Mereven ültem a székemben, nézve, ahogy Psycho Harry hátradől a székében az asztal túloldalán velem szembe, hosszú ujjait végighúzva az asztal szélén, és lenyalta a piros anyagot késéről másik kezében, végignyalva ajkain, míg a fegyvert nézte.

„Hm, málnalekvár. Pedig biztosra vettem, hogy epret vettem." Tűnődött el, lassan elvigyorodva mielőtt szemembe nézett volna, míg én idegesen felnevettem és bólintottam egyet, ujjaim közé szorítva pólóm alját az asztal alatt.

Oh baszki baszki baszki megfogok halni baszki baszki.

„Bocs a görög receptes felhajtás miatt. Valószínűleg nem nekem találták ki az egész Baklava dolgot, de elég jól csinálom a mogyoróvajas lekváros szendvicset." Sóhajtotta egy szórakozott nevetés kíséretében, visszarakva közben a kést az asztalra és kezével a szendvicsekre mutatott, amiket mindkettőnknek készített.

Összeszorítottam fogaimat, megpróbálva fenntartani mosolyomat és egy bólintás után a szendvicsekre pillantottam.

„Mi a baj pumpkin? Olyan barátságos voltál a boltban, de olyan feszült lettél." Jegyezte meg Harry, hangja barátságos és selymes volt de pillantása halálos volt míg felkönyökölt az asztalra, majd megdörzsölve állát előrébb dőlt és várakozva tanulmányozott engem.

Mint egy ragadozó, aki arra várt, hogy az áldozata rákapjon a csalira.

„Oh jah, csak- csak éhes vagyok." Nyeltem nagyot, küzdve, hogy ne remegjen meg hangom és rávettem magam, hogy intenzív szemeibe nézzek.

„Hát akkor egyél, végülis segítettél behozni a cuccaimat. Megvakarod a hátam, én is megvakarom a tiédet, vagy megmasszírozom, mert még mindig feszültnek látszol." Ajánlotta fel, csábító és szívdöglesztő mosolyát küldve felém, míg lassan megropogtatta ujjait és néztem, a bőre alatt végigfutó ereket hatalmas kezén, míg eszembe jutott egy jelenet a fanfiction-ből, amiből jött.

Emlékeztem, hogy a főszereplő Psycho Harry történetéből megtalálta a régebbi áldozatait az alagsorban, mindegyik lány ugyanabban a korban volt és fojtogatás nyomai látszódtak mind nyakán.

Istenem annyira rábasztam.

Csendben néztük egymást, állva a másik erős tekintetét, míg ajkaihoz emelte poharát és én ökölbe szorítottam kezeimet magam mellett.

Nem, most nem.

Mindig is kritizáltam a főszereplőket és mindent, amit csináltak a történetekben.

De most pontosan tudtam, hogy mi fog következni, nekem volt meg az előnyöm itt, ezúttal Psycho Harry-nek kellett volna megijednie.

Ezt a magam módján fogom csinálni.

„Rendben, ugorjunk át a lényegre. Nem fogod hagyni, hogy csak úgy kisétáljak innen, ugye." Bukott ki belőlem nyugodt hangnemben, karjaimat pedig összekulcsoltam magam előtt, míg az arcán egy lusta mosoly terült el és felvont szemöldökkel nézett rám.

„Nézzenek oda, milyen okos következtetés ez attól a lánytól, aki készakarva követett egy idegent az otthonába." Kacagott a késsel játszva kezében, mutatóujja a kés hegyén pihent, ahogy a nyelét pörgette, tekintete egy pillanatra sem hagyta el enyémet.

„Szóval megfogsz ölni és ennyi." Vettem mély lélegzetet, megpróbálva felidézni minden részletét a történetének amit régen olvastam, a kezeim finoman megragadták az ebédlőasztal alsó részét, majd az ujjaim végigtáncoltak a vastag kötélen amit az asztal aljához ragasztott, hogy könnyebb dolga legyen, pont mint a fanfiction-ben.

Próbáltam elrejteni mosolyomat, pont olyan volt, mint egy dolgozatírás, aminek minden kérdésére tudtad a válaszát.

És ha tudod az összes választ, nem bukhatsz el.

Remélhetőleg.

„Oh Liza, sose tudnék egy olyan édes édes lányt bántani, mint te." ingatta fejét Harry csúfolódva.

„Habár ez egy kicsit csábítóan hangzik... Elnézést kérek, hogyha ez rosszul jön ki, de... Megtanultam, hogy az olyan édes lányok mint te hajlamosak a leghangosabban kiabálni." Mondta berekedve, lerakva a kését míg én a térdeit néztem amik fel-le mozogtak, ami azt jelentette, hogy kezdte elveszíteni a türelmét és az irányítást is önmaga felett.

„Öt másodperc." Mondtam, egyenesen szemeibe nézve, komoly arckifejezéssel.

„Mi?" Sziszegte, láthatóan jól szórakozva, míg oldalra döntötte fejét összevont szemöldökkel, vigyorogva.

„Adj öt másodperc előnyt, olyan pasasnak látszol, aki szeret egy kis macska-egér fogócskát." Ajánlottam fel, idézve amit mondott a szerelmének, Evangeline-nek a történetében, mikor időt adott neki menekülni.

Harry hosszasan figyelt engem, mintha meglepte volna az ajánlatom, mielőtt összeszedte magát és hátradöntve fejét hangosan felnevetett, aztán rám mosolygott.

„Határozottan jó móka vagy." Vigyorogta előredőlve székében, míg én összeszűkült szemekkel figyeltem.

„Rendben kisegér, megadom neked az öt másodperc előnyt." Vigyorgott és én összeszorítottam fogaimat, tudva, hogy bezárta az összes ablakot és ajtót, pont mint Evangelin-nál is.

Emlékeztem, hogy rohant Evangeline sírva, elkeseredetten keresve a kijáratot, míg Harry szépen lassan a ház körül vadászott rá, élvezve minden sikolyát majd sarokba szorítva őt valahogy elcsábította, elérve, hogy a karjaiba hulljon és „beleszeressen" fogva tartójába.

Legalább húsz fejezetbe került, mire rájött, hogy nem akarja megölni és valójában ő is beleszeretett.

Nagy kár hogy nekem nem volt időm kivárni ezt az időt ezzel a szarral.

„Az idő indul kisegér, azt javaslom szaladj, amíg tudsz." Mondta Harry szadista mosollyal arcán, míg pulzusom az egekbe szökött.

„Ki mondta, hogy futni fogok." Mondtam és felemelve lábam belerúgtam az asztal aljába, remélve, hogy így felborul és ezzel meglepem őt, de ehelyett beütöttem a lábujjam a fába, mivel az asztal sokkal nehezebb volt, mint arra számítottam és káromkodni kezdtem.

„Baszki! A picsába!" Csattantam fel, mielőtt felálltam és előkaptam a paprika spary-t a zsebemből, egyenesen Psycho Harry szemeibe fújva, amitől fájdalmas káromkodásba kezdett, kezeivel azonnal eltakarva arcát, míg én visszarúgtam a székére, mielőtt felállhatott volna.

Biztosra mentem, hogy golyón találjam, míg ő a földön fetrengett fájdalmában, piros szemekkel, amiket összeszorított, mint állkapcsát, mikor elővettem a kötelet az asztal alól és mellé másztam, a hasára fordítva őt és gyorsan megfogtam csuklóit míg ő próbált ellenkezni, gyakorlatilag rajta ülve, ahogy lejátszottam a fejemben, hogyan is kell tökéletes csomót kötni.

Cserkészlány, ne most okozz nekem csalódást.

Harry már fenyegetőzve sikított, elmondva nekem, hogy mennyire megfogom ezt bánni, kidudorodó érrel a nyakán, míg arca a padlónak nyomódott.

Lemásztam róla, hogy elvegyem az asztalról a kést, mikor végre háta mögé kötöztem kezeit a vastag kötéllel, majd belemarkoltam barna hajába, felemelve fejét vállamhoz míg ő összeszorította fogait, mélyeket lélegezve és a kést torkához szorítottam, biztosra menve.

„Csak egy tanács, mikor megpróbálsz fogva tartani egy lányt, bizonyosodj meg róla, hogy nem e őrült ő is." Mondtam, ajkaimmal fülét súrolva, érezve, ahogy teste megremeg és mellkasa rohamos gyorsasággal mozog fel és le míg összeszűkült szemekkel nézett rám, aprót nyelve miután végighúztam a fegyvert forró bőrén.

„Ki a fasz vagy te." Morogta, kérdése inkább hangzott követelésnek, amitől szorításom erősebb lett haján, mire felmordult.

„Én vagyok a macska, és te vagy a kisegér." Vigyorogtam, majd megpusziltam az arcát és elengedtem, amitől a teste visszazuhant a földre és én felegyenesedtem, hátrálva figyelve őt, míg az előszobába sétáltam, a kemény, őrült picsa álcám szépen lassan lehullt és kezemet a falnak támasztottam, és levegő után kapkodtam.

„Szent szar el sem hiszem, hogy ezt csináltam! Milyen kemény vagyok már! Mindig is ezt akartam csinálni!" Visítottam, hitetlenkedve rázva fejem, míg mosolyogva rúgtam és ütöttem a levegőbe késemmel, ninja hangokat kiadva az előszoba közepén.

Aztán elkezdtem táncolni.

„Oh yeah, ki a király? Én, ki más lenne, ki a kemény őrült picsa? Hát naná hogy én." Énekeltem összegörnyedve, kezeimet a levegőbe emelve.

„Ahhoz képest, hogy kurvára nem tudsz csomót kötni, elég boldognak tűnsz, pumpkin." Jelentette ki egy mély, fenyegető hang mögöttem, amitől az egész testem lefagyott és a szemeim kikerekedtek, a kezeim még mindig a levegőben voltak míg szépen lassan Psycho Harry felé fordultam, aki kötél nélkül, mély lélegzeteket véve bámult rám vadul vigyorogva.

Oh úgy ám.

A cserkészlányok kirúgtak mert megettem a vásárlók összes sütijét, mielőtt még megtaníthattak volna arra, hogyan kössek csomót.

Aha.

PICSÁBBBAAAAA.

Sikítottam, az első reakcióm az volt, hogy elrohanjak előle, pedig nálam volt a kés is, de kabátomnál fogva rántott vissza és mellkasának ütköztem, majd elvette tőlem a kést.

A következő pillanatban a falnak ütköztem, Harry teljesen odaszorított késsel a kezében, míg lenézett rám, másik kezével pedig pólómnál fogva tartott egy helyben, kezemmel csuklójába kapaszkodtam.

„Hééé... Megbeszélhetjük ezt, ugye tudod..." Nevettem idegesen, megpróbálva kijutni szorításából, míg szúrós szemekkel nézett rám.

Félve néztem, ahogy először a kezében lévő késre, majd rám néz, látszólag önmagával harcolva, mielőtt a földre dobta volna, a tárgy hangos csörömpöléssel ért földet míg én összezavarodva néztem rá.

„Te most mi-„

Ajkait kétségbeesetten nyomta enyéimnek, egyik kezével körbeölelve derekamat, közelebb húzva magához, míg másik kezét fejem mellé támasztotta a falon.

Mellkasánál fogva löktem meg, eltolva arcát enyémtől, mindketten hangosan ziláltunk míg szemeim össze nem találkoztak sötét szempárjával.

„Porque!?" Sikítottam az arcába, a hangom megrekedt amitől pokolian ingerült lettem és ránéztem.

Psycho Harry-nek sose volt semmilyen kapcsolata a lányokkal akiket megölt volna a történetben, persze vonzódott hozzájuk fizikailag de semmit sem tett velük azon kívül, hogy megkínozta és megölte őket, kivéve persze Evangeline-t akibe beleszeretett és a végén nem ölte meg.

„Megakarlak dugni." Mordult fel, még jobban a falnak nyomva, míg fejét lehajtotta, ajkait végighúzva nyakamon.

„El sem tudod képzelni mennyire gerjesztő végre egy olyan nőt találni aki pont akkora őrült, mint én." Nyögött fel, végigcsókolva nyakamat míg én elfintorodtam szavai hallatán.

„Tesókám neked hatalmas gondjaid vannak!" Mondtam, megpróbálva ellökni magamtól, míg megragadta derekamat, majd üvegcsörömpölés szűrődött ki az étkezőből, amitől mindketten lefagytunk mozdulatunkban az előszobában állva.

Mindketten kinyújtottuk a nyakunkat, az állam pedig leesett, mikor megpillantottam a hosszú, fekete kabátos férfit, ahogy éppen bemászik az ablakon a térdére érkezve, majd szépen lassan felegyenesedve, hátán az izmai összehúzódtak, mielőtt elővette pisztolyát és felénk fordulva ránk nézett élesen zöld szemeivel.

Ennek a Harrynek rövidebb volt a haja, mint Psycho Harry-nek, mint a TMH turné alatt, majd tekintetét Psycho Harryre terelte.

Egyetlen szó nélkül az új Harry a Psycho felé vette az irányt, lehámozva rólam és leszerelte a földre, míg verekedni kezdtek, mindketten gyorsan és ügyesen blokkolták egymás ütését, közben én ugyanott álltam, csendben bámulva őket.

„Ideje menni, Liza." Suttogtam magamnak, majd csendben, lábujjhegyen elosontam míg ők még mindig verekedtek, és célba vettem a nyitott ablakot, de csuklóimat mindkét Harry megragadta.

„Attól tartok, hogy ő az én túszom." Szűrte ki fogai között Psycho Harry, maga mellé húzva engem míg a másik Harryre nézett, aki még mindig fogta a másik csuklómat.

„Én pedig attól tartok, hogy ő az én megbízatásom." morogta vissza a másik sokkal rekedtesebb hangon, majd maga felé rántott és felemelte fegyverét, Psycho Harryre célozva vele, míg szemeim elkerekedtek, mikor nyakán megláttam az apró égésnyomot, konkrét szavak voltak beleégetve, mintha csak valamiféle márkajelzés lett volna, hogy melyik ügynökséghez tartozik.

És ekkor ütött belém a felismerés.

Egy harc közepébe csöppentem Psycho Harry...

És Assassin Harry között.