Miután gyorsan megigazították a lányok sminkjét, mehettünk is a stúdióba, ahol kezdődhettek a fotózások.

- De nehogy azt hidd, hogy megbocsátottunk. - szűkítette össze szemeit MinSeo, mire csak sóhajtva bólintottam és örültem, hogy annyira kínos mégsem lesz ez a fotózás, mint amire először számítottam.

- Pontosan. - bólogatott hevesen Bora és ugyan próbált komolynak tűnni, de neki nem igazán ment az ilyesmi nézés.

- Egyébként, ez meg ki? - nézett a magas srácra mögöttem Hyun és homlokát ráncolva gondolkozott azon, hogy látta-e már ezelőtt ezt az embert.

- Ja, ő itt MinHo a testőröm. - mondtam, majd a fiúra nézve a lányokra mutattam - Ők pedig a Red Thread többi tagja. - mutattam be a csapatot is és tovább sétáltam a terem felé. A továbbiakban pedig mind a három úgy bámulta MinHot, mint valami látványosságot és egészen a fotózás kezdetéig le sem vették róla a szemüket.

- Rendben, a BTS mehet pihenni, addig megcsináljuk a Red Thread csoport fotóit is. - szólalt meg a fotós és elirányított minket a lufikkal telerakott sarok felé - Elmondom, hogy milyen témában is készülnek a képek. Ugye, az egész album az érzelmekről szól, ami minden ember között létrejön. Szerelem, megbánás, vágyódás, düh. - nézett végig rajtunk egyesével, mire csak bólintottunk és vártuk, hogy folytassa - Ez itt a düh helyszíne. Mindössze az a feladatotok, hogy azokkal a tűkkel ott, ki kell pukkasztanotok a lufikat. A többi rátok van bízva. - mosolyodott el. Habár nem igazán tetszett a feladat, mert Bora köztudottan félt az ilyenektől. Felé is sandítottam, de még nem láttam jelét a rémületének, úgyhogy megnyugodva hallgattam a többi díszlet magyarázatát is. - Arra felé van egy hosszú lépcső felépítve. Az jelképezi a vágyódást. A szerelem és megbánás pedig kinti fotózás lesz. Lehet, hogy arra nem marad időnk, így holnapra is elhúzódik a fotózás, előre is elnézéseteket kérem, amiért a szabadnapotokat is elvesszük. - vallotta be sóhajtva, mire csak megértően legyintettünk, hisz idolként egyébként sem volt szabadidőnk, így nem kellett amiatt félnie, hogy bármi problémánk is lesz vele.

Fotózás közben még csak nem is figyeltem a fiúkra, hisz jól tudtam, hogy akkor szembe kellett volna néznem HoSeokkal. Még nem igazán készítettem fel magamat rá, úgyhogy nagyon ügyeltem arra, hogy semmilyen szemkontaktus se legyen köztünk. Közben pedig minél hatásosabban próbáltam mutatni a mérgemet és a vágyódást... Ja, már igazán vágytam egy pihi-puhi ágyra, de azt még nem most kaphattam meg.

Egész gyorsan végeztünk, így tartottunk egy kis szünetet mielőtt még el kezdődött volna mind a két csapat együttes fotózása. Na, azt vártam a legkevésbé. Leültem a nevemmel ellátott székre és a teámat szürcsölve néztem, ahogy Hyun, JeongGuk és Taehyung kergetőztek valami kaja miatt, amivel a szőke hajú lány futott elől. NamJoon, YoonGi és MinSeo egymással beszélgettek, míg Jimin és Bora egy sütin osztozkodtak, miközben a fiú telefonján néztek valamilyen képeket.

- Leülhetek? - kérdezte HoSeok a mellettem lévő székre mutatva, mire felvont szemöldökkel végig mértem, majd gúnyosan megszólaltam.

- Úgy látom nem a te neved áll rajta. - válaszoltam és talált, ugyanis a fiú szemét lesütve esetlenül felnevetett és ment volna el, de sóhajtva utána szóltam.

- Csak vicceltem, ülj le nyugodtan. - mondtam, mire megtorpant és lassan helyet foglalt a széken. Egy darabig nem szólt semmit, csak a többieket bámulta, ahogy én is és azonnal felnevetett, mikor Taehyung elesett egy kábelben, ami miatt magával rántotta JeongGukot is. Hyun ijedten sietett vissza hozzájuk, de végül nevetve segített nekik felállni a földről.

- Egyébként még mindig nem jó a humorod. - szólalt meg HoSeok rögtön, mire elmosolyodva felé sandítottam.

- Tudom. - rágcsáltam közben a szívószálamat. - Figyelj...

- Sajnálom. - mondtuk ki egyszerre és egymás szemébe bámulva elmosolyodtunk, majd megráztam a fejemet.

- Szólnom kellett volna. - ismertem el.

- Nekem pedig nem kellett volna rögtön ennyire felhúzni a vizet, csak... - halkult el hirtelen és a gondolataiba mélyedve elkomorodott - Kicsit hasonlított a múltban történt dolgokra...

- Arra a lányra gondolsz? - kérdeztem és direkt úgy tettem, mint aki nem tudja a nevét. Tudom, gyerekes, de akkor is.

- Igen... De biztos, hogy nem lesz semmi hasonló veled. - magyarázta, majd meglátva a mellettem álldogáló testőrömet szemöldökét felvonva kérdezte meg - Ez meg ki?

- MinHo, az ideiglenes testőröm.

- Aha - emésztgette az újabb információt a vörös hajú fiú, majd még egy darabig furán méregette MinHot, de végül sóhajtva kiszállt a székből és ment volna a fiúkhoz, ugyanis a Red Thread is visszatért hozzám egy csapatmegbeszélésre. Bár nem igen értettem, hogy ezen, mit kellett megbeszélni, de mindegy. Viszont mielőtt HoSeok elment volna, megállt előttem és a testőröm jelenlétét figyelmen kívül hagyva megfogta a kezemet és gyengéden megszorítva azt mélyen a szemembe nézett. - Nem tudom azt mondani, hogy már nem haragszom, de szeretném, ha jobban vigyáznál magadra és szólnál, ha valami gond van, oké?

- Oké. - egyeztem bele vonakodva és sóhajtva néztem, ahogy elsétált a többi BTS taghoz. Ugyan örültem, hogy nem volt már olyan kínos köztünk ez az egész, mégis zavart, hogy még mindig haragudott rám mindenki. Bár, ami azt illeti én sem voltam kibékülve azzal, hogy annyira leordították a fejemet. Éreztem, hogy ez még egy kis ideig tartani fog közöttünk és ha azt akartam, hogy minél hamarabb úgy beszélhessünk egymással, mint ezelőtt, akkor muszáj volt változtatnom a makacsságomon.

Fáradtan huppantam le a dormban a kanapéra magam mellett a három lánnyal, akikkel pont elfértünk a garnitúrán. Muszáj volt még holnap is bemenni a fotózásra, így nem maradhattunk fent filmezni vagy egyéb szórakoztató dolgot csinálni. Egy valami miatt mégis éjjel kettőig ébren voltunk, ugyanis a lányok tőlem is meg akarták hallgatni a fenyegetéses sztorit. Nem túl nagy lelkesedéssel, de újra elmeséltem aznap és őszinte voltam mindenben. Még azt is megosztottam a lányokkal, hogyan is éreztem magamat, ami miatt lehet egy pillanatra gyenge leadernek tűntem, de nem érdekelt. Ők is mindig megosztották az ilyen dolgaikat, akkor engem mi tartott vissza tőle?

Igen, a büszkeségem, de azt azon az estén félre tettem és jól döntöttem, mivel ezzel megmutattam, hogy bizony én is ugyanolyan ember voltam, mint ők hárman. Egy szóval; voltak érzéseim.

Miután végeztünk a traccspartival mindenki elfoglalta a szobáját és én is így tettem volna, csakhogy kedves apukám valamiért hajnalok-hajnalán akart velem beszélni, így nem túl lelkesen, de felvettem és pizsamámban kiballagtam a kanapéhoz, amin elterülve szóltam bele a telefonba.

- Nagyon szeretlek apa, de mégis mit szeretnél éjjel fél háromkor? - kérdeztem fáradtan és kezemet szememre téve hunytam le azt és próbáltam nem elaludni beszélgetés közben.

- Hát így beszél velem az én kicsi lányom? Ezzel szomorúvá teszed apádat. - szipogott a telefonba, mire szememet forgatva ültem fel a kanapén és támaszkodtam az egyik párnának.

- Szóval, mit is szeretnél?

- Egy ajánlatot teszek neked, ami visszautasíthatatlan. Ugyanis holnap reggeltől estig Szöulban leszek és mivel úgy hallottam MinJitől, hogy hétvégén nem dolgozol, így szeretnék egy apa-lánya napot tartani veled. Mit szólsz? - kérdezte izgatottan és gyermetegsége miatt halvány mosoly költözött ajkaimra.

- Nagyon örülnék neki, de csak délutántól tudok veled lenni, mivel egy fotózáson kell részt vennem holnap.

- Oh, értem. - szomorodott el.

- De, ha gondolod eljöhetsz oda és onnan rögtön mehetnénk szórakozni. Legalább megnézhetnéd, hogy milyen is egy fotózásom. - magyaráztam és még én magam is úgy gondoltam, hogy ez egy igazán jó ötlet, de apa már nem így vélekedett erről.

- Inkább találkozzunk utána...

- De akkor kevesebbet lehetünk együtt. - válaszoltam összeráncolt szemöldökkel és nem értettem, hogy mi jött ilyen hirtelen rá. Hisz eredetileg az egész napot velem akarta tölteni. Legalább a fotózáson nem unatkozott volna, amíg rám vár.

- Tudom, de... - hallgatott el hirtelen és éreztem, hogy volt itt valami a háttérben. Mindig megváltozott a hangulata, amikor a munkámról volt szó, ez pedig rettentően zavart.

- Ez is olyan, mint mikor a koncertjeinkre nem jössz el? - bukott ki belőlem, hisz a reakciója miatt nem tudtam, elvonatkoztatni attól, amikor a fellépésekre való jegyet utasította mindig így vissza... És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem zavart. Csak eddig nem hoztam fel.

- Tudod, hogy nem erről van szó...

- Akkor mégis miről apa? - kérdeztem idegesen és éreztem, hogy hirtelen minden fáradság kiszállt a szemeimből. Ha nem mondja meg egyenesen, hogy mi a baja, akkor soha nem tudok rájönni. Nem voltam én gondolatolvasó.

- Mindegy, akkor találkozzunk utána és...

- Tudod mit, inkább ne is találkozzunk. - szakítottam félbe és kezemet ökölbe szorítva hunytam le szemeimet. - Apa, én megértem, hogy esetleg nem annyira érdekel a munkám, de csak egyszer, egyetlen egyszer mondtad volna azt, hogy eljössz a koncertemre szurkolni, ahogy a többiek szülei is. Nem vágytam másra, csak erre, de láthatólag egyenesen irtózol ettől a témától, úgyhogy nyugodtan maradj otthon. - magyaráztam dühvel kevert szomorúsággal a hangomban, majd válaszát meg sem várva kinyomtam a telefont és épp hogy csak elsötétült a képernyő jött egy üzenetem. „ Ne hidd azt, hogy egy testőr megtud tőlem védeni téged... „ Egy ideig bámultam az üzenetet, majd felnyüszítve fogtam a telefonomat és elhajítottam jó messzire.

- Elegem van. - motyogtam magam elé meredve és belerúgtam a hülye asztalba is, ami ugyan rettentően fájt, de abban a pillanatban nem érdekelt. Nem csak apa, hanem még az az elmebeteg is sikeresen felhúzott, a többiekkel sem sikerült normálisan kibékülnöm és ez csak még jobban rontott az életkedvemen. Legszívesebben beleugrottam volna egy kútba; háromszor.

- Miért nézel ki ilyen ramatyul? - szólalt meg a furgonban másnap reggel mellettem MinSeo, mire válaszképp felemeltem a betört képernyőjű telefonomat és megnyitottam neki az üzenetet. - És miért van betörve a telefonod? - ostromozott még több kérdéssel mielőtt akár csak rá is pillantott volna a szövegre.

- Véletlenül nekivágtam a szekrényhez. - vontam meg a vállamat és fejemet hátradöntöttem, majd szememet lecsukva próbáltam kicsit aludni, csakhogy a mellettem ülő elolvasta az üzenetet.

- Kinyírom ezt az elmebeteget, ha találkozok vele. - szólalt meg dühösen és erre a többi lány meg a testőröm is felfigyelt, úgyhogy a telefonom kézről-kézre vándorolt és eljutott mindenkihez. Ezzel pedig engem nem hagytak aludni, ugyanis mindenkitől csak azt hallgattam, hogy milyen egy szemétláda, jól vagyok-e és hogy előbb is megmutathattam volna az üzenetet. Hát bocsánat, hogy nem vertem fel a dormot emiatt... Akkor meg biztos, hogy azért akadékoskodtak volna. Mire megérkeztünk a kinti helyszínhez már mindenki tudott a dologról, így megint csak én kerültem a figyelemközéppontjába, amit azért annyira nem bírtam, főleg ha valami ilyesmi miatt.

- Biztos minden rendben lesz, ha megtartjuk ezt a kinti fotózást? - kérdezte a fotós.

- Lehet el kellene tolni, amíg ki nem derítjük ki zaklatja HyeRint. - válaszolta a menedzserem.

- Szerintem is. - jelent meg MinHo is a telefonommal a kezében. - Ezt egyelőre el is vettem tőle, hogy biztosan ne zaklathassák így.

- Köszönjük a segítségét. - hálálkodott Park menedzser.

- Ugye HyeRint nem fogják bántani? - szipogott Bora.

- Dehogy fogják, mi itt vagyunk mellette. - nyugtatta Jimin és a lány vállát átkarolva húzta magához közelebb és nyomott egy puszit a fejére. Ekkor HoSeokra néztem, aki szintén engem bámult. Legszívesebben én is megöleltem volna a barátomat, de mivel túl sokan voltak itt, így nem tehettem. Hülye idolság...

- Na jó.- forgattam meg a szememet és csöndre intettem az embereket - Ne aggódjatok azért ennyire. Ez csak egy rajongó, aki szavakkal dobálózik és semmi tettlegesség nincsen benne. Igen, volt az a motoros incidens, de nem ütött el, pedig megtehette volna, ergo nem mer bántani. Úgyhogy ne izguljatok, hamar megunja és utána minden visszatér a rendes kerékvágásba.

- Hogy tudsz te ilyen nyugodt lenni? - kérdezte NamJoon döbbenten és a többiek is hasonlóan néztek rám.

- Nem nagy dolog. - vontam meg a vállamat. - Már hozzá szoktam, hogy nem kedvelnek.

- De ez azért nem ugyanolyan. - rázta a fejét MinHo.

- Inkább beszélgetés helyett kezdjük a fotózást. - ajánlottam és reméltem, hogy belemennek, mert én ennél tovább nem kívántam folytatni ezt a beszélgetést. Így is szétvetett az ideg, még ha nem is mutattam, nem kellett, hogy még ők is rakjanak rá egy lapáttal.

- HyeRinnek igaza van, ugyanis hamarosan úgy tűnik esni fog. - mutatott a fotós a felhők felé, amik valóban kezdtek egyre rosszabbat sejtetni, így minél előbb be kellett volna ezt fejezni.

Most kivételesen mi kezdtünk, de megint egész gyorsan megvoltunk és jól eljátszottunk a virágos réten és a szökőkútnál, amin közepén egy éppen egymást megcsókolni készülő pár szobra állt. Élveztem ezt a fotózást, mivel egy kicsit elfeledtetett velem mindent, és így, hogy a telefonom sem volt nálam, semmi sem emlékeztetett az apával való vitámra. Egy ember viszont tett arról, hogy ez megváltozzon. Épp a BTS-t fotózták, amikor is mellém sétált a testőröm és a kezembe adta a csörgő telefonomat. Már szólaltam volna meg, hogy ez mégis micsoda, amikor is megpillantottam a villogó nevet.

- Mit szeretnél MinJi? - szóltam bele felvont szemöldökkel.

- Veszekedtél apuval? - vágott rögtön a közepébe.

- Ja, miért?

- Nem rég beszéltem vele és szinte sírva mondta, hogy megbántott téged... Miért voltál vele ennyire kemény?

- Mi van? Ő bántott meg engem és erre te tőlem kérdezed, hogy miért voltam durva? - akadtam ki és szinte az eszemet eldobtam, hogy komolyan még engem cseszett le.

- Tudod, hogy milyen. - sóhajtott fel - Figyelj, meg kell értened, hogy neki nagyon nehéz elfogadnia, hogy belőled idol lett.

- Ezt fejtsd ki bővebben, ugyanis erre én magam is rájöttem, de nem értem az okát, mert ő nem mond semmit. - kértem homlokráncolva és elhessegettem magam mellől a hallgatózni készülő Hyunt.

- Ez egy kicsit bonyolult... Apa egyedül maradt anya halála után és te voltál az egyetlen reménye, hogy talán ez mégsem lesz így. Elfogadta végül, hogy Szöulba költöztél, de nem képes belenyugodni, hogy szeretett lánya mennyi bántást is kap, pedig rettentően tehetséges. - mesélte, nekem pedig a torkom azonnal összeszorult. Még csak soha egyetlen egyszer sem gondoltam arra, hogy féltett engem. - Tegnap is azért hívott fel, mert látta a hírekben, hogy mi volt veled és szeretett volna egy napot veled tölteni, hogy kicsit nyugodtabb lehess. Még a munkáját is félbehagyta miattad. - ezek hallatán csak még rosszabb szájízzel hallgattam az egészet, hisz teljesen ok nélkül rivalltam rá úgy apura. Habár szerintem engem is meg lehetett érteni. - Tudod, apa azért nem megy el egy koncertedre sem, mert azt gondolja, hogy egyszer majd abbahagyod a hiánya miatt. - nevetett fel az őrült gondolatai miatt, ami engem is mosolygásra késztetett. Nem is ő lett volna. – De - folytatta határozottan -, minden felvételt megnéz a koncertjeidről, minden lapot megvesz, amiben benne vagy, minden műsort megnéz, amiben szerepelsz, minden albumotok meg van neki, még a lightsticketeket is megvette és sok olyan képe is van, ami a koncerteken készült rólad és gyönyörűen festesz rajtuk. - fejezte be én pedig azt se tudtam hirtelen, hogy mit szóljak. Rettentően elérzékenyültem miatta és számat harapdálva akadályoztam meg, hogy akár egy könnycseppet is ejtsek.

- Köszönöm, hogy ezt elmondtad. - sütöttem le a szememet és motyogva le is raktam a telefont. Egészen eddig félreértettem apát, ami szörnyen rosszul esett. A bűntudat csak úgy mardosta a szívemet, így visszafojtott lélegzettel benyomtam a számát és remegő kezekkel a fülemhez emeltem a telefont, azonban foglalt volt a vonal. Sóhajtva kinyomtam, majd egy darabig még azon morfondíroztam, hogy ismét megpróbálom, de inkább nem zavartam és már nyújtottam vissza a készüléket MinHonak, amikor is megcsörrent a telefon. Magam felé fordítottam és miután megláttam, hogy ki hív halványan elmosolyodva a fülemhez emeltem a mobilt és beleszóltam. - Szia.

- Szia. - köszönt apa is és éreztem hangján, hogy zavarban volt. - Pontosan hol is van a fotózás helyszíne? Ugyanis MinJi mondta, hogy valami parknál, de úgy érzem eltévedtem. - magyarázta és elnevetve magamat leugrottam a székről.

- Mond, hogy mit látsz magad körül és megpróbállak megkeresni.

- Szerintem a bejáratnál vagyok, mivel itt van a buszmegálló, ahova megérkeztem és sok árus is van erre. Meg egy tábla, ami három út felé mutat és rá van írva hova vezet, de nem tudom ti merre vagytok. A tónál, a szökőkútnál, vagy a nagy rétnél?

- Utolsó kettőnél, úgyhogy megyek érted. Egy tapodtat se mozdulj! - parancsoltam rá.

- Igen is. - nevetett fel apa és mély öblös hangja megnyugtatta a szívemet és éreztem, hogy ezek után minden rendben lesz köztünk. Apuval soha nem szerettem haragban lenni, habár ezt a körülöttem lévők nem igen hitték el. Ők azt gondolták, hogy a hobbim a veszekedés. Tény, hogy hamar vitába szálltam, ha arról volt szó...

- Hova mész? - vonta fel fél szemöldökét a testőröm, ugyanis nagyban készülődtem az indulásra, csakhogy ő ebben megakadályozott.

- Elmegyek apa elé a park bejáratához. - magyaráztam és mentem volna el mellette, de karomnál fogva visszatartott. Még mindig gyűlöltem, ha idegenek fogdostak, így elléptem tőle és résnyire húzott szemekkel kezdtem el fikszírozni az arcát. - Esetleg valami gondod van vele?

- Veled megyek, mivel hamarosan esni fog és veszélyessé válik számodra egyedül. - magyarázta, de felhorkanva megráztam a fejemet.

- Visszaérek még a vihar előtt, úgyhogy kérlek, maradj itt. Nem szeretném, hogyha apám még jobban aggódna, ha meglát mellettem egy testőrt. Nincs szükségem bébi csőszre, úgyhogy nyugodtan itt maradhatsz. - vázoltam fel előtte a helyzetet és már faképnél is hagytam. Ugyan még utánam kiabált valamit, de nem igazán izgatott, így a telefonommal a kezemben megindultam a köves úton. Ha ezt követem, csak nem tévedek el. Óóó, hogy én milyen naiv voltam.

Egy ideig egész jól haladtam és még vígan sütött a nap is, ezzel kellemes meleget adva a levegőnek, ugyanis e-mellett a szél is feltámadt és az már kevésbé volt ilyen meleg. Elég sokan meg is néztek, hisz nem volt semmi, ami eltakarta volna az arcomat, de nem mertek megközelíteni, így távolról készítettek rólam képeket.

Ezt most figyelmen kívül hagyva folytattam utamat és szemléltem a környéket, hogy biztosan ne tévedhessek el. Sétáltam, sétáltam és végül kikötöttem egy teljesen ismeretlen helyén a parknak. Viszont a tavat meglátva rájöttem, hogy rossz helyen kanyarodtam le, így kötöttem ki itt. Ezért hát megindultam a szerintem helyes irányba, de miután mindig visszajutottam a tóhoz, zavartan elővettem a telefonomat és néztem volna meg GPS-el, hogy merre is kell mennem, csakhogy a mobil nem kapcsolt be. Ugyan nem kellett volna csodálkoznom, hisz a szekrényhez vágása miatt eléggé megsérült. A nap folyamán néha érzékeltem, hogy nem működött úgy, ahogy kellett volna, de nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan bekrapál.

- Hát ez remek. - túrtam hajamba és megéreztem egy hideg cseppet a kezemen. Magam mellé pillantottam a földre és már látszott is a betonon a sötét vízfolt, amit az esőcseppek hagytak maguk után. - Ez az én szerencsém. - forgattam meg a szememet és lassan megindultam az úton, miközben mellettem az ellenkező irányba siettek a párok. Lehet, nekem is arra kellene mennem. Végül inkább maradtam eredeti irányomnál és haladtam az egyre felerősödő esőben és szélben. Éreztem, ahogy nadrágom és pólóm szép lassan ázott át a sűrű cseppek miatt, hajam pedig összeragadva tapadt az arcomhoz. Valószínűleg egy csapzott kutyához hasonlítottam a leginkább... Már komolyan kezdtem feladni, hogy valaha eljutok a tótól, amikor is elhaladva egy fa mellett valaki megszólított.

- Esetleg eltévedtél? - a hang hallatára meglepetten kaptam oldalra a fejemet és megpillantottam egy fekete baseball sapkát viselő srácot, aki kedvesen mosolyogva fürkészte az arcomat. Hm... Minden rossz horror film így kezdődik.

- Lehet, de megoldom. - legyintettem - Egyébként nem azért, de neked nem kéne hasonlóan másokhoz valami fedett helyet keresned? - kérdeztem, mivel egyszerűen képtelen voltam rájönni, mi a fenét keresett itt egy srác ilyen időben egyedül.

- Várok valakire. - mondta elfojtott mosollyal.

- Hát, akkor jó várakozást. - vakartam meg zavartan a fejemet és már mentem volna tovább, amikor is utánam szólt.

- Akit úgy hívnak, Kim HyeRin. - mondta, mire hirtelen megtorpantam és még az ütő is megállt bennem. A pszichopata. Dühösen hátrafordultam és jobban szemügyre vettem a fiatal fiút: sötét haj, furmányos tekintet, nem túl erős alkat. Max annyi idős lehetett, mint én, de nem érdekelt, ha valójában öt éves is. Ugyanis olyan dühös voltam, hogy még abban a tudatban is szívesen leütöttem volna. Fhu, de megkeserüli még, hogy ebben a pár napban így szórakozott velem. Már vettem volna elő a telefonomat, csakhogy hirtelen elém lépett és a csuklómat megfogva megállított.

- Beszélgessünk. - ajánlotta, mire nagyot nyelve jöttem rá, hogy a telefonom valójában már rég nem működött és egyedül maradtam egy nem egészen komplett emberrel, valahol a parkban...

///////////

Sziasztok^^

Meglepetés! :D Azt mondtam ugyan, hogy ezen a héten nem lesz rész, de úgy megszállt az ihlet hétvégén, hogy két résznek valót is írtam XD A vége miatt pedig légyszi ne öljetek meg >< Még szeretnék élni pár tíz évig XD Azért remélem tetszett és ne aggódjatok, megpróbálok sietni a folytatással ;)

///////////