Szerencsére rátaláltunk a címre, amit felírva a kezemre, már indultunk is fogni egy taxit. Nem volt éppen egyszerű ezt a kora esti forgalomban, ami engem eléggé nagy aggodalommal töltött el, hisz egy óra volt a fiúk fellépéséig. YoonGi pedig még ott se volt.

- Ne aggódj, oda fogunk érni - mondtam, miközben próbáltam vagy már az ötödik taxit leinteni; sikertelenül. - Hát akkor menj a francba, te szerencsétlen ! - kiáltottam utána idegesen, majd hajamba túrva hunytam le a szememet, hogy lenyugodjak.

- Az egyetlen, aki aggódik az te vagy, és nem én - szólalt meg mellettem Mr. Seggfej, aki azon kívül, hogy legyezte magát a meleg miatt, egyébként egész jól el volt. Nem úgy látszott, mintha ideges lenne, amit furcsálltam is.

- Öhm... Már nem azért - vakartam meg az orromat zavartan és felvont szemöldökkel méregettem. - De esetleg te nem izgulsz, vagy valami ? Hahó, a te koncertedről van szó - mutattam rá a lényegre, de szeme se rezdült a kijelentésemre.

- Miért ? Kellene ?

- Komolyan - pislogtam hihetetlenül. - Én soha nem találkoztam még olyan emberrel, mint te...

- Ezt bóknak veszem - válaszolta és éreztem hangján, hogy mosolygott. Aha, jó. Ő tök nyugis, én meg nem. Ez így nincs rendben. - Plusz. Te itt vagy, és mivel úgy látom, hogy az igen gyatra személyiségeddel ellentétben azért a munkádat elég jól végzed, nincs miért aggódnom - vonta meg a vállát és ugyan először a beszólása miatt szívesen visszavágtam volna, hogy csak a maga nevében beszéljen, de aztán hozzátette azt az apróságot is a végén én meg nem is tudtam mit szóljak.

- Aham - reagáltam le zavartan, majd nagyot sóhajtva ismét visszaálltam leinteni egy taxit. Ha már így bízott bennem, akkor muszáj volt őt a helyszínre eljuttatnom. Minden áron.

Nem telt el öt perc és sikeresen fogtam egy taxit, mondjuk közben majdnem elgázolt, de legalább megállt. Valamit magyarázott is a biztonságomról, mikor kinyitottam a hátsó ajtót, de annyira nem érdekelt, úgyhogy felolvastam neki a címet, ahova minél gyorsabban el kellett jutnunk és gyatra kínai tudásommal megkértem, hogy lehetőleg siessen. Mondjuk ebben a dugóban, amibe belekeveredtünk annyira nem lehetett, de azért próbálkozott. Még húsz perc kellett a helyszínig és maradt kemény negyven percünk odaérni.

- Figyelj, odaérünk és hogyha elkezdik, akkor te így ahogy vagy, mész is a színpad felé - magyaráztam, viszont YoonGi nem igazán nézett vissza rám túl biztatóan.

- Azt gondolod, hogy ilyen lestrapált arccal jelenek meg az Armyk előtt? Még a végén azt hiszik, hogy megkínoztak útközben...

- Jó, ami igaz az igaz, annyira nem festesz jól, de... - gondolkoztam el sóhajtva, majd eszembe jutva a táskám, azonnal kutakodni kezdtem benne. - Ha szerencséd van, betettem - magyaráztam, miközben résnyire nyílt ajkakkal kotorásztam a cuccaim között, hátha rálelek arra a kis tasakra, amiben volt pár alap smink cucc. Így, hogy idolokkal mászkáltam kint, valamiért úgy éreztem, hogy ez még jól jöhet. És milyen jól gondoltam. - Meg van - mosolyodtam el, mikor megtaláltam a színes tasakot. Kivéve gyorsan széthúztam a cipzárt és megszabadítottam Mr.Seggfejt a napszemüvegétől és maszkjától. - Vészhelyzet esetére most csinálok neked egy alapsminket, hogyha nem lenne ideje a sminkesnek rád - magyaráztam meglepett szemeit látva, majd oldalasan felé fordultam és egy nedves törlőkendővel először le akartam törölni az arcát, csakhogy ő csuklómat megfogva akadályozott meg ebben.

- Biztos értesz ehhez ? - kérdezte kétkedően, mire idegesen bámultam vissza rá.

- Jelen helyzetben szerintem tökre mindegy. Hagyd, hogy csináljam a dolgomat, hogyha nem akarsz így kiállni a színpadra. Csak én vagyok itt, hogy segítsek, senki más, úgyhogy vagy rám bízod magadat vagy pedig minden nélkül kiállsz a színpadra. Na, mit választasz ? - kérdeztem félredöntött fejjel és ugyan látszólag gondolkodóba ejtettem, de végül sóhajtva elengedte a csuklómat és kezeit ölébe téve hunyta le a szemét.

- Csináld, de ha elrontod akkor holnap már nem lesz állásod és buktad a megállapodásunkat is - magyarázta nagy komolyan, de annyira nem tudtam elhinni neki azt, amit mondott. Na meg egy fokkal jobban lekötött az arca tisztogatása.

Már-már túlságosan fehér bőrén párszor átmentem a kendővel, majd egy szárazzal is áttöröltem. Frufruját egy kis hajgumival felfogtam, ami miatt rettentő viccesen nézett ki, de nevetésemet visszafojtva folytattam inkább a munkámat. Először felraktam egy nagyon kis alapozót, de mivel nem volt semmi hiba a bőrében, így úgy gondoltam nagyon más nem is kell. Elintéztem, hogy bőre ne legyen olyan fényes, majd jöhetett a szeme. Közelebb hajoltam az arcához, miközben azzal bravúrkodtam, hogy a mozgó jármű ellenére ne húzzam túl a vonalat, vagy éppen ne szúrjam ki a fiú szemét.

- Oké, most egy kicsit nyisd ki a szemedet - kértem, mire lassan felnyitotta szemeit én pedig alul is megcsináltam a szemceruzával. Nem is figyeltem nagyon, hogy már mennyire is az aurájába másztam. Abban a pillanatban nem értem rá ezzel foglalkozni. Pedig akkor túlságosan is közel voltam hozzá. Én nem vettem észre, de ő igen. - Rendben - hajoltam hátrébb, de nem egésze tudtam mit kezdeni zavart tekintetével. - Mi van ? Hozzáértem a szemedhez ? - húztam el a számat, de ő csak lassan megrázta a fejét, majd intett, hogy folytassam.

Miután végeztem a szemével - amivel egyébként eléggé meg voltam elégedve - áttértem a szájára. Felvittem az ecsetre egy kis szájfényt, majd résnyire nyitott, kicsi, vörös, telt ajkaihoz érintettem. Ő meg se rezdült, hozzá volt szokva az ilyenekhez, így csöndben tűrte, amíg ezt az utolsó dolgot is elintéztem.

- Na, kész is - néztem fel a fiúra elégedetten, majd azonnal hátrébb hajoltam, mikor észrevettem, hogy szemeivel engem méregetett, igen közelről. A munkám elvégzése érdekében ismételten közelebb kerültem hozzá, mint akartam volna. - Nem akarok felvágni, de egész jó munkát végeztem - mutattam felé egy kis tükröt, amiben ő maga is szemügyre vette az arcát, majd egy halvány mosolyt megeresztve bólintott.

- Nem olyan rossz - fejezte ki véleményét, mire idegesen belevágtam a táskámba a sminkcuccokat és hitetlenkedve dőltem hátra az ülésemen.

- Komolyan mondom... Nem tudom hogy fogom kibírni melletted huzamosabb ideig - néztem a sofőr tarkóját, aki halkan dudorászva a rádióból szóló kínai számot , vezetett haláli nyugodtan, velünk mit sem törődve.

- Ha ennyire nem tetszik, akkor ne próbálkozz tovább - ajánlotta, majd szemeit lehunyva próbált pihenni és nagy valószínűséggel figyelmen kívül hagyni engem, míg meg nem érkeztünk a helyszínre. A döbbenettől tátott szájjal kaptam felé a fejemet, majd felhorkanva inkább elfordultam tőle és makacsul az ablakon bámultam ki. Érdekel is engem, ha elkésik. Az csak az ő hibája lesz.

Ennek ellenére ahogy egyre jobban telt az idő és még mindig nem voltunk ott, azért jócskán aggódtam. Oké, hogy kellemes volt a légkondis kocsiban, de azért még futva is előbb odaértünk volna, mint így. Tizenöt percünk maradt és kezdtem elveszíteni a reményt. Megkérdeztem hát, hogy még mennyi idő, amíg odaérünk, a válasz viszont az volt, hogy öt perc, de előbb odajutnánk, hogyha sétálunk. Gondoltam magamban, hogy mi biztos futni fogunk, így végül megkértem, hogy álljon félre, majd könyökömmel oldalba böktem az időközben elszundított fiút.

- Kell a pénzed - mondtam, mire morogva kinyitotta a szemét, majd ásítva kotorászott a zsebében. Megtalálva a pénzét, átnyújtotta a kért összeget a sofőrnek, majd velem együtt kiszállt a jó hűvös taxiból.

- Nem maradhattunk volna még bent ? - kérdezte fáradtan, mire azonnal megráztam a fejemet, majd sietősebbre vettem a lépteimet.

- Inkább szedd a lábaidat, mert akár már egy lajhárral is versenyezhetnél, hogy melyikőtök a lassabb...

Kivételesen elengedte füle mellett a beszólásomat, ugyanis jól tudta, hogy valóban sietnünk kellett, így lassú futásba kezdett velem. Együtt. Így valóban nem is volt csak csekély öt percre a hely, ami azt jelentett, hogy volt tíz percünk a fiúk fellépéséig. A fesztivál már javában tartott, hisz a bejáratig kihallatszódtak az épp fellépők hangjai és a zene üteme. A bejáratnál csak felmutattam a staff kártyámat, mire nem is szóltak semmit és már engedtek is be minket. Csakhogy onnantól kezdve fogalmunk sem volt, hogy merre tovább.

- Na jó és most ? - nézett rám YoonGi, de én leintettem jelezve, hogy hagyjon gondolkozni.

- YoonGi Choa ! - kiáltotta a megmentőnk a neveinket, mire mind a ketten azonnal felkaptuk a fejünket. Sejin tartott felénk sietve jócskán meggyötört arccal és össze vissza álló hajjal. Kicsit megviselhették szegényt az eltűnésünk következményei. - YoonGi, te menj arra, gyorsan rád adnak valamit aztán már mehettek is fel a színpadra. Choa, veled pedig beszélnem kell - nézett rám szigorúan, ami miatt lesütöttem a szememet, ugyanis tudtam jól, hogy mi fog következni. Természetesen engem ért minden felelősség, hisz Mr.Seggfej rám lett bízva, hiába találtunk végül ide. Minden bonyodalom miattam keletkezett, hisz jobban kellett volna figyelnem az időt és nem elfényképezgetni a telefonommal minden töltöttséget. Tisztában voltam vele, hogy az én hibám volt, úgyhogy minden következményre fel voltam készülve. - Komolyan az a szerencséd, hogy végül ideértetek - kezdett bele a férfi idegesen, ami miatt azonnal meghajoltam és egymás után kértem bocsánatot minden szidásért. - Megkértelek, hogy vigyázz rá, nem pedig azt akartam, hogy vesszetek el együtt egy idegen városban. Jobban kellett volna figyelned az időre, nem pedig elnézelődni az időt. Még ha esetleg YoonGi is volt a ludas, akkor is rá kellett volna kényszerítened arra, hogy eljöjjön. Nem hallgat olyanokra, akik nem elég határozottak. Milliószor hívtunk titeket, mindenki halálra aggódta magát, semmi visszajelzés nem érkezett tőletek, hogy élnétek. Elkérhettétek volna egy idegen mobilját is, de gondolom ez nem jutott eszetekbe. És ha megsérültetek volna, akkor mi lett volna ? És ha nem értek ide időben, akkor ki lépett volna fel YoonGi helyett ? Mit mondtunk volna a rajongók... - akadt meg hirtelen a menedzser a dühös magyarázásban. - YoonGi, te meg mégis mit ácsorogsz még itt ? Menj átöltözni, öt perced maradt ! - szólt szigorúan a fiúra, ami miatt én magam is felegyenesedtem és kérdőn néztem felé.

- Úgy gondolom, hogy Choa minden tőle telhetőt megtett, hogy idejuttasson, így nem hiszem, hogy ennyi szidásra lenne szüksége. Aggódott ő eleget amiatt, hogy kitalálja hogyan jussunk ide - magyarázta lassan, majd meghajolt és megkerülve ledöbbent hyungját, ment a mutatott irányba, hogy gyorsan átöltözhessen.

- Öhm... Bocsánatot kérek a nevében is. Szegénynek nem tett túl jót a sok napon való sétálás, valószínűleg megártott az agyának - szabadkoztam a fiú helyett is, de Sejin ahelyett, hogy dühösen kifakadt volna csak hangosan felnevetett. Egyszerre volt ijesztő és felettébb szórakozott nevetés. Nem igazán tudtam mit is szólhatnék, így csak csöndben vártam, hogy megnyugodjon és én folytathassam a bocsánatkérő hajlongásomat.

- Lehetséges - mosolygott még mindig a férfi és most már egy fokkal nyugodtabb volt az ábrázata, mintha csak a nevetés felszabadította volna minden gondja alól. - Fura, hogy így kiállt érted, de ezt nagyon becsülöm benne. Ami a szívén az a száján - mondta, mire csak helyeslően bólogattam, ugyanis erre én magam is rájöttem a találkozásunktól kezdve. Hasonló volt, mint én. - Na de, ettől függetlenül legközelebb legalább kérjetek kölcsön egy telefont vagy valami, jó ? Akkor nem aggódtunk volna ennyit.

- Még egyszer sajnálom - hajoltam meg, mire Sejin csak gyengéden megveregette a vállamat, majd egy szép munkát végeztem kijelentéssel már utamra is engedett.

Én magam is elindultam az öltözők felé, ugyanis ott hűvösebb lehetett, mint kint, na meg onnan is nézhettem egy tévén keresztül a fiúk fellépését. Magamban végig azon gondolkoztam, hogy vajon YoonGi miért is volt ilyen...kedves ? Vagy nem is tudtam pontosan, hogy mi volt erre a megfelelő szó.

Belépve az öltözőbe azonnal megpillantottam pár üldögélő stylisztot és sminkest, akik jól láthatóan meg voltak könnyebbülve. Nem akartam megfutamodni senki elől, úgyhogy becsuktam magam mögött az ajtót és köszönve mindenkinek kerestem egy szabad helyet. Minden idegszálammal azzal próbálkoztam, hogy ne reagáljak senki halk sutyorgására, mégis nagyon nehezen ment. Oké, értettem, hogy haragudtak rám, de ettől függetlenül kíméletesebbek is lehettek volna. A szobatársaim nem voltak itt, valószínűleg ők a színpadnál várakoztak a fiúkra, így még csak velük se tudtam elütni az időmet. Fejemet felemelve néztem körbe a kis szobában és eközben megakadt a tekintetem egy tükrön, amiben megpillantottam ezáltal magamat. Szörnyen festettem. A kontyomból kiszabadult ezernyi kisebb tincs, az arcom úgy nézett ki, mintha áthajtott volna rajta egy kamion. Szemem alatt kis karikák díszelegtek, szám pedig kicserepesedett a kevés víz mennyiség miatt, amit ezalatt a nap alatt fogyasztottam. Emiatt inkább úgy döntöttem, hogy ellátogatok a mosdóba rendbe szedni magamat. Már épp az ajtónál jártam, amikor is a tévé képernyőjén megjelent hét alak. A zene elindult, én pedig megtorpantam. Csak bámultam a fellépést, szó nélkül, és óhatatlanul is Mr.Seggfejt néztem. Akkor, abban a pillanatban, nagyon is tiszteltem őt. Egész nap mászkált, az utolsó pillanatban ért ide, még csak nem is próbálta el a dalt, mégis kifogástalanul ment neki. Öt perc alatt át is öltözött a fellépő ruhájába és egyáltalán nem látszott meg arcán a fáradság egy kisebb jele sem. Pedig ő is olyan állapotban lehetett, mint én. Hm... Úgy érzem még valamit feljegyezhetek róla. Talán az első pozitív dolgot, mégpedig, hogy nagyon nagy akaratereje van és kitartása. Halványan elmosolyodva elnéztem a képernyőről és elmentem felkeresni a mosdót. Nem kellett sokat sétálnom, ugyanis a folyosó végén rá is akadtam. Körülbelül tíz perc alatt rendbe szedtem az ábrázatomat, majd már indultam is vissza az öltözőbe.

Végül nagy nehezen kunyeráltam egy töltőt egy kevésbé haragos staff tagtól és felraktam a telefonomat, hogy legalább egy kicsit töltődjön. Eközben pedig leültem egy szabad kis kanapéra és fejemet a támlájának támasztva lehunytam a szememet. Fel se tűnt, de már nem is hallottam a körülöttem lévők csevejét, majd szép lassan elnyomott az álom.

Nyugodt álmom volt. Az öcsémmel néztük este a Han folyó mellől a tűzijátékot. Mind a ketten tátott szájjal néztük a gyönyörű fényjátékot. Rengeteg képet készítettem, miközben WonWon még mindig nagy ámulattal figyelte a színes fényeket. Ekkor pedig hirtelen megszólalt mellettem valaki, ami miatt csodálkozva kaptam oldalra a fejemet.

- Én mondtam, hogy szép pár vagytok - somolygott le rám SeokJin, eközben pedig a tűzijáték fényei megvilágították elégedett arcát. Értetlenül fordítottam vissza fejemet öcsém felé, csakhogy az alak hirtelen megváltozott és már nem ő, hanem YoonGi bámulta az eget elvarázsoltan.

- Mégis mi... - kezdtem volna bele, viszont ekkor valami erős ütés ért engem, így megszakadt az álmom, én pedig éledezni kezdtem.

Arra ébredtem fel, hogy valaki feje hirtelen a vállamra esett. Ijedten nyitottam ki a szememet felkészülve minden lehetséges védekezésre, de oldalra pillantva egy fekete hajtömeget pillantottam meg, majd mikor tekintetem lesiklott a fiú hófehér arcára, azonnal felálltam, ezzel pedig YoonGi szépen eldőlt a kanapén. Nem túl boldog morgolódása hallatszott a kanapé anyagából és hátrapillantva láttam, ahogy kezeivel lassan felnyomta magát, hogy ne fulladjon bele a szivacsba. Azonnal felrémlett szemeim előtt az az idióta álom, így fordultam vissza, hogy gyorsan elhúzzam a csíkot, ugyanis semmi kedvem nem volt megtudni Mr.Seggfej feje mégis mit keresett a vállamon. Mikor viszont indultam volna el innen, jó messzire, hirtelen megpillantottam Jint.

- Omo - kaptam szívemhez és szememet lehunyva próbáltam lenyugodni.

- Csak nem rossz a lelkiismereted ? - döntötte oldalra a fejét hasonló ábrázattal, mint ahogy az álmomban is reagált. Válaszolni viszont nem tudtam, mert YoonGi ideges hangja megszólalt mögöttem.

- Mégis mi a frász ütött beléd ? Majdnem megfulladtam - zsörtölődött, mire számat idegesen megnyalva fordultam vissza hozzá és nevettem majdnem fel szénakazal szerű haján és kissé piros fején, ami valószínűleg attól alakulhatott ki, hogy egy ideig valóban nem kapott levegőt.

- Akkor legközelebb ne rajtam próbálj meg aludni - mosolyodtam el gúnyosan, majd hátat fordítva neki már mentem volna ki a szobából a már feltöltődött telefonom társaságában, csakhogy ekkor megpillantottam egy kávét az asztalon, ami nekem volt címezve. Felvont szemöldökkel hajoltam le érte az asztalhoz és kíváncsian néztem SeokJinre, ugyanis a kézírás alapján nem tudtam eldönteni, hogy ki hozhatta ezt az életmentő italt. - Ez kitől van ? - emeltem elé a poharat és mutattam mellé fel a cetlit, mire Jin először csak összeráncolt szemöldökkel bámulta a kézírást, majd megvilágosodva mindentudóan elmosolyodott.

- Hm... - akadt meg hirtelen, majd felnevetve megvakarta a fejét. - Fogalmam sincsen. Szerintem nem az egyik tag hagyta itt - magyarázta, habár annyira látszott rajta, hogy nem mondott igazat, hogy legszívesebben szóltam volna neki, hogy legközelebb próbáljon meg jobban hazudni. Ámbár azt is jól láttam arcán, hogy esze ágában sem volt titokban tartani, hogy valójában nagyon is jól tudta kitől származott a kávé.

- Mindegy - sóhajtottam fel. - Mond meg neki, hogy köszönöm - mosolyodtam el halványan, majd kikerülve a fiút kimentem a szobából.

Alig mentem pár métert a folyosón, feltűnt a távolban JungKook alakja, aki egy kávét szorongatva haladt felém. Mikor észrevette, hogy én vagyok az, azonnal elmosolyodott, ami miatt nekem is sokkal jobb kedvem lett. Az a mosoly valóban életmentő volt számomra. Mindig elfeledtette velem, hogy milyen bajom is volt éppen.

- Jó, hogy felébredtél, hoztam neked egy kis... - akadt meg hirtelen a vidám magyarázásban, ugyanis kezemben megpillantotta a kávémat. - Az a tiéd ? - kérdezte zavartan, mire egy aprót bólintottam.

- Miért ? Csak nem... - pillantottam az ő kezében lévő pohárra és mielőtt bármit is tudott volna szólni, kivettem a kezéből. - Imádom a kávét, egy nap akár öt pohárral is meg tudok inni - állítottam és azonnal bele is ittam abba, amit JungKook hozott. Kellemes karamell íze csak még nagyobb mosolyt varázsolt az arcomra, így hálásan néztem fel a ledöbbent fiúra. - Köszönöm... Bár ha ezt nem nekem hoztad, akkor úgy érzem ez egy kicsit kínos - gondolkoztam el azon, hogy esetleg félreértettem a helyzetet, de a fiú heves fejrázása arra adott következtetést, hogy erről szó sem volt. Ezután belekortyoltam a másik kávéba is, viszont azonnal köhögnöm kellett, mikor lement az az egy korty a torkomon.

- Mi az ? - ütögette a hátamat JungKook jó nagy távolságot tartva közöttünk, ami igazán vicces látvány lehetett messziről nézve.

- Americano - böktem ki, majd gyorsan beleittam abba, amit az engem segítő fiú hozott. - Nem tudom ki hozta nekem, de szántszándékában állt megölni engem. Utálom az americanot - rázott ki a hideg az erőteljes kávé íze miatt.

- Megigyam én ?

- Ne - ráztam a fejemet. - Legalább felébredek tőle - vontam meg a vállamat. - Majd felváltva iszom a tiéddel - mondtam, majd kíváncsian tekintettem fel a most már előttem ácsorgó fiúra. - Csak ennyit szerettél volna ?

- Ja, nem. Meg akartam kérdezni, hogy mégis mi történt veletek. Hyung nem mondott semmit, csak levetődött az első szabad helyre az öltözőben és már el is nyomta az álom.

- Ooo, hát ez egy hosszú történet - mosolyodtam el zavartan, de JungKook mindenféleképpen hallani akarta a kis kalandunkat így a falnak támaszkodva belekezdtem a mesélésébe. Ő pedig csöndben hallgatott, néha felnevetve, néha közbekérdezve, esetleg saját véleményét kifejtve. Jól esett valaki olyannal beszélgetni, aki nem neheztelt rám és teljes mértékben megértette a helyzetet. Valóban megnyugtatott, hogy kibeszélhettem magamból a történteket. Hisz belül ugyanúgy hibásnak tartottam magamat, mint ahogy mások is gondolták.

♡♡♡

Sziasztok^^

Remélem mindenkinek jól telt a karácsonya^^ Bocsánat a hosszabb kihagyásért >< Siettem, de nem mentem túl sokra vele XD Remélem tetszett nektek :) A következő résszel megpróbálok előbb érkezni.
Mindenkinek boldog új évet előre is ! ♡