Könyökömmel megtámaszkodtam az asztalon és fejemet a kezemre téve bámultam meredten a színpad felé és közben gondolkoztam azon, hogy vajon miért is esett ennyire jól HoSeok dicsérő szava. Pedig tényleg nem volt benne semmi nagydolog, mégis... Olyan különleges volt és a szívem majd kiugrott a helyéről miatta.

- Ch... Hülye Jung HoSeok - motyogtam és közben beleittam a következő flakon vízbe.

- Először Bora, most meg HyeRin... Mégis mit szerettek ti ezen a sima vízen? - nézte meg jobban Hyun az üveg tartalmát, de látva, hogy nem volt benne semmi különleges, megvonta a vállát és kiitta a maradékot is.

- Ne akard megérteni az okosak gondolkozásmenetét - ajánlotta MinSeo, miközben a magassarkúján nézegetett valamit.

- Várj! - gondolkozott el Hyun. - Te most lehülyéztél? - fordította felé a fejét sértetten.

- Nem erről van szó unnie. - rázta hevesen a fejét Bora és próbált valamit kitalálni, még mielőtt MinSeo szólhatott volna. - Csak szimplán annyi, hogy mi túl bonyolultak vagyunk...

- Ezzel nem hinném, hogy sokat segítettél volna neki. - ráncoltam a homlokomat és látva Bora megvilágosult tekintetét azonnal felnevettem.

- Nem úgy értettem... Izé...

- Ne is folytasd. - állította meg MinSo. - Hyun is tudja, hogy nem egy észlény, csak megjátssza magát, így ne bántson a dolog. - legyintett és visszafordult a színpad felé.

- Kösz. - morogta Hyun mérgesen.

- Nehogy leöntsd - szóltam rá komolyan, ami miatt visszaengedte a kezében lévő még érintetlen vizesüveget és, hogy megelőzzem a bajt, inkább elvettem előle és azt is elkezdtem inni.

- Rin. - sóhajtott fel MinSeo. - Oké, hogy jót tesz a víz az arcnak, de ez mára már egy kicsit sok lesz. Aztán meg majd miattad kell megállnunk hazafelé, mert pisilned kell.

- Dehát innen még nem is megyünk haza - gondolkozott el Bora, és először ugyan nem értettem, hogy hova máshova mehetnénk, de aztán leesett.

- Ja, hogy az afterpartyra gondolsz az idolokkal. Én oda úgy sem megyek. - vontam meg a vállamat. - Majd hazavitetem magamat a menedzserrel, hisz ti úgyis a sofőrrel mentek a helyszínre.

- Miért nem jössz? Ne csináld már unnie. Tök jó buli lesz. - nézett rám Hyun is, aki imádta az ilyen iszogatásokat. Én már kevésbé, mivel túl nagy volt a tömeg és mivel könnyen idegessé váltam tőle, így inkább nem akartam egy olyan botrányba belekeveredni, ahol valakire ráugrottam, mert nekem jött a nagy tömegben.

- Hagyjátok - szólt rájuk MinSeo. - Úgy sem tudjátok meggyőzni - emlékeztette őket arra, hogy valahányszor ez a téma előkerült, én hajthatatlan voltam.

- Köszönöm - suttogtam még, majd a színpad felé néztem, ahol megjelent a hét fiú. Egy igazán ismerős alakzatba álltak fel így rögtön tudtam, hogy melyik az a szám, amit feldolgoztak.

Még év elején adták elő a Golden Disk Awardson, ahol mi nem tudtunk fellépni és jelen lenni, mert épp egy koncertturné végén tartottunk, mielőtt még elkezdődött volna a Jejus projekt. A felvételeket vagy ezerszer láttam és hallottam Bora jóvoltából, mivel ő imádta ezt a számot, amit előadtak. Így, hogy már megbarátkoztam HoSeokkal, egy kicsit érettebben is hozzá tudtam állni az előadásukhoz, ami teljesen elvarázsolt, de komolyan. Végig figyeltem mindegyiküket, de mégis a legtöbbször HoSeok felé néztem, még akkor is, amikor nem az ő része ment. A színpadon állva megint csak más embernek tűnt, de őszintén tetszett ez a komolyabbik oldala. Látszott, hogy élvezte, amit csinált és én pedig legbelül végig éreztem a miatta keletkezett szorító érzést a mellkasomba. Ez a hülye szám is közrejátszott, mivel a szövege igazán illett a hangulatomhoz. Próbáltam ugyan nem törődni vele, de a fejemben egy kis hang végig azt mondogatta, hogy mondjam el neki, hogy valljak színt, mert így legalább magamban lezárhatnék mindent. Bár egy részem úgy érezte, hogy ez lehet majd, valaminek a kezdete. És akkor még csak nem is sejtettem, hogy mindez hamarabb dől el, mint ahogy én arra számítottam volna...

Este tizenegyig eltartott ez az egész fesztivál és a mit sem sejtő rajongóknak fogalmuk sem volt arról, hogy kedvenceik bulizni készültek. Nekem se energiám sem kedvem nem volt hozzá, így el is köszöntem a lányoktól, akik jó hamar elhagyták az öltözőnket. Még az én sminkemet is leszedték és mivel semmi kedvem nem volt már átöltözni, így megbeszéltem a stylisttal, hogy másnapra visszaviszem neki a ruhát. Már egy párszor csináltam ezt a majdnem három év alatt és mivel mindig megkapta a ruhákat, így már semmi kifogása nem volt ellene. Bár azt most is megkaptam, hogy milyen hihetetlenül lusta egy teremtés voltam én. Erre csak helyeselni tudtam és megfogva a táskámat és a dzsekimet elköszöntem minden dolgozótól és megköszönve a munkájukat meghajoltam, majd követtem Park menedzsert a parkoló felé.

- Azt hiszem, menjen inkább előre, én is követem, csak még elugrom a mosdóba. - álltam meg a női wc előtt, majd átadva neki a táskámat és dzsekimet bementem. Közben amiatt átkoztam magamat, hogy minek kellett négy palackkal is meginnom a vízből.

Kezemet megszárítva még gyorsan kiszedtem a kontaktlencséimet és felvéve a szemüvegemet már sokkal jobban éreztem magamat. Bár megnézve ezt a ruhát rajtam, eléggé lehangoló látványt nyújtottam. Nekem valóban nem álltak jól az ilyen ruhák, így meg se lepődtem, hogy ennyire lesokkolta az embereket. Valóban szörnyen festettem benne.

Kilépve a mosdóból elindultam a parkoló felé, ahol egy igazán érdekes látvány fogadott. HoSeok és valamelyik Red Velvet tag mosolyogva beszélgettek valamiről és fel-fel nevetve igazán jól szórakoztak. Ez még csak annyira meg se hatott, de mikor láttam, ahogy HoSeok megfogta a lány vállát és elkezdte egy irányba tolni, valami elpattant bennem és hirtelen düh lepte el az egész elmémet. Nekik hátat fordítva kerestem meg a menedzser kocsiját és előre beszállva idegesen az ablak felé fordultam.

- Valami baj van? - kérdezte meg egy pirosnál megállva, ugyanis a hangulatomból még a hülye is rájöhetett volna, hogy valami nagyon nem volt rendben.

- Semmi, igazán semmi - válaszoltam bosszúsan. - Ki tudna tenni a BTS dormjánál? - fordultam hirtelen felé, ugyanis jól tudtam, hogy ő már járt náluk és ismerte a környéküket. Én pedig soha a büdös életbe nem találtam volna oda hozzájuk egyedül.

- Megkérdezhetem, hogy miért? Úgy tudom, hogy mindegyik tag elment az esti buliba - magyarázta, de éreztem a hangján, hogy egy kicsit megleptem ezzel a kérésemmel. Halvány lila gőze sem lehetett arról, hogy én mégis mit akartam ott, és őszintén, én magam sem tudtam. Csak egyszerűen úgy elmondtam volna mindent és, hogy mással szórakozzon, de ezt nem telefonban akartam közölni. Egyszerűen már szükségem volt arra, hogy ki adjak mindent magamból, mivel féltem, hogy az eddigieknél is jobban meghülyülök miatta. Jung HoSeok miatt. A fiú miatt, aki elérte, hogy beleszeressek.

- Csak tegyen ki ott - zártam le ezzel a beszélgetést és igazán hálás voltam, hogy semmi mást nem fűzött hozzá és nem kérdezősködött. Mindig is tudta, hogy milyen helyzetekben nem volt túl szerencsés hozzám szólni, és ez az alkalom is ezek közé tartozott.

Mélyen meghajolva köszöntem meg, hogy kirakott náluk, majd néztem egy darabig, amíg a kocsi kikanyarodott az utcából és eltűnt a szemem elől. Mivel bemenni nem tudtam, így leterítettem a földre a dzsekimet és arra leülve néztem magam elé és öleltem körbe az ölemben lévő fekete kis hátizsákomat. Egy kicsit ugyan fáztam, de megpróbáltam ezzel nem foglalkozni és az eget kémlelve figyeltem a csillagokat. Ahogy telt az idő, úgy kezdtem én is kételkedni abban, amit tenni készültem, mégis itt a célban már nem futamodhattam meg. Még most le kellett mindent tisztáznunk, hogy később még véletlenül se legyen emiatt félreértés a barátságunkban. Mert ugyan, ha a barátnője nem is, de a barátja továbbra is maradhatnék. Ugyan egy ideig biztos baromi kínos lenne, de egy idő után... Várjunk, én miért is csak azon gondolkozom, hogyha még se jönne össze ? És mi van, ha én is tetszem neki, csak egy kicsit is? Hah, HyeRin ez egy jó vicc... Még te sem gondolhatod ezt komolyan.

Idegesen túrtam a hajamba és ennek következtében sikeresen kiesett az ölemből a táskám, amiért szitkozódva nyúltam előre, de ezzel párhuzamosan egy másik kéz tulajdonosa is megjelent, ami miatt kis híján szívinfarktust kaptam. Felemelve a fejemet rögtön találkozott a tekintetem egy ismerős barna szempárral, melyek kíváncsian fürkészték az arcomat. Lassan lenyúlt a táskámért és az ölembe rakta, amit halkan megköszöntem, majd zavartan megköszörültem a torkomat.

- Te miért nem a buliban vagy? - szólaltunk meg egyszerre, amin ő csak halványan elmosolyodott és felém nyújtva a kezét, segített felállni. Amint megéreztem az érintését a bőrömön kirázott a hideg és emiatt azonnal el is eresztettem őt.

- Kérdésedre válaszolva. - néztem újra rá és felvéve egy bunkóbb stílust, válaszoltam. - Ha ismernél, akkor tudhatnád, hogy nem igazán szeretem az ilyen zajos és nyomorgós helyeket. Most te jössz.

- Öhm... Én nem igazán éreztem jól magamat, így egyedül eljöttem. - rakta zsebre a kezét és zavarában a földet kezdte el nézni.

- Nem megyünk be? - kérdeztem, ugyanis már kezdtem fázni egy kicsit, ráadásul nem pont itt az utcán szerettem volna mindent megbeszélni vele.

- Ja, de. - tért észhez, majd előre is sietett, hogy beírja a kódot és kinyithassa az ajtót. Belépve a sötét lakásba azonnal megéreztem a fiú tusfürdők jellegzetes illatát és valami parfümöt is, aminek menta aromája belengte az egész előteret. A cipőmet leraktam a többi, kissé nagyobb pár mellé és a többi cuccomat pedig ledobtam az étkezőben lévő székre. Onnan bámultam HoSeok után, aki a konyhában ténykedett valamit, de még kiszólt, hogy nyugodtan menjek be a szobájukba és majd ott folytatjuk a beszélgetést, csak csinál egy kis teát. Nem is kellett többször mondania, megindultam a hosszú folyosón, ahol benyitva az első szobába, felkapcsoltam a villanyt és rögtön megláttam három ágyat. Mivel jól tudtam, hogy HoSeok két emberrel osztozott egy szobán, így azzal is tisztában voltam, hogy jó helyen jártam. Épp ezért le is ültem - valószínűleg - HoSeok ágyára és onnan néztem az éjjelijén lévő képet. A lélegzetem is elakadt hirtelen, amikor észrevettem, hogy mi ketten szerepeltünk rajta, még a középiskolai egyenruhánkban. Ez, az iskola tetején készült, ahol mosolyogva néztünk a kamerába, miközben én majdnem kinyírtam a túlságosan is vigyorgó fiút. Már nem is emlékeztem, hogy milyen hülyeséget is mondott, de azt jól tudtam, hogy az volt a sulis éveimnek az egyik legboldogabb pillanata. Ujjamat végig simítottam az arcunkon és hirtelen megfájdult a szívem. Néha vágytam azokra az időkre, amikor olyan gondtalannak hittünk mindent, amikor még szoros volt a barátságunk és mindent tudtunk a másikról, amikor még ismertük egymást, és amikor még anya élt. Sóhajtva eldőltem az ágyon és amint belélegeztem a takarón lévő illatot, rögtön tudtam, hogy jó helyen voltam, hisz zöldtea illata volt.

- Meghoztam a teát, bár még vigyázz vele, mert forró. - nyújtotta át nekem és megköszönve leraktam egy kis ideig a fénykép mellé.

- És, jól érezted magadat a Red Velvetes lánnyal? - kérdeztem meg hirtelen felé sem nézve, de mivel halkan felnyüszített, így tudtam, hogy megégette a nyelvét a forró teával.

- Ez most honnan jött egyáltalán? - kérdezte leülve mellém és a kíváncsi, egyben ártatlan tekintete miatt kezdtem egyre idegesebb lenni; ismét.

- Láttam, hogy igazán jól éreztétek magatokat együtt. Még soha nem láttalak lánnyal ilyen felhőtlenül nevetgélni. Bár megértem, hisz ő egy kicsit jobb társaság, mint én, mivel aranyosabb, meg gondolom kedvesebb és sokkalta szebb is - magyaráztam és ugyan éreztem, hogy lassan lenyugodhatnék, de valamiért nem ment. Ez az egész helyzet annyira felidegesített...

- Rin, téged meg mi lelt? Féltékeny vagy? - lepődött meg és mivel tudtam, hogy hamarosan ez az arca átvált kárörvendővé, így inkább folytattam.

- Nem vagyok féltékeny. - álltam fel és idegesen a hajamba túrtam. - Csak azt nem bírom felfogni, hogy miért van minden fiú odáig a cuki lányokért, mint te is.

- Nem vagyok odáig értük, de bunkó sem vagyok velük. Persze, hogy kedvesen viselkedek egy lánnyal és segítek neki, ha arról van szó. Nem is értem, hogy ezzel mi a problémád. Yeri csak lemaradt a csapatától és mivel nem érte őket utol telefonon, így felajánlottam, hogy elkísérem a buli helyszínére.

- Oh, hogy te milyen kedves vagy - gúnyolódtam és megforgattam a szemeimet. - Bezzeg, ha nem valaki cuki állt volna eléd, akkor nem lettél volna ilyen lovagias.

- Rin - szólt rám és láttam az arcán, hogy kezdtem megbántani. Mondtam én, hisz miért szeretne valaki olyan embertelent, mint én? Bennem semmi jó sincsen. Én magamnak való vagyok. Egy örökké magányos ember. - Ismersz, és jól tudod, hogyha valakinek segítség kell, legyen az fiú vagy lány, én ott vagyok. Nem is értem, hogy most miért akadtál ki ennyire.

- Velem valamiért mégsem viselkedtél így soha. - tettem karba a kezemet és néztem rá szúrós szemekkel. Tekintetében láttam az értetlenséget, majd erőltetetten elmosolyodott.

- Amikor kizártad magadat a tetőre, amikor egyedül érezted magadat, én mindig ott voltam. Megvédtelek attól az állattól, a nővéredtől mindig megtudakoltam, hogyan is voltál, Jimintől is mindig felőled érdeklődtem, minden lemezeteket megvettem. Jejun futkároztam miattad az esőben, meghallgattalak aznap este és még meg is ígértem, hogy mindig melletted leszek. Ennyivel tényleg nem tudom bizonyítani neked, hogy mennyivel is fontosabb vagy számomra másoknál? - kérdezte elkeseredetten és a teáját is lerakta az én bögrém mellé.

- De soha nem tudtad, hogy belül mit éreztem, hogy...

- Mert soha egyetlen egyszer sem osztottad meg velem! - vágott közbe és a hangján érezhetővé vált az idegessége.

- Mert nem akartam, hogy megutálj! - akadtam ki és dühömben letéptem a szoknyámnak azt a részét, ami takarta a hegemet. HoSeok szeme azonnal kikerekedett és hirtelen szóhoz sem tudott jutni. Lassan felemelte a kezét és a combom felé mutatott, majd nagyot nyelve rákérdezett.

- Az, miért van ott? - nézett rám félve.

- Ez mutatja, hogy mennyivel is romlottabb vagyok belül, mint azok a cuki Red Velvetes vagy akár Twices lányok. Hogy én egy olyan lány vagyok, aki még csak meg sem érdemel téged, vagy akár a csapattársaimat; a barátaimat.

- Nem vagy romlott - állította azonnal és felállva közelebb lépett hozzám. Kezét félve az arcom felé nyújtotta, de mivel nem léptem hátrébb, így végig simított rajta, ami miatt ismét megborzongtam. Oké, határozottan kezdtem kínosan érezni magamat. Mégis, hogy mondhattam ilyen dolgokat? Ahogy a düh kezdett kiszállni belőlem, úgy éreztem, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedtem. A röhej pedig az volt, hogy saját magamat kevertem bele ebbe a szituációba. Maradtam volna kussba, az mind a kettőnknek jobb lett volna. - Te egy csodálatos lány vagy, aki mindenkit jobban félt magánál és bármit megtenne azokért, akiket szeret. Lehet, hogy van egy bunkó stílusod, de te így vagy Rin. Az én Rinem, a mi Rinünk. Tehát ne mond azt, hogy romlott vagy. Éppen meg akartam azt is említeni, hogy milyen gyönyörűen is festettél ebben a ruhában, de még azelőtt tönkretetted, hogy akár egy szót is tudtam volna mond...

- Szeretlek - böktem ki hirtelen és rezzenéstelen arccal bámultam a szemeit. Ezt nem hiszem el Rin. Hogy lehettél ilyen szerencsétlen? Mégis mi ütött beléd, amikor ezek a szavak elhagyták a szádat? Kívül ugyan nem látszódott semmi érzelem, de belül már szinte égtem. Soha nem éreztem még senki előtt ilyen kínosan magamat, mivel nem is adtam rá okot egyszer sem. Ez is Jung HoSeok hibája volt.

- Mi? - sokkolódott le teljesen és pislogás nélkül meredt az arcomra. – Te most azt mondtad, hogy... Te most tényleg azt mondtad, hogy szeretsz? - próbálta meg felfogni, mire csak bólintva igazoltam a sejtését, hogy nem hallott félre és érdeklődve vártam a válaszát.

Legbelül már szinte őrjöngtem, hogy mondjon valamit; bármit. Még az elutasítás is jobb lett volna ennél a hallgatásnál. - Én is szeretlek - mondta egy kis hallgatás után és mivel én nagyon nem erre a válaszra számítottam, így nagyokat pislogva próbáltam megérteni azt, amit mondott.

- He? - jött ki belőlem egy teljesen értelmetlen válasz, amin halkan felnevetett.

- Tőled nem is vártam más reakcióra - mondta mosolyogva és hirtelen közelebb hajolt, majd ajkát az enyémhez érintette és lassan, finoman megcsókolt. Szemeim ismételten meglepetten nyíltak szét, de nem hajoltam el. Sőt, viszonoztam a csókját és kezemmel selymes hajába túrtam. Miközben ő az egyik karját a derekamon fonta körbe és a másik kezével pedig megérintette a combomon lévő heget. Erre azonnal elbizonytalanodtam és elhajolva tőle néztem komolyan a szemeibe.

- Még mindig úgy gondolod, hogy szép vagyok és nem akarsz helyettem egy cuki és kedves lány idolt? - döntöttem oldalra a fejemet és életemben most először éreztem magamat ennyire kiszolgáltatottnak. Gondolkozva tetőtől talpig végigmért és megrázta a fejét.

- Jobban szeretem az aranyos és egyben morgós lányokat, nem tudtad? - húzott magához derekamnál fogva és hátrébb lépkedve véletlenül nekiment az ágynak és ráesett, magával húzva engem is. - Oké, ezt nem így terveztem - mondta meggyötörten.

- Nehéz vagyok, ugye? - szálltam volna le róla, de erre visszarántott és így újra kilapítottam.

- Nem...

- Az arcodat látva, én nem vagyok ebben ennyire biztos. - vontam össze a szemöldökömet és néztem meg jobban a fájdalmas tekintetét.

- Mindegy, van amiért megéri. - tűrte a fülem mögé egy kósza hajtincsemet és közelebb húzva magához ismét egy hosszú és szenvedélyes csókban részesített.

- Ki fog hűlni a teánk - motyogtam, egyre gyorsabb lélegzetvétellel és fel-le süllyedő mellkassal. Mindenhol, ahol csak hozzám ért perzselt a bőröm és úgy éreztem, hogy ettől a melegségtől, amit a mellkasomban éreztem, menten felrobbanok. Olyan érzés volt, mintha apró tűzijátékok robbantak volna egymás után bennem, szünetet sem hagyva egymás között.

- Nem baj - válaszolta egyik csókunkba mosolyogva. - Ez sokkalta édesebb, mint a tea. És vonzóbb is - tette hozzá, ami miatt csak megforgattam a szememet. Viszont be kellett látnom, hogy mindez egy kicsit jobban érdekelt, mint holmi zöldtea. Hisz nekem itt volt Jung HoSeok, akinek mindig zöldtea illata volt, ahogy most is. Ő volt az, aki miatt egyáltalán megszerettem ezt a teát és, aki miatt örökre szeretni is fogom.

/////////// 

Sziasztok^^

Woho~ Elértünk ide is XD Engem nézve, nagyon nagy szó, hogy már erre a részre összejöttek :D De úgy gondoltam, hogy már eleget szenvedtek és nem mintha ezek után ne ütköznének akadályokba... Remélem, hogy tetszett nektek és most tudtam pár boldog percet okozni nektek :3 

Oh, és mindenkinek szép szünetet^^

///////////