Mikor este hazaértünk a nagy szórakozásból mindenki kellően kifáradt, így elmaradt a dormban a szokásos esti filmezés és beszélgetés. Amilyen gyorsan csak tudtuk elfoglaltuk a helyünket és aludtunk. Ez alól én már megint csak kivétel voltam, ugyanis át kellett néznem még pár papírt a beosztásunkat illetően és egy-két dalszöveget is, amikkel a lányok kész lettek. Így egy bárszéken üldögélve olvasgattam a több oldalas papírokat és írtam alá azokat, amik miatt a szabadnapjainkat elveszítettük. Eközben egy bögre zöldteát szürcsölgettem és próbáltam a bokámat mozgatni, de minduntalan belenyilalt a fájdalom. Nagyon úgy tűnt, hogy kificamítottam, ezért kénytelen voltam abbahagyni a papírok tanulmányozását és keresnem kellett fáslit az elsősegély dobozban. Miután ezt meg is találtam a fürdőben, leültem a kád szélére és lassan körbetekertem fáslival a lábamat és a bokámat. Elegendő mennyiség után mindent szép halkan visszapakoltam és visszabicegtem a bárszék felé. Szerencsére az unalmas és elszomorító papírokkal végeztem, így jöhettek a dalszövegek. Ebből volt négy is, amik közül kettőt Hyun, kettőt pedig Bora írt. Már ugyan szemeim félig le-le csukódtak, mégis végig olvastam mind a négyet és rá kellett jönnöm, hogy Bora nagyon rászállt a szerelem témára, míg Hyun ennek az ellenkezőjéről írt. Nem volt egyik sem túlontúl nyálas, ráadásul tavasz lévén biztos tetszett volna az embereknek, így mind a kettőre ráírtam egy talán szócskát és az üvegasztalra lerakva végre a szobánk felé sétáltam. Bebújtam a jó meleg takaróm alá és elégedetten sóhajtottam fel a puha ágyamban.

Aznap este anyával álmodtam, és kivételesen egy kellemes emlékünket idéztem vissza. Végre nem rémálmok gyötörtek, hanem valami kellemes, ami miatt mosolyogva aludtam tovább.

Reggel szörnyű volt a telefonom ébresztőjére kelni, így miután sikeresen lelöktem az éjjelimről, elhallgatott. Csak reméltem, hogy nem törtem el, de mikor nagy nehezen elértem az ágyamból és benyomtam, még világított, így megnyugodva sóhajtottam fel és raktam le magam mellé. Fáradtan kinyújtóztattam végtagjaimat és a szekrényem elé lépve kivettem egy világos farmert, egy fehér atlétát és egy vörös inget. Miután ezeket magamra kaptam és megfésülködtem, gyorsan felraktam a szemüvegemet, majd a táskámba bepakolva a fontosabb cuccaimat el is hagytam a házat. A többieket azért előtte még felkeltettem és megkértem MinSeot, hogy ügyeljen a többiekre, ne hagyjanak semmit se otthon. Csak reménykedni tudtam, hogy nem lesznek ilyen szerencsétlenek. A kocsinkba beülve beírtam a GPS-be a stúdió címét, ahol felvesszük a fiúkkal közös dalt és beindítva az autót elindultam. Szerencsémre nem tévedtem el, sikeresen megérkeztem és keresve egy parkolót megint csak sóhajtva szálltam ki a kocsiból és zártam be magam után. Egyáltalán nem vártam ezeket a napokat, még ha együtt is lehettem HoSeokkal, mivel ugyanígy YoonGi is itt volt. Már őszintén kezdtem belefáradni az értelmetlen kis vitáinkba és semmi kedvem nem volt vele veszekedni. Fogalmam sem volt, hogy miért utálhatott olyan nagyon, de már nem is érdekelt. Azért annyira nem voltam padlón, mert nem kedvelt. Többen is éreztek már így velem kapcsolatban és azokat is figyelmen kívül tudtam hagyni, így YoonGinál is sikerülhetett.

A recepciónál miután megmondták, hogy hova is kell mennem elindultam, bár nem olyan magabiztosan. Második emelet oké, de hogy melyik ajtó arról fogalmam sem volt. A nő szerint könnyen megtalálható, hát ez mégsem így lett. Fel - alá keringtem az emeleten és hiába néztem az ajtókra kiírt feliratokat fogalmam sem volt róla, hogy melyik volt a stúdió. A bokám is kezdett megfájdulni a sok járkálástól, így megtámaszkodtam háttal a falnak és telefonomat előkeresve nyomtam volna be HoSeok számát, amikor is valaki hangos és siető lépteire lettem figyelmes. Fejemet felkapva néztem a folyosó végéről közeledő alakot, aki aggódva jártatta körül a tekintetét mindenfelé, de mikor meglátott engem lassítani kezdett és a végén már sétálva érkezett meg elém.

- Tudod te mennyire aggódtam miattad? Féltem, hogy úgy eltűnsz az emeleten, hogy nem talállak meg, még ha ismerem is a helyet. - rázta a fejét gondterhelten, majd értetlen arcomat meglátva elnevette magát és körbenézett, majd közelebb lépve hozzám magához ölelt. Meglepetten néztem a mellkasát, de végül kezemet felemelve öleltem át a derekát és néztem fel rá.

- Tudod, azért annyi ész bennem is van, hogy felhívlak, ha valami gond van - világosítottam fel összevont szemöldökkel, ugyanis nem egészen értettem az aggódását. Csak fölöslegesen izgatta fel magát ezen az egészen, hisz tényleg volt nálam telefon és most kivételesen fel is volt töltve.

- De mibe fogadok, hogy már egy ideje a stúdiót kerested egyedül? - nézett le rám szórakozott tekintettel és ajkai is széles mosolyra húzódtak.

- Csitt, okoska. - pöcköltem meg a homlokát és ellépve tőle megindultam arra amerről jött. Ha jól tippeltem, akkor arra lehetett a szoba, amit kerestem már egy ideje.

- Hé, várj! - jött utánam és először ugyan meg akarta fogni a kezemet, de miután rájött, hogy ez nem biztos, hogy annyira jó ötlet, csak közvetlen mellettem sétálva vezetett a stúdió felé. Egész út alatt nem szóltunk egy szót sem, de ez nem az a kínos csend volt, hanem inkább a kellemesebbik. Már csak az megnyugtató volt a számomra, hogy itt sétált mellettem és minden egyes alkalommal éreztem a tekintetét magamon. Amikor csak észrevettem rögtön gyorsabbá vált a szívverésem és úgy megfogtam volna a kezét. Azonban ezt nem tehettem meg tekintve, hogy ezen a szakaszon már sok itt dolgozó járkált, akik miatt rendszeresen hajlongtunk.

Végül megérkeztünk a stúdióhoz, ahol HoSeok előre engedve kinyitotta nekem az ajtót és azonnal szembe is találtam magamat Bang PD-vel és a mi producerünkkel is, akik egész jól elbeszélgettek egy-egy forgós székben ülve, nyakukban fejhallgatóval. Eközben szememmel rögtön kiszúrtam a sarokban, egy bőrfotelben ülő YoonGit is, aki telefonját nyomkodta és észre se vette, hogy megérkeztünk, aminek őszintén egy kicsit örültem is.

- Na, csak meglettél. Mondtam én HoSeoknak, hogy ne aggódjon annyira, de mivel ő jobban ismer, így engedtem had keresgéljen téged. - mosolygott rám Bang PD, mire csak zavartan elmosolyodtam és meghajolva köszöntem a két producernek. Bár egy kicsit aggasztott az a bizonyos jobban ismer rész. HoSeok főnöke tudott volna a kapcsolatunkról? Fejemet rögtön a mellettem ácsorgó fiú felé fordítottam, aki nem értve ideges tekintetemet döntötte kérdőn oldalra a fejét.

- Miért ismerne engem? - kérdeztem rá óvatosan, nem is mutatva aggódásomat.

- Nem vagytok középiskolai barátok? Mert én úgy tudtam. - nézett felváltva ránk Bang PD, mire azonnal leesett minden és megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

- De igen. - karolta át hirtelen a vállamat HoSeok és szélesen vigyorogva nézett a két producerre, miközben közelebb húzott magához. - Naaagyon jó barátok vagyunk. - mondta és fejét felém fordította. - Ugye Rin?

- Ha még egyszer ilyen közelségbe jössz, akkor nem. - húztam össze a szememet, mire az én producerem csak hangosan felnevetett a reakciómon és az értetlen tekintetű Bang PD felé nézett.

- HyeRin nem igazán bírja még a barátaitól se, ha túl közel kerülnek hozzá - magyarázta meg ezt a furcsa beszólásomat, ami másoknak valóban szokatlan lehetett a részemről. Még maga Jung HoSeok is meglepődött, de miután csak mérgesen megráztam a fejemet inkább nem szólt semmit és vidáman YoonGi felé sétált.

- Hyung, kezdünk. - rúgta meg a lábát finoman, mire az idősebbik csak fél szemmel felé nézett, de miután engem is észrevett gúnyosan elmosolyodott.

- Szóval itt van végre az éjszakai vendég is - szólalt meg, ami miatt hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Ez most komolyan azt mondta, amit hallottam, hogy mondott? Nem, nem. Az lehetetlen... Viszont HoSeok lefagyott arcát meglátva rá kellett jönnöm, hogy bizony nem hallottam félre. Hirtelen iszonyatos düh lepte el az agyamat, ami miatt gyors léptekkel indultam felé. Legszívesebben leütöttem volna, de erőt véve magamon inkább megálltam előtte és mélyen a szemébe nézve megszólaltam.

- Én sem örülök, hogy veled kell együtt dolgoznom, de szeretném, hogyha nem akadályoznál majd semmiben - hangsúlyoztam ki a végét. YoonGi nagyon jól állta a tekintetemet, amiből semmit sem lehetett kiolvasni, de ő pontosan jól tudta, hogy hogyan is nézhettem rá. Így féloldalasan elmosolyodott, majd felhorkantva arrébb tolt és bement a mikrofonokhoz. A két producer csak meglepetten figyelte a jelenetünket, de nem szóltak egy szót sem. Ennek őszintén örültem, mivel semmi kedvem nem volt magyarázkodni, ráadásul az arcukról tökéletesen le lehetett olvasni az értetlenkedést. Hála égnek még csak nem is sejthették, hogy mi lehetett a háttérben. HoSeokra nézve viszont rögtön megenyhültem, ugyanis szemei színtiszta bocsánatot árasztottak, amit ugyan nem neki kellett volna, de megnyugtatott afelől, hogy ugyanúgy érzett ebben a helyzetben, mint én.

Lassan mi is besétáltunk az üvegfal mögé és bezárva az ajtót beálltunk a saját mikrofonunkhoz. Én azonnal le is vettem a fejhallgatót és a nyakamba helyezve néztem az előttem lévő papírt. Különböző színekkel elkezdtük jelölgetni a saját részeinket, ami elosztása nehezebben ment, mint amire számítottunk. YoonGi ugyanis folyton akadékoskodott, hogy neki mennyivel kevesebb rész jutott, mint nekem és hogy még HoSeok elől is elvettem mindent. Ezen nem csak én akadtam ki, hanem az említett személy és Bang PD is, aki nem tudta mire vélni a fiú kötözködését.

- Szerintem ez így még mindig nem jó - mondta vagy ezredjére a fekete hajú, ami miatt dühösen fordultam felé és böktem a saját részeimre.

- Tőlem aztán mindet neked is adom, sok sikert az énekléshez, bár úgy tudom te ahhoz nem igazán értesz - magyaráztam és kezeimet ökölbeszorítottam magam mellett, csakhogy lenyugodhassak.

- Yah ! - mordult rám. - Tisztelettel beszélj az idősebbel.

- Majd ha te is megtisztelsz ugyanezzel a tisztelettel, akkor visszatérhetünk a témára, addig viszont ne is álmodj róla. - fontam magam előtt karba a kezemet és úgy méregettem dühösen a HoSeok mellett álló fiút. Már komolyan kezdett az agyamra menni a folytonos okoskodásával. Legalább mondta volna meg, hogy mi baja volt velem, ahelyett, hogy ilyen gyerekesen viselkedett.

- YoonGi, szerintem így már egyenlően el lettek osztva a részek - szólt bele a mikrofonba Bang PD. - Szeretnék még ma végezni a dal felvevésével, úgyhogy megkérhetnélek téged arra, hogy viselkedj? Nem szoktál te ilyen lenni. - rázta a fejét, mire az említett személy csak idegesen felvette a fejhallgatóját és a papírt a kezébe vette, ha esetleg nem jutott volna eszébe hirtelen a saját része. Ugyanis mára az egész dalt megtanultuk mind, de arra azért még figyelnünk kellett, hogy ebből mennyi is lett a miénk. Végül én is sóhajtva a szövegemre koncentráltam és amint megszólalt a zene kezdtem átadni magamat a hangulatnak.

Szemeimet lehunyva énekeltem és szorítottam egyik fülemhez a fejhallgatót, hogy jobban hallhassam magamat, míg a másik kezemmel a papírt szorongattam magam mellett. Semmi szükségem nem volt az olvasására. Tökéletesen tudtam, hogy hol kellett beszállnom. Valamiért ez a dal közelebb került hozzám, mint ahogy arra az elején számítottam. A szövege miatt pedig teljesen át tudtam érezni. A fájdalmat, a csalódottságot és a dühöt, bár a végén kezdtem úgy érezni, mintha csak egy szerelmes dalt énekeltem volna, de talán mindezt a megváltozott érzéseim miatt gondoltam így. Ahogy pedig hallottam fülemben HoSeok kellemesen csengő hangját egy kicsit elszomorodtam. Kezdtem rájönni, hogy neki ugyanolyan nehéz volt az az időszak, mint nekem. Talán önzően viselkedtem, úgy ahogy semmiféleképpen sem akartam. Ezután becsatlakozott YoonGi is, aki meglepett engem a komoly és mégis érzelmes hangjával. Utáltam, mindennél jobban, mégis elismertem, hogy volt tehetsége. Nem véletlenül volt a BTS egyik rappere, ahogy az sem volt véletlen, hogy jó producerként emlegették, még a mi ügynökségünknél is. El kellett fogadnom, hogy jó sok mindennel lett megáldva ez a gyerek.

Elértünk a dal legérzelmesebb részéig, amikor is kicsit bátortalanul ugyan, de felnyitottam a szememet és először a producerek felé néztem, akik teljesen el voltak varázsolva. Aztán lassan HoSeok felé néztem, aki halványan elmosolyodott, ami miatt nekem is mosoly költözött ajkaimra. Még YoonGi is nyugisan figyelt engem, de amint meglátta, hogy néztem elfordult és a papírját kezdte el bámulni.

- Oké, nagyon jók voltatok. Pedig ez még csak egy próba volt - magyarázta a producerem és mellette Bang PD hevesen bólogatott.

- Ha a valódi felvételnél is ilyen jól átjönnek az érzések, akkor tarolni fogtok. Abba még csak bele se merek gondolni, hogy a videoklip után mit szólnak majd az embere. - rázta a fejét és már előre jót mulatott. Erre muszáj volt ránéznem a mellettem álló két fiúra, akik szintén olyan tanácstalanul bámultak a főnökükre, mint én. Mégis milyen videoklipet tartogathattak a számunkra?

Ugyanis mi még nem tudtunk róla semmit sem, még ha jövőhéten került is sor a forgatás megkezdéséhez.

Miután sikeresen végeztünk a dal felvételével elengedtek minket, mondván holnap úgyis sok dolgunk lesz, pihenjünk egy kicsit. Nekem viszont sok kedvem nem volt a pihenéshez, így elhatároztam, hogy elmegyek gyakorolni a tánctermünkbe. Kilépve a kellemesen meleg időbe elő is vettem a telefonomat, hogy beírjam az ügynökségünk címét, de ekkor valaki kivette a kezemből a készüléket, ezzel magára hívva a figyelmemet. Felnézve HoSeok szórakozott szemeivel találtam szembe magamat, ami miatt csak a fejemet rázva elmosolyodtam.

- Akadályozol a munkámban. - tettem csípőre a kezemet és közben észrevettem a fiú mellett szobrozó YoonGit is. Látszott rajta, hogy nem szívesen volt itt, mégsem tágított. - Valamit szeretnétek? - néztem felváltva rájuk.

- Menjünk gyakorolni a mi ügynökségünkhöz. Az úgyis közelebb van - mondta HoSeok és válaszomat meg sem várva sétált a furgonjuk felé, míg én a saját kocsim felé pillantottam. - Jaj, gyere már. - jött vissza hozzám, miután látta, hogy tétovázom és csuklómat megragadva húzott az ellenkező irányba.

- De mi lesz a kocsimmal?

- Majd visszahozunk hozzá - jelentette ki HoSeok, ami hallatán nem csak én, de az éppen furgonba beszálló YoonGi is felhorkant.

- Mert nem lett volna egyszerűbb, ha megyek utánatok...

- ...ha jön utánunk. - szólalt meg YoonGi is, csak egy kicsit másképp befejezve a mondatomat. Szúrós szemekkel végigmértem, majd fejemet azonnal elfordítva ültem be leghátra, hogy még véletlenül se legyek a közelében. Még a végén késztetést éreztem volna arra, hogy kidobjam az ablakon; egészen véletlenül.

HoSeok bepattant mellém és egy kibontott chipses zacskót nyújtotta felém. Fejemet megrázva utasítottam inkább vissza a mű kaját és fejemet az ablak felé fordítva néztem az elhaladó épületeket és embereket. Olyan gondtalanok voltak. Mindenféle következmény nélkül sétálhattak kézen fogva a párjukkal az emberek, én bezzeg ezt nem tehettem meg. Talán ez volt az, ami miatt utáltam idolnak lenni. Az elvárások és a rengeteg kikötés miatt szinte már nem is volt normális életem...

A mellettem ülő fiú, mintha csak a gondolataimban olvasott volna, hirtelen megfogta az ölemben pihenő kezemet és gyengéden megszorította. Fejemet azonnal felé kaptam és rosszallóan bámultam rá, de hiába égettem tekintetemmel lyukat a kezébe, mégsem engedett el. Továbbra is kitartóan szorította a kezemet és látszólag nem is érdekelte, hogy a menedzserük esetleg megláthat minket. Pont olyan gondtalanul viselkedett, mint az utcán járkáló párocskák. És talán ez volt az a dolog, amiért annyira szerettem. Teljesen az ellentétem volt, mégis képes volt kihúzni engem a komor hangulatomból az ő derűs gondolkozásával. Ezért is szomorított el néha a tény, hogy valami miatt mégsem volt teljesen az a fiú, mint középiskolában. Egy részem nem is akarta meg tudni az okokat, hogy miért. Míg a másik részem viszont segíteni akart neki. Ha már a barátnője lettem, ennyit igazán megtehettem érte.

- Figyeljetek. - nézett ránk felváltva HoSeok a gyakorlóteremben, miközben YoonGival a lehető legmesszebb ültünk le egymástól. - Most elmegyek egy kis kajáért nekünk. Addig kérlek, ne öljétek meg egymást - mondta jelentőségteljes pillantást küldve felénk, majd egészen addig rajtunk tartotta a szemét, míg ki nem ment az ajtón és be nem csukta maga mögött azt.

- Mintha csak óvodások lennénk... - szólaltunk meg egyszerre YoonGival, ami miatt fújtatva talpra álltam és nyújtani kezdtem. A fekete hajú szintén ezt akarta tenni, így ő is nekilátott, csakhogy túl közel hozzám, ami miatt folyton összeütköztünk.

- Komolyan mondom, ha nem mész távolabb nem csak véletlenül ütlek le. - fordultam felé ingerülten, miután meguntam a hülye viselkedését.

- Még te beszélsz? - fonta keresztbe maga előtt a karját. - Te mindig csak akadályozod az embereket. Olyan hülye modorod van, hogy csodálom, hogy J-Hope elvisel téged. - nézett rám szúrós szemekkel és szavai hallatán ökölbeszorítottam a kezemet. Nem akartam ezt pont tőle hallani, akinek egy nyamvadt kedves szava sem volt hozzám. - Bár lehet, hogy csak egy valamire kellesz neki. - gondolkozott hangosan, mire köpni-nyelni nem tudtam. Életemben nem voltam olyan dühös, mint akkor, így érthető módon kivételesen előbb cselekedtem, mint gondolkodtam volna. Emiatt kezem azelőtt lendült, hogy én magam felfogtam volna és hangosan csattant hófehér arcán, amin rögtön látszódott is a kezem nyoma.

- Ne beszélj így róla - szűrtem ki a fogaim közt és hátat fordítva neki, felvettem a földről a táskámat és kivágtam az ajtót. Ahogy siettem ki az épületből össze is futottam a visszatérő HoSeokkal, aki meglepetten nézte, ahogy se szó, se beszéd elviharoztam mellette. Semmi kedvem nem volt ezek után beszélni bárkivel is.

- Rin. - fogta meg a karomat, de azonnal ki is rántottam a szorításából és gyorsan elmentem, mielőtt még ő rajta vezettem volna le a dühömet. Rajta, aki az égvilágon semmiről sem tehetett.

Fogalmam sem volt, hogy merre lehetett a kocsim, mivel GPS nélkül nem tudtam visszatalálni a stúdió elé. Ráadásul a telefonomat a kocsiban hagytam, így egy kis sétálás után, nagyot sóhajtva ültem le egy padra és állapítottam meg, hogy nálam szerencsétlenebb ember nem létezik a világon. Viszont, igenis úgy éreztem, hogy ebben az esetben nem én tehettem a vita kimeneteléről. Ha YoonGi nem mondott volna akkora baromságokat, akkor én sem ütöttem volna meg és így nem kötöttem volna ki egy padon, úgy, hogy hamarosan elkezdett szakadni az eső. Először csak az ébresztett fel a nagy gondolkozásomból, hogy pár hideg cseppet éreztem meg a kezemen és fejemet felemelve észrevettem, hogy igazán beborult az ég. Ez egy tipikus tavaszi esőnek ígérkezett. Sajnos az éppen nem járt a fejemben, hogy ezekből a felhőkből milyen zivatarok is lehetnek. Mikor egyre jobban neki kezdett, már idegesen emeltem fel a fejemet és átkoztam a szörnyű időjárást. A vicc az volt az egészben, hogy ezek után még jobban rázendített és éreztem, hogy kezdett átázni a vörös ingem és a fehér atlétám is. A nadrágomon is éktelenkedett egy két nagyobb vízfolt, amihez inkább már nem is szóltam semmit. Ez nagyon nem az én napom volt. Hátravetett fejjel hagytam, hogy teljesen elázzon az arcom és a hajam is. Nem érdekelt, hogy a szemüvegemen keresztül már nem is láttam ki.

Abban a helyzetben mindent magasról letojtam. Emiatt észre se vettem, hogy valaki leült mellém és dzsekijét a fejemre dobta. Idegesen egyenesedtem ki és hagytam, hogy az ölembe essen, majd fakadtam volna ki, de amint megláttam, hogy ki ült mellettem, gúnyos mosoly költözött az ajkaimra.

- Jöttél, hogy még több mindent vághass a fejemhez? Hm? Gyerünk, mondjad, ne fogd vissza magadat - vágtam hozzá dühösen és fejemet elfordítva inkább magam elé kezdtem nézni és a dzsekijét vissza is dobtam hozzá. - Erre pedig nincs szükségem - tettem hozzá és egy kicsit arrébb is kúsztam a padon, hogy minél messzebb kerülhessek tőle.

- Hah. - nevetett fel és a mellkasom felé bökött. - Szerintem nagyon is szükséged lenne erre itt. - lóbálta meg kezében a ruhadarabot. Szememmel én is lenéztem, majd mikor észrevettem, hogy az atlétám teljesen átázott, egy kisebb habozás után kikaptam a kezéből és magamra terítettem a farmerdzsekit. Igazán stílusosan nézhettem ki, de jelen pillanatban nem igazán érdekelt. Nem voltam én MinSeo.

- Miért követtél Min YoonGi? Mégis mit akarsz még tőlem? Egy pofon nem volt elég? Kell több is? - szegeztem neki kérdéseimet és le sem vettem a szememet az előttünk elterülő kisebb tócsáról, amibe egymás után hulltak bele az esőcseppek.

- Aish már! - szólt rám mérgesen. - Nem tudnád befogni, hogy bocsánatot kérhessek? - fakadt ki, mire meglepetten kaptam felé a fejemet.

- Te? Bocsánatot akarsz kérni tőlem? Mi van, csak nem beütötted a fejedet idefelé jövet? - méregettem bizonytalanul, mire csak egy szúrós pillantás volt a válasza, de a még mindig értetlen tekintetemet látva felsóhajtott és az égnek emelte szemeit.

- Csak szimplán rájöttem, hogy talán egy kicsit túlfeszítettem a húrt - vallotta be nem túl magabiztosan és látszott rajta, hogy minden egyes szó kínkeservesen hagyta el a száját.

- És erre magadtól jöttél rá, vagy azért kellett egy kis segítség? - kérdeztem szórakozottan, ugyanis élveztem a helyzetet, hogy maga Min YoonGi esdeklett a bocsánatomért, még ha nem is olyan feltűnően.

- Mondjuk úgy, hogy Hobi most először akadt ki rám annyira, hogy szinte leordította a fejemet. Soha nem láttam még ilyen dühösnek. Ráadásul a hyungjaival szemben soha nem engedett meg magának ilyen hangnemet.

- Megérdemelted. - nevettem ki, mire felém kapta a fejét és dühösen méregetni kezdett, de ez a düh már nem olyan volt a szemeiben, mint a legelején. Egy kis megbánás is tükröződött benne, ami miatt kezdtem én magam is megnyugodni. YoonGival valóban sokban hasonlítottunk egymásra, még ha ezt nehezen is vallottam be.

- Őszintén nem gondoltam volna, hogy ez az egész kapcsolat igazi... Azt hittem, hogy csak veled akarta helyettesíteni azt a lányt a múltból - magyarázta, ami miatt nekem is beköltözött ez az elmélet a fejembe. Hisz, valóban erről is szó lehetett, mivel HoSeokék történetét még nem hallottam végig. Csak annyit tudtam, hogy amiatt a lány miatt változott meg a nőkkel szemben. - De látva az arcodat tuti téged is gondolkodóba ejtett. Viszont bármennyire is rossz ezt kimondanom, de valószínűleg ez pont, hogy fordítva volt. Az a lány volt az, akivel helyettesíteni akart téged - bökte ki, ami miatt csak zavart krákogásba kezdtem. - És a reakciódat látva, te sem használod ki őt - mondta a fejét rázva, mire azonnal visszavarázsoltam arcomra a semleges nézésemet és újra az előttünk lévő tócsát kezdtem el bámulni. Az eső már ugyan nem esett annyira, de még nem úgy tűnt, hogy elállna és mi ennek ellenére is itt kint ücsörögtünk, egy kényelmetlen és vizes fapadon. Viszont valamiért nem zavart ez az egész helyzet, hisz kezdtem érezni, hogy YoonGi mégsem volt olyan ember, mint akinek gondoltam egészen idáig. Hisz képes volt itt kint beszélgetni velem egy szál pólóban és még csak nem is volt olyan ellenszenves, mint általában. Talán valóban olyan ember volt, mint én. Rejtegette az igazi énjét, csakhogy minél kevesebb támadás érhesse és az tudjon maradni, aki valójában.

- Nem használom ki. - ráztam meg lassan a fejemet. - Sőt, nagyon is örülök, hogy újra visszakaptam a legjobb barátomat. De nem értem, hogy ezen információk tudatában miért vagy velem olyan ellenszenves. Oké, sokan nem kedvelnek. Különösképpen nem is érdekel, de téged nem értelek. - néztem rá és szemöldökömet felvonva vártam valami válaszra. - Mondd a képembe, hogy utálsz, csak tisztázzuk már végre le ezt az egészet. Elegem van a gyerekes...

- Nem utállak. - sóhajtotta ezzel belém fojtva a szót, ami miatt szívesen kiakadtam volna, de inkább csöndben maradtam. Utáltam, hogyha nem engedték befejezni a mondatomat. - Csak féltem HoSeokot, ennyi az egész. - vonta meg a vállát és egyik kezével a hajába túrva kirázta belőle az esőt. Így igazán hasonlított egy kutyára, ami normál esetben megnevettetett volna, de mivel rám is került a vízből, így dühösen húztam el a számat. - Na meg, az sem éppen túl jó érzés, hogyha a lány kiadásoddal kell együtt dolgoznod nap, mint nap - tette hozzá, ami miatt elmosolyodtam. Szóval neki is feltűnt.

- Hidd el, engem is idegesít, hogy ha rád nézek, saját magamat látom minden kis hibámmal együtt - válaszoltam, mire az ő arca is kezdett egyre jobban meglágyulni és hirtelen felnevetett. Furcsa volt hallani a nevetését, de emiatt már kevésbé tűnt olyan szívtelennek, mint az elején. Kis idő után én is csatlakoztam hozzá és közben teljesen abszurdnak gondoltam az egész helyzetet. Hisz valaki olyannal nevetgéltem egy padon, zuhogó esőben, akit még csak nem is annyira kedveltem. Az ember valóban nem tudhatja, hogy mit hoz a jövő...

Miután jól megvitattunk mindent, de tényleg elég sok dolgot. Személyesebbeket is, mint gondoltam volna, indultunk is vissza. Pont akkor, amikor már elállt az eső. Ilyen szerencsések is csak mi lehettünk, de mivel YoonGi is hasonlóképpen vélekedett az időjárásról, mint én, így megnyugodtam, hogy nem velem volt a gond. Már közel jártunk a srácok ügynökségéhez, amikor is egy esernyőt szorongató HoSeokot pillantottunk meg, aki amint meglátott minket, megkönnyebbülten sóhajtott fel.

- Már azt hittem, hogy egy sikátorban kinyírtátok egymást. - ért elénk, majd összevont szemöldökkel kezdett el méregetni minket. - Túl nyugodtak vagytok... Történt esetleg valami? - kérdezte oldalra döntött fejjel és ártatlanul kezdett el pislogni felénk. YoonGival vetettünk egymásra egy pillantást, majd egyszerre elmosolyodva megszólaltunk.

- Titok.. - vágtuk rá és ellépve a meglepett HoSeok mellett már mentünk volna be, de engem a karomnál fogva visszahúzott. Eközben a lépcsőnél álldogáló fekete hajú fiú csak megforgatta a szemeit és bement az épületbe.

- Mi a baj HoSeok? - kérdeztem kíváncsian méregetve világos barna szemeit, amik a szokottnál is szebben csillogtak. Nyoma sem volt annak a dühnek, amiről YoonGi beszélt. Sőt, kifejezetten boldognak tűnt.

- Semmi. - mosolyodott el és egyik kezével a tarkómnál fogva hirtelen közelebb húzott magához, míg másikkal a piros esernyőt nyitotta ki, ezzel eltakarva minket, majd száját az enyémhez érintette és gyengéden megcsókolt. A gyomrom azonnal görcsbe is rándult és úgy éreztem, hogy szívem menten kiugrik a helyéről. Egyáltalán nem számítottam erre a cselekedetére, épp ezért sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám, mint szerettem volna. Viszont hiába akartam, hogy minél tovább tartson ez a pillanat, muszáj volt elhúzódnom tőle. Eszembe jutott az a fránya sajtó, így ezt kellett tennem. Felelős leaderként mindenféleképpen. – Tudom. - sóhajtott fel szomorkás mosollyal az ajkain és az esernyőt lassan összecsukta.

- Saj...

- Ne hogy bocsánatot kérj, és még csak ne is érezd rosszul magadat. - rázta a fejét és vállamat megfogva a bejárat felé kezdett tolni. - Én voltam a túlságosan is felelőtlen, de mikor ilyen boldognak láttalak YoonGi mellett, hirtelen túlzott vágyat éreztem arra, hogy megcsókoljalak - magyarázta és rá nézve észrevettem, hogy kezdett egyre jobban zavarba jönni. Az arca egy kicsit ki is pirult, ami megmosolyogtatott.

- Aranyossá válsz, ha féltékeny vagy. - nevettem ki, de miután leesett, hogy én magam hívtam Jung HoSeokot aranyosnak, azonnal meg is bántam. Ilyet én soha nem mondtam ki hangosan, amit a mellettem hirtelen ledermedt fiú is jól tudott. - Mármint... - motyogtam, ami miatt megadóan felsóhajtottam, ugyanis ez már a kezdeti fázisa volt a zavarba jövetelemnek.

- Te is többször lehetnél ilyen. - mosolyodott el szélesen és miután elértünk a folyosó egy olyan szakaszára, ahol rajtunk kívül nem igazán sétáltak, a vállamat átkarolva húzott magához közelebb és nyomott egy puszit a vizes fejemre. Így folytattuk tehát utunkat a táncterem felé és fel sem tűnt nekünk, hogy tulajdonképpen attól függetlenül, hogy nem járkált itt senki sem a biztonsági kamerák elég jól működtek. Ez pedig ugyanígy vonatkozott a kint felszereltekre is...

/////////// 

Sziasztok^^

Az időhöz illően hoztam nektek egy szintén esős részt, és a durva az, hogy mikor megírtam, fogalmam sem volt róla, hogy ma esni fog XD Lehet jövőbe látó képességeim vannak ? XD  Mindenesetre remélem tetszett ez a rész és másképp álltok  hozzá YoonGihoz, vagy csak értitek, hogy miért is volt olyan bunkó :D 

Mint láthattátok, a Taehyungos ficit le fogom szedni és majd később  újra felrakom egy átdolgozott verzióját. Nagyon aranyosak voltatok, hogy hiányolni fogjátok, de valamiért nem tudom azt ilyen formában folytatni, ezért még egyszer elnézést kérek :( 

///////////