Valamiért az arcomra kent egy kiló smink sem zavart és még csak nem is ellenkeztem a rám aggatott ruha szett miatt, ami még csak egyáltalán nem is illett hozzám. A karrieremnek nevezett idő alatt mindig is kaptam utálkozó leveleket vagy esetleg jelöléseket twitteren, de ilyenhez még senki sem folyamodott. HoSeok miatt nem mertem többször végig mérni a levelet, hogy ezáltal rájöjjek valóban vérrel írták e, így kezdtem nyugtalanná válni, ami jócskán kihatott a kedvemre. Egész végig, amíg neki nem láttunk a fotózásnak a székemben ültem és az sem érdekelt, hogy a nap szétsütötte a fejemet. Egy virágzó fákkal körülvett patakot választottak a fotózás helyszínének és mivel ahol épp én ültem nem volt árnyék, így éreztem, hogy lassan hőgutát fogok kapni. A nap tavaszhoz képest elég erősen sütött, de legalább már nem volt hideg...

- HyeRin, hahó - integetett előttem egy kéz, mire meglepetten pislogtam nagyokat, hogy visszatérjek a valóságba és zavartan elmosolyodtam a stylistomat látva. - Végre, hogy figyelsz - kulcsolta maga előtt össze a karját és gondterhelten megrázta a fejét, ami miatt lófarokba kötött barna haja ide-oda szállt. Elég vicces látványt nyújtott és jelen helyzetben még ez is fel tudott vidítani. - Már régóta kérdezni akartalak a ruha felől, amit még pár hete neked adtam.

- Oh - esett le, és zavartan megköszörültem a torkomat, ugyanis eddig bármennyiszer is terveztem, hogy odaadom neki, soha nem jött össze. - Tudod, az van, hogy...

- Nyugi, nem kérem vissza - mosolyodott el, és válaszát hallva egy nagy kő esett le a szívemről. - Neked szerettem volna adni, mivel azt külön neked készíttettem, és látva, hogy milyen jól állt, szeretném ha megtartanád. A jövőben pedig párszor szívesen látnám is rajtad - magyarázta vidáman, de rögtön rosszul is kezdtem érezni magamat szavai hallatán, de inkább nem szóltam arról, hogy azt a ruhát már biztos nem fogja rajtam látni. Hisz amiről nem tud, az nem is fájhat neki. Pont ugyanígy éreztem HoSeokkal kapcsolatban is, mivel nem állt szándékomban beavatni a levéllel kapcsolatban. Általában az ilyen rajongók hamar feladták, így kezdtem egy kicsit megnyugodni. Szavakkal pedig nálam nem ért el semmit sem.

- Szóval - emelte fel kameráját az idős férfi és YoonGira majd rám mutatott. - Először kezdjük veletek. A koncepció szerint ti utáljátok egymást, így próbáljatok egy olyan pózt felvenni, ami ezt kimutatná - utasított minket és YoonGi már emelte volna fel a kezét, amikor is a fotós még gyorsan közbeszólt. - De legyen visszafogott az üzenet, ha lehet - tette hozzá, mire a fekete hajú csak ciccegett párat, én pedig arcát látva elnevettem magamat. Ekkor pedig hirtelen villant a vaku és elkészült az első kép. Mi ketten csak értetlenül néztünk a fotós felé, aki magához intett minket, így szemügyre vehettük a képet. YoonGi épp oldalra nézve vágott sértett fejet, míg én őt nézve mutattam egyik kezemmel rá és vigyorodtam el.

- Ez tetszik - nevettem fel, mire a fekete hajú is egyetértően bólogatott és visszasétált velem együtt a tópart mellé.

Elég sok kép készült amin, vagy épp egymás arcát húztuk szét és vágtunk idegbeteg arcot, vagy pedig belelöktük a másikat a sekély folyóvízbe. Ugyanis egy idő után meguntam az egymásnak háttal állást és a másik hajának tönkretételét, így egy szép pillanatban "véletlenül" belöktem YoonGit a vízbe, aki ugyan kapálózott, de nem tudott megkapaszkodni semmiben sem, így beledőlt a hideg vízbe. Ezután dühös és eléggé szikrákat szóró szemekkel nézett felém, ami miatt már hátráltam volna el, de a fotós rám szólt, hogy maradjak, így sóhajtva hagytam, hogy a vizes fiú berántson magam mellé. Ezt követően egy jó hosszú vízi csata keletkezett, amiben én bizonyultam győztesnek, ugyanis folyton-folyvást visszalöktem YoonGit a vízbe. Végül miután már vagy egymillió kép készült rólunk kimászhattunk a hideg folyóból és a staffosok máris rohantak hozzánk két nagy törölközővel és egy kis teával. Én pont a kedvenc zöldteámat kaptam így hálásan megköszöntem a fiatal lánynak, és lassan felsétáltam a fotóshoz, hogy átnézzem a párommal együtt a képeinket.

- Soha nem hittem volna, hogy ezt mondom - vakarta meg a tarkóját YoonGi, miközben kávéját szürcsölte -, de tök jó képek készültek rólunk - nézett felém, mire én is bólogatva beleittam a teámba és vidáman nézegettem a képeinket. Biztos voltam benne, hogy a rajongóink imádni fogják, így ez csak még boldogabbá tett. Igen, nem szabadott holmi fenyegetőző gyerekkel foglalkoznom, ha itt voltak azok, akik teljes szívükkel támogattak.

Ezek után öltözhettem át egy száraz ruhába, ami végül egy fehér rövidnadrág és egy világoskék atléta lett, felé egy virágmintás, fehér, vékony poncsóval, amiről kis szálak lógtak le oldalt. Számomra nagyon furán nézett ki az összeállítás főleg azután, miután kaptam a fejemre egy virágos fejpántot.

- Mint egy rossz hippi - néztem végig magamon elhúzott szájjal. - Muszáj ezt viselnem ? Túl...túl lányos - akadtam ki, de a sminkesem rögtön le is pisszegett és szentül állította, hogy a stylist nagyon jó munkát végzett. Efelől nem volt kétségem, ugyanis mindez nagyon jól állt volna egy olyan lányon, aki nem én voltam...

- Nagyon csinos vagy - lépett hozzánk HoSeok és bókja hallatán csak felhorkantam és elkaptam felőle a fejemet. Ő annyival jobban festett, mint én: egy világos, térdénél szaggatott farmert viselt, egy fehér mintás pólóval, ami elöl be volt tűrve a nadrágjába, vöröses haja össze vissza állt, de cipőjét látva összevontam a szemöldökömet. Ugyanolyan fehér converset adtak rá, mint rám.

- Ha engem dicsért volna meg így egy idol, tuti már olvadoznék - mondta a sminkesem és bocsánatkérően HoSeok felé nézett. - HyeRin nem igazán van hozzászokva, hogy bókolnak neki, így ne haragudj miatta.

- Oh, jól tudom én azt - nevetett fel a fiú.

- Yah ! Lehetőleg ne a közelemben beszéljetek ki, oké ? - morogtam és ellépve tőlük megindultam a virágos fákkal övezett út felé, ahol már a fotós azt nézte, hogy melyik szögből lesznek a legjobbak a képek. Én eközben hátrakulcsolt kezekkel sétáltam és csodáltam a fákon lévő rózsaszín virágokat, amiknek szirmai lassan lehulltak, mikor kicsit fújt a szél. Olyan megnyugtató volt ez a hely, hogy többször jöttem volna ide egyedül is. Szerettem magányosan sétálgatni tavasszal és gondolkozni dolgokon. Bár jelen helyzetben mindig a levélnél akadtam ki így fejemet megrázva fordultam vissza és sétáltam a többiek felé. HoSeok is mosolyogva közeledett felém zsebre dugott kézzel, amin csak megforgattam a szememet. Ch, csak próbál menőnek tűnni... A kis felvágós. Már majdnem elértem hozzá, amikor is fura hangokra lettem figyelmes nem sokkal mellettem, így oldalra néztem, hogy meglessem mi adott ki ilyen zajt. Meglepetten vettem észre, hogy a bokrok mögül hirtelen feltűnt egy motor, ami egyenesen felém közeledett. Hirtelen nem is tudtam semmit se tenni, mivel fényszórója miatt eszembe jutott az a nap; a nap, amikor anya meghalt, így lefagytam. Szemem előtt újra megjelent a sebesen száguldó piros kocsi, így fejemet rázva néztem a felém közeledő motorra és kezeimet fülemre tapasztva szorítottam össze a szememet. Közben pedig minduntalan azt kántáltam magamban, hogy ez csak egy álom. Ekkor pedig valaki megragadta a karomat és elhúzott a motor útjából, így az illetővel együtt estem el a köves úton. A motor hangja pedig egyre inkább halkult és felvette helyét a kétségbeesett szólongatás, így szememet lassan kinyitottam és úgy néztem a megmentőmre. HoSeok figyelt engem kétségbeesett tekintettel és karomat megragadva rázogatott gyengéden, hogy magamhoz térjek a sokkból. Vagy nem is tudom mi is volt ez...

- Hé, Rin. Térj észhez, hallod ? - fogta most két keze közé az arcomat és úgy kereste a tekintetemet, ami még mindig ködös volt egy kicsit.

- Úristen, minden rendben ? - szaladt felénk pár staffos, nyomukban a fotóssal, a menedzseremmel és YoonGival.

- Ki volt az a barom, aki még vezetni sem tud ? - szitkozódott YoonGi és nézett körbe, de a motorosnak már hűlthelye volt.

- Jól vagy HyeRin ? - állt meg mellettünk Park menedzser is, mire egy aprót bólintottam és HoSeok segítségével végre felálltam. Aki ezek után is vállamon tartotta a kezét, mivel lábaim jelen esetben nem bizonyultak olyan stabilnak.

- Le kellett volna fényképeznem a rendszámát annak az idiótának - sóhajtott fel a fotósunk is és aggódva végig mért. - Tudod folytatni ?

- Persze - bólintottam. - Csak kell egy kis víz - egészítettem ki magamat és kezemet ökölbe szorítva elindultam a lakókocsi felé, ahol volt pár kartonnal. - És nem kell segítség. Most egy kicsit hagyjatok, kérlek - mondtam és célirányosan megindultam a fehér kocsi felé. Már alig bírtam megtenni az utolsó lépéseket, de remegő kezekkel benyitottam az ajtón és amint becsuktam magam mögött, leroskadtam a földre. Még soha nem ijedtem meg annyira, mint most és ha nem történt volna anyával az a baleset, talán nem is érintett volna így ez az eset. A nagy helyzet viszont az volt, hogy nem bírta abbahagyni a kezem a remegést. Így gyorsan kinyitottam egy üveg vizet, és kiittam majdnem az egész flakont. A kis helyiségben ezután a szapora lélegzetvételem hallatszódott, ami még rosszabb hatással volt rám. Nem akartam ilyen gyengének mutatkozni a kintiek előtt, így muszáj volt még egy kicsit bent maradnom. Viszont, ahogy teltek a percek, nem változott semmi sem. Valaki be is nyitott a lakókocsiba és maga mögött halkan becsukta az ajtót majd leült mellém a földre. Kérdeznem sem kellett, azonnal tudtam ki volt az.

- Annyira megijedtem - suttogtam magam elé és idegesen HoSeok felé kaptam a fejemet. - Újra felrémlett anya halálának a napja... Azt hittem... Azt hittem... - motyogtam kétségbeesetten, mire a mellettem ülő hallgatag fiú magához húzott és jó szorosan megölelt, majd egy puszit nyomott a fejemre, ami miatt lehunytam a szememet és belekapaszkodtam a pólójába.

- Semmi baj, olyan nem fog még egyszer megtörténni. Nem hagyom - mondta halkan a fülembe, ami miatt kirázott a hideg és lassan átváltott az eddigi rémületem nyugodtsággá. Egy reszketeg sóhaj is elhagyta a számat, majd fejemet felemelve néztem HoSeok barna szemeibe.

- Köszönöm, és ezt jól jegyezd meg, ugyanis többet ilyet nem mondok - magyaráztam és, hogy ne jöhessek zavarba kinyújtottam a nyelvemet és felállva segítettem a meglepett fiúnak is talpra állni.

- Néha elgondolkozom azon, hogy milyen gyorsan is tudod váltani a hangulataidat - ráncolta homlokát és hangos nevetésem miatt felsóhajtott. Már nyitottam volna ki az ajtót, amikor is kezemet megfogva visszahúzott. Emiatt érdeklődve néztem hátra, majd már csak azt vettem észre, hogy ajkai enyémeket súrolták és gyengéden megcsókolt, amibe a gyomrom is beleremegett. A pillanat viszont nem tartott sokáig, ugyanis lassan elhajolt tőlem és csillogó szemekkel nézett enyémekbe. - Kérlek, vigyázz magadra jobban - nézett rám komolyan, mire csak halványan elmosolyodtam és arcán végig simítva közelebb hajoltam és nyomtam egy puszit az orrára.

- Értettem - válaszoltam halkan és kinyitva az ajtót kiléptem az aggódó emberekhez, akik azonnal felsóhajtottak, mikor megláttak.

- Már azt hittem megölted - mondta a fotós ideges jellememet figyelembe véve, ami miatt csak megforgattam a szememet és bocsánatot kértem, amiért aggódást okoztam mindenkinek.

- Én inkább attól tartottam, hogy megeszik egymást - mormogta YoonGi és mivel pont mellette voltam, így oldalba könyökölve nevettem fel hisztérikusan és néztem rá gyilkos tekintettel, amin csak gúnyosan elmosolyodott és odébb állt. Azt hittem, hogy többé nem fogok késztetést érezni arra, hogy kinyírjam; tévedtem.

Miután mindenki elhitte, hogy valóban rendben voltam, kezdetét vehette a HoSeokkal közös fotózás. Azt már előre sejtettem, hogy nem ellenségek leszünk, hisz ez a szerep már elkelt YoonGinál, de mikor meghallottam a fotós elképzelését egy kicsit összezavarodtam.

- Úgy gondoltam, hogy ti lesztek a szerelmespár, hisz jobban el tudnálak titeket képzelni együtt, mint YoonGit és HyeRint - vakarta a fejét elgondolkozva a fotós, mire meglepettségemet elrejtve kérdeztem meg az első dolgot, ami eszembe jutott.

- Arra nem gondolt, hogy ezek után engem tömegesen akarnak kinyírni a rajongók ? - húztam fel fél szemöldökömet, mire HoSeok és YoonGi is sértetten kapta felém a fejét.

- Hé ! Azért nem minden Army ilyen - vágták rá egyszerre, mire kezemet feltéve csitítottam el őket és javítottam ki a mondatomat.

- Szóval, ezért engem nem fognak megölni a sasaengek ? - kérdeztem és magamban akaratlanul is, de a levélre gondoltam. Így is már valaki fenyeget. Nem kell nekem még több idegesítő tini, aki képtelen elfogadni, hogy az oppája képeken egy lányt ölelget.

- Ne aggódj ezen HyeRin. Valószínűleg inkább fognak irigykedni, hogy milyen aranyosak is vagytok, mintsem azt tervezgetik, hogyan is ölhetnének meg - legyintett a fotós, mire sóhajtva rá hagytam és csak reméltem, hogy nem szakad még több gond a nyakamba a jövőben. Így is volt elég...

Először megálltunk a virágzó fákkal övezett úton és tanácstalanul bámultunk egymásra. Elég közel voltunk ahhoz a fotóshoz, hogy hallja mit is beszéltünk, így nem tudtam azt tanácsolni Hoeoknak, hogy viselkedjünk úgy, mint akkor, amikor nem lát minket senki, így elmosolyodva lenéztem kezeire és összekulcsoltam az enyémekkel.

- Remek kezdeményezés HyeRin. HoSeok meglepett és zavarba jött arca is tökéletes - áradozott a fotós, miközben csinálta a képsorozatokat rólunk. Erre csak elégedetten elmosolyodtam és a vörös hajú fiú kezét fogva kezdtünk el sétálni és néztünk vagy egymásra nevetve vagy csodálkoztunk a fák látványában. Egy idő után ez kezdett számomra unalmassá válni, így egy szép pillanatban megálltam és HoSeok mindkét kezét megfogva néztem mélyen a szemébe, ami miatt a fotós megint csak lelkesen kattintgatott a gépével, majd hirtelen feltámadt egy kisebb szél, ezzel lefújva a fákról pár virágszirmot. Fél szememet azonnal lehunytam, ugyanis féltem, hogy belemegy egy szirom és nem akartam azzal vacakolni, hogy kiszedjem belőle. Ráadásul nem volt túl kellemes se. Ezen HoSeok csak halkan felnevetett, majd mosolyogva felemelte kezét és arcom felé kezdett el közelíteni. Emiatt a tette miatt reflexszerűen becsuktam mindkét szememet, így csak annyit éreztem, hogy kezével kivett valamit a hajamból. Erre lassan felnyitottam szemeimet és csodálkozva néztem az ujján lévő virágsziromra. Már épp szólaltam volna meg, hogy én is kivettem volna, ha figyelmeztet, de erre ujját a számhoz nyomta a virágszirommal együtt. Először meglepetten nyíltak tágra szemeim, majd összeszűkítve őket kezdtem el méregetni.

- Ez nagyon tetszik - nevetett fel a fotós és elégedetten végigmért minket. - Nekem nem is kell semmi utasítást adnom, hisz nélkülem is megoldjátok - mosolyodott el és napszemüvegét feljebb tolta fején, majd együtt elmentünk megnézni az eddig készült képeket. Egész büszke voltam magamra, ugyanúgy, mint a YoonGival közösen készült képeknél. Mindegyik fotó egész aranyos lett vagy minek nevezhetném, de nekem mégis az utolsó tetszett a legjobban; a virágszirmos. HoSeok egész okos dologgal állt elő nagy hirtelen, ami miatt minden jelenlévő csak dicsérte.

- Olyan aranyosak voltatok - adta oda teámat az egyik staffos lány, mire csak elmosolyodtam és beleittam az italomba. - Azt is el tudnám képzelni, hogy valóban együtt vagytok - magyarázott tovább, ami miatt csak halkan felnevettem. - Bár igaz, hogy régebben nem igazán kedvelted - gondolkozott el hisztérikus nevetésemen.

- A munka kedvéért félre kell tenni az ellentéteket, nem ? - néztem rá féloldalasan, mire csak félve elmosolyodott és odébb állt. Néha áldásnak tartottam egyes nézéseimet, amikkel elvettem az emberek kedvét attól, hogy beszéljenek velem. Az ilyen helyzetekben pont jól jöttek. Bár lehet pont ezek miatt gondoltak kétszínűnek. Na de sebaj, nem szerethet mindenki. Nekem bőven elég, ha azok ismerik az igaz énemet, akik most is mellettem vannak. Ezen gondolatok eléggé felbuzdítottak, így fellélegezve indultam a rám váró HoSeok és fotós felé.

- Rendben, most az kéne, hogy ehhez a szép virágos fához álltok. - Igen, így. Most pedig HyeRin, te dőlj neki a fa törzsének. Te pedig HoSeok tedd egyik kezedet a feje mellé - utasított minket, mire értetlenül megtettük, amit kért, majd mikor megláttam, hogy milyen helyzetbe is kerültünk megvilágosulva ráztam meg a fejemet.

- Ezek után a fotók után garantáltan ki fognak nyírni - motyogtam HoSeok szemeibe nézve, mire ő csak elnevette magát és azért, hogy a nem sokkal messzebb fotózó férfi meg ne hallja, közelebb hajolt és belesuttogott a fülembe.

- Én élvezem - mondta és közelsége miatt kirázott a hideg, de mondata hallatán eltoltam és szememet forgatva böktem meg a mellkasát.

- Jó neked - sóhajtottam fel, mire csak felnevetett és kezemet megfogva a szívéhez rakta. E cselekedete miatt kíváncsian vontam fel egyik szemöldökömet és vártam, hogy mégis mit akart.

- Érzed, hogy miattad milyen gyorsan ver a szívem ? - kérdezte megjátszott komolysággal az arcán, mire elröhögve magamat hunytam le a szememet kínomban.

- Ez volt a legrosszabb flörtölős duma, amit valaha hallottam - motyogtam és a mellettünk röhögő fotós szintén egyet értette velem. - Bárcsak lennének az albumban ilyen szövegbuborékok is. Ezt a mondatot, amint meglátják az Armyk azonnal kiszeretnek belőled - fojtottam vissza feltörni készülő nevetésemet.

- Yah ! Ez nem volt szép - sértődött meg HoSeok és elárulva kapta fejét a mellettünk már szinte földön fetrengő fotósra. - Még maga is ? Hát ilyen nincs - szűkítette össze szemeit és úgy lépett el tőlem, majd fonta keresztbe maga előtt a karját.

- Na, HoSeok, folytassuk, mert lemegy a nap - magyaráztam, mire az említett csak elkapta felőlem a fejét. Emiatt mindig behajoltam az arcába, hogy végre figyeljen rám, majd mindezt megelégelve megfogtam az arcát és magam felé fordítottam, majd lábujjhegyre álltam és szememet lehunyva nyomtam egy puszit az orrára. A szájára még véletlenül sem akartam. A fotós és mások jelenléte miatt. Plusz, mivel ezt is lekapta a mellettünk álló férfi, így nem akartam, hogy az albumba is belekerüljön. Ezután HoSeok csak méregetett egy ideig, majd széles mosoly költözött ajkaira és végre folytathattuk is a fotózást. A továbbiakban kergettük egymást, bujkáltunk egymás elől, HoSeok felemelt és végül én ráugrottam a hátára és úgy vitettem magamat és mosolyogtam bele a kamerába, vagy éppen mutattam füleket az engem hordozó fiúnak. Végül be is sötétedett és elkezdhettük a hármas fotózást, ami a szokásos csillagszórókkal való szórakozás lett, mint minden ilyen sötétben történő felvételek készítésekor. Igazán jól éreztem magamat ezen a napon és nem hittem volna még a közös munka elején, hogy ezt fogom gondolni. Arra számítottam, hogy majd az egész egy kínszenvedés lesz, és mégha az elején valóban így is volt, mostanra örömmel dolgoztam ezzel a két fiúval. Igen, YoonGival is, amire meg még jobban nem számítottam, de valahol mélyen örültem, hogy le tudtuk zárni ezt a gyerekes utálatot a másik iránt és most már egy fokkal jobban kijöttünk, mégha még mindig elég sokszor szóltunk is be egymásnak.

Ettől függetlenül rettentően kifáradtam és alig bírtam állni a lábamon is, így alig vártam, hogy elérjünk a kocsimhoz és végre beszállhassak, ami azt jelentené, hogy hazamehetek. Csakhogy, miután szépen mindenkitől elköszöntünk, majd a kocsimhoz mentünk, akadt egy kis probléma. Még pedig az, hogy az autó nem volt a helyén...

///////////

Sziasztok^^

Sajnálom, hogy több, mint két hete nem volt rész, de az eltelt időkben sajnos megint csak nem volt sok időm. Év vége lévén muszáj hajtanom és nem tehetem meg azt, hogy az írást előrébb helyezem. Viszont, biztosíthatlak titeket, hogy még ezen a héten jön a folytatás :) Egy kis kiengesztelésként^^ Ezt a részt azért remélem élveztétek, habár nem volt a legizgalmasabb és érdekesebb...

///////////