A hetek egyre gyorsabban teltek, ahogy belemélyültünk a saját albumunkba is és pont ezért néha fogalmam sem volt, hogy milyen nap is van. A sajtótájékoztatóig még volt időnk és mivel már jóval előtte letisztáztuk, hogy félreérthetőbb kérdésekre mit válaszoljunk, így már valóban nem volt a közös projektünkkel semmi munkánk. Ez pedig azt jelentette, hogy egyre kevesebbet tudtam találkozni vagy csak beszélni HoSeokkal. Engem annyira nem sújtott le a tény, hisz annyi munkánk volt, hogy néha gondolni sem tudtam a fiúra, nemhogy hiányoltam volna. Bora már kevésbé viselte ilyen jól a távollétet Jimintől, de mivel őt is lefoglalta a dalszerzés, így csak esténként szomorkodott és beszélte ki bánatát nekem. Ilyenkor azért az én gondolataim is elkalandoztak HoSeok felé. Kíváncsi voltam, hogy vajon neki hiányzom e. Bár élni sem volt ideje az utóbbi hetekben, akár csak nekem, így nem hiszem, hogy egyáltalán a tudatában lett volna annak, hogy neki még barátnője is van. Egyik nap például MinSeo rákérdezett, hogy mi van HoSeokkal én pedig csak bambán bámultam rá, hogy mégis milyen HoSeokról beszél. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy a barátomról kérdezett. Ezután hallgathattam a szentbeszédét arról, hogy hogyan nem vagyok képes beszélni minden nap HoSeokkal, amikor ő simán megteszi ezt SiWooval, pedig ők távolabb vannak egymástól. Attól egyenesen kiakadt, hogy azt se tudtam hirtelen kiről beszél. Szerinte hihetetlen, hogy a saját barátomra nem emlékszem. Oké, ennyi munka mellett azt se tudom én ki vagyok...

Végül eljött az a nap, amikor nyugisan üldögéltem a tánctermünkben és azon gondolkoztam, hogy mi is legyen a következő lépés az albumunk címadó dalához, ami már nagyjából kész is volt. Már csak egy két simításra volt szüksége, amiben a producereink segítettek. Épp egy lehetséges mozdulatsort próbáltam ki, amikor is a csendes teremben megszólalt a mobilom pittyegő hangja. Sűrűn véve a levegőt mentem közelebb a földre lerakott telefonomhoz, majd leültem a padlóra és hátamat a tükörnek vetve nyitottam meg az üzenetet.

HoSeok : Hiányzol.

Nagyokat pislogva néztem az egy szavas sms-t és szám azonnal apró mosolyra görbült, ahogy újra meg újra átfutottam. Úgy tűnt eddig bírta, anélkül, hogy valami ilyesmit írt volna nekem. Pár naponta mindig váltottunk egy-két szót üzenetben, de általában a másik hogyléte felől érdeklődtünk és a szeretlek szó is csak nagyon ritkán hangzott el. Ezt látva viszont kicsit én magam is kezdtem érezni, hogy már hiányzott az idegesítően vigyorgós képe, így sóhajtva benyomtam a tárcsázást és fülemhez emelve a telefont vártam, hogy felvegye.

- Azt hittem csak este veszed észre, hogy egyáltalán írtam neked - szólalt meg a vonal túlsó végén egy szórakozott hang, de olyan rég nem hallottam már, hogy egyáltalán nem húztam fel magamat kötözködése miatt, inkább halkan felnevettem.

- Kösz, hogy ilyen kedves barátnőnek tartasz. Megmelengeted szavaiddal a szívemet - ironizáltam, ami miatt ő is röhögésben tört ki.

- Szóval még tudod, hogy a barátod vagyok, ez egy jó jel...

- Haha, nagyon vicces vagy ma. Csak ennyi miatt küldtél üzenetet ? Mert ha igen, akkor visszatérek a munkához - néztem magam elé a szememet forgatva.

- Nem - állított meg azonnal, mivel képes volt kinézni belőlem, hogy leteszem a telefont. - Csak... Tényleg nagyon hiányzol - vallotta be és elszontyolodott hangja miatt engem is valami keserédes érzés fogott el. Kellett neki ilyen aranyosnak lennie.

- Hm...

- Szeretnék veled találkozni. Mondjuk, filmezhetnénk a dormban vagy valami. Holnap van egy szabadnapom - ajánlotta, viszont nem tudtam hirtelen, hogy mit mondjak. Valójában nekem holnap is dolgoznom kellett volna, de... Miatta képes voltam megbeszélni magammal, hogy utána kétszer olyan sokat leszek a táncteremben, habár így is napjaim felét itt töltöttem, de én magam is szerettem volna már találkozni vele. Olyan régen láttam utoljára, hogy már szinte nem is emlékeztem az arcára. Na jó, követtük őket twitteren és így nyomon követhettem, hogy mikor milyen képet rakott ki és miről, de akkor is. Az nem ugyanolyan volt.

- Rendben, de mehetnénk biciklizni is valami kevésbé forgalmas részre. Szinte minden napomat bent töltöm, így vágyok egy kis friss levegőre - magyaráztam, de mivel sokáig nem jött válasz, így érdeklődve szólaltam meg újra. - Itt vagy még HoSeok ?

- Aha, persze - jött egy nem túl bíztató válasz a másik oldalról. - Tudod, szívesen mennék biciklizni, de... Én még... Én még mindig...

- Ezt nem mondod komolyan ? - meredtem magam elé hitetlenkedve. - Jung HoSeok, te még komolyan nem voltál képes megtanulni biciklizni ? - fakadtam ki és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy inkább nevessek-e ezen a helyzeten. - Hihetetlen vagy... - ráztam a fejemet és szememet lehunyva gondolkoztam a lehetséges opciókon. - Akkor nincs más választásom, mint megtanítani téged - jutottam döntésre.

- Mi ? Ne már Rin - nyöszörgött. - Ez tök ciki...

- Micsoda ? Hogy a barátnőd tanít meg biciklizni, mert te képtelen voltál rá ezalatt a huszonhárom év alatt ? - Ja valóban az - helyeseltem.

- Általában a lány nem tud biciklizni és a fiú tanítja meg, nem pedig fordítva - magyarázta letörten, ami miatt alig bírtam visszatartani feltörni kívánkozó nevetésemet.

- Mégis milyen világban ? Itt bármi megtörténhet. Egyébként meg ne aggódj - vontam meg vállamat, habár ő ezt nem láthatta. - Szórakoztató lesz megtanítani téged biciklizni - mosolyodtam el és már lelki szemeim előtt meg is láttam a jelenetet, ahol HoSeok próbál egyensúlyozni és meg futok utána, hogy még véletlenül se tudjon feldőlni.

- Ja, nagyon - motyogta még mindig kedvtelenül. - Akkor holnap reggel odamegyek a dormotokhoz és a Han folyónál bérelünk bicikliket.

- Rendben. És fel a fejjel, legalább velem lehetsz - emlékeztettem a fő okra, amiért találkozni akart velem, így ugyan csak egy kicsivel, de azért jobb kedvvel tette le a telefont. - Hihetetlen ez a srác - suttogtam és fejemet rázva nevettem el magamat. Komolyan, mint egy kis iskolás.

Másnapra végül minden lánynak szabadnapot adtam, ugyanis nem szerettem volna, hogyha én vagyok az egyetlen, aki pihen a napot, miközben ők hárman továbbra is kidolgozzák a belüket is az albumért. Mindannyian kitörő örömmel fogadták a híremet és el is döntötték, hogy mivel ütik el a szabadnapjukat. Hyun elment pár barátjával szórakozni, Bora Jiminnel találkozott, míg MinSeo rávette SiWoot, hogy utazzon Szöulba csak miatta. Hogy miket meg nem tett a lányért az a gyerek...

Végre boldogan szálltam ki aznap reggel az ágyból és ráérősen kerestem magamnak valami olyan ruhát, ami egész nap kényelmes volt és biciklizéshez is tökéletes volt. Végül egy fehér pólót választottam, aminek bal oldalán meg volt rajzolva egy szív körvonala feketével, ezt a felsőt betűrtem egy világos rövid farmernadrágomba, majd még belebújtam egy térdemig érő fehér és világos kék kockás ingbe. Tökéletes lány a szomszédból stílust varázsoltam magamnak, bár MinSeo szerint az én ruháimmal ez nem volt nehéz. Kimentem a konyhába, ahol raktam egy átlátszó kulacsomba málnát és zöldalmát, majd arra rátöltöttem egy kis hideg vizet és beraktam a fekete kis hátizsákomba. Még raktam be mellé egy pót maszkot és napszemüveget, meg a pénztárcámat, majd magamra rángattam a fehér sportcipőmet és felvettem egy fekete maszkot meg egy fekete baseball sapkát is. Minél nehezebben ismertek fel, annál jobb volt.

Mikor kiértem a kapuhoz már megpillantottam HoSeokot, aki teljesen feketébe öltözött. Komolyan, mintha csak egy temetésre készült volna. A napszemüvege, baseball sapkája, pólója, farmere és még a hátizsákja is fekete volt.

- Ennyire azért ne örülj, hogy találkozhatsz velem - motyogtam, majd észrevétlenül mellé léptem és kirántottam a füléből fehér fülhallgatóját - ami hihetetlen, de valóban nem volt fekete -, lehúztam államra a maszkomat és nyomtam egy puszit az arcára.

- Megijesztettél - kapott a szívéhez engem nézve, ami miatt fejemet rázva szűkítettem össze szemeimet.

- Nem hittem volna, hogy a halált is meg lehet ijeszteni - céloztam szerelésére, ami miatt azonnal végig nézett magán, majd hangosan felnevetett.

- Siettem és ezek akadtak a kezem ügyébe - rántotta meg a vállát, majd lehajolt hozzám és nyomott egy gyors csókot a számra. Elmosolyodva néztem a szemeibe, majd közelebb léptem és megöleltem.

- Hiányzott az illatod - motyogtam a mellkasába és mélyen beszívtam a rég nem érzett zöldtea illatát.

- Csak az illatom, mi ? - kérdezte, ami miatt vigyorogva felnéztem rá és még mindig derekát szorítva oldalra döntöttem a fejemet.

- Lehetséges, hogy te is - tettem hozzá, ami miatt hihetetlenül felnevetett, majd zsebre rakta mobilját és kezeinket összekulcsolva elindult velem a metró felé. Mindketten teljesen a fejünkbe húztuk a sapkánkat és nagyon vigyáztunk, hogy ne ismerjenek fel minket. Ha forgalmasabb helyre értünk, akkor azonnal eleresztettük egymás kezét és kicsit távolabb baktattunk egymás mellett az utcán. Ez járt azzal, hogy idolok voltunk. Volt benne egy rahedli jó dolog, de ezek között nem szerepelt az, hogy magánélet és mivel mindkettőnk csapat most volt a csúcson, így nem szerettem volna, hogyha miattunk megy tönkre minden. Emiatt a szokásosnál is jobban vigyáztam arra, hogy ne ismerjenek fel.

Csak nagy lassan jutottunk el a Han folyóhoz, de annyira nem bántam, mivel közben végre élőben is tudtunk beszélgetni és mind a ketten nagy érdeklődéssel hallgattuk a másik beszámolóját a visszatérésről. A BTS ötlete nagyon tetszett, hisz sok embernek volt problémája azzal, hogy nem szereti önmagát. Ők pedig köztudottan nagy hatással voltak a fiatal rajongóikra, így ez egy nagyon szép ötlet volt a részükről. Mi most csak egy kiegészítő albummal tértünk vissza, így össz-vissz három új számot terveztünk, ami szorosan kapcsolódott második nagy albumunk témájához, ami főleg a tanulókhoz szólt, akiknek megannyi problémájuk volt már most az életben az elvárások és zaklatások miatt. Mi megpróbáltunk olyan számokat írni, ami felhívja a figyelmüket arra, hogy harcoljanak ez ellen és próbálják megtalálni mindenben a pozitív dolgot. HoSeok szerint ez nagyon is jó ötlet volt figyelembe véve a mi gimis korszakunkat. Aztán jöttek a sablonkérdések, hogy egyébként mi van veled stb. Az a bizonyos kórházban elhangzott téma viszont soha nem került többé elő ezekben a beszélgetésekben. Nem szándékoztam még többször emlékeztetni HoSeokot a múltra így inkább eltereltem a figyelmét róla.

Megérkeztünk a bicikli kölcsönzőhöz, ahol béreltünk kettő kerékpárt és egy sisakot is kértünk mellé a biztonság kedvéért, ugyanis nem voltam biztos abban, hogy HoSeok nem tesz kárt saját magában. Ezen ugyan megsértődött, de aztán mondtam neki, hogy tőlem nyugodtan be is törheti a fejét, ezért végül inkább elhallgatott. Eltoltuk a bicikliket a híd alá, ahol szinte nem is volt senki most, hisz a legtöbben a füves területeken szórakoztak.

- Oké, most ezt rád teszem - vettem le HoSeok fejéről a baseball sapkáját és mielőtt még a napszemüvegét is levette volna, gyorsan a kezébe nyomtam a pót maszkomat, így legalább azért mégis csak valami takarta az arcát. Rányomtam a sisakot a fejére, majd az állánál meghúztam, hogy rajta is maradjon, de a látvány felejthetetlen volt. - Mint egy általános iskolás - nevettem fel és azonnal készítettem egy képet a meglepett fejéről.

- Ne már - fogta tarkóját zavartan és látszott, hogy teljesen zavarba jött.

- Oké, abbahagytam. Nem szívom tovább a véredet - ígértem és visszanyeltem feltörni készülő röhögésemet, majd ráültem a biciklimre és mentem egy próbakört vele, hogy ezzel is megmutassam hova kell fejlődnie a fiúnak.

- Ez nekem soha nem fog sikerülni - sóhajtott fel gondterhelten, de azért utasításomra ráült a nyeregre és várakozott. Mikor azt mondtam neki, hogy most lassan induljon el, először nem is akart megmozdulni, de biztosítottam, afelől, hogy mögötte maradok és fogom, így nagy nehezen ráállt a pedálra. Ugyan ment pár lépést előre felé, de annyira félt, hogy elfog dőlni, hogy ide-oda rángatta a kormányt és emiatt kénytelenek voltunk megállni.

- Nyugodj meg HoSeok. Mögötted leszek, úgyhogy ne aggódj - mosolyodtam el, amit a maszkom miatt nem láthatott, de én mindent megpróbáltam, hogy kicsit is, de jobban bízzon bennem.

Ismét elindult és most egész szépen haladt is, habár mindig túlságosan megdöntötte a kormányt, így majdnem felborult. Ha én nem lettem volna mögötte, valóban a földön kötött volna ki. Egy órát biztos elvacakoltunk azzal, hogy a segítségemmel egyenesen tudjon menni. Utána megtanítottam neki, hogy hogyan tud szépen kanyarodni és miután azt a feladatot is teljesítette jött az, amitől ő annyira tartott.

- És mi van, ha eldőlök ? Hisz lehet, hogy eddig csak azért ment ilyen jól, mert nem hagytad, hogy elessek - magyarázta ijedten és tudtam jól, hogy egy csomó mindentől félt, így nehezen bízott abban, hogy nem lesz semmi gond.

- Jaj, ne csináld már - kezdtem elveszíteni a türelmemet, így mellé léptem és az ő meg az én maszkomat is lehúztam, majd átkaroltam a nyakát és magamhoz húzva megcsókoltam, de úgy hogy erre egész életében emlékezett. Lassan elhajoltam tőle, de ajkam még mindig szinte súrolta övét úgy néztem fel kétszeresére tágult szemeibe. - Ha továbbra is ilyen beszari leszel, akkor soha többé nem kapsz tőlem ilyet, értve vagyok ? - kérdeztem egy fél mosollyal az ajkamon, majd gyorsan még adtam egy puszit a szájára és elengedtem, majd visszavettem a maszkomat. - És vedd vissza a maszkodat - figyelmeztettem.

- Aha - nézett rám pislogás nélkül és nagy nehezen visszacsúsztatta maszkját. - De... Ha most sikerül, akkor kapok még egy ilyen csókot ? - kérdezte még mindig zavartan. Úgy tűnt a vártnál is nagyobb hatást gyakoroltam rá az előbb.

- Százat is - nevettem fel a fejemet rázva.

- Százat ? - nyelt egy nagyot, majd maga elé nézett és erősen megmarkolta a kormányt. - Épségben visszatérek - nézett maga elé eltökélten, majd rálépett a pedálra és nagy nehezen elindult. Ugyan az elején még én magam is féltem, hogy el fog esni, esetleg belehajt a folyóba annyira dülöngélt, de végül egyenesbe állította magát és képes volt még megfordulni is. Csillogó szemekkel és tele gyermeteg kisugárzással közeledett vissza, majd szépen beálltam elé és emiatt még fékezni is képes volt és anélkül megállt, hogy feldőlt volna. - Sikerült ! - tárta szét mindkét karját boldogan és még a sisakot is levette a fejéről. - Már erre sincs szükségem - magyarázta boldogan és kiejtette a kezéből, ami miatt a tárgy kezdett vészesen gurulni a folyó felé.

- HoSeok - mordultam rá fejemet rázva és gyorsan a bukósisak felé siettem, hogy megállítsam a mélyesésében. Lábamat kiraktam elé, így épphogy, de meg tudtam állítani.

- Upsz, bocsi Rin - nevetett fel, mire csak szememet forgatva ciccegtem egy sort és visszasétáltam mellé. Mikor megálltam mellette, levette maszkját és szemét lehunyva kezdett csücsöríteni.

- Hihetetlen vagy - nevettem ki, de eszem ágában sem volt megcsókolni őt, így mutatóujjamat szájára raktam, ami miatt kinyitotta a szemét. - Majd később kapsz jutalmat, de most úgy gondoltam, hogy kicsit biciklizhetnék és majd utána meghívnám mindkettőnket egy kis fagyira - magyaráztam és ezzel azonnal át is váltott arca értetlenből szórakozottá.

- Jól hangzik - magyarázta, de ott bujkált valami fura mosoly a szája sarkában, ami miatt tudtam, hogy nincs itt a vége. - Bár úgy gondoltam, hogy én is adok neked valamit - folytatta és derekamat megragadva közelebb húzott magához, majd száját enyémekhez nyomta. Meglepetten nyíltak tágra szemeim hevessége miatt, de végül hajába túrva viszonoztam csókját és halványan elmosolyodtam. Olyan rég éreztem ajkait az enyémeken, hogy szinte már vágyakoztam utánuk. Most jöttem csak rá, hogy nekem mennyire is hiányzott ebben a pár hétben a közelsége. Selymes haja, amibe imádtam beletúrni, habár ő nem biztos, hogy ennyire élvezte, zöldtea illata, ami folyton megcsapott a közelében és puha ajkai, ami miatt azt is elfelejtettem, hogy fiú voltam e vagy lány... - Ezt a tanításért - hajolt el tőlem lassan és homlokát az enyémnek döntötte, miközben szélesen mosolyogva nézett szemeimbe.

- Remélem, másoknak nem jár ilyen jutalom, ha bármire is megtanítanak.

- Ebben csak téged részesítelek, ne aggódj - nevetett fel, majd nyomott egy puszit a homlokomra és visszavette baseball sapkáját és szemüvegét, ezzel pedig készen állt egy kis biciklizésre. Én is felszálltam saját kerékpáromra és lassan haladva megindultunk a folyó mellett. Nagyon jól esett ennyi ideig a szabadban lenni és valami olyat csinálni, amit imádtam. Abban a pillanatban cseppet sem hiányzott a tánc, hisz együtt lehettem HoSeokkal, aki már nekem is nagyon hiányzott. Ezen a napon pedig újabb emlékeket tudtunk alkotni, amikre öröm volt visszaemlékezni és erőt adtak a nehezebb időkben, amik egy idol életében eléggé gyakran előfordultak.

Teljesen kifáradva értünk vissza a dormunkhoz, de mivel még nem volt annyira késő, így HoSeok bejött, hogy megnézzünk még egy filmet, mielőtt még vissza kellene térnie a munka világába. Levetődött a kanapéra, miközben én pattogtattam kukoricát a kedvéért, habár igazán segíthetett volna bevinni a két tálat meg a poharakat, de mivel ő volt a vendég, így most ezt elnéztem neki. Kiöntöttem a nassolni valót két tálba, majd bevittem őket egy tálcán a poharakkal együtt. Amint beléptem a nappaliba halvány mosoly költözött az ajkamra a látvány miatt, ami fogadott. HoSeok elterült az egész kanapén és szemeit lecsukva szuszogott halkan. Nem csodáltam, hogy ennyire ki volt, hisz talán ő még többet dolgozott a visszatérésük miatt, mint mi. Na meg, neki még a mixtapjével is kellett foglalkoznia, amit személy szerint nagyon vártam. Leraktam a lehető leghalkabban az üvegasztalra a tálcát, majd azon kezdtem el gondolkozni, hogy én hova üljek. Végül óvatosan felemeltem HoSeok fejét és leültem a helyére, majd visszaengedtem a combomra. Szerencsére nem ébredt fel, így kezembe vettem a távirányítót és bekapcsoltam a tévét, hogy valamivel elüthessem az időt, amíg pihen. Találtam egy jó kis doramát, így azt nézve eszegettem halkan a kukoricából és próbáltam nem hangosan nevetni egy-egy poénon.

HoSeok elég sokáig elaludt a lábamon és már csak azt vettem észre, hogy a hajával babráló kezemet hirtelen megfogta, így mosolyogva néztem le félig még mindig alvó szemeibe.

- Felkeltél álomszuszék ? - ittam bele az üdítőmbe, majd gyorsan visszahajoltam az asztalhoz, hogy letegyem a helyére a poharat.

- Rin... - mondta rekedtes hangon és torkát köszörülve folytatta, bár szemein jól látszódott, hogy nem egészen volt még magánál. - Te sokat hajolgattál így, miközben aludtam ? - kérdezte és értetlenül néztem rá, miközben betömtem egy adag pokit a számba.

- Ja - válaszoltam teli szájjal.

- Milyen kár, hogy aludtam... - sóhajtott fel és karját szemére rakta, hogy pihenhessen még egy kicsit.

- Mi van ? - ráncoltam szemöldökömet, majd visszagondoltam, hogy mi volt olyan különleges ebben a tettemben, de végül nagy nehezen leesett. - Idióta férfiak - ráztam a fejemet sóhajtva.

- Egyébként mit nézünk ? - fordult a tévé felé a barna hajú fiú és mikor meglátta az éppen zajló csókjelenetet ismét megszólalt. - Te komolyan romantikus filmet nézel ? - kérdezte hitetlenkedve, ugyanis jól tudta, hogy mit gondoltam az ilyen filmekről.

- Miért ? Tök vicces - rágcsáltam a kukoricát. - Most fogja azt mondani a csaj, hogy ne menj el és maradj velem éjszaka - magyaráztam és valóban; pár perc múlva el is hangzott ez a klisés mondat. - Úgy őszintén, ez kb. olyan mintha azt mondaná, hogy feküdj le velem - ráztam a fejemet értetlenül, ugyanis fogalmam sem volt, hogy ezen mit élveztek annyira az emberek.

- Ezeknek ez a lényege - nevetett fel barátom, majd újra a hátára fordult és kinyitva száját jelezte, hogy ő is kér a pattogatott kukoricából.

- Meg ne egyem helyetted ? - morogtam és egy marékkal belenyomtam a szájába. Ő csak mosolyogva és elégedetten rágcsálta a nasit, miközben figyelemmel kísérte a tévében zajló eseményeket. Történt ott még egyéb klisésé dolog is, de mindent feldobtam a beszólásaimmal, ami miatt egy kétszer majdnem megfullasztottam HoSeokot. Ismét egy romantikus darab következett volna, de látszólag a fiú már kezdte unni, így nyúlt volna a távkapcsolóért, de én elvettem előle.

- Na, nézzünk valami mást - kérlelt, de csak fejemet rázva még hangosabbra is vettem a tévét. - Hát jó - sóhajtott fel és azt hittem, hogy feladta, de hirtelen felült, majd a távirányító után kapott, de én azt elemeltem a kanapé mellé. - Add ide - nyúlt utána és szinte rám feküdt meg félig lelökött a kanapéról, miközben próbálta megszerezni a kapcsolót, de ez nagyon nem zavarta.

- Akkor sem adom oda - próbáltam még messzebb nyújtani a karomat, de ennél már nem nagyon ment távolabb, HoSeok ellenben egyre közelebb ért hozzá. Ekkor gyorsan visszahúztam a hátam mögé a távirányítót és győzedelmes mosollyal az arcomon néztem farkasszemet a fiúval. Előttem félig térdelő helyzetben cikázott tekintete az arcom és a hátam mögött rejlő kezem között, amiben a keresett tárgy volt.

- Tudod, nem akartam, hogy idáig fajuljanak a dolgok, de muszáj lesz megtennem ezt a lépést - mondta sajnálkozó tekintettel, majd kezét oldalamra vezette és mielőtt még rájöhettem volna, hogy mit tervezett csikizni kezdett.

- Neh - nevettem el magamat és próbáltam még jobban rádőlni a távirányítóra meg a kezemre, hogy biztos ne tudja megszerezni, bár sajnos nem igazán voltam ura a testemnek, így könnyű szerrel megszerezte a tárgyat és győzelemittasan a levegőbe emelte.

- Győztem - nyújtotta ki nyelvét és már kapcsolta volna el a tévét, amikor is előre dőltem a távirányító felé, de emiatt meg ráestem az egyensúlyát vesztett fiúra. Próbáltam ugyan rajta támaszkodva a kapcsoló után nyúlni, de derekamat lefogva visszatartott.

- Olyan gonosz vagy - néztem rá összeszűkített szemekkel, ami miatt mosolya csak még szélesebb lett. - Mit tegyek, hogy ide add, azt ott ? - mutattam a távirányító felé. Elgondolkozva nézett rám, majd hirtelen eszébe jutott valami, így nagyot nyelve fejét elfordítva szólalt meg.

- Tartozol még nekem egy csókkal - mondta zavartan, ami miatt sóhajtva ráncoltam össze a homlokomat.

- Komolyan csak ennyi kell, és ide adod ? - kérdeztem, mire csak bólintott egy apró. - Előbb is mondhattad volna - ráztam a fejemet bosszúsan és éreztem, ahogy szorítása a derekamon enyhült, így megtámaszkodtam mellette, már amennyire ment egy ilyen kis helyen és arcába bámulva elmosolyodtam. Olyan zavarba jött hirtelen, hogy az arca is kipirosodott, amiért ilyen közelségbe kerültem hozzá, ráadásul rajta feküdtem. Oké, az az ő hibája volt, de akkor is. Közel hajoltam ajkaihoz, majd lassan megszüntettem minden távolságot közöttünk és megcsókoltam; valóban úgy, mint a parkban is. Kezei elindultak csípőmről az oldalamon egészen a hajamig nem kis libabőrt okozva egész testemen. Lassan beletúrt hajamba, míg másik kezével tarkómat birizgálta, ami miatt halványan elmosolyodtam. Hallottam, előtte, hogy a távirányítót leejtette a földre, de valamiért abban a perben kicsit sem érdekelt, hogy milyen film megy éppen. Viszont fejemben azonnal megszólalt egy vészcsengő, mikor elváltunk egymástól és HoSeok apró csókokat nyomott a nyakamra és kulcscsontomra. - Várj - húzódtam el és sóhajtva néztem, ahogy kócos hajjal és szapora lélegzetvétellel nézett fel rám. Valószínűleg én is ugyanígy nézhettem ki, de muszáj volt megállnom. - A lányok hamarosan hazaérnek - mondtam, ugyanis valóban így volt. Már eléggé este felé járt az idő, így elképzelhetetlennek tartottam, hogy előbb utóbb ne nyisson be valamelyik Red Thread tag.

- Értem - sóhajtott fel HoSeok, majd kicsit beljebb ment, hogy lefeküdhessek mellé a kanapéra. - Akkor addig csak ezt fogom csinálni, míg haza nem érnek - magyarázta, majd babrálni kezdett a hajammal, miközben mélyen a szemembe nézett. - Tudom, hogy szereted - tette hozzá mosolyogva, ami miatt lehunytam a szememet és bólintottam egy aprót. Ennyi távollét után számomra bőven elég volt ez az apró kényeztetése, így éreztem, hogy elönti egész testemet a nyugodtság, amit már rég éreztem az elmúlt hetekben annyi felé járt az agyam és annyi mindent kellett csinálnom. Szép lassan szemeim elnehezültek és szinte fel se fogtam a körülöttünk lévő dolgokat, csak én és HoSeok voltunk egyedül a világban. Ahogy szabad kezét a derekamra fektette, másikkal pedig még mindig hajamat birizgálta, míg én két kezemmel mellkasát öleltem át, ő pedig fejét nyakamba fúrva szuszogott halkan és leheletével minduntalan apró bizsergéseket váltott ki a testemen. Soha nem volt még szerintem olyan meghitt hangulat köztünk, mint aznap, azon a fránya kis kanapén, egymáshoz bújva, a háttérből kiszűrődő romantikus film hangját hallgatva és a lassan eleredő eső kopogását az ablakpárkányon. Végül pedig egyik lány sem jött haza aznap este a kialakult vihar miatt, de mi már akkor rég elaludtunk egymás ölelésében és az se érdekelt volna minket, ha kitör a harmadik világháború, hisz végre mellette lehettem ennyi idő után és valószínűleg erről ő is így vélekedett.

/////////// 

Sziasztok^^

Megírtam életem legrózsaszínűbb részét XD De komolyan... Nem tudom honnan jött, de azért remélem tetszett nektek^^ Én imádtam írni :) És készítelek titeket, hogy most már tényleg hamarosan vége... De addig is még jön pár rész ;) És a lehető legjobbra írom nektek, hogy biztos élvezzétek :)

///////////