Már csak pár nap választott el minket a sajtótájékoztatótól, amin hivatalosan is beszéltünk a BTS és a Red Thread közös munkájáról. A videó klipek előzetesei folyamatosan kerültek ki mind a két csapat youtube csatornájára és pár kép is napvilágot látott bemutatva a négy csapat koncepcióját. A rajongók teljesen megőrültek. Csak úgy jöttek az újabbnál újabb értesítések arról, hogy mennyire izgatottak és hogy teljesen lesokkolta őket a helyzet. Egyúttal viszont végre megértették, hogy miért láttak oly sokan minket együtt az állatkertben. A legtöbb visszajelzés szerencsére pozitív volt, így boldogok voltunk a tudat miatt, hogy ismét meglepetést és örömöt okozhattunk a fandomunk tagjainak. Azt pedig csak sejtették, hogy hajszín változásunk miatt készültünk a saját visszatérésünkre is épp emiatt sok olyan posztba is belefutottunk, hogy ne terheljük túl magunkat és vigyázzunk egymásra. Ez úgy hiszem meg volt. Sőt, a zaklatós eset óta az eddigieknél is jobban figyeltünk a másikra, ami néha napján igazán idegesítő volt, de egy idő után hozzá szoktunk.

Akadt pár szabad órám, ami miatt eldöntöttem, hogy meglepem HoSeokot a dormjuknál, ugyanis ő otthon dolgozott a kis stúdióban a mixtapjén. Már csak az utolsó simításokat kellett neki végre hajtania, de pár napja YoonGi bevallása szerint nem igazán hagyta el azt a helyiséget. Túlságosan is a tökéletességre törekedett, mint mindig, ezért kicsit aggódtam amiatt, hogy az az idióta még a végén lebetegedik. Ezért hát elterveztem, hogy vásárolok kávét és valami szénhidrátos kaját neki, hogy legalább legyen ereje gondolkodni. Épp a fürdőből léptem ki, amikor is megpillantottam a kanapén gubbasztó Hyunt, ahogy bámult ki a fejéből és valami szomorú doramát nézett, bár nem igazán figyelt oda az éppen zajló jelenetre, inkább csak pislogás nélkül figyelte a képernyőt. Felvont szemöldökkel álltam meg az ajtóban és ugyan nem volt túl sok időm, hogy beugorjak HoSeokhoz, hisz be kellett mennem a céghez egy megbeszélésre, de végül sóhajtva levettem a cipőmet és visszasétáltam a narancssárga hajú lányhoz. Leültem mellé a kanapéra és vártam pár percet, hogy észrevegyen, de mivel nagyon úgy tűnt, hogy lelkileg nem igazán volt itt, így kikapcsoltam a tévét és fülét megragadva magam felé rángattam. Erre természetesen már kénytelen volt felébrednie az álomvilágából.

- Áuch, HyeRin, ez fáj - nyüszített fel, mire elengedtem és még mindig összevont szemöldökkel néztem, ahogy fülét tapogatva világosult meg a tekintete. Valami egyértelműen nem volt rendben vele, hisz nagyon ritkán viselkedett ilyen... Normálisan vagy csendesen. Ő tipikusan a csapat hangja volt, így fogalmam sem volt, hogy miért nem énekelgetett fel-alá mászkálva a házban és írogatott a barátainak, hogy megbeszéljen velük egy mai találkát, hisz rajtam kívül ma a lányoknak nem igazán akadt munkája.

- Veled meg mi van ? - tértem azonnal a lényegre és kérdésem hallatán értetlenül emelte rám világos barna szemeit.

- Mégis mi lenne ? Épp most estem át egy rituálés kínzáson - magyarázta felháborodva, ugyanis fogalma sem volt, hogy mégis miért bántottam, ha most kivételesen nem is csinált semmit. Na, épp ezért nem húztam meg csak fele annyira erősen a fülét, mint normál esetben, amikor még haragudtam is.

- Nem erre céloztam. Furán viselkedsz. Esetleg történt valami ? - fordultam felé és magam előtt összefontam a karomat.

- Mire gondolsz ? - pislogott értetlenül, habár nem igazán volt olyan őszinte a tudatlansága, mint egyébként.

- Tudod, nem szükséges elmondanod nekem, de gondoltam meghallgatlak, ha már van egy kis időm, de ha nem, hát nem - vontam meg vállamat és már álltam volna fel, amikor megszólalt, de egyáltalán nem olyan volt a hangja, mint általában. Ezt a szomorúságot utoljára akkor hallottam tőle, amikor meghalt a nagypapája, de egészen addig soha nem láttuk ilyennek Hyunt.

- Szerinted mi a baj velem ? - kérdezte és emiatt azonnal visszaültem a helyemre és felé fordultam. Már egyáltalán nem vágott fájdalmas fejet inkább olyan kedvtelennek tűnt és szemei szomorúságtól csillogtak. Nyoma sem volt annak a csintalanságnak és szórakozottságnak, ami mindig ott játszott tekintetében.

- Ezt meg hogy érted ? - vontam fel fél szemöldökömet és kérdésemet a lány egy halk sóhajjal nyugtázta.

- Nem tudom - gyűrögette pólója alját és azt elemezgetve folytatta. - Csak... Tudod... Neked is, MinSeonak és még a legfiatalabbnak; Borának is van barátja. Hogy lehet az, hogy én vagyok az egyetlen, aki még csak soha szerelmes sem volt ? Vagy ha csak tetszett is valaki, akkor az viszonzatlan maradt ? Ennyire ronda lennék ? Vagy miért ? - kérdezte elszontyolodva és megtört hangját hallva közelebb csúsztam hozzá és egyik karommal magamhoz húztam.

- Figyelj, verd ki a fejedből, hogy ronda vagy. Ez egyáltalán nem igaz. A fiús dologra rátérve; nem hinném, hogy a te hibád lenne, amiért még nincs senkid. Kezdjük ott, hogy idolként rettentően nehéz valaki olyat találni, aki elfogadja, hogyha havonta egyszer-kétszer találkoztok, és ha ritkán tudtok beszélni. Na meg azt, hogy több millióan rajonganak érted - magyaráztam és végig azon voltam, hogy megtaláljam Hyunnal a szemkontaktust, de ő kitartóan bámulta a pólója alján lévő apró szálat. Sóhajtva megfogtam két kezemmel a fejét és magam felé fordítottam, de ismételten oldalra nézett csakhogy ne nézzen a szemembe. - Hyun ! Ne légy gyerekes - ráztam a fejemet, amire csak lehunyta a szemét.

- Magányosnak érzem magamat - motyogta. - Főleg akkor, amikor látom, hogy Bora mennyire jól elvan Jiminnel, te meg Hobival. Már az elszomorít, amikor MinSeo beszél olyan érzelmesen telefonon SiWooval. Ne értsd félre, boldoggá tesz, hogy titeket annak látlak, de egyúttal én magam is egyre jobban vágyom egy barátra - magyarázta, majd szép lassan felvezette tekintetét az arcomra és halványan elmosolyodott. - Hülyeség, mi ? Hogy emiatt kiakadok...

- Nem hinném, hogy az lenne - ébredtem fel a meglepettségből, amit Hyun okozott ezzel a tőle igazán szokatlan problémával. - Mármint... Huszonegy évesen természetes, hogy szeretnél kapcsolatot, de azt is meg kell értened, hogy türelmesnek kell lenned, ahhoz, hogy rátalálj az igazira - magyaráztam és tőlem igazán messze állt az érzelmes beszélgetés, de muszáj volt előhoznom valami megnyugtatót magamból, hogyha Hyunt meg akartam vigasztalni.

- Én az vagyok, de egy normális srác sincsen a közelemben, aki látná bennem a lányt is...

- Lehet csak jobban körül kéne nézned - vontam meg a vállamat, hisz én is a közelemben találtam rá arra a valakire, aki nélkül nem tudnám elképzelni a mostani énemet.

- Lehet kéne egy szemüveg - gondolkozott el és az ötletet hallva felnevettem.

- Lehet - ütögettem meg a fejét. - De nyugodj meg, egy nagyon vonzó, félig értelmes, vicces és szép lány vagy. Úgyhogy aki ezt nem ismeri el az meleg - jelentettem ki és nem is véve magára a burkolt sértést elvigyorodott.

- Akkor a barátaim nagy része az - állapította meg és már meg sem lepett, hogy Hyun baráti köre nagyrészt fiúkból állt. A lányokkal igazán nehezen értette meg magát és különleges természete miatt nagyon kevesen fogadták el úgy, ahogy volt. Mi viszont nagyon is jól ismertük, hogy milyen egy aranyos lány, így már meg sem leptek minket fura szokásai. Inkább az volt a meglepő, amikor így viselkedett, mint most, habár szép lassan kezdett visszatérni belé az élet.

- Ne add fel Hyun, hisz te egy igazán aranyos fiút érdemelsz, aki úgy szeret majd téged, ahogy vagy - mosolyogtam rá és szavaimat hallva hirtelen megölelt. Meglepetten pislogtam magam elé, végül felemeltem kezemet és esetlenül megsimogattam a hátát. Azért ezek a vigasztalós dolgok nem mentek olyan jól számomra. Inkább Bora volt itt a lelkész vagy nem is tudom.

- Köszönöm, unnie - suttogta, amin csak halványan elmosolyodtam és visszaöleltem. Ezek a lányok. Nehéz velük, de szeretem, hogy nem unalmas az életünk. Talán emiatt is fogadtam el anno a leader pozíciót.

Kicsit úgy éreztem magamat a fel-alá járkálás közben, mint valami turista, aki nem találja a keresett látványosságot. Bár én csak egy utcában tévedtem el, de éreztem, hogy meg lesz a dorm. Biztos voltam benne, így inkább nem vettem elő a telefonomat, hisz egyszer nekem is meg kellene tanulnom anélkül tájékozódni, nem ? Ezzel az elhatározással sétáltam el újra meg újra ugyan amellett a ház mellett már vagy negyedszerre, bár lehet, hogy csak számomra hasonlítottak annyira az itt lévő házak, hogy már nem tudtam különbséget tenni köztük. Ismét elővettem a telefonomat, hogy megnézzem a felírt címet és az utca meg volt, de tovább már nem jutottam.

- Oké, erre felé növekszik - mutattam előre, majd magam mögé néztem. - Akkor erre csökken ? De balra és jobbra mégis mi a frászt csinál ? - túrtam hajamba idegesen és egy pillanatra levettem a napszemüvegemet, hogy kevésbé lássak sötéten. - Lehet fel kéne hívnom YoonGit ? Áh, akkor biztos jót szórakozna rajtam - morogtam és inkább elvetettem az ötletet. Nem fogom lejáratni magamat ennél is jobban előtte. Nagy levegőt vettem, hogy lenyugtassam magamat, csakhogy ekkor valaki hozzá ért csupasz karomhoz, így ijedten rezzentem össze és kaptam fel azonnal a napszemüvegemet.

- Elnézést - hallottam meg egy lány hangját és oldalra nézve megpillantottam egy lófarkas fekete hajú lányt, aki mosolyogva nézett rám. Mond azt, hogy nem ismert fel.

- Igen ? - kérdeztem a lehető legnormálisabban, mire az orrom alá dugott egy papírt. Kicsit eltoltam kezét magam elől, hogy lássam is a szöveget és ugyan megnyugodtam, hogy nem éppen egy rajongómba futottam bele, aki autógrammot akart kérni, de azt már furcsálltam, hogy a cím ennyire ismerős volt, amit láthatóan keresett a lány. Jobban megnéztem és egyik kezével egy kék bőröndöt fogott, amiről arra következtettem, hogy nem rég érkezett valahonnan. Nagyon okos következtetés HyeRin, de mégis miért kereste a fiúk dormját ? Máris jobban meggondoltam, hogy mit is mondok előtte és megpróbáltam kipuhatolózni, hogy mégis mit akart ott. Vele lehet én is végre oda jutottam volna, de nem szerettem volna egy őrült rajongót a fiúk közelébe vinni. Habár ez a lány nem igazán nézett ki sasaengnek.

- Tudod esetleg merre van ez a cím ? - kérdezte meg végre, mire csak határozottan bólintottam. Maximum elvezetem egy rossz irányba. A jó utat biztos nem találja meg velem, de legalább addig talán megtudhatom, amit akarok.

- Én is arra felé megyek, elkísérlek - mondtam nem túl lelkesen és találomra elindultam jobbra. A lány hálásan meghajolt és tartva tőlem egy kis távolságot, de azért megindult mellettem a reméltem nem helyes irányba. Bár ki tudja, lehet épp akkor volt szerencsém, amikor nem kellett volna.

Egy darabig csöndesen sétáltunk magunk mögött hagyva azokat a házakat, amik udvarában a kutyák nem túl nagy szeretettel ugattak utánunk, de egyszer csak megszólalt ezzel megkönnyítve az én munkámat azzal kapcsolatban, hogy rájöjjek ártatlan e.

- Köszönöm, hogy segítesz. Tudod nem igazán jó a tájékozódási képességem és már egy ideje nem voltam Koreában - magyarázta és a vége hallatán összeráncolt szemöldökkel gondolkoztam el. Hm... Hasonlít rám és nem volt már egy ideje Koreában, ráadásul a fiúk dormjához tart. Biztos, hogy nem... Vagy mégis ? Nem túl látványosan, de azért végig mértem a kábé velem egy magasságú lányt és már kérdeztem volna rá a nevére, amikor is megelőzött ezzel és nem kis meglepetést okozott a számomra. - Egyébként HyeJin vagyok - nézett rám és a név hallatán hirtelen megtorpantam. Ilyen szerencsém legyen a lottón... Úgy tudtam, hogy ő az, de mégis mit keres itt ? Csak nem HoSeokkal akar beszélni ? Gyorsan ránéztem mindkét kezére és azonnal egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, amikor megpillantom egy jegygyűrűt a gyűrűsujján. Nem mintha féltékeny lettem volna csak attól, mert esetleg találkozni akar vele a múltjuk után, de jobb az elővigyázatosság. Bár YoonGi szerint HyeJinnel csak engem akart elfelejteni HoSeok. Nem tudtam mennyire higgyek neki, így inkább készenlétben álltam, ha esetleg bármit is akart volna a barátomtól. Mondjuk, ha eljegyezték csak nem... - Milyen gyorsan ide is találtunk - nézett mögém hirtelen a lány, mire meglepetten fordultam én is hátra és szinte hátra hőköltem a látványtól. Eddig egyetlen egyszer sem találtam el oda, ahova egyedül akartam eljutni, erre rögtön sikerült, ha már valakinek segítettem. Ezzel jutalmaztak ott fönt engem, vagy mi ? Bár abban a helyzetben nem tudtam eldönteni, hogy vajon mindez átok volt-e vagy áldás.

- Ja, igen - vakartam meg zavartan a tarkómat.

- Köszönöm a segítséget - hajolt meg és látszott rajta, hogy már csöngetett volna be, de az én jelenlétemben, nem mert lépni. Egész okos lány.

- Én is ide jöttem - sóhajtottam fel és tekintetbe véve, hogy honnan ismerte a fiúkat végül rászántam magamat arra, hogy levegyem a maszkomat és a napszemüveget is feltoltam a fejem tetejére. Az eleinte gyanakvó tekintete azon nyomban átváltott sokkba, mikor rájött, hogy én ki is voltam.

- Kim HyeRin ? - motyogta. - Ezt nem hittem volna - nevetett fel hihetetlenül és ijedten vette észre, hogy én éppen benyomni készültem a csöngőt. - Várj ! - rakta kezét karomra, ami miatt felvont szemöldökkel néztem rá. - Én... HoSeokkal szeretnék beszélni, de még nem hiszem, hogy eléggé felkészültem rá - magyarázta zavartan fogdosva lófarkát és előjött belőle egy olyan zavar, ami valószínűleg a múlt miatt alakult ki benne. Én soha nem viselkedtem így az szent.

- Ja, sejtettem, hogy vele akarsz beszélni, bár szerintem sokkal jobb, ha minél hamarabb túl esel rajta - magyaráztam csípőre rakott kézzel és láttam szemeiben az ijedelmet. Félhetett is mitől. Az én haragomtól. Ha miatta HoSeok újra depibe esett volna biztos nem álltam volna jót magamért. Reméltem, hogy megbeszélni jött a dolgokat és nem újra felhánytorgatni a múltat.

- Tudom, csak... - sóhajtott fel, de egyszer csak valaki megszólalt mögöttünk, ami miatt a mellettem ácsorgó lány összerezzent.

- Mit csinálsz itt Rin ? És ő meg kicsoda ? - érkezett mögénk HoSeok és mikor megfordultam szélesen mosolyogva fürkészte arcomat, majd tekintete a mellettem ácsorgó lányra tévedt és mosolya rögtön leolvadt arcáról.

- Szia Hobi, rég találkoztunk - mosolygott rá halványan a lány, HoSeok viszont annyira lefagyott, hogy hirtelen egy szót se tudott kinyögni. Megértettem, hisz visszatért a múltja, ami nem éppen szerzett neki jó emlékeket.

- Hye-HyeJin ? - dadogta a fiú, majd az én legnagyobb döbbenetemre lépett párat a lány felé és magához ölelte őt. Természetesen az érintett személy is meglepődött, de nálam szerintem nem jobban. Barátom rázkódó vállát látva viszont sóhajtva megráztam a fejemet és tettem pár lépést hátra. - Úgy sajnálom - zokogta a fiú, mire HyeJin könnyeit visszatartva bólintott és visszaölelte a fiút.

Fejemet rázva mosolyodtam el, majd a hozott kávét leraktam a bejárat elé és lassan magukra hagytam őket. Nem akartam láb alatt lenni, hisz ez a történet rám különösképpen nem tartozott. Ez csak az ő dolguk volt, így inkább a távozás mellett döntöttem és rájöttem, hogy amúgy se lett volna sok időm HoSeokkal. Ezt lehet csak magammal akartam elhitetni, hogy minél előbb leléphessek, de mindenesetre elhatároztam, hogy holnap visszajövök hozzá. Majd szakítok valamikor időt rá. Most nem rám, hanem HyeJinre van szüksége, mégha ez rettentően szarul is esik. De nem leszek önző. Különben is, a lány biztos, hogy el van jegyezve. Nyugi HyeRin, HoSeok téged szeret.

- Komolyan megölelte a te szemed előtt ? - akadt ki MinSeo miután elmeséltem mindhárom lánynak a ma történteket, ugyanis miután hazaértem a megbeszélésről eléggé harapós kedvemben voltam, így rögtön levették, hogy valami nem volt rendben. - Ilyet barát nem csinál, már nem azért - magyarázta még mindig indulatosan, de csak legyintettem és neki dőltem az ágyam melletti falnak. Mind a négyen Bora és az én szobámba kuckoltuk be magunkat, az én ágyamon üldögélve.

- De mondom, hogy a csajt eljegyezték - magyaráztam már vagy századszorra, de nem nagyon akarták megérteni.

- Rákérdezzek Jiminnél ? - ajánlotta Bora, mire azonnal megráztam a fejemet.

- Dehogy, én megbízom HoSeokban - mondtam és megpróbáltam teljes mértékben el is hinni azt, amit gondoltam.

- Szerintem kellene valami kamerát szerelni a szobájába - ötletelt Hyun és éreztem, hogy ennél csak rosszabb lesz a jövőben.

- Azután a múlt után lehet én is ugyanígy reagáltam volna, mint HoSeok - állítottam, habár ebben nem voltam ennyire biztos. Már mind a három lány ismert egy kis részletet belőle, mivel HoSeok a többi fiúval is végre megosztotta, hogy mi is történt a múltban. Jimin pedig elmesélte Borának, ami miatt nekünk meg kellett pár szót mondanunk Hyunnak és MinSeonak, mivel rosszul esett nekik, hogy ők csak azért nem tudnak semmiről, mert egyik BTS taggal sem járnak, csak barátkoznak velük. Ez egy igen hülye állítás volt, de végül ők is megtudtak egy két dolgot.

- Lehet, de akkor is - morogta még mindig a kék hajú lány és sehogy sem tudta megérteni, hogy a barátom miért viselkedett így előttem.

- Holnap majd csak kiderül, hogy dob-e érte vagy sem - rántotta meg vállát Hyun, ami miatt kapott tőlem egy párnát az arcába. Egyáltalán nem nyugtattak meg a lányok ezekkel a vészjósló mondataikkal és bármennyire is bíztam HoSeok hűségében, én magam is kezdtem érezni azt a féltékenységet, ami miatt mindig aranyosnak neveztem. Így benne lenni már kevésbé volt az. Inkább idegesített a helyzet, de legjobban a várakozás, hisz nem szerettem volna megzavarni őket, így nem is hívtam már fel HoSeokot. Várhattam a másnapra, amikor is majd közli velem, hogy már mégsem szeret. Remek...

Nem igazán vitt rá a lélek, hogy megnyomjam a fiúk dormjának a csengőjét és addig toporogtam a kapu előtt, akár egy szerencsétlen, hogy egyszer csak kinyílt az ajtó és a nevető HyeJin és HoSeok lépett ki rajta. A lánynál most csak egy kis táska volt, ami megnyugtatott afelől, hogy nem töltötte itt az estét. Ugyan egyik felem örült ennek az oldott hangulatnak a másik viszont egy kicsit aggódott. És ha a lányoknak igaza lesz ? Akkor én mit fogok tenni ? Kellett nekem beszélni velük erről az egészről. Egyáltalán nem nyugtattak meg...

- Szia Rin - lépett ki HoSeok maga mellett HyeJinnel, aki szintén mosolyogva köszöntött. Válaszom mindkettőjüknek csak egy biccentés volt.

- Nagyon örültem a találkozásnak Hobi. Hosszú kapcsolatot nektek - nézett ránk HyeJin és itt már egy hangyányit megnyugodtam. Úgy tűnt nem lettem lecserélve.

- Nektek pedig sok boldogságot a vőlegényeddel - válaszolta vidáman a barna hajú fiú, majd ismét megölelte a lányt, aki mosolyogva távozott. Egészen addig kint maradtunk, amíg el nem tűnt a szemünk elől és csak utána indultunk a bejárat felé.

- Szóval még mindig a barátnőd vagyok, mi ? - sandítottam HoSeok felé, aki hirtelen abba hagyta a dudorászást és meglepetten kapta felém a fejét.

- Már miért ne lennél a barátnőm ? - kérdezte felvont szemöldökkel és engedte, hogy előbb belépjek az ajtón. Megköszörültem a torkomat, míg levettem a cipőmet és leraktam a többi közé, majd a szemébe se nézve válaszoltam.

- Csak biztosra akartam menni - vontam meg a vállamat és válaszomat hallva megfogta a kezemet és maradásra bírt. Nem igazán tudtam a szemébe nézni és ez igen rossz érzés volt, ugyanis én ilyet még soha nem csináltam. Teljesen hülyének éreztem magamat az idióta képzelgéseim miatt.

- Te féltékeny voltál HyeJinre ? - döntötte oldalra a fejét és ott bujkált az az alattomos kis mosoly a szája sarkában.

- Nem igazán, bár azok után, hogy a szemem előtt megölelted - néztem most már a szemébe és jól látszott arcomon a sértettség. - Ráadásul kétszer is - jutott eszembe, mire HoSeok hangosan felnevetett. - Ez egyáltalán nem vicces...

- Ha látnád magad, te is nevetnél.

- Kösz - forgattam meg a szememet.

- Nem értem egyáltalán miért is aggódtál egy percig is - simogatta meg hüvelykujjával a kézfejemet. - HyeJinnel szépen megbeszéltük a múltat és ennyi. Ő is már végre le akarta zárni a dolgokat, hogy ne csak ő, hanem én is tovább léphessek. Ráadásul mutatott képet a vőlegényéről is, akit Ausztráliában ismert meg. Kedves fiúnak tűnt. Utána meg én mutattam képet rólad és azt mondta, hogy nagyon becsüljelek meg, mert nem mindenhol találok ilyen szép lányt, mint te - mondta tovább és a szívem minden egyes szó végén egyre jobban könnyebbült meg. Tudtam, hogy csak a lányok fújták fel a dolgot ennyire. És egy pillanatig még én is hittem nekik.

- Hát valóban elég jól jártál velem - néztem fel ismét és válaszom hallatán HoSeok kinevetett, majd közelebb hajolt és orrával megcsikizte az enyémet.

- Nagyon szeretlek, remélem tudod - fúrta tekintetét az enyémbe és a hirtelen vallomására nem is tudtam semmit se reagálni, de nem is kellett, mivel közelebb hajolt és száját enyémnek nyomta, majd adott egy rövid, de annál édesebb csókot. Bár lehet, hogy ezt csak szavai miatt éreztem így.

- Bárcsak nekem is lenne barátnőm - szólalt meg mögöttünk Taehyung, mire azonnal elhajoltunk egymástól és meglepetten vettük észre, hogy közönségünk akadt.

- Legalább ne a bejárat előtt csináljátok - rázta a fejét YoonGi. - Valakik közlekedni is akarnak - morogta tovább.

- Jaj, hagyjátok már őket - jelent meg Jin is a másik öt tag háta mögött és elterelte őket az útból. - Kérsz valamit esetleg inni Rin ? Vagy enni ? - kérdezte kedvesen a legidősebb tag, mire mosolyogva csak ennyit válaszoltam.

- Egy kis zöldtea jól esne, köszönöm - viszonoztam gesztusát és HoSeokkal kézen fogva elindultunk valamerre. Egy eddig ismeretlen szobában kötöttünk ki, ami a fiúk stúdiója volt. Meg sem lepett, hogy a fiú ide hozott, hisz még mindig dolgozott a mixtapjén. A teámat kortyolva álltam meg a szék mellett, amin ült és onnan figyeltem, hogy mit ügyködött a gépen. Ellenőrizte a hangokat és a hozzá írt szöveget és ahol lehetett ott még javított az esetleges hibákon vagy kiszedett fölösleges hangsávokat.

- Nem muszáj végig állnod - nézett fel rám mosolyogva és csak most vettem észre, hogy szemei milyen fáradtak voltak. Már ültem volna le a kis kanapéra, amikor is utánam kapott és derekamnál fogva lehúzott az ölébe. - Így máris jobb - jelentette ki elégedetten és fejét megtámasztotta vállamon úgy csinálta tovább a dolgát. Már fel sem háborodtam tette miatt inkább csak türelmesen üldögéltem a lábán, de végül nagyon meguntam ezt az egészet, így oldalra fordultam, lábamat átvetettem HoSeok mindkét combján és nekidőltem a mellkasának, majd lehunytam a szememet.

- Ez nekem jobban tetszik - motyogtam fáradtan, ugyanis már vagy fél órája bámultam, hogy mit csinált, de mivel én az ilyenekkel nagyon ritkán foglalkoztam, így elálmosodtam szurkolás közben. Ugyanis azért voltam itt, hogy tartsam HoSeokban a lelket, habár útközben elbuktam. Úgy tűnt viszont, hogy a fiút cseppet sem zavarta, hisz időnként nyomott egy-egy csókot a nyakamra vagy kezembe, amivel tudtam, hogy ugyanannyi erőt adtam neki, mintha végig figyeltem volna, hogy mit csinál le-le csukódó szemekkel. Jól tudta, hogy ez a része a munkájának számomra nem volt olyan érdekes, de el is fogadta. Nem szólt egy rossz szót sem, hanem dolgozott tovább.

- Ezt hallgasd meg - rakta most rám a félig fején lévő fejhallgatót, ami miatt egy fokkal élettel telibben nyitottam ki szemeimet és megigazítva magamon a fülest néztem a képernyőt, amin eközben a hangsávok mentek. HoSeok kezét szorongatva hallgattam az érzelmes hangját, amiből tisztán kivehető volt a szomorúság, habár jól tudtam melyik időszakról szólt, így meg sem lepett. Mégis szívfájdító volt hallgatni a szöveget, ami leírta a középiskolában töltött első évét, amikor próbált beilleszkedni, de közben elveszített saját magát. A szám végére levettem a fejhallgatót és HoSeok kíváncsi szemeibe nézve szomorúan elmosolyodtam.

- Jó lett, habár túlságosan igazi - sóhajtottam fel, ami miatt elkapta rólam a tekintetét és kattintgatni kezdett az egérrel.

- Ez viszont már az akkori érzéseimet tartalmazza, amikor veled voltam - magyarázta és azt a számot is meghallgattam, ami miatt olyan érzésem volt, mintha citrom után mézet ettem volna. Annyival derűsebb volt a hangulata, hogy szinte el sem tudtam hinni, hogy az akkori szörnyen idegesítő énemmel ezeket az érzéseket tudtam kihozni belőle.

- Ezeket miért mutattad meg nekem ? - néztem szemeibe érdeklődve és kérdésem hallatán lehajtotta a fejét.

- Kíváncsi voltam, hogy vajon milyen... Tudod, az Armyk mind nagyon várják a mixtapem megjelenését, de mi van, ha nem lesz olyan jó ? Nem szeretnék nekik csalódást okozni, ezért nem tudom még egyik számra se azt mondani, hogy ezzel kész vagyok. Úgy érzem, hogy még mindegyiken lenne mit javítani és hiába teszem meg vagy ezredszerre, egyszerűen még mindig úgy gondolom, hogy nem elég jó. Az Armyk hisznek bennem és nem szeretném, hogyha hiába adnák nekem a bizalmukat - vallotta be és éreztem hangján a kétségbeesést és a teljes önbizalomhiányt. Képtelen volt hinni magában. Pedig ha tudta volna, hogy eddig is milyen jó dolgokat alkotott. Ez a két szám is már csodálatos volt. Olyan tiszta.

- Ne légy buta HoSeok - fogtam két kezem közé arcát, ezzel kényszerítve, hogy rám figyeljen és összeszűkített szemekkel néztem rá. - Nagyon is tehetséges vagy és ne aggódj a rajongók miatt. Nem véletlenül vagy te a reményük. Benned megéri hinni - hangsúlyoztam ki a végét és nyakát átkulcsolva öleltem magamhoz.

- Mondtam már, hogy szeretlek és örülök, hogy vagy nekem ? - kérdezte meghatottan, mire csak halkan felkuncogtam és megsimogattam a fejét.

- Én is szeretlek.

Ezért örültem hát, hogy újra visszataláltam hozzá. Bármennyi nehézségen is mentünk keresztül, tagadhatatlan volt, hogy szükségünk volt a másikra. Se neki, se pedig nekem nem volt elegendő önbizalmunk, egymásnak mégis képes voltunk adni. Ott voltunk a szorult helyzetekben, hogy kisegítsük a másikat és tanácsokat adtunk, hogy könnyítsünk egymás helyzetén. Nem hagytuk, hogy lekerüljünk az utunkról és éreztem, hogy mindez még nagyon-nagyon sokáig így lesz. Mert HoSeoknak és nekem az volt a feladatunk, hogy olykor idegesítsük a másikat, de mindenekelőtt ott legyünk egymásnak, hisz együtt voltunk csak igazán önmagunk.

///////////

Sziasztok^^

Túl sok mindent nem szeretnék hozzáfűzni ehhez a részhez. Csak remélem, hogy élveztétek :) Jövő héten pedig sajnos ennek a történetnek is vége lesz... 

  ///////////