Külső szemszög:

Miután kicsengettek az utolsó óráról a legtöbb diák csoportokba verődve beszélte át a hétvégi teendőket, míg Juvia, Levy és Erza ajkukat harapdálva kapkodták fejüket.

Nem értették, hogy hova tűnhetett el csak úgy a szőke barátnőjük...

- Levy! - kiáltott ki valaki a tömegből, az alacsony, kék hajú lánynak, aki megszeppenten forgolódni kezdett.

Hirtelen egy magas árnyék vetődött rá hátulról. Megvilágosodva hátrapillantott, arca pedig egy árnyalattal vörösebb színben pompázott, amint meglátta a fölé tornyosuló Gejeel-t.

A fiú egy pillanatig tarkóját vakargatta, aztán izzadságcseppekkel a homlokán lenézett a megszeppent lányra.

- Azon gondolkodtam, hogy nem lenne-e kedved eljönni velem valahova - elvörösödve elkapta tekintetét

Erza Gajeel háta mögött, mutogatva artikulálni kezdett Levy-nek, aki vette a célzást és félénken bólintott egyet.

- Persze, hogy van kedvem - mosolya szinte a füléig ért, hiszen nagyon boldog volt abban a pillanatban - De... - bizonytalanul a két barátnőjére nézett.

- Menj csak, Levy. Juvia és Erza-san addig megkeresi Lucy-san-t - somolygott rá Juvia.

A két lány elköszönt a nevető pártól, akik a közeli kávézóhoz indultak el.

- Szerintem menjünk a park felé, nagyobb az esélye, hogy Lucy ott tartózkodik. Ugyanis mindig oda vonul el, ha írni szeretne - csettintett egyet Erza, majd karonragadta kék hajú barátnőjét.

Magnolia parkjához érve, mindketten lassabb tempóra kapcsoltak, elvégre a fák és a virágok, amik ott kaptak helyet, csodásak voltak. Talán ezért választotta Lucy ezt a helyet a találkát Gray és Juvia számára.

A fiú egy padon ült, szíve pedig vadul kalapált. Ugyan mindigis a lány tudtára adta, hogy ő nem érez iránta semmit, rá kellett jönnie hogy tévedett. Vagy csak nem akarta bevallani magának az igazságot.

- Juvia hirtelen furcsát észlel - jelentette ki a lány, aztán találkozott a tekintetete Gray-ével - Gray-sama? Nem edzésen kéne lenned?

Értetlenkedve közelebb lépett hozzá.

A fiúnak most nem számított semmi más, csak hogy választ kapjon a lánytól egy különleges kérdésre. Nem nagy dolog, ha kihagyott egy edzést...

- Juvia - mancsai közé fogta Juvia kezeit, aki abban a pillanatban pislogni is elfelejtett - Eljönnél velem egy randira?

Gray egészen eddig itt várta Juviát?

Erza mintha egy szappanoperába csöppent volba bele; úgy érezte magát, mintha egy fölösleges szereplő lenne, aki sosem találja meg a keresett nagy Ő-t.

Juvia egy kisebb sikollyal rávetette magát Gray-re, akit hirtelen ért, így elvesztette egyensúlyát és mindketten a földre zuhantak.

- Na, jó. Jobb lesz, ha most megyek - köszörülte meg torkát a vörös hajú, majd egy pillanat alatt eltűnt a levegőért kapkodó Gray és az őt ölelgető lány mellől.

Erza csak remélni tudta, hogy összefut Lucy-val, hiszen elég nagy ez a város, és fogalma se volt, merre keresse a lányt.

A lágy szellő belekapott skarlát színű tincseibe, miközben össze-vissza forgolódva kutatta szemeivel szőke barátnőjét.

Miközben nem figyelt maga elé, nekiment valaminek. Vagyis inkább valakinek. Megilletődve felnézett a személyre.

- Je..Jellal?! - elpirosodva hátrébb lépett - Te hogy-hogy a városban vagy? Úgy tudtam, csak a jövő hónapban jössz vissza... - a fiú elmosolyodott Erza kirohanásán.

- Hozzád jöttem - jelentette ki egyszerűen, amivel sikerült elérnie, hogy a lány arca olyan vörös legyen, mint maga a haja.

- Értem - sandított oldalra - Mivel érdemeltem én ezt ki?

- Hát, izé...öhm - Jellal elpirulva tarkóját kezdte vakargatni.

Erza felnevetett. Egy pillanat alatt elfelejtette, hogy mi is volt a terve, mielőtt találkozott volna Jellal-al.

- Mit szólnál, ha elmennénk sétálni, miközben megbeszéljük a dolgokat? - ajánlotta fel a fiú.

Pár perc múlva egymás mellett sétálgatva nevettek egymáson a homokban botladozva. Úgy gondolták; mivel jó idő van, lemennek a parthoz.

- Nem hiszem el, hogy csakis miattam jöttél vissza... - tűrt egy tincset füle mögé szégyenlősen Erza.

- Pedig de. És megérte - mosolygott le rá Jellal, majd lassan rákulcsolta kezeit a lányére, aki a napon már vagy századszorra vörösödött el.

Hirtelen két alak rajzolódott ki előttük nem is olyan messze, mire Erza hunyorogva méregetni kezdte őket, majd halványan elmosolyodva csak ennyit szólt:

- Nem megyünk el inkább fagyizni? Úgy látom, ezt a helyet már lestoppolták...

Natsu szemszöge:

Abban a pillanatban, amikor kimondtam a szavakat, a súly már nem nehezedett rá a szívemre.

- Lucy Heartfilia, szeretlek.

A környezet lelassult körülöttünk. A tenger morajló hangja sokkal nyugodtabb és barátságosabb lett. A sirályok hangja énekként hatott, ahogy a víz felett köröztek. A homok, ami körülvett minket csillogott.

A barna szemek - amiket mindig is úgy szerettem - ragyogtak és millió érzelem ült bennük.

A remény kezdett elhagyni, amikor a lány nem felelt. Ekkor meleg mosolyra húzta ajkait és halkan kiejtette a számomra legtöbbet jelentő szavakat.

- Natsu Dragneel, én is szeretlek.

3 évvel később:
Natsu:

- Mi lesz, ha meggondolja magát? - túrtam bele hajamba, miközben fel-alá járkáltam a szobában.

A fekete szmokingben - amit éppen viseltem - kezdett iszonyatos melegem lenni, a nyakkendőt pedig hirtelen szorosabbnak éreztem.

- Ha meggondolta volna magát, már rég a repülőn ülne Las Vegas felé tartva - motyogta unottam Gray.

Kijelentésére kidülledt szemekkel kaptam rá tekintetemet. Gajeel a homlokára csapott és megragadta a galléromat.

- Ember, szedd már össze magad, éppen a saját esküvődön veszel részt! Ha megingasz, akkor mindennek lőttek - rángatott meg kissé hisztérkikus állapotban.

- Nyugi, haver - néztem rá értetlenül.

Azt hiszem, most sikerült igazán felidegesítenem...

A keze már épp lendült, amikor valaki hátulról megfogta azt.

- Ha nem tudok normálisan viselkedni, kiváglak innen most azonnal - fortyogta Jellal - És nem érdekel, hogy ez a saját esküvőd - sandított rám, mire nyeltem egy hatalmasat.

Erza hogy tudott összeszedni egy ilyen pasit?

- Köszönöm, Istenem - sóhajtotta Gray.

- Szólítottál, jéghercegnő? - morogtam oda neki.

- Ez mégis honnan jött, tűzagy?! - vicsorgott vissza.

Egy másodperc alatt a földön találtuk magunkat, Jellal jóvoltából.

- Öcsi, kérlek nyugodj meg - dörzsölte orrnyergét Zeref, aki eddig csendben tűrte az egész lényemet - Ha most csendben maradsz és végigcsinálod ezt az egészet, én leszek a legbüszkébb báty a világon.

Nevetve beleboxoltam karjába, mire halványan elmosolyodva odahúzott magához.

- Tedd őt boldoggá, minden áron - suttogta.

Lucy:

- Mi lesz, hogy ha nem is akarja ezt az egészet? - csikorgattam fogaimat, miközben a virágot fogdostam és a fehér ruhában mászkáltam össze-vissza a szobában.

- Akkor meg se kérte volna a kezed - forgatta szemeit Erza.

- Nyugodj meg Lu-chan, minden rendben lesz - próbált nyugatni Levy-chan mosolyogva, sikertelenül.

- Juvia szerint, Natsu-san most biztosan ugyanígy érez - jelentette ki Juvia.

- Nem is tudom... - sóhajtottam.

- Ugyan, Lucy. Ki ne venne el egy ilyen gyönyörű lányt, mint te? - somolygott rám Mira, akivel két éve ismerkedtem meg. Még akkor is tartottuk a kapcsolatot, amikor kiderült, hogy ő Lisanna nővére.

- Igen, te vagy a legszebb menyasszony, akit eddig láttam - ugrándozott Mavis, akit Natsu bátyán keresztül ismertem meg, és nem is bántam meg. Imádom a kislányos, mégis nőies jellemét.

- Lányok - könnyeztem be egy pillanat alatt a meghatóttság miatt, ők pedig körülvéve próbáltak nyugtatni.

Hirtelen kinyílt a terem ajtaja és apa dugta be a fejét rajta. Büszkén végigmért, majd minden előzmény nélkül a nyakamba borult.

- Sajnálom, hogy nem voltam a legjobb apa, és tudom, hogy ezt nem lehet könnyen megbocsátani. De kérlek ne feledd el, hogy mennyire szeretlek... - zokogta, nálam pedig eltört a mécses és sírva öleltem vissza őt.

Amikod bemutattam neki Natsut, mint barátomat - hiszen már rég ismerte - egyre kevesebbet járt el otthonról. Azt hiszem rájött, hogy mennyire szükségem van rá és próbált minél több időt velem, illetve velünk tölteni.

Miután elszakadtunk egymástól, kiszaladt belőlünk a nevetés, de nem tudtuk, mi okozhatta. Talán a hirtelen feszültség, vagy a hirtelen előtörő boldogság...

Egy óra múlva már kijavított sminkkel tartottunk a közeli erdő felé, hiszen ott lesz a szertartás. A virágzó cseresznyefák alatti séta kissé segített megnyugtatni, de amint meghallottam azt a zenét, a szívem őrületes tempóban kezdett el dobogni.

Apa nyugtatóan rámmosolygott, én pedig szorítottam egyet a karján. Ahogy befordultunk a kijelölt résznél, minden idegességem egy pillanat alatt elszállt, ahogy belenéztem az ismerős szempárba.

Natsu:

Mindneki csodálattal nézte Lucy-t, ahogy végigsétált apja mellett a padsorok közt, miközben a cseresznyevirágok körülötte hullottak a földre. Gyönyörű volt ebben a ruhában.

Szőke tincsei selymesen omlottak vállaira, szemei pedig az ényémeket keresték. Nyugató mosolyt küldtem felé és alig láthatóan bólintottam.

Ahogy mellém ért, biccentettem Jude-nak, aki halványan elmosolyodva ellépett lányától. Ismét Lucy-ra vezettem tekintetemet, majd mindent kizártam a környezetemből. Szemei csillogtak a rá eső napsugarak miatt, és kivehetően láttam magam íriszeiben. Könnyezett. Talán én is, de csakis ő rá figyeltem.

A pap melankólikus hangja rázott fel a Lucy-ról való csodálatból.

- Natsu Dragneel, hites feleségedül fogadod-e Lucy Heartfilia-t, míg a halál el nem választ? - a kérdésre egy határozott igennel valaszoltam.

- Lucy Heartfilia, hites férjedül fogadod-e Natsu Dragneel-t, míg a halál el nem választ? - mélyen belenézett szemeimbe, mintha csak biztonságot keresne.

- Igen.

A gyűrűk, amik a köztünk lévő szerelmet pecsételték meg, felkerültek az ujjainkra.

- Mostantól férj és feleség vagytok, megcsókolhatjátok egymást - ejtette ki a pap a száján az utolsó mondatot.

Ujjaimat arcára helyeztem és magamhoz húzva egy hosszú csókban részesítettem, miközben hallottam magam körül a kiabáló és fütyülő tömeget. Homlokomat az övének döntöttem.

- Köszönöm, hogy vagy nekem, Luce...

Ahogy ránéztem a feleségemre, rá kellett döbbennem, hogy milyen boldog is voltam ebben a pillanatban és hogy ez az egész nem sikerült volna anélkül az átkozott project nélkül.

Vége