Utáltam fotózásokra járni, mivel nem éreztem úgy, hogy teljesen magamat adtam, mikor a kamera elé állva pózoltam. Egyik mosolyból a másikba, majd meggyötört, esetleg szomorú nézések és tekintetek. Egy rakat sminket is a fejemre kentek, ami még inkább kikészített. Emiatt örültem annak, hogy nem vett el túl sok napot az életemből ez a fotósorozat, bár attól már előre tartottam, hogy mégis mi vár rám HoSeok és YoonGi társaságában...

A napok csak úgy teltek és lassan elérkezett az ideje a dalfesztiválnak. Ugyan nem igazán vártam, de mindent beleadtam a felkészülésbe, ahogy a többiek is. Főleg az utolsó napokban maradtunk bent tovább a táncteremben, hogy gyakoroljuk a Mamamamoo Your the best koreográfiáját. A szöveg felosztása már meg volt, így azzal se kellett törődnünk. A rajongóink reakcióját viszont nagyon vártam, mivel tudtam, hogy ez meglepi majd őket. Nem szerettünk nagyon a szerelemről énekelni, de mégis egy ilyen szám mellett döntöttünk. Én életemben nem hallottam, mielőtt még Bora fel nem ajánlotta volna, ugyanis ő volt az ötletadó. A Mamamoról, mint csapat tudtam, de ezt a számukat nem hallottam még. Meg is lepett, hogy a szövegétől eltekintve egész jó volt. Pont illett abba a képünkbe, amit meg akartunk mutatni azoknak, akik szerettek minket.

A fáradtságtól már állni sem tudtam, de tovább táncoltam és néztem magamat a tükörben, leellenőrizve, hogy biztos jól csináltam-e mindent. Én is tisztában voltam vele, hogy már nem hibáztam, mégis valami a táncteremben tartott engem. Rajtam kívül már senki sem tartózkodott az épületben, pár takarítót és az őrt leszámítva.

A lányokat vagy két órája elküldtem, azaz éjfélkor, mondván én is hamarosan követem őket. Az a hamarosan nem tudtam pontosan mennyi időt is jelentett, de még feszegetni akartam a határaimat, így folytattam. Aztán hirtelen megcsörrent a telefonom, mire véletlenül félreléptem és elterültem a parkettán. A levegőt hangosan véve fordítottam fejemet a mobilom irányába, amit ekkora távolságból nem értem el, így hagytam, hogy a zene megállás nélkül szóljon együtt a Mamamoo dalával. A mellkasom szörnyen égett és egy kicsit szédültem is, ami valószínűleg a napi egy szendvicsem miatt lehetett, amin kívül semmit sem ettem tegnap. Étvágyam viszont egyáltalán nem volt, inkább már egy kis vízre vágytam, mint sem kajára. Nem voltam én Hyun, hogy egész nap egyek. Ráadásul rajta még csak meg sem látszódott, így ehetett bármit is, piszkafa maradt. A telefonom újra csörgésbe kezdett, ebben a pillanatban pedig a zene is újra indult a hangszóróból. Mivel ez a sok zaj már kezdett idegesíteni, ezért lassan feltápászkodtam és csoszogva a zenelejátszóhoz mentem, amit azonnal ki is nyomtam. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőmet a kis csönd miatt, ami hirtelen beállt. Aztán feleszméltem, hogy a telefonomból ettől függetlenül is üvöltött a zene, így felkapva a székről gyorsan felvettem és a fülemhez emeltem.

- Hol az istenben vagy HyeRin? - szólt bele egy rikácsoló hang, ami miatt muszáj volt eltartanom a fülemtől a telefont, hogy meg ne süketüljek.

- Nyugi MinSeo, nem haltam meg és hamarosan indulok haza - biztosítottam efelől is, ami miatt csak felmorrant a vonal túlsó végén és kinyomott.

Szemeimet megforgatva raktam a táskámba a telefont és próbáltam meg figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy milyen módon is viselkedett egy a nála idősebbel ez a lány.

Bár jól tudtam, hogy ez a mogorva szokása soha nem fog változni, így csak sóhajtva felvettem a dzsekimet és lekapcsolva mindent kiléptem a sötét folyosóra. Menni alig bírtam, de azért valahogy sikerült haza vonszolnom magamat, de amint beléptem a bejárati ajtón, már le is ültem a földre. Úgy viselkedtem, mint aki be volt rúgva, pedig egy korty alkoholt sem ittam. MinSeo azonnal felém sietett és a kezdeti düh már jócskán eltűnt az arcáról, mikor közelebb ért és meglátta a siralmas ábrázatomat.

- Miért csinálod minden alkalommal ezt? - sóhajtott fel és lehajolva segített felállni a földről és bekísért a szobámba. - Kérlek HyeRin, pihenj egy kicsit. - vette le rólam a dzsekimet és lerakta a táskámmal együtt a szekrény elé. Még rám terítette a plédemet, majd lassan az ajtó felé sétált, de onnan még visszanézett és megrázta a fejét. - Ne hajszold magadat már most túl. Úgy tökéletes a táncod, ahogy van. Jól fogunk szerepelni a fesztiválon, mint mindig, efelől nincsen semmi kétségem, hisz én is veletek vagyok. - kacsintott és ki is ment a szobából, maga mögött becsukva az ajtót. Még egy darabig ugyan a plafont bámulva gondolkoztam azon, hogy ez a helyzet mennyire is volt ismerős, de végül az agyam is feladta a szolgálatot és takarodót fújt.

"HoSeokék udvarában ültem a füvön és szakítgattam ki pár fűszálat, miközben a fiú táncát figyeltem, amit már vagy ezredjére próbált el, de még mindig nem bírt leállni. Már hangosan sóhajtoztam, hogy végre felfigyeljen rám, de miután ez sem jött be inkább megszólaltam.

- Mégis meddig szándékozol még próbálni? Így is tökéletes az egész, nem értem, hogy miért csinálod ezt - magyaráztam összevont szemöldökkel és húztam el a számat, amikor véletlenül félrelépett és elesett a fűben. Mellkasa gyorsan emelkedett fel-le és szemét lehunyva próbált meg lenyugodni és válaszolni nekem valamit.

- Mert-mert soha nem lehet azt mondani, hogy tökéletes, mivel mindenen van mit javítani még - mondta egy-egy levegővétel között, bár ezzel még nem tudott semmit sem megértetni velem. Fel sem tudtam fogni, hogy miért volt valami annyira fontos, hogy ilyen szinten kifárassza magát az ember. Már egy éve voltunk barátok, mégsem értettem néha a viselkedését. Nekem semmi sem volt olyan fontos, ami miatt ennyit próbáltam volna. A tanulást egyenesen rühelltem, ami miatt mindig épphogy csak átmentem mindenből és még csak a körülöttem lévő emberekre sem fordítottam túl sok figyelmet. Minek kellett volna? Semmi értelme nem volt. HoSeok pont ezek miatt volt a tökéletes ellentétem, mivel ő még egy idegennek is segített, ha arról volt szó és bárkit korrepetált bármiből, hogyha szépen kérték tőle.

Én a helyében tuti az arcukba röhögtem volna, főleg azok után, ahogy bántak vele a suliban a diákok. Senki észre sem vette egészen addig, amíg velem el nem kezdett barátkozni és táncolt mások előtt is. Úgy utáltam emiatt az embereket, mind olyan kétszínűen viselkedek, hogyha másokból hasznot tudtak húzni, hisz itt is erről volt szó.

- Ez hülyeség - böktem ki egy kis hallgatás után, amin csak halkan felnevetett és felém fordította a fejét.

- Remélem neked is lesz majd valami olyan az életedben, ami miatt akár nap hosszakat is gyakorolsz, csakhogy tökéletessé fejleszd a tudásodat.

- Hirtelen milyen bölcsek lettünk - motyogtam, mire még hosszabb nevetésben tört ki. Egészen addig abba nem hagyta, amíg közelebb nem mentem hozzá és el nem kezdtem az arcába dobálni a fűszálakat, ami miatt azonnal prüszkölni kezdett és elhessegetett maga mellől. Ezen csak hangosan felnevettem és tovább folytattam értelmes cselekedetemet, ami miatt lassan éledezni kezdett és üldözőbe vett. Talán úgy viselkedtünk, mint a gyerekek, mégis ez egy fontos emlék maradt a számomra."

Talán mostanra én is olyan emberré váltam, mint HoSeok. Valaki olyanná, akivé soha nem akartam, mivel fölöslegesnek tartottam valami miatt ennyit gürizni. A lányok és rajongóink miatt, akik már annyi szeretetet adtak nekünk, mégis megtettem.

Már valóban csak pár napunk maradt a dalfesztiválig, így minden szabad percünkben a dalokat énekeltük és fejben mindig a koreográfiát gyakoroltuk. Két dalt kellett más előadótól bemutatnunk, az egyik ugye a Mamamootól volt a Your The Best, míg a másik a Black Pinktől a Stay lett. Én azonnal megkedveltem, bár a stílusomtól elütött, mégis volt benne valami, ami megfogott. Na meg, koreográfiát se kellett különösképpen tanulnunk hozzá, így csak egy széken ülve terveztük előadni. Az események közben, viszont elérkezett anyu születésnapjának az ideje, így a próbáink után eldöntöttem, hogy a fáradságom ellenére is meglátogatom, hisz megérdemelte. Ő hozzá bármilyen rossz volt is az állapotom, de elmentem.

Elköszönve a lányoktól felszálltam arra a buszra, ami elvitt a temetőhöz és fejemet az üvegnek döntve néztem az elsuhanó épületeket és kocsikat. Maszkomat rögtön feljebb húztam, amikor éreztem magamon a vizslató tekinteteket. Most se energiám, se kedvem nem volt bárkire is rámosolyogni és elmondani, hogy igen, én vagyok az. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor végre leszállhattam a buszról és lassan megindultam a sírhely felé. Kezemet zsebre dugtam és magam elé sem nézve baktattam az urnája felé. Annyiszor jártam már itt, hogy bekötött szemmel is ide találtam volna. Ez volt az egyetlen hely, amit ennyire jól ismertem és még az útvonalát is. Fejemet felemelve álltam meg előtte és simítottam reflexszerűen végig a kirakott képén. Annyira hiányzott és ezt soha nem tudom már neki elmondani, valójában azt sem mutattam ki rendesen, hogy mennyire is fontos volt nekem. Hogy szerettem...

- Aish... - sóhajtottam fel idegesen és megtöröltem a szememet, mielőtt még egy könnycseppet is ejtettem volna. - Rám se ismernél anya, de tényleg. Nem rég úgy bömböltem HoSeok előtt, mint egy kisgyerek... El tudod te ezt képzelni? - túrtam hajamba, de válasz, mint már annyiszor, most sem érkezett. Ugyan jó volt kibeszélni magamból mindent, de ez nem jelentette azt, hogy annyira tetszett volna az egyoldalú beszélgetés. - Anya, szerinted mit tegyek? Mondjam el neki, hogy mit is érzek, vagy inkább hagyjam a fenébe? - kérdeztem, de mosolygós arcát látva a képen, csak halkan felhorkantam. - Tuti az első opciót választanád. Még zaklatnál is miatta...

- Anyádat ismerve, biztos így tenne. - hallottam magam mögül hirtelen egy ismerős hangot és a szívem rögtön a torkomban kezdett el dobogni. Lassan megfordultam és szembe is találtam magamat mosolyra húzódó ajkaival, fényesen csillogó szemeivel, amik azért már jócskán megfakultak az idő múlásával és még mindig fekete göndör hajával. Valami nosztalgikus érzés költözött a mellkasomba, ami miatt halványan elmosolyodtam és közelebb léptem.

- Szia apa. - emeltem fel egyik kezemet és intettem neki, amin halkan felnevetett.

- Komolyan így üdvözlöd rég nem látott apádat? - rázta meg a fejét és rögtön magához is húzott. Kicsit ugyan bizonytalanul, de én is visszaöleltem a derekánál fogva és fejemet megtámasztottam a mellkasánál. Rögtön megcsapott a tusfürdőjének az illata, ami miatt újra mosolyognom kellett. Még mindig azt használta, amit anya régebben is vett neki. Semmit sem változott.

- Na és, hogy van az én kicsi lányom? - kérdezte kávéjába kortyolva, miközben csillogó szemekkel várta, hogy nagy mesélésbe kezdjek. Anya látogatása után, végül beültünk egy pláza kávézójába, ahol kicsit nyugodtabban tudtunk beszélgetni, mégha tisztában is voltam vele, hogy kezdtek felismerni. Viszont erre nem is figyelve forgattam meg a szememet és támaszkodtam meg könyökömmel a faasztalon, miközben apa sötét szemeit fürkésztem.

- Miért kell neked minden egyes alkalommal úgy viselkedned velem, mint egy öt évessel? - kérdeztem felvont szemöldökkel, amivel mélyen meg is sértettem. Fejét elfordítva adta tudtomra, hogy nem éppen ezt várta attól a lányától, akit már évek óta nem is látott és hónapok óta nem beszélt vele. Az éves dolog, mondjuk az ő hibája volt, mivel hiába hívtam a koncertjeinkre, egyikre se tudott eljönni, mivel elfoglalt volt. Viszont jól tudtam, hogy nem csak ennyi volt a baj, ami csak még jobban felidegesített.

- Jól van, beszélj csak így velem. Most tényleg olyan vagy, mint az anyád. - fordult újra felém és tisztán látszódott az arcán, hogy az egészet csak megjátszotta.

- Vajon miért? Tudod, MinJi rád ütött, én meg anyára. Ez van. - vontam meg a vállamat és én is belekortyoltam a zöldteámba. Ami miatt azonnal eszembe jutott Jung HoSeok, így kis híján megfulladtam az italtól.

- Jól vagy? - kérdezte apa aggódva és felém nyújtott egy zsebkendőt, amit hálásan el is fogadtam.

- Persze. - legyintettem és megtöröltem a számat - Csak eszembe jutott valami.

- Vagy inkább valaki - vágta rá apa és sejtelmesen rám mosolygott.

- Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy az én családtagjaim, miért nem olyan naivak, mint mások. - sóhajtottam fel és mérgesen összeráncoltam a szemöldökömet, amiért még mindig ugyanúgy nézett engem. - Ezt most hagyd abba. - figyelmeztettem, mire halkan felnevetett, ezzel rögtön elmulasztva a haragomat. Szerettem a mély nevetését, mivel mindig azokra az időkre emlékeztetett, amikor még anya élt és együtt elmentünk valami fárasztó kirándulásra, ami alatt apa mindig hülye poénokkal próbált felvidítani engem és MinJit. Minket, akiknek semmi kedve nem volt az erdők felfedezésére és a madarak csiripelésének a hangjára.

- Akkor is vicces, mégha ilyen vészjóslóan is nézel rám. - mosolyodott el a bögréje fölött és letéve az asztalra az oldalát kezdte el pöckölgetni.

Ezt gyakran csinálta, mikor gondolkozott valamin és egy komolyabb témával akart előrukkolni. Bár hazudnék, ha nem akartam volna végre valakivel beszélgetni, aki egy kicsit másabb tanácsokat is adhatott, mint a nálam fiatalabb csapattársaim és a szerelemtől elvarázsolt nővérem. Egy felnőtt, ráadásul szülő véleménye az ilyenekről, egy kicsit átgondoltabb lehetett. - A véleményemet akarod hallani, vagy a tanácsomat?

- Egy kicsit mind kettőt. - gondolkoztam el a válaszon.

- Hm... Nem is tudom, mit mondhatnék, ugyanis én nem igazán kedvelem HoSeokot. Nem volt szép dolog, amit rólad mondott, mégha meg is volt az oka rá. Sokat szenvedtél a rosszul elsült cselekedete miatta.

- Te honnan...

- Beszéltem pár napja MinJivel, aki mindenről beszámolt - magyarázta meg, hogy mégis honnan tudta, én pedig rögtön a tenyerembe temettem az arcomat. Miért volt minden ismerősöm ilyen pletykás? - Figyelj HyeRin, én nem fogom azt mondani, hogy inkább szeress ki belőle vagy ilyesmi, mivel tisztában vagyok azzal, hogy ez nem ilyen egyszerű. Viszont teljes szívemből, akkor sem tudom támogatni ezt az egészet. Tanácsot ettől függetlenül adok, már csak miattad is - mondta és az asztal fölött gyengéden megfogva a kezemet megszorította azt. - A te életed, azt csinálsz, amit szeretnél. Viszont gondolkozz el azon, hogy mit szeretnél te és nem a szíved. Ha valóban megszeretted és úgy érzed, hogy nélküle élni sem tudsz, akkor hajrá. Valld be neki, hogy mit is érzel, hisz néma gyereknek anyja sem érti a szavát. - emlékeztetett arra a mondásra, amit régen anya annyiszor hangoztatott és úgy tűnt apa is örömmel használta.

- Olyan idegesítően okosak vagytok. - motyogtam válaszul és elterelve ezt a témát kérdeztem felőle és a munkájáról, majd meséltem magamról is.

Így telt el vagy három óra és szinte észre sem vettük, de besötétedett. Apát még elkísértem a vonatállomáshoz is, majd kimenve a buszokhoz elővettem a telefonomat és tárcsáztam MinSeot.

- El tudnál értem jönni? - szóltam bele rögtön, majd szememet megforgatva hallgattam a lány oktatását arról, hogy minek megyek mindig olyan helyekre, ahonnan azt se tudom, hogyan jutok haza...

Az ébresztő a dalfesztivál napján túlságosan is korán keltett, így nehezen vettem rá magamat, hogy kinyomjam azt az átkozott tárgyat és még hozzá elkezdjek kimászni a kényelmes helyemről. Végül valaki másnak kellett elhallgattatni azt a vackot és leszednie a fejemről a ráhúzott takarómat, aminek a célja az volt, hogy elnyomja ezt az idegesítő zajt. Viszont hiába próbálkozott az engem ébresztgető ember, nem igazán járt sikerrel. Sőt, az egyik pillanatban akkorát rántottam vissza, hogy emiatt félig rajtam kötött ki. Hangos szitkozódásba kezdtem és lelöktem magamról a zargatómat. Idegesen ültem fel és fújtam ki a szememből a frufrumat, majd néztem a földön ülő Hyunra.

- Nem rád számítottam. - lepődtem meg, ugyanis Hyun volt mindig az utolsó, aki kikelt az ágyból. Épp ezért MinSeora tippeltem volna, de rá biztos nem.

- Már egy ideje fent vagyok, így gondoltam kedveskedek neked, de látszólag nem igazán díjaztad a segítő szándékomat. - rakta karba a kezét és sértetten elfordította a fejét. - Most megbántottál, úgyhogy ne is szólj hozzám. - rakta fel a kezét, ezzel belém fojtva a szót, majd felállt és megvető pillantást küldve felém kitrappolt a szobából. Én csak fáradtan pislogtam utána, majd ásítva vissza is estem a puha paplanok közé.

- Unnie, biztos nem akarsz kelni? - sétált mellém Bora a kezében egy Jimines chibi plüsst szorongatva, és egyik kezét kinyújtva kisöpörte az arcomba lógó hajszálaimat. - Tudod, ma találkozol hosszú idő után J-Hopeal. - emlékeztetett elmosolyodva. Erre csak megforgattam a szemeimet és lassan felültem, majd nagyot nyújtózva újra ásítottam egy akkorát, mint egy víziló.

- Olyan nőies vagy. - lépett be MinSeo is, szintén a pizsamájában és felfogott hajjal. Így legalább kevésbé látszódott az alvás miatt keletkezett szénakazal a fején, ami nekem garantáltan meg volt.

- Jól van miss tökély. Menj, inkább öltözz, mert még mennünk kell egyet próbálni, és utána a főpróbára is oda kell érnünk a helyszínre - magyaráztam és hessegettem el a kezemmel, ami miatt csak megrázta a fejét és egyedül is hagyott minket. - Te meg ne bámulj, hanem készülődj. - néztem félszemmel Borára, aki azonnal ki is iszkolt a nappaliba.

Sóhajtva kikeltem az ágyból és kiválasztottam egy feliratos fehér pólót, meg egy sötétkék vékony farmert, majd ezekkel együtt kimentem a nappaliba, de mivel a fürdő még foglalt volt, így a hűtőhöz menve megnéztem, hogy mink is van. Viszont, amint megláttam a nagy ürességet vissza is csaptam az ajtaját és szememmel azonnal Hyunt kerestem, de mivel úgy tűnt, hogy a szobájában volt, így mérgesen az ajtaja felé vettem az irányt.

- Te lány, miért nem veszed soha figyelembe a cetliket, amiket a hűtőn hagyok? - rontottam be és hoztam ezzel frászt az ágyán készülődő lányra. Azonnal abbahagyta a hangos énekelgetését, de valami Monsta X szám továbbra is szólt a telefonjából, ezzel eléggé nevetségessé téve az egész szituációt.

- Mégis milyen cetliről beszélsz? - bújt bele a piros pólójába és próbált nem felém nézni.

- Tudod te azt. - ráztam meg a fejemet. - Képzeld el, hogy nincsen semmi kaja a hűtőben és ez ki hibája, na vajon kié? Azé, akit direkt megkértem, hogy vásároljon be hazafelé jövet, de figyelmen kívül hagyva a kérésemet inkább itthon videójátékozott. - böktem ki a nappali felé, ahol még mindig útban volt az egyik konzol és valamilyen játék doboza.

- Ooo, szóval arról a cetliről. - tett úgy, mint akinek még csak most jutott eszébe és megvilágosodva a homlokára csapott. - Tudod, minden ember lehet feledékeny. - nézett felém ártatlanul, de nekem itt már elszakadt a cérna, így az ajtófélfába ütve a kezemet ráemeltem dühtől izzó tekintetemet.

- De nem hatvanadjára. Mindig ez van, akárhányszor megkérlek valamire. Miért nem tudod soha teljesíteni a kötelességeidet? - kértem számon, de tovább nem tudtam folytatni, ugyanis MinSeo, érkezésével leszedte a kezemet az útjából és mellettem ellépve elsétált a szekrénye felé.

- Ezt is csak azért reagálja ennyire túl, mert ideges, ugyanis újra láthatja a szerelmét - magyarázta nyugodtan. Hyun csak elgondolkozva kezdett el méregetni, majd széles mosolyra húzva a száját, kitárt karokkal elindult felém, de a bajt megelőzve gyorsan becsuktam előtte az ajtót ezzel elhagyva a szobát.

- Áu... - hallottam az ajtó másik feléről egy koppanást és a szőkeség jajveszékelését, majd MinSeo nevetését és Hyun lebénázását. Erre csak sóhajtva megfordultam és a cuccaimat felkapva elmentem az épp megszólaló Bora mellett.

- Egy szót se - szóltam rá és magamra zártam a fürdő ajtaját.

Egyre nyugodtabban fogtam neki az öltözésnek és gondolkoztam el azon, amit az imént még MinSeo mondott. Lehet tényleg HoSeok miatt viselkedtem volna így?

Az is igaz volt viszont, hogy Hyun már tényleg kezdett kiakasztani ezzel a felelőtlen viselkedésével, mivel ezzel egyáltalán nem volt a segítségünkre. Mindig beosztottuk, hogy ki, mikor megy bevásárolni erre ezt is elfelejtette. Nem rég a takarítás is kiment a fejéből, ami miatt a hullafáradt Borának és MinSeonak kellett kitakarítania miután hazaértek egy egész napon át tartó műsorból, ami nagyon lefárasztotta őket. Ráadásul aznap még csak be se tudtam segíteni, mivel valami interjút adtam, aztán be kellett mennem az ügynökséghez megbeszélni a készülőben lévő albumunkkal kapcsolatos dolgokat. Néha Hyun valóban annyi galibát okozott, hogy az valami hihetetlen és még csak észre se vette. Nagyon szerettem, mivel ő tényleg mindig fel tudott mindannyiunkat vidítani, de ezen a viselkedésén igazán változtathatott volna. Bár ennyi erőből ő meg a bunkó viselkedésem miatt szólhatott volna le. Senki sem tökéletes, ez egy valóban helytálló állítás...

Nem sokkal az elkészülésünk után meg is érkezett a menedzserünk, aki a kérésemre hozott egy kis pizzát, amit ugyan nem ehettünk volna, de ezen a napon igazán szükségünk volt a kalóriára, bár az est nagy részét így is ülve kellett eltöltenünk a többi idollal, akik épp nem a színpadon voltak.

A gyakorló termünkben még átbeszéltük a formációt, majd eltáncoltuk még egy párszor a koreográfiát és elgyakoroltuk a dalokat is, és hogy ki mikor lép be, majd ezután mehettünk is a fesztivál helyszínére. A rajongók már két órával a kezdés előtt az épület előtt szobroztak és várakoztak kedvenceikre, ahogy ránk is. Rengeteg fate girl és boy álldogált a kellemes napsütésben és tavaszi időben, hogy pár képet készíthessenek rólunk, amikhez szívesen meg is álltunk. Én is mosolyogva integettem és néztem a kamerába, ugyanis nagyon jól esett a szívemnek, hogy ennyien eljöttek még ide is, ahol nem csak minket nézhettek meg. Bár, aki egy csapatért oda volt, az általában bármilyen kpop eseményre eljött, hisz nem csak egy valakit ismert, hanem több idolt is. Épp ezért reméltem, hogy jól fogják érezni magukat és most sem okozunk csalódást az előadásunkkal. Ugyanakkor abban is reménykedtem, hogy számunkra is jól telik el az este. Oldalra nézve viszont rá kellett jönnöm, hogy a lányok már most élvezték az egészet, pedig még csak megérkeztünk. Hyun szíveket mutatott minden egyes kamerába, MinSeo kacsintott a rajongók felé, míg Bora bátortalanul puszikat küldözgetett feléjük. Én pedig csak álltam, és teljes szívemből mosolyogtam.

A vakuk villogását és a fülsüketítő sikolyokat hátrahagyva mentünk be az épületbe és kerestük meg az öltözőnket, hogy le tudjunk pakolni.

Pont a B.A.P. mellett kaptunk szobát másik oldalunkon a Mamamooval. Először nem is hittünk a szemünknek, hogy tényleg az ő nevüket láttuk kiírva, de aztán Hyun visszatolatott és hatalmas vigyorral az arcán jelentette be ezt az örömhírt. Már mind izgatottak voltunk, hogy vajon ők mit is fognak szólni az előadásunkhoz és reméltük, hogy elnyeri majd a tetszésüket, hisz mégis csak egy tapasztaltabb csapatról volt szó, mégha ugyanabban az évben is debütáltak, mint mi.

/////////// 

Sziasztok^^

Igaz, mint mindig, ebben se történt semmi érdekes XD Mondjuk úgy, hogy ez felvezetés a nagyobb dolgok előtt XD Viszont egy kicsit bemutattam, hogy milyen is Rin kapcsolata az apjával és a többi taggal is. Hogy mennyit gyakorol, hogy kb. milyen ember is. Bár erre szerintem kezdetek rájönni, mégha néha bonyolultabb, mint Hobi XD   

///////////