközben összedörzsöltem tenyereimet, megpróbálva felmelegíteni őket.

„Hadd segítsek." Ajánlotta Prince Harry, észrevéve mozdulataimat mielőtt gyengéden nagy kezei közé fogta enyéimet kettőnk közé rakva őket, miközben dörzsölte őket, majd rózsaszínes ajkaihoz emelve megpróbálta felmelegíteni leheletével.

„Ez aranyos gesztus." Jegyeztem meg mosolyogva, hiányolva a kishúgomat, akinek mindig ugyanezt csináltam ha fázott.

„Az édesanyám csinálta ezt, akárhányszor csak fáztak a kezeim," Magyarázta szégyenlősen, továbbra is kezeimet nézve ahogy dörzsölte őket.

„Hiányzik? Tudod, ahonnan jöttél." Kérdeztem hirtelen, saját családomra gondolva és hogy milyenek voltak a kívánság előtt, míg Prince Harry felnézett, barátságos zöld szemei összetalálkoztak enyémekkel egy pillanatra.

„Egy kissé," Vallotta be, beharapva ajkát mielőtt letette kezemet, de nem engedte el miközben felnézett az égre.

„Ez a föld annyival másabb a többi helynél, ahova valaha is utaztam, és nem kevés földön jártam már. Habár minden királyságban amit meglátogattam, be kell vallanom, hogy maradni szerettem volna mert mindig volt valamijük, ami az én királyságomnak sose." Kezdett bele, szórakozottan húzva végig hüvelykujját kézfejemen, míg én őt figyeltem.

„Mint például?" Kérdeztem, közelebb csúszva hozzá mikor a takaró kezdett leesni vállamról.

„Hát emlékszem az egyik királyságnak volt egy pompás vízesése, aminek egyetlen csepp vizétől örökké élhetsz," Mondta, ábrándozó tekintettel arcán.

„Egy másik királyságnak három napja volt, ahol a naplementének a látványa a leglélegzetelállítóbb dolog volt, amit valaha is láttam," Sóhajtotta, épphogy szorítva egyet kezemen, majd visszacsöppenve a valóságba, rám mosolygott.

„De attól tartok ebben a királyságban van valami sokkal elbűvölőbb, mint az örökké tartó vízesés vagy a három naplemente és rettegek, hogy kudarcra ítélt férfi vagyok. Soha többé nem akarok hazamenni, kizárt, mikor a valaha volt leggyönyörűbb teremtés itt van." Mondta gyengéd és mély hangon, míg szemeimbe nézett nekem pedig tátva maradt a szám a felismeréstől.

„Zayn Malik," Sóhajtottam megértőn bólintva, míg ő pár másodpercig felém pislogott mielőtt halkan felnevetett, aminek hangja zene volt füleimnek, majd mosolyogva összekulcsolt kezünkre nézett és fejét ingatta.

„Uh, igen, ő is- bárki is az." Nevetett megszorítva kezem mielőtt visszanézett rám.

„És te." Fejezte be Prince Harry olyan gyengéd hangon, hogy a széltől szinte hallani se lehetett, engem nézve miközben nyelvét végighúzta ajkain míg én csak lesokkolva pislogtam rá.

„Komolyan!" Nyögtem fel hátradöntve fejem, száguldó szívemhez kapva meggyötört arckifejezéssel és fejemet rázva, elengedve kezét, hogy hajamba túrjak.

„Lady Liza elnézést kérek, nem akartalak felbosszantani," Mondta gyorsan Prince Harry, nyugtalanul figyelve miközben én még mindig csak fejemet ráztam.

„Nem, nem, nem miattad- hát jah részben miattad, de igazából minden miatt. Nézd, tökéletes vagy, tényleg az vagy, és egy részem leteperne téged a földre és jól elbánnék veled, érted?" Mondtam, kezeimet vállaira téve míg szemei elkerekedtek szavaim hallatán és még a holdfényben is láttam ahogy elpirult az arca, mielőtt lassan bólintott.

„Meg kéretni magam a többi Harry-nek, elég klassznak tűnik, még úgy is hogy legtöbbjük idegesít de nem fogok hazudni hozzád vonzódom a legjobban de az van, hogy te igazából nem kedvelsz engem oké. Csak azt hiszed, a kívánság miatt, mindenki furcsán viselkedik miatta. Ezt nézd meg." Mondtam, megmutatva neki az üzenetet, amit a szüleim hagytak itthon és a kezébe vette.

„Tudod mit írtak a szüleim? Azt írták, hogy az Antarktiszre mennek pingvin tejet gyűjteni - amire rákerestem és az csak felöklendezett étel a nyelőcsövükből – hogy segítsék az árvákat Zimbabwe-be. Ennek kurvára semmi értelme, úgy értem, komolyan!? A szüleim el se engednek a plázába a barátaimmal anélkül, hogy ne csörögjenek rám öt percenként nem ráznának le csak úgy, hogy valamilyen jótékonysági szart csináljanak a világ másik végén. Ez amiatt van, amit kívántam." Hadartam, vadul a papírra bökve, amit Prince Harry a kezében tartott.

„A legtöbb fanfiction-ben – nem az összesben – de a legtöbben a szülők vagy meg lettek gyilkolva, máshol lazulnak, nem léteznek vagy csak le se szarják a gyereküket. Tudod, hogy miért csinálják az írók- hogy a főszereplő azt csinálhasson amit csak akar, bármiféle következmény nélkül, de ők az én szüleim. Tényleg elég közel állok az anyámhoz és az apámhoz és istenem- azt hiszem elég szépen kinyírtam a húgomat és helyettesítettem pasi én-nel szóval látod, vissza kell menned a történetedbe- úgy értem királyságodba. Mindannyiótoknak." Folytattam magas és vékony hangon miközben bepánikoltam, mielőtt megéreztem Prince Harry karjait, ahogy körbeölelik remegő testem, amitől a légzésem ismét normális lett és addig húzott magához míg arcom meleg mellkasához nem ért, és addig karjai között tartott, míg le nem nyugodtam.

„Segítek visszaszerezni a családod," Mondta, állát fejemnek támasztva míg én lehunytam szemeimet békében érezve magam közelségétől.

„Megígérem, hogy bármit megteszek, hogy boldog légy, még ha ez azt is jelenti, hogy visszamenjek a birodalmamba ha úgy kívánod," Sóhajtotta, fülem mögé tűrve egy göndör tincset, míg lenézett rám.

„Csak tudd, hogy kívánság ide vagy oda, tudom mit érzek és tényleg csodállak téged Liza. Egyáltalán nem vagy olyan, mint az összes többi hajadon akivel eddig találkoztam, erős vagy és kiállsz magadért és nem hallgatsz senkire. Megtiszteltetés lenne számomra egy ilyen tisztességes hölgy szolgálatában állni." Mondta miközben tekintete egy pillanatra ajkaimra tévedt, majd vissza szemeimre míg én elmosolyodtam.

Kinyitottam számat, felkészülve rá, hogy megköszönjem neki, mielőtt egy zsebkés elrepült az arcunk előtt és a hintaágy anyagába állt bele mögöttünk, az éles kés kettőnk arca között állt ki a fából, mire mindketten irányába néztünk.

Assassin Harry a házam tetején ült fölöttünk, még csak ránk se nézve miközben egy másik zsebkéssel játszott, véletlenszerűen vágva vele a levegőbe miközben kezével mozgatta, míg másik keze feje mögött pihent.

„Oh, hello odafent." Mondtam, mire Assassin Harry megállt mozdulatában szemeivel felém pillantva, majd felhorkant és tovább játszott a késsel kezében, olaszul motyogva valamit az orra alatt.

„Hát, úgy hiszem lefoglaltam minden idődet, megfeledkeztem róla, hogy csak egyike vagyok követőidnek." Mondta Prince Harry apró mosollyal, megköszörülve torkát ahogy felállt, meghajolva és kezemet ajkához emelte, mielőtt Assassin Harry egy szempillantás alatt felé dobta kését.

Felsikítottam, arra számítva, hogy Prince Harry fejbe lett szúrva, de szemeim elkerekedtek ahogy elkapta a levegőben a kést szabad kezével, hegye alig pár centiméterre volt arcától, miközben megcsókolta kézfejem kisebb vigyorral arcán a késre se nézve, majd leeresztette és elengedte kezem.

„Légy óvatos, még a végén valaki... megsérülhet." Mondta udvariasan ahogy Assassin Harry felé fordult, akinek állkapcsa megfeszült mérgében, mindkettejük teste megfeszült mielőtt Prince Harry röviden felém bólintott és visszasétált a házba fütyülve és a késsel játszva kezében.

„Szóval valakinek pók érzéke van vagy..." Hangom elhalt pár másodpercnyi csönd után Assassin Harry és köztem, nevetve és egy kissé felhorkanva saját viccemen míg ő továbbra is komoly arckifejezéssel bámult engem.

„Oh hé, ettél valamit? Mindenkinek rendeltem pizzát, de nem hiszem, hogy láttalak lent enni, mert csak úgy, eltűntél. Éhes vagy?" Kérdeztem felállva, magam köré csavarva a takarót amit Prince Harry adott és megpróbáltam kiszedni a kést a széthasadt fából.

Visszanéztem Assassin Harry-re mikor nem válaszolt és láttam, hogy lefeküdt a tetőre az eget nézve, semmibe véve engem.

„Oké hát nálam van a késed és talán megtartom mert elég király, ha neked nem kell. Visszajövök, csak hozok neked valamit enni." Mondtam neki, összecsukva a zsebkést, hátha elesek és véletlenül leszúrom vele magam, majd kinyitottam az üvegajtót és bementem.

Mint kiderült nem maradt pizza.

Teacher Harry, Cupcake Harry, és Frat Harry – aki sajnos már fel volt öltözve – a nappaliban aludtak a kanapén, miközben úgy tűnt, hogy Psycho Harry megpróbált elbeszélgetni Prince Harry-vel a szoba sarkában, míg Marcel feszülten figyelt engem a konyhában, a szemei rajtam pihentek amíg mogyoróvajas és lekváros szendvicset csináltam.

„Akarsz egyet?" Ajánlottam fel, levágva a héjakat, míg ő a pult túloldaláról figyelt.

„Nem, én csak- elég ideges vagyok körülötted, mert úgy érzem ha például mély lélegzetet veszek leszúrsz, vagy bántasz... kérlek ne bánts." Vinnyogta, majd észrevettem, hogy milyen merev a testtartása.

„Hé, rendben van, nyugodj meg. Nem tartalak itt fogolyként vagy ilyesmi pfft, nem, nyugodtan lazulhatsz itt vagy akármi. Mi casa es su casa." Mondtam neki, mielőtt összedörzsöltem tenyereimet izgatottan, letörölve a morzsákat a bőrömről miközben mosolyogva a szendvicsre néztem amit elkészítettem.

„Voila! Kész van a tökéletes étel." Mondtam a tányérra mutatva, apró mosolyt küldve Marcel felé, majd kivittem a tányért Assassin Harry-nek.

„Gyere Assassin, Assassin... gyere ide..." Mondtam a sötétben, megpróbálva fütyülni ami nem jött össze mert csak köpködtem, de megpróbáltam nem ráköpni a kajájára.

„Nem egy kibaszott kutya vagyok." Dörmögte valaki fölöttem, mire felnézve észrevettem, hogy Assassin Harry még mindig a tetőn fekszik lehunyt szemekkel és merev testtel, majd elmosolyodtam.

„Hoztam neked kaját!" Mondtam pár pillanatra felemelve a kezemben lévő tálat felé nyújtva, majd rá kellett jönnöm, hogy ismét figyelmen kívül hagy.

„Oké hát, ha nem jössz le akkor én csak- én csak feljövök. Jah, nem nagy ügy, feltudok mászni a tetőre..." Mondtam a mögöttem lévő fészerre pillantva, majd odasétáltam elővéve egy létrát amit mindig az édesapám használt, amikor felrakta a karácsonyi fényeket.

„Feljövök, remélem szereted a mogyoróvajat és a lekvárt," Sóhajtottam, remegő testtel mászva fel lassan és óvatosan a létrán ami a háznak volt döntve, egyetlen kézzel kapaszkodva, míg másikkal a tányért tartottam.

„Nem kaplak el, ha leesel." Válaszolta ki sem nyitva szemeit, mire én megálltam és megfontoltam szavait.

„Hát, legalább ebben számíthatok rád." Nevettem, leginkább magamban, miközben felfelé haladtam.

Ahogy a tetejére értem, a létra remegni kezdett, amitől majdnem elvesztettem az egyensúlyomat és a súlyomtól a fokok elkezdtek távolodni a háztól, a szemeim pedig kitágultak a félelemtől.

„Picsába dőlök, dőlök. Legalább mentsd meg a szendvicseket! Én csináltam és még a szélét is levágtam!" Kiáltottam segítségért, lassan esve hátrafelé, mielőtt megragadott a pólómnál fogva és húzott le a dőlő létráról,  át a tetőre, míg én a mellkasomhoz szorítottam a tálat.

Megkönnyebbülve néztem ahogy a létra alattam ért földet.

„Hát most hogy fogok lejutni." Motyogtam magamban, mire észrevettem, hogy két nagy kéz védelmezve tart a derekamnál fogva, és felnézve rájöttem, hogy hátam Assassin Harry mellkasának feszült szorosan, míg ő engem nézett.

„Mi történt az egész, nem kaplak el, ha leesel dologgal," Tűnődtem el gúnyolódva, míg ő továbbra is üres tekintettel bámult vissza rám és eleresztett, amitől majdnem lecsúsztam és felsikítottam, megpróbálva stabilan állni.

„Oh a francba csak vicceltem! Sajnálom! Sajnálom!" Pánikolva kaptam bele pólójába, mielőtt halkan nevetni kezdett mögöttem, megtartva engem, míg én meglepve bámultam rá.

„Viccesnek találsz, nem igaz..." Incselkedtem vele, szemöldökeimet vonogatva, miközben mosolya teljesen eltűnt és visszatért a rideg és összeszedett bámulásához, mielőtt odaadtam neki a tányért.

Leültem a tetőn, megpaskolva a helyet magam mellett, hogy csatlakozzon hozzám.

Harry a szendvicsre nézett majd vissza rám és leült mellém, komoly arccal fordulva felém.

„Szóval, te csináltad ezt." Mondta végül miután pár másodpercig a szendvicset tanulmányozta a kezében, mintha fontolgatta volna, hogy raktam e bele hashajtót vagy nem, míg én csak lelkesen bólogattam.

„Jah, még a héjakat is levágtam." Mondtam legalább századjára, mivel én se igazán szerettem a héját.

Egy ideig csak engem nézett, végighúzva nyelvét ajkán, megpróbálva visszafojtani mosolyát, majd megint a tányérra nézett.

„Még sosem csinált nekem senki semmit." Sóhajtotta, hitetlenkedve nézve a szendvicset, míg én a szívemre tettem a kezem és rámosolyogtam.

„Aww..."

„Tudod, kivéve ha nem egy magasan mérgező bomba volt, amit valaki megkért, hogy vigyek egy épületbe." Rántotta meg vállát az arcomra fagyasztva a mosolyt, miközben kinyögtem egy fájdalmas és ideges „awww"-t és alig észrevehetően arrébb kúsztam mellőle.

„Tudod rendben van, ha néha elengeded magad, hogy mosolyogj vagy nevess. A nevetés a legjobb orvosság." Mondtam lökve egyet vállán, amitől az egész teste megfeszült.

„Jah szólj ha a nevetés képes meggyógyítani az elfertőződött lőtt sebet a lábadon, vagy a mély késszúrást a hasadon, aminek a vérzése nem áll el." Csattant fel, még mindig a szendviccsel szórakozva a kezében, míg én csak meglepve néztem rá.

„Hát nem olyan vagy... mint egy kis fényes napsugár..."

„Napfény, még csak nem is láthattuk ott, ahol felneveltek." Motyogta Assassin Harry, elmerengve az ég felé nézve, míg én elvettem egy darabkát a kajájából és megettem, míg vártam a monológjára az élettörténetéről, mert ez következett.

„Egy árva voltam, akit a kormány kiképzési programjába dobtak, ahol előbb megtanítottak minket ölni, mint biciklizni. Úgy nősz fel, hogy semmit sem ismersz a fájdalmon, a bosszún és a haragon kívül és az összes többi érzelem csak jelentéktelen gyengeség. Néhány gyerekkel együtt nőttem fel, olyanok voltak számomra mintha a testvéreim lettek volna, csak hogy a végén az életünkért kelljen harcolnunk egymás ellen, mikor elég idősek lettünk és az ügynökség a legjobbat akarta." Szűrte ki fogai között, kezében szorongatva a szendvicset míg én fintorogtam.

Csend volt ezután, egyikünk sem szólt semmit, egyedül csak a szél hangját lehetett hallani.

„Amikor hét voltam, átmentem az egyik barátom házába bújócskát játszani... A tévé és a fal közé bújtam el és csak később jöttem rá, hogy beszorultam mivel elég pufók gyerek voltam. Jah, nem találtak meg kábé hat órán keresztül, de Bernard a macskájuk megtalált és rám pisilt." Magyaráztam, érezve magamon Harry tekintetét míg mellkasomhoz húztam térdeimet és a semmibe meredtem.

„Utálom Bernard-ot..." Motyogtam az orrom alatt, míg az emléktől kirázott a hideg.

„Szó szerint, hat órán keresztül kellett pácolódnom a macska húgyban. És a szám nyitva volt, amikor pisilt, mert sikítottam-„

Assassin Harry felé fordultam meglepve, mikor kitört belőle a nevetés, nem túl hangosan de nem is túl halkan, kerülve pillantásomat és fejét ingatta, szemének sarka épphogy felgyűrődött miközben hitetlenkedve néztem.

„Oh istenem." Mondta hátradöntve fejét és összeszorította szemeit, kezét hasára téve, továbbra is nevetve, miközben én is csatlakoztam hozzá.

Akárhányszor csak nevet rajtam valaki csatlakozok hozzájuk, hogy úgy érezzem, velem nevetnek.

„Azóta nem nevettem így, hát, még sose nevettem így." Lélegzett fel, aprókat nevetve még párszor mielőtt felsóhajtott, gödröcskés mosolya még látható volt, ahogy rám nézett.

„Kösz a nevetésért és kösz a szendvicset." Mondta Harry, végre a szájához emelve a szendvicset és beleharapott, míg én térdeimre könyököltem, államat tenyeremre téve, míg feszülten figyeltem.

„Bármikor, ez csak egy kisebb köszönet azért, amit értem csináltál a szövetségi házban. Tudod, ez volt az első alkalom, hogy nevetni hallottalak és hogy valami kedveset mondtál nekem." Vigyorogtam felé dőlve, míg ő felvonta szemöldökeit, lenyalva hüvelykujjáról a mogyoróvajat mielőtt elmosolyodott.

„Ne nagyon szokj hozzá bambina, ha bárkinek is elmondod, megöllek." Mondta komoly arccal és hideg és szigorú hangjával, míg a vér az ereimbe fagyott és ő tovább nyammogott a szendvicsén.

„Csak vicceltem, lazulj el Liza." Nevetett Harry, megcsípve az orromat, majd megint tovább evett.

„Tőled elég jó volt." Horkantam fel, keresztbefonva karjaimat mellkasom előtt és elmosolyodtam, mikor befejezte az evést.

„Na, jó volt?" Kérdeztem, míg ő megnyalta ajkait, hátradőlve, megtámasztva magát könyökein maga mögött, majd tekintetünk összetalálkozott.

„Nem, utálom a mogyoróvajat, jobban szeretem, ha rajta marad a héj a szendvicsen és szerintem romlott volt a lekvárod." Mondta komolyan és őszintén míg mosolyom azonnal eltűnt, majd megpróbáltam feldolgozni szavait.

„Mi? Komolyan, de- de akkor miért etted meg?"

Assassin Harry beharapta ajkát, tekintetem egy rövid pillanatra piercing-ére tévedt ahogy elmosolyodott.

„Mert nekem csináltad."

**

„Őszintén, úgy örülök, hogy tudtad, hogy kell lejönni a tetőről és hogy az időugró dolog ami az egyik jelenetről a másikra ugrik teljesen átlépte azt a részt, mikor beleesek a rózsabokorba." Mosolyogtam felszisszenve, mikor sikerült kiszedni az utolsó tüskét is a karomból, míg Assassin engem figyelt.

„A felét se értem annak általában, amit mondasz." Vallotta be, küldve felém egy nézést, mielőtt megrázta a fejét és a szobám altófélfájának dőlt izmos karjait összefonva mellkasa előtt, aminek hatására felsóhajtottam.

Hajnali kettő volt és már az összes Harry elaludt vagy a nappaliban, vagy a vendégszobákban.

„Bocs, hogy ilyen sokáig fenntartottalak." Kértem bocsánatot szememet dörzsölve.

„Nem számít, amúgy is a szobád előtt maradtam volna őrködni." Rántotta meg vállát, tétlennek tűnve.

„Oh... hát uh... köszönöm." Szavaim egybefolytak, miközben rájöttem, hogy Assassin Harry-vel beszélek, akinek meg kell védenie isten tudja mitől vagy kitől.

„Tudod, hogy nem kell ezt csinálnod, rendben leszek." Mondtam kezemmel legyintve, miközben nézte, ahogy a sötét szobámban hátrálok.

„Jó éjt il mio amore." Mondta halkan.

„Várj egy percet... ez nem azt jelenti-„ Kezdtem bele de mondatomat félbeszakította Assassin Harry, ahogy gyorsan a kilincs után kapott és becsukta az ajtómat, egyedül hagyva engem a szobámban, amit egyre laposabbakat pislogva figyeltem, kissé megbillenve lábaimon mielőtt ásítva az ágyamra kacsáztam.

„Végre." Sóhajtottam fel elégedetten a matracomba süllyedve, teljesen elfáradt testtel egy ilyen eseménydús nap után, míg magamra húztam a takarót.

„Így van, pumpkin, hála az égnek, hogy elment. A három az már tömeg." Mondta egy mély brit hang a sötétből, mielőtt egy pár erős kéz körbeölelte derekam, közelebb húzva Psycho Harry mellkasához aki mellettem feküdt az ágyban.

„Mióta vagy itt te alattomos dög..." Mondtam lassan, túl fáradtan ahhoz, hogy eltoljam magamtól, míg megpróbáltam nem elaludni és kezemet arcára tettem megpróbálva megpofozni, sikertelenül.

„Shh, aludj, vigyázok rád." Mondta, közelebb bújva hozzám, arcát nyakamba fúrva, mielőtt éreztem, hogy apró puszit ad, miközben lélegzetet vett.

„Mm... olyan finom vagy bébi.." Nyögte rekedtes hangon míg én lehunytam szemeimet és bólintottam, fel sem fogva a szavait miközben kezdtem elaludni, ahogy ujjaival göndör hajamba túrt, hogy könnyebben elaludjak.

Nem egészen egy perccel később a szobám ajtaja hirtelen kicsapódott, amitől egy kissé megugrottam miközben fény tört be a folyosóról a szobámba, miközben Assassin Harry az ajtóban állt, megfeszült testtel és mély lélegzetvételekkel ahogy fegyverét Psycho Harry-re célozza aki idegesen felmordult, teljesen semmibe véve őt, miközben megpróbált betakarni mindkettőnket.

„Mássz ki a kibaszott ágyából azonnal."