Audrey

Daeron herceg nagyon szimpatikus fiatalember. Jó társaság és már egy csomó közöset találtunk egymásban. A fiú csupán egy évvel idősebb csak nálam, így jól megtaláljuk az összhangot. Daeront inkább Aegonhoz tudnám hasonlítani, Aemondtól teljesen elüt.

- Mikor szerettél bele a bátyámba? - kérdezte Daeron nagy kíváncsisággal.

- Mikor hat év után újra találkoztunk. Nehezen akartam elhinni, hogy a volt legjobb barátomba szeretek bele. - nevettem fel.

- És most a felesége vagy és az ő gyermekét várod. - mondta, miközben ránézett a hasamra.

- Csodálatos érzés várandósnak lenni. - simogattam meg a pocakomat. - Leszámítva a rosszulléteket. - tettem hozzá kuncogva.

- Nevetek van már a számára? - kérdezte, mire bólintottam.

- Ha fiú lesz, akkor Maegor, ha lány, akkor Daemyra. - mosolyogtam, majd elnéztem a másik irányba, és megláttam Aemondot erre jönni.

- Itt jön a leendő édesapa. - figyelte Daeron is a bátyja közeledését.

- Kedvesem! - adott egy csókot ajkaimra Aemond, majd leült mellém, és átdobva a karját a vállamon, közelebb húzott magához.

- Valami baj van? - kérdeztem drága férjemet, mert láttam az arcán, hogy valami bántja.

- Nincs. - rázta meg a fejét, majd adott egy puszit a halántékomra, én pedig behunytam rá a szemem.

- Jó rátok nézni. Olyan szépek vagytok együtt! - nézett végig rajtunk Aemond öccse.

- Neked van már hitvesed, Daeron? - kérdeztem a fiút, aki elnevette magát.

- Én egyenlőre nem tervezek feleségül venni senkit. - tiltakozott. - Kihasználom, amíg szabad ember vagyok. - kortyolt bele boros poharába.

- Egyszer neked is muszáj lesz, öcsém. - közölte vele az igazságot a bátyja.

- De amíg nincs feleségem, addig ki is használom, hogy nincs. - nevetett, mire én is elnevettem magam.

- Nem szörnyű a házasság. Meg ráadásul nem neked kell a terhességet átvészelni. - én pedig közöltem a jó oldalát a dolognak.

- Persze, azért nem szörnyű, mert ti szeretitek egymást. - mutatott kettőnkre. - De aki olyanhoz megy férjhez, vagy az én esetemben olyat veszek feleségül, akit nem is ismerek és ő sem ismer, na ott már más a helyzet. - vonta meg a vállát.

- Majd kiismered házasság közben. - nevettem, mire Daeron megrázta a fejét.

- Te könnyen beszélsz, aki már férjnél van. Ráadásul szerelemből. - vonta fel a szemöldökét, és most rajtam volt a sor, hogy megrázzam a fejem.

- Kötelességből mentem Aemondhoz - néztem rá a félszemű fiúra, aki bólintott. -, nem szerelemből. Csak annyi volt az egész, hogy én szerettem, aztán kiderült, hogy ő is úgy érez, ahogy én. - pirultam el, ahogy visszagondoltam arra a pillanatra, amikor Aemond bevallotta, hogy szeret.

- A mázlisták. - csóválta a fejét Daeron, mire én Aemonddal elnevettem magam.

- Te is fogsz majd találni egy hozzád tökéletes nőt. - mondta Aemond, öccse elszörnyedt képét látva.

- Olyanok már rég nincsenek. - legyintett a fiú. - Szerintem te voltál az, aki elvette az utolsót. - utalt rám.

- Audrey valóban tökéletes! - mosolygott elégedetten Aemond, miközben rám pillantott. - Szerencsés vagyok, hogy ő már az enyém! - puszilta meg a homlokom.

- Ha volna még egy olyan hölgy, mint Audrey, azt én is elfogadnám. - tűnődött el. - Viszont olyan már nincs, szóval kénytelen leszek majd egy hasonlóval beérni. - húzta el a száját.

- Azért én sem vagyok tökéletes. - vontam meg a vállam.

Hogy én tökéletes? Ez jó vicc. Tudom, hogy Daeron herceg már egész fiatal kora óta Óvárosban él, de azért ő sem hülye. Ő is biztosan tudja, hogy nem vagyok több egy fattyúnál. A többiek is csak azért fogadnak el, mert Aemond felesége vagyok. Amióta itt vagyok, azóta nem sok ember iránt érzek szeretet. Talán Alicent az, aki most már tényleg kezd elfogadni. Helaenát sosem zavarta, Aegont sem zavarja most már. Ottoról, a Segítőről pedig ne beszéljünk... Ő sosem fogadott el, de én arról nem tehetek, hogy így születtem. Ha én dönthettem volna az életemről, akkor biztos nem így születtem volna meg. Nagyapa volt az, aki mindig kiállt mellettünk, de ő már nincs velünk, hogy ezt újra megtehesse.

- Kedvesem, itt vagy? - cirógatta meg az arcom Aemond, ezzel megszabadítva a gondolatoktól.

- Ne haragudj, elgondolkodtam. - nevettem el magam kínosan.

- Megyünk ebédelni? - kérdezte, mire bólintottam, és felkeltem a padról.

♕︎♕︎♕︎

A kádban ülve próbáltam egy kicsit ellazulni. A fejemben csak úgy áradtak a gondolatok, amitől megfájdult a fejem. Azt hittem, hogy a jó langyos víz majd egy kicsit segít ellazulni, de eddig nem nagyon hatott.

Ekkor belépett Aemond a szobába. Az arca fáradtnak és meggyötörtnek tűnt. Hiába, engem nem tud becsapni, látom, hogy valami bántja.

- Szerelmem, mi a baj? - kérdeztem aggodalmasan. Aemond ránézett a szolgálólányokra. - Köszönöm, most elmehettek! - mondtam, azzal kimentek a szobából.

Aemond a kád elé húzott egy alacsonyabb széket, majd arra ráült. Feljebb ültem a kádban, a kezemet annak a peremére tettem, majd ráhelyeztem az államat a kezemre.

- Látom, hogy valami van. - vontam fel a szemöldököm.

- Fáj a fejem. - hunyta be Aemond a szemét.

- Más is van, látom. - ráncoltam össze a homlokom.

- Tegnap este elmondtam, de észrevettem, hogy már alszol. - vonta meg a vállát.

- Ne haragudj, csak annyira fáradt voltam tegnap és... - kezdtem volna mondani, de Aemond rátette az ujját a számra.

- Akkor már rájöttem, hogy lényegtelen... - legyintett.

- Az a baj, hogy elaludtam és nem hallottam? - kérdeztem.

- Dehogy. - rázta meg a fejét. - Mondom, lényegtelen...

- Kérlek, mondd el! Akarom tudni! - erőlködtem, mire a fiú nagyot sóhajtott.

- Lehet kinevetsz, sőt, biztos, de... zavar, hogy az öcsém olyan sokat van veled. És ahogy rád nézett... Úgy néz rád, ahogy én szoktam rád és... - kezdte, de most én tettem rá az ujjam az ajkára.

- Szóval akkor ez volt a baj? - kérdeztem, mire ő bólintott. Kiszálltam a kádból, magamra tekertem a törölközőt, és odaálltam a fiú elé, majd egy hosszú csókot nyomtam ajkaira.

- Attól félek, hogy elveszítelek... - suttogta, mire én végig simítottam az arcán.

- Daeron soha nem tudna elvenni tőled... sem más. - ráztam meg a fejem, miközben a kezem közé vettem a fiú arcát. - Egyedül csak a halál volna képes erre.

Aemond nagyot sóhajtott, és nekidöntötte a homlokát a mellkasomnak, én pedig végig simítottam selymes, ezüst haján. Az állam a fiú feje tetejére támasztottam, de előtte adtam rá egy puszit. Így álltunk - Aemond ült, csak így voltam vele egy magasságban - hosszú perceken át.