Kint teniszezni a verő fényes napsütésben, ami kellő D-vitaminnal látott el minket igazán szép ötlet volt tőlem. Csakhogy abba bele se gondoltam, hogy a Red Thread tagok soha, semmikor nem voltak képesek egy kellemes hangmagasságban megmaradni. A nagy teniszpályán is képesek voltak egyik oldalról a másikra átkiabálni egymásnak különböző oltásokat. Mi Borával csöndben figyeltük a versenyszellemmel túlfűtött csapattársainkat és szerintem mindkettőnk fejében megfordult, hogy lemegyünk a pályáról egy árnyékos helyre és leülve figyeljük az üvöltöző párost. Mikor már vagy ezredjére rontottam el az ütést csak azért, mert Hyun beleért, betelt a pohár és csípőre tett kézzel felé fordultam.

- Nyugton maradnál végre? Ha nem tudnád ez egy csapatjáték. Érted a szó jelentését, hm? - kérdeztem idegesen és közben a szoknyám alatti rövidnadrágot huzigáltam lejjebb, hogy ne látszódhasson a hegem. Mondanom sem kell, hogy MinSeo miatt kénytelenek voltunk mind átöltözni olyan ruhába, ami illett a teniszezőkhöz. Szerintem full fölösleg volt, bár legalább nem a saját ruhámba izzadtam bele. Bár a játékot elnézve erre max Hyunnak és MinSeonak volt lehetősége. Viszont az előttem fejét lehajtó lányt nézve kezdtem megnyugodni, hogy értette a célzásomat.

- Értem, értem. - kapta fel a fejét és továbbra is csillogó szemekkel markolta meg az ütőjét és ált be a helyére.

- Mibe fogadok, hogy semmi nem jutott el az agyáig? - sóhajtottam fel és magamban már átkoztam az ötletet, hogy eljöjjünk szórakozni. Sajnos a tagokkal valóban nem lehetett úgy kikapcsolódni, mint ahogyan azt én szerettem volna.

Homlokomat megtörölve én is visszasétáltam a helyemre és kíváncsian néztem a túloldalra, ahonnan nem jött a labda. Kezemet fejem fölé raktam, hogy lássak is valamit, bár a hangokból rögtön rájöhetem volna, hogy mi történt a másik oldalon.

- Komolyan ilyen szerencsétlen vagy? Hányszor mondtam már, hogy hogyan tartsd az ütőt? Nem így, hanem így. - forgatta Bora kezében MinSeo az ütőt és homlokán már-már kidagadó erekkel nézett le a megszeppent maknaera. Ilyen messziről is kiszúrtam, hogy már kezdett a tűrés határa a végén járni és félő volt, hogy elbőgi magát, ezért idegesen feléjük kezdtem sétálni. És ha én ideges voltam, akkor az semmi jót nem jelentett.

- Yah! - mordultam rá a mérges MinSeora, aki még mindig szerencsétlen Borát oktatta. Volt egy olyan érzésem, hogy ezek után már álmából felkeltve is tudta volna az ütő helyes fogását. Még azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy MinSeo kergette volna álmában és ha nem jól csinált valamit, akkor elütötte volna, mint egy teniszlabdát... Oké HyeRin, túlságosan is elkalandoztál. Ideje lenne visszatérned az eredeti problémához. - Jó lenne végre, ha nem a legkisebbet terrorizálnád, hanem végre hagynád őt is érvényesülni a pályán és nem ölnél a győzelemért, hanem élveznéd a játékot. - néztem rá szúrós szemekkel és a közben kezemben tartott ütővel hadonásztam mérgemben. Már valóban kezdett ez a gyerekes viselkedésük kiakasztani.

- Túl sokat kértél egyszerre. - fonta maga előtt keresztbe a karját, mire éreztem, hogy kezdett az a bizonyos pohár betelni nálam.

- Na, ide figyelj. Én azért hoztalak el titeket ide, hogy szórakozhassunk és kikapcsolódhassunk, de ha szeretnéd legközelebb egy tizenkét órás edzést is csinálhatunk, mint legutóbb. Az is igazán szórakoztató volt. - mosolyodtam el vészjóslósan és komoly tekintetem miatt még MinSeonak is elment a kedve a további kötözködésektől, így fejét elfordítva ciccegett egyet és lassan beállt a helyére.

- Köszönöm unnie. - nézett rám Bora hálásan. - Már azt hittem lenyel egészben, csak azért mert fordítva tartottam az ütőt. Különben is, nem mindegy? - gondolkozott el, mire csak egyetértően bólogattam és az egy helyben futó barna hajú lány felé néztem.

- Ha valami gond lenne megint, akkor egy jól irányzott mozdulattal nyugodtan üsd fejbe - magyaráztam, mire a maknae ártatlanul felém emelte világos barna szemeit és megszólalt.

- Ugye csak vicceltél? - kérdezte halkan haját megigazítva.

- Hát persze - nevettem fel erőltetetten és fejét megsimogatva visszafutottam a helyemre -, hogy nem. - fejeztem be mondatomat motyogva és nagy levegőt véve minden figyelmemet a játékra összpontosítottam.

Szavaim a játék végére megint csak értelmüket vesztették, ugyanis besokalva már én is harcoltam a labdáért nem csak Hyun. Bora pedig jobbnak látta a pálya szélére állni és onnan adogatta vissza a labdákat, vagy pedig mondta a jelenlegi állást. Viszont ennek ellenére úgy tűnt, hogy jót szórakozott az állat módjára viselkedő idősebb társain, akik között én is szerepeltem. Az elején, mikor ismételten eldurvultak a dolgok, nem terveztem beállni a gyerekes versengéseikbe, de mivel Hyun többször is majdnem fejbe vágott az ütőjével, így elszakadt az a bizonyos cérna - ma vagy ezredjére - és idegbeteg énemet előhozva játszottam MinSeo és még Hyun ellen is. Ezt mégis hogyan oldottam meg teniszben, ahol voltaképp egy csapatban voltunk? Mondjuk úgy, hogy én egy igazán kreatív ember vagyok.

Már-már a szívem is kiugrott a helyéről annyit futottam, így megváltásként ért az árnyékban elhelyezett pad és a Bora által hozott jó, hideg víz. Ami lehet nem tett túl jót a hangszálaimnak, de ez abban a helyzetben nem igazán érdekelt.

- Jók voltunk - szólalt meg büszkén MinSeo és a kezében lévő már üres palackot puszta kézzel összenyomta. - Bár mi veszítettünk. - nézett kissé bosszúsan Bora felé, aki lehajtott fejjel próbált vezekelni, amivel meg is hatotta a barna hajú lányt. - Majd leverjük őket karaokéban. - nevetett fel ördögien és felállva átkarolta a maknaet. - Ne higyjétek, hogy ezzel győztetek. - bökött felénk felszegett fejjel és telefonját elővéve valahogy helyet csinált a kis padon mind a négyünknek.

- Tudjátok - szólalt meg Hyun mosolyogva és várva, hogy elkészüljön a kép -, én valamiért úgy érzem, hogy ezt a játékot HyeRin nyerte...

- Nem értem miről beszélsz - válaszoltam, mint akinek kiesett a fejéből az őrültek módjára futkározó éne, aki párszor fel is lökte Hyunt. Oké, azért elnézést is kértem, de nagyon úgy tűnt, hogy még mindig haragudott miatta; vagy csak félt. Ebben nem voltam biztos.

Egymás vállába kapaszkodva és teli fogsoros mosollyal el is készült a következő kép, ami szintén kikerült twittere a következő felirattal: " 1-1 Rin jóvoltából... Srácok, ha mérges, inkább ne menjetek a közelébe XD "

A hozzáfűzött szöveget olvasva rögtön felhorkantam és kép nélkül azonnal válaszoltam is. " Nicsak, ki beszél... Vajon ki is volt az, aki miatt a kezembe vettem az irányítást? Csak nem két versenyszellemmel megáldott egyed miatt? "

" Khm... Khm... Ne higyjetek neki. " Jött is a válasz Hyuntól, mire csak felnevettem és lezártnak tekintettem a beszélgetést egy pont-pont-pont twittelésével. Utána még a kis maknaenk is megnyugtatta a rajongókat, afelől, hogy jól voltunk és nagyon jól szórakozunk, majd indulhattunk is a következő helyszínre.

Kellett egy kis idő mire megtaláltuk azt a karaoke helyet, ahol nyugtunk lehetett és nem zavart minket senki sem azzal öt percenként, hogy kérünk e valamit. Már elég sokat jártam ilyen helyeken, így néha eljutottam odáig, hogy nem túl kedves szavakkal elküldtem a dolgozót szebb helyekre. Nem volt szép tőlem az igaz, de már iszonyatosan idegesített.

Cuccainkat lepakoltuk a hosszú kanapéra és neki is fogtunk a számok keresésének. Az italokat már lerendeztük az érkezésünkkor, így mindenki nagyban szürcsölte a teáját vagy koktélját... Igen, MinSeo bekeményített, bár őt kivételesen nem féltettem, mivel tudtam, hogy jól bírta az alkoholt.

- Oké HyeRin, melyik legyen? - mutatott két számra Hyun, mire felvont szemöldökkel néztem rá és vettem ki a kezéből a kis tabletet, amin a számokat rakhattuk be.

- Szó sem lehet róla, hogy a saját számunkat rakjuk be - mordultam rá és megpróbáltam valami jó kis számot kikeresni.

- Pf... Pedig annak a szövegét tuti nem téveszteném el...

- Még jó hogy. - nevettem fel hitetlenkedve és rögtön széles mosoly költözött ajkaimra, amikor megtaláltam a tökéletes számot.

- Tuti Mamamoo - tippelt MinSeo arcomat látva, mire csak sejtelmesen megráztam a fejemet.

- Komolyan ezt akarod? - kérdezte Hyun meglepetten, mire csak a kezébe nyomtam a mikrofont és határozottan bólintottam.

- És csak, hogy tudd: te leszel Chanyeol - figyelmeztettem, mert azt is el tudtam volna képzelni, hogy rám hagyja a rappet, holott tudta, hogy mennyire is reménytelen voltam azt illetően.

A szám, amint elindult Bora lelkesen kezdett el tapsolni és már szállt volna be az éneklésbe, de MinSeo még idejében leállított azzal a címszóval, hogy nehogy már plusz pontokat szerezzen nekünk. Ebben volt ugyan valami, de nagyon jól tudtam, hogy MinSeo is imádta ezt a számot így nagy volt a kísértés, hogy ő is beszálljon. Elég sok dolog miatt választottam a Goblin első betétdalát, de a legfőbb az volt, hogy sok emlékem kötődött ahhoz, hogy együtt ültünk a fárasztó munka után a tévé előtt és végig izgulva és nevetve néztük a sorozatot. A végére valóban mindünk kedvencévé vált, még ha le is szidtak azért a lányok, amiért nem sírtam az utolsó résznél. Ekkor jöttek rá három év elteltével, hogy valóban semmi sem siratott meg olyan könnyen. Pedig még számomra is megható volt az utolsó jelenet, de azért nem annyira, hogy elgyengítsen...

- Csak nyolcvan pont? - akadt ki Hyun és már a mikrofonjával neki állt volna rongálni a tévét, de még időben visszarángattam és lelöktem a kanapéra.

- Ne azt hibáztasd, hanem amazt. - böktem szúrós szemekkel MinSeo felé, aki mintha nem is történt volna semmi, rakta el a telefonját és állt fel, hogy nézzen Borával dalokat. - Ő nyomta a pofánkba a hülye telefonját - magyaráztam mérgesen.

- A kis szabotáló - ciccegett Hyun és láttam, ahogy forogtak a kerekek a fejében, miként is szivathatná meg őket visszavágásként; még ha Bora az égvilágon semmiről sem tehetett.

- Csak készítettem videót a rajongóknak. - mosolyodott el gúnyosan, amire csak felnevettem és felvéve a telefonomat készenlétbe álltam a szintén felfegyverkezett Hyunnal a nyomomban.

- Szerintem azt mi is örömmel fogunk - szűrtem ki a fogaim között.

Ugyan ez a versenyünk megint csak értelmetlenné vált a gyerekességünk miatt, mégis valahol mélyen élveztem az időt, amit velük tölthettem. A három év alatt egyszer nem szórakoztunk ennyit mind a négyen együtt. Valamelyikünknek mindig akadt valami dolga és az ügynökség sem volt olyan kedves, hogy szabadságot adjon nekünk. Még néha magunkra sem maradt időnk, akkor egymásra, hogy lett volna? Igaz, hogy a fontosabb problémákat mindig megtudtuk beszélni, de valamiért pont ezek az apróságok maradtak ki az életünkből. Most pedig, hogy egy egész napot együtt töltöttünk, szórakozva, gyerekesen, semmivel sem törődve, jöttünk is rá, hogy ez mennyire is hiányzott. Ezt pedig anélkül is tudtam, hogy a többiek kimondták volna, az önfeledt mosolygásukkal mindent elárultak. Ez pedig megnyugtatott afelől, hogy jól voltak, mind lelkileg, mind fizikailag. Leaderként többre nem is vágyhattam, mint a csapattársaim egészségére.

A nagy shoppingolásból végül annyi lett, hogy beültünk egy kajáldába és megettünk vagy egy hadseregnek elegendő ételt, mellé pedig ugyanennyi italt is elfogyasztottunk. Viszont épp emiatt sok időnk volt beszélgetni, főleg azért, mert egy olyan helyet választottunk, ahol kevésbé mászkáltak ilyenkor emberek. Más néven a mi kis törzshelyünket, ahol beültünk egy bokszba és ki se jöttünk onnan egy darabig. Eléggé nagy hanggal is voltunk, ami miatt többször is rászóltam a lányokra, de miután ezek után sem tudtak leállni, inkább hagytam a fenébe az egészet és érdeklődve hallgattam különböző eszmecseréjüket.

- Olyan kis halk vagy. - szürcsölgette szívószálával ki kólája végét is Hyun, közben pedig összehúzott szemekkel kezdett el méregetni. - Most olyan másnak tűnsz... Sőt, egész nap olyan fura voltál. - elmélkedett, mire a szemöldököm rögtön a magasba szökött és megpróbálva nem mutatni idegességemet válaszoltam a lehető legnyugodtabban.

- Én mindig ilyen vagyok... Fura. - vontam meg a vállamat és nagyot haraptam a gombás pizzámból, majd majdnem megfulladtam ugyanis hirtelen két váratlan dolog is ért egyszerre.

- Hm... - mért végig Bora, miközben hangosan csámcsogva falatoztam. - Az nem lehet, hogy... Bár igaz, hogy egész éjszaka elvoltál - mondta és láttam, ahogy kezdett zavarba jönni. – Várj, ne mond, hogy...

Viszont mielőtt bármit is tudott volna szólni, hirtelen megcsörrent a telefonom, ezzel megmentve engem. Aha, csak hittem, ugyanis mikor megláttam a kijelzőn szereplő nevet, zavarom még nagyobb lett és félrenyeltem a pizzám maradékát. Hangosan köhögve nyúltam a zöldteám felé és mikor már biztosra mentem, hogy nem fogok meghalni a pizzától elhúztam a zöld kis ikont és Boráékra még csak nem is nézve szóltam bele.

- Mit akarsz? - kérdeztem kicsit sem kedvesen, mivel most nagyon is rossz pillanatban hívott fel. Ha Bora meg tudja, hogy ki az, azonnal rájön.

- Gondoltam felhívlak, hogy megkérdezzem, hogy sikerült a beszélgetésed stylist noonával, de úgy tűnik zavarlak - magyarázta és éreztem hangján, hogy egyáltalán nem erre számított. Sőt, jól tudtam, hogy egy kicsit meg is bántottam. Olyan hülye vagyok. Mondom én, hogy meg sem érdemlem őt.

- Bocsánat - motyogtam lesütött szemmel, majd meg is hallottam, hogy Hyun félrenyelte az italát.

- Azt mondta bocsánat? Valakitől elnézést kért? - kérdezte halkan a többiektől, és én még csak rájuk sem tudtam nézni. Komolyan, hogy kerülhettem mindig ilyen kínos helyzetekbe?

- Nyugi, már megszoktam, csak azt hittem, hogy történt valami - jött a válasz HoSeoktól és a szívem azonnal kezdett megnyugodni. Szóval mégsem bántottam meg.

- Dehogy. - ráztam meg a fejemet halványan elmosolyodva és elhatározva magamat felemeltem a fejemet és az előttem ülő két, mit sem tudó lányra néztem. - Csak épp most akartam beszélni a lányoknak rólunk.

- Oh, már mindet értek. - nevetett fel. - Zavarban vagy, mi?

- Fogd be. - forgattam meg a szememet. - Emiatt viszont le is raklak, és majd hívlak, ha beszéltem a ruháról stylist unnienak. De ne számíts semmi jóra. Viszont természetesen én fogom elvinni a balhét. - sóhajtottam fel.

- Ha akarod bemegyek, bár egy kicsit félreérthető lesz, ha én kezdek el magyarázkodni a te ruhádról...

- Hülye. - ráztam meg a fejemet nevetve. - Be ne gyere. Majd megoldom.

- Azt képzelem - válaszolta és éreztem hangján, hogy végig mosolygott. Végre boldog volt és talán kevesebb hangulatingadozás is gyötri. Legalábbis, remélem.

Ezután el is köszöntem tőle és telefonomat elrakva az asztal szélére néztem, először a visszafojtott mosolyú MinSeora, majd az előttünk ülő két vigyorgó lányra.

- Csak neeeem? - kérdezte Hyun és sűrű kacsintgatásba kezdett.

- Tán baj van a szemeddel? Mert elvihetünk orvoshoz - vágtam rá bosszúsan, ugyanis a gyerekes viselkedésével néha igazán az agyamra ment, mint például most.

Ezek után természetesen rajta kívül mindkét lány jót szórakozott a visszaszólásomon és MinSeo még le is pacsizott velem. Jól tudták, hogy utáltam az ilyen dolgokat, bár Hyun néha figyelembe se vette... Kezelhetetlen egy lány volt ő az szent... Viszont, miután mindenki jól kiszórakozta magát, szép lassan belekezdtem a tegnap este elmesélésébe, hisz rájöttem, hogy ki mással, ha nem velük osztottam volna meg, hogy miért is vagyok ilyen felhőtlenül boldog? Jó, a nővérem más volt. Vele emiatt találkozni is akartam. Bár, azért nem mentem én annyira részletekbe, mivel a magánéletemet senkinek sem akartam kiteregetni, de azért mindkét lány álla a földet verdeste a beszédem után.

A ruhás incidensen például nagyon jót szórakoztak, de hiába kérdezték, hogy is történt, fogalmam sem volt róla. Ilyen az élet, ha túl boldog vagy, a kevésbé lényeges dolgok nem maradnak meg. Így volt ez a ruhával is, de azért jó lett volna valami elfogatható magyarázattal előállnom, mire eljött az ideje, hogy színt valljak a stylistunk előtt. Aki végre rám tudott rángatni egy szoknyát és cserébe tönkre is tettem, és még csak HoSeokra sem foghattam, mivel én téptem legelsőnek szét... Az már más tészta, hogy ő hasította tovább.

Jó lassan sétáltunk fel a Namsan toronyhoz és közben több képet is kiraktunk twitterre. Az étteremben készültekből egyet, amin mind szerepeltünk és a torony felé sétálva pedig egyénieket is több kisebb szöveggel, aztán mikor Hyun kiírta, hogy elkezdődik az utolsó verseny, senki nem tudta mire is gondolt. De mikor MinSeot ellökve futásnak eredt, azonnal rájöttünk mi az ő kis tervére, így hasonlóképpen futottunk előre.

- Juhú! - ugrándozott elől Hyun az embereket majdnem fellökve, ami miatt állandóan bocsánatot kértünk, mikor elhaladtunk az érintett személyek mellett.

- Te, ez mióta lett ilyen gyors? - kérdezte MinSeo, miközben együtt próbáltuk utolérni a felgyorsult szőkeséget.

- Hagyd. - legyintettem, de közben próbáltam leelőzni, ugyanis hiába ment elől az én csapattársam és volt hátul Bora. Aki köztudottan nagyon lassú volt, így meg sem lepődtem, amikor hátranézve szinte nem is láttam. Ettől függetlenül láttam a barna hajú lányon, hogy ezt nem hagyja annyiban, így muszáj volt mindent beleadnom. Már csak azt csodáltam, hogy a kis makaenk még nem esett hasra a saját lábában...

Viszont elérkezett az a pillanat, amitől féltem, ugyanis beértük Hyunt, aki kezdett kifulladni. Épp ezért azon gondolkoztam hogyan is tarthatnám fel a csillogó szemű MinSeot, aki égett a nyerési vágytól, ezért nem is akartam hagyni neki, hogy megint ő győzzön. Emiatt sóhajtva ugyan a saját ötletem miatt, de fogtam magamat és befutva MinSeo mögé, egy jól irányzott mozdulattal ráugrottam a hátára. Ugyan az egyensúlyát hirtelen elveszítette, de rögtön vissza is szerezte, és ahogy számítani lehetett rá, ordítozásba kezdett.

- Te mégis mi a fenét csinálsz? Ez szabotázs, én mondom. - próbált leszedni a hátáról, de túlságosan is jól kapaszkodtam, ahhoz, hogy ez sikerüljön neki.

- Fuss, Hyun! Fuss! - kiabáltam közben az egyre lassuló lánynak, aki hátranézve azonnal drámaian a szívére tette a kezét és bólintva újabb sprintelésbe kezdett, bár azért magamban fohászkodtam azért, hogy ne essen el. Viszont, amint kimondtam ezt, már láttuk is, ahogy hanyatt vágódott a betonon. - Nem hiszem el - sóhajtottam fel, mire MinSeo ördögien felnevetett.

- Miénk a győzelem. - húzott még jobban bele, szinte meg is feledkezve rólam.

- Ha nem emlékeznél, ugyanannyi pontunk van, így muszáj nélkülem beérned, ha csak nem akarod, hogy döntetlenül végezzünk. - emlékeztettem, mire rögtön meg is torpant és hátra nézett rám.

- Akkor el kell téged tüntetnem - mondta és körbe-körbe kezdett el forogni. Én azonnal erősebben kapaszkodtam belé, de már kezdett kiborítani ez a sok forgás és éreztem, hogy MinSeot is. Most már csak az volt a kérdés, hogy ki veszíti el az önkontrolt maga felett előbb.

Elég sokáig eltartott ez, mígnem MinSeo véletlenül elbotlott a saját lábában, így majdnem Hyun mellett ő is a földön kötött ki. - Ezt nem hiszem el. - fogta a fejét, de én továbbra is úgy kapaszkodtam bele, mint egy koala. - Le szállnál végre rólam? Összegyűröd a ruhámat. A sminkem már így is totál káros, legalább ez maradjon tűrhető állapotban - magyarázta és közben oldalba könyökölt, ami miatt ki is feküdtem mellette. Ugyan egy hangyányit feltűnőbbek voltunk annál, mint ahogyan viselkednünk kellett volna, de az emberek miután jól kinézelődték magukat három, a földön fetrengő maszkos lányon, már mentek is tovább. Reméltem is magamban, hogy így tesznek, mert különben rájuk ordítottam volna, hogy mégis mit bámulnak.

- Asszem én innen nem állok fel többet - magyaráztam, ugyanis hirtelen éles fájdalom nyílalt a bokámba, ami miatt rögtön megrándult a szám sarka.

- És még meg is sérültél - sóhajtott fel MinSeo, mire Hyun is aggódva kapta felém a fejét.

- Valami gond van? Eltörted valamidet? - kúszott közelebb, mire csak megráztam a fejemet és a bokámra néztem.

- Szerintem csak kificamodott, ilyen gyakran előfordult régebben is, úgyhogy semmi gond - mondtam és az előttünk nem messze futóra hunyorítottam. –

De neked azt ajánlom, hogy fuss, ugyanis teknősbéka leelőzött mindnyájunkat. - néztem még mindig előre hitetlenkedve, mire Hyun is rögtön arra kapta a fejét és egy nem hagyom felkiáltással futásnak eredt. - Észre sem vettem, hogy beelőzött minket. - ráncoltam a szemöldökömet és közben érdeklődve néztem az előttem leguggoló lányra. - Mi az?

- Mássz fel - sóhajtotta és felém tolta két karját. Vonakodva ugyan, de engedtem, hogy segítsen és felmászva a hátára lassan mi is megindultunk a Namsan torony felé. - Komolyan megint mást védtél magad helyett? - kérdezte rosszallóan, amin csak megvontam a vállamat, még ha ezt ő nem is láthatta.

- Inkább nekem fájjon, mint nektek - álltam ki amellett, amit mindig is hangoztattam nekik és valószínűleg már a hócipőjük is ki lehetett vele.

- Olyan hülye vagy - mondta halkan. - Utálom, amikor ezt csinálod. Így meg majd magamat fogom okolni, hogy nem vigyáztam a felelőtlen leaderünkre...

- Nehogy elkezdj sírni. - kerekedtek ki a szemeim, ugyanis nagyon afelé hajlott a hangja. - Hallod? Ha sírsz, akkor leszállok - figyelmeztettem, mire halkan felnevetett.

- Nem sírok... Csak... Nem értelek - sóhajtott fel és fejét felemelve a kivilágított torony felé nézett, amihez egyre közelebb tartottunk. Körülöttünk mindenki arra tartottak, mint mi és a párok egymás kezét fogva ballagtak fel, vagy éppen le. Voltak gyerekes családok is, akik szülő tagjai mind vidáman, de egyben szemükben féltéssel figyelték a futkorászó gyerekeket, akik nem a füves részen, hanem az aszfalton kergették egymást és vagy felbuktak a kisebb buckákban, vagy pedig majdnem neki mentek a villanyoszlopoknak, amiket már szintén felkapcsoltak, hogy a lemenő nap ellenére azért legyen még több világítás is.

- Mit nem értesz? - tértem vissza bambulásomból.

- Téged - vágta rá. - Annyira önfeláldozó vagy és mégis néha szörnyen bunkó, de egyben igazán kedves. Akkor miért van az, hogy képtelen vagy ezt saját magadnak bevallani? - nézett félig hátra rám, és ezáltal meg is látta a kétszeresére kerekedett szemeimet. Először még csak szóhoz sem tudtam jutni, majd hirtelen elmosolyodtam és megsimogattam MinSeo fejét, amit egy grimasszal díjazott, de ennek ellenére hagyta.

- Leaderként elég sok más problémám is van, épp ezért nem gondolkozom állandóan azon, hogy szeretem e magamat vagy sem. De igaz, ami igaz, ez nem így van. Utálom magamat, de ez nem érdekel addig, amíg itt vagytok ti. - vontam meg a vállamat és előre fordítottam a döbbent lány fejét. - Te az utat nézd, mielőtt még mind a kettőnk lesérül miattad.

- Hm... Fura vagy. - nevetett fel. - De épp ezért szeretünk - mondta ki hirtelen, mire az egekig szökött a szemöldököm - Úgy megnézném most a reakciódat...

- Nézd csak nyugodtan az utat - utasítottam, ugyanis nem kicsit érintett mélyen ez az egyetlen kijelentés. Persze, hogy tudtam, hogy fontos voltam a számukra, de ha ezt valaki ilyen nyíltan közölte velem, akkor azzal nem tudtam túl sokat kezdeni, mivel annyira meglepett. - Én is így érzek, bármennyire is mentek néha az agyamra - sóhajtottam fel és a válaszomat csak egy véget nem érő nevetéssel díjazta.

- Úgy tudtam, hogy nem mondod ki, hogy szeretsz minket. - rázta meg a fejét.

- Ezt anélkül is tudod, hogy kimondanám, így fölösleges - érveltem, szerintem egész jól, bár MinSeo csak röhögni tudott rajta. Legalább megnevettettem. - Viszont ezt a napot igazán élveztem, még ha néha túlságosan élénkek és hangosak is voltatok. Mégis örülök, hogy mi így négyen vagyunk a Red Thread tagjai. Bora, aki állandóan az agyamra megy a szerencsétlenkedéseivel. Hyun, aki néha túlságosan is túlpörög, amit hosszútávon már nehéz elviselni. És te MinSeo, akinek nagyobb az egója, mind hármunknak együtt - mondtam államat a vállára támasztva és felkuncogtam a nagy prüszkölése miatt. Naná, hogy nem tetszett neki, amit róla mondtam.

- Magadat kihagytad - szólalt meg kisvártatva. - Te is itt vagy HyeRin, te a mi önfejű leaderünk, aki állandóan csak aggódik miattunk, mégis a gondunkat viseli - magyarázta szigorúan előre nézve, így még csak nem is vehette észre, hogy a lélegzetem is elállt. Tudtam, nagyon jól tudtam, hogy miket is gondoltak rólam, de ezt hallva igen is meghatott. Engem a kőszívű leadert, aki jelen esetben a könnyeit visszanyelve mosolyodott el és szóalt meg halkan.

- Erről a nyálas beszélgetésünkről egy szót se a többieknek - motyogtam, mire MinSeo csak csöndben bólintott és folytatta útját velem együtt a torony felé, ami már valóban nem volt messze. Az ugrándozó, integető lányokat meglátva, mosolyogva felemeltem a kezemet és MinSeoval együtt visszaintettünk. Eközben pedig végig az járt a fejemben, hogy mivel is érdemeltem meg őket, és arra gondoltam, hogy anya mégsem hagyott teljesen egyedül, hisz itt hagyta nekem ezeket a csodás lányokat, akik megmentettek engem saját magamtól. HoSeok pedig egy ajándék volt ezek mellé, hogy soha ne veszítsem el az utamat, azt, amit mindig is jártam, és fogok is.

/////////// 

Sziasztok^^

Tegnap szerettem volna hozni ezt a részt, de hullafáradt voltam, így elnézéseteket kérem, amiért csak ma jöttem vele. De jó hosszú lett és szerintem egész jó hangulatú is :) És ne aggódjatok, a következő részben HoSeok is visszatér már testileg is XD 

///////////