A repülőút alatt végül kiderült a három igen kedves sminkes lány neve is. A szőke hajú lány JiEun volt, aki a legfiatalabb a csapatban, őt követte a mindig enni akaró Iseul és végül a legidősebb fekete, lófarkas hajú lány EunJi. Jó volt ha megjegyzem a nevüket, hisz, mint kiderült velük kerültem egy szobába. Jó sok új információt szereztem az út alatt, így teljesen el is terelődött a figyelnem arról, hogy hol is voltam. Na meg arról, hogy elveszítettem valami igen fontos dolgot...

Szinte markoltam a karfámat, miközben szememet lehunyva vártam, hogy földet érjünk. Ugyan egész jól elterelődött a figyelmem, azért a kisebb rázkódások miatt ösztönösen is összeszorult a torkom és a hasam is görcsbe állt. Szinte megváltásként ért, amikor leszállhattuk a gépről és lábam alatt éreztem a biztos talajt.

- Choa, menj a többiekkel a csomagokért és a kocsihoz jöjjetek, rendben ? Nem kell hozzánk csatlakozni - állt meg mellettem Sejin, mire azonnal egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, de aztán észbe kapva csak meghajoltam és elindultam a megfelelő irányba. Léptemet pedig egy igen unott, de azért kíváncsi és egy aggódó szempár követte.

Szerencsére most minden gond nélkül átvehettük a csomagokat és mehettünk is a kijárat felé. Eléggé meleg volt az épületben, de ez nem lett sokkal jobb kint, habár ott legalább már volt valami hűvösebb levegő is, hamár este volt. Ásítva raktam be JungKook hátizsákját a csomagtartóba, mellé pedig a saját bőröndömet. Ezután elsétáltam a furgon oldalához, hogy beüljek, de valaki hirtelen megkocogtatta a vállamat, ami miatt érdeklődve fordultam hátra és lepődtem meg, amikor megpillantottam a maknaet.

- Hát te... - kezdtem volna bele mosolyogva, de azonnal közbeszólt, így nem tudtam rákérdezni miért is nem ült már a furgonban.

- Jól vagy ? - méregette az arcomat kíváncsian, ami miatt már nem igazán tudtam úgy tenni, mintha semmi se történt volna. Hisz tény, hogy ő talált rám abban az igen kínos szituációmban.

- Persze, pihentem a gépen és kaptam ételt is, úgyhogy nem lesz semmi gond - legyintettem, mintha a történtek egyáltalán nem is lettek volna lényegesek. Pedig nagyon is azok voltak. Csak ezt ő nem tudta.

- Aludj többet, rendben ? És edd meg ezt - nyomott a kezembe egy kis tábla csokit, amit meglátva halványan elmosolyodtam. Az öcsém is gyakran adott nekem, ha nagyon ki voltam fáradva és ezt ő észrevette. Lassan felnéztem JungKook várakozó arcára és biccentve megköszöntem a csokit.

- Élvezni fogom - tettem még hozzá, majd hátat fordítva neki kinyitottam a furgon ajtaját és beülve sóhajtva nekidöntöttem fejemet az ablaküvegnek, miközben kinyitottam a csokit és letörve belőle egy kockát megettem. Jól esett az édes íz és egy kicsit a hangulatomon is javított. Így legalább volt miből energiát gyűjtenem az estére, amikor is haladnom kellett a cikkek átnézésével.

Mikor elindultunk, elővettem a telefonomat és küldtem egy üzenetet az öcsémnek megnyugtatásképpen arról, hogy megérkeztünk. Azt viszont nem terveztem elárulni, hogy az indulás előtt volt némi problémám. Jobbnak láttam, ha ezzel nem idegesítem fel őt. Nem szerettem volna, hogyha miattam lesz rosszul.

WonWon: Ne vidd túlzásba a munkát és pihenj :) Ha tudomásomra jut, hogy agyon hajtod magadat, nem szólok hozzád egy hétig...

Ezen a válaszon halkan felnevettem, majd fejemet rázva bepötyögtem az üzenetemet és zsebre raktam a telefont, ugyanis megérkeztünk a szállodához.

Én: Hihetetlen milyen gyerekes vagy... De ne aggódj, vigyázok magamra :)

A csomagokkal együtt besétáltunk a díszes előcsarnokba, ami miatt azonnal elámulva forgattam körbe a fejemet. Nekem soha nem volt annyi pénzem, hogy egy ilyen helyet engedhessek meg magamnak... Minden csillogott a tisztaságtól és a fehér kőpadlón sem látott az ember semmilyen koszt. Az oszlopok olyan vörös színben pompáztak, mint a hatalmas függönyök és az alkalmazottakon lévő egyenruhák. A mennyezetről pedig - ugyan valószínűleg nem voltak igaziak - kristálycsillárok lógtak le.

- Itt van a kulcs a szobátokhoz - adott át nekem egy fehér kártyát Sejin, mire furcsán meredtem a kis tárgyra. Valószínűleg a férfi észrevette értetlen fejemet, ugyanis mosolyogva megmagyarázta mit is kell vele csinálnom. - Bedugod az ajtó és a fal közti résbe és mikor végig húzod már nyitva is lesz.

- Ahaaaa - értettem meg és bólogatva megragadtam a bőröndömet és elindultam a három lánnyal a szobánk felé.

- Nagyon várom már a holnapot - magyarázott izgatottan JiEun, de valamiért én nem tudtam együtt érezni vele. Számomra ez az egész út már most fölöslegesnek tűnt, mivel semmi ötletem nem volt azzal kapcsolatban, hogy miként is kedveltethetném meg magamat jobban Mr. Seggfejjel. Legalábbis normális nem volt. Őrült ötleteim, mint mindig, most is akadtak. Csak hát azok lehet most nem lettek volna olyan hatásosak.

- Kíváncsi vagyok most ki mellé fognak beosztani - elmélkedett Iseul. Én eközben bedugtam a kis kártyát a réshez és csodák csodájára valóban kinyílt az ajtó. Belépve a szobába addig matattam a falon, míg meg nem találtam a kapcsolót, így szemem elé tárult a szobánk, amelyben volt két nagy ágy, mellettük egy-egy éjjeli, közöttük a falon egy lámpa és oldalt egy asztal, amelyen tévé állt. A legjobban viszont a szoba végében lévő ablakpárkánynak tűnő valami kötötte le a figyelmemet, amelyen fehér puha takaró és egy párna díszelgett. Közelebb lépve elhúztam a paravánt, amely miatt szemem elé tárult az esti fényben úszó Hong Kong.

- Wow - pislogtam nagyot, mire EunJi mellém lépett és nevetve szintén kibámult az ablakon.

- Szép, mi ?

- Az - válaszoltam még mindig elámulva, majd végül el tudtam szakadni az ablaktól és leraktam a tévé elé a bőröndömet.

- Ki kezdi a fürdést ? - kérdezte Iseul egy kekszet rágcsálva, mire a bőröndömben matatás közben megálltam és a vállam fölött hátralesve megszólaltam.

- Menjetek ti először, ki tudja, hogy JungKook szeretne e még valamit lefekvés előtt - magyaráztam, majd visszafordulva keresgéltem volna tovább egy pólóm után, amikor is megakadt a tekintetem a csuklómon. Nem mintha lett volna rajta bármi érdekes... Csakhogy pont ez volt a baj; hogy nem volt rajta semmi. A szívem azon nyomban vad dübörgésbe kezdett és nem is foglalkozva semmivel kezdtem mindent kidobálni a bőröndömből abban reménykedve, hogy rálelek az órámra, de mindhiába, sehol sem volt. Kétségbeesetten túrtam a hajamba és számat harapdosva próbáltam visszaemlékezni arra, hogy mégis hol láttam utoljára. Viszont fogalmam sem volt róla, egyszerűen nem jutott eszembe. Akkor még meg volt, mikor eljöttem otthonról, de aztán már nem is néztem. Mi van, ha a repülőtéren hagytam el ? Vagy ha fent maradt a repülőn ? - Aish... Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek.

- Valami történt ? - kérdezte EunJi lehajolva mellém, mire erőltettem egy mosolyt a fejemre és a ruháimat visszagyűrve a bőröndbe megráztam a fejemet.

- Nem, semmi. Csak azt hittem elveszítettem valamimet, de már meg van - magyaráztam. - Mindjárt jövök - álltam fel és sietve megindultam felkeresni JungKookot. Mi van, ha nála van ? Lehet, hogy rátalált volna, amikor rosszul lettem ? Ez volt az utolsó reményem, úgyhogy ebbe belekapaszkodva lifteztem fel egy emeletet és magamban fohászkodtam azért, hogy megtaláljam az órámat. Nekem már csak az maradt anyuéktól.

Keresgéltem egy darabig, mire végre ráakadtam arra a szobára, ahol ő lehetett, így nagy levegőt véve megemeltem a kezemet és már kopogtam volna, amikor is kinyílt előttem az ajtó és a keresett fiú lépett ki rajta. Amikor észrevette, hogy én vagyok az, meglepetten pislogott le rám, majd háta mögött hátralesve úgy vélte, hogy a legjobb az lesz, ha inkább kint beszélünk így becsukta maga mögött az ajtót, ami egy halk csipogással jelezte, hogy bezáródott.

- Történt valami ? - fürkészte az arcomat kíváncsian, ami miatt majdnem elkaptam a fejemet, ugyanis eszembe jutott, hogy milyen állapotban is látott engem a repülőtéren, de végül inkább megráztam a fejemet és nagy levegőt véve belekezdtem.

- Esetleg nem találtál egy elég régi karórát valahol ? - tördeltem az ujjaimat magam előtt abban reménykedve, hogy igennel válaszol, de értetlen tekintetét látva azonnal összeszorult a torkom.

- Nem igazán... Eltűnt az órád ? - kérdezte, mire egy aprót bólintottam.

- Anyukámtól kaptam, így eléggé fontos - tettem hozzá, ugyanis úgy éreztem azon nyomban elsírom magamat. Senki nem lehetett olyan szerencsétlen, mint én. Ez egyáltalán nem az én napom volt.

- Segítek - vágta rá azonnal, ami miatt csodálkozva néztem eltökélt szemeibe. - Mármint, segítek megkeresni - egészítette ki magát zavartan és ugyan még mindig fogalmam sem volt, hogy honnan is jött ez a hú de nagy eltökéltsége, de mivel valóban szükségem volt a segítségére így hálásan elmosolyodva hajoltam meg előtte.

- Köszönöm - mondtam halkan, majd felegyenesedve néztem körbe a folyosón tanácstalanul.

- Én megkérdezem pár sminkestől és stylisttól, te addig menj a menedzserekhez - magyarázta, mire bólintva megindultam vissza a lifthez, de a szívem még mindig őrültek módjára vert. Féltem belegondolni abba, hogy mi lesz, ha nem találom meg az órát. - Ne aggódj - szólt utánam Kook, mire azonnal megfordultam és aranyos mosolyát látva egy hangyányit ugyan, de nyugodtabbá váltam. - Meg fogjuk találni - jelentette ki határozottan, mire halkan felnevettem eltökélt arca láttán, de hüvelykujjamat felmutatva bólintottam, majd megindulva lift felé eldöntöttem, hogy erős leszek és csak azért is előkerítem, hisz én voltam Park Choa, aki sose adta fel.

- YoonGi szemszöge -

Nem mintha túlzottan érdekelt volna az a lány, tulajdonképpen hidegen hagyott, hogy mi van vele, főleg ha ez azt jelentette, hogy nem zaklat engem. Viszont valamiért kezdett más benyomást ölteni előttem a kis cetlijeivel és hogy ilyen nyíltan megmondta azt, amit gondolt és akiről gondolt. Nehéz volt bevallanom, de a kávémra ragasztott cetli még meg is nevettetett. Jól tudtam magamról, hogy néha úgy viselkedtem, mint egy igazi paraszt, de nem gondoltam, hogy egy teljesen idegen embernek más oldalamat kéne mutatnom. Ez vele sem volt másképp. Jó, oké, végül el is felejtettem mit tett, ismét nem érdekelt, de aztán egy igen furcsa dolog történt. Mindenki jól tudta rólam a csapatban, hogy nem igazán bírtam, ha ennyit vakuztak körülöttem és hogyha ilyen sokan voltak a környezetemben. Gyakran váltam tőle idegessé és feszélyezett is, nem is kicsit. Ugyan ezt próbáltam leküzdeni, de egyáltalán nem ment könnyen. Így hát, amikor csak utaztunk valahova, felvettem a maszkomat, egy napszemüveget, egy sapkát vagy éppen kapucnit a fejembe húztam és zenét hallgattam, hogy semmi különös ne látszódhasson rajtam. Voltak jobb napjaim, olyankor visszább vettem magamból és megpróbáltam integetni is az Armyknak, ami nem midig jött össze, de mint mondtam, próbálkoztam. Tehát eltérve magamról, sétáltunk becsekkolni, ami sikerült is, csakhogy utána fura dolog történt. Miközben várakoztunk, hogy felszállhassunk a gépre a szemem sarkából kiszúrtam, hogy a lila hajú lány elég sápadtan és kábán elindult a mosdók felé. Az égvilágon senki nem vette észre a távozását, ami tulajdonképpen nem is érdekelt volna, de mivel egyáltalán nem voltam olyan seggfej, mint amilyennek ő gondolt, így lassan felkeltem a székemből és megindultam a mosdók felé. Megállva a női wc ajtaja előtt már igazán elgondolkoztam azon, hogy én mégis mit keresek itt, de miután fura hangokat hallottam kiszűrődni úgy gondoltam, hogy már mindegy, így halkan benyitottam és belépve zavartan megvakartam a fejemet, miközben hallgatóztam. Valaki zokogása és szenvedése hallatszott ki az utolsó fülkéből, így azonnal megtorpantam és erősen elgondolkoztam azon, hogy mi a fenét csinálok. Biztos amiatt a pasi miatt sír, aki dobta... Ne is foglalkozz vele YoonGi. Nem a te dolgod. Meggyőzve magamat minderről léptem ki a női mosdóból és visszasétáltam a többiekhez. Jin és Jimin nagyban nevettek valamin, míg HoSeok és NamJoon aludta az igazak álmát. Tae és Kook pedig valamilyen telefonos játékon játszottak éppen. A maknaet lesve ismét elgondolkoztam azon, hogy mégis miért engedte meg, hogy az a lány itt dolgozzon, de mivel néha még nálam is titokzatosabban viselkedett, így nem hittem, hogy ezt valaha is megtudom. Már épp ültem volna le a helyemre, mikor ismételten felhangzott fejemben a lány szenvedése, így végül elsétáltam Kook mögé és vállát megbökve vettem rá, hogy rám nézzen. Leállítva a játékot fordította hátra a fejét, de meg sem várva, hogy bármit is kérdezzen, csak ennyit mondtam:

- Úgy érzem valakinek szüksége van rád a lány mosdóban - mutattam hátra, mire V is azonnal megállította a játékát és értetlenül nézett hol Kookra, hol pedig rám.

- Valamiről lemaradtam ? - kérdezte, de mivel a kisebb is ugyanilyen fejet vágott, így tőlem várta a választ, én viszont, mivel a munkámat már elintéztem csak megvontam a vállamat és visszaülve a helyemre tovább hallgattam a zenét. Szememet is lehunytam ugyan, de azért résnyire nyitva azt néztem, hogy JungKooknak mikor fog leesni végre a helyzet. Egy darabig még értetlenül lesett felém, végül összeráncolt szemöldökkel körbenézett, majd mikor nem találta a személyi menedzserét azonnal felállt és megindult a női mosdó felé. Innentől kezdve pedig már rám nem is volt szükség, így egy rövid ideig elaludtam.

A hotelhez megérkezve már mindenki tudta, hogy mi is történt az új alkalmazottal és arról szólt a beszéd, hogy vajon mitől lehet ennyire túlhajszolva. Ugyanis nem csak szimplán nem aludt mostanság, hanem szó szerint ki volt merülve. Engem viszont mindez nem igazán érdekelt, inkább a történet azon része ragadt meg bennem, hogy a kamerák és vakuk miatt reagált elvileg így. Ez csak olyan pletyka volt, mint az összes többi, én viszont máris többet gondolkoztam ezen, mint kellett volna. Nem rám tartozott, semmi közöm nem volt ahhoz a lányhoz... Mégis, furcsán éreztem magamat a történtek után. Ezen már csak egy jó hideg fürdő segíthetett, így a bőröndömet kicipzározva keresgéltem volna a cuccom után, csakhogy azonnal tágra nyíltak a szemeim, mikor megpillantottam, hogy mekkora rumli is volt benne.

- Mégis ki volt az a tökkel ütött, aki így hányta vissza a holmimat ? - morogtam, majd szitkozódva mindent kipakoltam, hogy majd szépen vissza hajtogathassam a ruháimat, csakhogy amikor kivettem az egyik nadrágomat, vele együtt kiesett a földre valami. Érdeklődve néztem a bőrönd mellé és csodálkozva nyúltam az igen megviselt óra felé, aminek bőrpántja el volt szakadva. - Ez mégis kié ? - néztem meg közelebbről, majd elgondolkozva hunyorítottam magam elé, ugyanis biztos voltam benne, hogy én ezt már láttam valakin. Csak kin ? Viszont köztudott, hogy az én memóriám nem volt a legjobb, így vállat vonva felálltam és leraktam az üvegasztalra. Majd ha eszembe jut visszaszolgáltatom annak az embernek... Megfogva a fehér köntöst bementem a fürdőszobába és megnyugodva vettem észre, hogy már nem igazán gondolkoztam azon a lányon. Habár egyszer-kétszer beugrott az, ahogy előttem térdelt a földön, de mivel ezután rögtön saját magamat láttam, így idegesen belemostam a hajamba a sampont és mélyeket lélegezve próbáltam lenyugtatni magamat. Miért csinál ilyen őrültségeket ?

Fáradtan léptem ki a fürdőből, miközben összekötöttem a köntöst magam előtt, majd fogva egy törölközőt elkezdtem vele dörzsölni a fejemet, hogy minél előbb megszáradhasson a hajam. Már éppen ültem volna le az ágyamra, hogy belemélyedjek az interneten való olvasásba, csakhogy valaki megnyomta a csengőt, így nem tudtam belekezdeni ebbe az elfoglaltságomba. Azt gondoltam, hogy az egyik fiú az, hogy ilyen későn zaklasson, csak mert ő nem fáradt, de legnagyobb meglepetésemre egy lila hajú lány állt előttem, mikor az ajtót kinyitottam.

- Mit keresel itt este tízkor ? - kérdeztem összeráncolt homlokkal, mire ő se szó, se beszéd belépett mellettem. Nagyot pislogva néztem hűlt helyére, majd végül felébredve a sokkból megfordultam és idegesen megindultam utána. - Mégis kinek képzeled magadat, hogy ilyenkor is zaklatsz ráadásul kérés nélkül bejössz a magán... - akadtam meg hirtelen, ugyanis megállt az üvegasztal előtt és lassan lenyúlt a rajta pihenő óráért. Megfogva azt kiegyenesedett és megfordult. Ekkor viszont nekem beugrott, hogy valóban ő volt az, akin láttam ma ezt az órát, így már tudtam, hogy ki is volt az, aki ekkora rumlit csinált a bőröndömben. - Szóval te voltál az, aki...

- Köszönöm - hajolt meg, mire ismételten abba hagytam a beszédet és összezavarodva néztem, ahogy ismételten kiegyenesedett.

- Jaj, ne... - motyogtam, ugyanis tiszta könny volt a szeme és előre tudtam, hogy ez mit fog jelenteni. Lépett párat felém, majd hirtelen kitárta a karját és megölelt. Én kezeimet felemeltem a magasba és zavartan néztem szigorúan az ablak felé, amin ugyan most nem lehetett kilátni, mert elhúztam a paravánt, de sokkal jobb volt azt lesni, mint a síró lányt. Utáltam, ha valaki így érintkezett velem, de mivel eléggé labilis lelkiállapotba volt, így nem igazán tudtam, hogy mit is kezdjek vele, ugyanis féltem, hogy esetlegesen még jobban magához szorít vagy ilyenek. Így amennyire tudtam elhúzódtam tőle és egyáltalán nem értem hozzá, hanem vártam, hogy végre elengedjen. Kicsit kezdett felmenni a pulzusom emiatt, de továbbra is tartva magamat gondoltam inkább valami jó zeneszövegre, csakhogy eltereljem a figyelmemet.

- YoonGi, azon gondolkoztam, hogy... - lépett be Jin a tárva-nyitva felejtett ajtón, ami miatt úgy éreztem eljött a cselekvés ideje, így elléptem az engem szorongató lánytól, aki szemét törölgetve nézett hol rám, hol pedig a vigyorgó fiúra, aki természetesen azonnal félreértelmezte az egész szituációt. - Ha tudtam volna, hogy esetlegesen zavarok, akkor vártam volna holnapig - magyarázta úgy, mintha valami olyan jót zavart volna meg. - De lehet jobb, hogy most jöttem, hisz csak nem lehetett túl jó ez az együttlét, ha megsirattad - gondolkozott el, mire megelégeltem a beszédét és megindulva felé tereltem az ajtó irányába.

- Majd holnap beszélünk, de fáradt vagyok, úgyhogy kifelé - morogtam és lökve egyet rajta becsaptam utána az ajtót. Csakhogy mikor meghallottam a hátam mögül egy halk szipogást belevertem a fejemet az ajtóba. Franc... A lányt elfelejtettem kidobni.

- Bocs... - szólalt meg halkan, ami miatt lassan és a lehető legnyugodtabban felé fordultam és meglepetten láttam, hogy pár másodperc alatt eltüntetett minden érzelmet az arcáról és már csak a kissé vörös szeme mutatta, hogy az előbb még sírt. Az óráját a kezében szorongatva nézett rám, majd sóhajtva beletúrt a hajába és megrázta a fejét. - Nem akartam ennyire kiakadni csak... - állt meg egy pillanatra és száját beharapva gondolkozott el azon, hogy folytassa e vagy sem. Igazából annyira nem érdekelt, hogy miért sírt egy sima óra miatt, na meg nem is rám tartozott, így én magam nem akartam forszírozni a dolgot. Már csak arra vártam, hogy végre kimenjen és én aludni mehessek. - Csakhogy ne hidd azt, hogy egy síró ötéves vagyok, annyit mondok, hogy anyukámtól kaptam az órát, ezért ilyen fontos - magyarázkodott, és látszólag eléggé zavarta, hogy ilyen megtört állapotban láttam. Nem mintha én olyan szívesen lettem volna az előbbi helyzetben.

- Biztos vett volna neked egy másikat, ha megkéred - vontam meg a vállamat, ugyanis nem értettem, hogy hol itt a probléma. Nem tűnt olyan lánynak, mint aki ne kapna meg mindent. Abból, ahogy a tervéhez ragaszkodott, csak erre tudtam következtetni. Ó, hogy én mekkorát is tévedtem. És mégcsak nem is tudtam, hogy mennyire a szívébe tiportam a szavaimmal. Utólag belegondolva, talán akkor bántottam meg úgy igazán először, de sajnos nem utoljára...

- Nem hiszem - rázta meg a fejét lassan és azonnal tudtam, hogy valami kényes témát érintettem, ugyanis most először láttam azt a valódi szomorú mosolyát. Emiatt pedig ugyan csak egy kicsit, de szarul éreztem magamat. Oké, hogy egyébként sem voltam vele túl kedves, de azért mégiscsak lány volt. Őket eléggé könnyű volt megbántani. - Mindenesetre köszönöm - köszörülte meg a torkát és egy kényszeredett mosolyt megeresztve felém, kikerült és magától távozott a szobámból. Ahogy becsapódott mögöttem az ajtó, éreznem kellett volna azt a jóleső megkönnyebbültséget, hogy végre egyedül lehettem, de ez valamiért most elmaradt. Egyedül csak a számban lévő keserű ízt és a bűntudatot éreztem. Csak azt nem tudtam pontosan, hogy miért.

- Aish - vágtam földhöz a vizes törölközőmet és az ágyamhoz lépve eldőltem rajta, majd a plafont bámulva végül lehunytam a szememet. - Nem értem a nőket... Számomra túlságosan is bonyolultak.

Nem véletlenül nincsen barátnőd; hangzott fel fejemben Jin hangja, ami miatt morogva az arcomhoz szorítottam az egyik párnát és csak reméltem, hogy megfulladok. Természetesen ez nem történhetett meg, hiszen valaki állat módjára kezdte verni az ajtómat, ami miatt idegesen álltam fel és az ajtót kitárva kiabáltam le az előttem álló fejét. - Mi van már megint ?! - dühöngtem a rengeteg érzés miatt, ami kavargott bennem, viszont azonnal elhalkultam, mikor előttem összerezzent Kook.

- Öhm... Csak meg akartam kérdezni, hogy nem e láttál egy órát, de ha nem, hát nem - makogta a fiú és halkan jó éjszakát kívánva már el is húzta a csíkot. Döbbenten bámultam utána, majd néztem magam elé, végül pedig sóhajtva becsuktam az ajtómat és neki dőlve megráztam a fejemet.

- Teljesen megőrültem... Ez a lány kihozza belőlem a legrosszabb oldalamat.

Rá gondolva egyszer csak beugrott JungKook kérdése, ami miatt összeráncolt szemöldökkel megindultam ismét az ágyam felé és leülve rá halkan megszólaltam.

- Csak nem keresi tovább az órát, ugye ? Hisz az a lány biztos elmondja neki, hogy meglett... - az órára tekintve megállapítottam, hogy ilyen későn biztos nem keresgél tovább a maknae, így végre leoltottam a villanyokat a szobámban és a takaró alá fekve elhelyezkedtem, majd szememet lehunyva döntöttem el, hogy nem fog érdekelni annak a lánynak a baja. Semmi közöm nem volt hozzá. JungKookot illetően viszont nem is tévedhettem volna nagyobbat. Még csak nem is tudtam, hogy a jövőben mennyi csaknemből lett mégis.

♡♡♡

Sziasztok^^

Megint egy kisebb kihagyás után, de hoztam nektek a folytatást XD Sajnos a múlt hetem eléggé hosszúnak bizonyult, így nem igazán tudtam írni. De jön a szünet, így talán majd haladhatok... Bár ez sem biztos, de azért nagyon remélem :D Azt meg méginkább remélem, hogy tetszett nektek ez a rész, habár nem igen történt benne semmi érdekes... Majd a következőben XD