Teltek a napok és egyre jobban beléptünk az ősz közepébe. Az idő hűvösebbé vált, a munkánk pedig szaporodott az ügynökségen. Különböző díjátadók vártak a fiúkra és sok zenei fesztivál is a közeljövőben volt esedékes. A Glad egyre jobban talpra állt, ezzel egy időben én kezdtem megnyugodni afelől, hogy a fekete füzetemben lévő jegyzeteket soha nem kell senkinek sem látnia. Annyi munkám volt benne, hogy a világért sem szabadultam volna meg tőle. Szerettem volna megtartani már csak azért is, hogy később talán írhassak egy nagyon pozitív és átható véleményt a BTS-ről, ezzel megköszönve, hogy befogadtak. Ez viszont még nagyon messze volt, így vissza kellett térnem a jelenbe és foglalkozni az akkori problémákkal. Mégpedig, hogy a mindig mosolygós öcsém miért tűnt a napokban olyan szomorúnak. Amikor csak ránéztem a képeire és ahogy ült előttük, azonnal kirázott a hideg. Mind nagyon nyomasztóak voltak a sötét színekkel és különböző alakokkal. Volt olyan, amiről meg nem tudtam mondani mit ábrázolt, mégis torokszorongató érzés volt ránézni. Vártam, hogy JuWon megnyíljon nekem, addig is próbáltam minden nap valamivel a kedvére lenni. Bár aggodalmam sajnos munkámban is meglátszódott, ugyanis a szokottnál sokkal figyelmetlenebb voltam és olyan apró hibákat vétettem, amit egyébként nem.

- Choa... Choa... Choa ! - szólt rám JungKook kicsit hangosabban, mire azonnal kezemre néztem és kaptam is el arcától. Ugyanis éppen egy fellépés után voltak én pedig a homlokát törölgettem, csakhogy már egy ideje a szemét is majndem kinyomtam, valamint a szájába is be akartam nyomni a papírt.

- Bo-bocsi - húztam el a számat és sóhajtva bekapcsoltam a kezemben lévő mini ventilátort, majd a fiú felé tartottam, aki kíváncsian fürkészte az arcomat. Apropó JungKook. Miután visszatért a kis pihenéséről ismét az az élénk és gyerekes nyuszi fiú volt, akit ismertem. Én pedig pont ezért többet nem hoztam fel a köztünk lévő dolgot. Úgy folytattuk a napjainkat, ahogy eddig is és úgy vettem észre, hogy számára is ez volt a legkényelmesebb. Még mindig éreztem, hogy sokszor volt zavarban a környezetemben, de próbáltam csak mosolyogva reagálni rá. Ez volt a legtöbb, amit tehettem érte.

- Szeretnél inni egy kis banános tejet az ügynökségen ? - döntötte félre a fejét elmosolyodva, mire nevetve bólintottam és ellépve tőle néztem rá a többiekre is, hátha szükségük volt valamire.

- Hoznál egy kis vizet ? - kérdezte YoonGi és nem viccelek, a víz konkrétan ott volt az előtte lévő asztalon. Csak oda kellett volna érte nyúlnia, de ő még arra is lusta volt. Sóhajtva megfogtam és a kezébe nyomtam és épp mentem volna tovább, de ismét hozzám szólt. - Letekernéd a tetejét ? - nyújtotta felém olyan tekintettel, mint aki pontosan tisztában volt vele, hogy mennyire az agyamra ment, de továbbra is folytatta. Fogamat összeszorítva hunytam le a szememet, majd kikaptam kezéből az üveget és lecsavarva a tetejét adtam neki vissza és fordultam meg. - Oh, és ide hoznád az egyik mini ventilátort ? - tette hozzá, mire nagy levegőt véve trappoltam a táskám felé és kivéve belőle egy színes cetlit, ráfirkantottam pár szót, majd ráragasztva a ventilátorral visszamentem vele YoonGihoz és ledobtam az ölébe. Meg sem várva a reakcióját ott is hagytam, de még hallottam a kuncogását.

" Ha így haladsz, családon belüli erőszakot fogok elkövetni...

Choa "

Ahogy visszaértünk az ügynökségre, JungKook már szaladt is és ledobta a cuccát a gyakorlótermükbe, majd csatlakozott hozzám az automata melletti székeken lévő üldögéléshez, amikor is csak egy doboz banános tejet kortyolgattunk és néztünk ki a fejünkből. A legjobban a fagyi nyugtatott volna meg, de ilyen hidegben nem akartam kockáztatni addig, amíg ilyen sűrű napok voltak és bajt jelentett, ha egy valaki kiesett a csapatból. Így is volt pár olyan munkatársunk, aki lebetegedett és vagy egyáltalán nem jött be vagy maszkban mászkált már pár napja és úgy köhögött, hogy az már nekem fájt.

- Valami nagyon foglalkoztat... - szólalt meg JungKook és szívószálát rágcsálva nézett rám nagy, fekete, kíváncsi szemeivel. Azonnal eszembe jutott JuWon és megfájdult a szívem. Utáltam, ha szomorúnak láttam. Utáltam, ha bántották.

- Kicsit idegesít, hogy nem tudok segíteni valakin, bármennyire is szeretnék - vallottam be, hisz akkor már úgy is mindegy volt. Talán a fiú még segíteni is tudott volna.

- Igen, ez engem is szokott. A csapatban sokan csinálják ezt - mondta bosszúsan, mire elmosolyodtam, ugyanis nagyon is el tudtam képzelni, hogy ilyenek voltak.

- És te mit szoktál csinálni ?

- Mindig olyasmiben fogadok velük, hogy utána én jöjjek ki abból nyertesként és ezért meg kell mondaniuk, hogy mi a bajuk.

- Ez egy igazán jó taktika - nevettem fel. - Bár eléggé kétlem, hogy mindenkinél bejön.

- Másik lehetőségként... Várj. Ha fontos a dolog, biztos, hogy szólni fog neked róla - nyugtatott meg, majd nem sokkal utána összeráncolt szemöldökkel fordult előre. – Bár, ha egy makacs emberről van szó, akkor nem biztos...

- Éééés, most törted össze minden reményemet - bólogattam sóhajtva, mire a mellettem ülő fiú azonnal arról kezdett el magyarázni, hogy de azért velük is lehet valamit kezdeni és annyira nem is rosszak, hogyha jobban belegondolunk. Ugyan nem jutottam előrébb a problémámban, legalább egy kis ideig eltűnt az aggodalmam. JungKook valamiért mindig képes volt elterelni a figyelmemet. Ezért is volt nagyon jó barátom.

Nyakamat masszírozva mentem YoonGi stúdiója felé, hogy elköszönve tőle, hazamehessek JuWonhoz egy újabb puhatolózás megkísérlésével. Ahogy benyomtam a kis csengőt és aztán megláttam YoonGit, felejthettem is el ezt a tervemet. Most már nem csak a kis szoba, de még a fiú is szörnyen festett.

- Menj haza és pihenj végre - léptem be mellette és lehajolva a földre kezdtem el felszedni a szemetet és kidobni azt a kukába. - Állandóan ide-oda mentek és te utána mindig itt kötsz ki, ahelyett, hogy végre pihennél is egy kicsit. Értem én, hogy maximalizmus meg minden, de... - egyenesedtem fel, miközben beszéltem és pont szembe is találtam magamat YoonGival, aki ajkaimhoz hajolva nyomott rájuk egy csókot, ezzel belém fojtva a szót.

- Túl sokat beszélsz - hajolt el tőlem lassan, mire számat összeszorítva bámultam vissza kissé véreres szemeire, nyúzott arcára, kócos, szőke hajára és az arcán lévő piros foltra, amit a körme hagyott, miközben gondolkozva megtámaszkodott a kezét.

- Te meg túl sokat dolgozol... Pedig eddig azt hittem, hogy én vagyok munkamániás...

- Szeretnék a saját dalaimmal is dolgozni, amellett, hogy a közöseken csiszolgatok. És csak ilyenkor van rá időm a próbák és egyebek miatt - ült le a székére és a monitor felé fordulva kezdett el ismét kattintgatni az egerével. Csípőre tett kézzel figyeltem a jelenetet, majd egy sóhajtás kíséretében mögé álltam és pulcsim ujját feltűrve, kezeimet YoonGi vállára tettem, majd lassan elkezdtem nyomkodni a fiú eléggé befeszült izmait.

Hirtelen tettem miatt egy pillanatra abbamaradt az egér kattogása, majd nem sokkal ezután folytatta a munkáját én pedig némán próbáltam segíteni rajta legalább egy kicsit. Ha már arra úgy sem tudtam rávenni, hogy abbahagyja.

- Most már elég, Choa - szólalt meg egy kis idő múltán, mire lassan elemeltem kezemet tőle és meglepetten nyíltak tágra szemeim, mikor megfordult és derekamnál fogva berántott az ölébe, majd kezeit átkulcsolva hasamnál döntötte fejét a vállamra és sóhajtott fel. - Na mesélj, mi nyomja a szívedet ?

- Ijesztő vagy... Direkt mindent úgy csináltam, mint eddig - lestem felé szemem sarkából, mire belemosolygott a vállamba és fejét felemelve nézett rám homlokát ráncolva.

- Én Min YoonGi vagyok. Egy genius...

- Valóban, ezt mindig elfelejtem - nevettem fel, majd hátammal mellkasának dőlve kezdtem el mesélni azokról a dolgokról, amik jelenleg foglalkoztattak. Szerettem benne, hogy csöndben végig hallgatott és utána is csak a saját véleményét osztotta meg és nem próbálta azt rám erőltetni. Mindig külső szemlélőként próbálta megoldani a problémákat, ami abban a helyzetben nagyon is jól jött. Hisz eléggé tanácstalan voltam.

- Szerintem mindent jól csináltál, szóval annyira ne változtass a dolgokon. De ha szeretnéd, akkor szombaton megpróbálok rájönni, hogy mi van vele.

- Miért ? Mi lesz szombaton ? - ráncoltam szemöldökömet, ugyanis JuWon nem említett semmit se eddig.

- Találkozom az öcséddel és elmegyünk egy kiállításra - válaszolta olyan természetességgel, mintha minden napos dolog lett volna, hogy a drága öcsémmel szervezett magának programokat. - Most miért nézel így ? Te akarod mindig, hogy pihenjek. Hát akkor majd fogok - magyarázta, bár nem mondtam semmit sem. Bőven elég volt neki az értetlen tekintetem. - De most menj, mert elvonod a figyelmemet a munkáról - tolt le magáról, mire felállva fordultam meg és sóhajtva nyugtáztam, hogy máris a monitor elé fordult.

- Legalább azért menj a dormba majd és aludj ott. Ha nem leszel ott akkor, mikor Jint felhívom miatta, rád uszítom őt - fenyegettem meg, de szerintem már rég nem figyelt rám.

Épp mentem volna ki a stúdióból, amikor is még utánam szólt és mikor megfordultam a kezembe dobott egy palack narancslevet. Felvont szemöldökkel bámultam rá, mire csak annyi volt a magyarázata, hogy véd a megfázás ellen. Nem tudtam visszafojtani mosolyomat, ami még a buszon hazafelé menet is az arcomon volt. Egyébként nem voltam odáig az ilyen italokért, de mivel YoonGitól kaptam, így elég nagy hatással volt rám ahhoz, hogy megigyam, mire hazaérek.

- Megjöttem ! - kiáltottam, miközben kiittam az utolsó kortyot is az üvegből és beérve a konyhába, leraktam a pultra azt. JuWon épp mosogatott, ami már valóban azt jelentette nála, hogy komoly baj volt. Még csak a barátját se tudtam megkérdezni, mivel tudtam, hogy nem árult volna el semmit, hogyha WonWon megkérte rá. Túl szófogadó volt, így elhatároztam, hogy megfenyegetem, ha arról lesz szó, de akkor is kiszedem belőle, hogy mi történt az öcsémmel. Hiába beszéltem NaRival is róla, még neki se mondott semmit. Pedig a lány is észrevette, hogy valami nem volt vele rendben.

- Oh, itt vagy ? - fordult meg a magas kisöcsém és teljesen zavarba jött az átható pillantásaim miatt, így azonnal elkapta rólam a tekintetét és meglátta a pulton lévő üveget. - Hm... Mostanában ilyen üvegeket is gyártanak ? - nézett rám csodálkozva és lehajolva felkapta MinMint és elsétált vele a kanapéhoz, hogy ismét nézhessen valami filmet, miközben kis kedvencünket halálra dögönyözte. Ezt is csak akkor csinálta, ha kellett neki a szeretetpótlás. Viszont előbbi mondata szöget ütött a fejembe, így a palackért nyúlva vettem a kezembe és forgattam meg, hogy rájöjjek mi olyan különleges benne. Ahogy megláttam a másik oldalát is, észrevettem, hogy az üvegen lévő cetli belsejére volt valami írva fekete filccel, nagyon is ismerős kézírással.

" Bár a szavaim néha erősek, az érzéseim erősebbek. "

Felnevetve szorongattam a kezemben a kis üveget, majd fejemet ingatva visszaraktam a pultra és újult erővel lehuppantam JuWon mellé, aki összerezzent érkezésemre. Viszont nem csináltam semmit, csak neki dőltem és vele együtt néztem a továbbiakban a filmet. Éreztem, hogy idővel ő is elengedett és már nem aggódott attól, hogy rászállok. Nem is akartam zaklatni. Vártam rá, amíg csak kellett.

Gondoltam én ezt akkor teljes meggyőződéssel, erre pár napra rá, pont a YoonGival közös kiruccanása előtt, mégis csak elmentem a sulija elé, hogy ott megvárva kaphassam el a barátját egy kis csevejre. Akinek igazán itt lett volna az ideje, hogy megjegyezzem a nevét...

Karba tett kezekkel ácsorogtam a kapu mellett egyrészt azért, hogy szigorú benyomást keltsek másrészt azért, mert baromira fázni kezdtem. Egyik lábamról a másikra álltam és elkedztem nyújtogatni a nyakam, ahogy megláttam egy újabb embercsoportot lesétálni a lépcsőn, hátha így kiszúrhatom az öcsém ismerős sötét fürtjeit és mellette lévő két barátját. A magas szőkét és az alacsony, szemüveges gyereket.

Ahogy így nézelődtem, egyszer csak elhaladt mellettem egy kisebb, főleg fiúkból álló csoport és beszélgetésük ugyan nem lett volna érdekes a számomra, de aztán meghallottam egy ismerős nevet az egyik szájából, így reflexszerűen utána fordultam.

- Komolyan... Egyre mélyebbre süllyed JuWon... Régebben sokkal jobb arc volt. Most meg olyan szerencsétlen...

- Szerintem jót tett neki az arcának és ruhájának a kifestése. Lehet észhez térítette - nevetett fel egy másik, úgy, mintha bármilyen vicceset is mondott volna. Viszont az én gyomrom azonnal görcsbe ugrott és agyamat olyan hirtelen lepte el a düh, hogy már tettem is pár lépést a négy fiú és két lány felé és megkocogtattam a legmagasabb vállát, akit legelőször beszélni hallottam. Érintésemre megtorpant és lassan hátra nézett válla fölött. Azonnal felismertem a nyakán lévő, különös formájú tetoválás miatt, valamint mert sajnálatos módon a múltban összefutottam vele és a bandájával JuWon miatt. Ő viszont nem úgy tűnt, mintha felismert volna, így unottan végig mért és lassan felém fordult, mintha csak szívességet tett volna azzal, hogy egyáltalán meghallgat. Ha tudnád, hogy én mekkora szívességet teszek azzal, hogy nem ütlek le most azonnal...

- Mit is mondtál az előbb ? Csak nem Park JuWonról beszéltél ezzel a többi félkegyelművel ? - húztam össze szemöldökömet és néztem idegesen a fiú, fekete, barátságtalan szemeibe, amik a megnevezés hallatán veszélyesen megcsillantak.

- Hogy mit mondtál ? - szólalt meg az egyik mellette álló, aki szintén beszélt még az előbb. A többiek csak ingerülten bámultak felém. De nem érdekelt. Valami olyat hallottam, ami nagyon is rám tartozott, úgyhogy meg akartam tudni minden kis részletet, hogy utána mérlegelhessem, mennyire is kellene kiakadnom vagy éppen érett felnőttként viselkednem.

- Igen, Park JuWonról beszéltem - bólintott az előttem álló hetykén, mire lassan ökölbe szorult bal kezem.

- Mit csináltatok vele ? - szűrtem ki fogaim között viszonylag higgadtan, habár belül már hadakoznom kellett magammal, hogy ne ugorjak rá az előttem lévőre. Ha akár csak egy haja szála is görbült, garantálom, hogy a jövőben nem lesz gyereked...

- Halljátok, azt kérdezi mit csináltunk vele - mosolyodott el gúnyosan, mire az összes többi személy is nagy vihogásba kezdett, ezzel rávéve arra, hogy jobb kezeim is ökölbe szoruljanak.

- Megtanítottuk, hogy hol a helye. Valószínűleg azt gondolta, hogy ő a suli nagymenője. Hát... Mostanában ez lehet, hogy nem így van...

- Úgy látom az értelmi szinted még alacsonyabb, mint gondoltam. Azt kérdeztem mit csináltatok vele - mordultam rá és nem sok kellett ahhoz, hogy végleg elveszítsem a türelmemet. Ezért utáltam iskolásokkal beszélgetni. Soha nem tértek rögtön a tárgyra, mindig csak húzták az időt, mert az "vicces" volt.

- Kicsit kipingáltuk... Úgy is állandóan fest. Nem mindegy, hogy saját magán van éppen a festéke vagy a vásznon ? - vonta meg a vállát az előttem álló, mire lehunytam a szememet és nagyot lélegezve néztem fel újra rá.

- Tudod... - vakartam meg a fejemet és elgondolkozva vezettem végig tekintetemet az itt lévőkön. - Én szabadidőmben nagyon sokat bokszolok. Te körülbelül akkora vagy, mint a zsák, amin gyakorolok - böktem fejemmel a másik nagy szájúra, aki gúnyosan bámult felém. Na ná, hogy nem vett komolyan. - Nem tökre mindegy, hogy a zsákon... - léptem felé egyet és öklömet felemelve fejem mellé bámultam immár zavart tekintetébe dühösen -...vagy éppen rajtad vezetem le a felgyülemlett feszültséget ? - mondtam ki és azzal egy időben előre lendítettem gondosan befeszített öklömet, mire azonnal behunyta szemeit az ismeretlen srác és hozzá se értem, de már összerezzent. A többi jelenlévő lebénulva bámult minket, vagyis inkább azt, hogy kezemet megállítotam a fiú arca előtt két centivel, épphogy be nem törve az orrát. Kezem remegett a dühtől, szemeim szikrákat szórtak és egész testemből csak úgy áramlott a feszültség, mindenkibe belé fojtva a szót. - Milyen érzés volt ? - engedtem vissza magam mellé a karomat, így megszűnt a fennálló feszült helyzet és mindenki úgy nézett rám, mint egy őrültre. Azzá is váltam, hogyha valaki bántani merte az öcsémet. - Biztos nagyon vicces lehetett, hogy majdnem betörtem az orrodat. Élvezted ? Tekintetetből úgy veszem észre, hogy annyira nem. Jé... Ez vajon miért van ? - ráztam meg a fejemet és kíváncsian pislogtam nagyokat a még mindig némán engem bámuló fiúra, aki valószínűleg még mindig kissé sokkos állapotban volt. Ellenben az előttem álló srác, aki dühösen szorította össze száját és mordult rám.

- Mégis ki a fene vagy ? Mit érdekel téged, hogy mit teszünk JuWonnal ?

- A nővére vagyok te éleseszű - böktem meg a mellkasát, mire lassan összeráncolta a szemöldökét és ahogy emlékeiben megtalált engem, nagyon picit, de hátrébb lépett. Hah, félj csak... - Ha még egyszer egy ujjal is hozzáérte az öcsémhez, vagy akár csak ránéztek, hozzászóltok, esküszöm, hogy visszajövök ide és megtanítom nektek, hogy milyen viselkedés való egy emberhez. Mert úgy látom ti ezzel nem vagytok tisztában.

- Neki már nem mindegy ? Úgy is hamarosan meghal - bökte ki az immár éber állapotú nagy szájú, ellenben félős gyerek, mire csak azt érte el nálam, hogy egy orbitális nagy vitát indítottam el, aminek nyolcvan százalékában az én hangomtól zengett az utca, ezzel magunkra vonva elég sok diák figyelmét.

- Ember vagy te egyáltalán ?! Tudod te mit jelent ez a szó ?! Írásba foglaljam neked ?! Mégis hogy mehettél akár JuWon közelébe, hm ? Milyen jogon bántottad ? Milyen jogon ítélkezel felette és mondasz olyanokat, amikről halvány lila gőzöd sincsen ? Úgy beleverném a kis mogyoróméretű agyadba, hogy miként kéne viselkedned, te idióta, félkegyelmű, bunkó, paraszt ! Nyugodtan hívd ide a szüleidet, gyerünk ! Állok elébe, te utolsó... - akadtam el hirtelen, ugyanis hirtelen megszólított valaki, amivel az össze bennem lévő szó elapadt. Vállaimat leengedve fordítottam el tekintetemet a döbbent szempárok elől és pillantottam meg azonnal az öcsémet, maga mellett két barátjával, akik szintén olyan döbbenten bámultak rám, mint WonWon. Aki... Aki még mindig festékes volt. A fehér ingén egy hatalmas, piros L betű szerepelt, a homloka, arca, és haja is több színben pompázott. Ahogy leesett neki, hogy miért néztem rá ilyen nagy döbbenettel, mintha zavarba jött volna, kivette a szemüveges srác kezéből a zakóját és felvéve magára próbálta elrejteni a ruháján lévő betűt. Szemeim egyszeriben megteltek könnyekkel, ahogy így néztem őt, de nagy levegőket véve visszatartottam sírásomat és dühösen megindultam felé.

- Noona... - szólalt volna meg és mellette álló két barátja is meghajolt előttem, de figyelmen kívül hagyva őket megragadtam JuWon fülét és annál fogva rángattam magam után. - Auch... Ez fáj... Noona... - nyöszörögte fájdalmasan, de nem érdekelt nyavajgása, egészen a hat ember elé ráncigáltam és ott eleresztve emeltem fel kezemet és mutattam végig az előttünk állókon, akik teljesen összezavarodva figyelték, hogy mi lett velem.

- Melyikük csinálta ezt veled ? - vontam kérdőre, de az öcsém csak nagy szemekkel nézett hol rám, hol a volt barátaira. Eközben megérkezett mellénk jelenlegi két társa, akik eléggé azon voltak, hogy lenyugtassanak, de hajthatatlan voltam. - Melyiküket kell jelentenem, hm ? - kérdeztem meg újra, mire JuWon rémülten kapta rám tekintetét és rázta meg a fejét, hogy ez egyáltalán nem szükséges.

- Mégis mi ez a hangzavar ? - jelent meg a kapuban Lee tanárnő, JuWon osztályfőnöke és észrevéve engem és az ordítozástól kipirosodott fejemet, csodálkozva folytatta. - Valami probléma van Park kisasszony ?

- Igen, elég sok - vágtam rá, hiába rázta mellettem JuWon hevesen a fejét.

- Nem, nincsen semmi tanárnő - helyesbített azonnal és próbált lefogni, de azonnal leráztam magamról kezeit és a fiatal nő elé léptem.

- Panaszt szeretnék tenni pár diákra - emeltem fel fejemet határozottan, de mögöttem JuWon továbbra is tiltakozott és azt állította, hogy semmiség az egész.

- Semmiség ? - szólalt meg egy újabb hang és hirtelen megjelent mellettem WonWon szöszke barátja.

- Taeyong... - próbálkozott továbbra is az öcsém, de a fiú már beszélni is kezdett, nem titkolva eddig felgyülemlett feszültségét.

- Doyoung csoportja már több hete nem hagyja békén JuWont. Vagy tönkreteszik a festős cuccait, vagy a ruháit, esetleg a cipőjébe raknak valamit. Minderre pedig az a kifogásuk, hogy mindegy mi van vele, hisz nem sokára úgy is... Khm... - próbálta kimondani a szavakat, de képtelen volt rá. Tudtam miért. Mert akkor számára is csak még valóságosabbá váltak volna.

- Ez igaz, Doyoung ? - fordult az említett személy felé döbbenten Lee tanárnő, mire mind a hat ember idegesen nézett egymásra.

Nem sokkal ezután a hat diák eltűnt a tanárnővel az iskolában, mi pedig négyen kint maradtunk a kapuban, pár ember pillantásával elhalmozva. De engem cseppet sem érdekelt, jóval inkább az öcsém állapota, vagy éppen az ok, amiért nem volt velem őszinte és egészen idáig eltitkolt előlem egy ekkora dolgot. Én abban a hitben voltam, hogy még mindig ő volt az iskola kedvence. Úgy tűnt; tévedtem.

Nem tudtam, hogy miként köszönhetném meg a dolgokat JuWon két barátjának, így csak a hálás nézésnél maradtam és meghajolva előttük magammal húztam WonWont, aki csöndben sétált mellettem egészen a buszmegállóig, ahol nem volt rajtunk kívül senki, hisz nem rég ment el a busz.

- Figyelj... Noona... Én... - emelte felém fejét JuWon, de ahogy észrevette arcomat elhallgatott és kétségbeesetten ragadta meg vállaimat, hogy jobban lásson. - Te sírsz ? Miért ? Miattam ? Úgy sajnálom Choa, nem ezt akartam. Sajnálom - húzott magához és szorosan átölelve simogatta meg a hátamat. Nem öleltem vissza, mert túlságosan is mérges voltam rá ahhoz, hogy ilyen kedvességet viszonozzak neki.

- Gyűlölöm, ha bántanak, érted ? Pont ezért szólhattál volna ! - szakadtam el tőle és meredtem szemeibe dühösen, miközben letöröltem az arcomat.

- Pont azért nem akartam, mert tudtam, hogy aggódnál... - hajtotta le a fejét, ami miatt azonnal megsajnáltam és elpárolgott belőlem az a minimális harag is, amit felé és nem a többi hat felé éreztem. - Sajnálom... - hunyta le a szemét, ezzel legördült egy könnycsepp az arcán, még jobban szorongatva szívemet és fokozva a lelkiismeret furdalásomon.

- Jól van... Jól van... - öleltem lassan át és sóhajtva paskolgattam egyenletes ütemben a hátát és hagytam, hogy kisírja magát a vállamon. Annyira szerettem volna, hogyha minden egyes napod boldogan telik. De valamiért mindig közöm volt ahhoz, hogy ez ne így legyen. Mond JuWon; jó nővér voltam egyáltalán ?

♡♡♡

Sziasztok^^

Bocsánat egy viszonylag hosszabb kihagyásért, de nagyon benne voltam egy másik történetem befejezésében, úgyhogy addig itt csak lassan haladtam. De most már visszatértem és ha minden jól megy, akkor a téli szünet alatt több résszel tudok nektek szolgálni. Körülbelül még tíz rész van hátra a sztoriból, szóval maximum jövőév elején vége lesz :( De addig is remélem tetszett nektek ez a rész <3 Sietek a folytatással ahogy csak tudok, de most koncentrálnom kell a tanulásra, úgyhogy két hétnél előbb biztos, hogy nem lesz új rész. 

Valamint belekezdtem egy másik történetbe is. Marry Me?; címen megtaláljátok a munkáimnál :3 Mindenkinek sok kitartást! Hamarosan karácsony, úgyhogy ez tartsa bennetek az erőt <3