Boldog voltam. Eljött az a pillanat, amikor tényleg boldog lehettem. Nem foglalkoztam a saját magam felé érzett gyűlöletemmel, hogy meg sem érdemeltem a környezetemben lévő embereket. Régebben is nem véletlenül voltam annyiszor egyedül, annyiszor magányos. Lehet, azt mondtam minden egyes alkalommal, mikor a szüleim megkérdezték, hogy nem érzem-e magamat egyedül, hogy dehogy, én soha. Ez talán mégis így volt. Hazudtam nekik, és hazudtam saját magamnak is. Aztán, mikor Jung HoSeok elhagyott valami megrepedt bennem, és mikor anya meghalt, az a valami darabjaira hullott. Apa és MinJi hiába voltak ott mellettem, mégis úgy éreztem, hogy teljesen magamra maradtam. A szörnyű gondolataimmal, amikben minduntalan magamat hibáztattam, amiért egyedül maradtam. Hisz azt gondoltam, hogy ezt érdemlem. Soha, senkiért nem tettem semmi jót, így miért is kaptam volna én magam bármit is. Viszont, miután találkoztam a lányokkal rájöttem, hogy a sorsom megint csak furcsamód jó irányba fordult és én nem akartam annál boldogabb lenni, mint ahogy a lányokkal voltam. Ők ott voltak nekem, én is nekik, nekem ennél több tényleg nem kellett. Arra pedig valóban nem számítottam, hogy valaha is visszakapom Jung HoSekot és nem csak barátként, hanem annál sokkolta többként. Igen, erre határozottan soha még csak gondolni sem mertem, mivel féltem, hogy valami olyan jövőképbe élem bele magamat, ami soha nem valósulhatna meg, amit valóban meg sem érdemelhetnék.

Fáztam, rohadtul fázni kezdtem, így szememet kénytelen voltam résnyire kinyitni és úgy megnézni, hogy ez mégis miért lehetett. Először csak összeráncolt szemöldökkel néztem a békésen alvó Jung HoSeok puha és selymes arcát, ami csak pár milliméterre volt az enyémtől. Emiatt éreztem homlokomon meleg leheletét, amitől hirtelen kirázott a hideg. Ezután megéreztem kezét a derekamon, amivel közel tartott magához és még álmában is szorosan tartott. Párat pislogva kezdtem el gondolkozni és mikor leesett, hogy mi is történt, majd az, hogy miket is mondtam, úgy éreztem, hogy menten elsüllyedek szégyenemben. Mégis milyen hülyeségeket hordtam én itt össze tegnap este? És még csak nem is ittam. Halkan felnyüszítve temettem arcomat a tenyerembe és vettem nagy levegőket, majd mikor meghallottam a kinti ajtó csapódását kezdtem élénkebbé válni. Nem voltam én olyan szégyenlős, de cseppet sem vágytam rá, hogy ilyen helyzetben találjanak ránk a BTS tagok, így azonnal felültem a takarót magam elé szorítva és idegbeteg módjára kezdtem el HoSeokot rángatni.

- Kelj fel! - tettem kezemet a vállára és rázni kezdtem. Lassan ő is éledezni kezdett, ezért egyik szemét kinyitva fáradtan nézett rám és mosolyodott el halványan. Oké, ez egy normál és nyugodt napon biztos, hogy jó sokáig melegséget okozott volna a mellkasomban, de most képtelen voltam értékelni a gesztusát, mivel kezdtem hallani a fiúk hangját az előtérből. - HoSeok, add ide a ruhámat, mivel megjöttek a kedves barátaid és nem szeretném, hogyha így találnának ránk - magyaráztam elfojtott hangon és kellett ugyan várnom pár másodpercet, de mikor eljutott hozzá a mondatom értelme is, rögtön kipattantak a szemei és ijedten ült fel.

- Azt hittem délig vissza se jönnek - suttogta idegesen és kiszállva az ágyból a ruhám felé sétált, majd felvéve azt, elhúzta a száját. Mivel a kontaktlencsém nem volt bent, így többet nem is nagyon láttam, ezért kezdtem bepánikolni.

- Mi a baj?

- Rin... Szerintem ezt a ruhát te többet nem fogod felvenni. - hozta közelebb és amint megpillantottam a szoknya alsó részén keletkezett hosszú hasítást azonnal kiszállt belőlem minden erő.

- Te széttépted? - ütöttem a karjára idegesen és a hajamba túrva néztem hunyorogva körbe a szobában.

- Nem direkt volt - magyarázkodott. - Teljesen véletlenül történt és este még észre se vettem - állította, de már nem is figyelve rá gondolkoztam valami más lehetőségen.

- Meg van - jutott hirtelen eszembe és fejemmel a szekrényük felé böktem. - Add oda az egyik pulcsidat - utasítottam, mire csak zavartan bólintott és keresett nekem valami nagyobbat. Bár az ő mérete az enyémhez képest mindenféleképpen nagy volt. Amint felém nyújtotta a méregzöld pulcsit én már bújtam is bele és még pont időben, ugyanis nyílt az ajtó és két nevető alak lépett be, de amint megláttak minket minden szó bennük ragadt.

Én csak sóhajtva fordultam feléjük és emeltem fel a kezemet köszönésképpen, amit most valamiért nem viszonoztak. Jimin és Taehyung lefagyva bámult pislogás nélkül felénk és karjukat maguk mellé engedve meg sem moccantak. Szerintem abban a pár másodpercben még levegőt is elfelejtettek venni. Mi HoSeokkal csak zavartan néztünk egymásra és láttam rajta is, hogy dunsztja se volt arról, mit is kellett volna csinálnunk. Ő egy szál boxerben ácsorgott az ágy túloldalán, míg én a tőle kapott pulcsiban üldögéltem a takaró alatt, ahonnan nem igazán akartam kijönni.

- Bocsánat a zavarásért. - tért észhez legelőször Jimin és Taehyungot a karjánál fogva rángatta ki a szobából és csukta be maguk mögött az ajtót.

- Áss el valahol. - dőltem el az ágyban és fejemet a párnába nyomtam. Soha. Még. Nem. Kerültem. Ilyen. Kínos. Helyzetbe. Egyszer sem és szörnyen hatott rám, hogy most mégis megtörtént. Viszont el kellett fogadnom ezt a szituációt, hogyha tovább akartam mutatni az erős és bunkó lányt a külvilágnak, akinek egy ilyen dolog meg sem kottyan. Aha, csak hogy ebben még én magam sem hittem.

- Megyek melléd. - feküdt hozzám HoSeok is és kezével megsimogatta a fejemet. - Majd valahogy túl éljük... Legalábbis remélem - tette hozzá bizonytalanul, ami miatt gúnyosan elmosolyodva néztem barna szemeibe.

- És még te hívod magadat reménynek? - támaszkodtam meg a könyökömön és úgy figyeltem az egyre jobban kétségbeesett fejet vágó fiút. – Vicceltem. - nevettem fel halkan és közelebb hajolva hozzá nyomtam egy puszit a szájára. - Na, menjünk meghalni. - fogtam meg a kezét és annál fogva kezdtem az ajtó felé húzni.

- Olyan pozitív vagy. - ironizált.

- Pont, mint te. - néztem rá mosolyogva, és mielőtt kinyitottam volna az ajtót megállított.

- Inkább gyere mögém. - húzott a háta takarásába, ami miatt felvont szemöldökkel bámultam a magára vett szürke pólóját. - Nem szeretném, hogyha a fiúk ilyen kevés öltözékben látnának.

Ezen ugyan majdnem kiakadtam, de sóhajtva nyugtáztam, hogy csak féltett, így elhallgatva követtem a nappali felé, ahol már előre tartottam a megbotránkozó tekintetektől...

Amikor kiértünk hirtelen minden eddigi halk sutyorgás abbamaradt és HoSeok mögül kikukucskálva rögtön meg is láttam a zavart és egyben vigyorgó tekinteteket. Idióta fiúk... Mind egyre gondolnak.

- Milyen jó, hogy nem jöttünk este haza. - szólalt meg elsőként YoonGi és szúrós szemekkel vizslatott engem. Ő még komolyan ebben a helyzetben is fel tudott cseszni. Bár furamód most egész nyugodt voltam és nem is szóltam egy szót sem.

- Srácok, először inkább azt szeretném, hogyha most leszögeznénk, hogy ti együtt vagytok-e vagy sem. - hagyta figyelmen kívül NamJoon, YoonGi beszólását és komoly tekintettel fürkészte az arcunkat, de legfőképp HoSeokét.

Megértettem, hogy miért is kérdezte ezt, így muszáj volt még utoljára elgondolkoznom a válaszon. Biztos szerettem volna járni vele? Bár ezek után egy ribinek tűntem volna, hogyha nemmel válaszolok és én magam is tudtam, hogy már régen nem csak a legjobb barátom volt. Így megszorítva HoSeok kezét belenéztem világosbarna szemeibe, amik úgy csillogtak, mint este, amikor rám nézett, így az ő válaszában is biztos lehettem.

- Természetesen együtt vagyunk. - emelte fel összekulcsolt kezeinket és végig néztem a megkönnyebbült arckifejezéseken.

- Na, végre! - kiáltott fel egyszerre Jimin és JeongGuk, amit nem tudtam hova rakni, ezért értetlenül néztem kettejükre.

- Mi már sejtettük egy ideje, hogy lesz itt valami - magyarázta meg a maknae vállat vonva és lepacsizott Jiminnel. - De jársz nekem egy ramyonnal. - nézett diadalittasan az idősebbre, aki száját elhúzva túrt a zsebébe egy kis pénz után kutatva.

- Várjunk.. - gondolkoztam el és idegesen rájuk kaptam a fejemet. - Ti fogadtatok ránk? - tettem csípőre a kezemet és már mentem volna közelebb, de HoSeok visszarántott, ezért a mellkasának csapódva kezdtem el hadonászni feléjük, viszont a mögöttem álló egész erősen fogott a derekamnál, így nem tudtam szabadulni.

- Nyugi Rin - suttogta és egy puszit nyomott a hajamba. - Veletek meg még számolok. - nézett a két röhögő fiúra, akik azonnal elhalkultak és nagyot nyelve néztek mögém. HoSeok nagy valószínűséggel nem nézhetett túl barátságosan rájuk, hogyha ez volt a reakciójuk, ezen pedig muszáj volt elmosolyodnom.

- Akkor most nyolc főre csináljak reggelit? - mosolygott ránk Jin, aki a legnyugodtabban fogadta ezt az egészet és úgy tett, mintha ez olyan természetes lenne. Lehet beszélgetett volna HoSeokkal? A mosolyából muszáj volt erre következtetnem, ezért magamban egy kicsit megnyugodtam afelől, hogy volt olyan, akivel beszélt az aggodalmairól. Legalább valaki segített levenni egy kis terhet a válláról, még ha arról a bizonyos múltbeli esetről senkinek sem mesélt, én pedig kezdtem egyre kíváncsibb lenni. Főleg úgy, hogy egyre több közöm lett a fiúhoz.

A közös reggelizést ugyan elutasítottam, de erre meg volt az okom, ugyanis már szerettem volna a saját dormunkban lenni. Plusz, ezt a ruhás ügyet is el kellett intéznem a stylisttunkkal, amitől már előre tartottam, ugyanis semmi kedvem nem volt meghallgatni már korán reggel a kiabálását. Oké, hogy az én hibámból történt mindez, de akkor is... Nem szerettem volna, hogyha bármi is elrontja ezt a szép napomat, merthogy én mindennek ellenére annak éreztem. Később egyébként az is kiderült, hogy mégis miért maradtunk egész estére egyedül. A többi BTS tag átment a mi dormunkba a közös idol buli után, mivel egész jól érezték együtt magukat, így végül nálunk kötöttek ki beszélgetni. Az viszont megnyugtató tény volt, hogy nem néztek ki másnaposnak, ami azt jelentette, hogy nálunk sem lehetett másképp a helyzet.

HoSeok volt olyan kedves és elvitt a dormhoz, ugyanis egy szál pulcsiban nem biztos, hogy szívesen mentem volna keresztül a fél városon. A lányokat pedig nem akartam ezzel zavarni, hisz elég lesz, ha majd akkor szembesülnek a tényekkel, amikor hazaértem.

- Holnap találkozunk. - néztem HoSeok felé, aki mosolyogva bólintott és megsimogatta a fejemet. – Tényleg. - jutott hirtelen eszembe és levéve a fiú kezét a fejemről gyengéden megszorítottam. - Ugye azzal tisztában vagy, hogy mások előtt nem szabad ennyire kimutatnod a szeretetedet? - fúrtam mélyen tekintetemet az övébe és ezzel megpróbáltam tudatni vele, hogy ez még nem azt jelentette, hogy meggondoltam magamat vagy ilyenek. Belőle még ezt is kinéztem volna, amilyen aggódó egy természete volt.

- Nyugi, idolként természetes, hogy tudom. - húzta ki magát magabiztosan, ami miatt csak megforgattam a szemeimet és kiszálltam a kocsiból. Egészen addig néztem utána, míg ki nem fordult az egyik sarkon, majd nagy levegőt véve, megszorítottam a kezemben lévő zacskót, amiben az elszakadt ruha volt és hátizsákomat feljebb tolva a vállamon elindultam az ajtónk felé. Fejemben megpróbáltam a legjobban összerakni azt, amit mondani készültem, bár ha nem sejtettek volna semmit, akkor egy ideig még csöndben maradtam volna. Attól függetlenül, hogy a testvéreim voltak, még nem kellett mindenről tudniuk.

Kulcsommal halkan kinyitottam az ajtót és mivel látszólag mind aludtak, így levegőmet halkan kifújva vettem le a cipőmet és mentem a nappaliba. Onnan viszont majdnem ki is fordultam, ugyanis egy kávéját kortyolgató MinSeo üldögélt a kanapén a telefonjába mélyülve, így azt hittem, hogy még meglóghatok, de valami szuperképessége lehetett, mert észrevett és telefonjából fel sem nézve utánam szólt.

- Hova-hova elveszett madárka? - a hang hallatán kénytelen voltam megállni és lassan újra felé fordulni, majd, mint aki észre sem vette úgy kiáltottam fel.

- Jé MinSeo, te fent vagy? - nevettem fel erőltetetten, mire összevont szemöldökkel felnézett és fejével a két szoba felé bökött.

- Ha csak nem szeretnéd felébreszteni a kicsiket, akkor az ajánlom, hogy legyél egy fokkal halkabb. - érintette össze mutató és hüvelykujját, majd egy kicsit arrébb csúszott a kanapén, hogy én is odaférhessek. Sóhajtva közelebb mentem és helyet foglalva mellette leraktam a kisasztalra a zacskót és a hátizsákomat.

Egy szót sem szólva néztem a konyha felé és gondolkoztam azon, hogy mennyire is éhes vagyok, amikor is MinSeo lerakta a telefonját az üvegasztalra és térdét törökülésbe húzva fordult felém és mért végig tetőtől talpig.

- Mit bámulsz? - vontam fel fél szemöldökömet. Ugyan én magam is igen árulkodónak tartottam, hogy egy szál pulcsiban üldögéltem úgy, hogy előző este haza se jöttem, de azért mindent megtettem, hogy a végsőkig titkoljam a dolgokat. Bár, sejthettem volna, hogy MinSeo előtt soha semmi nem volt az. Úgy tudott az emberekből olvasni, akár egy nyitott könyv. Utáltam is emiatt jócskán, de valamiért legbelül kezdtem megnyugodni, és nem felhúzni magamat azon, hogy ennyire tenyérbemászóan okos volt.

- Miért érzem úgy, hogy valami igazán fontos dolog történt veled? - mosolyodott el szélesen és hangsúlyozta ki a számára legfontosabb szót a mondatban, ami miatt csak megforgattam a szememet és a kanapé háttámlájának dőlve felé fordultam.

- Utálom, amikor kertel valaki. Ráadásul ilyen idegesítően. - szűkítettem össze szemeit, de szívem egyre gyorsabban kezdett el verni, ahogy belegondoltam a végleges lebukásba.

- Csak nem Jung HoSeoknál voltál egészen idáig? - tette karba a kezét és tökéletesen ívelt szemöldökét kezdte el vonogatni.

- De. - sütöttem le a szememet és válaszomra azonnal belebokszolt a karomba és halk nevetésbe kezdett.

- Nem megmondtam, hogy én felismerem, hogyha megtörtént? - ütötte továbbra is a karomat, amit megelégelve vágtam hozzá egy párnát és húzódtam hátrébb.

- Lenyugodtál? - kérdeztem haláli nyugodtan, amin még magam is meglepődtem. Furcsamód valóban nem lettem ettől az egésztől olyan ideges, mint normál esetben. Ez lenne a szerelem? Hah, jó vicc; ráztam meg a fejemet gúnyos mosolyra húzva ajkaimat, de ettől függetlenül baromi boldog voltam. Hogy mi miatt is, azt nem egészen tudtam, de még az előttem dühösen magyarázó MinSeo sem lohasztotta le a kedvemet, még ha azt is ecsetelte, hogy ő milyen jó barátnő erre én meg ilyen bunkó módon viselkedek vele. Csak szélesen mosolyogva álltam fel és öleltem hirtelen meg, majd elengedve őt a konyha felé sétáltam, hogy csinálhassak magamnak teát.

- Ez megőrült? - hallottam még halk motyogását, amin felnevetve ráztam meg a fejemet és nyugtáztam magamban, hogy oda a hideg és szívtelen leader imidzsemnek, de őszintén, nem is bántam. Már nem.

Ez volt az utolsó napunk, amit pihenésnek szentelhettünk, így eldöntöttem, hogy kimozdulunk a dormból ahelyett, hogy az egész napot lustulással töltenénk. Amíg a két kisebb aludt és MinSeoval is lerendeztem véglegesen mindent. Majd a laptopomon kerestem pár olyan helyet, ahova a többiek és én is mentünk volna és ezeket kiírva a telefonomba, jó leaderként el kezdtem felkelteni a két alvó tagot. Nem szerettem volna, hogyha az értékes időnkből ennyi alvásra megy, így nagy nehezen kiszedve őket az ágyból kezdetét vehette a tervem felvázolása.

- Először bowlingozás, aztán tenisz, karaoke, shoppingolás, és végül Namsan torony, majd Han folyó. - meséltem az ötletemet és mint, akiknek fogalmuk sem lehetett arról, hogy mikről is beszéltem mindegyikhez mutattam egy képet. A két kómás fejű lány eleinte csak bambán bámult rám, de miután kiderült számukra, hogy nem unalmas múzeumokba akartam elrángatni őket, máris kezdtek éledezni és sikongatva öleltek meg.

- Nem tudom mi történt veled, amiért ilyen kedves vagy, de imádunk - magyarázta Hyun és Borával összepacsizva már el is mentek, hogy felvegyenek valami normálisabb ruhát.

- Meglepődjek, hogy nem vették észre rajtad a fiú pulcsit, vagy inkább ne? - nézett utánuk csípőre rakott kézzel MinSeo, ami miatt csak legyintettem egyet és átkarolva a vállát a fürdő felé húztam.

- Rajtuk már nem lehet segíteni. Viszont te megcsinálhatod most az egyszer a hajamat - mondtam, ami miatt hirtelen lefékezett és tágra nyílt szemekkel érintette homlokomhoz a kezét, amit idegesen le is szedtem és felvont szemöldökkel vártam a válaszára. - Ha ennyire nem akarod, akkor majd megkérem Borát. - fordultam volna meg, de rögtön fel is éledt és kezemnél fogva megállított, majd heves fejrázásba kezdett.

- Dehogy bízlak arra az ügyetlen lányra. Majd én, a profi megcsinálom. - dobta át barna haját a válla fölött, de végig nézve rajtam a szobám felé kezdett tolni. - De először válasszunk ki valami jó kis rucit - tette hozzá, majd kezdetét is vette egy óra szenvedés...

Végül rám került egy legings, egy egyszerű fehér inggel és a hajamat vagy fél órán keresztül göndörítette és fonta hátra pár tincsemet MinSeo. A ruha valóban hozzám illett az egyszerűségét nézve, de a hajat először nagyon szét akartam szedni, de végül mindhárom lány unszolására maradt, még ha én magam nem is igazán tudtam elfogadni.

- Bowlingra fel! - kiáltotta el magát Hyun és futni kezdett a buszmegálló felé.

- Vajon tudja, hogy metróval megyünk? - kérdezte utána nézve Bora és előre sietett, hogy megállítsa egy éppen érkező busz felszállására. Eközben majdnem kiszaladt az útra, így egy pillanatra MinSeo és az én szívem is leállt, de szerencsére épp időben észrevette, hogy már piros volt és rossz helyen tartózkodott.

- Nekem jobb kérdésem van. - állt meg MinSeo a pirosnál. - Bowlingozott már életében?

- Végül is egy fotózás alkalmával kellett neki... - emlékeztem vissza arra a napra, de mintha még valami történt volna aznap, de sehogy sem jutott az eszembe.

- Nem azon a fotózáson törte el a lábát, mert ráejtette a labdát? - gondolkozott el Bora és ezt hallva rögtön eszembe is jutott, hogy annyira szerencsétlen volt, hogy emiatt több hónapig nem is próbálhatott és színpadra sem léphetett. Aggódtunk ám érte rendesen, de ezzel együtt Boráért is, aki meg az ujját törte el, mert túl nehéz volt számára a bowling labda és hülyén fogta meg.

- Biztos olyan jó ötlet bowlingozni menni? - kezdtem el kételkedni a döntésemben és MinSeo gondterhelt sóhaját hallva rájöttem, hogy ezt talán egy kicsit jobban is átgondolhattam volna. Végre először életemben kedveskedni akartam és annak is súlyos következményei lehettek.

- Majd vigyázunk - erősködött Bora, de nem igazán tudott meghatni ezzel.

Végül hiába ajánlottam fel, hogy inkább menjünk rögtön teniszezni, már túlságosan fellelkesültek és még MinSeo is szívesen bowlingozott volna, így ugyan nem túl sok kedvvel, de muszáj voltam az eredeti terv mellett maradni. Bezzeg, ha majd valamelyikük a kórházban köt ki, akkor az is az én hibám lesz... Majd akkor tuti hozzájuk vágom, hogy én megmondtam.

Az odaút alatt olyan ritka alkalomnak a részesei lehettünk, hogy senki sem ismert fel minket. Ugyan mikor beszélgettünk néha felénk nézegettek és próbáltak rájönni, hogy ki is lehetett ez a négy maszkos lány, de szerencsére mindig úgy álltunk, hogy takarva legyünk a kíváncsiskodó emberek elől. Pont mikor megérkeztünk a helyszínre Borát felhívta Jimin és megkérdezte merre is van. Csak a szokásos párok közti napi lejelentkezést tartották, de mikor Jimin megtudta, hogy barátnője mire is készült, nem kicsit kiakadt. Már jött is volna, hogy elrángassa innen, de miután kivettem a lány kezéből a telefont és megértettem vele, hogy én itt leszek végig, valamennyire sikerült lenyugodnia. Komolyan, ha tovább idegesített volna, akkor a végén még a földhöz vágtam volna a telefont. Néha, túlságosan is aggódott az a fiú... Bár Bora mellett meg tudtam érteni. Nekem, leaderként szintén volt okom aggódásra ráadásul ő volt a legfiatalabb is. Fejemből viszont azonnal elűztem a rossz gondolataimat és inkább arra koncentráltam, hogy végre én is jól érezzem magamat, hisz ilyen már rég volt az én esetemben.

Két csapatra oszlottunk; én Hyunnal, míg MinSeo Borával került egy csapatba, ugyanis ha mi ketten együtt lettünk volna, akkor szegény fiatalabb tagoknak nem lett volna túl sok esélyük. Még ha én nem is tudtam annyira jól bowlingozni, mint MinSeo, de legalább nem szerencsétlenkedtem a pályán.

- Gyerünk Hyun, csak egyet kérek: ne törd el semmidet se! - kiáltottam neki és magamban valóban azért fohászkodtam, hogy ússza meg szerencsésen. Hihetetlen, hogy egy szimpla bowling erre késztetett.

- Ez az! - kiáltott fel Hyun, ugyanis egy bábu kivételével az összes ledőlt. Ezt követően próbálkozott az utolsóval is, de olyan rossz helyen volt, hogy képtelenség lett volna azt ledönteni. Ráadásul az ő nagymama dobásával még úgy sem sikerült.

Ezután én következtem és ugyan kettő dobással, de mindet ledöntöttem. Erre Hyun pacsizott velem, de az italát szürcsölgető MinSeo csak gúnyosan elmosolyodott és megfogva egy labdát felkészült a dobásra.

- Azt hiszem felébredt benne a versenyszellem. - nyelt egyet a szőkeség. - De tudom, hogy tehetnék keresztbe neki. - dörzsölte össze a tenyerét és halkan mögé sétált és várakozott, hogy az idősebb végre dobjon. Magamban végig azt mondogattam, hogy ez egy nem túl jó ötlet, de mivel kíváncsi voltam, hogy mi sül ki ebből, így várakozóan néztem feléjük a rosszat sejtő Borával mellettem. MinSeo épp engedte volna el a labdát, ekkor pedig Hyun szemei vészjóslóan megcsillantak és hangosan a lányra kiáltott.

- Elrontod! - mondta, mire MinSeo meglepetten nézett hátra és csúszott ki véletlenül a kezéből a labda, ami természetesen semmit sem döntött le.

- Teeee! - fordult meg az idősebb és kezét ökölbe szorítva lépett közelebb Hyunhoz, aki már jócskán távolabb került tőle, mint ahogy volt. A lány ölni vágyó szemeit látva rögtön felém kapta a tekintetét és suttogva kért segítséget, de vállamat megvonva mutattam, hogy nem az én gondom, így viselje ő a következményeit.

- Tényleg nem segítesz neki unnie? - nézett rám Bora nagy őzike szemeivel, hátha hat is valamit, de mivel még mindig csak felvont szemöldökkel bámultam rá, így feladta és lassan feléjük sétált. - Légyszi, ne öljétek meg egymást - kérte őket félve és rögtön összerezzent, amikor MinSeo Hyunt visszarántotta a pólójánál fogva és a bowling pályához kezdett el sétálni vele.

- Most kipróbálom milyen is egy élő bowling labdával játszani - mondta ezt olyan tűzzel a szemében, amit olyankor mutatott, mikor játék közben zavarták meg; pont, mint most. Nagyot sóhajtva néztem, ahogy a kapálózó Hyunt elcipelte a pályához és még az sem érdekelte, hogy közben Bora kétségbeesetten kérlelte egy bizonyos távolságból, hogy neki azért ne árthasson. Körbenézve észrevettem, hogy kicsit kezdtük az emberek figyelmét magunkra vonni, így lassan feléjük sétáltam és határozottan rájuk szóltam.

- Elég! - tettem karba a kezemet és hirtelen mindannyian lefagytak és egy mukkot sem mertek szólni, nemhogy mozogni. - Alig vagyunk itt egy órája és ti úgy viselkedtek, mint az óvodások. Komolyan mondom, már kezdem érteni, hogy miért is nem mentem el veletek eddig sehova. MinSeo te azon nyomban lerakod Hyunt. Hyun, te pedig bocsánatot kérsz, amiért ilyen gyerekesen viselkedtél. Bora... Bora, te pedig hagyd abba a sírást, nem halt meg senki. - néztem mindenkire felváltva.

- Még - tette hozzá MinSeo fogcsikorgatva és Hyunt lassan le is tette, aki szintén teljesítve kérésemet bocsánatot kért.

Bora még egy darabiga a sokk hatása alatt volt, amiért majdnem végig nézte, ahogy egyik barátjából élő bowling golyót csinálnak. Aztán lassan felfogott mindent ép ésszel és már csak nevetett a dolgokon, ahogy a maradék két lány is. Ezek után vissza tudtunk térni a rendes játékhoz és jól érezhettük magunkat. Sokat nevettünk egymás bénázásain, de a legjobb akkor is az volt, amikor Borának Hyun bekiabálta, hogy itt van Jimin, mire a lány izgatottan fordult hátra és ejtette ki a kezéből úgy a labdát, hogy azzal az összes bábut letarolta. Én szinte majd meghaltam MinSeoval egyetemben a röhögéstől, ugyanis Hyun arca felejthetetlen volt, mikor meglátta, hogy az elterelésével nem éppen azt érte el, amit akart. A végén még egy képet is készítettünk, ami hátterében látszódott a bowling pálya és mindannyian mosolyogva, meg egy kicsit kifulladva néztünk a kamerába, szíveket mutatva. Ez fel is került a twitterünkre ezzel a felirattal; " Ha a szerencsétlenkedés fájna, akkor mi már rég halottak lennénk XD " Gratuláljatok fate girlok és boyok, mert 0-1-re vezet a MinSeo Bora csapat. Szurkoljatok, hogy ez így is maradjon <3"

Az utolsó még azért lett oda írva, mert kisebb megbeszélés után arra jutottunk, hogy maradnak így a csapatok és a nap végére meglátjuk, hogy kinek lesz több győzelme, azok pedig kérhetnek a vesztes csapattól valamit. Twitteren keresztül pedig a rajongóinknak is megmutathattunk a szórakozásunkból egy kis részletet, amit már ezután az egy kép után is izgatottan vártak. Hát igen, eléggé örültek, hogy végre pihenhettünk egy kicsit. És még csak nem is tudták, hogy kikkel dolgoztunk éppen együtt.

/////////// 

Sziasztok^^

Éjjeli baglyoknak jól jön most biztos egy kis unaloműzés... Hát én gondoskodtam rólatok XD Szóval, mint láthattátok megtörtént minden cuki dolog. Most egy kicsit a csapatra fogok fókuszálni, de ne aggódjatok, lesz még bőven cuki rész a két főszereplőnk között^^ Remélem élveztétek ezt a részt is :D A következőben folytatódnak a lányok érdekes játékai egymás ellen XD 

///////////