Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Felkeltem, lassan elkészülődtem, hagytam pénzt JuWonnak és elhagytam a lakást. Örültem, hogy ma szintén nem volt időnk YoonGival a számomon dolgozni, ugyanis most semmi kedvem nem volt kettesben maradni vele. Fogalmam sem volt mi jött rá megint, de azok után, hogy kezdett kicsit felengedni a közelemben, nem hittem volna, hogy megint úgy fog viselkedni, mint az elején. Sőt, ha mondhatom ezt, most csak még elviselhetetlenebb volt. Csak amiatt, mert már megismertem a kedvesebbik oldalát is. Nem tudom miért, de ez most nagyon zavart.

Sóhajtva léptem be a Big Hit épületébe és köszöntem a szembe jövőknek, miközben a mai napi teendőkön gondolkoztam. A fiúk próbáltak a visszatérésük miatt, amihez már csak durván két hét kellett. A dalokat már felvették és a videóklipphez is csak utolsó jelenetek hiányoztak. Nagyon érdekesek voltak számomra az új színes hajukkal, de egyébként jól állt nekik. Mondjuk YoonGi kísértetiesen hasonlított egy törpére a hét közül azzal a kék hajával. Örültem, hogy legalább JungKook haját nem változtatták meg, neki jól állt a barna is.

Ezen gondolkozva ácsorogtam a liftre, valamint egy emberre várva. Reméltem, hogy mire megérkezik a lift, valaki majd szintén fel akar menni. Nem próbáltam még egyedül utazni, de nem hiszem, hogy sokáig bírtam volna. Mikor beszorultunk YoonGival, akkor is neki köszönhettem, hogy viszonylag sokáig az eszemnél voltam. Ott tényleg rendes volt... Fejemet megrázva vertem ki minden vele kapcsolatos gondolatot a fejemből, majd azonnal hátra kaptam a fejemet, mikor megéreztem csuklómon egy másik kezet. Reflexből behajlítottam ujjaimat, de azonnal visszaeresztettem magam mellé ökölbe szorult kezemet, mikor megpillantottam egy ismerős szempárt. Tényleg csak ebből ismerhettem fel az adott alakot, ugyanis fekete baseball sapka és egy maszk is takarta az arcát. Viszont sötét szemeiből, a sapka alól kikandikáló hajából és a magasságából azonnal tudtam, hogy ki az. Mielőtt még akár egy szót is tudtam volna szólni, ujját szája elé emelte, ezzel csöndre intve és megindult velem a hátsókijárat felé. Miközben a lépcsőn húzott le és rajtunk kívül senki nem volt a közelben, azonnal kérdőre vontam. Nem kis értetlenséggel a hangomban.

- Mégis mit csinálsz JungKook ? Neked nem gyakorolnod kellene ?

- Mindenki úgy tudja, hogy beteg vagyok, neked pedig szóltam, hogy ne gyere ma dolgozni. Egyébként meg ma van a szülinapom, úgyhogy úgy döntöttem kiveszek egy napot - avatott be a kis történetébe, mire azonnal lassítani kezdtem, ezzel őt is megállítva. Felvont szemöldökkel fordult hátra, miközben én végre kiszabadultam a szorításából és karomat magam előtt összefonva vált komollyá a tekintetem.

- Boldog szülinapot, meg minden. Viszont nem értek egyet az ötleteddel. Hamarosan visszatértek, neked gőzerővel kellene dolgoznod és mégis azt mondod, hogy ellógsz egy napot ? Az a JungKook, akit én ismerek, ilyet soha ki sem ejtene a száján - magyaráztam, miközben azon gondolkoztam, hogy vajon nekem ezzel mennyire veszélyeztette az itteni állásomat. Megértettem, hogy akart egy kis pihenőt. Ha valaki más mondta volna, akkor még azt mondom, hogy oké, de Jeon JeongGukról beszéltünk. Arról a fiúról, aki mindig száztíz százalékot adott bele a próbákba és a lógás lehetősége meg se fordult fejében. Nem értettem mégis mi ütött belé.

Egy darabig csak némán bámult rám, majd lassan levette szája előtt lévő maszkját és szomorúan elmosolyodva vakarta meg a tarkóját.

- Mivel én vagyok a Golden Maknae, így még csak soha nem is gondolhatok a lógásra, ugye ? Lehet így van... Igen, így lenne a legjobb - nevetett fel erőltetetten és hátat fordítva nekem folytatta. - Menjünk vissza. Vár a próba, meg a szünet nélküli gyakorlás. Majd este eszek egy tortát a többiekkel és kívánok valamit. Mondjuk, hogy jövőre legalább ezen a napon lélegezhessek egy kicsit... - sóhajtott fel, mire azonnal leengedtem karomat és torkomban egy hatalmas gombóccal néztem utána. Lehet túlzásba estem, mint menedzser ? Dehát csak nem akarom, hogy bajba kerüljön... Ekkor beugrott, mikor legutóbb elsírva magát ölelt meg. Olyan fáradtnak tűnt már akkor is... Aish... Én és a szívem. Egyszer ez fog a halálba vinni.

- Várj ! - szóltam utána, mire megtorpant, de még mindig nem fordult felém. - Rendben, most az egyszer kivételt teszek, mivel tudom, hogy te is emberből vagy. Menjünk... Oda ahova menni akartál - magyaráztam, miközben azon agyaltam vajon merre is akart menni eredetileg. Viszont azonnal lefagytam, mikor megfordult és egy hatalmas vigyorral az arcán rakta fel maszkját és lépett az ajtóhoz.

- Tudtam én, hogy rád számíthatok, noona - bökte ki nagy nehezen a végét én meg csak ekkor jöttem rá, hogy át lettem ejtve. A kis ördög... Ezt még visszakapja. Nem volt mit tenni, így hát sóhajtva kimentem vele az ajtón és megigazítottam a rajtam lévő fehér baseball sapkát.

Így, hogy elérkezett az ősz első napja, az időjárás lassanként kezdett normalizálódni, a téren, hogy már nem volt negyven fok. Mostantól csak a tájfun várt ránk. Ez is milyen jól hangzott, ugye ? Néha igazán utáltam itt élni. Az időjárás olykor túlságosan is elviselhetetlen volt.

- Egyébként... Hova is akarsz menni ? - kérdeztem, miközben már vagy tíz perce csöndben követtem a fiút a metró felé. Nem egészen értettem egyet azzal az ötlettel, hogy ezt használja. Még a végén hasonló helyzetbe került volna, mint YoonGi meg én. És már megint témánál vagyunk...

- Azt terveztem, hogy kölcsön veszlek egy napra az órádért cserébe. Elmegyünk a tropicariumba. Iszonyat régen voltam már. Aztán következő utunk egy kis buszozás lenne. Mindig, amikor össze vagyok zavarodva, vagy csak egy kis pihenése vágyom, akkor felülök egy bizonyos buszra, amin soha nincsen szinte senki és elmegyek valamerre vele. Igazán felfrissítő. Majd elmegyünk az órádért és végül piknikezünk a Han folyónál. Ne aggódj, addigra besötétedik és így nem fognak felismerni - hadarta el egy szuszra az egész mai menetrendünket, de olyan nagy izgalommal, amilyennek még soha nem hallottam. Halványan elmosolyodtam gyerekességén és beletörődve ebbe a napba, eldöntöttem, hogy már csak a fiú miatt nem leszek házsártos. Annyi mindent tett értem, hogy igazán nem lehetett egy rossz szavam se az ötletét illetően. Tökéletesen érthető volt, hogy a szülinapját egy kicsit élvezni is akarta. Ráadásul lehet nekem se ártott egy kis kikapcsolódás és a munkától való elhatárolódás. Ezen a napon nem kellet foglalkoznom se YoonGial, se azzal a hülye füzettel, se a menedzseri munkámmal, se a cikkekkel, se pedig a főszerkesztőnek tett ígéretemmel. Sok információm volt YoonGiról és igazából még pár tagról. Ezekből elkezdhettem volna írni egy cikket, de akárhányszor leültem a laptopom elé, egy sort sem tudtam írni. Mintha csak az agyam ezzel próbált volna akadályozni engem, figyelmeztetni, hogy amit tenni készülök, nem helyes. Én magam is tisztában voltam vele az első perctől kezdve, mégis JuWon miatt nem érdekelt. Nekem ő volt az utolsó közelebbi családtagom. Muszáj volt mindent megtennem a boldogságáért, mégha ez azt is jelentette, hogy bántanom kell másokat.

- Min gondolkozol ennyire ? - húzott le óvatosan Kook a bicikliútról, mire nagyokat pislogva néztem rá, majd mosolyodtam el zavartan.

- Csak azon, hogy mennyi mindent terveztél mára... És nem egészen értem miért pont engem hoztál magaddal, mégha az egyik oka az órám is - nem is annyira hazudtam. Valóban megfordult mindez az agyam egy elrejtett zugában...

- Hm... - tette zsebre kezét lassan, majd elindult a zebrán az aluljáró felé. Tehát tényleg metrózni akar. - Mert veled szórakoztató lehet.

- Szerintem Jin nálam is szórakoztatóbb társaság. A vicceivel együtt - kontráztam, habár igazából elég gyenge próbálkozás volt. JungKook imádta az idősebbet szívatni, ezt észrevettem, de nem úgy nézett ki, mintha ezt a napját pont vele akarná tölteni. De mégiscsak jobban ismerte. Úgyhogy végképp nem értettem.

- Lehet, de úgy gondoltam, akit még nem ismerek annyira, de szeretném megismerni az te vagy, szóval... Emiatt választottalak téged - ráncolta szemöldökét, de muszáj volt még egy kérdést feltennem, ami miatt csak még furábbnak tartottam a döntését.

- De nem úgy volt, hogy tartasz a lányoktól ?

- Öhm... Próbálok túllépni rajta - vágta rá egyből zavarba jőve, majd torkát megköszörülve nézett az előtte lévő kapura, ami nem akarta átengedni.

- Nem töltöttél fel pénzt a kártyádra, ugye ? - mutatta a kezében lévő tárgyra, mire fejéhez kapva bólintott. - Használd az enyémet - dobtam a kezébe, mikor én már tovább jutottam, mire sajnálkozva lehúzta magának is és mellém lépve kért volna azonnal bocsánatot, de én megállítottam. - Te találtad ki a mai programot, ráadásul azt sem hagytad, hogy fizessem az órámat, tehát az a tisztességes, ha én is állok valamit - vázoltam fel a helyzetet, mégha igazából annyira spórolni is akartam a pénzemmel. Nem tehettem mást. JungKook már tényleg így is többet adott, mint amit megérdemeltem.

Szavaim végül célt értek, ugyanis miután bevetettem a kellemetlen helyzetbe hozol kártyát, könnyebben belement a dologba. Még jó, hogy nagyjából kiismertem, így tudtam mivel tudok rá hatni.

A metrón direkt meg se szólalt, a telefonját nézegette, remélve, hogy nem kap üzenetet a többiektől, ha mégis, akkor válaszol nekik, hogy minden rendben vele. Legalábbis valami ilyesmit magyarázott. Mesélte, hogy a többiek egyedül otthon hagyták és megígérték, hogy hamarabb hazamennek. Ugyan a fiú ellenkezett, de hajthatatlanak voltak. Így JungKook hagyott otthon nekik egy cetlit, miszerint lement gyógyszerért. Okos srác, azt meg kell hagyni.

Megérkezve a tropicáriumhoz, egy nem túl hosszú sor várt minket a kasszánál. Hétköznap lévén, ráadásul ilyen korán, főleg iskolás vagy óvodás csoportok voltak. A fiú egész jó helyet választott nekünk a helyzetét tekintve.

Egy húsz perc várakozás után be is jutottunk az épületbe. Közben kő-papír-ollóval ütöttük el az időt, a vesztest pedig a győztes mindig homlokon pöckölhette. Kook bőrén lévő vöröslő foltot elnézve, lehetett sejteni, hogy melyikünk volt a legbénább. Megnyugtató volt, hogy a fiú mégsem volt mindenben olyan jó. Bár azért valljuk be, ez a játék nem volt akkora dolog. Inkább csak a szerencsén múlt. A fiú elmondása szerint, neki az ilyen játékok soha nem mentek. Mintha csak a tehetsége miatt pont a szerencse hagyta volna el. Ezen mondjuk én nagyon jót nevettem, mire Kook közölte, hogy lecserél az ovisokra, hogyha nem hagyom abba. Úgy tűnt azt kevésbé bírta, ha kivételesen nem ő szívatott valakit, hanem ő volt az áldozat.

- Naaaa, gyere már. Arra vannak a cápák. Yah ! - szóltam rá, miközben azt figyeltem, ahogy egyre lejjebb roggyasztotta térdét, így pedig eltűnt a húsz gyerek között. Nevetésemet visszafojtva hívogattam továbbra is, habár nem igazán akart előkerülni. Ahogy így kapkodtam fejemet keresve ismerős alakját, egyszer csak elértem a gyerek had végére, mire valaki hirtelen kiemelkedett közülük, ezzel megállásra kényszerítve. - Auch... - simogattam orromat, ugyanis sikeresen neki mentem Kook mellkasának. A fiú mosolygó szemekkel nézett le rám, a legfurcsább pedig az volt, hogy egyáltalán nem láttam, hogy zavarban lenne. Pedig igazán közel volt hozzám. - Nem akarok közbe szólni, de nem úgy volt, hogy öhm... Félsz tőlem ?

- Oh... - kapott észbe a fiú és egy lépést hátrált tőlem. - Jaj, megijedtem - kapott szívéhez, mire szemöldökömet ráncolva ütöttem meg a karját, jelezve, hogy nem vicces és folytattam utamat a cápák felé.

Az egész hely egyébként tényleg hatalmas és gyönyörű volt. Ahogy a különböző halak, teknősök, cápák, ráják, medúzák és még ki tudja mi minden úszkált megannyi üveg mögött, mely vízzel volt telítve. Sokkal kisebbnek éreztem magamat hozzájuk képest. Ahogy az egyik alagútba bementünk, fölöttünk úszott el két cápa. Pár gyerek az üveghez préselődve nézte csillogó szemekkel az élőlényeket, akik ugyan be voltak zárva, de legalább egy viszonylag nagy tér volt nekik kialakítva az életükhöz. Véleményem szerint lehet, hogy itt még tovább életben maradtak, mintsem a rendes élőhelyükön, ami már lassan tele volt szeméttel.

Ahogy elnéztem JungKookot, aki hasonló szemekkel nézte a halakat, elmosolyodtam és készítettem róla egy képet. Nem mindennapi látvány volt ilyennek látni őt. Viszont ahogy jobban megnéztem, feltűnt, hogy volt a kezében egy kamera, amivel először az akváriumban lévő élőlényeket, majd engem fotózott le. Vagy videózott, ebben már nem voltam biztos.

- Nem baj, ha megörökítem a mai napot ? - lépett hozzám, mire csak megráztam a fejemet. - Majd szeretnék csinálni belőle egy videót. Mostanában eléggé nagy hobbim lett a kisfilmek készítése - vakarta meg a tarkóját zavartan, mire csak bólintottam, hisz már láttam az eddig elkészülteket. Volt egy, ami publikus is volt, még pár pedig csak saját maguknak készült. Sokon rajta volt Lusi is, így érthető okokból azokat nem hozták nyilvánosságra.

Még elbarangoltunk egy ideig, mire elértünk a kijárathoz, ahol Kook vetetett két teknősös plüss kulcstartót. Egyiket nekem, egyiket pedig neki. Gyanúsan hasonlítottunk egy párra, de mivel WonWonnal szintén volt ilyen páros dolgunk, így hamar túltettem magamat ezen az aggodalmamon. Pedig, ha akkor jobban átgondolom az egészet, meg tudtam volna kímélni JungKookot legalább egy kicsit.

Következő utunk egy buszmegállóba vezetett, ahol felszálltunk arra a bizonyos varázsbuszra. De ahogy a fiú is mondta, valóban nem volt rajta, csak egy két ember. Mi beültünk hátra egy kettes helyre és míg én az ablakhoz, úgy Kook mellém telepedett le. Útközben vettünk egy kis csípős rizssütit, amit megpróbáltunk anélkül elfogyasztani, hogy bármit is összekentünk volna. Ugyanis a sofőr kicsit mogorván nézett ránk, mikor meglátta a kezünkben.

- Egyébként... Válaszolj valamire őszintén Kook. Mi lennél, hogyha nem idol ? - néztem rá, miközben lassan megrágtam egy újabb csípős rudat.

- Hát... - gondolkozott el a fiú és látszott arcán, hogy meglepte a kérdésem. - Igazából vagy egy éttermem lenne vagy pedig egy tetoválószalonom. Meglepett, mi ? - mosolyodott el arcomat látva.

- Hát...Őszintén egy kicsit igen. Nem éppen néztem volna ki belőled.

- Sejtettem. A legtöbb ember úgy reagált, ahogy te - kortyolt bele vizébe majd száját megtörölve folytatta. - Igazából szeretek rajzolni, úgy alapból alkotni. És egész jó is vagyok benne. Lehet a bátyámnak köszönhetően. Nem is tudom... Mindenesetre nagyon király dolognak tartom a tetoválásokat. Később én is szeretnék magamnak egyet.

- Daebak... És még azt hittem, hogy szimplán csak egy félős nyuszi vagy - szaladt ki a számon, majd bocsánatkérően elhúztam a számat és felé nyújtottam a maradék rizssütimet. - Kéred ?

- Nem - nevetett fel. - Edd csak meg. Valójában annyira nem bírom az erős és fűszeres dolgokat...

- Szóval ezért kértél csak keveset... De akkor miért nem szóltál ? Bármi mást vehettünk volna.

- De te ezt akartad - mosolygott rám, mintha ez tök természetes lenne. Zavartan megköszörültem a torkomat és inkább ittam a vizemből, ugyanis úgy éreztem, mintha megakadt volna egy falat a torkomon. Pedig erről szó sem volt. Annyi jele volt. Én mégsem vettem észre. Talán azért, mert annyira hasonlítottál az öcsémre ? Összetévesztettem azt az érzést ? Vagy csak nem akartam felismerni. - Kérdezhetek én is valamit ? - szólalt meg nagy lassan, mire elfordultam az ablaktól és kíváncsian vártam a kérdésére. - A szüleid... Milyen emberek voltak ? Természetesen nem kell válaszolnod, ha túl fájdalmas... Csak érdekel, mivel YoonGi hyung odáig van a fényképeikért. És én is nagyon megszerettem őket miatta.

- Hm... Nem is tudom. Tudod, ők is teljesen normális szülők voltak - kezdtem neki egy kis hallgatás után, ami csak azért volt, mert pont ez érdekelte a fiút. Őszintén meglepett vele. - Felneveltek minket, már amikor nem utazgattak és amikor csak tudtak, hívtak minket. Igazából annyira mégsem voltak átlagosak. Amellett, hogy vállaltak két gyereket is, nem mondtak le a karrierjükről se. Ez sok esetben nem túl jó dolgokat eredményez. De nálunk... Nálunk nem volt különösebb probléma. Megszoktuk, hogy olykor távol voltak, hogy csak kamerán keresztül láthattuk őket - emlékeztem vissza az akkori időkre, amik apró mosolyt csaltak ajkaimra. Lehet már nem kaphattam vissza a szüleimet, de nem akartam úgy visszaemlékezni rájuk, hogy minden alkalommal sírni támadjon kedvem. A lehető legboldogabban akartam mindezt tenni, hogy ezzel is megbecsüljem az együtt eltöltött perceket. Mert nem siratni akartam a múltat, hisz egyáltalán nem volt szomorú. - Sok helyre elvittek minket. Anyukám nagyon melegszívű volt, habár igen féltékeny típus. Még minket se szeretett más közelében látni, nemhogy aput. Apa ehhez képest egyáltalán nem volt az a féltékeny fajta. Anya sokat szomorkodott is miatta. Pedig egyáltalán nem arról volt szó, hogy ne szerette volna. Csak, hogy is mondjam... Addig nem aggódott, amíg nem volt tényleges baj - próbáltam elmagyarázni a dolgokat és hirtelen eszembe jutott, hogy vajon a repülőn is mikor kezdhetett el ténylegesen megijedni. Őt ismerve, talán egész végig anyut nyugtatta.

- Choa... Jól vagy ? - érintette meg hirtelen Kook a kezemet, ami már teljesen elfehéredett a pólóm gyűrögetése miatt. - Bocsánat. Nem kellett volna pont róluk kérdezősködnöm... - hajtotta meg a fejét, mire azonnal felemeltem kezeimet és megráztam a fejemet.

- Ne, nem kell. Tényleg semmi baj. Naaaa, Kook. Ne nézz így - nevettem fel, ugyanis hihetetlenül aranyos volt azokkal a bánkódó kutyaszemekkel. - Van még egy öcsém, meg kellett tanulnom nem elsírni magamat, ha csak a szüleimről beszélek, különben ki nyugtatott volna mindkettőnket.

- Az öcséd még mindig...

- Igen, ő egy síró kisbaba - sóhajtottam fel gondterhelten és beavattam JungKookot azokba a dolgokba, amiktől WonWon egy-kettőre sírva fakadt. Nem csak én lettem jobb kedvűbb, de úgy tűnt, ő is elfeledkezett arról, hogy az előbb még olyan kényelmetlenül érezte magát. Végül is ez volt a cél, úgyhogy örültem, hogy bevált.

Azon a buszon utazni valóban más volt. Nem hallottuk mások beszélgetését a közelünkben, annyi helyen sem álltunk meg, csak mentünk. Valamerre. Megnyugtató volt, ahogy csak beszélgettünk, az idő telt és mi szinte észre sem vettük. JungKook meglepően jó beszélgetőtárs volt. Ráadásul szintén élt-halt a Marveles filmekért, így elvoltunk azzal a témával egy darabig.

- Tehát még mindig nem akarod elmondani mennyibe is került az órám ? - lépkedtem a fiú mellett, miközben egészen a buszról leszállva próbáltam rávenni, hogy beszéljen. Nem is kell mondanom, hogy nem sok sikerrel. Tudta, hogy kifizetem neki, mégha később is, ha hallok az áráról. Utáltam tartozni valakinek.

- Choa, ajándék. Vedd úgy mintha a mai napért cserébe kapnád.

- De ez a te szülinapod - ellenkeztem.

- Nem baj...

- De...

- Shhh - tolta el a fejemet maga mellől és velem együtt belépett a kis üzletbe. A sétáló utca sarkán volt. Elég kis helyiség, de annál barátságosabb. Bent minden fából volt, nagyon jól lehetett érezni annak kellemes illatát is. A pultban és mindenhol máshol órák voltak kirakva, melyek egyenletes kattogó hangot adtak ki, valamint pár karkötő is lógott itt-ott. JungKook addig nem intézte a dolgot, amíg én a közelében voltam, így kénytelen voltam körülnézni a kis helyiségben. Az eladó egy idős férfi volt, aki szinte jó barátjaként köszöntötte a fiút. Sóhajtva megálltam pár órát nézegetni, de ahogy kitekintettem az ablakon, észrevettem szemközt egy cukrászdát. Ha jól emlékszem. Márpedig jól emlékszem, akkor Kook azt mondta ezután esti piknikezésre megyünk.

- Kint megvárlak, oké ? - mutattam az ajtó felé, mire Kook bólintott és már vissza is fordult a férfi felé.

Amilyen gyorsan csak tudtam, bementem a cukrászdába és miközben sorban álltam elgondolkozva nézegettem a sütiket. Vajon milyennek örülne ? Hm... Mindegyik nagyon jól nézett ki, de fogalmam sem volt, hogy melyik ízlene a fiúnak. Végül minden mindegy alapon kiválasztottam egy epertortát. Ha jól tudtam, a gyümölcsökkel semmi baja nem volt. Miközben vártam a maradék emberre előttem, tekintetem az előttem álló két lány telefonjára tévedt, mire hirtelen az ütő is megállt bennem. Az komolyan én vagyok és Mr.Seggfej ? Tudhattam volna, hogy azok a sasaengek képet is készítettek. Már kezdtem volna olvasni, hogy mégis milyen véleménnyel voltak róla a rajongók, de az előttem álló két lány azonnal választ adott a kérdésemre.

- Milyen jó, hogy vele volt az egyik staff tag...

- Igen, ha egyedül lett volna még a végén szétszedik szerencsétlen oppát - rázta a fejét a másik army is és véleményüket hallva nem tudom miért, de megnyugodtam. Örültem, hogy legalább ebből nem akartak fölösleges pletykát gyártani. Az csak még jobban esett, hogy engem se szóltak le. Pedig aztán engem biztos, hogy nem készített volna ki a véleményük. Ez viszont kicsit még jól is esett. Hogy nem volt hiába az akcióm.

- Jó napot, mit adhatok ? - köszönt a pult mögött álló fiatal lány, mire rámutattam a kívánt sütire és illedelmesen kértem két szeletet. - Más valamit ?

- Egy... Egy gyertyát is kérnék szépen.

Nem volt már túl messze a Han folyó, amihez elérve végre megtudtam, hogy mit rejtett a JungKook táskájában lévő nagy valami. Telepakolta egy csomó dologgal. Köztük ramyonnal, forró vízzel - természetesen termoszban - egy pléddel és pár üdítővel.

- Mi ez, varázstáska ? - segítettem neki kiteríteni a sötét kék és fehér kockás plédet, amire lassan leültünk és elkészítettük a ramyont.

- Nem, csak minden négycetcentiméterét kihasználtam. Egyébként lehet nem lesz olyan finom a ramyon, mintha otthon csinálnánk, de egész jó - magyarázta Kook, miközben ráöntötte a vizet a két tésztára.

- Ezelőtt is voltál már itt ilyenkor ?

- Igen... Még régebben gyakran jártunk ide a többiekkel beszélgetni vagy biciklizni. Mostanában nappal ez kicsit nehezen jöhet össze elég sok tényező miatt, de este, ha van időnk kiülünk és bámuljuk a vizet, miközben lelkizünk. Van mikor iszogatunk is mellé.

- Jól hangzik - mosolyodtam el, miközben azt figyeltem, hogy milyen nagy boldogan mesélt a hétköznapi dolgaikról. Ami kivételesen nem az állandó gyakorlás volt. Lehet egy rajongó nem tudta ezt elképzelni, de ők sem különböztek sokban másoktól. Mindent csináltak, amit egy másik ember is. Csak őket sokan kísérték figyelemmel ezzel elérve, hogy egy „átlagember" elérhetetlennek érezze őket. Pedig nem volt sokkal nehezebb találkozni és kapcsolatba kerülni velük, mint egy másik emberrel, aki nem volt híres. Csodálkoztam volna, hogyha ők nem vágytak néha egy kis szünetre. Mivel ők maguk is beleestek abba a csapdába, miszerint nem normál emberek. Mindezt azért, mert nem tudtak jobb szót arra, hogy mik is voltak tulajdonképpen, azt leszámítva, hogy idolok. Én mindennek láttam ekkor JungKookot csak „másnak" nem. Most tényleg Jeon JeongGuk ült előttem.

- Hogy tetszik ?

- Micsoda ? A látvány, a hangulat, a kellemes idő ? - soroltam a pozitívumait a helynek, mire Kook elmosolyodott és bólintott. - Nagyon... Nyugodt. Pedig rajtunk kívül vannak még itt elég sokan. Mégis másabb, ha nappal lennénk itt.

- Mert itt nem érdekel senkit sem, hogy ki az az alak a sötétben. Itt nem lát senki. Mindenki csak egymásra figyel - magyarázta meg, mire megvilágosodva néztem körbe és jöttem rá, hogy igaza volt. Ugyan az úton ott voltak az utcai lámpák, de itt lentebb a füvön már nem annyira volt érzékelhető. Mégsem nevezhettem teljesen sötétnek sem. Pont megfelelő volt, ahhoz, hogy arra figyelj, akivel éppen vagy. Már értettem miért szerettek este idejárni. - Egyébként - rakta le a pálcikáját a fiú és zsebébe nyúlva vett elő egy kisebb tárgyat. - Itt van az órád. Ugyan a szíjat ki kellett teljes egészébe cserélni, de minden más ugyanaz és még az elem is jó. Most egy darabig ismét működni fog - magyarázta miközben felrakta a csuklómra.

- Tökéletes - simítottam végig a számlapján és hálásan néztem fel a fiúra. - Ha nem félnék attól, hogy leáll a szíved, akkor most megölelnélek - mondtam, mire Kook csak felnevetett és zavartan beletúrt a hajába. - Én is hoztam neked valamit - jutott eszembe és elvéve mögülem a fehér kis dobozt, leraktam közénk, majd lassan szétnyitottam. - És itt egy gyertya is - szúrtam bele az egyik tortaszelet tetejébe. JungKook teljesen ledermedve bámulta a sütit, majd nézett fel rám és próbált megszólalni.

- Én...

- Köszönöd ? Hálás vagy ? Tudom - vigyorodtam el, mire halkan felnevetett és belenézett a most már égő gyertya lángjába. - Kívánj valamit, mielőtt valaki azt hiszi, hogy gyújtogatunk - siettettem és azért a vészhelyzet esetére résen voltam és ide-oda tekintgettem, miközben vártam, hogy végre kívánjon valamit. Szemem sarkából láttam, hogy egy darabig engem figyelt, majd egy nagyot nyelve lehunyta a szemét és elfújta a gyertyát. Nem tudom megmagyarázni azt, amit akkor éreztem, de mindenesetre megváltozott közöttünk a hangulat. Ugyanúgy beszélgettünk tovább, nevettünk és szórakoztunk, de érezhető volt a levegőben az a ki nem mondott szó.   

♡♡♡

Sziasztok^^

Elnézést a hosszú kihagyásért, csak valamiért mindent akartam csinálni mostanában csak írni nem XD Viszont most visszatértem, ráadásul egy jó kis hosszú résszel :3 Valamint mondani szeretnék valamit. Ezen a héten elutazom tíz napra, így várhatóan két hétig nem igazán lesz sehol sem új rész >< Ezt sajnálom, de remélem vártok rám :) Aztán utána is nagyon változó mikor tudok hozni, hisz jön a nővérem esküvője, így azzal leszek elfoglalva. De ígérem sietek, ahogy csak tudok. Mindenkinek nagyon szép nyarat továbbra is mindenkinek ! <3