Már este felé járt, amikor a szobámba tartottam. Anyám volt szobáját kaptam itt Királyvárban. Amikor benyitottam és besétáltam, észrevettem egy levelet az asztal közepén.

,,Az ágyad alatt"

Ez állt mindössze a levélben. Se aláírás, se az, hogy ki írta, semmi. A másik dolog, mi van az ágyam alatt? Most járok először ebben a szobában, honnan kéne tudnom, mi van az ágyam alatt? Ez csak akkor derül ki, ha benézek alá.

Úgy is tettem. Felhajtottam a takarót, hogy belássak, és akkor láttam meg egy táskaszerű tárgyat. Nagy nehezen bemásztam az ágy alá, és kiszedtem onnan azt. Belenéztem a táskába, hogy megtudjam, mit is rejteget.

Amikor megláttam, hogy mi van benne, elkapott a nevetés. Ruhák voltak benne, ráadásul olyan ruhadarabok, amiket maximus egy hajléktalan húzna fel. Nem tudom, hogy pontosan mire számítottam, de nem erre.

Belenéztem mégegyszer a zsákba, hátha van még benne valami, hát volt is. Még egy levél. Mielőtt elolvastam volna, megnéztem, hogy ezen van-e aláírás, de még ezen sem volt, megáll az eszem. Ki az, aki névtelenül üzenget?

,,Ha átöltöztél, és anyád mesélt a szobáról, akkor a rövidített úton jössz, ha nem, akkor a kerülőn"

Milyen rövidített út? Milyen kerülőről beszél? Mi történik? Most már teljesen összezavarodtam. Komolyan mondom, én már nem értek itt semmit. Valaki engem nagyon meg akar tréfálni. Vagy ez teljesen komoly?

Bár anya régen mesélt a szobájáról. Azt mondta, hogy van egy titkos ajtó, ami a kastélyon kívülre vezet. Régen mindig onnan szökött ki, hogy Daemonnal találkozzon titokban. De vajon ki az, aki ezt az átjárót vagy titkos ajtót tudja?

Felhúztam a koszos, kissé szakadt ruhákat, majd körül néztem a szobában, hogy vajon mi az, ami megfelelő lenne egy titkos ajtónak. Ha jól emlékszem, akkor valahol az ágynál kell keresnem. Lehet meg is találtam?

Eltoltam egy kicsit az ágyat, hogy beférjek mögé, majd a középső festményt egy kicsit megtoltam, ami be is lökődött, így majdnem kiestem. Nem tudom, hogy mire vállalkoztam, de elmegyek oda, ahova a titkos üzengetőm mondta.

Követtem az utat, ami szépen lassan kivezetett a kastélyból. Nem tudom, hogy mikor ér véget az út, pontosan hová vezet, vagy mennyire visz ki az épületből. Egyszer csak megtudom.

Aztán az út végén ott várt egy csuklyás alak. Hirtelen nagyon megijedtem, de aztán ez az alak felemelte a fejét és egyből megtudtam, kit rejt. Ahogy a Hold fénye megvilágította az arcát, egy kék szem csillant meg, de a másik az viszont le volt takarva.

- Aemond? - ráncoltam össze a szemöldököm.

- Húzd fel a sapkát, de a hajad tűrd be alá! - utasított, miközben ránézett a kezemben pihenő anyagra. Fel is húztam, betűrtem a hajam alá, aztán Aemond elindult le a lépcsőn.

- Most meg hová megyünk? - érdeklődtem, amikor a csuklyás fiú hátra nyúlt, és megfogta a kezem, majd húzni kezdett.

Egészen ki a városig vezetett, majd egy olyan utcába, ami csurig volt emberekkel. Voltak hajléktalanok, akik az út szélén ültek, voltak árusok, volt itt minden, amit az ember el tud képzelni.

- Miért jöttünk ide? - szólaltam meg, mert eddig végig csöndben voltam.

- Szórakozni. - válaszolta meg egyszerűen. - Tessék, kóstold meg! - nyomott a kezembe valami bogyószerű dolgot. Nem tudtam kivenni belőle, hogy pontosan mi ez, ezért csak értetlenül bámultam rá.

- Mérgező? - vontam fel az egyik szemöldököm, mire elnevette magát.

- Akkor odaadtam volna? - nézett rám komolyan.

- Nem tudom. - vontam meg a vállam. - Igazából azt sem tudom, miért hoztál ide. - kaptam be a kis bogyót, amit az imént adott.

- Ha akarod, akkor visszavihetlek. - nézett bele a szemembe.

- Nem azért mondtam, csak amikor megjöttem, akkor olyan furán viselkedtél, most pedig elhoztál ide. - mutattam a körülöttem lévőkre.

- Régen találkoztunk, szerintem megérdemeljük, hogy együtt töltsünk egy kis időt. - vonta meg a vállát.

- Mondjuk ez igaz. - bólintottam elismerten.

- Gyere, megyünk tovább. - fogta meg újra a kezem, majd megint vezetni kezdett.

Aemonddal szinte az egész várost átjárhattuk, amikor elérkeztünk egy igen kihalt utcához. Nem tudtam, hogy van ilyen része is, ahol senki nem jár. Ezt kihasználva le is ültem a járda szélére. A herceg is leült mellém.

- Tudod... - szólalt meg leszegett fejjel. - Elnézésed kérem azért, hogy olyan furán viselkedtem, amikor megjöttél. - mondta, de én csak megvontam a vállam.

- Ez így alakult, már nem lehet rajta változtatni. - kortyoltam bele az italos palackba, amit az út során szereztem magamnak. Elég erős alkohol lehetett benne, mert éreztem, hogy kezd kiütni.

- Szerintem eleget ittál. - próbálta elvenni tőlem, mire elrántottam előle, így a fele kilöttyent.

- Most nézd meg, mit csináltál! - szidtam le.

Aemond lassan a kezével az arcom felé közelített, majd visszatűrt egy kilógó szőke tincset a sapkám alá. Bugyután elmosolyodtam az ital hatása miatt, ami még őt is megmosolyogtatta. Aztán végig simított az arcomon is.

- Hányimgerem van. - törtem meg a csendet ezzel az igen fontos információval.

- Nem csodálkozom. - csóválta a fejét nevetve. - Gyere, hercegnő, visszaviszlek.

- Nem akarok visszamenni. - feküdtem el a járdán.

- Szerintem azt se tudod, hogy hívnak. Na gyerünk! - Aemond segített felülni, aztán felállni, majd felvett, és átdobott a vállán.

Egész úton énekeltem. Nem tudom mit, csupán ami az eszembe jutott. A félszemű fiú jót nevetett ilyenkor. Viszont az nem nagyon érdekelte, nyomta a hasam úgy, hogy hányingerem volt és mindjárt kidobom a taccsot.

Most már azt is tudjuk, hogy ha én iszok, akkor velem biztos nem lehet csendben közlekedni. Majdnem háromszor is lebuktunk a kastélyban, de hála az égnek sikerült épségben visszajutnom a szobámba, természetesen Aemond segítségével.

Csendben - már amennyire csak lehetett - benyitott a szobámba, majd becsukta magunk mögött az ajtót. Le akart rakni az ágyamra, de én annyira kapaszkodtam belé, hogy sikerült magammal rántanom az ágyba.

Meglepetten nézett rám, de én csak vigyorogtam, mint a tejbe tök. Szerintem abban a pillanatban azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, nemhogy azzal foglalkozni, berántottam magammal az ágyba.

- Aludj most már! - mondta zavartan, miközben kikelt az ágyamból. Gondosan betakargatott, majd készült kimenni a szobából, amikor utána szóltam.

- Aemond... - a fiú visszafordult. - Köszönöm! - mondtam mosolyogva. Adott egy csókot a homlokomra, aztán csendesen kiment. Nem sokkal később pedig el is aludtam.

Jól éreztem magam. Már nem is haragszom rá azért, amiért megbántott, mert ezzel jóvá is tette. Most minden régi jó emlék özönleni kezdett a fejemben, csodás érzés volt újra ezekre gondolni. Nagyon hiányzott már ez a vele töltött idő. Régen is sok időt töltöttünk együtt, de akkor nem így, mondjuk akkor fiatalabbak is voltunk.