Kezemet folyamatosan összedörzsölve próbáltam meg felmelegíteni magamat, ugyanis a szél olyan erősen fújt, hogy még kabátom alatt is éreztem a már-már jeges fuvallatot. A szám és a koreográfia kitalálásával is végeztünk, ahogy a többi csapat is, így el is döntöttük, hogy este tartunk egy kis bulit, hogy kellőképpen meg tudjuk ezt ünnepelni. A mi csapatunk volt az a szerencsés, akikre maradt a bevásárlás, aminek én kevésbé örültem, de a fránya szerencse megint csak nem a mi oldalunkon állt, mint ahogy már vagy ezerszer a Jejura érkezésünk óta, vagy csak a csapat tagjainak a kiválasztása óta. Már két hónapja tartózkodtunk itt, összezárva, ami nagyban elősegítette a jó csapatmunkát és még a mi esetünkben is. Ami nagy szó volt tekintetbe véve a kezdeteket. Aztán jött a hír, ami mindenkit meglepett; holnap indulhattunk vissza Szöulba, ugyanis találtak jobb helyszíneket is a video klip forgatáshoz. Nem tudtuk eldönteni, hogy örüljünk e neki vagy nem, de végül is számomra igazán boldog hír volt. Legalább nem kellett állandóan Min YoonGi arcát bámulnom. Ez alatt az idő alatt, csak vele nem barátkoztam össze, amin ugyan senki sem csodálkozott, viszont ez nem jelentette azt, hogy senkit sem zavart. A másik probléma pedig Jung HoSeok volt. Az egész lényével bajom volt, mivel teljesen összezavart és még mindig fogalmam sem volt róla, hogy mi is történt vele. A szülinapja pedig egyenesen kiment a fejemből, így vagy két napon keresztül a kiengesztelésén dolgoztam, mivel eléggé megsértődött miatta, amit nem egészen értettem, de mindenesetre megoldottam ezt a problémát is, mégha nem éppen volt ínyemre. Utáltam mások után futkorászni, miatta mégis megtettem, ami nem kicsit volt fura tett tőlem. Ezt a lányok párszor meg is jegyezték, de csak hallgattam, mint a sír s egy szót sem szóltam. Nem kellett nekik még tudniuk a bennem lejátszódó folyamatokról, amit HoSeok okozott nálam. A barátom volt az szent, viszont mintha ez kezdett volna megváltozni és egyáltalán nem örültem neki; nagyon nem.

Csak most kezdtem rájönni, hogy én milyen pontos ember is voltam, hogy mások mennyire is tojták ezt le magasról. Már biztos, hogy húsz percet késett az a két idióta és még csak meg se csörgettek, hogy várjak, mert nem sokára jönnek. Pont emiatt nekem kellett kivennem a zsebemből a telefonomat és nagy vacillálás után be is nyomtam HoSeok számát. Levegőmet visszatartva vártam, hogy felvegye és mikor álmos hangon beleszólt egy sziát, azonnal ráncba szaladt a szemöldököm és még nyugodt hangon kérdeztem meg:

- Most keltél? - kíváncsiskodtam, hátha rájön, hogy volt ma valami dolga.

- Aha, és olyan jót aludtam. Szerintem a debütünk óta nem voltak ilyen szép álmaim, mint most este. - válaszolta rekedt hangon és éreztem, hogy mosolygott. Engem baromira nem érdekelt, hogy mit is álmodott, mert ez azt jelentette, hogy kurvára kiment a fejéből a találkánk. YoonGin nem is csodálkoztam, de rajta egy kicsit igen, hisz régebben soha egyszer nem aludt el.

- Jaj, hát ez biztos jó lehetett, de nem felejtettél el véletlenül valamit? - szorítottam ökölbe a kezemet és már nagyon vissza kellett tartanom a feltörni készülő ordítozásomat.

- Mit? - lepődött meg és szinte hallottam, ahogy a fogaskerekei jártak az agyában. Kellett azért pár perc, de végre megszólalt, bár ne tette volna... - Tényleg, hisz ma van az utolsó napunk - szontyolodott el és pont emiatt kattant bennem valami és dühösen fakadtam ki.

- Nem, te idióta! - hordtam le - Egy hülye találkozót sem tudsz megjegyezni? Nagyon sajnálom már most a jövőbeli barátnődet - sóhajtottam és azt hittem, hogy majd kétségbeesetten bocsánatot kér, de egyáltalán nem ezt tette. Sőt.

- Szóval akkor nem ma van az utolsó napunk? - kérdezte félve, én pedig idegesen kinyomtam és lenémítva a kabátom zsebébe dobtam a mobilt. Tudod, kivel szórakozz Jung HoSeok...

A buszon még csak a közelembe se mertek jönni és nagy ívben elkerültek az utcákon is. Biztos voltam benne, hogy kívülről is tisztán látszódott, hogy valami bajom volt épp ezért nem volt tanácsos megközelíteni sem. Utáltam, amikor HoSeok ilyen gyerekesen viselkedett, holott jól tudta, hogy ilyenkor már ki lehetett készíteni. Főleg amiatt, mert amíg én javában készülődtem és várakoztam ő nagyban durmolt. Elhiheti, hogy én is szívesebben aludtam volna egész nap, mintsem hogy vásárolgassak velük. YoonGi pedig egy paraszt volt, hogy még csak rám se telefonált se semmi. Ő már komolyan meg sem lepett, de ettől függetlenül ugyanúgy zavart. Ilyen idegállapotban léptem be egy szupermarketbe és megfogva egy kocsit, tolni kezdtem. Ma estére direkt elkértük a konyhát, hogy mi csinálhassuk a kajákat, így még pár dolgot muszáj volt megvenni hozzávalóként is, mivel nem minden volt már a konyhán. Bedobáltam pár húst, zöldségeket és halat is, majd utam a chipsek felé vezetett, ahol majdnem mindenből raktam egyet és el is mentem az üdítők és italok felé. Nem voltam én nagy alkoholista, de igazán vonzott az előttem lévő soju és vörösbor, így mind a kettőből raktam be egy párat. Természetesen ez nem csak az én pénztárcámból ment, hanem mindenki adott bele, és mivel HoSeok még többet is, így a plusz cuccokat az ő pénzéből fizettem. Ha már annyira sem emlékezett, hogy segítenie kellett volna, akkor legalább ne az én pénzemből menjen. Mégha magamnak is vettem...

A pénztárnál eléggé nehezen tudtam belegyömöszölni a cuccokat a szatyrokba és ugyan a pénztáros fiú felajánlotta a segítségét, én inkább nem kértem belőle. Megfogva a hat szatyrot egyensúlyoztam a kijárat felé, de kilépve az épületből azonnal elkáromkodtam magamat, mivel szakadt az eső. Még csak észre se vettem, amikor vásároltam. Eleve már most leszakadt a kezem, de esőben meg még inkább nehézkesebb lett volna haladni, és még a cuccok is eláztak volna. A mesékben ilyenkor jött a hős lovag, hogy segítsen a bajbajutott lánynak, de hiába néztem abba az irányba ahonnan jöhetett volna, a futó párokon és idősebb embereken kívül senki sem láttam. Kicsit fájt a tudat, hogy legjobb barátjaként sem voltam neki annyira fontos, hogy utánam jöjjön. Ezen, gondolatok miatt viszont rögtön le is szidtam magamat. Megvoltam én egyedül is, nem kellett egy fiú segítsége. Főleg nem Jung HoSeoké... Elhatározva magamat indultam volna meg, mikor valaki a másik oldalamról megszólított. Meglepetten kaptam a fejemet egy fekete kocsi felé, ahonnan SiWoo integetett ki vidáman.

- Elvigyelek? - kérdezte, mire habozás nélkül megindultam az autó felé és bedobtam a szatyrokat a csomagtartóba, majd gyorsan beültem az anyósülésbe. SiWoo csak meglepetten méregetett, majd szép lassan megindult. - Nem hittem volna, hogy elfogadod az ajánlatomat.

- Én sem - sóhajtottam fel és az ablak felé fordulva néztem az elsuhanó színes épületeket és az esernyővel járkáló embereket. E kavalkád közepén kiszúrtam egy ismerős fiút, aki sietve ment valamerre és miután elhaladtunk mellette képtelen voltam nem utána fordulni. Engem keresett volna? Elgondolkozva vettem elő a mobilomat és tágra nyílt szemekkel néztem a harminc nem fogadott hívásomat és a tíz üzenetet, ami mind Jung HoSeoktól származott. Mivel le volt halkítva a mobilom, így még csak észre se vettem...

Babo HoSeok : Kérlek, vedd fel a telefont Rin, mert aggódom miattad. Sajnálom, hogy elfeledkeztem a találkozónkról. Ha látod az üzenetemet, akkor küldj valami választ.

Ledermedve olvastam el az utolsó üzenetet és telefonomat kinyomva sóhajtottam fel újra és döntöttem fejemet a háttámlának. Olyan bunkó egy nő vagyok. Meg sem érdemlem HoSeokot.

- Történt valami? - sandított rám SiWoo, mire lecsukott szemmel feltettem az egyetlen kérdést, ami most bennem volt.

- Szerinted én egy önző ember vagyok?

- Te? Önző? - lepődött meg kérdésemen és megnyugtatóan megpaskolta a combomon pihenő kezemet, ami ugyan nem annyira tetszett, de nem volt erőm elvenni onnan. - Segítettél MinSeonak és nekem, hogy együtt lehessünk. Te minden vagy csak önző nem - válaszolta, amivel ugyan nem nyugtatott meg annyira, de halványan elmosolyodva halkan megköszöntem és szememet kinyitva újra a vizes ablakon kezdtem kibámulni. Való igaz, hogy két hete MinSeo és SiWoo összejöttek, aminek mind nagyon örültünk és tényleg sokat köszönhettek nekem, de ettől függetlenül ez csak egy jó tett volt. Én voltam a legszörnyűbb ember a világon és erről senki sem tudta a véleményemet megváltoztatni.

Kezemben ismét megrezdült a telefonom és meglátva HoSeok nevét szörnyű érzés kerített hatalmába, ezért szorító mellkassal elhúztam a piros ikont és kinyomtam. Viszont megnyitva az üzeneteket írtam neki egy rövid választ.

Én : Gyere vissza a hotelhez.

Ennyi tellett tőlem és az út további részében meg sem szólaltam. Teljesen a gondolataimba mélyedtem és, mint egy zombi sétáltam fel a szobánkba és raktam le SiWooval együtt a csomagjainkat, majd megköszöntem neki a segítségét és elterültem a puha ágyon. Vártam pár percig, mikor újra felkeltem és egy törölközővel a kezemben megindultam HoSeok szobájához. Kopogtam párat és kis várakozás után meg is jelent egy sötét barna hajkorona és a hozzá tartozó kis nyuszi pofi. Ez a srác egyre csak helyesebb lesz; állapítottam meg és rá mosolyogva megszólaltam.

- Bejöhetek? - kérdeztem, mire meglepődve ugyan, de kitárta az ajtót, így elém tárva a kissé rumlis szoba látványát.

- Hobi valahova annyira sietett, hogy mindent szétdobált, mert nem találta a pólóját. - adott magyarázatot a szoba állapotára és csöndben figyelte, ahogy leültem HoSeok ágyára.

Már csak ilyen közelségből is, de megcsapott a zöldtea illata, ami miatt újra összeszorult a szívem. Olyan bunkó vagyok. Idegesen a hajamba túrtam és elfeküdtem az ágyon. Most már menekülni se tudtam ettől a nyugtató illattól, így csak élvezve azt bámultam a plafont és szorongattam kezemben a fehér törülközőt. - Minden rendben? - állt meg a fejem mellett a BTS maknaeja, én pedig felé fordítva a fejemet hosszasan szemeztem vele, majd sóhajtva válaszoltam.

- Minden a legnagyobb rendben - böktem ki, mire csak kételkedve összeráncolta a szemöldökét és halványan elmosolyodott.

- Szerintem én most megyek. - mondta és az ajtó felé sétálva egyedül is hagyott. Viszont miután becsukódott az ajtó hirtelen megszólalt valaki, ezzel gyorsabbá téve szívverésemet. Teljesen abban a tudatban voltam, hogy magamra maradtam, de az ismerős hangot hallva azonnal fel is ültem. Egy darabig csak az arcát fürkésztem, ami tiszta víz volt, nem is beszélve hajáról és ruhájáról, majd felálltam és szó nélkül megálltam előtte.

- Miért vagy itt Rin? - kérdezte halkan és jól tudtam, hogy most az egyetlen, aki hibázott az én voltam. Szerencsétlen miattam futkorászott fel s alá Jeju utcáin, úgy hogy nem is tudta merre lehettem. Viszont mivel aggódott, így az egészségét is kockára tette értem. Pedig neki sem szabadott volna pont most lebetegednie, ugyanúgy, mint nekünk vagy a BTS tagoknak.

- Sajnálom. - suttogtam úgy, hogy lehetőleg ne is halhassa, de csodálkozó arcát látva rá kellett jönnöm, hogy nem voltam elég halk.

- Mit mondtál? - pislogott nagyokat, mire idegesen megfogtam a kezét és az ágy felé húzva lelöktem rá őt - Rin, veled meg mi van? - ijedt meg arcomat látva.

- Pofa be és hagyd, hogy segítsek - parancsoltam rá és felmászva mögé az ágyra, a törölközőt megfogva elkezdtem dörzsölni a haját, ezzel megszárítva egy kicsit azt. Nem tudtam semmi mást sem mondani épp ezért egy szörnyen kínos csend alakult ki közöttünk, amit muszáj volt valamivel megtörnöm, ezért kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott. - Mesélj még nekem arról a lányról, aki hasonlított rám.

- Az előbb nem azt mondtad, hogy fogjam be? - nevetett fel, mire csak megforgattam a szememet és egy kicsit erősebben meghúztam a haját, mint azt ő szerette volna. - Aigoo!- kapott a kezemhez hirtelen és az érintése miatt ijedten kaptam el a kezemet, emiatt viszont leesett a földre a törölköző. - Nagyon ügyetlen vagy - adta a kezembe mosolyogva. - És kegyetlen - torzult el újra az arca és a fejét kezdte el simogatni.

- Azért ennyire ne reagáld túl. - figyelmeztettem, ami miatt újabb nyavalygásba kezdett és kellett egy kis idő, amíg áttért az eredeti tárgyra.

- Mit szeretnél tudni róla? - érdeklődött, ami miatt elgondolkozva összeráncoltam a szemöldökömet és elmosolyodva a fejére támaszkodtam.

- Milyen volt a kapcsolatotok?

- Csak barátok voltunk. - válaszolta, de éreztem, hogy hazudott. - Na jó, én oda meg vissza voltam érte, de ő csak barátként gondolt rám. - mosolyodott el szomorúan. - Ez igazán hasonlított egy régebbi helyzetre, ráadásul még a természete is pont olyan volt, mint egy bizonyos valakié. ­- célozgatott eléggé erősen, ami miatt a levegő is belém szorult.

- Várj. - szakítottam félbe, mivel még mondani akart valamit. - Te szerettél engem? - kérdeztem megpróbálva nem mutatni a meglepettségemet és döbbenetemet, de úgy ismert, mint a kis ujját, így tisztában volt vele, hogy ezzel most letaglózott.

- Tulajdonképpen a barátságunk elején igen. - vallotta be és zavartan a kezét kezdte el babrálni - De miután rájöttem, hogy te akkor se néznél rám, ha egyenesen a szemedben mondanám az érzéseimet, megpróbáltam túl lenni rajtad.

- És sikerült is, hisz volt egy barátnőd... Bocs. - jutott eszembe hirtelen, hogy hogyan is végződött a kapcsolatuk és barátságosan megsimogattam a fejét.

- Igen és épp ezért sikerült is a tervem. - jelentette ki büszkén, ami nekem ebben a helyzetben igazán fájón esett, de megrázva a fejemet inkább tereltem a témát.

- És ez a lány... HyeJin, ugye? Ő nem kedvelt téged egyáltalán?

- Nem, bár nagyon megszeretett, de talált valakit, aki jobban felkeltette az érdeklődését - mesélte és válla felett láttam, ahogy ökölbeszorult a keze és szorosan lehunyta a szemét. - Rajtunk kívül voltak akkoriban más gyakornokok is és volt egy srác, aki mindenben tehetséges volt már akkor is, bár volt vele egy két gond, amiről HyeJin nem tudott és akkor még én sem. Ha tudom, ha eléggé ismerem, akkor figyelmeztetni tudtam volna...- sóhajtott fel és mivel éreztem, hogy kezdünk közeledni a fő okhoz, amiért így viselkedik, ezért inkább leállítottam. Még nem volt felkészülve, hogy mindenbe beavasson. Ráadásul nem ez volt a megfelelő napja ennek a beszélgetésnek.

- Kész vagyok. - szólaltam meg és lemászva az ágyról elé álltam. A kócos haja láttán muszáj volt felnevetnem és azonnal készítettem is róla egy képet. - Igazán szexi vagy HoSeok. - tettem kezemet a szám elé, hogy ne láthassa vigyoromat és egy pillanatra felé mutattam a képet, ami nem igazán nyerte el a tetszését.

- Rin! - szólt rám zavarba jőve és felállva a telefonért nyúlt, de én a hátam mögé rejtettem.

- Nekem tetszik, úgyhogy megtartom. - kacsintottam és kihasználva meglepettségét gyorsan kisiettem a szobából. Lehet, hogy normálisan nem is kértem tőle bocsánatot és nem is beszéltünk a dologról, de jó volt ez így. Nem szerettem volna most egy vitát sem, főleg nem vele. A nap nem is tudom hányad részében állandóan ez ment YoonGival, hogyha egymás közelébe kerültünk és ezalatt a pár hónap alatt igazán lefárasztott vele. Ma csak jól akartam magamat érezni, bár tudhattam volna, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű.

///////////

Sziasztok^^

Őszintén nem ma akartam hozni a részt, de így jött ki, úgyhogy ezért bocsánat :( De a késéstől és a rész csekély hosszúságától eltekintve azért remélem tetszett nektek :D Igyekszem a következőt jobbra és hosszabbra írni^^ Ezt a részt egyébként kedves WriteMonsternek ajánlom, akit remélem ki tudok engesztelni :D

///////////