Louis Tomlinsonra a vadfarkasok találtak rá, s magukkal vitték a barlangjukba. Hátra vitték a barlang hátulsó zugába, ahol a betegeket tartották és ápolták. Már harmadik napja nyalogatták a sebeit, mire az magához tért. Először nagyon megrémült a látványuktól és morogni kezdett, ám egy ember lépett oda hozzá és lefogta a morgó farkast. A férfi mélyen a kék szemekbe nézett, amitől Louis akaratlanul is megnyugodott. Fajtársak voltak. A fiú feje visszacsapódott a földhöz, újra elájult. 

A farkasférfi vállai köré vékony karok tekeredtek és enyhe csókot érzett a nyakát. Szerelmesen pillantott hátra az őt ölelő nőre. Apró csókot váltva kötözték újra a sérült sebeit.

- Remélem megmarad. - lehelte a nő a férfi mellkasába.

- Én is. Nem tudtam, hogy maradt még rajtunk kívül más vérfarkas. - csóválta a fejét a férfi, ám öröme leplezetlen maradt. Az egész klán meglepődött, amikor rátaláltak a fiúra. A szagából egyből tudták, hogy közéjük való és érezték azt is, hogy az ereje elvette az eszét, mégis magukkal vitték.  Ez a legtöbb vérfarkassal megtörténik előbb vagy utóbb. 

- Vajon mi lehet a neve? - tette fel a kérdést egy alig 4 éves kislány közéjük bújva. A kislány finoman megsimogatta az eszméletlen farkas fejét. Elmosolyodott. - Nagyon puha. - mondta vigyorogva, amikor az anyja arrább tette.

- Layla, kérlek ne menj a közelébe, amíg nincs magánál. Nem hinném, hogy bántana, de jobb félni, mint megijedni. - Mondta a nő a gyereknek, mire az csak bólintott, majd átváltozva letelepedett a helyére és onnan nézte az új jövevényt. A nő fejcsóválva figyelte a kislányát, majd nem messze Louistól ő is letelepedett.

- Jax, te mész körbe nézni vagy menjek én? - kérdezte a nő, a még mindig Louist ápoló férfitől, amikor meghallotta a falka távoli vonítását.

- Megyek én, te vigyázz Laylara. - s ezzel eliramodott a hangok irányába.