Minden fontos dolgot sikerült bepakolnom kemény két óra alatt, így sietnem kellett, ugyanis egy óra múlva a Big Hithez kellett érnem. NaRi helyettem is leellenőrizte hatvanadjára is a dolgokat és miután bólintott, behúztam a szivárványos bőröndömet és sóhajtva leültem az ágyamra.

- Nem akarod inkább itthon hagyni az órádat ? - kérdezte barátnőm mellettem üldögélve, mire lassan lepillantottam a csuklómra.

- Szerencsét hoz - simítottam végig a számlapján. - Majd elviszem egy óráshoz, ha visszajöttem - sóhajtottam, ugyanis semmi pénzért se vettem volna le bármilyen lestrapált is volt. Ez volt szinte az egyetlen dolog, ami megmaradt még a szüleinktől, így nagy becsben tartottam.

- Megértem - simogatta meg a kezemet NaRi mosolyogva, mire az én ajkaimra is egy halvány mosoly került és felállva zsebre raktam a mobilomat és a bőröndömet megfogva kimentem vele a nappaliba. JuWon valami Marvel filmet nézett, de érkezésemre felém kapta a fejét és kezét kinyújtva magához invitált.

- Vigyázz nagyon magadra - fogta meg a kezemet, mikor megálltam előtte. - És állj arrébb, mert lemaradok a cselekményekről - tolt azonnal el, mire hihetetlenül felnevetve vállon bokszoltam. - Yah ! - kapott oda és a hattyú halálát tettetve nézett el mellettem NaRira. - Ugye te nem fogsz bántalmazni ?

- Nem hiszem - nevetett fel a lány, ami miatt WonWon elégedetten bólogatott.

- Őt szeretem, téged nem noona - nyújtotta ki a nyelvét, ami miatt türtőztetnem kellett magamat, hogy ismét meg ne üssem.

- Na jó, én mentem. Tényleg vigyázzatok magatokra, MinMinre és a házra. Nem szeretnék arra hazajönni, hogy porig é... - halkultam el hirtelen és felelőtlen szavaim miatt lesütöttem a szememet. JuWonra mégcsak nézni sem mertem és legszívesebben eltűntem volna a föld színéről.

- Majd vigyázunk - szólalt meg az öcsém egy kisebb csend után, ami miatt félve felé pillantottam és ugyan láttam szemeiben a szomorúságot, de nem mutatta ennél jobban, hogy miként is érintették a szavaim. Valószínűleg hasonlóan, mint engem. - Inkább te vigyázz magadra és azonnal szólj, ha földet értetek - mondta komolyan nézve rám és ez csak méginkább letörte kezdeti lelkesedésemet. Ha nem hozom fel, talán nem aggódna egészen addig, amíg nem üzenek neki...

- Rendben - mosolyogtam rá halványan és fejét megsimogatva kértem szemmel tőle bocsánatot. Valószínűleg értette, ugyanis alig feltűnően, de megrázta a fejét és megenyhült tekintettel megszorította szabad kezemet.

Végül elbúcsúztam MinMintől is, majd nagyon lassan megindultam a buszmegálló felé. Jól tudtam, hogy az öcsémben felkavartam az állóvizet, így egészen addig magamat sértegettem, míg meg nem érkeztem a Big Hit elé. A Nap már lemenőben volt, így szerencsére a szörnyen meleg nyári idő is enyhült, így kibírhatóbbá vált a szabadban ácsorogva várakozni a furgonra, ami majd elvisz minket a repülőtérre. Egy kisebb körben ácsorogtunk, mi staff tagok és a főmenedzser szavait véstük jól az emlékezetünkbe, hogy biztosan gördülékenyen menjen az utazás.

- A sminkesek, stylisztok és fodrászok mennek az egyik, míg a menedzserek a másik furgonnal. A BTS autójában ott leszek én, úgyhogy oda nem kellünk többen - magyarázta Sejin. - A repülőtéren mi menedzserek leadjuk a fiúk csomagjait, aztán lesz egy óránk a gép indulásáig. Addig majd segítsetek a fiúknak, ha esetleg kell nekik valami. Egyébként pedig pihenjetek ha nincsen dolgotok, hisz hosszú hétvégének nézünk elébe. A sminkesek szerintem tudják a dolgokat, ahogy a többiek is - nézett végig rajtunk, majd elmosolyodva utunkra küldött minket addig, amíg meg nem érkeznek a kocsik. Én odahúztam bőröndömet a lépcsőhöz és arra leülve, előre meredve gondolkoztam azon, hogy mikor is tudom majd feltűnés nélkül bevenni az altatómat. Semmi kedvem nem volt a többi alkalmazottnak vagy akár egy BTS tagnak magyarázkodni. Ez csak rám tartozott.

- Szia Choa noona - állt meg előttem hirtelen JungKook, ami miatt érdeklődve néztem fel rá és mosolyodtam el vidám arcát látva.

- Szia. Nagyon jó kedved van - jegyeztem meg, mire Kook zavartan megvakarta a tarkóját és leült mellém.

- Szeretek külföldre menni - vallotta be. - Plusz nagyon sokat gondolkoztam hogyan is puhíthatnád meg hyungot és van egy pár jó ötletem - magyarázta lelkesen, ami nem hagyta, hogy kedvem alább hagyjon. Ahogy ilyen kivirultan mesélte tervét, azonnal elfeledtette velem a gondjaimat. Már csak attól jobban éreztem magamat, hogy hallgattam a fiú kellemes hangját. Örültem legbelül, hogy ő karolt fel, habár még mindig nem jöttem rá mégis miért, és nem is kérdeztem tőle. Tudtam, hogy úgyis elmondja, ha akarja. - Elintéztem, hogy alatta legyen a szobád, ha ez esetleg segít valamin, bár nem vagyok benne teljesen biztos - gondolkozott el.

- Csak nem YoonGiról folyik a diskurálás ? - ült le másik oldalamra hirtelen SeokJin, mire mind a ketten azonnal elhallgattunk és kíváncsian néztünk a mosolygó fiúra.

- Mégis miről beszélsz hyung ? - kérdezte Kook egész nyugodtan, mire Jin somolyogva az égnek emelte a tekintetét és előttem áthajolva homlokon pöckölte a kisebbet. A maknae idegesen kapott a sértett ponthoz és hihetetlenül a másik fiúra nézett.

- Ezt most miért kaptam ? - akadt ki, majd a hátam mögött meglökte az idősebbet. Erre Jinnek az volt a válasza, hogy vállon bokszolta a fiút. Egy kisebb harc keletkezett előttem és mögöttem, én pedig nem is mertem mozdulni, mert úgy éreztem, akkor ennél is jobban részese leszek a verekedésüknek. Bár kísértetiesen hasonlítottak két ovisra, de lényegtelen...

- Nem akarjátok abbahagyni ? - kérdeztem úgy egy öt perc elteltével, ugyanis kezdtek már az agyamra menni, mégha én magam is sokszor viselkedtem így az öcsémmel. Azzal a kivétellel, hogy én nem máson keresztül csináltam mindezt.

- Bocsánat - egyenesedett ki a maknae és egy kicsit arrébb húzódott tőlem, ugyanis közelebb került hozzám, mint azt tervezte volna.

- Ezt még nem fejeztük be - tette hozzá Jin nyugodtan, majd rám nézve elmosolyodott. - Tehát, milyen tervet eszeltetek ki YoonGit illetően ? - halkította le a végére a hangját és kíváncsi szemekkel figyelte zavart arcomat. Beavassuk vagy ne ? Segélykérően JungKook felé sandítottam, aki tanácstalanul nézett vissza rám. Azt hiszem egyedül maradtam. - Igazából jól tudom a választ így nem kell ennyire ijedten néznetek rám. Már mondtam neked, hogy segíteni fogok - kacsintott ismét, majd el is hallgatott, ugyanis a többi BTS tag is kilépett az épületből a legvégén YoonGival. Ugyan elvigyorodva intettem neki, de ő csak egy gúnyos mosolyt megeresztve felhorkantott és fülébe dugta fülhallgatóját.

- Seggfej - motyogtam összeszűkített szemekkel.

- Olyan szép is a szerelem - ábrándozott mellettem Jin, mire nagyokat pislogva felé kaptam a fejemet.

- Mi van ?

- Mi ? Ja, semmi - rázta a fejét, majd felállva Jiminhez sétált és vállát átkarolva kezdett valamit magyarázni neki. Én eközben összeráncolt szemöldökkel néztem utána és jegyeztem fel a telefonomba, hogy SeokJin fura.

- Noona - szólított meg Kook hirtelen, ami miatt azonnal lezártam a mobilomat és mosolyogva ránéztem. - Hoznál nekem kávét ? - kért meg, mire lassan bólintottam és felállva elindultam a kis kávézó felé, ami a közelben volt. Menedzserként természetesen nem utasítottam vissza a kérését és még jól is esett ez a kis sétálás, mivel tudtam gondolkozni a hétvégét illetően. Hihetetlen fáradt voltam, így egy csomót ásítottam mire végre abba tudtam hagyni. Ezért hát eléggé megkívántam a kávét, így a kis sorban ácsorogva magamnak is néztem valami édesebbet.

- Akkor egy karamellás jegeskávé és egy americano lesz ? - kérdezte a fiatal lány, mire elgondolkozva bámultam tovább a táblát. Úgy sem kellene neki... Vagy csak visszaadná nekem, hisz belőle simán kinézem. Egy darabig csak hallgattam, de végül sóhajtva döntésre jutottam. Túl kedves vagyok.

- Szeretnék még egy americanót - mondtam, majd kifizettem a kért italokat és meg is kapva őket egyensúlyoztam vissza a Big Hithez. Ugyan kicsit bántam, hogy a többieknek nem vettem, de nem tudtam biztosra, hogy ilyen későn örültek volna-e egy kis kávénak, ráadásul a repülőtéren is hozathattak, így egy kicsit nyugodtabb lelkiismerettel adtam át JungKooknak a saját italát.

- Köszönöm - mosolygott fel rám és felnevetett a kávéra ragasztott cetlin. Ugyanis mielőtt eljöttem volna gyorsan írtam egy-egy cetlit a két americanohoz. Kook kávéjára a "Boldogság serkentő" feliratot ragasztottam, míg a másikéra a "Seggfejség csökkentő" feliratot. Lehet kicsit erős volt, de azonnal leírtam, mikor eszembe jutott ez a kis mondat.

Nem túl lelkesen ugyan, de megindultam az egyedül ácsorgó fiúhoz, aki érkezésemre igen kevés életkedvvel, de kihúzta füléből a fülhallgatóját és kíváncsian várta, hogy már megint mit akartam.

- Ha megint a dalírással kapcsolatban jössz, akkor ismételten közlöm, hogy nem segítek - magyarázta, ami miatt sejtelmesen elmosolyodtam és megvontam a vállamat.

- Most nem emiatt jöttem, de hidd el, még korántsem tettem le róla - figyelmeztettem, ami miatt elkeseredve felsóhajtott és megmasszírozta az orrnyergét. - Tessék, idd meg - nyomtam az orra alá a poharat, mire összeráncolt homlokkal tolta el kicsit maga elől, majd nézett kétkedően a kávéra és rám. Természetesen a feliratot még nem látta, hisz az felém volt. - Nem mérgeztem meg - ráztam meg a fejemet szórakozottan.

- Ja, sejtettem, hisz még szükséged van rám - emelte rám sötét szemeit és szavait hallva zavartan beharaptam a számat és visszahúztam a kezemet.

- Khm... Ha nem kell, akkor megiszom én...

- Nagyon szomjas lehetsz - célzott arra, hogy a másik kezemben ott volt a saját kávém.

- Aish - néztem újra felé és idegesen hadonászni kezdtem az italával. - Komolyan mondom, soha többet nem kedveskedek neked - zsörtölődtem, és már csak azt vettem észre, ahogy a földre lehullt a rózsaszín kis cetli és YoonGi érdeklődve lehajolt érte.

- Hah - emelte fel fél szemöldökét, majd kivette kezemből a kávét és ellépve mellettem oda sétált a többiekhez.

- És még csak egy köszönömöt sem mondott - szorítottam ökölbe szabad kezemet és idegesen beletúrtam festett hajamba. - Ja, sejtettem, hisz még szükséged van rám - utánoztam hangját morogva és szinte égett az arcom, ahogy visszagondoltam a stúdiójában történtekre. Egy életre elástam magam előtte...

Szerencsémre a túl sok gondolkodásból kimentett a megérkező furgonok zaja, ami miatt sóhajtva belekortyoltam a kávémba és elsétáltam a bőröndömhöz, hogy berakhassam azt a csomagtartóba. Egyik kezemben a poharamat tartottam, míg másikban a bőröndömet, majd mikor sorra kerültem egy kézzel felemeltem és beraktam egy szabad helyre. Mikor megfordultam, hogy gyorsan arrébb mehessek és utat engedhessek a többieknek több csodálkozó szempár is nézett vissza rám. Gyorsan lenyeltem az éppen kortyolt italomat és zavartan beletúrtam a hajamba.

- Öhm... Valami gond van ? - kérdeztem bizonytalanul, mire az egyik sminkes lány csodálkozva nézett a karomra.

- Te mégis milyen erős vagy ? - pislogott nagyokat és többek szemében is felvéltem fedezni egy kis csodálatot.

- Hát... Tini korom óta bokszolok. Szerintem ez választ ad a kérdésedre - vontam meg a vállamat és feleletemet hallva mindenki megvilágosulva kezdett el beszélni a mellette állóval, én pedig hirtelen azt se tudtam mi is van, így inkább beszálltam hátra a furgonba. Volt azért egy két tippem, hogy miért is váltak hirtelen ilyenné, de addig inkább nem jelentettem ki magamban ilyen biztosra a dolgot, amíg tőlük vissza nem hallottam. Az ablakon kibámulva figyeltem a Sejinnel beszélő BTS tagokat és önkéntelenül is rátévedt a tekintetem YoonGira, aki figyelve az idősebbre iszogatta a tőlem kapott kávéját, miközben olykor-olykor a poharán lévő cetlire tévedt a tekintete, ami miatt folyton megrángott a szája széle. Csak nem viccesnek tartja a dolgot ? Bár tulajdonképe azt is csodáltam, hogy még ennyi idő elteltével sem szabadult meg attól a nyamvadt cetlitől...

- Öhm... Choa... - szólított meg az egyik sminkes lány, ami miatt azonnal elkaptam a fejemet a fiúról és érdeklődve néztem a mellém került három lányra. Kicsit bűnbánóan figyeltek engem, ami miatt halványan elmosolyodtam, hogy biztosítsam őket semmi bajom nincsen, mégha ők azt is hitték. Jól tudtam, hogy miért jöttek most így ide hozzám... - Sajnáljuk, hogy azt hittük csak a semmiért kerültél hirtelen JungKook mellé - mondta a mellettem ülő szőke, rövid hajú lány. Úgy tudtam...

- Csak tudod nagyon sokan előtted, akik lányok voltak valami kapcsolatuk révén kerültek mellé és eléggé megnehezítették szegény munkáját. Főleg úgy, hogy eléggé tart a lányoktól... - mesélte egy másik, mire a legszélén ülő fekete lófarkas lány oldalba könyökölte.

- Ez titok lenne - motyogta felém lesve.

- Valamiért sejtettem, hogy ilyen problémája van - szóltam közbe, mire mind a hárman meglepetten néztek rám. - Azért ez egy kicsit nyilvánvaló, főleg ha remeg az ember közelében és olyan ijedt tekintettel néz rád, mintha megölted volna a fél családját - magyaráztam tovább, mire mind a három sminkes halkan felkuncogott.

- Tényleg sajnáljuk - tette még hozzá gyorsan a mellettem ülő, ugyanis a furgon ajtajában megjelent a fősminkes, aki szigorúan nézett a három lányra.

- Nektek a másik kocsiban a helyetek. Siessetek, mert indulunk - mondta nyugodt hangon, habár jól látszott rajta, hogy eléggé zavarta, amiért a lányok így elkószáltak, amikor már mennünk kellett volna.

- Megyünk is - szólalt meg a szőke hajú lány, majd egy apró mosolyt megeresztve felém, mind a hárman elhagyták a kocsit. Sóhajtva belekortyoltam az italomba és ismét kinéztem az ablakon, de a fiúk addigra már nem voltak ott.

Az út a repülőtérig a részemről elég csendesen telt. A többi menedzser jól elbeszélgetett egymással, de engem ez nem annyira zavart. Úgy sem volt túl sok energiám bárkivel is beszélni, na meg azon kellett gondolkoznom, hogy mégis miként tudnám Mr. Seggfejt jobb belátásra bírni. Lehet azzal, hogyha nem szólítanám seggfejnek... A gondolataim JuWon felé is elkalandoztak, akit olyan nagy elszólással hagytam otthon NaRival. Szörnyen éreztem magamat miatta, hisz jól tudtam, hogy neki még mindig sokkal nehezebb volt a szüleinkre gondolnia, mint nekem. Ő még csak nem is ismerhette őket annyi ideig, mint én. Most pedig én magam is egy repülőre készültem, amivel kicsit sem tettem nyugodtabbá az öcsémet és talán saját magamat sem.

- Megérkeztünk - rázogatott valaki, ami miatt riadtan nyitottam ki a szememet és néztem farkas szemet az egyik fiatal férfi menedzserrel, aki elégedetten vette észre, hogy felébredtem. - Végre, már azt hittem, hogy te is olyan mély alvó vagy, mint JungKook. Akkor aztán jó embert választott volna maga mellé - nevetett fel, mire én is halványan elmosolyodtam.

- Köszönöm, hogy felébresztett - mondtam, mire csak megrázta a fejét és kiszállt a furgonból. Lassan én is kikászálódtam a helyemről, a táskámat a vállamra véve és keresve egy szemetest kidobtam a kiürült poharamat.

- Kösz a kávét - haladt el mellettem Mr. Seggfej, mire csodálkozva utána néztem és meglepetten figyeltem, ahogy kidobta a poharat. Most komolyan megköszönte, vagy csak én képzeltem be az egészet ? Mikor ismét elsétált mellettem, mégcsak rám sem nézett, így még bizonytalanabbá váltam azzal kapcsolatban, hogy valóban köszönetet mondott e vagy sem. Végül csak megráztam a fejemet és visszasétáltam a furgonhoz, miközben azon gondolkoztam, hogy a cuki kis papíromat is kidobta... Pedig olyan találó volt, amit ráírtam. Viszont, ahogy akkor, úgy máskor sem voltam azzal tisztában, hogy valójában YoonGi minden egyes papíromat megtartotta és valamiért soha nem szabadult meg tőlük.

- Mindenki vigye a saját embere bőröndjét, na meg a magáét is - kért minket Sejin és a megbeszéltekhez tartva magunkat, mindenki felkapta a cuccokat és elindult a terminál felé. Csakhogy arról nem volt szó, hogy JungKook egy komplett katonai táskával készült. Nagy szemekkel néztem az egyetlen ott maradt táskára, de végül nagy nehezen rávettem magamat arra, hogy megfogjam, így kivettem és éreztem, ahogy majdnem oldalra is húzott.

- Mégis hány hétre készült ez a gyerek ? - nyögtem fel a nehéz súly miatt, majd nagy nehezen kivettem a saját bőröndömet is és elindultam a csomagleadóhoz. Nagyon lassan tudtam haladni a célom felé és az sem segített sokat, hogy eközben néhány ember úgy tett, mintha nem lenne szeme és folyton-folyvást fel akartak lökni. Végül megérkeztem a csomagleadóhoz és szerencsére le tudtam végre rakni a szalagra azt a nyavalyás katonai hátizsákot. A saját bőröndömet is felraktam és mikor azt hittem volna, hogy mehetek vissza a többiekhez, ebben természetesen Sejin megállított.

- Choa, itt tudnál maradni, amíg leellenőrizik a csomagokat ? Nekem mennem kell vissza a fiúkhoz, hogy biztosan minden rendben legyen velük a becsekkolásnál - nézett rám a magas férfi, mire bólintottam egy aprót és vágyakozva néztem utána. Én is menni akarok már... Nem is értettem pontosan, hogy minek kellett itt maradni, ugyanis erősen kételkedtem benne, hogy a fiúk bármilyen olyan tárgyat raktak volna a táskájukba, ami ütközött volna a szabályokkal. Habár JungKook hátizsákjába bármit bele tudtam képzelni...

Haláli nyugodtan néztem, ahogy átellenőrzik a csomagokat és már nyugodtam meg, hogy akár el is mehetek, amikor is az egyik bőrönd besípolt én pedig a hang miatt ijedten rezzentem össze. Ne csináld ezt velem... A nagydarab ellenőr fogta és mindent egyesével kipakolt a bőröndből, aminek a következményét már jól tudtam. Természetesen az egész vaklárma volt, csak az egyik öv sípolt be, így csak még szörnyűbb volt, hogy ezek után még nekem kellett visszapakolnom.

- Fogalmam sincsen kié ez a bőrönd, de ha megtudom elevenen fogom megnyúvasztani - morogtam, miközben az alsónadrágtól kezdve mindent visszagyűrtem a bőröndbe. - Biztos, hogy nem hajtogatok vissza semmit sem... - fújtam ki hajamat a látókörömből, majd idegesen lecsuktam a bőrönd tetejét és összehúzva a cipzárt eltrappoltam a helyszínről, megköszönve magamban az alkalmazottól azt, hogy plusz munkát adott nekem.

Megérkezve a becsekkolási helyszínig ijedten torpantam meg, ugyanis ezernyi vakut pillantottam meg a látókörömben. Mind a fiúkat követték, akik éppen csekkoltak be, de ez valamiért nem nyugtatott meg. Önkénytelenül is görcsbe állt a gyomrom és éreztem, ahogy remegni kezdett a kezem.

„ Mondj pár szót a szüleiddel kapcsolatban ! „

„ Milyen érzés, hogy ennyi évesen egyedül maradtál az öcséddel ? „

„ Követni fogjátok a szüleitek útját ? Folytatni fogjátok a szenvedélyüket ? „

Kapucnimat azonnal a fejemre húztam és kifújva egy jó adag levegőt besoroltam a többi menedzser közé, miközben a zsebembe dugott kezemet olyan erősen szorítottam ökölbe, hogy már kezdtek zsibbadni. Éreztem ahogy kezdet megszűnni körülöttem minden hang és csak céltalanul loholtam a csorda után. Szinte már fohászkodtam azért, hogy beérjünk az elzártabb s halkabb részre. Mikor pedig ez megtörtént, azonnal rohantam a mosdó felé, mivel úgy éreztem, hogy a reggelim kikívánkozik belőlem... A fejem zsongott és zsibbadt a rengeteg hangtól és szinte megjelentek előttem a fehér villanások. Ahogy találtam egy szabad fülkét, befutottam és a vécé fölé hajoltam, de az égvilágon semmi sem történt. Erőlködtem, nyöszörögtem kínomban, de egyáltalán nem jött a megváltás. A hideg deszkát szorongatva zokogtam és próbáltam elővarázsolni a lelkem legmélyéről az eddigi erőmet, amivel általában mindig kezeltem az ilyen helyzeteket, de egyszerűen nem ment. Talán azért, mert ki voltam merülve...

- A...Cho...Choa... - simogatta valaki gyengéden a hátamat, mire lassan elengedtem a kagylót és nekidőlve a falnak néztem magam elé most már üres fejjel. A hangok eltűntek, a látásom kitisztult és már nem láttam a villanásokat. - Mi történt ? - kérdezte újra az ismerős hang, mire oldalra emeltem a fejemet és meglepetten vettem észre JungKook ijedt arcát, ahogy engem figyelt.

- JungKook...

- Igen ? - kérdezte aggódva, mire halványan elmosolyodtam.

- Ez a női mosdó - böktem ki halkan, bár még nem igazán éreztem úgy, hogy jót tenne a beszéd. A maknae nagyot sóhajtva megrázta a fejét és továbbra is nagy szemekkel méregetett engem.

- Hívtam már valakit segítségül, úgyhogy ne mozdulj - mondta nyugtatólag, mire csak lehunytam a szememet és egy aprót bólintva tudomásul vettem az információt. Éreztem, ahogy testem egyre könnyebbé vált, majd szép lassan megszűntek a hangok és az utolsó, amire még emlékszem az a sietős lábdobogás volt, utána már képszakadás...

- Ugye minden rendben lesz vele ? - suttogások ütötték meg a fülemet, ami miatt egyik ujjam megmozdult.

- Persze, ne aggódj - válaszolta egy másik női hang halkan.

- Az orvos azt mondta, hogy csak kimerültség - szólalt meg egy harmadik hang is, ami miatt kezdtem felfogni, hogy kik is voltak mellettem. Nagyon lassan nyitogattam szememet, de kellett egy kis idő, amíg normálisan láttam mindent és nem csak kis pacákat. Miután kitisztult a kép, vettem csak észre, hogy már a repülőn voltunk. Oldalra fordítottam a fejemet, ami miatt meg is pillantottam a sorban ülő három sminkes lányt, akik még bocsánatot kértek tőlem a furgonban. Megint a szőke hajú ült mellettem, aki észre véve, hogy mozgolódtam azonnal felém kapta a fejét.

- Hát felébredtél - könnyebbült meg rögtön és aggódva fürkészte az arcomat a másik kettő lánnyal együtt.

- Mi történt ? - kérdeztem rekedtes hangon és csak ekkor vettem észre, hogy egy vizes rongy volt a homlokomon.

- Elájultál - közölte a lófarkas hajú lány a számomra is tiszta dolgot és mivel látta arcomon, hogy ezt már én is tudtam, halkan felnevetett. - Gondolom arra voltál kíváncsi, hogy miért. Az orvos szerint kialvatlanság miatt és hogy elég keveset ettél a mai nap - magyarázta és az első információn már egyáltalán meg se lepődtem. Sejtettem, hogy egyszer ennek még rossz vége lesz, de nem hittem volna, hogy ilyen hamar. Mindez csak azért alakult így, mert egyszerre elözönlötte a fejemet az a rengeteg szörnyű emlék...

- Úgyhogy itt egy kis szendvics - nyújtotta felém a középen ülő lány a kis alufóliába csomagolt ételt, amit először vonakodva ugyan, de végül elfogadtam. Nem szerettem volna megbántani azzal, hogy nem fogadom el. Sokan sértésnek vették, ha ilyen dolgokat nem fogadott el a másik.

- Köszönöm - hajoltam meg, majd lassan kicsomagoltam az ételt.

- Még szerencse, hogy JungKook éppen arra járt és hívott valakit - jegyezte meg a mellettem ülő lány, ami miatt összeszorult a torkom. Még mennyit fog értem tenni az a fiú ? Soha nem leszek képes a kedvességét viszonozni...

- Igen... Nagy szerencse - motyogtam kibámulva az ablakon és ahogy figyeltem a felhőket realizálódott bennem, hogy most először, de nem volt az egekben a pulzusom attól, hogy repülőn ültem. Kivételesen nyugodtnak éreztem magamat, habár azért el kellett terelnem a figyelmemet ahhoz, hogy ez az út további részében is így maradjon. Talán ez is Kook miatt volt, akin egész úton gondolkoztam, hisz fogalmam sem volt arról, hogy miért fogadott így maga mellé, mégha nem is ismert. Így hát eldöntöttem, hogy segíteni fogok neki. Nem tudtam pontosan, hogy miben vagy hogyan, de hiába készültem kihasználni őt, meg akartam előtte hálálni az eddigi segítségét.

Furcsa, hogy JungKook már akkor elég sokat tudott rólam és nekem fel se tűnt, hogy emiatt segített. Eleinte az együtt érzés vezérelte, majd a barátság, de később...

♡♡♡

Sziasztok^^

Nem tudom vannak e még, akik olvassák ezt a sztorit XD De mindenesetre meghoztam a folytatását. Azért remélem az a pár ember, aki még itt van, élvezni fogja...