- 4 év múlva -

Immár hét évesek voltunk mi a Red Thread és sok-sok emlékkel gazdagodtunk ez alatt az idő alatt, amíg együtt voltunk, ami bizony már több, mint hét év volt. A kemény gyakornoki időszaktól eljutottunk idáig, amikor már egy nagyon erős és igazán családias fandom állt mögöttünk és támogatott minket. Velünk együtt ők is felnőttek és érettebbé váltak. Rengeteg szomorú, nehéz és boldog időszakon voltunk túl és eljött az ideje, hogy lezárjunk mindent. Nem sokkal a csapat szülinapja után bejelentettük, hogy visszavonulunk. Ennek elég sok oka volt, amikről a rajongóink nem igazán tudtak, de ők sem voltak hülyék, sejtették, hogy szerettünk volna végre a magánéletünkkel is foglalkozni és szép lassan, de elfogadták a döntésünket.

Az okok egyébként igen egyszerűek voltak; elfáradtunk. Mind testileg, mind pedig lelkileg lefárasztott minket ez a hét év. Mind hihetetlenül büszkék voltunk, amiért idáig eljutottunk és ennyien ismerték el a munkánkat, de eljött az ideje, hogy mindent lassan egy szép emlékké tegyünk, amire majd idős korunkban boldogan emlékszünk vissza. Sokan mondják, hogy a csúcson érdemes abbahagyni és ezt mi is így gondoltuk. Nem szerettünk volna olyan idolokká válni, akik a jövőben nem azért lesznek híresek, amit a zenében elértek, hanem a különböző pletykák jóvoltából. Mi ebből szerettünk volna kimaradni, így közös megegyezés alapján a visszavonulás mellett döntöttünk.

Nem mintha csak ez állt volna a háttérben, hisz a legnagyobb oka a döntésünknek ugyan ez volt, de valóban közrejátszott a magánéletünk is. Bora és Jimin ebben az évben tervezték az esküvőjüket, ami rengeteg időt igényelt és ugyan a BTS még igen élénken benne volt az idolok világában, azért jó lett volna, ha legalább az egyik fél több időt tud szentelni a szervezésnek. Habár a fiúk feje felett is ott lebegett a kérdés, hogy mi lesz tovább, ugyanis Jinnek egy éven belül be kellett vonulnia és nagyon úgy tűnt, hogy YoonGi is ment volna vele. Ezzel két tag távozott volna ideiglenesen a bandából és lassan NamJoonnak és HoSeoknak is eljött az ideje. Ugyan eddig még nem nagyon kérdeztem rá erre a témára, hisz nem akartam elrontani a kedvüket, mert ők még mindig imádták azt csinálni, ami az álmuk volt. Ezért ezt a témát én egy ideig még hanyagoltam, de lassan terveztem felhozni a barátom előtt.

MinSeon és SiWoo is közel álltak már a lánykéréshez és a fiú visszaköltözött Szöulba, hogy itt dolgozhasson tovább egy neves hotelban. Nem szeretett volna továbbra is olyan távol élni a barátnőjétől. Ezt pedig nagyon is megértettem. Mi HoSeokkal ugyan ugyanabban a városban éltünk, mégis havonta egyszer tudtunk általában találkozni és telefonon keresztül is csak ritkán beszéltünk. Jó pont viszont, hogy így legalább nem unhattuk meg egymást. Habár ezek után talán már többet tudtunk randizni, hisz nekem már csak egy búcsúkoncert volt hátra és véget ért az idol életem. Viszont eldöntöttem, hogy nem leszek olyan lány, aki végig csak a barátja nyakán lóg, mert nincs munkája, így eldöntöttem, hogy tánctanár leszek egy egyetemen. Már csak valami jó önéletrajzot kellett megírnom, mert nem szerettem volna, hogyha csak a hátterem miatt kapom meg a munkát. A képességem miatt akartam bekerülni, és nem azért mert egy híres idol voltam.

Rátérve a jövőnkre... Bora dalszerzőként szeretett volna tovább maradni az ügynökségnél, amit valószínűleg az igazgató nem utasított vissza, így az ő jövője majdnem biztos volt. MinSeo énektanárnak jelentkezett szintén egy művészeti egyetemre, ugyanis nagyon szívesen segített volna a tehetséges gyerekeknek még tehetségesebbé válni. Hyun pedig eldöntötte, hogy elfogadja azokat a felkéréseket, amiket állandó műsorvezetőség miatt kapott több idol showba, így ő valószínűleg ezen a téren tevékenykedett tovább. Hozzá illettek az ilyen műsorok, hisz nagyon jó volt az előadásmódja és minden showt képes volt érdekessé varázsolni.

Apropó Hyun... Na most, ő mind az egész csapatnak akkora meglepetést okozott ebben az évben, hogy szerintem jó pár napig a hír miatt, amit közölt velünk, mind a hárman átértékeltük a lány titoktartási képességét, amiben mindezidáig nem jeleskedett túl jól. Ugyanis év elején egyszer csak elénk állt, miközben épp valami doramát bámultunk és megszólalt, hogy már egy éve együtt jár YoungJaeval. Ez engem kétszeresen megdöbbentett, ugyanis se a lány, aki már szinte a húgom volt, se pedig a legjobb fiú barátom nem szólt erről egy szót sem, amikor találkoztunk. Viszont nagyon úgy tűnt, hogy Hyun megfogatta a tanácsomat és valóban jobban nyitva tartotta a szemét és végül észrevette a BAP tagot. Eléggé sokáig haragudtam mindkettőjükre, hogy egy ilyen fontos dologba nem avattak be minket. Ugyan a másik két lány hamarabb megbocsátott én viszont sokáig hajthatatlan voltam. Hisz könyörgöm, az a srác már az én barátom is volt és egészen eddig arra vártam, hogy végre megkomolyodjon és szerezzen magának egy normális barátnőt, erre meg kiderült, hogy már rég talált is. Hihetetlen. Azért olyan sokáig nem haragudtam, pár hét után már ismét szóba álltam velük.

Így alakult hát az életünk ez alatt a négy év alatt és elérkezett az ideje, hogy lezárjuk egy nagyon fontos szakaszát, ami alatt rengeteg emléket szereztünk és sok dolgot megtanultunk közben. Egyszer viszont minden véget ér és számunkra most jött el ennek az ideje.

A búcsúkoncertünk reggelén mind egy rossz szó nélkül keltünk ki az ágyból már hajnalban és különös jó kedvvel készülődtünk a hosszú próbára, ami előttünk állt még az esti koncertig. Park menedzser is leesett állal tapasztalta, hogy mire ő megérkezett a domunkhoz, mi már készen álltunk az indulásra. Minden arcunkat takaró dolog nélkül indultunk el otthonról, hisz már nem érdekelt minket, hogy ki ismer fel és ki nem, mivel boldogan álltunk volna meg akár az utca közepén is fotózkodni, ha arról volt szó. Mind valami lazább ruhát viseltünk, hogy az egész napos próbát kényelmesen tudjuk végrehajtani, hisz bőven elég volt este, több mint három órán keresztül különböző csili-vili márkás cuccban virítani. Azért ez ránk annyira nem volt jellemző, de azok a ruhák, azért nem mindig voltak annyira kényelmesek.

Az utat szokásukhoz híven végig énekelte a három lány, de most kivételesen én is beszálltam pár számba, amit nagy örömmel vettek fel a rajongóinknak és rakták fel twitterre. Már minden fate girl és boy teljesen fel volt spannolva az estét illetően és minden ilyen posztunkat szívesen fogadták. Még sok képet és videót terveztünk csinálni a próba közben is, így nem lehetett majd hiányuk belőlünk.

Lassan megérkeztünk a Han folyóhoz, ami mellett a Szöul Olimpiai Stadion is állt. Mind a négyen teljesen lesokkolódva szálltunk ki a furgonból és álltunk meg a nagy épületet bámulva.

- Daebak - szólalt meg Hyun elsőnek és megdörgölte a szemét, hogy biztosan jól lát e.

- Lányok, én félek - nyelt nagyot Bora, mire Hyun szorosan magához ölelte a falfehér arcú lányt.

- Skaccok, ez a hely majdnem hetvenezer embert képes befogadni - olvasta fel telefonjából a stadion jellemzőit MinSeo, mire még nekem is egy nagyot kellett nyelnem.

- Park menedzser, egyáltalán mi képesek leszünk ezt a helyet megtölteni emberekkel ? - kérdeztem én magam is elbizonytalanodva, ugyanis eddig jó, ha a fele meg volt az embereknek, harminc ezres tömegnél több előtt soha nem léptünk még valószínűleg fel... Nem voltunk mi EXO, BTS, Big Bang vagy Twice.

- Hát, az a helyzet lányok - kezdett bele a menedzserünk a fejét vakarva és semleges szemekkel nézett ránk szemüvege mögül -, hogy minden jegyet eladtunk ! - mosolyodott el a végére és mostanra már büszkeséggel a szemében nézett ránk. Mi mind a négyen lesokkolódva bámultunk idős menedzserünkre, majd egymásra, végül mind három lány sikongatva kezdte egymást ölelgetni engem is berántva magukhoz. Össze vissza ugráltunk, majd kipirosodott arccal váltunk el egymástól. - Nagyon büszke vagyok rátok - ölelt magához minket Park menedzser mi pedig mosolyogva paskoltuk meg a könnyező férfi szemét. Hyun és Bora is eléggé fásult tekintettel néztek maguk elé, de végül arcukat megütögetve visszafogták magukat. - Na, menjünk be - vált el tőlünk a menedzser és őt követve elindultunk a hátsó bejárat felé, ami az alkalmazottaknak és fellépőknek volt fenntartva. Mi eközben meglepetten vettük észre, hogy már ilyenkor is mennyien sátoroztak a főbejárat előtt, ami mindannyiunk szívét melegséggel töltötte el. Gyorsan lefotóztam a várakozó tömeget és felraktam a twitterrre, azzal a felirattal, hogy megérkeztünk és, hogy remélem várják már a koncertet.

- Na szóval - mentünk be az öltözőbe és leraktuk a cuccainkat, majd a lányok felé fordultam, felvéve a komoly leader arcomat. - Kérlek szépen, az utolsó napunkon... - folytattam volna, de végül csak nem tudtam azt kimondani, hogy kivételesen ne hátráltassák a stylistok, sminkesek és a többi staffos munkáját. Hisz ez volt az utolsó napunk. Ráadásul minden segítőnk sokszor mondta, hogy szeret velünk dolgozni, mert soha nem vagyunk unalmasak. - Mindegy - legyintettem sóhajtva. - Legyetek olyanok, mint mindig, de azért ne csináljatok sok őrültséget - kértem őket szigorúan nézve a megszeppent arcukra, majd a zsebemhez kaptam, ugyanis jött egy üzenetem.

HoSeok : Sok sikert a próbán :) Élvezd ki minden percét a mai napnak. Hamarosan találkozunk <3

Elmosolyodva ráztam meg a fejemet és elhatároztam, hogy ma kivételesen egy olyan leader leszek, aki kevésbé házsártos. A mondókámat pedig még ráértem elmondani később, így mondtam a lányoknak, hogy mehetnek és visszaírtam HoSeoknak egy köszönömöt. Már épp raktam volna zsebre a telefonomat, hogy én is meghallgassam a fő stylist előadását a mai ruháinkról, amikor is ismét jött egy üzenetem.

YoonGi : Nehogy elszúrj valamit a mai nap, mert letagadom, hogy a barátom vagy... Egyébként meg sok sikert. Mind ott leszünk szurkolni.

Ezen az üzenetén halkan felnevettem és neki is válaszoltam egy köszönömmel és, hogy ne féltsen, nem járatom le magamat. Na igen, YoonGi egy igen érdekes ember lett az életemben, ugyanis valóban elmondhattam róla, hogy barátok lettünk. Ugyan állandóan szívtuk egymás vérét, de annyi közös érdeklődési körünk volt, hogy gyakran mentünk el megnézni egy-egy filmet, vagy próbáltunk ki olyan kajákat, amit a többiek nem mertek volna. Ráadásul sok dologról el lehetett vele beszélgetni és idősebbként adott pár hasznos tanácsot is, így valóban elmondhattam róla, hogy egész jó barátok lettünk. Habár igen furamód.

Most már valóban mentem volna a többiekhez, de ez az átkozott telefon csak nem hagyott nyugodni, így elhatároztam, hogy ezután az üzenet után lehalkítom, mert így nem fogunk haladni.

YoungJae : Mutasd meg mindenkinek, hogy milyen erős és tehetséges ember is vagy :D Nagyon sok sikert a mai estére. Mi is ott leszünk az első sorokban és szurkolni fogunk :) A legjobb barátod : YoungJae <3

Nevetve köszöntem meg neki is a kedves szavakat, majd jó kedvvel végre csatlakoztam a többiekhez. Most pedig már minden kis aggodalmam el is tűnt, mert ennyi kedves szó után már elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy úgy teljesítsek ezen a napon, ahogyan szeretnék.

- Csak annyit szeretnék mondani nektek, hogy a mai nap ti választhatjátok ki a ruháitokat - szólalt meg a stylist, mikor én is odaértem. Értetlenül néztünk egymásra és tekintetünkkel azonnal egy véleményre jutottunk, így MinSeo mosolyogva meg is szólalt.

- Mi szeretnénk, hogyha az utolsó este egy olyan ember segíthetne jobbá tenni a külsőnket, aki egészen eddig támogatott minket - magyarázta és ezt hallva a nálunk pár évvel idősebb nő annyira meghatódott, hogy szipogva törölgette egy zsebkendővel a szemét.

- Rendben, mire végeztek a próbával olyan ruhákat válogatok össze, amikkel nyomot hagytok az emberekben - határozta el és már sarkon is fordult, hogy újabb dolgokat szerezhessen be.

- Milyen menő lett volna kiválasztani a ruháinkat - gondolkozott el Hyun mosolyogva és mind tudtuk, hogy valami nevetséges elképzelés futott át az agyán ezzel kapcsolatban.

- De jó, hogy erre nem lesz alkalmad - sóhajtott fel megkönnyebbülten MinSeo, majd ő maga is előkapta a telefonját, ugyanis valaki hívta. Ezt követően a másik két tag is a telefonját nyomkodva ültek le a kanapéra és a hozott kávékat kortyolgatták. Fejemet rázva néztem rájuk rosszallóan, de végül elfogadtam, hogy még egy húsz percig el fog tartani, amíg neki tudunk kezdeni a próbának. Én is leültem egy szabad kanapéra és a zöldteámat iszogatva olvasgattam a rajongóink kommentjeit a mai videóra és képre, amikor is újabb sms-em érkezet.

MinJi : Remélem nem izgulsz a ma este miatt, habár téged ismerve én jobban izgulok, mint te XD Mindegy is... Sok erőt és kitartást :) Ma este mi is megyünk a koncertre. TaeHo már nagyon izgatott, még egy táblát is készített neked, amit majd feltart a koncert alatt :D

Nagyot sóhajtva válaszoltam az üzenetre, majd kinyomtam a telefonomat és letéve az asztalra hátradöntöttem a fejemet a kanapén és lehunytam a szememet. Hát ma valóban vége ennek az idol létnek. Lassan majd kiköltözünk a dormból is és saját életet kezdünk. Végig barátok maradunk ez biztos, de egy idő múlva már olyan messzinek fog tűnni ez a nyolc év, amit együtt töltöttünk, hogy már szinte el is felejtjük, ahogy a rajongóink is. Felejteni viszont emberi dolog, habár igen szomorú...

- Gyerünk, menjünk ! - szóltam a kockuló csapatra rá, mire ugyan nem túl lelkesen, de megváltak telefonjaiktól és együtt elindulhattunk a színpad felé.

- Először csak sétáljatok fel, járjátok körbe, aztán majd megmutatjuk, hol kell megállnotok a színpad alatt, ahol majd felküldünk titeket - magyarázta az egyik staffos, mire mindannyian heves bólogatásba kezdtünk. - Utána a mikrofonokat is kipróbáljátok, mindkét fajtát, majd jön a világítás és neki foghattok közben a próbának.

- Rendben - válaszoltam mindannyiunk nevében és a staffos már sietett is a színpad elé, hogy még több technikai dolgot tudjon megbeszélni a többi szakemberrel. Mi eközben a függöny takarásában álldogáltunk és egyikünk sem mozdult a színpad felé. - Na jó, menjünk - ütöttem rá mindhárom lány hátára, majd elindultam előre és felsétáltam a lépcsőn a színpadra. Amint felértem és oldalra néztem résnyire eltátottam a számat a látványra. Rengeteg ülőhely várt a tulajdonosára és szinte el se láttam mindenfelé akkora volt a nézőtér, a színpadról már nem is beszélve.

- Daebaaaak ! - futott el mellettem Hyun és a színpad másik felére sietett miközben ide-oda tekintgetett.

- Ez hatalmas - sétált el mellettem MinSeo is, majd megállt úgy, hogy a nézőtér legyen a háttérben és lőtt egy képet. Nagy volt rá a gyanúm, hogy az a kép felkerül twitterre. Bora kicsit megszeppenve állt meg mellettem és nem csak szemével, de szájával is megbámulta az egész teret és még körbe is fordult, hogy biztos mindent láthasson.

- Unnie, ez nagyon nagy - motyogta remegő hangon és nyelt egy hatalmasat. - Képes leszek én itt fellépni ? - fordult felém riadtan és tekintetét látva elmosolyodtam, majd átkarolva a vállát magamhoz húztam.

- Naná hogy - válaszoltam a lehető legmegnyugtatóbban, habár ezen a hangsúlyon még dolgoztam, hogy hihető is legyen. - Egy akkora bulit fogunk csapni, hogy utána napokig rólunk fognak még beszélni és a rajongóink még sokáig emlékeznek majd ránk - magyaráztam és magamhoz intettem a két elkóborolt tagot. - Most pedig csináljunk egy képet, hogy a rajongóinkat is felkészítsük, mit szóltok ? - néztem körbe, mire mind a hárman azonnal élénkebbé váltak és az elterelő hadműveletem is bevált, ugyanis látszólag Borát jobban lefoglalta a selfie bot megfelelő beállítása, mint ami miatt aggódott. Beálltunk a képre, átkaroltuk egymás vállát és teli fogsoros mosolyt mutattunk a kamerába, miközben belül mind tele voltunk aggodalommal az estét illetően. Viszont minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy jól sikerüljön minden.

A próba rettentő hosszú volt, kétszer is átmentünk a dallistán és a rajongóinknak írt levélből is mind felolvastunk egy részletet, habár az egészet semelyikünk se osztotta meg a másikkal, mivel a végén egymáshoz is szóltunk pár szót. Szegény Bora már csak a kis részlet olvasása közben is elsírta magát és még a staffosok is csitítgatóan mondták neki, hogy semmi baj. Valaki még egy kis csokit is adott a lánynak, ami miatt végre görbült egy apró mosoly a szájára. Az utolsó blokk után fáradtan terültünk ki a színpadon és a plafont bámulva vettük szaporán a levegőt. Hirtelen Bora megfogta a kezemet egyik oldalamról, míg másikról MinSeo kulcsolta össze kezeinket. Egy kis körben feküdtünk egymás mellett a másikba csimpaszkodva és mindannyiunk szeme előtt leperget az eddigi nyolc év.

- Hihetetlen, hogy képes voltam elfogadni mindent veletek kapcsolatban - szólaltam meg halkan és elmosolyodtam az első találkozásunk emléke miatt. - Komolyan azt hittem, hogy valamelyikőtöket kinyírom álmában, vagy magamat - nevettem fel, amire a többiek is hasonlóan reagáltak.

- Nagyon szerettem veletek élni és együtt dolgozni. Nélkületek talán soha nem erősödtem volna meg, és még mindig félnék mindenkitől - magyarázta Bora és a végére megcsuklott a hangja, ami miatt rászorítottam a kezére. - Boldog vagyok, hogy a második családomnak mondhatlak titeket - szipogta és szavai hallatán nekem is egy apró gombóc költözött a torkomba, de megpróbáltam lenyelni azt. Már több éve nem volt okom sírni, így nem akartam, hogy ez pont ma legyen másképp.

- Habár mindig sikerült titeket felhúznom a tréfáimmal, csak veletek viselkedtem így. Mivel tudtam, hogy előttetek nem kell ezt az oldalamat sem rejtegetnem - magyarázta Hyun vidáman. - Nagyon szeretlek titeket - tette hozzá halkan, amin szerintem mind elmosolyodtunk.

- A veletek való fellépés egy olyan álmomat tette lehetővé, amiben már kezdtem kételkedni. Imádtam veletek egy színpadon állni, hisz minden rezdülésünk egyszerre volt. Olyan kötelék alakult ki közöttünk, amire mindig is vágytam. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen idegesítő lányokban találom meg a családomat - mondta MinSeo is, mire csak szememet forgatva felnevettem. Komolyan nem is ő lett volna.

- Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen csapatnak lehettem a leadere - suttogtam és szavamat hosszú csönd követte. Már Bora szipogása sem hallatszódott, ami azt jelentette, hogy sikerült megnyugodnia. Ennek pedig nagyon örültem. Szegény annyit sírt a napokban, hogy már féltem, hogy belefullad a saját könnyeibe, habár határozottan jobban kezelte a helyzetet, mint ahogy régebben tette volna.

- Gratulálunk Red Thread ! - hangzott fel mellettünk hirtelen egy kisebb tömegnek megfelelő ember hangja, mire ijedten ültünk fel és lesokkolódva néztük az összes szervezőt, staffost, sminkest, fodrászt, stylistot, a producereinket, a menedzsereinket, a koreográfusunkat, a testőreinket, a fotósunkat, a kamerásunkat és még az igazgatót is, aki a sor elején haladt, kezében egy tortával. Mosoly nem igazán volt az arcán, de most kivételesen levetette mogorva álarcát és egész büszkeséggel nézett végig rajtunk. - Gratulálunk a hét évhez ! Szép munkát végeztetek ! - kiáltotta mindenki egyszerre és konfetti eső zúdult ránk több irányból is. Még mindig meglepetten és szótlanul ácsorogtunk egy helyben és éreztem, hogy mind a három lány engem nézett tanácstalanul.

- Öhm... Erre most nem számítottam - nevettem fel kínomban, mire mindenki követte a példámat. - De köszönjük szépen - néztem végig minden ismerős arcon és egy pillanatra megfájdult a szívem, de nagyot nyelve megragadtam a lányok kezét és értették a célzást, ugyanis velem együtt meghajoltak.

- Köszönjük !

- Jaj, ne csináljátok már, inkább fújjátok el a gyertyákat - magyarázta halványan elmosolyodva az igazgató, ami miatt mindannyian lefagytunk.

- Komolyan elmosolyodott ? - suttogta Hyun sokkos állapotban, de nem volt elég halk, ami miatt mindenki nevetve reagált a kérdésére.

- Ezt a tortát a rajongóitok készítették nektek - mondta Park menedzser, ami miatt még részletesebben végig mértem a tortát. Fehér hab borította, de nagy valószínűséggel egy tiramisu tortáról volt szó, ugyanis azt mind imádtuk, különösen én. A tetején négy lányt ábrázoló marcipán figura volt és mikor közelebb mentünk mind felnevettünk, ugyanis nagyon élethűre sikeredtek. Az én bábum épp ordibált, Hyuné aludt, MinSeoé rúzsozta magát, míg Boráé szégyenlősen integetett. A figurák körül pedig hét hosszú vörös gyertya volt elhelyezve a csapatnevünket tekintetbe véve.

- Fúljátok el őket - bátorított minket a producerünk egy kamerával a kezében, mire egymás mellé álltunk és hangosan el kezdünk háromig számolni.

- Egy, kettő, há-rom - szemünket lehunyva közelebb hajoltunk, majd elfújtuk a gyertyákat.

" Sikerüljön jól az esti koncert ! "

" Mindenki legyen egészséges ! "

" Váljon valóra mind a négyünk álma ! "

" Legyünk a jövőben is felhőtlenül boldogok ! "

A stylisztok sürögtek-forogtak körülöttünk, miközben ránk adták a ma esti első blokkos ruháinkat, amik mindünknek elnyerték a tetszését, hisz ilyet magunknak biztos nem tudtunk volna választani. A mai esti koncepció csak annyiból állt, hogy mindannyiunkon volt valami vörös és nyakunkban egy-egy Red Thread feliratos, ezüst nyakláncot viseltünk - ami egyébként illet a csuklómon lévő karkötőhöz, amit még régen HoSeoktól kaptam - és Hyun még egy vörös, fehér Red Thread feliratos szalagot is felkötött a fejére a sminkesek és fodrászok nagy örömére. Bár ő azt állította, hogy ma azt biztos, hogy nem veszi le és erről nehezen lehetett volna lebeszélni, így inkább nem is próbálkoztak vele az illetékese. Én eközben elégedetten néztem a tükörbe, ugyanis most az egyszer egész szépnek találtam magamat a vörös, csipkés, pántos pólóban és a fekete rövidnadrágban, ami direkt feljebb ért, hogy takarja a hasam azon részét, ami kilátszott volna a felső rövidsége miatt. A változás miatt, amin keresztül mentem ebben a pár ében, viszont végre elhitette velem, hogy nem voltam annyira ronda. A számon egy halvány vörös rúzs volt, arcomon alapozón kívül semmi, de felkentek egy kis szempillaspirált, hogy hosszabbnak tűnjenek a szempilláim. Hajam még mindig fekete színben pompázott és kicsivel a vállam felé ért és most hullámos tincsekben libegett ide-oda, ahogy fejemet ráztam. Frufrum pont jó méretű volt, így szerencsére nem vakított meg.

- Mind nagyon jól nézünk ki lányok - húzta mellém a maradék két tagot magával MinSeo és így már négyen álltunk a tükör előtt. Erős és szép benyomást árasztottunk magunkból, így azonnal készítettünk egy képet, amit felraktunk twitterre. Ez volt az utolsó a koncert előtt. Már csak egy óra választott el minket a kezdéstől, így a többiek még visszaültek a sminkes székekbe, ugyanis nekik még hátra volt az arcukon lévő smink megigazítása, én viszont már készen álltam, így feltűnés nélkül kilógtam az öltözőnkből és mikor indultam volna el egy random irányba, beleütköztem HoSeok erős mellkasába. Vállamat megfogva tolt el magától, majd mosolyodott el szélesen.

- Ki vagy és mit csináltál a barátnőmmel ? - kérdezte, ami miatt már ütöttem volna meg, de gyorsan hátrált egy lépést és zavartan a háta mögé mutatott. - Nem akarsz sétálni egy kicsit ? - ajánlotta, mire csak bólintottam egy aprót és kezét megfogva indultam el vele egy irányba. - És, izgulsz ? - nézett rám kérdőn és kérdése hallatán muszáj volt elgondolkoznom. Vajon izgulás volt az, amit éreztem ? Vagy valami más ? Nem tudtam pontosan, így csak tanácstalanul megvontam a vállamat.

- Fogalmam sincsen, de az biztos, hogy már izgatott vagyok. Szeretnék jól teljesíteni a rajongóink előtt.

- Nem is te lennél - rázta a fejét mosolyogva HoSeok, majd nyomott egy puszit a fejemre. - A többiek is itt vannak már. Épp azt nézik, hogy elég jó helyet szereztél e nekünk - nevetett fel, mire csak megforgattam a szememet.

- Hét jegyet is szerváltam tök ingyen, erre még azt is nézegetik, hogy jó-e ? Csak úgy mondom, hogy tökéletes helyen vagytok, így nem kell aggódni.

- Reméltem is - heccelt tovább a fiú, ami miatt finoman oldalba könyököltem. - Kíváncsi vagyok, hogy vajon mikor fogsz a verésemről leszokni - ábrándozott HoSeok, ami miatt hangosan felnevettem.

- Soha - nyújtottam ki a nyelvemet, majd csodálkozva néztem, hogy a barátom hirtelen megragadta a vállamat és lehajolva megcsókolt. Szája érintése miatt lehunytam a szememet és átkulcsoltam a nyakát, miközben fejemet feljebb toltam. - Ez meg mi volt ? - döntöttem oldalra a fejemet, miközben elmosolyodtam azon, hogy a fiú kezei fel le siklottak az oldalamon, miközben mélyen a szemembe nézett.

- Nagyon ügyes leszel, emiatt ne aggódj - döntötte homlokát az enyémnek. - Csak élvezd ki az utolsó pár órát, amit még a színpadon lehetsz a lányok társaságában és a rajongóitok szemei előtt.

- Ki fogom - mosolyodtam el, majd nyomtam egy gyors csókot a fiú szájára és elengedve őt visszaindultam az öltözőnk felé.

- Majd keress minket a tömegben ! - kiáltotta utánam, amire visszafordultam és mosolyogva bólintottam.

HoSeok szavai csak még több bátorságot adtak nekem, így már semmi sem állhatta utamat az este, de tényleg semmi, és ez így is lett. Ez az este minden jelenlévő fejében jó sokáig megmaradt egy gyönyörű emlékként...

///////////

Sziasztok^^

Ez annyira hosszú rész lett, hogy ma még hozom a második felét is XD Remélem nem lesz túl unalmas... 

Viszont... Gondolom mindenki látta már JungKookról azt a plakátot, amit a Big Hit kitett. Először azt néztem, hogy milyen aranyosan mosolyog, meg persze gondolkoztam a felirat jelentésén :D Aztán éreztem, hogy annyira ismerős ez az egész... JungKook, kerekesszék, a felirat... És eszembe jutott. Én konkrétan tervezek majd egy ilyen történetet írni XD Már hónapok óta leírtam a jegyzeteim közé... Csak ott nem JungKook lenne az, aki kerekesszékbe került, hanem a főszereplő lány... De ilyen véletlent XD A Big Hit meglopott XD Viccet félre téve, azért ez ijesztő XD 

///////////