Kedd. Egy újabb fertelmes iskola nap. Az odaúton jöttem rá, hogy otthon felejtettem a fülhallgatóm. Ez a nap szörnyübb nem is lehetne. Gyorsan sétáltam. Hallgattam, ahogy a mondarak csocseregnek a virágzó meggyfák ágain. Nekik legalább jó kedvük van.
Az iskola előtt álltam. Már a harmadik szál cigimet szívtam, s magamban káromkodtam, amiért Niallék még nem jöttek. Meguunva a várakozást, átfutottam az úton. Kevés vàlasztott el, attól hogy elüssön egy autó. Becsengettem Zaynhez, de senki nem nyitott ajtót. Egyet gondolva nyitottam be. Felrohantam Zaynie szobájához. Kopogtam de semmi vàladz nem jött. Hallkan nyitottam be, s akkor megpillantottam Liam-et és a házigazdát. Egymás felé fordulva aludtak. Li Z derekát ölelte, épp úgy mint Zeyn az övét. Szájuk alig tíz centire volt egymástól. Aranyosak voltak. De ha két percen belül nem kellnek fel, mind a ketten elkésnek a suliból, aztán meg magyárkozdhatnak. Elő halásztam a zsebemböl a telefonom és lőttem róluk pár képet, majd a zenékbe mendtem bele. Korábban letöltöttem egy rendőr autó szirénáljának hangját. Ezzel szoktam Z-t hülyiteni, amikor be van szívva. Maximum hangerőre kapcsoltam a telefon és beindítottam a hangfelvételt. A fiúk majdhogynem sikítva ugrottak ki az ágyból.
-Jó reggelt sràcok.-köszöntem, fuldokolva a nevetéstől.
-Dögölj meg Tomlinson. -nézett rám durcán a két fiú, majd belőlük is előtört a röhögő görcs.