" Két év. Két éve, hogy a Red Thread név alatt megalakult négy tagú lány idol csapat debütált a TS Entertainment szárnyai alatt. A debütáló kislemezük a "Serious" címet viselte, ami már csak ezzel megfogta sokak figyelmét. Amilyen számok viszont találhatóak voltak a lemezen, arra senki sem számított. Elég komoly témát hoztak fel, mégpedig a családon belüli erőszakot. Ezzel is megmutatták, hogy ők bizony nem szerelmes dalokkal telerakott zenét készítenek, hanem ennél sokkalta többet. Ami még érdekességnek számított, hogy négy szóló szám is szerepelt az albumon, ami egészen mostanáig a védjegyükké is vált, ugyanis eddigi megjelent albumjuk közül mindegyiken találhatóak szóló dalok. És ha még nem lett volna ennyi elég, akkor a videó klipjeikben a színészi képességük is megcsillant és ezáltal sikeresen alkotni tudtak egy történetet is. Mái napig rengeteg díjat zsebelhettek be és megmutatták azt is, hogy nem csak cuki pofival lehet elérni sikereket, hanem igazi munka árán is. Mindenki izgatottan várja a hamarosan megjelenő második nagylemezüket, ami a "Fighting" nevet kapta. A koncepciók igazán kecsegtetőek, ezért nagy reményeket fűz hozzájuk már most mindenki. Kíváncsian várjuk, hogy Cho Bora az ártatlan maknae - aki nem mellesleg Jimin barátnője a BTS-ből -, Go Hyun az egyik mesés dalszerző Borával együtt, Hong MinSeo a díva és Kim HyeRin a csapat erős leadere vajon még mennyi újdonságot tartogat a tarsolyában."

Mindig is utáltam az újságírók által megírt lapokat, mivel nagyrészt nem a valóságot takarták, ami miatt jó sok ember szenvedett már életében. Főleg az idolok, akikről ezer meg ezer hamis pletykát találtak ki, csakhogy megtudják őket szorongatni. Igen, ők mindig is a szaftos pletykákra vágytak nem pedig a valóságra. Ez alól mi sem voltunk kivételek és pont ezért nem is olvastam a bulvárlapokat. Azoktól, amiknek a főcímében mi szerepeltünk, egyenesen irtóztam. Inkább hanyagoltam őket, mivel csak felidegesítettek, ami miatt részileg a körülöttem lévők szenvedtek. Nem pedig azok, akik valóban meg is érdemelték volna. Ez az újság is csak azért került a kezembe, mert a menedzserünk elvette a telefonomat, mondván ne hallgassak mindig zenét rajta, hogyha kiakarom zárni a külvilágot, ami az én esetemben elég sűrűn elő fordult főleg akkor, hogyha valaki nagyon felidegesített. Ezzel legalább valamennyire palástolni tudtam a haragomat, de így...

A legrosszabb az egészben pedig az eközben bekapcsolt tévé volt, amiből egy túlságosan is ismerős hangot hallottam meg, ami miatt ösztönösen összegyűrtem a kezemben tartott újságot és szép lassan leraktam az asztalra, majd bosszúsan a készülék bekapcsolóját kerestem.

- Boraaa - szűkítettem össze a szememet. A hangom miatt a vörös hajú lány összerezzent és félve fordította felém a fejét, ezzel elszakítva a tekintetét a tévé képernyőjéről. Nagyot nyelve vette tudomásul a kicsit sem boldog arcomat és egy lépésnyit hátrébb tolta a székét, hogy minél messzebb kerülhessen tőlem.

- Én...én csak szerettem volna Jimint nézni, mivel... Tudod, ma közvetítik az egyik fellépésüket és... Kérlek ne nézz így - hajtotta le a fejét bűnbánóan, mire nagyot sóhajtva ernyesztettem el az izmaimat és álltam fel a helyemről, majd sétáltam elé és fogtam meg a vállát, mire csak óvatosan felemelte a fejét és próbált nem szemkontaktust kialakítani velem.

- Bocsánat, csak tudod, hogy nálam ez igazán érzékeny téma - emlékeztettem arra, hogy nem igazán kedveltem Jung HoSeokot, még ha ő pontosan nem is tudta, hogy miért.

- Tudom, de... Nem számítottam arra, hogy pont ő lesz a szünetben... - nézett végre a szemembe és látva a kicsit enyhült arcomat, végre jobb kedve is lett. Szélesre tárta a karját jelezve, hogy öleljem meg, de mivel elhúztam a számat erre a tettére, így puffogva előrébb jött a székével együtt és csak azért is körül fonta karját a derekam körül.

- Te nagyra nőtt gyerek - nevettem fel és megpaskoltam a hátát. Ugyan ő nem ezt várta, de örült, hogy legalább ennyivel is viszonoztam a gesztusát. Nagyon jól tudta, hogy nem igazán szerettem a testi kontaktusokat, mégis próbálkozott ennek ellentettjére fordításán, ami nem ment neki olyan egyszerűen, mint ahogy számított rá. Ezt a számára idilli és a sminkesek számára nyugodt pillanatomat csak egy valaki zavarta meg, aki nagy hévvel nyitott be a szobába, majd amint meghallotta a még mindig szóló dalt - ami már engem kezdett idegesíteni - megszólalt.

- J-Hope ! - torpant meg boldogan és fekete szemeit a tévé felé vezette. - Úúú, és most énekeljük együtt : "Too bad but it's to sweet It's too sweet it's too sweet" - dalolászta és közben megpróbálta az említett személy mozdulatait utánozni. Ha ezt nem pont most és pont erre a számra csinálta volna, akkor csak mosolyogva megforgattam volna a szememet, de mivel ez nem így volt, ezért megdermedve hunytam le a szememet és számoltam el magamban tízig, hogy lenyugodjak. Eközben érzékeltem, hogy Bora a homlokára csapott és elengedett, majd egyre jobban megcsapott a megfagyott levegő körülöttünk. És ez még csak fel sem tűnt Hyunnak.

- Csitt legyen már - ütött a fejére egy újsággal MinSeo és ugyan azt hitte, hogy nem láttam, de hevesen felém kezdett mutogatni és közben a fejét rázta. Most vagy azt hitte, hogy vak voltam vagy szimplán nem tűnt fel neki, hogy kicsit feltűnően tette mindezt.

- Óóó - esett le neki és hátrébb lépve egyet elhúzta a száját és védekezően maga elé rakta a kezeit. - Békével jöttem - tette hozzá, mire csak lemondóan megforgattam a szememet és gyorsan felé siettem mielőtt még újra ellógott volna. A pólója nyakánál fogva rántottam magam mellé és cibáltam a sminkes asztal felé. - Basszus Rin... Azt hittem meg fogsz ölni - nézett rám a tükörből, de látva az elkomorult tekintetemet behúzott nyakkal inkább csöndbe maradt és várta, hogy mit lépek.

- Na, most fog megölni - szólalt meg MinSeo karba tett kézzel.

Minden egyes jelenlévő már csak rám várt, de annyira fel ment bennem a pumpa, hogy csak nagy nehézségek árán tudtam visszafogni magamat. Félreértés ne essék nagyon szerettem őket, hisz mind olyanok voltak, mint a húgaim, de utáltam, hogyha így hívtak; Rin.

- Nem vagyok Rin - szűrtem ki a fogaim között és mély levegőt véve meglazítottam ökölbe szorult kezeimet. - Tudod jól, hogy utálom, hogyha így hívtok - mondtam a szemébe nézve és hátat fordítva mindenkinek az ajtó felé vettem az irányt. - És Bora, szólj nekem, hogyha nem érzed jól magadat - néztem féloldalasan rá, ugyanis mikor mellette voltam, véletlenül hozzáértem a homlokához, ami szinte lángolt. Azt tudtam, hogy pár napja megfázott, de nem hittem, hogy komolyabb baja is lehet belőle. - Mivel ez csak egy kisebb fellépés így maradhatsz, de ezután megyünk a kórházba - figyelmeztettem és lenyomva a kilincset kiléptem az ajtón.

A sminkem kész volt és a ruhámat is felvettem már, így rajtam nem volt már mit igazítani ellenben az időközben elbóklászó Hyunnal. Mindig is magyaráztam neki, hogy ne kóboroljon el, de csak a feje után ment. Mert miért is kellett volna a legidősebb tanácsát megfogadnia ? Akkor legalább a menedzserre hallgathatott volna, de még csak ezt sem csinálta.

És hogy mégis hogyan jutottam idáig ? Magam sem voltam biztos benne, de miután Jung HoSeokkal olyan csúnyán véget ért a barátságunk, elhatároztam, hogy én is idol leszek és megmutatom neki, hogy mit veszített. Viszont arra én sem gondoltam, hogy megszeretem ezt az egészet és élvezettel is csinálom a fellépéseket és beszélgetek a fanokkal. A fanok... Mindegyikőjüket nagyon szerettem és nélkülük nem juthattunk volna idáig, mint ahol most voltunk. Teltházas koncertek, első helyezések a zenei listákon és a szeretet, amit adtak nekünk, ezzel mindig segítve minket a nehéz napokon.

Azzal mindenki tisztában volt, hogy milyen is volt a valódi természetem és emiatt félve dolgoztak velem együtt, de mivel néha sikerült megemberelnem magamat, ezért egész jól el voltak velem. A három lánnyal akiket szinte a családomnak nevezhettem, az elején nem igazán jöttem ki. Ők nagyon sokat próbálkoztak azon, hogy jobban megnyíljak, de nehéz természetem miatt ez igen lassan ment csak. Még mindig mélyen megmaradt bennem az első találkozásunk; három éve.

" Hiába szerettem volna szóló énekes lenni, ezt az ügynökségnél nem igazán akarták hagyni, amiből nagy vitát is csináltam, de ez az igazgatót egy kicsit sem hatotta meg. Nem volt elég nekik, hogy beleszóltak az öltözködésembe és a kinézetembe, még azt is megmondták, hogy hogyan debütáljak. Utáltam, hogy nem hordhattam szemüveget csak hülye kontaktlencséket és még a hajamat is be akarták festetni, de arról nagy nehezen lebeszéltem őket, így csak a hosszán változtattak. Most ébenfekete hajam csak a vállamat súrolta és kaptam fufrut is. Oké, bevallom egész jól állt nekem, de túlságosan is... lányos lettem tőle, vagy nőies, de jobban belegondolva ez csak jól jött a Jung HoSeok ellen tervezett ötletemhez és hogyha ahhoz, hogy versenybe szállhassak vele ez kellett, akkor még ezeket is bevállaltam. Viszont nem volt semmi kedvem ahhoz, hogy három sipítozó lánnyal együtt éljek. Ráadásul mind fiatalabbak voltak nálam...

A menedzserünk kirakott egy három emeletes félig roncs ház előtt és rögtön elgondolkoztam azon, hogy visszamenjek Gwangjuba, de nem tehettem meg. A cél előtt már nem fordulhattam vissza, így rávéve magamat, hogy tegyek pár lépést a ház felé, elindultam a sporttáskámat cibálva, ugyanis drága Park menedzsernek még volt egy kis dolga, így csak kidobott és már ment is. Nem hogy segített volna felcipekedni a legfelső emeletre, de mindegy. Lehet, amilyen makacs voltam, nem is engedtem volna, inkább megszakadok. A hülye fufrumat fújogatva ki a szememből mentem egyre feljebb és feljebb, mivel itt nem ismerték azt a szót, hogy lift. Már igazán idegesített a végére a hajam és a levegőm is beragadt a rossz légzés ritmusom miatt, így az oldalamat fogva dobtam a földre a táskámat és támaszkodtam az ajtónak. Ez valószínűleg nem a legjobb ötletem volt életemben, mivel hirtelen valaki lenyomta a kilincset és kinyitotta az ajtót, emiatt viszont én a földön kötöttem ki. Hangosan szitkozódva tápászkodtam fel és néztem fel mérgesen a "jótevőmre", aki egy világosbarna, alul narancssárga ombrés hajú lány volt, nagy, barna őzike szemekkel. Kicsit sem hatott meg a bocsánatkérő tekintete és a felém nyújtott segítő keze, így rögtön meg is szólaltam egy kissé talán barátságtalanabbul, mint ahogy kellett volna az első találkozás alkalmával.

- Hogy lehet valaki ilyen szerencsétlen ? - forgattam meg a szememet és magamtól felállva visszafordultam a sporttáskám felé, hogy behozhassam magammal. Viszont mikor visszafordultam azzal együtt elhúzott szájjal hőköltem hátra a lány arca láttán. Enyhén szólva megsirattam és az ajkát összeszorítva törölgette a szemét hevesen, hogy valószínűleg elállítsa a sírását. Kicsit kezdett bántani a dolog, így próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat, de egy hang sem jött ki a torkomon, pedig egyszerű lett volna az egész; "Sajnálom". Igen, ezt kellett volna mondanom, de mégsem tettem. Valószínűleg lehetőségem se lett volna rá, mivel kilépve a jobbra vezető folyosón megjelent egy lófarokba fogott, púderrózsaszín hajú lány, aki értetlenkedve sétált felénk és állt meg az előttem még mindig sírdogáló lány mellett.

- Minden rendben ? - tette kezét a lány vállára, aki óvatosan bólintott egyet és szipogva párat felemelte a fejét és a szemembe nézve gyorsan meghajolt.

- Igazán sajnálom - mondta halkan, mire csak sóhajtottam egyet és megráztam a fejemet.

- Én is túlreagáltam, úgyhogy inkább felejtsük el az egészet - ajánlottam és közben érdeklődve néztem az engem méregető újonnan jött lányt. - Van valami az arcomon ?

- Nem, csak azt néztem, hogy milyen szörnyű ízlésed van ruhák terén. Ráadásul még csak sminket sem használsz - rázta a fejét gondterhelten. Összeráncolt szemöldökkel néztem végig magamon és gondolkoztam el azon, hogy vajon mi baja lehetett a fekete melegítőnadrágommal és fehér bő pólómmal.

- Kényelmes, így nekem nem igazán számít, hogy hogy néz ki - rántottam meg a vállamat. - A smink használatát pedig fölöslegesnek tartom.

- Óóó, szóval te is egy olyan kényelmet előrébb helyező lány vagy - állapította meg. Hú, de egy lángész vagy basszus... Ugye nem ilyen okos mindegyikük ? Mert akkor máris kilépek ezen a hülye ajtón és vissza sem nézek...

- Jó megfigyelés - válaszoltam merő gúnnyal a hangomban, a szája apró rángásából következtettem arra, hogy értette a célzásomat. Elmosolyodva válaszoltam az ideges tekintetére és még csak észre sem vettem, hogy a még itt lévő hallgatag lány, megszeppenve nézett felváltva ránk és próbált minél láthatatlanabbá válni. Az újabb beszólásomat hangos lábdobogás zavarta meg és egy felénk futó vörös hajú lány, aki még épp időben megállt az előttem ácsorgó lányok között és bedugta fejét közéjük, úgy vizslatott engem.

- Szia, én Go Hyun vagyok és gondolom te meg Kim HyeRin, ugye ? - kérdezte felpörögve és csillogó szemekkel, mire csak bólintottam egyet és megszakítottam a szemkontaktust a nem túl szimpatikus rózsaszín hajú lánnyal.

- Ne mond, hogy ő lesz a leaderünk ? - húzta el a száját rögtön.

- De igen kicsi szívem, úgyhogy szokj hozzá - vágtam rá, majd elmenve mellettük befordultam a folyosón és nem túl boldogan vettem észre a kis nappalit, majd a két ajtót a végében. Lepakolva a cuccomat a kanapéra benyitottam a jobboldali szobába, ami mint kiderült a konyha volt. A másik ajtó mögött pedig a fehér falú közös szobánk volt két emeletes ágyal. Annak legalább örültem, hogy még ha kicsi is volt a lakás, legalább nem nézett olyan ramatyul ki belülről, mint ahogy az épület kívülről. Csípőre tett kézzel sétáltam ki a nappaliba, ahol már a maradék három lány is tartózkodott és a kanapén ülve vártak valószínűleg rám. Mivel az ülőalkalmatosság csak három személyes volt, ezért megállva a kis asztal előtt néztem végig rajtuk és vártam, hogy valamelyikük megszólaljon.

- Szerintem mutatkozzunk be - ajánlotta Hyun, mire mind egyetértően bólintottunk és vártuk, hogy kezdje. - Na szóval, mint mondtam Go Hyun vagyok tizennyolc éves, hiperaktív, vidám és igazán imádnivaló - fújta fel az arcát és kezdte el rebegtetni a szempilláját, amin a mellette ülő két lány felnevetett én viszont csak várakozóan néztem, hogy folytatja-e vagy sem. - A csapatban én felelek a dalszerzésért a producerünk mellett és én vagyok az egyetlen rapper a csapatban - kacsintott. Mivel úgy tűnt, hogy befejezték, a két lány elkezdett tapsolni én viszont továbbra is csak érzelemmentesen vártam, hogy végezhessünk ezzel az egész bemutatkozással és mehessek végre aludni.

- Öhm, Cho Borának hívnak tizenhat éves vagyok és a maknae a csapatban. Visszahúzódó típus és ha kell akkor bármelyikőtök segítségére vagyok. Öhm... én szintén a dalszerzésért felelek és vokál vagyok, mint ti ketten - nézett felváltva a rózsaszín hajúra és rám. Ezt a kis bemutatkozást is taps követte, majd jött a számomra már rögtön unszimpatikussá vált lány.

- Hong MinSeo, tizenkilenc éves, divatérzékkel megáldott lány, akihez bármikor fordulhattok, hogyha segítség kell ez ügyben. Én főleg a táncban jeleskedem, így valószínűleg a koreok betanulásában én leszek a segítségetekre, hogyha nincs velünk a koreográfusunk... - mondta, mondta és csak mondta és végig fényezte magát. Ugyan a többiek tapsoltak, de én még mindig nem voltam hajlandó. Nagy csend következett és jöttem rá, hogy most rám vártak. Én a lehető leggyorsabban beakartam ezt az egészet fejezni, ezért elhadartam a rólam szóló fontosabb dolgokat.

- Kim HyeRin, húsz éves, a leader a csapatban és a legidősebb tag is egyben. Én szintén a táncért felelek - néztem mélyen Kim MinSeo szemébe, majd mivel gyorsan eszembe jutott még valami, ezért komoly tekintettel végig néztem rajtuk, majd egy kissé fagyos hangon megszólaltam. - És még valami, amit érdemes tudnotok; soha, de még csak eszetekbe se jusson Rinnek hívni - fejeztem be és hangzott fel a kisebb sokkjuk után egy taps is, és ugyan MinSeo először nem akart megmozdulni, de végül Hyun oldalba bökte, ezért kedvtelenül követte a többiek példáját.

- És mégis miért nem hívhatunk úgy, hogy Rin ? - kérdezte MinSeo, de annyira érződött a hangjában az élcelődés, hogy muszáj volt leülnöm, mielőtt még túlságosan is késztetést éreztem volna, arra, hogy lelökjem a kanapéról, ezzel azt téve vele, amit a táskámmal csinált, ami a földön hevert hanyagul ledobva. Ellenben nem volt túl jó ötlet helyet foglalnom a kissé ingatag fa asztalon, mivel amint leültem az össze is tört alattam. Tágra nyílt szemekkel vágódtam hanyatt és néztem pislogva a plafont. Egy kissé meglepett ez az egész, de nagyon úgy tűnt, hogy nem csak engem. A három lány ijedten pattant fel a helyéről és még MinSeo is aggódva nyúlt felém és segített a többieknek felszedni engem a földről. Egy kicsit még mindig lesokkolódva néztem rájuk, mire MinSeo kedvesen elmosolyodva megszólalt.

- Nem vagy te egy kicsit túl nehéz ? - viccelődött, ami kiérezhető volt a hangjából, ezért csak halványan elmosolyodva ráztam meg a fejemet.

- Jé, te tudsz mosolyogni ? - lepődött meg Hyun, mire a még mindig a karomat szorongató két lány elnevette magát.

- Egyébként, csodálom, hogy a kanapé nem szakadt be alattunk. Sőt, azon is csodálkozom, hogy egyáltalán még egyben van a ház - magyarázta a szemét törölgetve Bora, mire mindannyiunkból kitört a nevetés, még belőlem is. Lehet, hogy a fáradság miatt volt, de azért abban mindannyian egyetértettünk, hogy ez a ház ramatyabb állapotban volt, mint a mi kialakuló félben lévő kapcsolatunk. "

Tehát így találkoztam ezzel a három gyerekes lánnyal, akik adtak egy kis színt a mindennapjaimnak, bár nekik ezt hangosan biztos nem mondtam volna ki, de így volt.

///////////

Sziasztok^^

Hoztam is nektek ezt az igazán érdekfeszítő és eseménydús részt... Remélem éreztétek az iróniát. XD Nem ez lett életem legjobb része, de kellett egy ilyen is, hogy kicsit megtudhassátok mi is lett pontosan HyeRinnel ennyi év elteltével. Azért remélem élveztétek.^^ Jövő héten jön is az újabb rész, amiben érdekes rövid találkozást olvashattok és még több számotokra igazán érdekes dolgok fognak történni. ( Ezt most azért írtam így, mert ugye én mindent tudok, hogy miért történik. XD ) Mindenkinek szép hétvégét és pihenjetek sokat ebben a két napban.^^

  ///////////