A hideg kiráz ettől a férfitól, mintha meghűlne a vér az ereimben. Olyan egy irritáló személyiség ez a Vaemond. Csak arra hajt, hogy ő legyen Hullámtörő ura, ha esetleg Corlys nagyúr meghalna, ami most benne van a dologban, ugyanis nagyon beteg.

Miután emelt fővel bevonult az épületbe, mindenki újra a herceget figyelte és Ser Cristont, akik újból párbajoztak. Megint Aemond nyert. Ser Criston nagyszerű lovag, nagyon jól harcol, ezért meg is lepett, hogy Aemond megint megverte őt.

Vaciláltam azon, hogy odamenjek-e hozzá, amikor egyedül van, de úgy döntöttem, hogy inkább hagyom az egészet. Még rám se nézett, akkor minek fárasszam a jelenlétemmel is.

Inkább megyek és megnézem a többi dolgot is, hogy azok változtak-e valamit. Az viszont már az elején feltűnt, hogy a régi címerek helyett már mindenütt csillagok vannak.

Közben megtudtam, hogy holnap fogjuk megtárgyalni az ügyet, amiért ma ide jöttünk. Azt nem tudom, hogy meddig maradunk, de most minden percét kihasználom annak, hogy most itt vagyok.

Elmentem az Isten erdőbe, ott általában egyedül lehet az ember, senki se zavarja. Régen is mindig ide jöttem, ha esetleg egy kis magányra vágytam vagy szomorú voltam.

- Kissé sértő volt számomra, hogy még nem is köszöntél. - hallottam meg a hátam mögött egy hangot. Mire megfordultam, már a fél szemű herceg állt előttem.

- Kissé sértő volt számomra, hogy még rám se néztél... - vágtam vissza nemes valyrul, mire ő megforgatta szemét, majd közelebb lépett.

- Sokat változtál, érettebb lettél. - állapította meg, miután végig nézett rajtam.

- Ezt én is elmondhatnám rólad. - tettem a hátam mögé a kezem. Egy pár percig ránk ült a csend, ami hirtelen nagyon kínos volt számomra. - Hiányoztál! - szólaltam meg hirtelen.

- Hát... Eltelt pár év. - mondta közömbösen, mire azt hittem, rosszul hallok. Azt hittem, hogy én is hiányoztam neki ennyi év után. Még csak egy kis ideje vagyok itt, de már most többször bántott meg, mint kiskorunkban, mert akkor legalább soha sem bántott.

- Igen... Egy pár... - motyogtam alig hallhatóan. Terveztem otthagyni, de ő visszafogott.

- Most meg mi bajod? - kérdezte, utánam kapva.

- Nekem semmi. - fordultam vissza. - Csupán csak megyek, körül nézek bent is.

- Ha gondolod, elkísérhetlek. - kínálta fel a lehetőséget.

- Nem kell, köszönöm! Boldogulok egyedül is. - mosolyogtam rá, majd sarkon fordulva elmentem.

Megáll az eszem... Úgy látszik, nem csak kívülről változott, hanem belülről is. Ha nem is hiányoztam neki, akkor minek keresett meg? Azért mentem az Isten erdőbe, hogy egyedül legyek, erre felkeresett azért, hogy megbántson. Őszintén bevallom, nem erre számítottam.

- Audrey? - kérdezte valaki a nevem.

- Helaena? - fordultam meg, amikor egy szintén szőke lányt pillantottam meg. - Istenem, de hiányoztál! - szaladtam oda hozzá, hogy megöleljem.

- Te is hiányoztál! - ölelt vissza szorosan. Ő is rengeteget változott, kész érett nő lett belőle.

- Hogy vagy, mesélj. - karoltam bele a lányba, majd együtt mentünk tovább.

- Férjnél vagyok, gyerekeim vannak... Rengeteg minden történt azóta, amióta elmentél. - mesélte.

- Igen, azt észrevettem. - sóhajtottam egy nagyot. - És mondd csak, milyen anyának lenni?

- Fárasztó. - csóválta a fejét sóhajtva. - Viszont jó érzés, hiszen mégis csak én szültem őket. - kuncogott.

- A szülés fájdalmas volt? - kérdeztem, de ez igazából hülye kérdés volt.

- Nem egy leány álom... - húzta el a száját. - Viszont hamar megvolt, úgyhogy nem kellett sokat szenvednem.

- Szerencséd van akkor. - mosolyogtam.

- Te nem vagy még férjnél? - kérdezett most Helaena.

- Nem. - ráztam meg a fejem. - Vannak már jelentkezők, de én egyikhez sem akarok férjhez menni.

- Egyszer muszáj lesz. - vonta meg a vállát.

- Igen, tudom... Viszont, megválaszthatom én, hogy kit szeretnék. Ideje volna már döntenem, ha nem akarom azt, hogy a szüleim válasszanak.

- Menj feleségül az öcsémhez, Aemondhoz. Neki sincs még jegyese. - dobta fel az ötletet nevetve.

- Jaj, inkább nem. - tiltakoztam. - Az előbb beszéltem vele, de... Hagyjuk... - sütöttem le a szemem.

- Miért? - nézett rám a lány meglepetten. - Történt valami?

- Nem is hiányoztam neki... - panaszkodtam.

- De biztosan hiányoztál, csak fel kell oldódnia egy kicsit. Hiszen most lát téged először, amióta elmentél. - bíztatott. Lehetséges, hogy igazat beszél. Régen nagyon jól megvoltunk, aztán el kellett mennem, és lehet azért ilyen, mert régen látott.

- Igazad lehet. - mosolyogtam keservesen.

- Megnézed a gyerekeket? - terelte el a témát.

- Igen, persze. - bólintottam. Aztán elmentünk Helaena szobájába, ahol a gyerekek is vannak.

Amikor megláttam a kis szőke buksikat, menten azt hittem, elájulok. Ilyen édes kisbabákat! Ahogy játszottak a szolgálólánnyal - amíg Helaena leült hímezni -, nagyon édesek voltak. Én is oda leültem hozzájuk.

- Köszönöm, most elmehetsz! - mondta Helaena a szolgálónak. - Audrey most úgy is játszik velük. - a szolgáló bólintott, majd ment a másik dolgára.

- Nagyon édes gyermekeid vannak! - néztem rá a hímző lányra. - Mennyi idősek?

- Ikrek, mind a ketten három évesek. - mondta, miközben ránk pillantott.

- Helaena - rontott be kopogás nélkül a szobába Aemond. -, nem láttad anyánkat? - kérdezte a lánytól, majd rám nézett, miközben én a gyerekekkel játszottam. Én is felpillantottam rá, amikor a tekintetünk összetalálkozott. El is kaptam róla egyből.

- Itt nincs. - vonta meg a vállát a lány. Aemond morgott egyet, még egy pillantást vetett rám, majd kiment a szobából.

- Nem szokott kopogni, ha bejön? - vontam kérdőre a lányt.

- A legtöbb estben szokott, de nem mindig. - húzta el a száját, majd hímzett tovább.

Miután kijátszottam magam Helaena gyerekeivel, elmentem megkeresni a többieket, mert nagyon elszakadtam tőlük. Lehet, már keresnek, úgyhogy ideje volna megtalálnom őket.

Nem is sokkal később szembe jött velem Luke és Jace. Pont engem kerestek. Nagyszerű, én meg őket. Azt mondták, hogy nagyapa látni akar engem is, mert ők már voltak nála.

Mikor bementem a szobájába, anyám ott ült az ágya szélén, atyám pedig állt felettük. Odasétáltam nagyapa ágyhoz, amikor pedig megláttam... Szó szerint nem ismertem rá. Sokat öregedett és nagyon rossz állapotban is volt. Rengeteg fájdalma volt, rossz volt így látnom.

- Atyám, itt van Audrey is. - fogta meg a kezét anyám.

- Nagyapa. - szólítottam meg.

- Audrey, Audrey... - suttogta alig hallhatóan. - De rég láttalak... - mondta ki nehezen. - Rád sem ismerek...

- Én is rég láttalak, nagyapa. - mosolyogtam rá szomorúan. Nagyon szerettem nagyapát és ezért nagyon rossz volt így látnom. Éreztem is, ahogy egy könnycsepp kicsordul a szemem sarkán.

- Hogy érzed magad...? - nyögte ki nagy nehezen.

- Én jól, de itt az a kérdés, te hogy vagy. - szorítottam meg a kezét.

- Most, hogy látlak... sokkal jobban. - mosolygott rám, amitől úgy éreztem, hogy megszakad a szívem.

Ha tehettem volna, mellette lettem volna egész nap, de a királyné nem engedte, mert pihennie kell.
A királyné is sokat változott az évek során. Főleg most, hogy ő intézkedik a király helyett. Ebben a Segítő is segít neki. Ser Criston is mellette áll, aki még anyám védelmezője volt. Mondhatni, hogy mindenki most az ő oldalán áll, mindenki azt csinálja, amit ő parancsol. Jó, mondjuk ő a király felesége, a királyné, persze, hogy mindenkinek engedelmeskedni kell, de azért ez már egy kicsit más. Mert ő már szinte uralkodik, mintha a király nem is volna.