Aki csak tudott JungKook érzéseiről, cseppet sem volt meglepett a fiú hirtelen jött honvágya miatt. Ahogy azt néztem, hogy elköszönt a többiektől, hogy aztán elutazzon pár napra Jiminnel Busanba, úgy szorult össze a torkom és fogott el a bűntudat. Pedig egyik részem jól tudta, hogy nem tettem semmi rosszat, legalábbis ha a YoonGi felé érzett szeretetem nem számított annak. Ugyan Kook mosolygott és még meg is ölelt, mielőtt elment volna, láttam a szeme alatt lévő sötét karikákat és fáradt, szomorú tekintetét.

- Ha továbbra is ilyen arcot fogsz vágni, akkor visszaszívok mindent - állt meg mellettem YoonGi miközben én épp a gyakorlótermükben raktam rendet. A többiek valamilyen dalról beszélgettek a földön ülve, de rajtuk kívül más éppen nem tartózkodott a teremben. Nem mintha bárki értette volna a mellettem álló, komor arcot vágó fiú szavait rajtam kívül.

- Sajnálom - sóhajtottam fel és lassan leraktam az éppen kezembe fogott ruhákat egy asztalra, majd ráemelve tekintetemet mosolyodtam el.

- Aigooo - emelte fel hirtelen a kezét és megfogva két oldalt az arcomat összepasszírozta. - Így még rondább vagy - állapította meg, mire csak megforgattam a szememet és eltoltam magamtól a kezét. Tulajdonképpen az, hogy velem járt, cseppet sem változtatta meg, aminek igazából örültem. Hisz ezek szerint nem olyan valaki volt, akit egy lány meg tudott teljesen változtatni. Ugyanúgy bunkó volt néha és nem válogatta meg a szavait, valamint gyakran volt morcos. Azonban... - Ne aggódj - szólalt meg hirtelen és egyik karjával magához húzott, majd átölelve állát fejem tetejére rakta. - Beszéltem vele még este. Egyáltalán nem haragudott. Nem mondom, hogy boldog volt, de ugyanakkor nekünk örült, még ha ez neki nem is volt kedvező.

Na igen. Bár semmit se változott, valami mégis más volt benne. Még ha csak velem is, de sokkal megértőbbé vált, jobban ügyelt az érzéseimre és nagyon is figyelt rám. De nem azon a nyálas módon, hogy állandóan körülöttem lett volna és öt percenként üzenetekkel bombázott. Nem. Ő olyan YoonGi-s módon intézte a dolgait, de nekem pont ezért esett annyival jobban.

- Értem - suttogtam a mellkasába, majd ellépve tőle ragadtam meg a ruhákat és fordultam vissza a fogashoz, hogy rájuk rakhassam őket. YoonGi még egy darabig felvont szemöldökkel méregetett, de aztán elfogadta, hogy még idő kellett nekem, így visszament a többiekhez, akik azonnal kifütyülték őt az előbbi jelent miatt. Én ezen csak halványan elmosolyodtam és a nap további részében végeztem a munkámat, miközben megpróbáltam nem JungKookra gondolni. Ő pont azon volt, hogy kicsit enyhítsen a fájdalmán, ami ezerszer rosszabb lehetett a számára, mint nekem. Én csak sajnáltam, de azt nagyon.

Rajtam is látszódott a változás, ugyanis JuWon nem tudta szó nélkül hagyni, hogy mennyivel kipihentebbnek néztem ki, amit nem tudtam megcáfolni. Ugyanis hiába volt sok a munka, már nem gyötört annyi kérdés minden nap. Már csak a YoonGival kapcsolatos letisztázása után is megszabadultam a stressz egy részétől. Ráadásul ismét felszabadultan tudtam járni bokszolni is, ahol NaRival mindig legalább egy félórát beszélgettem. Ugyanis pár napja végre elhatározta, hogy hazamegy. Így nem csak, hogy ismét csak hárman maradtunk a kis lakásunkban, sokkal csöndesebbé is vált a hely. Hiányzott a lány jelenléte. Neki viszont volt ennél nagyobb gondja is otthon. Szobafogságra ítélték és csak dolgozni járhatott el, de elmondása szerint anyukájával legalább őszintén tudott beszélni, aki nagyjából el is fogadta a lány vágyait, de az apja ellen nem tudott mit tenni. Ő volt az úr a háznál és nem igen hallgatott senkire sem. Tipikus gazdag család... Csodáltam, hogy barátnőm ilyen normális tudott maradni. Lehet nagyrészt én is tehettem erről. Ha más barátai lettek volna, talán egy kiállhatatlan lány vált volna belőle.

Jimin és JungKook távollétében lelassultak a dolgok az ügynökségnél. NamJoon, YoonGi és HoSeok újabb dalokon dolgoztak, a többiek pedig kicsit pihentek és vagy a barátaikkal találkoztak vagy pedig elmentek valahova kikapcsolódni. Emiatt is történhetett az meg, hogy mikor bent ültem YoonGi stúdiójában és papírokat rendezgettem, egyszer csak levette füléről a fejhallgatóját és leguggolva elém rakta kezeit térdemre, hogy ráfigyeljek.

- Menjünk el valahova - jelentette ki azt, amit más a helyében biztos, hogy kérdezett volna. Fejemet felemelve vontam fel fél szemöldökömet, majd enyhültem meg mosolyát látva.

- Most randira hívtál ? - cukkoltam.

- Fogjuk rá - felelte szemeit forgatva. - De ha nincs kedved, felőlem maradhatunk is - vonta meg a vállát, mire azonnal megráztam a fejemet és utána nyúlva nevettem fel.

- Menjünk - álltam fel azonnal és hagytam minden más teendőmet magam mögött. Igazából tényleg lett volna még dolgom, de ha már YoonGinak akadt némi szabad órája a számomra, akkor én is meg tudtam oldani. Viszont gondolhattam volna, hogy ha rólunk volt szó, akkor egy szimpla randi sem ment olyan egyszerűen.

Mind a ketten tisztában voltunk vele, hogy a fiú hírnevét tekintve kicsit nehéz olyan helyre mennünk, ahol sokan vannak és felismerhetik, így próbáltunk valami olyan mellett maradni, ami számunkra is nyugodt órákat jelentett volna. Ajánlottam a kedvenc parkomat, de erre YoonGi rávágta, hogy túl hideg van már ahhoz, ő biztos, hogy nem fog kint fagyoskodni. Oké, feladtam ezt az ötletemet, de én sem voltam képes belemenni abba, hogy menjünk és vásároljunk közösen számítástechnikai kütyüket, amikre szüksége volt. Nem értette, hogy miért elleneztem annyira... Már csak az ötletezéssel elment egy óra és még mindig ott tartottunk, hogy nem tudtuk hova is menjünk. Összeveszni viszont már vagy ezerszer vesztünk közben. Hol én kaptam fel a vizet az ő hülye ötletei miatt, hol pedig ő az enyéim miatt. Amik közel sem voltak olyan rosszak, mint az övéi.

- Tudod mit ? - sóhajtott fel és masszírozta meg az orrnyergét. - Inkább maradjunk itt és folytassuk a munkát. Nem hiszem el, hogy nem tetszik neked semmi.

- Még te mondod ? Miért nem jók neked az egyszerű és szórakoztató dolgok ? - fújtattam, miközben csípőre tett kezekkel meredtem rá. Komolyan felhúzott. Nem voltam képes felfogni, hogy lehetett ilyen földhöz ragadt. Mintha soha nem lett volna barátnője.

- Az szerinted szórakoztató ötlet, hogy menjünk el egy edzőterembe és én leszek a bokszzsák, te meg az, aki üt ?

- Számomra igen - vontam meg a vállam. - Azt különben is azért mondtam, mert te is hülyeségeket hordtál össze-vissza.

- Csak egyet mondj - rakta fel mutatóujját és nézett rám várakozóan, de mielőtt még akár egy szót is ki tudtam volna nyögni, valaki megnyomta a stúdió csengőjét, mire mind a ketten érdeklődve néztünk az ajtó felé. Mivel én voltam hozzá közelebb, így én nyitottam ki végül és találtam szembe magamat Lusival.

- Sziasztok, bejöhetek ? - kérdezte, de mielőtt még mondtunk volna valamit, már bent is volt és mosolyogva nézett ránk. - Ugye nem zavartam meg semmit ? - döntötte félre a fejét, érezve a feszült helyzetet.

- Dehogy, mond csak - legyintettem, ezzel megakadályozva, hogy YoonGi válaszoljon.

- Van két mozijegyem, de nem tudok elmenni ma a filmre, mivel közbejött valami. Esetleg nincs kedvetek elmenni ? - kérdezte, mire YoonGival azonnal egymásra néztünk, fáradtan elmosolyodtunk, majd elnevettük magunkat. Lusi pedig csak értetlenül figyelt minket és próbálta megfejteni, hogy mégis mi lett velünk. Ugyan nem tudhatta, de megmentett minket további egy óra vitától és attól, hogy végül ne menjünk el sehova.

Így végül pár óra múlva már a mozinál vettem magamnak nachost és üdítőt, miközben folyton azt néztem a telefonomban, hogy nem vittem e túlzásba a sminkemet, esetleg az öltözékemet, ami tulajdonképpen nem is az enyém volt. Ugyanis mikor pár órával ezelőtt hazamentem átöltözni, hisz YoonGival megbeszéltük, hogy majd a moziban találkozunk, találkoztam NaRival, aki épp hozzánk jött. Legalábbis JuWonhoz. És amint meghallotta, hogy hova készültem, kötelességének érezte, hogy öltöztessen és helyre rakjon, ami a kinézetemet illeti. Amivel szerintem amúgy sem volt semmi baj, de mindegy. Barátnőm végül rám adott egy fekete farmert és egy bordó kötött pulcsit, fehér gallérral. Jó, nem volt nagy dolog, de az én ízlésem nem pont ez volt. Jobban szerettem a színesebb és kényelmesebb ruhákat. De NaRival lehetetlenség volt vitatkozni szóval kénytelen voltam így elhagyni a házat.

Kezemben a kajámmal várakoztam YoonGira, aki kicsit késett ahhoz képest, amit megbeszéltünk. Mellettem minden második emberrel a párjával érkezett, akibe teljesen bele voltak csimpaszkodva vagy éppen nevetgéltek. Soha nem vágytam ilyen kapcsolatra, én tökéletesen el voltam azzal, amit YoonGitól kaptam. Bár annak igazán örültem volna, ha nem késik annyit. Már szinte mindenki bement a filmre, én voltam majdnem az egyetlen, aki egyedül ácsorgott a bejárathoz közel és nézegette fél percenként a telefonját. Ahogy teltek a percek, úgy hagyott el a kezdeti izgalom és vette át a helyét a csalódottság. Szerettem volna, hogyha legalább ez az egy dolog nekünk is sikerül. Az első randink. De sajnos rosszul gondoltam. Már épp azon voltam, hogy dühömben kidobok mindent a kukába, amikor is üzenetem jött.

Mr. Romantikuslélek : Nézz balra.

Azonnal oldalra kaptam a fejemet, de nem láttam senkit sem csak egy takarítót. Dühösen meredtem a telefonomra és átkoztam YoonGit, amiért még ilyen helyzetben is viccet tudott űzni belőlem, amikor egy újabb üzenetem érkezett.

Mr. Romantikuslélek : A másik balra, te idióta.

Sóhajtva a másik oldalra fordítottam a fejemet és megkönnyebbülten engedtem le vállamat, mikor megpillantottam egy teljesen feketébe öltözött alakot, aki egyik kezét felemelve intett nekem lazán. Legszívesebben leordítottam volna a fejét, de túlságosan is lenyugtatott a tudat, hogy végre itt volt, úgyhogy csak megráztam a fejemet és a bejárat felé mutatva jeleztem, hogy előre megyek. Nem akartam, hogy feltűnést keltsünk, vagy hogy esetleg mások azt lássák, hogy együtt vagyunk.

Még pont a reklám végére be is értem és elfoglalva a helyemet, már el is kezdődött a film. Lepakoltam a kaját az ölembe és elmosolyodva figyeltem, ahogy YoonGi alakja kirajzolódott mellettem, majd elnézést kérve egyel beljebb ment, hogy aztán helyet foglaljon a mellettem lévő széken.

- Nem sietted el - suttogtam, miközben ropogtatni kezdtem a nachosomat.

- Feltartottak - válaszolta idegesen, majd mintha olyan természetese lenne, megfogta az üdítőmet és belekortyolt. - Ez életet mentett - sóhajtotta, majd kényelembe helyezve magát a helyén csúszott kicsit lejjebb és vette le fejéről a sapkáját. Maszkját viszont továbbra is magán hagyta és a továbbiakban élénk érdeklődéssel figyelte a filmet. Aha, igen... Már szerintem az első húsz perc alatt bealudt és egészen a végéig fel se kelt. Utána persze teljesen tanácstalan volt azzal kapcsolatban, hogy miért viselkedtem olyan furán. Nem vártam, hogy majd a kezemet fogva nézi végig a filmet vagy hogy bármilyen kontaktusba is lép velem. Nem, ezt nem vártam. De annak igazán örültem volna, hogyha nem késik el, és hogyha végig fent marad, legalább egy kicsit mutatva azt felém, hogy élvezi a társaságom.

Némán sétáltunk a kivilágított utcán, ahol rajtunk kívül nem sokan járkáltak, ha mégis, akkor egyáltalán nem figyeltek a környezetükre, így YoonGi tudott mellettem haladni. Ha még itt is tartotta volna tőlem az öt méter távolságot, akkor egy kicsit kiakadtam volna.

- Miért érzem úgy, hogy valamiért mérges vagy ? - pillantott felém szeme sarkából, mire gúnyosan elhúztam a számat és halkan felnevettem.

- Fogalmam sincsen...

- Ugye nem akarod, hogy kitaláljam mi a bajod ?

- Eléggé figyelmetlen lehetsz, hogyha erre magadtól se tudsz rájönni - forgattam meg a szememet, de aztán lassan megállva fordultam felé és néztem rá dühösen. - Oké, késtél, rendben, elfogadom. De még el is aludtál a film alatt. Ha ehhez sem volt kedved, akkor mondtad volna azt ! Egyáltalán van bármihez kedved, úgy őszintén ? - vált kissé szomorkássá a hangom, majd döbbent tekintetét látva jobbnak láttam elhallgatni és csak csöndben vártam a reakcióját.

- Oké, rendben - vakarta meg a tarkóját, majd lassan közelebb lépett és vállamat megfogva nézett mélyen a szemembe. - Őszintén megmondom neked, fogalmam sincsen hogy mire vágyik egy lány egy randin. Nem tudok másabb lenni, mint amúgy vagyok. Lehet nem adok neked rózsákat meg csokit és mondom mindig, hogy milyen gyönyörű vagy, attól még szeretlek. Csak én a magam módján mutatom ki. Nem szeretném, ha félre értenéd - csillant meg egy kis félelem a szemében, mire azonnal eszembe jutott, hogy Jin mit mondott az első komolyabb kapcsolatáról és lassanként sikerült megnyugodnom. Jobban belegondolva kicsit érettebben is kezelhettem volna a dolgot a fiút ismerve. Mégis hagytam, hogy magával ragadjanak az érzéseim, ezzel kellemetlen helyzetbe hozva őt.

- Nem értem félre. Csak kicsit zavart, hogy nem tudtunk semmiben se megegyezni. Erre még ez az egyetlen dolog is félresikerült.

- Támadt egy jó ötletem - gondolkozott el, majd kezemet megragadva húzott el egy irányba. - Mit szólsz egy kis esti iszogatáshoz ? - ajánlotta, miközben enyhén rászorított a kezemre és továbbra is sietős léptekkel haladt előre. Meglepetten bámultam hátát, majd kezeinket, de végül halványan elmosolyodva tettem pár nagyobb lépést előre, hogy mellette lehessek.

- Ha lesz mellé csirke, akkor benne vagyok - válaszoltam, mire YoonGi nevetve bólogatott és ígérte meg, hogy rendelünk csirkét is.

Nagyon különböztünk. El sem tudom mondani mennyire, ez mégsem akadályozott meg bennünket abban, hogy szeressük a másikat. Tulajdonképpen minden egyes vitánk után csak még erősebb lett a kapcsolatunk, ami miatt mindig furán néztek ránk a többiek, mi pedig mindig csak mosolyogtunk. Azonban az utolsó vitánk után képtelen voltam vidám arcot vágni úgy, hogy belül meghaltam.

És végül valóban a fiú stúdiójában kötöttünk ki, ahol a szőnyegre leülve dőltünk neki a kanapénak és ettük a dobozokból a csirkét, valamint bontottunk ki egy üveg sojut is hozzá. Volt még három, de nem terveztem túl sokat inni, úgyhogy nem is gondoltam, hogy el fog fogyni.

- Igazából ezen mostanában sokat gondolkodtam és valahogy nem találtam egy értelmes választ sem rá, úgyhogy megkérdezem; mégis miért nem műtitek meg az öcsédet ? Úgy tudom vannak műtétek már a problémájára - nézett rám YoonGi, szemében telis-tele színtiszta kíváncsisággal, ami miatt nem tudtam rossz néven venni a kérdését. Soha nem szerettem másokkal JuWon betegségéről beszélni, mivel emiatt egy ideig úgy érezhettem, hogy nincsen semmi baj. Legalábbis nem akkora, mint amilyen valójában volt. Úgy éreztem, hogy a válaszadáshoz szükségem lesz egy pohár sojura, így megtöltöttem már üres poharamat és egy hajtásra kiittam a tartalmát. A mellettem ülő fiú kissé aggódva figyelt engem, de mivel nem kezdtem el furán viselkedni az italtól, így csak egy újabb csirkét nyomott a kezembe annak reményében, hogy nem leszek rosszul.

- Hm... Lehetett volna műteni - vallottam be, ahogy visszagondoltam pár évvel ezelőttre mikor is kiderült JuWon betegsége. - De nem volt rá pénzünk. A rokonainkat se akartuk kifosztani, így inkább nekik nem is szóltunk WonWonról. És én hiába gyűjtöttem a műtétre, nem lett meg a szükséges összeg. Mostanra pedig már abban a stádiumban van, hogy csak az életét rövidítjük meg, ha be akarnánk vállalni egy műtétet. Így kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy nem sok éve van már hátra - köszörültem meg a torkomat, ahogy úrrá lett rajtam a rég eltemetett kétségbeesésem és szomorúságom. A remény hal meg utoljára mondást nem igazán ránk tervezték. A mi esetünkben nem volt túl sok remény. Ahogy pedig ez YoonGiban is világossá vált, lassan felemelte a kezét és megsimogatta az arcomat, mire halványan elmosolyodtam és nagyot nyelve visszafojtottam a könnyeimet.

- Nyugodtan sírhatsz, én nem szóllak le érte - simított végig a szemem alatt, mire összeszorítottam a számat és lassan megráztam a fejemet.

- Nem akarok mindig sírni miatta. Szeretnék a végéig kitartani, mert azzal JuWont is boldoggá tehetem - néztem le a poharamra, amit még mindig görcsösen szorongattam.

- Ugye tudod, hogy nagyon erős lány vagy ? - ingatta meg lassan a fejét hitetlenkedve és egy pillanatra szemei is összehúzódtak. - Ezt nagyon szeretem benned - tette hozzá csak úgy mellékesen, de engem már csak ezzel is egy kicsit jobb kedvre akart deríteni. - Na, most kérdezz te valamit. Bármire válaszolok - tárta szét a karját, úgy mintha céltábla lett volna. Mosolyogva megböktem a szíve fölött, miközben fél kezemmel töltöttem egy újabb pohár sojut.

- Mi számodra a legnagyobb félelmed ? Mert te az enyémet elég biztos, hogy tudod...

- Erre feltétlenül muszáj válaszolnom ? - kérdezett rá egy kisebb gondolkozás után, majd lassan belekortyolt a poharába és szemét összeszorítva nyelte le a sojut.

- Ha túl kínos, nem muszáj - hecceltem, ugyanis tudtam, hogy ezzel lehetett a legjobban hatni rá. Nem is kellett sok idő, már nyitotta is a száját, hogy védje saját büszkeségét.

- Jól van, értem - vakarta meg a fejét és lábait kinyújtva dőlt jobban nekem vállával. - Szerintem az a legnagyobb félelmem, hogy elveszítem a srácokat... Talán ezt mondanám. Meg úgy alapból, ha elveszítem azokat, akik közel állnak hozzám.

- Sokkal érzékenyebb vagy, mint ahogy azt az emberek gondolják - jegyeztem meg, miközben egy újabb pohár sojut legurítottam a torkomon, ami ismét végig marta az egész nyelőcsövemet egy kicsit sem kellemes érzést hátrahagyva.

- Az emberek sok olyan dolgot gondolnak rólam, aminek köze sincs a valósághoz - forgatta meg a szemét. - Utálom a pletykákat és azokat, akik hazugságokat terjesztenek rólunk, ezzel megnehezítve az életünket. Mondjuk nem mintha mostanában annyit járnék a netre, hogy ezekkel az emberekkel foglalkozzak. Inkább a többieket féltem, akik tényleg látják is őket. Sokan még nem tanulták meg, hogy menjenek el egy-egy beszólás mellett.

- Tehát akkor az utálkozókat gyűlölöd a legjobban ?

- Nem, a hazugokat - nézett felém, mire azonnal lefagytam és meredtem bámultam vissza komoly szemibe. Tudtam, hogy nem rám gondolt, hisz fogalma se volt semmiről, mégis egy időre kiszállt minden értelmes gondolat a fejemből. Helyette egy megmagyarázhatatlan szorongás költözött belém, amitől jó sokáig nem tudtam megszabadulni.

Ezek után, mintha YoonGi érezte volna, sokkal kellemesebb vizek felé evezett, már ami a beszélgetésünket illette és a családjáról kezdett el mesélni. Érdekes volt látni azt a két féle váltakozó érzést az arcán, ami előjött, mikor róluk beszélt. Egyszerre érzett mérhetetlen hálát és szeretetet, miközben egyik részében mintha néha bosszús lett volna. De le sem tudta volna tagadni, hogy fontos volt a számára mind az anyja és az apja, mind a testvére. Engem meg természetesen kifaggatott WonWonról, akiről több napon keresztül tudtam volna mesélni, így az egész élettörténetén végig mentünk volna.

- Azt hiszem ideje lenne eltakarítanunk - néztem az órámra, ami már elég későt mutatott és mivel nem akartam többet inni, hogy aztán ne emlékezzek semmire, inkább leállítottam a mi kis randinkat. YoonGi azonnal fáradtan nézett felém és látszólag semmi kedve nem volt a pakoláshoz. Nem véletlenül nézett mindig úgy ki a stúdiója, mint egy disznóól. - Na, gyere, segítek - nyújtottam felé a kezemet, hogy végre felkeljen a helyéről, de ahelyett, hogy felállt volna, megragadta a kezemet és lerántott az ölébe. Morcosan néztem vidáman csillogó íriszeibe, miközben tekintetem akaratlanul is levándorolt piros ajkaira, amiket enyhén szétnyitott így láttatta fehér fogait is. Morcosságom egy szempillantás alatt elillant és lassan szememet lehunyva közelebb hajoltam arcához és nyakát átkarolva nyomtam ajkaimat övéihez, azonnal megérezve a soju édeskés ízét, minek hatására elmosolyodtam. YoonGi kezeit hátamra vezette és miközben lassan végig simított gerincemen, viszonozta csókomat és fejét félredöntve húzott még közelebb magához. Lélegzete csiklandozta az én orromat, szíve dobogását szinte egynek éreztem sajátommal, ahogy nekidőltem mellkasommal az ő tenyere lecsúszott a csípőmre, minek következtében beletúrtam selymes hajába, ami sokkal puhább volt, mint azt bárki képzelte volna ennyi festés után.

Idilli csókcsatánkat a stúdió csengője szakította félbe, mire azonnal összerezzentem és felébredtem a pár perces transzból, amibe beleestem egy időre. Szememet kinyitva fordítottam fejemet az ajtó felé, amin üvegén keresztül láttam egy magas alak körvonalait.

- Bárki is az, kinyírom - állt fel lassan YoonGi, engem óvatosan letolva magáról. Mielőtt még ajtót nyitott volna, gyorsan megigazítottam a hajamat és rendbe tettem légzésemet, hogy kettőnk közül legalább egy valaki ne úgy nézzen ki, mintha most jött volna egy csatából.

Ahogy kitárta az ajtót, azonnal megpillantottam Jint, aki kezében egy kocsikulcsot pörgetett vidáman, de ahogy kiszúrt engem is a háttérben, majd ismét a zilált külsejű barátjára nézett, azonnal leengedte a kezét.

- Úgy tűnik megzavartam valamit - tettette az ártatlant, miközben sütött arcáról a jó kedv és káröröm. Viszont YoonGi olyan szemekkel nézett rá, hogy csodáltam a merészségét. Úgy tűnik nem akart túl sokáig élni. - Gondoltam menjünk együtt haza YoonGi, de úgy látom jobb társaságod is akadt, így lehet inkább egyedül megyek...

- Ohoho, ha már így ránk törtél, segíts nekünk eltakarítani és vigyük haza akkor már Choát is - ragadta meg a karját, hisz látszólag az idősebb le akart lépni. Viszont YoonGi elég hatásosan beszélt hozzá, ugyanis Jin az ellenkezés helyett inkább szófogadóan beállt mellém takarítani. Természetesen a barátom mindez idő alatt semmit se csinált, csak kiállt a garázsból a kocsival. Holott ennyi soju után már ezt sem lett volna neki szabad...

- Úgy látom valóban egy hullámhosszra kerültetek - lépdelt mellettem Jin a kijárat felé, mire sóhajtva néztem rá, majd ismét a padló felé. - Látom már nem akarsz megölni, ez egy nagyon szép fejlődés. Még a végén együtt fogsz nevetni velem és legjobb barátok leszünk, ha YoonGi ilyen jó hatással lesz rád.

- Soha - ráncoltam a szemöldökömet, mire SeokJin azonnal szívéhez kapta a kezét és tettetett sírásba kezdett, amit egészen a kocsiig nem is hagyott abba. Ott is csak azért halkult el, mert YoonGinak megfájdult a feje a sojutól és megfenyegette, hogy kirúgja a kocsiból, ha nem marad csöndben. Erre azonnal befogta és a továbbiakban a kapcsolatunkról érdeklődött.

Bármennyire is nehéz bevallanom, Jint eléggé megkedveltem az idők során. Hiába nem mutattam ki, tisztában voltam vele, hogy egy nagyon jó ember volt, aki úgy vigyázott a fiúkra, mintha mind a gyerekei lettek volna. 

♡♡♡

Sziasztok^^

Huh, kicsit eltűntem az éterben. Ezért elnézést kérek, csak kicsit nehéz a suli. Emellett én külön nyelvtanfolyamokra is járok, úgyhogy ez még jobban nehezít abban, hogy részeket hozzak. Pedig higgyétek el, hogy nagyon szeretnék írni. Had ne említsem az állandó stresszt a jövőmmel kapcsolatban, az előrehozott érettségimmel kapcsolatban és a többi XD De nagyon köszönöm, hogy itt vagytok és kommenteltek, csillagoztok. Ha fáradt vagyok akkor csak nézegetem a kommentjeiteket és jobban érzem magam. Szóval köszönöm. És azt is, hogy ilyen türelmesek vagytok. Remélem tetszett nektek a rész és elnézitek, ha néha kicsit később hozom <3