Egy fénygömb úszott be a színes üvegekből készült ablakomon. Ezeknek általában a gyors üzenetszállítás a feladatuk, de sok közülük a saját békés tempóját választja inkább és lassa úszkál a levegőben, mint ahogy ez is.
-Feladatod van. Jelenj meg, az átvevő pultnál.- szólalt meg és kilebegett a másik nyitott ablakon.
Feladatom? Máris? Alig jöttem vissza a Földről és megint mennem kell csinálni valamit. Persze, az Urat szolgálom, de ő is megpihent a hetedik napon, nem? Na mindegy. Előttem az örökkévalóság, hogy pihenjek.

-Itt Seraphine, jelentkezem. A feladatomért jöttem- álltam az alsóbb osztálybeli angyal elé, aki kiosztja a küldetéseinket.
-Ó, igen, igen, egy pillanat. Elnézést, csak én még most kezdtem és kicsit nagy a zűrzavar! Mint anno Bábelben, tudja!- kezdett el kacarászni én pedig mosolyogva figyeltem ahogy a hegyekben álló mappák között keresgél. Az egyik kupac tetején megpillantottam a nevem és erre fel is hívtam a zavarban lévő társam figyelmét. Kínosan nevetgélve mászott fel a székére, hogy elérje, aztán átnyújtotta a papírt nekem. Megköszöntem és elindultam egy közelben lévő pad felé, hogy átolvashassam.
-Seraphine!
A hang irányába fordultam a nevem hallatán, de csak dolgukra siető angyalokat láttam és a Földet figyelő lelkeket a korlátnak támaszkodva, akik egykoron maguk is ott éltek.
-Seraphine...- hallottam újra, de most mintha mindenhonnan jött volna. És akkor leesett. Csak én hallom a hangot, mert csak nekem szól. A felsőbb rendű angyalok képessége, hogy tudnak így kommunikálni másokkal.
-Igen, Gabriell?- kérdeztem. Senki sem furcsállta azt, hogy úgy tűnik mintha magamban beszélnék. Ez nálunk normális volt, de ha ezt a Földön csinálnám... A Földiek furcsák mégis valamiért szeretek köztük lenni. Szeretem azt a milliónyi színt, ami itt a Mennyben az arany, a fehér és a pasztell színekre korlátozódik, szeretem nézni ahogy az emberek felnőnek és főként szeretem azokat, akik eközben rátalálnak Istenre és...
-Seraphine! Figyelsz rám?- hallottam megint a hangot.
-Gabriell nem lehetne, hogy találkozunk valahol? Nem tudok rád összpontosítani, ha csak a hangodat hallom.
-Jó. Gyere a Fához.
A Fát még az Úr teremtette, hogy mindannyian emlékezzünk a halandók bukására és hogy elrettentő példát mutasson. Azóta a Fa olyan lett nálunk, mint egy park. Az angyalok ide járnak pihenni, vagy épp találkozókat beszélnek meg. Ezeken az apró dolgokon látszik, hogy nincs is akkora nagy különbség már a Föld és a Menny között. Leszámítva a bűnt. Annak itt nincs helye.
-Seraphine! A gondolatok sokszor veszélyesek. Nem engedheted, hogy magukkal rántsanak. Ezt neked kéne tudni a legjobban.- mondta Gabriell és én hálásan elmosolyodtam.
Nekem ez az egyik adottságom. Gondolatok. Hallom a Földiek gondolatait és a sajátaimat is, csak azokat kétszer olyan hangosan. Áldásnak áldás, csak sokszor nehezen kezelhető áldás. Most pedig figyeljünk oda végre, mit is mond ez a kedves arkangyal, mert még ő is kifogyhat a béketűréséből, főleg hogy nekem ezt fele annyi idő sikerül elérnem, mint másoknak.
-...és úgy döntöttünk téged küldünk, hogy figyeld az Ördögöt.
-Tessék?- ezt biztosan nem gondolja komolyan...Én voltam Lucifer barátai közül az egyik, aki le akarta beszélni őt a tervéről. Azelőtt jóban voltunk, de a vitánk után soha többet nem kommunikáltunk és már csak azt láttam, amit okozott. Az pedig nagyon nem tetszett. Mielőtt fellázadt volna nagyon sokra tartottam. Most nem tudom mit érezzek.
-Seraphine! Figyelj rám mikor beszélek. Tudom, hogy ez neked nem így megy, de kérlek erőltesd meg magad most egy kicsit. Tehát, lesz egy egy hónapos felkészülési időd a Földön, amíg beilleszked a halandók közé, majd még két hónap amíg a lenti angyalok segítenek megtanulni az Alvilági szokásokat. Aztán eljátszod a földi tested halálát, bejutsz a Pokolba és nekünk kémkedsz. Tudd, hogy nem lesz könnyű. Szörnyű bűnöket kell elkövetned, akaratod ellenére és közben végig tudnod kell a küldetésed célját. Amikor felöltöd a tested kapsz majd egy hetet, hogy megszokd, aztán elmegyek hozzád, hogy visszahozzam az emlékeidet, de már tudod hogy megy ez.
Igen, tudom. Mikor testet kapunk elfelejtjük, hogy honnan jöttünk és csak az előző lélek emlékeire emlékszünk. Viszont a test észreveszi, hogy más lélek költözött belé ezért kell az az egy hét, hogy megszokjon minket. Közben végig álmodunk a Mennyről meg a régi énünkről és miután sikerül beilleszkednünk, eljön egy kiválasztott angyal, hogy felnyissa a szemünket. Ha nem sikerül, a test haláláig benne ragadunk és leélünk egy földi életet. Emlékszem, velem is megtörtént, mikor még először csináltam ilyet. Miután felébredtem sokáig nem is szóltam senkihez, mert féltem, hogy elítélnek majd amiért bűnöket követtem el, de Gabriell megnyugtatott, hogy ez benne van a pakliban és az Úr továbbra is ugyan úgy szeret. Mégis kellett még idő ahhoz, hogy az emberi szokásokat elfelejtsem. Például az evést. Idefent nincs szükségünk rá, mégis néha eszembe jutott, hogy "ma még nem is ettem", aztán rájöttem, hogy nem is fogok, mert nincs rá szükségem.
-Sera...
-Figyelek!- szóltam közbe és mostmár tényleg megpróbáltam Gabriellre koncentrálni.
-Azt mondtam, hogy nézd át a mappát aztán menj, pihend ki magad, gyűjts erőt és ha készen vagy szólj és elindítunk.
Hú. Ez nem lesz könnyű menet.
Mikor visszatértem a spítimbe -olyasmi, mint egy ház a Földön csak sokkal menőbb- törökülésben leültem a padlóra, kinyitottam a mappát és olvasni kezdtem.
Az ájulás kerülgetett mikor megláttam mit kell megtudnom Luc...izé. Az Ördögről.

Feladat: Derítse ki vajon képes-e még szeretni a Lázadó.