Hosszú szünet lévén kimentem az udvarra és megrökönyödve vettem észre, hogy már semmi hely nem volt a kosárpálya mellett, így nem is volt rálátásom a mellette táncoló csapatra. Eltűnődve néztem körbe és próbáltam meg keresni valami olyan helyet, ahol láthattam is volna valamit. Kosárpalánk; túl magasan van így esélyem sincsen felmászni rá. Padok teteje; már foglaltak. A pálya melletti nagy fa; bingó. Gyorsan átszlalomozva a tömegen törtem magamnak utat és figyelmen kívül hagytam, hogy néha rátapostam valaki lábára, mivel ugyanezt megtették velem is és még csak bocsánatot sem kértek, így én sem tettem. Nagy nehezen eljutottam a fa tövéhez és megkapaszkodva két alacsonyabb ágban, felhúztam magamat és megtámaszkodva a fatörzsében kényelmesen elhelyezkedtem és minden figyelmemet a táncolóknak szenteltem. Így belegondolva örültem, hogy melegítő nadrág volt rajtam, mivel csak szoknyában, eléggé érdekes lett volna ez a mutatvány amit én itt levágtam.

Megigazítva a szemüvegemet kerestem meg a tekintetemmel az egyetlen személyt, aki még érdekelt is; Jung HoSeokot. Rögtön kiszúrtam, mivel ő volt az egyetlen, aki akkora beleéléssel mozgott és nem csak azért csinálta ezt az egészet, mert a suli híressége akart lenni. HoSeok valóban jó táncos volt; kit is hülyítek ? Kicseszett jó táncos volt, és én ezt minden egyes alkalommal el is mondtam neki. Ő volt az az ember, akinek muszáj volt a jövőben ezzel foglalkoznia, hisz ő táncosnak született. Megvolt minden adottsága hozzá, amiket sajnos még nem használt ki teljes mértékben, amit igazán rossz szemmel néztem, de megpróbáltam türelmes lenni, hátha ő is rájön egy s másra magával és a képességeivel kapcsolatban. Mikor végeztek, már innen távolról láttam a nyakán keletkezett izzadtságcseppeket és vidám mosolyát, ezen én is halványan elmosolyodtam és mikor láttam, hogy a tekintete megállapodott rajtam, majd tágra nyíltak a szemei, lazán felemeltem a kezemet és integetni kezdtem neki. Erre neki csak még rémültebb lett a tekintete és folyamatosan azt tátogta nekem, hogy vigyázzak magamra, amin halkan elnevettem magamat és megrázva a fejemet megkapaszkodtam a két ágban és szép lassan leeresztettem magamat. Még elkaptam azt a pillanatot, ahogy HoSeok barátnője odarohant hozzá és szorosan magához ölelte, ezen önkénytelenül is megforgattam a szememet és máris rosszabb kedvel álltam meg a lábamon és indultam be a suliba még a nagy tömeg visszatódulása előtt. Ebben viszont valaki megakadályozott és a falnak támaszkodva elállta előlem az utat. Unottan emeltem fel a fejemet és néztem farkasszemet Jung HoSeok egyik "barátjával". Na őt, tényleg nem kedveltem. Először is a haját annak ellenére is beszőkítette, hogy ezért a tanárok nem kicsit leszedték a fejét és nem régiben a karján is észrevettem egy apró tetoválást. A tekintetéről pedig már nem is beszéltem volna, tipikusan úgy nézett minden lányra, mint egy újabb áldozatra, akit muszáj volt behálóznia. Ilyen fiú majdnem minden iskolában megtalálható volt, ezért könnyen el lehetett képzelni.

- Elállod az utamat szöszi - néztem rá nem túl boldogan és egyre türelmetlenebbül. Még órán is szívesebben ültem, csak ne kellett volna egy levegőt szívnom vele.

- Olyan elutasító vagy - küldött felém egy féloldalas mosolyt és még közelebb lépett hozzám, így éreztem a kellemetlen cigi füstöt, ami belőle áradt.

- Veled ki nem az Lee Ji Woon ?

- Az elsősök, a másodikosok, az évfolyamunkba járók és még egy fiatalka tanárjelölt sem. Soroljam még vagy ennyi bizonyíték elég lesz ahhoz, hogy el hidd igazán kapós egy ember vagyok ? - döntötte oldalra a fejét és felemelve szabad kezét az arcom felé kezdte közelíteni. Én reflexből elütöttem, de nem hátráltam, mivel ezzel azt mutattam volna, hogy féltem tőle, ami egyáltalán nem volt igaz. Inkább csak sajnáltam, hogy ilyen rossz természettel született. Mondjuk, pont én beszéltem...

- Mondták már, hogy undorító vagy ?

- Neked pedig mondták már, hogyha egy kicsit kedvesebb lennél, levennéd ezt a hülye szemüveget a nadrágoddal együtt és egy kicsit lányosabban viselkednél, akkor egész jó parti lennél ? - kérdezte elvigyorodva, mire megelégelve a beszédét felemeltem az öklömet és hasba ütöttem. Fájdalmas tekintettel kapott oda és nézett mérgesen a szemeimbe.

- Még mindig olyan jó parti lennék ? - mértem végig gúnyosan elmosolyodva és hátat fordítva neki a bejárat felé indultam.

- Jössz még te hozzám Rin ! - szólt utánam, mire ledermedve álltam meg és fordultam kínzó lassúsággal felé.

- Te ne merj így hívni - mondtam jól tagoltan és érthetően, hogy eljuthasson ahhoz a borsószem méretű agyához. Nem tudtam biztosan, hogy megértette-e, de abban a pillanatban már nem is nagyon érdekelt, ezért faképnél hagyva bementem az iskolába.

A nap további részében vagy az a hülye jutott eszembe, vagy pedig az az idegesítő lap, amit pont a szülinapomig le kellett volna adnia mindenkinek és ebbe a mindenkibe sajnos én is beletartoztam. Az utolsó órát ellógva mentem fel a tetőre, ültem le a kabátomra a földre és adtam hálát annak, hogy egy melegebb pulcsit még találtam a szekrényemben így nem fagytam szét. Benyúltam a táskámba és hosszú kotorászás után megtaláltam az összegyűrt papírt és kihajtogatva kiterítettem a combomra. Mégis mire akartak azzal kapcsolatban kilyukadni, hogy jövőbeli tervek ? Ezt nekem miért kellett volna egyáltalán még most tudnom ? Annyi kérdés cikázott a fejemben, de egyre se tudtam választ találni. Még annyi szerencsém volt, hogy legalább a pontos döntést csak egy hónap múlva kellett megosztani a tanárnővel. Ez a lap mindössze csak egy felmérés volt... Francokat, inkább csak egy újabb nehézség az életben. Fáradtan döntöttem a fejemet a falnak és néztem az eget, ami még mindig olyan szürke volt, mint reggel. Viszont ahogy jobban megfigyeltem, láttam, ahogy apró fehér hópelyhek szállingóztak a levegőben és értek földet mellettem vagy a pulcsimon. Az év első hója volt ez és reméltem, hogy nem az utolsó. Imádtam a havat, olyan megnyugtató volt nézni és így mindenről el is terelődött a figyelmem. Ezért sem vettem észre, hogy valaki helyet foglalt mellettem a földön és kérdőn nézett a vállam fölött a kezemben tartott lapra, amin szintén virított már pár elolvadt hópihe. Összeráncolt szemöldökkel néztem Jung HoSeok elmélyült tekintetét, ahogy a lapot elemezte, majd egy torokköszörüléssel adtam tudtára, hogy észre vettem.

- Neked nem órán kéne lenned ? - húztam fel fél szemöldökömet és engedtem, hogy fejét az enyémre döntse.

- Ezt én is kérdezhetném tőled...

- Oké, oké. Idegesített ez a lap, ezért feljöttem ide gondolkozni - vallottam be a tettem miértjét és várakozóan néztem a még mindig a gondolataiba merülő HoSeokra. - Most te jössz - böktem oldalba, mire újra normálissá vált a tekintete és sóhajtva nyitotta szólásra többször is a száját, majd hallgatott el rögtön.

- Szerettem volna beszélni veled - bökte ki nagy nehezen, mire csak kétkedve néztem rá, amit észre is vett. - Tényleg, valójában én is erről akartam veled beszélni - bökött a kezemben tartott papírra.

- Te sem tudod mi legyen ?

- Hát, tulajdonképpen... - akadt meg és újra hosszasan elgondolkozott azon, amit mondani akart.

- Te valamit titkolsz előlem ? - céloztam arra, hogy általában akkor viselkedett ilyen szétszórtan, amikor valamit nem osztott meg velem.

- Mi ? De-dehogy is - egyenesedett ki és halkan elkezdett nevetgélni, de mivel látta rajtam, hogy én nem nevettem együtt vele, így gyorsan elhallgatott. - Még nem szeretném elmondani, mivel köze van ahhoz amire majd megkérlek téged a hétvégén és ezt addig is szeretném titokban tartani.

- Valami igazán fontosról lehet szó, hogyha így titkolózól - szólaltam meg egy kis csönd után, amikor is elgondolkoztam azon, hogy mégis mi lenne erre az illendő válasz. Nem akartam vele véletlenül sem bunkó lenni, ezért inkább jól meggondoltam a szavaimat.

- El sem tudod képzelni - mosolyodott el belegondolva, ami miatt nekem is jobb kedvem lett, hisz ez a valami nagyon fontos lehetett Jung HoSeoknak és pont velem akarta megosztani, ami megint csak arra utalt, hogy fontos voltam számára.

Egy darabig még elbeszélgettünk különböző dolgokról, de én megpróbáltam kerülni a jövőnkről szólóakat és inkább az egyéves évfordulójukra tereltem a témát. Még ha ez sem tetszett annyira nekem, jobb volt, mint az én nem létező terveimről beszélni, hisz hogy mondhattam volna bármit is azzal kapcsolatban, hogy hova akartam ezután menni, ha fogalmam sem volt róla ?

Másnap a szokástól eltérően nem HoSeok keltett, hanem az anyám, amin eléggé meglepődtem. Nem mintha hiányzott volna az az igazán kellemes keltése, de akkor is szokatlan volt. Emiatt majdnem el is késtem és az út végét már futva tettem meg, mivel nem volt semmi kedvem veszekedni a portással arról, hogy engedjen be. Szerencsémre pont időben be is értem és felsietve a termembe egy érdekes mondatfoszlány megállásra késztetett, így lelassítva visszasétáltam a beszélgető lányokhoz és melléjük állva megszólaltam.

- Mit is mondtatok az előbb ? - kérdeztem nem túl kedvesen, mire ijedten elismételték én pedig azonnal futásnak eredtem. " Jung HoSeokkal tegnap szakított a barátnője és nem túl szép indokkal. Elvileg beleszeretett egy másik srácba, ezért hagyta el." Magamban vagy hatszor megtéptem azt a nőszemélyt és csak reméltem, hogy a tetőn nem az a látvány fogad, ami három évvel ezelőtt. HoSeok néha napján még mindig instabil volt érzelmileg, ezért próbáltam meg szemmel tartani és megakadályozni, hogy bárki is átvágja. Nekem pedig pont tegnap kellett hamarabb haza mennem... Olyan hülye voltam... Megint csak a saját magam kényelmére gondoltam és észre se vettem, hogy mit tervezett az a lány. És még képes volt úgy ölelgetni mindenki előtt. A kis dög...

Szapora lélegzetvétellel rontottam ki a tetőre vezető ajtón, de nem volt fent egy árva lélek sem. Ijedten a korláthoz futottam és lenéztem az emeletről, de szerencsére senki sem feküdt a földön. Ezt már megnyugtató jelnek vettem és visszamenve a suliba megnéztem a tornatermet és azonnal leesett egy nagy kő a szívemről, amint megláttam a nyújtó fiúk közt. Elég nyúzott volt az ábrázata, azt már ilyen távolságból is megállapítottam, de máris nyugodtabb lettem attól, hogy élve láthattam.

Már nem volt túl sok idő az első órából, ezért eldöntöttem, hogy elmegyek egy közeli boltba és veszek Jung HoSeoknak egy tábla csokit és egy doboz zsebkendőt, hogy ezek segítségével valahogyan támogatni tudjam. Szerencsémre észrevétlenül ki tudtam lógni és ugyanígy vissza is. Mire megérkeztem a suliba, már ki is csengettek, ezért keresni kezdtem a legjobb barátomat. Egy ideig nem is találtam, majd nagy nehezen ráakadtam a suli mögött, ahogy Lee Ji Woonnal beszélgetett. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy addig odamenjek hozzá, míg az a srác is ott volt, ezért megálltam a fal takarásában és vártam, hogy végezzenek a beszélgetéssel. Nem akartam hallgatózni mégis minden szó elért idáig, így magamat szórakoztatva hallgattam az eszmecseréjüket és rugdostam egy követ a földön.

- Te, tudsz róla, hogy HyeRin igazán jó csaj ? - kérdezte a szöszi, ami miatt rögtön ökölbe szorult a kezem. Miért pont én voltam a téma ?

- Azért azt nem mondanám - válaszolta HoSeok egy kis hallgatás után, mire rögtön összeszaladt a szemöldököm és még jobban elkezdtem figyelni rájuk.

- Ne mond, hogy ennyire vak vagy.

- Nem az, hogy vak. Csak ismerem minden rossz tulajdonságát, így van elég okom arra, hogy ne érdekeljen úgy, mint egy lány - engem soha nem tudtak még megbántani, de amik elhagyták az állítólagos barátom száját, azok erősen szíven találtak és kezdtem egyre jobban összezavarodni.

- Mégis mi lehet annyira rossz benne ? - kétkedett továbbra is a szöszi, de az ő szavai már kicsit sem kötöttek le.

- Télen olyan szinten megfázik, hogy állandóan folyik az orra és idegesítő orrhangja van. Mint láthatod melegítőben járkál és ez az otthonában sem változik. Semmi lányos tulajdonsága nincsen és mielőtt még azt hinnéd, hogy titkon van; nem, nincsen. Sőt, egyszer arcon prüszkölt és csak nevetett rajta. Ó...és a nevetése... Ne akard hallani - szakított egyre több dolgot ki belőlem és először el sem tudtam hinni, hogy mindezt az egyetlen ember mondta akiben teljes mértékben megbíztam; a barátom. Hirtelen cselekedtem a dühtől, ezért normálisan meg sem gondoltam, de már elő is léptem rejtekhelyemről és nagy léptekkel haladtam a célpontom felé, aki amint meglátott résnyire nyitotta a száját és megbánás tükröződött a szemében. Hah, igazán jókor. Bocs, de már elkéstél vele.

Felemeltem a csokit és zsepis dobozt, majd nagy erővel felé dobtam, ami egyenesen arcon is találta.

- Cseszd meg Jung HoSeok ! - kiabáltam és nagy lendülettel hátat fordítottam neki és ott hagytam. Hallottam, hogy a nevemet kiabálta, de nem érdekelt. Csak egy valami játszódott le a fejemben újra, meg újra. Mégpedig az, hogy kihasználtak. Figyelembe se vettem azt, hogy még javában suli idő volt, elhagytam az iskola területét és szinte hazafutottam. Minden hülye közös emlékünk eszembe jutott és végig pörgetve a fejemben ezeket, próbáltam meg rájönni, hogy mettől kezdve használt ki, de talán már a leges legelejéről...

Aznap az anyám meglepetten mért végig és engedett be az ajtónkon, de nem kérdezett egészen addig semmit, amíg meg nem látta, hogy leültem a kanapéra és hátravetett fejjel sírni kezdtem. Ezen a ponton tényleg fogalma sem volt, hogy mi történt velem és mivel még soha életében nem látott sírni, ezért azt se tudta mit tegyen, de végül az anyai ösztönei beváltak és leülve mellém jó szorosan magához ölelt és megvárta, amíg teljesen lenyugszom. Nem tudtam biztosra, hogy erre mikor is került sor, de az biztos volt, hogy soha nem sírtam még ennyit. Tulajdonképpen nagyon pici korom óta nem is sírtam. Viszont belül akkora fájdalmat és megbántottságot éreztem, hogy akaratomon kívül így jött ki rajtam. Jung HoSeok volt az egyetlen ember, akiről soha nem képzeltem volna, hogy valaha is ki fog használni, de mégis megtörtént és emiatt szép lassan kezdtem belül teljesen szétmorzsolódni. A düh és a fájdalom egymást váltották és azt hittem, hogy a mellkasom mentem szétszakad. Abban a pillanatban örültem is volna neki.

Ugyan anya megpróbálta kiszedni, hogy mi történt, de én nem mondtam semmit sem, csak bevonszoltam magamat a szobámba és elterültem az ágyamon. Szipogva fújtam ki az orromat és jutottak eszembe újra Jung HoSeok szavai. Hirtelenjében megint csak dühös lettem és idegesen földhöz vágtam a telefonomat, amely kezdőképernyőjén mi ketten bámultunk bele mosolyogva; boldogan.

Egy hétig nem is mentem suliba és ugyan HoSeok próbált meglátogatni, de anyáéknak megtiltottam, hogy beengedjék. Csak az első napon, amikor kitettem a lábamat a házból hallottam a pletykákat a suliban, hogy Jung HoSeokot felvették egy ügynökséghez és a meghallgatás pont azon a hétvégén volt, amikor meg akart kérni valamire és pont azokban a napokban keresett mielőtt még elhagyta volna Gwangjut és elment volna Szöulba. Arra a helyre, ahol az álmai megvalósításába kezdhetett és ahol nekem már nem volt szerepem. Véglegesen is kilépett az életemből és én is az övéből. Viszont míg én mérhetetlen elárultságot és haragot éreztem, ő a sikert, hogy megszabadulhatott tőlem. Talán miatta is döntöttem el, hogy mi leszek és elhatároztam, hogy megmutatom neki, nem volt jó ötlet átverni engem. Ráveszem, hogy megbánja azt, amit tett és kamatostul visszafizet mindent, amit azokkal a szavakkal bennem okozott. 

/////////// 

Sziasztok^^

Erre senki nem számított, mi ? XD  Lehet ez gyorsan jött vagy ilyenek, viszont mivel nem a múltjuk a fontos és az még úgyis elő fog jönni egy párszor a történetben, így már ebben a részben le kellett zárnom a kapcsolatuk eme részét. Viszont, azért remélem, hogy nem lett túl...fura vagy ilyenek és át lehetett valahogy érezni. A következő rész valószínűleg jövő hét vége vagy közepe környékén várható, előtte viszont jön a másik ficiből egy fejezet.^^      A képért pedig elnézést, hogy lejjebb került, de egyszerűen a wattpad nem engedi legfelülre berakni...

Mindenkinek jó sulit és kitartást. Hamarosan téli szünet. XD 

///////////