Visszaérve a szobámba elterveztem, hogy alszok egy kicsit, amíg nem kezdünk el készülődni, de belépve nem teljesen az a látvány fogadott, amire számítottam.

Az ágyamon összekucorodva feküdt egy kisírt szemű MinSeo, mellette pedig Bora simogatta a fejét és Hyun járkált fel s alá idegesen.

- Mi történt? - léptem melléjük és aggódva végigmértem a kicsit sem rózsás állapotú lányt. Bora és Hyun megkönnyebbülten kapták felém a fejüket és szomorúan az ágyamon nyitott szemmel bambuló lányra böktek. - Mi van veled, te lány? - guggoltam le a feje mellé és megfogtam a kezét.

- SiWoo... - suttogta és hirtelen nem is értettem, hogy mit akart vele. Aztán egy csomó minden átsuhant a fejemben és idegesen lehunytam a szememet.

- Megcsalt? Megbántott? Esetleg megverjem? - ajánlottam, ugyanis igazán jó feszültség levezetés lett volna.

- Nem, dehogy. - ült fel ijedten és kínosan felnevetve kócos hajába túrt - Nem is értem, hogy miért viselkedek így. - sóhajtott fel és óvatosan letörölte az elfojt szemfestékét - Olyan hülyén viselkedek, pedig csak arról van szó, hogy a továbbiakban távkapcsolatra váltunk át.

- De ezt nagyon jól tudtad, amikor belekezdtetek ebbe az egészbe. - emlékeztettem arra is, hogy én erről vagy fél órán át papoltam.

- Persze, hogy tudtam. - akadt ki dühösen és idegesen kifújta az orrát - De ettől függetlenül nem tudok nem belegondolni abba, hogy lehet nem fog tovább tartani a kapcsolatunk pár hónapnál. Pedig én nagyon szeretem - magyarázta gesztikulálva, ami miatt csak megforgattam a szemeimet.

- Úgy látom, már nagyon unja ezeket a szerelmi problémákat - jegyezte meg Hyun vigyorogva, ami miatt kapott is egy párnát az arcába.

- Nem unom, csak egyszerűen nem értem, hogy miért kell emiatt ennyire kiakadni. Igen, lehet, hogy távol lesztek egymástól, de ha tényleg szeret, akkor ki fog melletted tartani ennek ellenére is. Legalább így próbára teheted a kapcsolatotokat.

- Mit tegyek próbára rajta, ha még csak alig két hete kezdődött el? - nevetett fel gúnyosan.

- Vedd alapul Borát és Jimint. - vontam meg a vállamat és az említett lány felé néztem, aki zavartan a füle mögé tűrte egy vörös hajtincsét - Nekik sincs túl sok idejük együtt lenni, már a kapcsolatuk eleje óta, mégis jól bírják.

- Oké, de SiWoo más, mint Jimin. - állította MinSeo, mire csak halkan felhorkantam és összeráncoltam a szemöldökömet.

- Jiminért több millió lány rajong világ szerte és ennek ellenére leragadt egy lánynál. Még csak nem is csapong. SiWooért meg hány lány is van oda? Kettő, három? Azért ebbe a szállodába nem járnak olyan sokan és főleg nem azzal foglalkoznak, hogy az itt dolgozókkal flörtöljenek.

- Akkor is. - sóhajtott fel MinSeo.

- Jól van. - álltam fel és nem túl boldogan, de kimondtam az egyetlen dolgot, amivel talán visszahozhattam a barna hajú lányt - Miért is kellene pont neked aggódnod? Hisz nálad szebb és jobb lányt nem is találhatna a földön. Még én is irigykedek, hogy nem lehetek olyan csinos, mint te. - hadartam szinte el ezt a pár mondatot és a végére csak Hyun nevetése volt a reakció. Szinte a földön fetrengett annyira jól szórakozott előbbi kirohanásomon.

Bora csak meglepetten pislogott rám és arcom láttán rögtön el is kapta a fejét, hogy ne láthassam, ahogy szintén nevet. MinSeo pedig meredten bámult rám és még pislogni sem pislogott. Mintha csak megállítottam volna egy filmet. Épp eléggé kínosan éreztem magamat ezek után, de a lányok reakciója csak még jobban tetézte zavaromat. Életemben soha nem hagyták el ilyen szavak a számat, de miatta még erre is képes voltam. Ezen is látszódott, hogy a lányok mekkora hatással is voltak rám. - Oké, elég ezekből a nézésekből. Készülődjetek, mert hamarosan mennünk kell készíteni a kajákat. - untam meg, hogy már vagy tíz perce vagy röhögtek, vagy pedig meredten bámultak rám. Felállva átöltöztem az itt szerzett, túlságosan is drága melegítőmbe és a lányokat magam előtt kiterelgetve haladtunk a konyha felé. Még szerencsénk volt, hogy MinSeo egy párszor járt ott, mivel az én vezetésemmel teljesen máshol kötöttünk volna ki.

Belépve a hatalmas helyiségbe azonnal megcsapta fülünket a fiúk veszekedése arról, hogy kit engedjenek a tűzhely közelébe és ki maradjon jó távol tőlük. Én az utolsó szerepre már jelentkeztem is volna, mivel szörnyen rossz voltam főzés terén, amit Jung HoSeok és a Red Thread tagok is csak helyeselni tudtak.

- Nem NamJoon, te biztos nem sütöd a húsokat. Azt inkább bízzuk YoonGira és Kookra - magyarázta Jin és úgy láttam rajta, hogy nem ez volt az első, hogy ezek a szavak elhagyták a száját. Már lassan kezdett a türelme fogyni, amit nála igazán csodáltam. Ugyan nem beszéltünk olyan sokszor, de ha igen, akkor csak is azt tudtam megállapítani róla, hogy milyen nyugodt személyiség is volt. Csodáltam is miatta.

- De így én miben segítsek? - szomorodott el a leader, mire Hyun mellé ugrándozott és karját megragadva felnézett rá.

- Gyere a próbaterembe kirakni az egyéb ételeket és italokat. - kérte, mire NamJoon szemei felcsillantak és boldogan követte a lányt, aki végre adott neki valami munkát.

- Ebben egészen biztos Hyun? - nézett rám Jin, mire csak megvontam a vállamat és elgondolkoztam azon, hogy lehet nem a legjobb ötlet volt két ilyen ügyetlen embert összeengedni.

- Bora, Jimin. - fordultam feléjük és elmosolyodva közelebb léptem hozzájuk.

- Ilyenkor egy kicsit félek tőled. - nyelt egy nagyot a szürke hajú fiú, mire csak megforgattam a szememet és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni YoonGi kárörvendő nevetését. Egyszer leütöm. Esküszöm, leütöm, ha senki sem figyel...

- Jól van na, akkor nem mosolygok többet. Viszont megkérlek titeket, hogy menjetek a másik kettő után, mivel félek, hogy minden törékeny dolgot összetörnek, ha egyedül maradnak.

- Biztos vagy benne, hogy Bori is jöjjön? - húzta fel fél szemöldökét Jimin és kétkedőn nézett a kezét szorongató vörös hajú lányra. Aki amint megértette a burkolt sértést mérgesen nézett fel rá. Már ha egyáltalán azt a nézést lehetett annak nevezni. Annyira volt ijesztő, mint egy dühös kismacska, de tényleg.

- Yah! Park Jimin! Azért annyira nem vagyok ügyetlen, mint Hyun vagy NamJoon oppa. - tette csípőre a kezét és fejét elfordítva durcizott be.

- Ezt megcsináltad Jimin. - nevettem fel és hagytam őket egyedül, hogy megbeszéljék ezt az apró félreértést, még ha a BTS tagnak teljesen igaza is volt. Szegény Bora valószínűleg még NamJoonon is túl tett, de legalább tudta volna erősíteni a főzni tudók csapatát, akik jóval kevesebben voltak. Én azt se tudtam, hogy mit kellett volna csinálnom. Azért abban reménykedtem, hogy nem égetem le magamat senki előtt sem.

- HyeRin, te tudsz főzni? - kérdezte Jin, miközben az alapanyagokat készítette ki a fehér márványpultra.

- Tudod, ez egy igen vicces dolog. - túrtam zavartan a hajamba és úgy néztem az engem vizslató fiúra, akinek a szája sarkában már kezdtem felfedezni a megbújó mosolyát. Volt egy sanda gyanúm, hogy ebből már kitalálta a válaszomat.

- Rin és a főzés két külön dolog. - lépett hozzánk MinSeo és a megjegyzése miatt dühösen felé kaptam a fejemet. Majd felhorkantam a nevetése miatt, az pedig csak tetézte az egészet, hogy még a rózsaszín hajú fiú is igen jól szórakozott rajtam.

- Remélem nem egész este az én véremet fogjátok szívni. - méregettem őket dühösen, ami igazán jóra sikeredett, mivel azonnal el is hallgattak és félve néztek egymásra. Eközben újabb ember csatlakozott körünkbe és mögöttem megállva kezét a vállamra rakta, ezzel lenyugtatva engem. Még magamat is megleptem, hogy hirtelen zavarttá vált a tekintetem és eltűnt a megöllek nézésem.

- Mit csináltatok, hogy Rinből csak úgy árad a ne közelíts aura? - nevetett fel mögöttem. Mire MinSeo és Jin meglepetten néztek felváltva HoSeokra és rám, majd egymásra sandítva sejtelmesen elmosolyodtak. Úgy tűnt MinSeo rátalált valakire, akinek hasonlóan idegesítő szokásai voltak, mint neki.

- Semmit - vágták rá egyszerre.

- Te mit csináltál, hogy azonnal lenyugtattad őt? - kérdezte a barna hajú lány felvont szemöldökkel, ami miatt zavartan lesütöttem a szememet és megpróbáltam nem rá nézni. A francba már, hogy így viselkedek Jung HoSeok miatt. Ennél átlátszóbb már nem is lehetnék. Már csak az a szerencse, hogy ő nem lát.

- Lenyugtattam? - lepődött meg és érdeklődve közvetlenül a fejem mellé hajolt, ami miatt fokozatosan vált gyorsabbá a szívverésem és néztem szigorúan magam elé - És tényleg. - mosolyodott el, majd összeráncolt szemöldökkel kezdte el méregetni az arcomat - De figyelj csak Rin, neked miért ilyen vörös a fejed? Meleged van? - érdeklődött, mire azonnal elléptem tőle és felkötve a hajamat, nagyot sóhajtva felé fordultam.

- Jól vagyok HoSeok. - mosolyogtam rá nem túl magabiztosan, de nyugodt arcát látva valószínűleg már nem látszódott rajtam az előbbi zavarom. Így kevésbé feszülten megkerestem az időközben eltűnt idegesítő párost és hozzájuk sétálva megkértem őket, hogy adjanak valami munkát. Nem tudom, hogy a kétségbeesett tekintetem hatotta-e meg őket, de mindenestre a saláta elkészítésére elég megfelelőnek tartottak, így megfogva a zöldségeket hozzá is fogtam a felszeletelésükhöz. Eközben minduntalan eszembe jutott Jung HoSeok és a folyamatos sóhajtozásom miatt kénytelen voltam rájönni, hogy már bizony jóval többet éreztem iránta, mint szimpla barátság. Fogalmam sem volt róla, hogy miért is változtak meg az érzéseim ilyen irányba, de sajnos nem tehettem ellenük semmit. Bár annak igazán örülnék, ha tudhatnám, hogy vajon HoSeoknak van-e barátnője vagy tetszik-e neki valaki. Hihetetlen, hogy már ilyeneken gondolkoztam és emiatt annyiszor nem figyeltem oda, hogy párszor megvágtam az ujjamat.

Emiatt még ezt a feladatot is át kellett adnom Borának, aki megkért, hogy keressek magamnak sebtapaszt, mielőtt még nagyon elvéreznék. Pedig azért annyira nem voltak súlyosak a vágások és legalább addig se törődtem HoSeokkal míg felraktam rájuk valamit. A folyosón járkálásomnak az lett az eredménye, hogy ismét eltévedtem, de a szerencse csak nem hagyott el, mivel belebotlottam SiWooba; szó szerint.

- Hát te? - mosolygott le rám és vállamnál fogva eltolt magától, mivel sikeresen nekimentem a mellkasának.

- Eltévedtem. - sóhajtottam fel, mivel már erőm sem volt tagadni a valós tényeket. Elfáradtam én már agyilag hozzá.

- Már nem is csodálkozom. - nevetett fel, de arcomat látva inkább elkomolyodott - Valami gond van? Olyan furcsa a tekinteted. Általában az erőt és kitartást látom benne, most pedig mintha nem is te lennél. - állapította meg, mire meglepetten húztam fel a fél szemöldökömet.

- Mégis milyen jó emberismerő vagy te?

- Azért nem annyira jó, mint ahogy azt te képzeled. - mosolygott zavartan, ami miatt lett egy tippem, hogy kire is gondolt éppen.

- MinSeo? - léptem mellé és követtem valószínűleg a helyes irány felé, mivel jól tudta, hogy most a konyhában voltunk.

- Lehet. - túrt gondterhelten a hajába - Nem tudom, hogy meddig fogja bírni a kapcsolatunk, ha ő ilyen távol lesz tőlem. Ráadásul több ezren imádják és már eleve azt hihetetlennek tartom, hogy egy olyan lány, mint ő, bármit is érez irántam.

- Te hülye vagy - jegyeztem meg, mire zavartan kapta felém a fejét. Nem igazán értette, hogy miért illettem ilyen jelzőkkel. - MinSeo oda meg vissza van érted és őt is ugyanúgy bántja, hogy ennyi csinos alkalmazottal hagy egyedül.

- Mi? - lepődött meg és hirtelen meg is torpant, ami miatt majdnem neki mentem egy álló virágnak - Tehát ő is ugyanúgy ki van, mint én?

- Ha nem jobban - tettem hozzá és látva SiWoo fellelkesült arcát muszáj volt megforgatnom a szemeimet. Ch...szerelmesek. Állandóan csak aggódnak a másik érzései miatt.

Még egy jó darabig kellett magyaráznom neki, hogy bizony nem csak ő volt ilyen ramaty lelkiállapotban, még ha MinSeo előtte nem is mutatta. Soha nem volt az az érzelgős fajta és még az is ritka volt, hogyha előttünk megmutatta a szomorú arcát. Hasonló volt, mint én, bár talán én még kevesebbszer mutattam ki bármilyen érzésemet is, mint ő.

Visszaérve a konyhába rögtön el is küldtek, hogy inkább segítsek a próbaterembe becipelni az asztalt, mivel hárman sem voltak elegek hozzá. Szerintem csak szimplán el akartak üldözni a konyhából a hozzá nem értésem miatt, ami még nem is zavart volna, hogyha nem látom YoonGi önelégült vigyorát. A fene essen belé, hogy egy kicsit értett a főzéshez. Nem is értettem, hogy mit volt úgy oda érte. Szendvicset én is tudtam csinálni és mivel ott volt nekünk Bora, így még csak éhen sem haltam. Max rendeltem valamit... Hülye Min YoonGi...

A próbateremben nagyobb káosz fogadott, mint ahogy azt elsőre képzeltem volna, ezért le is ordítottam a bent lévők fejét, amiért már most képesek voltak kiönteni üdítőket és szétszórni chipseket.

Ezt mind nekünk kellett a buli végeztével feltakarítanunk, így persze, hogy kiakadtam miatta. Mindenki kezébe nyomva egy-egy partvist takarítottunk fel, majd be is hoztuk a két asztalt, amire kirakosgattuk a kajákat és italokat. Ezután semmi dolgunk sem maradt, csak várhattunk a többiekre, akik még mindig a konyhában sertepertéltek. NamJoon és Hyun valamin jól szórakoztak a fiú telefonján, ezért leültem az elbambult Jimin mellé és hirtelen meg is ijedtem, amikor megszólalt.

- Mi van veled és Hobival? Olyan furcsák vagytok. - nézett rám és meglepett arcomat látva elmosolyodott - Látom, hogy segítettél neki, mivel kezd nekünk is egyre jobban megnyílni, bár mostanában mintha többet bambulna el. És szerintem ez miattad van. - osztotta meg az ő nézőpontjából is a látottakat. Az igazán megnyugtatott, hogy HoSeok kezdett jobban lenni, bár néha én nem ezt láttam rajta. Az viszont kevésbé tetszett, hogy felhozta a kapcsolatunkat.

- Mondjuk azt, hogy kezd igazán bonyolulttá válni köztünk minden. - próbáltam meg ennyivel lezárni a dolgot, de Jimin kíváncsibb volt, mint amire számítottam volna.

- Azt látom. - nevetett fel - Viszont nem értem, hogy miért tesztek úgy, mintha még mindig a múltban lennétek és azt játsszátok, hogy csak barátok vagytok. Annyira látszik, hogy Hobi kedvel téged, bár rólad már jóval nehezebb nyilatkoznom - magyarázta végig a szemembe nézve, ami miatt muszáj volt egy pillanatra elnéznem. Ezzel sajnos jóval többet árultam el, mintha bármit is válaszoltam volna. - Azt hiszem, már rólad is tudok egy s mást. - halkult el a végére, mivel végre megérkeztek a többiek is a finom kajákkal együtt. Ez a beszélgetés olyan szinten felzavarta az állóvizet bennem, hogy muszáj volt kajába fojtanom a dühömet. Emiatt jóval többet ettem meg a húsból és egyéb dolgokból, mint kellet volna. Eközben mindenki megtalálta a saját kis társaságát és a kiskorúak kivételével mindenkinél előbukkant egy kis alkohol. Kezdett minden kedvem elmenni, így megfogtam két üveg sojut és feltűnésmentesen távoztam a helyiségből.

Sétálás közben az egyik kinyitott üvegbe bele is ittam és el is húztam a számat az erőssége miatt. Utam végül ahhoz a helyhez vezetett, ahol Jimin elmondta nekem, hogy mi is volt pontosan HoSeokkal, ezért a jó emlékek hatására leültem az egyik fotelba. Lábaimmal kibújtam a cipőmből és felhúztam törökülésbe őket, majd könyökömmel megtámaszkodtam a fotel karfáján és fejemet a kezemre rakva néztem a kivilágított udvart, ahol most egy lélek sem tartózkodott. Lehet, hogy egyedül voltam, mégsem voltam magányos. Hisz úgy éreztem, hogy anya mellettem volt és még ilyen távolról is megpróbált segíteni nekem, hogy tisztán gondolkodhassak. Ilyen helyzetben olyan szívesen beszéltem volna vele és hiányzott, hogy nem tehettem. Ugyan apához vagy a nővéremhez bármikor fordulhattam volna, mégsem éltem ezzel a lehetőséggel. Valamiért velük kevesebb lelkesedéssel beszéltem komolyabb dolgokról, mint anno anyuval. Hirtelen beugrott előttem, ahogy arról beszélt velem, hogy semmi gond, ha nincsen annyi barátom, csak találjam meg azt az egyet, aki igazi. Ha úgy nézzük sikerült is, bár pár évre elszakadtunk egymástól. Megmosolyogtatott a gondolat, hogy talán már nem is a barátom volt, hanem jóval több.

"Nem értem, hogy miért tesztek úgy, mintha még mindig a múltban lennétek és azt játsszátok, hogy csak barátok vagytok"; visszhangzott fejemben Jimin egyetlen egy mondata, amivel képes volt teljesen összezavarni. Anya, vajon tényleg csak azt akartam elhitetni magammal, hogy minden olyan, mint régen és barátok vagyunk? Olyan jó lenne, ha itt lennél. Kinevethetnél vagy bármi, de legalább elmondhatnád a véleményedet, amivel a segítségemre lehetnél. Tudod, már régen voltam ilyen kétségbeesett, mint most. Úgy hiányzik, hogy mellettem légy, hogy terelgess az utamon, hogy válaszolj a még fel nem tett kérdéseimre. Emlékszem, hogy te nagyon jó voltál ebben. Most mégis hol vagy, amikor szükségem lenne rád?

Dühösen hunytam le a szememet és ittam ki a soju végét, majd nyúltam a másik üvegért, amikor is valaki lefogva a kezemet megakadályozott benne. Kicsit ködös tekintettel néztem fel az ünneprontóra, majd el is akadt a lélegzetem, mikor megpillantottam HoSeok világosbarna szemeit, amik aggódva fürkészték arcomat. Lassan felemelte szabad kezét és letörölt valamit az arcomról, ami miatt lehunytam a szememet és szipogtam egy nagyot. Az lehetetlen, hogy sírtam.

- Miért sírsz Rin? - kérdezte leguggolva elém és kezeimet az övéibe fogta, úgy nézett továbbra is aggódva. A nevemet viszont olyan jól esett az ő szájából hallani, hogy valami eltört bennem és hagytam, hogy könnyeim áztassák az arcomat. Most először anya halála óta. - Jesszusom Rin, a frászt hozod rám. Te soha nem szoktál sírni. Mégis mi van veled? - törölte le pulcsija ujjával folyamatosan a könnyeimet és türelmesen várt arra, hogy megszólaljak. Nem tudtam pontosan, hogy miért, de most először kezdtem el beszélni anya haláláról. Lehet az alkohol miatt volt, vagy szimplán már olyan régóra el akartam mondani valakinek a fájdalmamat. Fogalmam sem volt, de egy biztos, hogy HoSeok csöndben hallgatott végig, miközben gyengéden szorította a kezemet.

- Tudod, iszonyatosan hiányzik anya és még csak senki el nem tudja képzelni, hogy mennyire. Még talán apa és MinJi sem. Ők nem tudják, hogy végig kellett néznem, ahogy anya körül egyre vörösebb lett a vér, mígnem már úgy éreztem, hogy mindent beborít. Nekik fogalmuk sincsen arról, hogy hány hónapon keresztül álmodtam újra azt a napot és vésődött a fejembe a sikolya. Ők nem is tudják, hogy milyen nehéz elviselnem minden évben a halálának évfordulóját, amikor megint csak újra álmodom a baleset minden egyes képkockáját. Azt sem tudják, hogy... - folytattam volna, de a közben eleredő sírásomtól már vagy nem láttam vagy pedig kisebb szünetekkel beszéltem. Így szinte nem is tudtam, hogy mik is hagyták el a számat. Azt viszont éreztem, ahogy két erős kar fonódott körém és halkan csitítgatni kezdett. Közben a hajamat simogatta és néha puszit nyomott a fejemre vagy pedig az arcomra. Emiatt újra és újra sírásban törtem ki, de nem érdekelt, mivel éreztem, hogy egy mázsás súly szakadt le a vállamról, amivel sokkal könnyebb lett a szívem is. Pedig megannyi dolog bántott még, mégis örültem, hogy ettől az egytől meg tudtam válni és valaki végre meghallgatott. Valaki olyan, akinek a törődése nagyon hiányzott.

- Sajnálom Rin. Sajnálom, hogy egyedül hagytalak ebben a nehéz időszakban. - motyogta a fülembe és éreztem, hogy ő is a sírás határán volt. Kicsit eltoltam magamtól és úgy néztem könnytől csillogó szemeibe, amit megvilágított a gyéren beszűrődő világítás.

- Nem kell bocsánatot kérned. - ráztam meg a fejemet - Én voltam az idióta, amiért nem hallgattalak meg. - válaszoltam halkan és hiába próbáltam a szemeibe nézni, akaratlanul is levándorolt tekintetem félig elnyílt ajkaira, valószínűleg a döbbenet miatt, amiért ilyeneket mondtam. Miután viszont észrevette, hogy kicsit elvándoroltak a gondolataim, féloldalas mosolyra húzta a száját és közelebb hajolt. Határozottan nem számítottam tőle ilyen tettre, ezért el kellett gondolkoznom, hogy pontosan ki is ivott többet a kelleténél. Valószínűleg én voltam az, ugyanis meg sem várva a következő lépését érintettem ajkaimat az övéhez és kulcsoltam nyaka köré a karjaimat. Megint csak nagy döbbenetet okozhattam neki, mivel karjai a derekam körül hirtelen megdermedtek és nem tett semmit sem válaszképp. Viszont miután észhez tért még szorosabban magához húzott és gyengéden visszacsókolt. Úgy bánt velem, mintha csak attól tartott volna, hogy bármilyen hirtelen tette miatt elmegyek. Viszont nekem akaratlanul is eszembe jutott, hogy én voltam az, aki folyton-folyvást egyedül maradt. Épp ezért pár centire elhajoltam tőle és csillogó szemeibe nézve megszólaltam. – Kérlek, ne hagyj el többet. - motyogtam és egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon.

- Dehogy foglak. - mosolygott rám és arcomat két keze közé fogva visszahúzott egy újabb csókba, ami talán egy kicsit hosszabbra és szenvedélyesebbre sikeredett, mint ahogy arra számítottam volna. Viszont egy percét sem bántam ennek a pillanatnak, akkor még...

/////////// 

Sziasztok^^

Most kivételesen egy egész hosszú és még élvezetes résszel is jöttem XD Csoda, bár lehet volt benne egy-két depresszív megnyilvánulás. Kell ilyen is néha XD A fenti kép elkészítése pedig kikészített... A francért sem akart olyan rózsaszín lenni, amilyenre én akartam... Ezért kaptatok egy kevésbé szép változatot. Na, de majd talán a következő jól fog sikerülni :D Remélem a részt élveztétek és már kíváncsiak vagytok, hogy mik lesznek ezek után :) Mert hát az ember azt hinné, hogy semmi bökkenő nem lehet. Szeretik egymást azt csá... Hahaha, nálam semmi sem ilyen egyszerű XD 

///////////