Azt mondják minden boldogság egy napig tart. Hát, nekünk sikerült átvészelni két napot, aztán beütött egy igen nagy probléma. Tudtam, hogy egyszer szembe kell néznünk a lebukással, de nem sejtettem volna, hogy ilyen hamar. Hogy hogyan is lehettünk ilyen szerencsétlenek, azt ne kérdezze senki sem. Úgy tűnik nekünk születésünkkor kevesebb jutott a szerencséből, mint másoknak. És az már gáz volt, hogy kettőnkét együttvéve se volt ennek a száma olyan nagy...

Feszülten üldögéltem a bőrszékben és néztem az előttünk lévő asztal mögött ülő igazgatóra, aki érdeklődve várta legelső kérdésére a válaszunkat. Én nem szóltam egy szót sem, ugyanis valami térítő válaszon gondolkoztam és a mellettem ücsörgő HoSeokra pillantva rájöttem, hogy rajta már minden érzelem látszódott. Szemeit lesütve bámulta ölébe engedett kezeit és szája szélét harapdálva próbált kibújni a válaszadás alól. Viszont, mikor észrevette, hogy őt figyeltem, valami megcsillant a szemében és sóhajtva a hajába túrt és kihúzta magát. A főnöke szemébe nézve viszont egy pillanatra ismét elszállt a bátorsága, de aztán újra rám nézett és megszólalt. Meglepett. Őszintén meglepett, hogy ő próbálta megoldani a helyzetet. Régebben szeretett elmenekülni a problémák elől.

- Igen, együtt vagyunk - vallotta behatározottan nézve Bang Shiyuk szemeibe és megragadta a combomon pihenő kezemet és összekulcsolva a sajátjával felmutatta. Az előttünk ülő férfi csak halkan és érzelemmentes arccal tanulmányozott minket, majd nagyot sóhajtva elengedte magát és asztalán megtámaszkodva nézett ránk felváltva.

- Nem tilthatom meg, hogy együtt legyetek, mégha az én cégem is viseli el a kárt, amit ez a kapcsolat okozhat - magyarázta, de arcán semmiféle harag vagy nem tetszés nem látszódott. Sőt, inkább féltés volt az, ami kirajzolódott szemeiben, ami igazán meglepett. Az én főnököm soha nem reagált volna így erre. Már előre vártam a beszélgetést vele erről az egészről, hisz tudtam, hogy Bang Shiyuk nem árul be, de csak idő kérdése volt, hogy neki is leesik minden...

- Akkor... Nem ellenzi? - kérdezte félve HoSeok és éreztem kezén, hogy kezdeti szorítása kezdett alábbhagyni. Nagyon ideges volt már az elejétől kezdve, így csodálkoztam, hogy nem szorította el a vérkeringést a kezemben.

- Dehogy - nevetett fel jó ízűen. - Jiminnél tán elleneztem, hogy végre van mellette valaki? - nézett rá szórakozottan, ami miatt egy kicsit féltékeny lettem. Én is szívesebben dolgoztam volna együtt valaki olyan emberrel, mint Bang PD. - De ha megkérhetlek titeket, azért titkoljátok addig, ameddig tudjátok. Megpróbálok kieszelni valamit közben, amivel majd csillapítani lehet a rajongókat - kért minket, mire csak ültünkben meghajoltunk és megköszöntük, hogy ilyen megértő volt. Sok más ember a helyében már biztos teljesen kiakadt volna a videót látva. Ugyanis alig egy órát voltunk a gyakorló teremben, amikor szóltak, hogy azonnal menjünk az irodába. Először fogalmunk sem volt róla, hogy miért hívatott csak minket az igazgató, de aztán sétálás közben kiszúrtam a falakon elhelyezett kamerákat, amik miatt azonnal megfagyott a vér az ereimben. Soha életemben nem izgultam annyira, mint abban a pillanatban. Na meg a megbeszélés közben.

Fellélegezve és egy fokkal nyugodtabban sétáltunk vissza a gyakorlóterembe, ahol YoonGi épp a koreográfiát nézte át a telefonján. Arcára színtisztán kiült a kétségbeesés. Azért szerintem annyira nem sikerült nehézre...

- Hyung, miért vágsz ilyen kétségbeesett fejet? - ült le mellé HoSeok és vállát átkarolva nézte ő is a videót. - Oh, így már mindent értek, de ne aggódj, mind a ketten segítünk neked, hogy megtanuld - magyarázta és felém sandítva várta a beleegyezésemet. Én csak sóhajtva bólintottam, mire hálásan elmosolyodott és továbbra is YoonGit próbálta megnyugtatni, habár utolsó megszólalása szerint nem volt szüksége a segítségünkre. Én valamiért sejtettem is az okát, de inkább nem szóltam semmit. Nem akartam beleavatkozni és kíváncsi voltam, hogy a fekete hajú vajon mennyire is tartja nagyra a büszkeségét.

Sok-sok óra próba után fáradtan terültünk el a földön és úgy éreztem, hogy képtelen leszek felkelni. Pedig jó lett volna, mert szerettem volna mihamarabb ágyba kerülni, csakhogy minél többet aludhassak. Másnap kezdődtek a fotózások, így tudtam, hogy sokat fogunk mászkálni egyik helyszínről a másikra. Aztán azutáni nap jöhettek a csoport fotózások, végül pedig másnap az egész csapatot fotózása. Hétvégén megkapjuk a tervek szerint a "forgatókönyvet" a videoklippel kapcsolatban, amit majd jól át kell tanulmányoznunk, hogy minden rendben menjen a következő héten. Végül pedig ha azt hinné az ember, hogy mindennek vége. Jöhettek a sajtótájékoztatóra való felkészülések és a sok-sok gyakorlás a közös koncertjeinkre, ahol a saját számainkkal is felléptünk...

- Hahó, Rin - integetett arcom előtt egy kéz, ami miatt pislogva néztem fel HoSeokra, aki egy fáradt mosolyt megeresztve felém, nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Viszont, mivel nem volt szükségem különösebb segítségre, így magamtól feltápászkodtam és a meglepett fiú mellett elsétálva felvettem a földről a vizemet, hogy kiihassam a végét. Fejemet felé fordítottam és azonnal megforgattam szemeimet, mikor láttam a kezét bámuló fiút. Úgy tűnt, nem értette, hogy miért nem fogadtam el a segítségét. Mintha nem ismert volna...

- Mehetünk? - néztem a két fiúra felváltva és ugyan HoSeok megindult, de YoonGi még mindig a tükör előtt ült és szaporán lélegezve nézte magát a tükörben.

- Menjetek csak, majd később én is indulok - intett felénk lassan felállva a telefonjához sétált, hogy berakja a zenét. Mi HoSeokkal csak csodálkozva néztünk a fiúra, de lassan inkább egyedül hagytuk és megindultunk a parkoló felé.

Az ügynökségüktől elsétáltunk egészen a stúdióig, ahol felvettük a számunkat, ugyanis a kocsim még mindig ott árválkodott és az esti időt tekintve, már senki sem volt az épületben a biztonságiakon kívül, így nem is volt már csak egy-kettő kocsi.

- Hazaviszlek - mondtam HoSeoknak, aki fejét megrázva sietett a vezető ülés felé és beszállva mutatta, hogy üljek én is be. Felvont szemöldökkel néztem rá, de sóhajtva kinyitottam az ajtót és elfoglaltam a helyemet. - Miért is vezetsz te? - kötöttem be a biztonsági övemet és közben gyanúsan méregettem az elcsendesedett fiút. - Nem is haza akarsz menni, ugye? - tippeltem, mire csak bólintott egy aprót és megmozdulásomra már össze is rezzent.

- Ne üss meg oké? Csak szeretnék egy kicsit veled lenni - mondta szigorúan az utat bámulva és szavai hallatán azonnal melegség költözött a mellkasomba és mosolyomat visszanyelve bólintottam magam elé és bámultam ki az ablakon. A környék egyáltalán nem volt ismerős, bár számomra semmi sem számított annak, de azt csodáltam, hogy HoSeok ennyire ismerte az utakat. Néha irigyeltem is őt emiatt. Hiába éltem én is már vagy hat éve Szöulban korántsem tudtam úgy kiismerni, mint Gwangjut. Néha igazán hiányoltam, hisz annyival csöndesebb és nyugodtabb hely volt, mint a főváros.

Kibámulva az ablakon észrevettem, hogy egy kicsit fásabb részére értünk a városnak, így lehúzva az ablakot támaszkodtam meg rajta és döntöttem fejemet a karomra. Hihetetlenül jól esett a kellemes hűvös szél a bőrömnek, a kellemes eső illatról nem is beszélve, ez egy kicsit le is nyugtatott. Mostanában túl sok mindenen aggodalmaskodtam és ez igazán nem vallott rám. Viszont most, hogy már egy valaki tudott a kapcsolatunkról nem rám jellemző módon, de megijedtem, hisz ki tudja, hogy mikor jut az én főnököm fülébe is a dolog? Boráék kapcsolatát is nagyon nehezen fogadta el, ezt egyenesen tiltani fogja.

- Megérkeztünk - szólalt meg HoSeok és kiszállva az autóból gyorsan a másik oldalra futott, hogy kinyithassa nekem az ajtót. Ugyan nem lett volna szükséges, de magamban minden rossz szó nélkül elfogadtam a kedvességét és kiléptem a hűvös időbe. Bár valamiért mégsem fáztam annyira, egész kellemes volt az idő tavaszhoz képest, és már bőven kilenc óránál jártunk. - Gondoltam egy park a mi esetünkben igazán biztonságos lehet, főleg ilyenkor, úgyhogy inkább ide hoztalak, mint sem egy kávézóba... Bár oda több kedved lett volna menni? - nézett le rám bizonytalanul, mire egy halvány mosolyt varázsolva magamra megráztam a fejemet és kezét megfogva indultam el egy irányba. Látszólag meglepte e cselekedetem, de nem szólt egy szót sem és megszorítva kezemet sétált tovább mellettem. Szerintem ő maga sem tudta merre is mentünk, de minél beljebb sétáltunk a parkban annál több fás és füves rész tárult elénk, ami igazán megnyugtatott. Túl nagy volt ez a hely, ahhoz, hogy felismerjenek minket. Ráadásul a közvilágítás hiába volt itt is jelen, senki sem foglalkozott azzal, hogy túlságosan is egy idegen arcát tanulmányozza. Elég sok pár sétált kézen fogva rajtunk kívül, de ők túlságosan is el voltak foglalva egymással, így nem is néztek nagyon felénk. Ettől függetlenül én megpróbáltam valami olyan helyet keresni, ahol nem voltak olyan sokan. Végül szememmel kiszúrtam a távolban egy nagy fát, ami alatt volt egy pad és zöldellő fű vette körbe, ezért HoSeok kezét elengedve néztem rá kihívóan.

- Aki előbb oda ér, az kérhet valamit a vesztestől - mondtam mosolyogva, mire HoSeok csak halkan felnevetett az igazán gyerekes ötletemet hallva, de ettől függetlenül bele ment. Ő minden ilyenben benne volt, így nem is csodálkoztam. Bár a bokám még egy kicsit fájt, ráadásul eléggé megterheltem azzal a sok gyakorlással, de nem is törődve vele kezdtem el a mellettem álló fiúval háromig számolni.

- Egy, kettő, három! - kiáltottuk és gyors futásnak eredtünk. Ahogy arra számítani lehetett majdnem ugyanolyan gyorsasággal futottunk, viszont nekem eléggé nagy akadályozó helyzet volt a fájó bokám. Már ugyan nem volt túl sok hátra a célig, de éreztem, hogy nem bírom sokáig és meg se tudtam volna előzni a nem sokkal előttem futó vörös hajú fiút, így minden erőmet beleadva felhoztam magamat és egy jól irányzott ugrással a hátára vetődtem. Ezt épp jó helyen tettem, ugyanis megérkeztünk a fához, de ahelyett, hogy szépen megtartott volna, elveszítve egyensúlyát eldőlt velem a fűbe.

- Rin... - nyöszörögte és fejét óvatosan oldalra fordította. - Tudod, hogy szeretlek, de jelen helyzetben túlságosan is kilapítasz - magyarázta egy grimasszal az arcán, mire legurultam a hátáról egyenesen mellé. Hátamra fordulva pedig gyönyörködve néztem az égre.

- Wao~ Nézd, nézd Jung HoSeok - mutogattam az ég felé, mire ő is lassan a hátára fordult és úgy bámulta a csillagos eget, amelyen most egy felhő sem volt. Az égitestek gyönyörűen ragyogtak az égen és valahol a Hold is ott volt, de a fa lombjai miatt nem igazán lehetett látni. - Olyan szép - mosolyodtam el, majd megéreztem HoSeok kezeit az enyémeken, amelyekkel lassan összekulcsolta őket.

- Valóban az...

- Mond, hogy nem felém néztél és aközben mondtad ezt, mert akkor megütlek - fordítottam felé a fejemet és még épp elkaptam, ahogy gyorsan az eget kezdte el bámulni.

- Miket nem beszélsz - motyogta és arca láttán halkan felnevettem.

- Hülye - forgattam meg a szememet szórakozottan és ismét a csillagok felé bámultam.

- Tudod, mindig is kíváncsi voltam, de miért hívtál régebben szinte állandóan a teljes nevemen? Mindenki csak HoSeoknak szólított, vagy Hobinak... Te csak mostanában teszed ezt, ami meg is lep - magyarázta halkan és éreztem hangján a valódi kíváncsiságot. Nem csak valamivel el akarta ütni az időt, hanem valóban kíváncsi volt. Szerettem benne az őszinteségét és ezt az érdeklődő oldalát.

- Ezzel akartam megtartani azt a bizonyos távolságot köztünk - vallottam be és fejemet oldalra fordítottam, hogy lássam a reakcióját. Ő szintén engem nézett és kíváncsian várta a folytatást. - Nem akartam nagyon kötődni senkihez sem, pont azért, hogy ne lehessen megbántani. És valamiért biztonságosabbnak tartottam a kapcsolatunkat, amikor a teljes neveden hívtalak - vontam meg a vállamat és arcát fürkészve próbáltam rájönni a gondolataira. Csak összeráncolt szemöldökkel pislogott rám és mondta ki az első dolgot, ami az eszébe jutott.

- Ez hülyeség.

- Yah! Megosztom veled a gondolataimat, erre le hülyézed őket - ütöttem meg a karját, ami miatt azonnal felnevetett én pedig csak még jobban kiakadtam. - Azt mondod ez vicces? - ültem fel idegesen és úgy ütöttem tovább. - Komolyan olyan bunkó vagy - ráztam meg a fejemet és egy utolsót ütöttem volna a mellkasára, csakhogy hirtelen felült és csuklómat elkapva fogta le azt. - Pff... - fordítottam el a fejemet mérgesen, ugyanis tudtam, hogy mire készül.

- Na, bocsáss meg, csak vicceltem - próbált komoly hangon megszólalni, de néha bele-bele remegett, ami miatt tudtam, hogy nem sok kellett neki az újbóli nevetőgörcséhez. Néha igazán komolytalan volt, bár magam is elismertem, hogy egy kissé gyerekesen viselkedtem. Viszont igazán fontosnak tartottam ezt a dolgot, így természetes, hogy idegessé tett a nevetésével. - Kérlek - tette hozzá, de mivel még mindig nem volt semmi reakcióm, így közelebb hajolt és megpuszilta az arcomat. Ennek hatására beharaptam alsó ajkamat és próbáltam nem mutatni semmi reakciót, ami igazán nehezen ment. Még számomra is túl aranyosan viselkedett, ami már-már kikészített. - Rin - mondta ki a nevemet olyan hangsúllyal, ami miatt végig futott a hideg a gerincemen. A hirtelen nyakamra adott csókja miatt pedig levegőt is elfelejtettem venni.

- Idióta - motyogtam és gyorsan felé fordulva eltoltam a fejét, ami miatt ismét felnevetett. - És a csuklómat is elengedheted. Nem foglak megütni, feltéve, ha nem adsz rá több okot - magyaráztam és mosolyra görbülő ajkait látva megforgattam szemeimet és közelebb hajolva hozzá hirtelen megcsókoltam. Én még soha nem kezdeményeztem, így eléggé megleptem, ami miatt mielőtt még bármit is tudott volna reagálni elhajoltam tőle és homlokát megpöckölve kinyújtottam a nyelvemet, majd visszadőltem a fűbe. Időközben kezemet is elengedte, így homlokomra téve azt hunytam le a szemeimet. - És te miért is szerettél belém középiskolában? Ugyanis egyáltalán nem értelek. Akkor még rosszabb természetem volt, mint most... - tettem fel most én egy olyan kérdést, ami régóta foglalkoztatott és reméltem, hogy valami olyan válasza lesz, ami miatt én is kiröhöghetem. Megérdemelte volna.

- Hm... - dőlt vissza mellém a fűbe és hosszan elgondolkozott a válaszán, ami miatt csak még kíváncsiabb lettem. - Eléggé nagyban benne volt az is, hogy megmentettél és ezért nagyon kötődtem hozzád, hisz te voltál az egyetlen, aki elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Aztán kezdtem megismerni sok oldaladat, ami miatt kíváncsi lettem rád és észre se vettem, de már arról ábrándoztam, hogy megcsókollak... - akadt meg hirtelen és ijedten felült. - Az utolsó felét tégy úgy, mintha nem hallottad volna - fogta meg zavartan a tarkóját és szinte rám sem bírt nézni. Legszívesebben kinevettem volna, de vele ellentétben inkább visszafogtam magamat és csak mosolyogva felültem.

- És nem csalódtál? - húztam fel lábaimat törökülésbe és igen jót szórakoztam egyre jobban vöröslő fejét bámulva.

- Valld be, hogy direkt csinálod - motyogta megsértve, mire nem tehettem róla, de kiszakadt belőlem egy jó hosszú nevetés. - Rin, ne csináld már. Magunkra hozod az emberek figyelmét - nézett rám kétségbeesetten, de rajtunk kívül ezen a részén a parknak szinte nem is volt senki, így nem tartottam attól, hogy lebuknánk. Végre nem kellett törődnöm azzal. hogy idol voltam. Végre olyan lehettem, mint egy hétköznapi ember, és voltaképp az is voltam. Nem volt se szupererőm, se pedig más különleges képességem, így nem is értettem, hogy miért nem viselkedhettem mindig ilyen felszabadultan. E gondolatok miatt lassan elhalkultam és felállva megpróbáltam letörölni magamról a vizet, ugyanis a fű nem kicsit olyan volt. Lehet nem a legjobb ötlet volt a vizes földön üldögélni, vagy fél órán át... - Valami baj van? - méregetett aggódva HoSeok, mire csak mosolyogva megráztam a fejemet és mind két kezemet felé nyújtottam. Megragadva őket felállt és mélyen a szemembe nézve próbált olvasni a gondolataimban. Nagyon jól tudtam, hogy ilyenkor ezt csinálta, így hiába volt rá ingerem, hogy elfordítsam a fejemet, helyette kíváncsian bámultam az arcát. Csak add fel, és ne foglalkozz a problémáimmal. Így is van neked is elég. Lehet valóban meghallotta, hogy mi is járt a fejemben, ugyanis megadóan felsóhajtott és két kezébe fogta az arcomat. - Nem szeretem, amikor ilyen titokzatos vagy. Nyugodtan elmondhatod, ha bánt valami - mondta komolyan nézve a szemeimbe, majd közelebb hajolt és egy puszit nyomott a homlokomra. Ezután elhajolt és kezeinket összekulcsolva indultunk vissza a kocsihoz. Ezután nem nagyon szóltunk semmit sem és jól tudtam, hogy ez legfőképp az én hibám volt. Ugyanis én voltam az, aki még mindig nem árult el szinte semmit sem magáról.

- Vissza vinnél az ügynökségetekhez? - néztem HoSeokra miután ismételten elvette tőlem a vezetés lehetőségét, bár megértettem. Velem nem nagyon járt ilyenkor jól. Velem és a tájékozódási képességemmel.

- Miért? - lepődött meg, mire elgondolkoztam azon, hogy elmondom az igazat, de inkább nem tettem.

- Szeretnék még egy kicsit gyakorolni és az közelebb van, mint a miénk.

- De mi lesz a kocsiddal? - még csak nem is sejtett semmit.

- Menjél el hozzátok vele és majd azzal megyünk a fotózás helyszínére. Így legalább a menedzsereteknek elég odamennie - magyaráztam, mire pont megálltunk egy pirosnál, így HoSeok kétkedően felém nézett.

- Már megint van valami, amit nem árulsz el nekem, ugye?

- Kell néha egy kis titokzatosság - vontam meg a vállamat és előrenézve bámultam az utat. Nem akartam neki elárulni, hogy valójában YoonGi miatt mentem vissza, mert jól tudtam, hogy félreértette volna. Bár így is jól tudhatta, hogy ketten leszünk ott, mégsem mondta, hogy jönni szeretne, aminek egy kicsit örültem. Minden titkolózásom szimplán azért volt, mert segíteni akartam YoonGinak anélkül a koreográfia megtanulásában, hogy erről bárki is tudott volna, Hisz jól tudtam, hogy annak a srácnak pont annyira számított a büszkesége, mint nekem.

Gyorsan kiszálltam a kocsiból és besiettem a nagy üveges épületbe. Már igazán fáradt voltam és szinte nem is értettem saját magamat, hogy miért nem választottam a jó kényelmes ágyat, ehelyett a hülye oktatás helyett. Kezdtem túl kedvessé válni és ez nem tetszett... Kopogás nélkül berontottam a táncterembe, ahonnan még mindig kihallatszódott a zenénk, na meg YoonGi nem túl halk szitkozódásai. Amint érzékelte, hogy bent voltam, meglepetten kapta felém a fejét és állította le a dalt.

- Te meg mégis mit keresel itt? - ráncolta a szemöldökét és érdeklődve nézte, ahogy elé sétáltam és el kezdtem felkötni rövid hajamat. - Verekedni akarsz? - találgatott, amin csak gúnyosan elmosolyodtam.

- Hidd el, ha meg akarnálak verni, akkor azt nem ilyen feltűnően tenném - magyaráztam. - De komolyra fordítva a szót, azért jöttem, hogy segítsek neked a tánctudásod fejlesztésében. Vagy, hogy legalább ez a koreográfia jól menjen.

- Aha - nézett rám még mindig kétkedően és valóban látszott rajta, hogy nem egészen hisz nekem. Mintha csak valami hátsó szándékot keresett volna a mondanivalómban.

- Ne nézz így rám, hanem állj be a kezdő pozícióba. Először zene nélkül gyakoroljuk el, ugyanis fölösleges a zene, amíg nem megy jól. Csak összezavar és sietősre fogja a mozdulataid, ami miatt rontasz és a rossz fog beidegződni a...

- Oké, oké - állított le gyorsan és mellém sétálva nem túl boldogan, de hagyta, hogy segítsek neki. Az elején, mint mindig veszekedni kezdtünk, mintha csak meg sem történt volna a délelőtti beszélgetés, ami az elején egy kicsit zavart, de azután rájöttem, hogy YoonGi pont olyan volt, mint én. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel, így hát nem változtatott túlzottan a viselkedésén, és még sem volt olyan bunkó már, mint az elején. Nem kötött bele minden kis dologba és figyelt rám, amikor komolyan segíteni akartam neki. Épp ezért egy idő után egészen egy hullámhosszon voltunk és kisebb beszólásokkal, de sikerült úgy megtanítanom YoonGinak a lépéseket, hogy már ne legyen annyi rontása. Ugyan egyszer se kapcsoltam be a zenét, de csak a végén láttam valami értelmét és az is hiába volt, mert ugyanúgy belezavarodott. De azért látszódott, hogy próbálkozott és jobban ment neki, mint az elején. Azt pedig csak becsültem, hogy hagyta a dirigálásomat és mindent úgy tett, ahogy mondtam, mégha nagyon nem is tetszett neki.

Jó sokáig elidőztünk és már csak arra eszméltünk fel, hogy éjjel egy volt és HoSeok hívogatott minket. Megnyugtattuk, hogy indulunk, így szép lassan megindultunk a fiúk dormjához. Úgy gondoltam megszállok náluk, ha már ugyanarra a helyszínre mentünk. Energiám sem volt arra, hogy más eshetőségen is gondolkozhassak. Csak aludni akartam és borogatást tenni a bokámra, ami szinte lüktetett a fájdalomtól. Ezt YoonGi is észrevette, ugyanis az út felénél rám nézett és megállva engem is leállított.

- Valami baja van a lábadnak? Furán mész - állapította meg és felvont szemöldökkel várta a válaszomat.

- Kicsit kiment pár napja, de nem lesz semmi gond, csak le kell ülnöm - legyintettem és enyhén bicegve folytattam az utamat. Láttam ugyan a fekete hajú fiún, hogy elgondolkozott azon, hogy felajánlja a segítségét, de mosolyogva mondtam, hogy eszébe se jusson. Nem kellett senkinek sem a segítsége, meg voltam én egyedül is. A dormig való sétálás viszont kész kínszenvedés volt és szinte leesett egy kő a szívemről, amikor beléptünk a csendes lakásba és megpillantottam a nappaliban lévő kanapét.

- Menj előbb te fürdeni - jött hirtelen vissza az eltűnt YoonGi és hozzám vágott egy törölközőt és HoSeok egyik zöld pólóját.

- Kösz - morogtam fejemről levéve a kölcsön kapott dolgokat és gyorsan elsiettem lezuhanyozni. A meleg víz egészen ellazította fáradt izmaimat, így szinte újjá születtem, amikor kiléptem a kádból és magamra húzva a pólót a tükörbe néztem. Egész hosszúnak bizonyult a ruhadarab, ugyanis a térdemig leért, így cuccaimat elvéve mentem ki és sétáltam HoSeokék szobájába. Halkan nyitottam be, hogy senkit fel ne ébresszek és a sötétben próbáltam megfejteni, hogy vajon melyik ágyon is volt a barátom. Végül rájöttem, hogy az utolsó volt az övé, így odasétáltam és karját meglökve kezdtem el felébreszteni, ugyanis elfoglalta szinte az egész ágyat.

- Hagyjál, még aludni akarok - csapkodott felém a félig még mindig alvó fiú, mire megelégelve a dolgot halkan megszólaltam.

- Hoseok, menj már arrébb, mert nem férek el annyi helyet elfoglalsz - magyaráztam fáradtan és hangom hallatára hirtelen felült és értetlenül nézett rám.

- Te meg mit keresel itt? - lepődött meg, de mindenesetre arrébb csúszott, hogy nekem is legyen helyem. Több se kellett bemásztam mellé és kényelmesen elhelyezkedve fordultam felé és hunytam le a szememet.

- Ha emlékeznél, együtt megyünk reggel tőletek, az én kocsimmal dolgozni - motyogtam és már félig el is aludtam. Erre csak HoSeok sóhaja volt a válasz és visszafeküdve mellém megsimogatta az arcomat, ami apró mosolyt csalt ajkaimra, majd közelebb húzott magához és derekamat fél karjával átkarolva hagyta, hogy mellkasába fúrjam a fejemet. Kellemes zöldtea illatával aludtam el, és úgy éreztem, hogy nem is fájt már semmim.

Hangos és egyben iszonyatosan idegesítő zajra keltem, ami hasonlított ahhoz, mikor egy fakanalat serpenyőhöz vágtak. Szememet lassan kinyitva pillantottam meg HoSeokot, aki összeszorított szájjal és lehunyt szemekkel fogta be fülét és próbálta elviselni a zajt. Én idegesen ültem fel és szanaszét álló hajjal fordultam az ajtó felé, ahol Jin állt kezében a fentebb említett tárgyakkal.

- Ó, hagyd már abba - dobtam felé idegesen egy párnát, ami következtében a mellettem fekvő fiú feje arccal lefelé esett az ágyra.

- Áucs - hangzott fel egyszerre mind kettőjük hangja, mire HoSeoknak bocsánatkérően megsimogattam a fejét, viszont az ajtóban álló fiú felé küldtem egy gyilkos pillantást.

- Utálom, ha valaki így ébreszt fel - morogtam, amin hihetetlenül felnevetett és visszahajította a párnát, amit kikerülve nem rám esett, hanem HoSeokra. Neki már úgy is mindegy volt.

- Pont olyan vagy, mint YoonGi - kuncogott még mindig és élettel telien kisétált a szobából. Körbenézve észrevettem, hogy már senki sem volt bent a szobában, így ugyan nem túl lelkesen, de épp kezdtem volna kimászni az ágyból, amikor is HoSeok utánam nyúlt és karomnál fogva visszahúzott.

- Csak még egy kicsit maradj - motyogta felém nézve és hihetetlen, de elég nagy hatással volt rám, ahogy félig felém fordítva fejét, fáradt szemekkel és halvány mosollyal bámult engem, a szanaszét álló hajáról nem is beszélve, ami neki ezerszer jobban állt, mint valószínűleg nekem.

- Nem lehet - dőltem el mellette és kezemmel a hajával kezdtem el babrálni. - Tudod, hogy ma sok dolgunk van még - emlékeztettem a fotózásokra, mire halkan felnyüszített és kezemet megfogva lehúzta a szájához és belepuszilt a tenyerembe.

- Ez csikiz - nevettem fel, ami miatt továbbra sem hagyta abba, és kezdett egyre jobban egy kiskutyára hasonlítani.

- Vajon mi is ilyenek vagyunk? - hallottam meg magam mögül egy ismerős hangot, mire tágra nyílt szemekkel ültem fel az ágyban és néztem az ajtóban ácsorgó Borára és Jiminre, akiknek arcáról le sem lehetett vakarni a vigyort.

- Rosszabbak! - vágtuk rá egyszerre HoSeokkal, amin mi igen jót szórakoztunk, de az említettek már kevésbé. Sértetten méregettek minket és próbáltál elhitetni, hogy mennyire is megbántottuk őket.

- Te egyébként mit is keresel itt? - álltam végre fel és indultam az ajtó felé, hogy a nappaliban összeszedjem a cuccaimat és átvegyem őket.

- Oh, tényleg - jutott hirtelen eszébe valami a vörös hajú lánynak és egy kis zacskót átadva mosolyodott el. - Hoztam pár rajongói levelet, amik ma érkeztek az ügynökségre. Gondoltam neked is elhozom, hisz úgy is Jiminnel együtt megyünk felvenni a dalunkat, így beugrottam - magyarázta vidáman és nagyon úgy tűnt, hogy ő már a sajátjait elolvasta, hisz akkor volt mindig ilyen élettel teli. A fate girlok és boyok dicsérő és kedves szavai csak fel tudták dobni a napjainkat. Az ő önbizalom hiányos szívére pedig szinte gyógyírként hatottak, ami miatt nagyon hálás voltam a rajongóinknak.

- Majd a kocsiban elolvasom - vettem el tőle és gyorsan elindultam készülődni. Beraktam a kontaktlencsémet is, ugyanis nem szerettem volna, hogyha a sminkesek próbálkoznak meg a berakásával és felvéve a ruháimat indulásra készen is álltam. Ugyan Jin még ránk erőltetett egy kis reggelit, de őszintén nem bántam annyira. Jól jött egy ilyen hosszú napra.

Jól lakottan és viszonylag elfogadhatóbb kinézettel szálltunk be a kocsimba és a rádiót bekapcsolva a két fiú már bele is fogott az éneklésbe. Szinte kínzás volt a füleimnek, tekintve, hogy ők nem véletlenül rapperek voltak a csapatban és nem énekesek, de megpróbálva elterelni a figyelmemet kivettem pár levelet a zacskóból és el kezdtem olvasni őket. Mindben arról írtak, hogy mennyire is néztek fel rám, és páran még kitartást is kívántak a sok bántás miatt. Tény, ami tény, engem utáltak a legjobban a csapatból az antifanok, aminek egy kicsit örültem, hisz legalább a többieket kevesebbszer bántották szavakkal, én meg már megszoktam. A szövegekbe mélyedve zártam ki a külvilágot és vettem elő egy újabb levelet, amin csak a nevemen szerepelt piros betűkkel. Ez eleve meglepett, hisz ez balszerencsét jelentett és emiatt senki sem írta le így a nevünket, de úgy gondoltam, hogy biztos azért tette így, mert hát mi voltunk a Red Thread, ezért illet hozzánk. Na meg én nem igazán hittem az ilyen babonákban, így nyugodtan húztam ki a fehér levelet, amit lassan szét is hajtottam, de meglepetten és egekig ugró szemöldökkel véletlenül ki is ejtettem a kezemből, ami következtében lassan lehullott a földre. Fel sem eszmélve a sokkból hajoltam utána, és mikor megfogva azt egyenesedtem volna ki, véletlenül bevertem a fejemet a műszerfalba.

- Aigoo - szitkozódtam és félig még mindig kábultan, fejemet fogva néztem a hátára fordított papírt.

- Jól vagy? - pillantott felém HoSeok, mire bambán bólintottam egyet, de szinte fel se fogtam, hogy mit mondott, ugyanis csak egy valami hangzott fel még mindig a fejemben: " Tűnj el a bandából, vagy megmutatom milyen rettegésben élni! " Íródott a levélben olyan vöröslő betűkkel, mintha csak vérrel írták volna, és a hideg is kirázott ennek gondolatára...

/////////// 

Sziasztok^^

Későn ugyan, de hoztam nektek egy igazán hosszú és románccal teli részt XD Imádtam írni, ami remélem nektek is átjött és legalább annyira élveztétek az olvasását, mint én az írását :) A vége pedig el is indította az utolsó történetszálat is a sztoriban. Jól látjátok, hamarosan vége :( Még nem tudom pontosan hány rész van hátra, de nem olyan sok. Viszont bőven lesz benne történés azt megígérhetem :D 

 ///////////